Gyárnegyed

Meghatódottam mosolyogtam a kislány gesztusára. Nem csak intelligens volt, de a szive is kincset èrt.
- Nem Rose... ez sajnos nem ilyen egyszerü. Paul ès èn kölcsönösen ártottunk egymásnak. Ez... mindkettõnk hibája volt. - Nem... nem akartam rèszletezni. Szereti azt a fiút... Vagy nem is hinne nekem, vagy Paulra neheztelne. Egyik se lett volna jó.
- Igen... igazad van. Beszèlni fogok vele... de most az a fontos, hogy tèged elengedjenek majd tanulni. Ha akarod... megkèrdezheted akár most is... Èn pedig itt megvárom a választ
- mosolyogtam.

Nem akartam egyelőre kiadni Aurorát, hiszen fogalmam sem volt, hogy jónéven vette volna-e, ha egy riporter megtudja, hogy itt él közöttünk, meg amúgy is jobb, ha minél kevesebben tudják, ráadásul, ha akarja, majd ő maga mondja el Mira-nak. Már, ha találkoznak!
Kirohanásomra egyáltalán nem ijedt meg, sőt még közelebb is hajolt, így én húztam vissza inkább picit a fejem, hogy ne ütközzünk össze, igyekezve nem tudomást venni a közbeszúrásáról.
- Jó! Majd, ha valami lesz, akkor küldök egy köszönő táviratot, hogy szóltál. – vágtam vissza a beszólására.
Persze neki sem esett jól, mikor aztán a saját hóbortja került szóba, amiről bizony-bizony rebesgettek érdekes dolgokat, bár most talán tagadja, én tudom, amit tudok, nem hiába foglalkozom az információ szerzéssel.
- Tudod te jól Mira, mire mondtam az orvost vagy akár a telepatát. Azt csiripelik a verebek, hogy nem nagyon bírod, ha férfiember ér hozzád. Azt rebesgetik ez nálad valami fóbia, de azt is, hogy azért nem volt ez mindig így. – nézek rá vesékbe látó szemekkel, és lassan elvigyorodom. – Talán megérne nekem egy misét Miranda Owen után is kutakodni egy kicsit?
Ragyásra vetett pillantása és kérdése nem zökkentett ki ez irányú gondolataimból.
- Mint mondtam van itt pár telepata és ő megérezte, hogy kicsit fokozódtak az indulatok. – vontam meg a vállam. – Ne foglalkozz vele.

- Tudod hol lakom. * Vontam meg hanyagul a vállaimat. De ha még nem is tudta, pillanatokon belül kilehetett deríteni. Sosem foglalkoztam azzal, hogy álnéven béreljek lakást. Tök felesleges és csak bonyodalmakkal jár… nekem. Hisz ha valaki meg akar találni, az úgy is meg fog. Nekem meg egy nappal csúsztatott kelletlen találkozó, nem ért annyit. Szavaira először még csak mosolyogtam és már nyitottam is a szám.*
- Lehetek akár… * …leszbikus is. De a következő szavai belém fagyasztották az ostoba feltételezést és kitérőmet. Szemeimbe már semmi mosoly nem volt, ahogy az arcomon sem. A vigyorára pedig valahol mélyen harag és gyűlölet gyúlt bennem.*
- Talán ildomosabb engem kérdezned, ha olyat kérdezel, akkor ingyen is megkaphatod a választ és nem pénzért az elferdített valóságot. Hisz ha ezt tudod, akkor azt is, hogy senkit nem engedek közel magamhoz, így a valóság is csak az érintett személyek kezében van. Akikből semmi pénzért vagy szívességért nem tudnád kihúzni. De nem, fogalmam sem volt, hogy erre gondoltál. Tudod, anyámon kívül még senki nem mert, orvoshoz irányítani ez miatt. Azonban abban igazad van, hogy ez nem volt mindig így. Ugyan olyan nő voltam, mint bármelyik, még ha kissé veszélyesebben is éltem. De ez megváltozott és ez már így is marad. Az ok, az mellékes ebből a szempontból. És hidd el, egyetlen Telepata sincs, aki ezen segítene. De felesleges lenne… hisz maga az okot eltüntetheti az elmémből, egy ügyesebb még a lelkemből is. De a következményeket senki és semmilyen telepata vagy orvos nem tudja semmisé tenni. És csak ez számít. * Néztem határozottan a szemébe. S bár szívem sajgott, de a szavaim nyersek és tárgyilagosak voltak. Mintha csak egy darab húsról beszéltem volna. A fiút érintő szavaira a fejem ingattam.*
- Közlöd, hogy van egy telepata aki érzi az érzelmeimet és azt mondod, hogy ne foglalkozzak vele? Ettől még a gondolatolvasókkal is jobban járok. Azt legalább tudom befolyásolni…

*A szavakra csak megingattam a fejem és a mancsaim a farkas bundájába fúrva simogattam, kissé oldalra biccentett fejjel néztem az állat szemeit.*
- Maguk felnőttek olyan buták. Nem látják, hogy elég volna bocsánatot kérni a másiktól. *Sóhajtottam fel lemondóan, de nem kérdeztem többet. Azonban arra, hogy belement elmosolyodtam.*
- Szívesen beszéltem volna vele, de úgy helyes, ha tényleg maga teszi. *Kissé kétkedően vontam össze a szemöldököm és lehajtott fejjel léptem el az állattól.*
- Nem fog becsapni? Tényleg itt lesz? *Kérdeztem kissé szomorkás hangon. De aztán már rohantam is, amint megkaptam a választ…*

Raktár – Paul és Mirandához beesve.

Szedtem a tappancsaim, ahogy csak tudtam. Annyira, hogy nem is foglalkoztam azzal, hogy visszakössem a hajam és ne lássák, hogy kiengedtem. Arról nem is szólva, hogy a nagy futásban valaki elkapta a kezem.*
- Ó… Szia Angyalka. * Vigyorogtam boldogan Paul helyettesére.*
- Paul küldött. Igaz nem erőltetted meg magad a nagy varázslásban?
- Nem. De épp hozzá megyek. Gyere… *Ingattam meg a fejem boldogan és kezeit elkapva szaladtam egyenesen a raktárig. *
- Paul, Paul, Paul… * Robogtam be mind egy hurrikán. Arcom kipirult, szemeim boldogan csillogtak, ahogy kócos hajam keretezte az arcom. Egyenesen hozzá mentem és belehuppantam az ölébe. Na csak ekkor vettem észre, hogy van itt valaki más is.*
- Upsz… bocsánat. * Húztam össze magam kicsire, ami igazából csak annyit jelentett, hogy behúztam a nyakam. De már el is kezdtem felállni. Tudtam, hogy mások előtt nem viselkedhetek így. Pláne, ha az egy idegen.*
- Ööö… Szia… *Köszöntem a nőnek kissé bátortalanul, de egy széles vigyorral kísérve.*
- Paul, beszélhetnénk? Nagyon fontos… * Na igen… tuti nem lehetet fontosabb a néni mint ez.*

Érzelemmentes hangja nem téveszt meg, ahhoz én már túl tapasztalt vagyok ezen a téren, és a mondanivalója is tükrözi, hogy tényleg valami miatt vált ilyenné, még ha nem is mondta ki nyíltan.
- Tudod Miranda, mindenkiről ki lehet deríteni mindent, csak van akiről könnyebb, van akiről nehezebb. – vontam meg a vállam mikor befejezte. – De, ah már ilyen kedvesen felajánlottad, hogy akár téged is megkérdezhetnélek, akkor élek az alkalommal, mert miért ne tenném, és megkérdezem: mi változott meg? Miért taszítod el magadtól a férfiakat? – nézek rá kérdőn, mert tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy egy ilyen fiatal jó bőrt mi visz rá, hogy apáca életet éljen.
- És lehet, hogy azt gondolod, hogy nem segíthet rajtad még egy telepata sem, én ezt kétlem. – ingatom meg a fejem. – Még új emlékeket is kaphatsz, nem csak elveszítheted a régieket. És Ragyás különben meg engem véd, nem csinál semmit, ha én nem utasítom. – pillantok a fiú felé, de aztán ismét Mirandára figyelek, már amennyire tudok, mert hirtelen apró lábak dobogása üti meg a fülem és máris egy copfos fej takarja el előlem a kilátást, ahogy Sarah Rose az ölembe pattan.
Nem olyan régen van velünk a kislány, de szinte mindenki a szívébe zárta már és most is látom, hogy bár Arkangyal lemaradt, azért pár méterről mosolyogva figyeli a kis szeleburdit.
- Hé Tűzrőlpattant kisasszony! – nézek rá játékos szigorúsággal, mert komolyan nehéz rá haragudni. – A vendégünk még azt hiszi, hogy itt ilyen neveletlen gyerkőcök szaladgálnak.
De már hallom is a mentegetőzését és erre már én is elmosolyodom, hiszen még a végére szépen ki is köszörülte a csorbát.
- Na halljam, ha már itt vagy, hogy mi az a halaszthatatlanul, fontos dolog, ami nem várhatott egy percet sem. – fogtam meg a kezét bátorítóan.

*Szavaira és kérdésére csak a szemeim forgatva felhorkantam, de még mielőtt válaszoltam volna, inkább ittam még egy kortyot.*
- Csalódtam volna benned, ha nem éltél volna a lehetőséggel. De van egy olyan érzésem, hogy Te is ugyan olyan jól tudod, mint Én, hogy nem fogok erre válaszolni, vagy ha mégis akkor is csak részlegesen. Jelenleg az útibbira voksolok. Mi változott meg? Az életem. Alapjaiban megrengetve a hitem, amit a fajtádba vetettem. * Na ez csak a nemére vonatkozott, nem személyeskedés volt.*
- A miért már kissé logikusabb kérdés. De mondjuk úgy, hogy Ti magatok tehettek arról, hogy nem tartok rátok igényt és a víz is kiver már a gondolatra is, hogy bármelyik őtök hozzám érjen még egyszer. Mielőtt Te is félre érted, nem, nem gyűlöllek titeket. Csak… hmm… van valami, amiben mindannyian hasonlítotok. Nem tudtok a micsodátokra csomót tenni és nem tűritek a visszautasítást. S a kitűzött személy elérésének érdekében képesek vagytok a legmocskosabb eszközöket is bevetni. Nem foglalkozva semmivel, semmilyen következménnyel csak azzal, hogy a magatok élvezete meglegyen. Ha ennél több kell, akkor járj utána… s ha sikerül kiderítened, hogy mi is történt valójában vendégem vagy vacsorára Paul Donovan. * No igen. Hogy mi történt pontosan azt még én sem tudtam. Egyszerűen nem emlékeztem rá. Hangomban még mindig nem volt semmi érzelem, de a tekintetemben sem. Na jó, ott azért volt némi undor. *
- Nem zet vontam kétségbe Paul. Hanem azt, hogy itt belül, a lelkemben és a fejemben hiába változik meg minden, ha már semmi nem lesz olyan, mint előtte volt. A párom nem fog visszatérni hozzám én pedig nem fogom a férfiaktól kevésbé undorodni. Lehet, hogy… * Folytattam volna, Ragyás megjegyzésével mit sem törődve mikor a kicsi elvonta a figyelmem és belém fojtotta a szót. Oké, ehhez már tehetség kell. Meglátva öt és a szabadkozását csak elmosolyodtam. *
- Szia… * Vigyorogtam vissza a kislányra és csendben vártam, hogy végezzenek, de azért figyeltem. Leginkább Paul reakcióját a kicsi lány erőszakosságára és látszólag túlzott heves kirohanására.*

*Paul megrovására igyekszem elszégyellni magam, de a boldogság csillogásával a szememben, nem volt valami, hű de élethű alakítás.*
- Nem is tűzről pattantam, de majd egyszer kipróbálom. De mióta érdekel minket, hogy egy nő mit gondol rólunk? * Vontam össze kérdőn és értetlenül a szemöldököm és kissé felmértem újra a nénit. Aztán elmosolyodtam.*
- Csak vicceltem. Én vagyok egyedül ilyen ööö… megzabolázhatatlan!? * Néztem kérdőn Paulra, hogy jó szót használtam-e. Ez is egy új fogalom volt, amit a hajamra szokott használni Aurora vagy Arkangyal de sosem voltam teljesen biztos benne, hogy miért mondják. De azt tudtam, hogy na a hajam az kezelhetetlen. No de már vissza is tértünk azért, hogy miért is vagyok most itt. *
- Óóó persze. Már majdnem el is felejtettem. * Csaptam homlokomra a szabad kezemmel, majd rátettem Paul kezére, ami a másik kezem fogta.*
- Szerintem ezt nem előtte kéne mondanom, de ha Téged nem zavar. * Vontam meg kicsit a vállaim, és ha úgy vélte, hogy odébb akar menni akkor mentem. DE ha a helyén maradt, akkor már bele is fogtam.*
- Az előbb gyakoroltam és találkoztam egy nénivel. Azt mondta, hogy sok varázsló van és Ő is olyan, mint Én. Kicsit megijedtem mikor bebizonyította, hisz a fejemben hallottam a hangját. Tudod, hogy azt sem szeretem, ha Ragyás az érzelmeimben olvas, így a fejem sem más. De aztán mondta, hogy elmehetek hozzá tanulni. Oda, ahol a többi varázsló él. Én mondtam neki, hogy nem akarok ott lakni, mert nekem itt van az otthonom. De azt mondta, hogy nem muszáj és úgy is megoldható, hogy ha csak időközönként megyek el pár napra, míg tanulok. Mondtam, hogy el kell kéredzkednem Tőled, és egyedül biztosan nem mehetek. De azt mondta, hogy az sem baj, ha elkísér valaki. A furcsa az, hogy nem kért érte cserébe semmit. Vagyis de… de aztán megbeszéltük, hogy azt jobb, ha Ő intézi és mondta, hogy akár most is vele mehetek. Így ott vár rám, ahol az előbb gyakoroltam. * Hadartam szinte egy szuszra az egészet és egy pillanatra sem álltam meg. Féltem, hogy a néni már nem lesz ott, ha sokáig húzom az időt. De néha levegőt is kell vennem, pláne egy ilyen futás után. Így itt tartottam egy kis szünetet.*
- Kérlek Paul, hadd menjek el. Aurora, Ragyás vagy bárki elkísérhet és nem lesz semmi bajunk. Kérlek, ott segíthetnek és ügyesebb leszek. Attól sem kell félned, hogy nem jövök vissza. Szeretlek és szeretek itt lenni… Paul, kérlek. * Emeltem szemeibe csillogó szemeim, és ha elérhető távolságba volt, akkor bizony megsimogattam az arcát is. Hangomban ott volt a vágy és az izgatottság is. De a kétely is hallatszott, hisz még mindig nem tudtam elhinni, hogy a néni nem kér cserébe semmit.*

A kirohanása és zaklatottsága, amit persze nagyon ügyesen fogott vissza, hogy igazán nem nagyon tűnhetett volna fel, ha nem figyelem árgus szemekkel, valahol választ is adott a kérdésemre, még ha Miranda nem is akarta volna az orromra kötni.
Biztos voltam benne, hogy valami szerelmi csalódás van a háttérben, így mikor feldobta a labdát, hogy ha kiderítem mi történt vele, akkor vendégül lát, ez nekem egyfajta kihívásnak bizonyult.
- Na, ha már így felajánlottad, ígérem meg fogom kísérelni kideríteni. – csapok le rá. – Szerintem nincs igazad a telepátiával kapcsolatban, mert ezeket akkor nem fogod hiányolni, mert nem is emlékszel rájuk, de végül is nekem teljesen mindegy, én nem akarok kikezdeni veled, ez legyen annak a problémája, aki ezt megkísérli. – vigyorogtam rá.

Sarah Rose betoppanása és vehemenciája persze minden figyelmet rá irányít, így persze muszáj oda figyelnem rá, hiszen mást amúgy sem tehetek, még a két helyettesem is a kislány pártját fogná, ha megpróbálnám szigorúbban fogni.
- Nyugodtan beszélj csak a „néni” előtt. – pillantottam kajánul Mirandára.
Viszont amit egy szuszra ledarál itt nekem, nagyon meglep és egyre jobban húzódik össze a szemöldököm, ahogy azon agyalok, hogy vajon ki tömte tele ezekkel a dolgokkal a fejét és bolondította meg ezt a lányt.
Kérdőn nézek Arkangyalra, de az csak a vállát húzta fel tanácstalanul, mert ezek szerint nem látta, hogy kivel beszélhetett Sarah.
- Állj! Állj! Sarah Rose! Egy kicsit próbálj megnyugodni és válaszolni a kérdéseimre. – fogtam kicsit szorosabban a kezét, hogy rám figyeljen. – Ki volt az aki ezt mondta neked? Hogy hívták? Hogy nézett ki? És ezek szerint még mindig vár rád itt a közelben?
Persze már a szemem is villant egyet Ragyás felé, hiszen az őrszemeknek már régen jelenteni kellett volna a dolgot, és ha egy telepata elkerülte a figyelmüket és besétált a területünkre, én kinyírom őket.
- Kicsi Rose, várj egy kicsit. Ez nem ilyen egyszerű! Nem engedhetlek el egy vadidegennel, mert ő szépeket és jókat mondott neked! Mi van, ha csak el akar csalni magával? – nézek komolyan a kislányra, hogy értse, aggódom érte. – De az lesz a legjobb, ha megmutatod, hogy hol van az a néni és én beszélek vele, rendben? – adom meg azért a lehetőséget, hogy nem zárkózom el teljesen.
- Megbocsátasz egy kicsit? – nézek az ágyon ülő Mirandára. – Elég érdekes fejlemények lettek itt, muszáj utána néznem, de ha gondolod velem jöhetsz, vagy megvárhatsz itt is. – ajánlom fel, miközben veszem a botom és kézen fogva Sarah-t elindulok kifelé, magammal intve pár srácot.

- Szerintem meg nem tudod, hogy mibe vágod a fejszéd és nem akarok megszabadulni Tőle. De igazad van, ezzel foglalkozzon más… aki nem létezik. * Bólintottam egyet értőn, majd még gyorsan hozzá tettem egy aprócska mondatot.*
- Ha sikerült hívj fel és megvitatjuk a vacsorát. * Csillantak meg a szemeim játékosan. Igazán tetszett, hogy a kihívás legalább annyira motiválja, mint engem szokott. Vigyora elárulta, hogy nem egy meg hit vacsora az, amiért neki lát.
Aztán Sarah beszámolójára összeszaladt értetlenül a szemöldököm, de nem szólaltam meg. Csak szimplán néztem és hallgattam a kislány beszámolóját. Egyszer szóra nyitottam a számat, de aztán be is csuktam. Itt is úgy működik, mint otthon… banda ügyek, csak banda tagokra. Nos… én szerettem volna élve távozni innen így csendben iszogattam a söröm. De a kíváncsiságom nekem sem ment el nyaralni, így mikor lehetőségem lett csak bólintottam.*
- Ha nem zavarok, akkor veletek tartok. S nem kell mondanod se… csendben leszek. *S már fel is álltam és mikor indultak, velük tartottam.*

*Paul csendre és nyugalomra intett. De hogy lehetnék nyugodt, mikor ilyen klassz dolog történik? De azért befogtam a csipogómat és felettébb értelmes tekintettel vártam, hogy kérdezzen. Mikor kifogyott a kérdésekből, legalábbis látszólag elkezdtem kissé nyugodtabban válaszolni.*
- Igen, még mindig itt van a közelben. Te kértél meg, hogy ha gyakorolok, akkor ne hagyjam el a területünket. Olyankor nem is szoktam, szóval nincs messze. Magas, széplány. Göndör haja van és beleszólt a fejembe. Ó és majd elfejtettem, van vele egy szép állat. Azt mondta, hogy az egy farkas. A neve pedig…*Haraptam az ajkaimba egy pillanatra. Morgana azt mondta, hogy volt már dolga Paullal így tudtam, hogy halva született ötlet lesz ha elmondom. De sosem hazudtam…*
- Morgana. * Leheltem alig hallhatóan fejem ingatva. Nem akartam látni a reakcióját.*
- De kérlek… hallgasd meg előbb. Tudom, hogy bántottátok egymást legalábbis ezt mondta. De csak… hallgasd meg. *Néztem könyörgőn szemeibe a saját kis esetlen kézszorongatásommal megkísérve. Ám már újra remény csillan a szemembe, ahogy Paul beadja a derekát és legalább megpróbálja.*
- Akkor menjünk… * Mondom vidáman és még gyorsan elszaladok inni egy kis vizet. Sok volt ez a futás. Furcsa volt, hogy a srácokat is hívta, de ezt már megszoktam…*


*Szedtem a kis tappancsaim, ahogy csak tudtam. De persze Paul fogta a kezem így nem rohantam, mint egy őrült. Az Ő tempójában haladtam, míg meg nem érkeztünk Morganához. Ez a hely távolabb volt a raktártól, és ha csak egy kicsit megyünk tovább, akkor már másik banda területén lennénk.*
- Ő az.. * Mondtam vigyorogva Paulnak, és ahogy megérkeztünk és Paul elengedte a kezem, máris a farkas mellé mentem, hogy megint megölelgessem.*
- Megjöttem. Személyesen akart veled beszélni… * Kacsintottam a nénire. Hisz Ő is azt mondta, hogy beszélni akar vele. Talán itt az alkalom, hogy a felnőttek helyre tegyék a butaságukat. *

Tudtam, hogy Sarah nagyon okos kislány és most sem kellett csalódnom benne. Szépen sorban meg is válaszolta a kérdéseimet, amitől nekem egyre magasabbra szaladt a szemöldököm és a harag is éledezni kezdett bennem, hiszen nagyon is ismerősnek hangzott már a leírás is, a farkasról nem is beszélve, de végül nem kellett tippelgetnem, mert a kis tűzmester kimondta a nevét is: Morgana!
- MORGANA! – hörrentem fel, de aztán visszafogtam magam Sarah kérésér hallva és pár percig erősen hezitáltam, hogy mit is mondjak rá.
Azt viszont tudtam, hogy a nő nagyon erős és azzal, hogy neki ugrom itt és most, lehet, hogy csak ártanék magamnak és a bandának is.
A szavamat azonban már nem szívtam vissza, így csak elsötétült szemekkel bólintottam a kislánynak és pár sráccal, na meg az engedélyemmel velünk tartó Mirandával elindultam, hogy követve Sarah Rose-t, újból találkozzam azzal a nővel, aki majdnem a halálba küldött.

A kislány majdnem egészen a területünk határáig vezetett minket, ahol már messziről mutogatott az ott várakozó nő felé, majd félelem nélkül simult a mellettük álldogáló farkashoz.
Egyelőre nem akartam elkeseríteni Sarah-t, hogy ezzel a nővel nem szívesen engedném sehová, még vacilláltam és iszonyúan dühös is voltam.
- Morgana elnök asszony! – szólaltam meg hidegen, összeszűkült szemmel. – Még volt képe idejönni a történtek után? Mégis mire számított? – kérdeztem kőmerev arccal és annyira szorítottam a botot a kezemben, hogy egészen elfehéredtek az ujjaim.

Míg várakoztam, legalább volt idõm egy gyors üzenetváltásra Darioval. Megkönnyebbülès èrintkezès nèlkül beszèlni vele... Ès úgy, hogy nem a saját kèpessègemmel olvasnak bennem...
Nem voltam biztos benne, hogy Paul elengedi a kislányt... de nem adom fel ilyen könnyen. Egy pirokinetikus, fõleg, ha mèg gyerek, nem mászkálhat kontroll nèlkül.
Kezemmel kèpezve napellenzõt, ahogy közeledtek felèm. Eldobtam, majd eltapostam a cigarettacsikket ès elmosolyodtam.
- Minden fellelhetõ embert hoztál? Csakis èrtem? - kèrdeztem vigyorogva, bàr a szèles mosoly inkább a farkashoz bújó kislánynak szólt.
- Paul Donovan... Volt... Fõleg miután jóformán nèmi apróèrt szeretted volna az èn ès a telepaták sorsát is rossz irányba terelni. De nem ezèrt jöttem. - legyintettem. - A telepaták elnökekènt, hivatalosan èrkeztem. Lehetõsèget kínálok a telepatáknak ès... Rosenak a varázslónak, - misolyogtam a kicsire. - hogy megtanulja kezelni a kèpessègèt. Ès... veled is akarok beszèlni - emeltem tekintetem ismèt a srácra. - De az ráèr.

*Látszólagosan nem figyeltem, el voltam én foglalva Morgana farkasával és csak reménykedtem benne, hogy nem mostanában lesz éhes. Apró ujjacskáim a szőrbe túrtak. Hol a hátán, hol a nyakán, hol pedig a fülét vakargattam. De figyeltem a felnőttek csípős megjegyzésére és a szemeimet forgattam.*
- Felnőttek… * Jegyeztem meg az ordasnak súgva a szavaimat. Na de aztán volt valami újdonság, amit nem tudtam hova tenni.*
- Tele micsoda? * Pislogtam kérdőn hol Morganára, hol Paulra. Hallottam már ezt a szót, de egyrészt bonyolult és se füle se farka. De még senkitől nem kérdeztem, hogy az meg mi.*

Nem reagáltam Morgana gúnyolódására az embereimmel kapcsolatban, hiszen tudom mire képes, de pont ezért eszem ágában sincs megtámadni, de borzasztóan kíváncsi vagyok, még a dühömön is úrrá igyekszem lenni, hogy vajon mit akar tőlem, a múltkor történtek után.
Vajon egyáltalán tudja, hogy mibe hajszolt bele? Vagy nem is érdekelte?
- Már bocsáss meg, de a saját Elnökötöknek dolgoztam. – csóváltam meg a fejem rosszallóan. – És az, hogy ti milyen kisded viszályban ölitek meg egymást, miért is érdekelne engem? Én csak azt csináltam, amiből élek, élünk. – mutattam körbe.
Meglepett, mikor azt mondta hivatalos minőségében van itt, az meg még jobban, hogy akar tőlem valamit, mindezek után.
- Itt mindenkinek lehetősége van használni és gyakorolni a képességét, és nem csak a telepatáknak. – válaszoltam mogorván. – Senki nem panaszkodhat és nem is teszi. Jól meg vagyunk mi itt, nem kell a segítséged! Mi ez a nagylelkűség hirtelen? – kérdeztem vissza gúnyosan. – Talán unatkozik az elnök asszony? És nem tudom miről akarsz velem beszélni, de elég meggyőzőnek kell lenned hozzá.
Bár látom, hogy Sarah Rose mennyire lelkes és fájni is fog a szívem, ha nemet kell mondanom neki, de tényleg komolyan gondolom, hogy Morganma-nak nagyon jókat kell mondania ahhoz, hogy egyáltalán meggondoljam a dolgot.

' Nem emlèkszem, hogy engedèlyt adtam volna, hogy tegezz!' - szólaltam meg a srác elmèjèben.
- Nem unatkozom ès teszek rá mit csinálsz, vagy mit nem. A telepaták èrdekelnek. -
' Mintha te tudnád mi kell egy telepatának!? Ès igen... Beleártottad magad az ügyeimbe, az èletembe! Ne panaszkodj... Megtehetnèm, hogy az egèsz kócerájodat szètrobbantom, benne veletek. De nem akarom. Tettèl valamit, amivel sokaknak ártottál. De èn nem fizettetem meg veled az árát...'
- Sarah Rosenak tanulnia kell. A kèpessège... zabolátlan ès veszèlyes. Magára ès másokra nèzve is. - guggoltam le ès mosolyogtam a lányra. - Segìteni szeretnèk, hogy megtanulja kobtrollálni ès irányítani az erejèt.
' Ne magadra gondolj Paul ès a sèrtettsègedre... hanem Rosera' - nèztem fel a bandavezèrre.

*Mintha csak a levegőnek beszélnék. Egyedül az új nő – Mira - mosolygása jelezte, hogy valaki egyáltalán meghallotta a kérdésem. De ezek csak itt tovább marakodtak és egyre zavarosabb volt minden. Fejecskémet ide-oda kapkodtam és tudtam, hogy ezt a vitát nem kéne hallanom. De csak pislogtam tovább a vádakra és a másik hibáztatására. Azonban a tudatalattim reagált a szóváltásra és erőszakos képeket hívott elő. Gyertyákkal játszok és valaki megragad… megüt… azt kiabálja, hogy veszélyes vagyok… hogy nem az Ő lánya… Valaki megragad… ráncigálnak… hallom, hogy sír és Én is sírok… el akarnak vinni… - Anya neee… hallom a keservesen kiáltó hangom… ez az enyém…*
- NEEE! Nem vagyok veszélyes… * Szakadt ki belőlem még mindig a képek hatása alatt. Az egyetlen biztos ponthoz szaladtam, amim volt. Paulhoz. Derekát átölelve igyekeztem visszafojtani a képeket. Nem tudom, hogy honnan jöttek. De rajtam, miattam marakodtak… mint akkor. De nem emlékeztem, hogy kik… hogy kinek mondtam azt, hogy anya, hogy hogyan nézett ki… nem láttam.*
- Ne veszekedjetek… fáj… kérlek… * Zokogtam a csípőjén és csak szorítottam, ahogy tudtam, közben néha szipogtam. Reméltem, hogy az Ő illata is megnyugtat úgy, mint Auroráé szokott mikor álmomból riadok. Ez hasonló volt, csak nem aludtam… *

Baromian utálom, ha az engedélyem nélkül mászkál valaki a fejemben és ezt Morgana érezhette is, és pont ezért eszem ágában sem volt gondolatban válaszolni, az amúgy viszhangot verhetett fejében.
- Én sem emlékszem, hogy kérdezted volna, mégis tegezel. – dobtam vissza a labdát, nem nagyon foglalkozva a háborgásával. – Igazad van, lehet, hogy nem tudom mi kell egy telepatának, de tudom, hogy mi kell ezeknek a srácoknak, és nem hiszem, hogy csak úgy idecseppenve jogod lenne bármiben kérdőre vonni. – válaszolom hidegen. – És igen, megteheted, hogy megölsz mindenkit velem együtt, hiszen tudom, hogy meg van hozzá a hatalmad és talán a kegyetlenséged is. – sziszegtem felé. – Bár ez az ügy te szemszögedből való nézése a győztesek kiváltsága, hiszen, ha Jason került ki volna ebből a viszályból győztesen, akkor talán még kitüntetést is kaptam volna, nem igaz? És fogalmad sincs, hogy mennyit fizettem érte, vagy utána néztél? – villant meg a szemem dühösen. – Én ledolgoztam az árát, és te? Elégedett vagy a győzelmeddel?
Örültem, hogy a további mondanivalóját szavakba öntötte és nem csak nekem címezte a fejemben, mert így sikeresen hangolta maga ellen még a kislányt is, és nekem ehhez meg sem kellett szólalnom.
- Azt hiszed erre csak te vagy a tieid képesek? – ingattam a fejem, ahogy szegény Sarah Rose-ra néztem, ki könnyes szemekkel, reszketve bújt hozzám, és gyengéden megsimogattam a fejét.
- Nincs semmi baj kicsi lány. – szóltam hozzá, visszafojtva a mérgemet, gyengéden. – Tudom, hogy nem ártanál egy légynek sem. – majd Morganára néztem keményen. – Nem kell a kioktatásod Morgana, már nagyon régen nem a saját érdekeimet nézem, még akkor sem, mikor rólad van szó, hiszen, akkor nem beszélgetnénk itt most.
Közben tovább cirógattam a kislány haját, hogy megpróbáljam megnyugtatni. Nagyon örültem volna, ha most itt van Aurora, mert neki ez mindig sikerül.
- Miért bíznák benned egyébként is? Mi a biztosíték arra, hogy ha elviszed innen a telepatákat, akkor vissza is jöhetnek ide? – kérdeztem meg mégis, miután legyűrtem a dühömet. – Hogy lásd, nem vagyok olyan, amilyennek hiszel, itt a lehetőség, győzz meg, hogy tényleg csak tanulni mennének oda és nem azért, hogy kiszakítsd innen őket.

- Ó... alig negyven èvvel vagyok nálad idösebb ès nem másokon èlõsködve èrtem el, azt , amit. Az elnök törvènyt szegett. Ahogy te is... embert raboltál ès megtámadtál másokat. A mahánèletemben turkáltál! - mondtam ingetülten.
A kislány reakcióját látva önkèntelenül is az elmèjèbe nèztem. Csak gyengèden... kárt mèg vèletlenül se okozva. Tudom, hogy megígèrtem, de szüksèg törvènyt bont, ès a lány nem èrzèkelheti a jelenlètem... De ami ott találtam... Megijedtem, a szívem összeszorult. A kèpessège! Eszmèltem fel.
Paullal ès bárki mással, nem foglalkozva ugrottam a kislányhoz ès öleltem át.
- Csssss... - suttogtam. A tudatát olvastam... ott nyugtatgattam. Nem fogja tudni, hogy èn tettem... Csak megnyugszik...
Felnèztem Paulra. ' Segítsèg kell neki. Több, mint amit ti adhattok' beszèltem hozzá hang nèlkül. ' Nem veszekedni jöttem, ha csak el akarnám ragadni, már megtettem volna... Te is tudod!'

*Háttérbe húzódva vártam és hallgattam az eseményeket. A sok vádtól, tettől már zsongott a fejem. Az egyik résznél kinyitottam a szám, hogy közbe szóljak, de aztán csak az ajkamba haraptam. ~ Nyugi Mira… semmi közöd hozzá… nyugalom.~ Nyugtattam magam és önkéntelenül is karba fontam a kezeimet, miközben fázósan dörzsölgettem a karjaim, pedig erre semmi okom nem volt… de mégis. Na de aztán Sarah kiborulására és szavaira csak pislogtam párat, és ahogy az elnöknő Saraht vigasztalta Én is előre léptem.*
- Ne nyúlj hozzám… * Rántottam el a karom, hisz nem bíztak bennem és Paul egyik embere megakart ragadni, hogy maradjak a helyemen. Szavaim és tekintetem is jegesen villant meg. Oda mentem Paulhoz és a kicsi oldalánál megálltam, aki látszólag már nyugodni kezdett.*
- Nem bántom, ígérem. De hadd vigyem odébb egy kicsit. Látni fogod, de Ő már hallótávolságon kívül lesz. Kérlek Paul… erre a kis időre bízz bennem. Ezt nem kell hallania, a döntést pedig később is tudjátok vele közölni. * Néztem határozottan a srácra, de már le is guggoltam, hogy Sarahval egy magasságban legyek.*
- Sarah-Rose… Figyelj egy picit szépségem. *Simítottam meg a karját, hogy rám figyeljen.*
- Mit szólnál hozzá, hogyha egy kicsit odébb mennénk? Beszélgethetünk, játszhatunk, vagy amit csak szeretnél… Addig Paul bácsi és Morgana néni megbeszélik, hogy el-e mehetsz. Na… jössz? * Hangom lágyabb volt és vegyült bele némi érzelem is, ahogy egy halvány mosoly is került az arcomra. Miközben széttártam a kezem invitálóan.*
- Bocsánat, de tényleg jobb, ha nem hallja… * Néztem Morganára aki még mindig a kicsi mellett volt. S ha jött Sarah, akkor bizony felemeltem és pörögtem vele egyet a tengelyem körül. Remélve, hogy lesz valami hatása. Oda mentem a kormos fadarabokhoz és abból felkapva párat még egy kicsit sétáltam a lánnyal. Végül ledobtam a falnál, majd a vele szemben lévő falnak támaszkodva leültem a kislányt pedig az ölembe ültettem.*
- Szóval Sarah… miket szoktál csinálni? * Kérdeztem a Tőlem telhető legkedvesebben. Sosem értettem, hogy miért tartottam magam távol a gyerekektől. De már tudom… meggyengítetek mindig… Bár ez alól nem volt kivétel senki. Nem szerettem Őket, mert nem szerettem gyenge lenni… s így Sarah érintéseitől meg-meg rándult az arcom. **

*Csak… csak igyekeztem nem látni, nem hallani a kiabálást. S Paul simogatására koncentrálni, de kaptam még egy ölelő karokat és anélkül, hogy felnéztem volna hagytam. De Pault nem engedtem, így igen érdekes lett ez az ölelés. Azt sem hallottam, hogy másik beszélnek. Vagyis hallottam, de nem értettem, csak szorítottam a biztos pontomat. De szép lassan ahogy a könnyeim apadtak, úgy kezdtem el megnyugodni és már azt éreztem, hogy valaki megsimogatja a karom. Fejem felé fordítottam és könnyes szemeimmel hallgattam végig. Kissé elbizonytalanodtam a kezeit látva…*
- Nem is ismerlek… * Adtam hangot a kétségeimnek és felnéztem Paulra, hogy szabad-e. Ha engedte, akkor közfejemmel töröltem meg az arcom és néztem Morganára.*
- Én nem bántok senkit, sosem bántottam. Ha baj van, érzem. Olyankor elszaladok egy olyan helyre ahol nincs senki. Senki nem állít meg, senki nem kényszerít semmire.* Néztem könyörgően nagy szemeimmel a nénire, hogy elhiggye nekem. Tényleg nem bántottam senkit és Paulék mindig segítettek. Nem rég pedig mikor majdnem baj lett Aurora szaladt el velem pillanatok alatt, mikor szóltam. De már a nénire is ugrottam, aki felemelt.*
- Hogy hívnak? * Kérdeztem mosolyogva, de a pörgetésre bár nevettem még is volt ebben valami keserűség.*
- Szép név… Azt is, hozd… * Intettem, ahogy elhaladtunk a fadarabok mellett. Mikor megérkeztünk pedig az ölébe maradtam és nem akartam elmenni onnan.*
- Fáj? * Kérdeztem mikor észrevettem, hogy az érintéseimre megrándul az arca….

Igazán büszke vagyok magamra, hogy milyen önuralmat tudok gyakorolni, hiszen a telepata elnöknő sértegetéseire csak megrándul az arcom, de mást nem teszek. Higgadtan nézek rá.
- Akkor sem jogosít fel semmi, hogy letegezz! És nem raboltam el senkit, a srác önként jött velünk, még fizettem is volna neki, de annyira beszari volt, hogy rögtön összecsinálta magát és eljátszotta a mártírt. – húztam el a szám vissza gondolva Luke reakciójára. – Még Arkangyalnak tetszett is. – tettem még hozzá. – És sosem élősködtem senkin! – utasítottam vissza a vádat hidegen. – Megharcoltunk és megdolgoztunk azért amit itt látsz, és a legtöbb srác éhen halt volna e nélkül, vagy valamelyik fegyenctelepen rohadna, mert idáig senkinek nem kellettek. – vágtam vissza most már én is dühvel a hangomban.
Kicsit összerezzentem mikor Morgana Sarah Rose-hoz ugrott, mert nem tudtam mire készül, de aztán engedett a feszültség, ahogy nyugtatni kezdte a kislányt.
Viszont kapóra jött Miranda felajánlása, bár egészen elfelejtkeztem róla, mert így egyrészt tényleg megóvhattam Sarah-t ettől a vitától, másrészt nem befolyásolhatta őt Morgana, hiszen tudtam jól, hogy elképesztő dolgokra képes az agyával.
- Nem lesz baj kis varázslóm. Menj csak a nénivel, mindjárt jövök én is. – biccentettem a kislánynak és egy hálás mosolyt villantottam Mira felé is. – Kössz!
Persze hallottam, ahogy Morgana megint a fejemben szólalt meg, de egészen addig nem foglalkoztam vele, míg Mira és Sarah hallótávon kívül nem ért.
- Nem tudom Morgana! – ráztam meg a fejem, már valamelyest szelídebben, hiszen féltettem a kislányt, még ha nem is mondtam neki, hogy mennyire veszélyes a tudása, de már beszéltünk erről Aurorával is. – Nem tudom, hogy nálatok mit tanulna, hiszen sosem tapasztaltam. És féltem, hogy, ha nem is úgy, ahogy gondolod, de elragadod innen. – válaszoltam halkan, mert a vita igazán parttalannak tűnt, bár nem tudtam neki megbocsátani, amit velem tett. Az elmémbe önkéntelenül villantak a kalózok között töltött idő képei, amitől még mindig megrázkódtam.

Ahogy engedett a Kicsi feszülsège èn is megnyugodtam. Lassan felálltam ès megsimogattam a fejèt.
- Tudom Rose... - mosolyogtam, majd figyeltem, ahogy távolodnak. 'Menj ès viselkedj jól' mondtam Shivának, majd intettem is, hogy infuljon. Sarah Rose megkedvelte a farkast... talán segít a jelenlète.
- Sajnàlom, ami veled törtènt Paul, mèg úgyis, hogy neked köszönhetõen majdnem az èletemmel fizettem a törtèntekèrt... többször is. - Jutott eszembe a bolygóközi ugrás Matt fejèbe ès a Jason okozta vágás a karomon. - De ez nem rólunk szól... Minden kèpessèg veszèyes a használòjára. Sarah Rose bele is hallhat, ha nem tanulja meg használni az övèt. Nem akarom elvenni õt tõletek, csak aggódom èrte, ahogy minden más telepatáèrt is. Nem akarom õt ellenetek fordítani sem... ne aggódj. - nagy levegõt vettem. - A kicsi kontrollálatlan ès gyakorlatlan... Ès ezek hatására... - nem fejeztem be, hisz egy kis gondolkodás után a srác is megèrtheti. De elmèmmel egy kèpet küldtem felè. *Öngyulladás* - Van egy ismerõsöm a müholdon. Ö segíthet neki.

- Morgana egyet próbálj megérteni. – néztem rá, most már kevésbé feszülten, hiszen beláttam, hogy úgy sem fogok és nem is tudok kárt tenni benne, és most valamiért ő is szót akar érteni velem. – Nem én miatta kerültél olyan helyzetbe, hogy az életed is veszélybe került, hiszen hozzád képest, ki vagyok én. – intek magamra. – Én csak egy eszköz voltam, ahogy körülöttetek mindenki más, addig míg le nem számoltatok egymással. – hívom fel a figyelmét a tényekre. – Nem én voltam az igazi ellenséged. – tettem hozzá halkan. – De igazad van, amiért most itt vagy, nem rólunk szól, de velem kell egyezkedned és most erővel nem mész semmire, mert akkor elveszíted, amit megszerezni akarsz. – nézek az egyik raktár falánál játszadozó kislány felé.
Elgondolkozva figyelem őt és aztán a szemem vissza emelem a telepata elnöknőre.
- Tudom, hogy Sarah Rose szívesen menne veled. – szólok halkan. – De milyen biztosítékot adsz, hogy úgy lesz minden, ahogy mondod? Talán, ha elmenne vele pár nagyobb kölyök, aki telepata és vigyázhatna rá……
Na meg persze biztosítaná, hogy vissza is jöjjenek, ha itt van az ideje, vagy, ha valami rosszul sül el. De persze ezt már nem teszem hozzá, érezheti azért, hogy nem teljesen bízom meg benne.
- Na meg, ha rendszeresen meglátogathatnánk, hogy a saját szemünkkel is lássuk jól van, akkor talán……talán szóba jöhet.

- Szerintem senki se kènyszerített, hogy belekevetedj... De már lènyegtelen. Az ujjaidam nem törhettem el, hogy ne turkálj az èletemben... - mondtam kissè dühösen. A hajamba túryam, majd nagy levegõt vettem.
- Sarah Rose nem költözne az Orionra. Csak pár napot töltene ott havonta, ès valaki elkísèrheti. - egyeztem bele, bár ez alapvetöen az èn ötletem volt, de lènyegtelen. Igazából a srácnak nem is említettem.
Vagy talàlok Sarah mellè egy pirokinetikust... Nem is. Dario jó lesz. Ès egy klasszikus telepata...
- Nem csak a kèpessège fejlesztèsère gondoltam. Ha jól sejtem, itt csak a túlèlèst tanulhatja meg... azt se tõled. - mosolyogtam kissè lenèzõen. - Ès az ajánlatom vonatkozik minden telepatára.

- Na jó. Azt hiszem ezzel nem megyünk semmire, hogy egymás fejéhez vagdaljuk a dolgokat. Tudod, hogy én itt élek és mivel keresem a kenyerem, nem várhatod el, hogy én legyek a jó fiú, de most tényleg legyen Sarah Rose a középpontban, ha már ennyire meg akarsz menteni valakit. Bár remélem, hogy ez nem csak valamiféle propaganda fogás Morgana elnöknőtől, mert ha a kislánynak ebből baja származik, akkor nem érdekel, hogy mennyire vagy erős, megtalálom a módját, hogy megkeserítsem az életed. – mondom a nő szemébe nézve teljesen nyugodtan.
Aztán a még mindig nyugodtan játszadozó Sarah-ra néztem, de Mirandán már láttam, hogy nem bírja sokáig, így kicsit célirányosabb lettem.
- Az még jobb! Ez már egészen elfogadható, persze csak, ha Sarah-nak is jó. – bólintottam elgondolkozva. – És azon kívül, hogy befejezed a sértegetésemet, hiszen azt hiszem látod jól, hogy a kölykök mennyire ragaszkodnak hozzám és nem véletlenül, még egy feltételem van. Időt hagysz neki, hogy megbékéljen azzal, hogy nem varázsol, hanem ez egy fajta képessége, ne vágd a fejéhez rögtön, már, ha megakarod tartani a szeretetét. – figyelmeztetem a nőt. – Hagyj neki időt, hogy magától felfogja, hiszen nagyon okos.
Az, hogy más telepata is mehet vele, nem rossz javaslat, de ezt még meg kell beszélnem a srácokkal.
- A többieket még megkérdezem, de Sarah-t akár vissza is hívhatjuk, hogy maga döntsön. Ha akar megy, ha nem akkor elmész és nem jössz vissza. – mondom keményen.
Aztán intek Mirának és Sarah Rose-na, hogy jöjjenek ide.