Gyárnegyed

*Csak némán néztem a cipőm és igyekeztem a falnak préselni magam, hogy ne essek itt össze. Így aztán hálás voltam a tartó karokért, amelyek megóvtak ettől. A szavak mintha a távolból szóltak volna, egy másik alagút végén. Mikor felemeltem a tekintetem Paul guggolt mellettem, így nem értettem, hogy miért tűnik olyan távolinak. Üres tekintetemmel pislogtam, hogy meg tudjam érteni, hogy mit mondott. *
- Köszönöm. *Hangom más milyen volt. Még én is hallottam a furcsa csengését, a szaggató fejfájáson keresztül is. Olyan volt… mintha egy robot beszélne. Olyan, ami mindig terített az intézetbe. Ahogy újra megszólalt és igyekeztem figyelni a szavaira, a fejemen valami végig cikázott. Kezem oda kaptam a halántékomhoz, és szemeim összeszorítva vártam, hogy múljon. Mire újra kinyitottam a szemem, már a levegőben voltam. Vagyis nem egészen, hisz csak Paul kezében. Még ott voltak a fejemben a hullámok, de már nem volt annyira bénító a fájdalom, így visszatért az örömöm és jó kedvemben csacsogni kezdtem.*
- Köszönöm, hogy beviszel. Mindig elfáradok, hiába gyakorolok sokat. De ennyire nem szokott fájni itt bent. * Mutattam a fejemre, hisz ezt nem értettem. Mikor beértünk Paul asztala mellett leültem az ágyra. De a lábaimat nem raktam fel. Csak az ágy előtt lóbáltam. Már a nyál is összefutott a számban az illatokra, de nem nyúltam hozzá. Ha a bácsi adott, akkor mosolyogva kezdtem el enni.*
- Te is tudsz varázsolni? A többiek mit szoktak csinálni? Nekem majd mit kell csinálnom, hogy maradhassak? Kié ez a sok bőrönd? * Tettem fel az összes kérdésemet szinte egy szuszra, mielőtt bele haraptam volna a pizzába. Nagyon finom volt, de egy újabb kérdés jutott eszembe.*
- Csinálsz nekem egy számhálózatot? Ha varázsolok, utána azzal szoktam pihentetni a fejem, míg el nem alszom.

Kicsit meg is ijesztett Sarah, mikor végre megszólalt, mert olyan volt a hangja, mintha a Holdról beszélne, távoli és elhaló és az sem tetszett, ahogy arról beszélt, hogy ilyenkor szokott fájni a feje, de most különösen rossz volt.
- Majd bent pihenhetsz Sarah Rose! Biztosan túlságosan megerőltetted magad, hogy megmutasd nekem milyen ügyes varázsló vagy és ez sikerült is, de tudod, ha valaki sokáig nem eszik, akkor hiába tud ilyen klassz dolgokat, mint te, akkor legyengül és akkor ez nagyon veszélyes is lehet. – magyarázom neki, miközben lerakom bent az ágyamra, és bár máskor is foglalkoztam már kissrácokkal, de azért magam is megleptem, nem szoktam ennyire gyengéd lenni, hiszen ezek a kölykök nincsenek is hozzá szokva, nekem meg fegyelmet kell tartanom a sok kis tolvaj között és ez csak úgy megy, ha tartanak tőlem. Ebben a képbe nem igazán fér bele a gyengédség. De ezzel a lánnyal valahogy képtelen voltam távolságtartó lenni.
- Tessék! – raktam mellé a dobozt. – Egyél amennyi jól esik, de azért ne terheld túl a gyomrod, mert akkor aztán kis idő múlva viszont látod majd az egészet és megint csak éhes leszel, ráadásul még rosszul is fogod magad érezni. – figyelmeztettem, de aztán kicsit ott kellett hagynom, mert kitört a verekedés a többi ennivalón.
Miután kiosztottam pár nyaklevest és fenékberúgást és kitettem a szűrét két srácnak, visszamentem a kislányhoz.
- Hogy én? – megráztam a fejem. – Én nem tudok olyat, mint te, de vannak itt páran, akik képesek hasonlóra. – mutattam körbe. – Sőt vannak, akik más alakot tudnak felvenni. Neked egyelőre semmit sem kell csinálni, csak összeszedni magad és felerősödni. – nyugtattam meg, de alig győztem válaszolni, ahogy megjött a hangja. – A bőröndök az aranyos lányé, akiről beszéltem, és ha meg jön majd bemutatlak neki, és…MIIII? Hát….öööö, majd azt hiszem ő csinál neked olyat. De tudod mit, itt a számítógép, azon biztos találsz ilyet, csináld azzal. – böktem a gépre zavartan. – Aztán, ha elfáradtál, csak dőlj le nyugodtan, senki nem fog zavarni, aztán majd még beszélünk, oké?

- Rendben és köszönöm. * Tekintettem fel rá mosolyogva és érdeklődve néztem, hogy a többiek miért verekednek meg azt is, hogy Paul miként intézi el Őket. Nyeltem egy nagyot, miközben magam elé suttogtam.*
- Soha nem verekszek… * Nem hiszem, hogy bárki meghallotta volna, hisz még én is alig halottam a hangom. De aztán már ettem is tovább és vártam, hogy visszatérjen. Mikor visszatért érdeklődve hallgattam a válaszát.*
- Akkor Te mit tudsz? * Érdeklődtem tovább, majd mikor megint az aranyos nénit említette ránéztem az ajtóra.*
- Ő most hol van? Ő sem fog elküldeni? Ma már nem fogom tudni neki is megismételni…* Néztem fel kissé ijedten kikerekedet szemeimmel. HA mást nem, de azt tudtam, hogy míg fáj a fejem, addig nem szabad. Az ajánlatra felkaptam a fejem a pizza szeletemből aminek már a végén jártam. Egy pillanatra ott volt a lelkesedés, de aztán csak lehajtottam a fejem.*
- Számolni tudok, és a 16-os számhálózattal is gyorsan végzek. De nem tudok olvasni. Némelyik betűt felismerem, de csak keveset. Miért nem csinálsz Te egy papírra? *Kérdeztem kissé félszegen.*
- Ha nem tudod, akkor elmondom, hogy hogyan kell. De ha magamnak csinálom, az úgy túl könnyű.

Bár igyekeztem volna meglépni a tengernyi kérdés elől, és ajánlgatni, hogy játsszon a géppel és aztán aludjon, rá kellett jönnöm, hogy a kíváncsisága, még a fáradtságánál is erősebb, így nagyot sóhajtva végül letelepedtem mellé az ágyra és megadóan hallgattam, hogy mire is kell nekem válaszolni.
~ Remélem Aurora hamar megjössz, mert ez a bébiszitterkedés inkább neked állna jól! ~
- Én? Hát igazából nagyon jól tudok embereket meggyőzni és még a botommal is jól bánok, ha szükséges, de amúgy semmi különleges tulajdonságom nincs. Én nem vagyok olyan mint te. – ingatom meg a fejem.
Mikor Aurorá ra terelődik a szó, önkéntelenül is elmosolyodok, főleg ha arra gondolok, hogy Ragyás úgy fog ide beviharzani, mint egy sebzett oroszlán és azt hiszem megérdemli, hogy felváltsa majd Arkangyal, vagy valamelyik nagyobb srác, eleget szenvedett.
- Aurorának hívják, és semmiképpen nem fog elküldeni, mert ő nagyon szereti a gyerekeket, ráadásul innen senki nem küldhet el maximum én, de attól nem kell félned, csak ne gyújtsd ránk az épületet, mert akkor csövezhetünk veled együtt valami kukában. – nyomtam egy barackot a fejére és reméltem, hogy ezzel vége, de úgy nézett ki, hogy ezt a számhálózatos dolgot csak nem úszom meg.
- Nézd Sarah Rose, nem vagyok valami jó az ilyesmiben. – vallottam be végül. – De segítek megkeresni a gépen azt az oldalt, ahol sok ilyen van, és ott válogathatsz és ha elakadsz, akkor majd segítek keresni, oké?
Azért érdekes dolgot volt, hogy ilyen bonyolult dolgot meg tud csinálni a számokkal, de olvasni meg nem tud, de hát majd a kedvenc tanárnénim segít rajta.

*Érdeklődve hallgattam, hogy mihez ért és közben bekaptam az utolsó falatokat is. Ennyi bőven elég volt egyszerre, így még csak nem is tekintettem a többi szelet felé. Sokkal érdekesebb volt, az amit Paul mondott.*
- Hát ez nem sok. De biztos ezekhez jól értesz, hisz nem volnál a főnök, ha nem így lenne. *Mondtam el a véleményem miközben megvontam a vállam.*
- De Igaz tudod, hogy rossz híred van? *Jutott eszembe egy-két mende – monda, ami az utcán hallottam.*
- Nem értem miért. Pedig kedves… *De már beszélt is tovább, arról a rejtélyes lányról, akit még nem láttam.*
- Fura neve van. *Vontam össze a szemöldököm, miközben magamban megismételtem a nevét. *
- Ő mit csinál? * Tettem fel egy újabb kérdést, de mikor a gyújtogatást emlegette hevesen megráztam a fejem.*
- Nem. Nem szoktam épületeket felgyújtani. Nem vagyok gonosz. * Fontam karba kissé duzzogva a kezeim. De ahogy a buksimhoz ért egy picit elmosolyodtam. Az ajánlatra megráztam a fejem.*
- Nem értek a gépekhez és biztos, hogy két percenként szólnék, mert nem tudom hova nyomjak. Azt meg nem akarom, hogy gondod legyen velem. Ha megmutatod hol a helyem, akkor lefekszek. Majd ha jön, a néni majd megcsinálja nekem, ha Ő tudja. Ő fogja tudni? *Vontam össze a szemöldököm egy pillanatra miközben leszálltam az ágyról és vártam Pault.*
- Mindegy is. Ha haza jön, akkor nyugodtan keltsetek fel, hogy be tudj mutatni és ne legyen baj. * Intéztem felé egy halvány mosolyt, de már tényleg feküdni akartam. *

Halvány mosoly szaladt végig az arcomon, ahogy meghallgattam a gyerekekre oly jellemző kendőzetlen véleményét, és azt is, hogy hallott már rólam, de nem igazán zavart, hogy nem csupa jót, hiszen elvégre egy banda főnöke vagyok, jól is nézne ki, ha dicsérnének, akkor szögre is akaszthatnám a botomat.
- Aurora azért jött ide, hogy tanítsa a srácaimat – válaszoltam a további kíváncsi kérdésére, így aztán ha akarod, biztosan szívesen segít neked is. – erősítettem meg, amit az előbb már mondtam.
Felnevettem a durcás arcocska láttán, és ahogy kibökte, hogy ő nem gonosz.
- Ezt nem is feltételeztem rólad, de tudod a tűz az egy veszélyes anyag és nem mindig lehet meggátolni, hogy ne faljon fel mindent. – ráztam meg a fejem magyarázólag.
Végül ő is és én is belenyugodtunk, hogy a gépes játékból nem lesz semmi, és láttam, hogy igazából egy jó kis alvás sokkal jobbat tenne neki.
- Persze, csak nyugodtan feküdj le, de nem foglak azért felébreszteni, hogy bemutatkozz, majd ha felébredsz, akkor megejtjük. Te sem és ő sem fog elszaladni, legalábbis remélem.
Ha végre lefeküdt, még ott tibláboltam körülötte míg elaludt, aztán mentem csak a dolgomra.

//Köszönöm a játékot //

- Nem szeretem a tanár néniket. Mindig olyan szigorúak és kemények. * Már nem is vártam annyira azt a nénit. Nem akartam, hogy kiabáljon velem, azért mert valamit nem tudok, vagy csak épp nem akarok megcsinálni. A nevetésre felkaptam a fejem és összeszűkült szemekkel néztem Paulra. De kezeim még mindig durcásan lapultak a mellkasomon. *
- Te ki nevetsz. * Állapítottam meg, de már mondta is a magáét a másik.*
- Ezért szoktam kicsikkel gyakorolni. *Mosolyodtam el hirtelen.*
- Oké. Én nem fogok. *Nyugtattam meg mosolyogva, mikor mellé tette, hogy reméli. Aztán meggyújtottam a pici gyertyám, ami még maradt abból, amit kaptam és leraktam valahova. Ahol közel volt hozzám, de mégsem jelentett veszélyt semmire. Ha valaki elfújta, akkor felébredtem. De nem szóltam. Egy-két estét kibírok nélküle…*

//Én is. //

*Elhagyva az új munkahelyem a gondolataim nem hagytak nyugodni. Melyek mindössze annyiból álltak, hogy Paul hogyan fogadja majd, az éjszakás műszakot. De ahogy egyre közelebb értünk annál izgatottam lettem és egyre szélesebb volt a mosolyom is. Mikor beléptem örömtől és lelkesedéstől csillogtak a szemeim és boldog mosoly terült szét az arcomon. *
- Sziasztok! * Köszöntem vidáman és lelkesen kutattam fel tekintetemmel Pault. Mikor megtaláltam kissé sasszézva indultam meg felé, miközben levettem a piros kabátom. Ugyan az a farmer, hosszított kék pulcsi és fekete magas sarkú csizma volt rajtam, mint mikor elmentem. Bár akkor Ő nem volt itthon és az üzenetben nem írtam le, hogy miben mentem el. Odaérve hozzá nagy vidámságomban nyomtam az arcára egy puszit.*
- Szia Paul. Találtam munkát. * És a kezébe nyomtam a szerződésem, amin az én és Mr. Scott Zahn aláírása volt látható. A leírás nem szolt másról, csak arról, hogy felszolgálóként alkalmaz és annak követelményeiről a próbaidő alatt. Csak álltam és lelkesen vártam, hogy Paul velem fog örülni. Hisz még nem mondtam el, hogy éjszakára jelentkeztem. A beosztás pedig nem szerepelt benne.*

Elég dolgom volt ma, és nem olyan régen jöttem meg egy üzleti tárgyalásról, így csak ekkor szembesültem vele, hogy Aurora megint elment. Szegény Ragyást már kezdtem sajnálni, hiszen ennek a lánynak valami sajtkukac bújt a fenekébe, hogy állandóan mehetnékje volt.
De aztán nem sokkal később meg is jelentek, és a fiúnak csak biccentettem egyet, aki úgy húzott el, miután meggyőződött róla, hogy minden rendben, mintha ördögök üldözték volna, Aurora viszont felettébb vidáman sietett felém, még egy puszit is kaptam tőle, amire nekem is fülig szaladt a szám.
- Szia! – válaszoltam, majd, ahogy elhangzottak a szavak, már kissé le is lohadt a nagy vidámságom, hiszen itt a Marson ez nem mindig jelentett jót, így gyanakodva pislogtam a kezembe nyomott kis táblára.
Szinte még a levegő is bennem rekedt, ahogy megláttam az aláírást a szöveg alján és hevesen megráztam a fejem.
- Szó nem lehet róla! – dobtam le a szerződést az ágyamra. – Te nem tudod ki ez az ember!

*Hát nem erre számítottam, de csak halványodott a mosolyom. Még mindig ugyan olyan lelkesen feleltem Paulnak, ahogy ide jöttem.*
- Nem is érdekel. Van egy kocsmája, ami legális keretek között más szolgáltatásokat is nyújt a vendégeknek. Az én szerződésem erre nem terjed ki. Szóval semmi olyan, nincs amitől félnem kéne. Bemegyek, dolgozok és haza jövök. Pihenek, délután meg tanítom a srácokat. Csak egy kicsit örülj velem. *Billentettem oldalra a fejem, miközben továbbra is tekintetemmel kérleltem. *
- Kérlek Paul... te is tudod, hogy dolgozni szeretnél.

Miért vagyok én megáldva ezzel az értetlen lánnyal! Neki mindig, mindenben ellent kell mondani, meg kell magyarázni! Miért nem tudja elfogadni kérdések nélkül amit mondok, mint mindenki más ebben a nyamvadt bandában! Áhhh!
- Mert az a hely egy.......szóval nem neked való! Akár mire is vettek fel, akkor sem. Láttad te, hogy milyen szerelésben dolgoznak ott a lányok? - néztem rá nem kicsit csodálkozva, hogy egyáltalán ez felmerült benne.
- Aurora tudom, hogy dolgozni szeretnél, de az a hely az utolsó, ahová engednélek! És ezt csak azért mondom, mert féltelek, hidd el. - próbálom elvenni az élét a válaszomnak.

*Sajnáltam, hogy Paul semminek nem tudott örülni, amit én csináltam. Hogy neki tényleg nem volt jó semmi. Legalábbis nem sok jelét adta ennek az ellenkezőjéről.*
- Tudom, hogy mi az a hely és… * De itt a kérdése megakasztott és összevont szemöldökkel néztem rá.*
- Ne keverd össze a felszolgálót a prostitól. Mellesleg pedig láttam és hidd el, nekem is van hasonló ruhám elvégre versenyszinten táncoltam. És nekem is legalább olyan jól áll, mint azoknak ott.*Húztam ki magam. De ha sokat akadékoskodik a ruhám miatt, akkor felveszem és megmutatom, hogy befogja. *
- Ahova elengednél? *Vontam fel a szemöldököm kérdőn. Oké, eljutott a tudatomig, hogy félt de ezt eddig is tudtam.*

Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy nem érti! Hogy ennyire naiv lenne, hogy azt hiszi abban a lebujban a két foglalkozás között van különbség!
De már kezdem kiismerni kicsit, így azt is tudom, hogy vagy kimondom nyíltan, amit gondolok, vagy kerülgethetem a forró kását napestig, nem fogja megérteni, ha vért izzadok sem.
- Na ide figyelj! Az a hely, amint ezek szerint te is tudod egy kupi! És hidd el tudom, hogy a két általad emlegetett szakma között OTT nincs különbség, csak abba, hogy kik a kuncsaftok.
Mikor aztán bejelenti, hogy neki is van olyan ruhája, mint az ott dolgozóknak, akkor már eldobtam az agyam.
- Baromian nem érdekel, hogy van-e olyan ruhád vagy nincs, tőlem űrruhába is öltözhetnél, akkor sem akarnám, hogy oda menj! Nem is értem, hogy Ragyás, hogy a fenébe engedett oda be! De majd még számolok vele. - háborogtam ezerrel, hiszen az aggodalmam az egekbe csapott, hogy vajon Zahn-nak mi is a szándéka azzal, hogy felvette.
Na persze tudom én, csak nehéz erre még gondolni is!
- Örülnék, ha valahol máshol keresnél munkát. - fogtam vissza magam, nyugalmat erőltetve. - Majd én is segítek keresni, oké?

- Egyik felszolgáló lányt sem látta enyelegni. És ha ÉN nem akarom, akkor nem nyúl hozzám senki. Miért becsülsz ennyire alá Paul? *Kérdeztem szomorkás hangon. S szemeimbe is némi bánat költözött. Ám a nem épp kifinomult szóhasználatra kissé elmosolyodtam.*
- Dühös vagy. Ragyásnak meg nem hagytam választást. Megfenyegetet, hogy ki kötöz míg nem jössz haza. Mert ezért kevésbé kapott volna, minthogy elengedett oda. De felhívtam, hogy mire megmozdulna, már rég itt sem vagyok. Szóval vagy jön velem, vagy egyedül megyek. *Vontam meg a vállaim. *
- Űrruhám az nincs. De ezt megmutathatom, hogy el hidd. *Néztem határozottan a szemébe, de aztán a hajamba túrtam.*
- Paul, semmit nem találtam. Bízz bennem. Ha bepróbálkoznak az első éjszakámon, akkor ott hagyom. Kérlek… * Nyújtottam felé a kezem, hogy megsimogassam az arcát.*

- Hát nem is fent enyelegnek! – csattantam fel dühösen, hiszen már szinte magam előtt láttam a jelenetet, ahogy Aurorát, valami nyomorék bányász…….Áááá!
- Nem becsüllek alá, csak féltelek, mert nem vagy tisztában az itteni veszélyekkel. – igyekszem normális hangon elmagyarázni neki, de van egy olyan érzésem, hogy mint máskor sem, most sem fogok sikerrel járni ennél a makacs és önfejű nőszemélynél.
Mikor azonban Ragyás kezdi mentegetni, majdnem én is elvigyorodom, hiszen nagyon is jól tudom, hogy mennyire nem bírják egymás búráját, legalábbis, ha hinni lehet a panaszáradataiknak, amit nap, mint nap kénytelen vagyok végig hallgatni.
Mivel már előre tudom, hogy nem fogom tudni lebeszélni, azt hiszem jobb lesz, ha taktikát változtatok, amiben persze nagy szerepet játszott kezének selymes érintése az arcomon, amitől kissé kipirosodtam, de reméltem, hogy ezt a mérgemnek tudja be.
- El tudom képzelni azt a ruhát, de ha nagyon akarod, megmutathatod, de látatlanba is azt mondom, hogy, ha azoknak a szeszkazánoknak, nem bányászfelszerelésben mutatkozol, akkor bármi kevés! – forgatom meg a szemem rosszallóan. – És én bízom benned. – morgok még egy sort, de már tudom, hogy elérte a célját, még ha nem is egészen úgy, ahogy szeretné.
- És gondolom egyedül szeretnél oda menni? – teszem fel egy ördögi mosollyal a kérdést.

- Ha annyira féltesz, akkor adj önvédelmi leckéket. * Mondtam mintha mi sem volna egyszerűbb.*
- Ha én vissza fogom a mora vérem és egyszerű emberként tanulok meg küzdeni, akkor a későbbiekben a származásom csak plusz előny. És így félni sem kell, hogy a tanulás alatt bárkiben kárt teszek. * Vázoltam fel a helyzetet, számomra elég logikusan és csak bíztam benne, hogy nem hallva született ötlet volt a részemről.*
- De mielőtt még másra bíznád. Én csak Tőled vagyok hajlandó tanulni. *Elvégre Ő a főnök vagy mi és ennek oka van. Az öltözékemre lesütöttem a szemem, de már kissé vidámabb volt mikor elvontam a kezem és újra ránéztem.*
- Akkor máris megmutatom… *S indultam is a köröndjeimhez. Szerettem a rendet, így tudtam, hogy melyiket hol találom. Magamhoz véve, Paulhoz sétáltam, hogy az utóbbi kérdésére is válaszoljak.*
- Hát… Szerettelek volna megkérni rá. Nem biztos, hogy lenne munkám, ha kísérettel érkezem a munkahelyemre és minden lépésem figyelik. Vannak ott is biztonságiak. *Mosolyodtam rá, és már mentem is a kabinba. Gyorsan átöltöztem és egy hajgumival összefogtam a hajam. Mikor végeztem vissza vettem a csizmám, hisz tudtam, hogy azt KELL felvennem holnap is. No meg a lábaim lefagytak volna egy elegáns szandálban. Mikor kiléptem párat pörögve érkeztem meg Paul elé és vártam a véleményét.*

Soha senkit nem féltettem még ennyire, mint ezt a lányt, aki most mindenáron azon győzködött, hogy engedjem el egyedül egy örömtanyára dolgozni.
Eszembe jutott most az ajándéka, amiért mikor először megláttam mérges voltam, hiszen miért költi a pénzét, hogy nekem ajándékot vegyen, de aztán elszégyelltem magam, mert tudtam, hogy ő másként gondolkozik ezekről a dolgokról, és hogy a jószándék és az örömszerzés vezette. Legbelül, talán még magamnak sem vallottam be, de kimondhatatlanul jól esett, hogy gondolt rám. Így azóta is a nyakamban hordom, miután ahogy utána találkoztam vele, megköszöntem. Nagyon szerettem volna viszonozni, de még nem találtam megfelelő ajándékot, és ezt azóta még nagyobb féltéssel kompenzálom.
Sose bocsátanám meg magamnak, ha azért mert nem figyeltem kellően rá, baja esni.
- Jól van, ha megígéred, hogy azonnal otthagyod azt a helyet, ahogy valaki csak rossz szemmel néz rád, akkor én is megígérem, hogy kapsz önvédelmi leckéket….tőlem. – mosolyodom el halványan.
- Aurora, hogy kérhetsz tőlem ilyet? – ráztam meg a fejem, de tudtam, hogy ettől sem fog tágítani. – És mi van, ha bajba kerülsz? Tudod jól, hogy megtörténhet! Tényleg elvárod tőlem, hogy egyedül engedjelek el? – nézek a szemébe kérőn.
Aztán amikor meglátom a ruháját, hát kis híján lenyelem a nyelvemet. Olyan …..olyan csinos benne, hogy, hogy…..Zahn elhiszem, hogy kezét-lábát töri, hogy ott tartsa.
- Aurora, ez …..ez azt hiszem komoly gondot fog jelenteni, ha le akarod magadról majd rázni az ottani pasikat. – nyögtem ki nagy nehezen. – Talán mégis el kéne gondolkoznod, hogy más állást nézz. – könyörögtem szinte neki.

*Az alkura felcsillantak a szemeim és már nyoma sem volt annak a rossz kedvnek, amit Paul reakciója váltott ki és lelkesen meg is öleltem.*
- Áll az alku. De ez ügye tudod, hogy nem fair veled szemben. Lecke nélkül is megígértem már, hogy ha hozzám akarnak nyúlni, akkor azonnal otthagyom. Nem nyúlhat hozzám senki. *Szögeztem le határozottan és komolyan is gondoltam. Ahogy azt is, hogy ha valaki mégis megpróbálja, azonnal otthagyom a helyet. *
- De ha ennek tudatában is csak ennyi a feltétele, akkor azt javaslom, hogy… várj, hogy szokták itt mondani? Áh meg van… kösd föld a gatyád. *Kacsintottam rá boldogan és az ezután akadékoskodása sem törölte le. *
- Elvárásaim nincsenek. De bíztam benne és azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára. *Biccentettem oldalra a fejem. De aztán már csak a ruhámra vártam a reakcióját kutatón, de nem tudtam megfejteni a pillanatnyi hallgatását, és ami azt illeti, utána való szavait sem.*
- Paul – tettem egy lépést közelebb felé-, az ottani pasik pénzért vesznek nőket. Már rá nézésre is kilógok ezen lányok sokaságából, még akkor is ha fehérneműben állítok be. *A gondolatra, hogy fehér neműben lásson valaki elpirultam, de ezúttal nem sütöttem le a tekintetem.*
- Azoknak a pasiknak nem egy olyan lány kell, mint én. Nem vagyok sem pénzért, sem másért megkapható. Hozzám csak egy út vezet, és az nem kevés kitartást igénnyel. S tekintve, hogy az egyetlen pasi, aki a közelemben van folyton dühös rám. Tehát idegzet is kell. * Céloztam ezzel rá, amit a mosolyom is elárult.*
- De ha megnyugtat, akkor elárulom, hogy az egész Univerzumban nincs olyan férfi, aki szerint megérném az erőfeszítést. *Jó ez túlzás volt, hisz csak a Holdat ismertem és ott sem voltam egy nagy társasági lény. De attól még helytálló volt. *
- Elég meggyőző voltam? *Biccentettem oldalra a fejem a válaszát várva.*

- Kilógsz, kilógsz! – ingattam meg a fejem dohogva. – Te ezt így érzed, de a legtöbb odalátogató úgy gondolja, minden szabad préda és Zahn-t nem úgy ismerem, mint aki, ha elég sok pénzt ígérnek neki, akkor nem dobna oda téged. – mondtam Aurorának, aki még mindig nem tudta, hogy milyen egy gátlástalan üzletemberrel kötött szerződést.
Mikor abba a ruhába belebújt és egészen közel jött hozzám, nem tudom miért de nagyon melegem lett hirtelen, bár ez nem igaz teljesen, hiszen tudod, hogy miért, csak nem akartam, hogy ezt Aurora is megtudja, így csak kissé zavartan megköszörültem a torkom.
- Ezzel most rám céloztál? – kaptam rá a tekintetem a szavaira. – Mert ez nem igaz! – védekeztem vehemensen. – Nem vagyok rád dühös, csak féltelek, mert nem érzed az itt rád leselkedő veszélyeket, és mindig megpróbálsz ez alól kibújni, vagy vitatkozol velem a védelmedre tett intézkedéseim jogosságáról. – nézek rá kicsit megbántottan. – Csak ez az oka a viselkedésemnek.- szögezem le, hiszen tény és való, mióta itt van tiszta stressz az életem.
- És ki mondott ilyen baromságot! – fortyantam fel, mikor azt mondta, hogy senkinek nem éri meg a fáradtságot. – Az iszonyú nagy marha volt, már bocsáss meg!
Még mindig nem éreztem azt, hogy jól teszem, ha engedek a kérésének, de egyrészt láttam, hogy úgy sem győzhetem meg, akkor meg már jobb, ha az én terveim szerint mennek a dolgok, másrészt nem akartam, hogy egy kőszívű dögnek tartson.
- Meggyőzni nem győztél meg, de legyen a te kedved szerint. – vontam meg a válla. végül.

- Ha még igazad is van… Ha csak nem moráról van szó, akkor nem sokat tudnak csinálni. *Persze felmerült bennem még a Telepaták is, ahol szinte semmit nem ért az erőm, ha már bele másznak a fejembe. De ebben nem voltam biztos és nem is akartam, hogy bezárjon. Mikor tagadta, hogy mérges rám és magyarázkodni kezdet azt a kis távot is leküzdöttem egy apró lépéssel, ami köztünk volt és arcát két tenyerembe fogtam, mikor megláttam sértett tekintetét.*
- De igen Rád gondoltam. Ki van pirulva az arcod és annyit még Én is észrevettem, hogy ez nem az, mint múltkor a raktár előtt. Tehát dühös vagy. És Én mindig vitatkozom, ellenkezem. Igyekszek engedelmeskedni, de a számat nem lehet befogni. Még akkor sem, ha ellátnád a bajom vagy bekötnéd. *Mosolyogtam a férfire és komoly szavaim után igyekeztem kissé elviccelni.*
- Nos… lehet, hogy nagy, de elég csinos egy marha. * Néztem le magamra hisz ez a saját véleményem volt. Mindössze a környezetemben tapasztaltak alapján. De aztán, ahogy még azt is megengedte, hogy egyedül menjek már madarat lehetet volna fogatni velem. Átölelve húztam magamhoz…*
- Köszönöm… *Suttogtam hálásan és egy puszit akartam nyomni az arcára, de nem értem el csak a nyakát. Jelenleg ha az álla került volna elém sem érdekelt volna, így oda kaptam a pusziját.*

Mikor megéreztem a kezét az arcomon, csak még jobban elvörösödtem, de így legalább a mérgem számlájára írta és nem a zavaroméra, ami kész előny volt most.
- Sosem emelnék rád kezet, de azon már elgondolkoztam, hogy néha bezárhatnálak valahová, míg le nem higgadsz. – bólintottam és megfogva az egyik kezét egy kis csókot leheltem a tenyerébe, de rögtön el is engedtem és mint akit valami nagyon lekötött a raktár másik felébe, arrafelé néztem.
Sejtettem, hogy a véleményét magáról nem egy másik férfitól hallotta, hiszen csak rá kellett nézni, hogy ilyen senkiben ne merüljön fel, legfeljebb egy világtalanban, de az utána következő hálálkodás, ami egy újabb ölelés és puszi formájában csattant rajtam, hát tagadhatatlanul igen boldoggá tett és még sokat el tudtam volna belőle viselni, de hát egyelőre adnom kellett a renomémra, de azért azén kezem is a derekára, majd a hátára tévedt, hogy megsimogassam.
- Azt hiszem, akkor ezt tisztáztuk. Mikor indulsz holnap? – kérdeztem aztán teljesen ártatlan képpel, de hát tudnom kellett, hogy mikortól állítsam rá a fiúkat, vagy hogy mennyivel előbb ültessek be egyet-kettőt a bárba, ráadásul olyanokat, akiket Aurora nem ismer.

- Ahhoz el kéne kapni. * Vigyorogtam szélesen a férfire. Akár ezt vehette kihívásnak is vagy szimplán száraz ténynek. Az arcom ezúttal nem árulta el, hogy minek is szántam pontosan. Ahogy elvonta a kezem az arcától kissé összeszaladt a szemöldököm, mert nem értettem. De aztán már zavart mosoly ült ki az arcomra, ahogy a kezembe csókolt s lesütöttem a tekintetem is, hogy ezt elrejtsem. A kezem pedig visszahullott magam mellé.
Nem volt ebben az ölelésben semmi. S azt hiszem, hogy ha nem viszonozta volna, akkor lett volna a nagyobb gond. Most csak élveztem pár pillanatig, míg meg nem szólalt és fel nem tűnt, hogy csak az Ő hangját hallani meg egy-egy susmogást. De ezen kívül síri csend volt, ami így este már fura volt itt.*
- Nyolcra megyek. Szóval olyan fél környékén indulok… * Léptem hátra megköszörülve a torkom és zavartan körbe tekintve néztem szét, hogy miért is kukult meg mindenki… *

Máskor is voltam már lánnyal, de sosem éreztem ennyire zavarba magam és soha nem éreztem az a kellemes borzongást, ami Aurora érintése nyomán végig szaladt rajtam.
Mikor a rövid ölelés és puszi után elváltunk egymástól én már tisztában voltam vele, hogy a raktárban lévőknek ez nem kerülte el a figyelmét, hiszen eléggé elhalkultak a srácok és mindenki minket nézett, egészen addig, míg meg nem látták, hogy Aurórának és nekem is feltűnt, akkor gyorsan mindenkinek valami sürgős dolga akadt.
- Rendben! – bólintottam, miközben azért halványan elmosolyodtam - Azért a gyártelepről kikísérhetlek, ugye?
Nem akartam, hogy gyanús legyen a lánynak, hogy mennyire könnyen belenyugodtam, hogy egyedül menjen abba a bűnbarlangba, ezért ezzel kicsit igyekeztem ezt tompítani, hiszen ebbe biztosan belemegy.

*S lám-lám hírtelen mozgolódás lett ahogy körbe néztem. De nem sok célt láttam a mozgásokban, így csak megingattam a fejem jókedvűen. *
- Nos… ez attól függ, hogy miként teljesítesz. * Kacsintottam rá játékosan és máris keze után nyúltam, hogy jöjjön velem. *
- Sok lehetőségem nincs, hogy neked is adjak valamit. Tudsz olvasni, írni, számolni. De mégis találtam valamit, amibe talán nem vagy jó. * Pillantottam a hátra a vállam felett egy pillanatra.*
- Lassan itt a vacsoraidő és még nem főztem. Mit szólnál, ha segítenél, és közben megtanulnád? * Ajánlottam fel, miközben megálltam a konyha résznél csípőre tett kézzel várva a válaszát.*

Nem szólok egy szót sem, mert az "attól függ, hogy hogyan teljesítesz" kicsit kétértelművé vált ezek után, bár tudtam, hogy a lány nem úgy gondolta, ahogy mindenki más, aki hallotta a közelben, és ezek után az isten sem mossa le rólam, hogy nem csak baráti kapcsolat van köztünk.
- Nekem adni valamit? - nézek rá kíváncsian, de hagyom hogy magával húzzon, egészen az egyik sarokban berendezett konyhájáig, ahol aztán a szavaira erősen legyökereztem.
- Hogy én? Főzni? - böktem magamra döbbenten. - Ugye csak viccelsz? - néztem szét, hogy ki látta és hallotta. - Holnap már a város túlsó felén lévő banda is tudná, hogy beálltam konyhatündérnek. - ráztam meg a fejem. - Nem erről szó nem lehet. - erősítettem meg még egyszer, bár a csípőre tett kézzel rám meredő lányt meg kellett volna zabálni.