Gyárnegyed

+18

*Éreztem Paul minden apró rezdülését, érintését és vágytól csöpögő hangjait. Én nem akartam magunkra felhívni a figyelmet és igyekeztem nagyon csendben maradni és elfojtani a hangomat. Kezem szüntelen térképezte fel a másikat, míg ajkaim igyekeztem az övéhez igazítani. Ahogy a keze elérte a derekam egy apró remegés futott végig a testemen. Ujjam pedig a nadrágjának a gombjával bajlódott. Ügyetlenül ugyan, de végül csak-csak sikerült kigombolnom és kezem becsúsztatni. Egy pillanatra megtorpantam, hisz valahogy sikerült egyből valami keményet mégis selymeset megérintenem. S csak meglepetten pislogtam, ahogy kirántottam a kezem. Paul tettét, ahogy megmarkolta a fenekem biztatásnak vettem és megpróbáltam visszacsúsztatni. Csakhogy ez már kicsit sem volt könnyű, hisz tettére az ajkaiba nyögtem miközben csípőm erőteljesebben lendült előre így elzárva az utat. Miközben éreztem, hogy a vékony anyag szinte már hozzám tapad, mintha csak vizesen vettem volna fel. A combom belső fele feltűnően érzékenynek bizonyult, hisz egy apró érintéstől is éreztem, ahogy az izmaim összehúzódnak bennem és feszítenek. Eddig tarkóját simogató ujjaim a hajába túrtam és határozottan vontam a nyakamhoz, miközben oldalra biccentettem a fejem és magam is az övére hajoltam kényeztetni. Kissé hátrébb csúsztam és az elrekedt kezemnek utat adtam, az pedig becsületesen, ahogy azt egyszer már olvastam benyomakodott a férfi nadrágjába. Végig simítottam a puha bőrön, de ismét elakadtam.*
- Puha… de… nem emlékszem, hogy hogyan tovább… * Suttogtam neki, és ahogy a szemébe néztem, láthatta a vágyam csillogását és azt is, hogy nem tudom merre tovább.*
- Amit olvastam, ott rámarkoltak… de azt hiszem, ez nem lenne okos dolog az én esetemben. * Céloztam arra, hogy az bizony biztos fájna a másiknak. Hisz azt nem írták le, hogy mégis mennyire markoltak rá vagy hogyan…*

+ 18

Azért annak örültem, hogy nem kellett végig ellátnom instrukciókkal Aurora-t, mert azt hiszem amúgy is képtelen lettem volna rá, hiszen csak kapkodtam a levegőt és ziháltam, ahogy a kezei egyre lejjebb siklottak a nadrágom felé, majd annak gombjaival kezdtek el bajlódni és mikor bejutott és megérintette a lüktető férfiasságomat, még a lélegzetem is elakadt egy pillanatra és erővel fogtam vissza magam. Ez viszont engem is egyre hevesebb simogatásra sarkallt és most már nem is tudta eltitkolni, hogy a teste legalább annyira vágyik a kényeztetésre, mint az enyém, de emlékeztetnem kellett magam, hogy nem mehetek el a végsőkig, így csak a kezem csúsztattam egyre közelebb a szemérméhez a combjáról, majd finoman simogatni, dörzsölni kezdtem, hogy azzal izgassam fel még jobban. Éreztem azt is, hogy egészen nedves volt már odalenn, így biztos voltam benne, hogy ő is élvezi.
Éreztem a teste reagálását és azt is, hogy utána újult erővel támadta le a nadrágom sliccét, ami most már végképp nem állt ellen. Ahogy rásimította a keményen feszülő férfiasságomra a kezét, nagyot nyögtem és alig voltam észnél, amikor kérdezni kezdett. Igyekeztem összeszedni magam, mert megértettem az aggodalmát, így magam tettem a kezére a kezem és mutattam meg, hogy mit és milyen erővel csináljon, de éreztem, hogy nem fogok kibírni pár húzásnál többet.
- Ha így csinálod, így nagyon jó, de közel vagyok a kitöréshez Aurora. – suttogtam a fülét harapdálva, a vágytól rekedt hangon. – Engedd el magad, hogy én is felrepíthesselek a csúcsra. – csókolgattam a nyakát zihálva és nagyokat nyögve, ahogy a keze odalenn tevékenykedett. De én is gyorsabb tempóba fogtam, de már, ha nem ellenkezett a bugyin belül, közvetlenül a csikóját izgatva.
Ha tovább folytatta, pár perc múlva, hatalmas nyögéssel lövelt ki a magom, és még soha nem éreztem, hogy ennyire teli lettem volna.

+18

Ahogy keze a selyemre csúszott egy pillanatra megmerevedtem. Furcsa volt, hogy hozzám ér ennyire intim módon, de mégis egy jóleső sóhaj keveredet a meghökkenésemmel. S a pillanatnyi feszültségem is oldódni kezdett, hisz a másik keze gyengéd és éhes simogatása elterelte róla a figyelmem, míg a testem megszokta az inzultálását. S ellenállás helyett ösztönösen simult a tenyerébe.
Kezem megállt, hogy ne kelljen önálló életre és hagytam, hogy Ő vezesse és mutassa meg, hogy miként is kéne csinálnom. Ám az apró harapdálására egy halk, kéjes sikoly szakadt fel a torkomból és majd nem ösztönösen szorítottam meg Paul érzékeny részét, de figyelmeztetve magam, csak a másik kezem körmei martak a bőrébe. Valahol le kellett vezetnem a rám törő késztetéseket. Szavai pedig csak a távolból jutottak el a fülemhez. De a kezem pontosan azt tette, amit mutatott. Úgy látszik nem csak az elméleti tudás az, amit könnyen megtanulok.
Érintésére bennem akadt a levegő. Teljesen más volt, mint amihez hozzá voltam szokva. A selyem, hideg és lágy érintése teljesen más volt. Ez valami… meleg, ahhoz képest durva, de mégis ingerlően jó. A fejem zúgott és már nem hallottam semmit. Most már azt sem hallottam volna meg, ha valaki becsapja az ajtót nem még a halk szívveréseket. Kezem gyorsabb tempóra váltott, az ölem pedig folyamatosan nyomakodott előre a durva kézbe. *
- Paul… * Kiabáltam nyögve a nyakába, de nem bírtam befejezni. ~ Érezni akarlak… ~ Akartam mondani neki, de az ajkaim csak heves szenvedéllyel tapadtak az ajkára. Igen, érezni akartam… A simogatása csak követelőzőbbé tett, egyre többre vágytam. A meleg és durva tapintására magamban. *
- Én… * Nyögtem az ajkai között miközben egy pillanatra leemeltem a számat az övéről. De nem mondtam el. Csak félreértette volna és nem akartam ezt elrontani, így csak addig csókoltam, míg hagyta. Mit sem foglalkozva azzal, hogy a kezem felett a nadrágja nedves lesz és a kezem is. Még akkor sem állt meg a kezem… gőzöm sem volt, hogy mikor kell abba hagyni és hol van az a határ, amikor már nem kellemes a másiknak.

+ 18

Egy pillanatra teljesen kiürült az agyam és a kéj olyan hévvel csapott le rám, hogy azt sem tudtam hol vagyok, de mikor a szaggatott légzésemet is felfogtam végre, meg Aurora vágytól csöpögő hangja is eljutott a fülembe, akkor már tudtam, hogy mindent el fogok követni, hogy hasonló élményben részesítsem a szeretett lányt, aki oly sokáig megtagadta magától ezt a gyönyört, mert félt, hogy elveszti a kontrollt és kárt tesz másokban, főleg bennem.
Nem foglalkoztam azzal, hogy a nadrágom nedvesen tapad az ölembe, de míg az egyik kezem megszakítás nélkül ingerelte a szemérmét, addig a másikkal finoman leállítottam a kezét a férfiasságomon, mielőtt még fájdalmas lett volna.
- Ennyi elég lesz Aurora. – suttogtam a fülébe még mindig kissé zaklatottan. – Én már a csúcsra jutottam és megtapasztaltam az általad okozott gyönyört, most te jössz.
Hol az ajkait, hol a nyakát csókoltam, majd felhúzva a topját a melleit kényeztettem a nyelvemmel, miközben a kezem tovább ingerelte lent, hiszen meg akartam ismertetni azzal a kéjjel, amit ő is okozott nekem.
- Csak engedd, hogy szeresselek. – leheltem közben. – és vártam az árulkodó remegést, ami majd megrázza a testét jelezve, hogy elértem a célomat.

+18

*Az elég, az elég, s ha szavait nem is értettem meg elsőre, azt igen, mikor a kezét az enyémre tette, hogy megálljak és meg is tettem. Óvatosan kihúztam a kezem és békén hagytam. Szavaira szólni akartam, de valahogy nem állt össze értelmes mondatként az, amit mondani akartam neki. Nem tudtam, hogy hogyan kell a „csúcsra” jutni, de szavak helyett halk nyögések törtek felszínre és már azt sem tudtam, hogy hol a fejem. De nem szóltam inkább igyekeztem követni a tanácsát, ellazulni. Meglepődtem, amikor felhúzta a felsőm és elszakadva az ajkaimtól az igen csak érzékennyé vált mellemre tapasztotta. Talán megérezte vagy csak tudta, hogy ez sok lesz hisz szavaival azonnal nyugtatni kezdett. Nem tudom meddig bírtam az ingerlését, de egy fehér zajra emlékeztető, ám annál sötétebb állapotba kezdtem zuhanni, mikor megállítottam. Nem tudtam mi vár a mélybe és az ismeretlen megijesztett.*
- Paul ne… * Kiabáltam rá, ujjaim a hajába marva vonta el a fejét, az enyémet pedig a vállára fektettem.*
- Kérlek ne… ez egyszerre sok és mégis kevés. Sok az érzékeimnek és mégis többre vágyom. De nem akarok lezuhanni, félek, hogy mi vár a mélyén… * Ismételtem meg lágyabban és nyöszörögve kezdtem el magyarázkodni. Nyöszörögtem, mert a testem hirtelen lázadni kezdet ellenem a jussát és annál egy picit többet követelve, amitől épp megvontam. A kezét nem vettem el, azonban sokat tenni nem tudott, hisz, ahogy a vállára feküdtem, úgy előrébb is csúsztam ezzel közé és a gyengepontom közé szorítva.*

+ 18

Nagyon igyekeztem, hogy finom legyek és most, hogy átadta magát a kényeztetésnek, elsegítsem a gyönyörök kapujáig, de úgy látszik a cél előtt ismét feléledt benne a félelem, mert hirtelen belemarkolt a hajamba és elrántotta a fejem a kebleitől, melynek bimbói pedig árulkodóan meredeztek, jelezve, hogy a teste kívánja a folytatást.
De emlékeztem az ígéretemre, és bár nem szívesen, hiszen talán akkor tettem volna jót vele, ha végre átbillentem, de engedelmesen abbahagytam minden mozdulatomat és csak bánatosan néztem a kéjtől még mindig csillogó szemébe.
Nem is igazán tudtam volna a kezem megmozdítani, hiszen olyan szorosan ráült, hogy ezzel ellehetetlenítette a dolgomat.
- Ne félj attól, ami következik, hiszen látod a tested magától is tudja, mit kéne tenned, csak hagynod kéne, hogy megkapja, azt ami jár neki. – szólaltam meg halkan és a másik kezemmel a haját simogattam nyugtatóan. – Azt hiszem a mélység után, felrepülsz a fellegekbe, de ezt neked kell megtapasztalnod, és főleg elszánnod magad édes Aurora. – tettem még hozzá, de hagytam, hogy vagy így, vagy úgy, de elszánja magát.

+18

*Paul simogatására, csak még közelebb bújtam hozzá és szívtam be az illatát, ami ments vár volt még most is számomra. Vagy talán csak most igazán, hisz a magánytól ez valami jóval erősebb, sokkal ősibb érzés és késztetés volt. Mélyeket sóhajtottam nyugtatására, de csak megráztam a fejem.*
- Egyedül félek Paul… Igaz elkapsz, ha zuhanok? És a mélyben is ott leszel mellettem… * Bár az utolsó mondatom már csak egy burkolt kérdés volt. Szükségem volt rá. a jelenlétére… nélküle egyedül éreztem volna magam és belőle, a bátorságából erőt merítettem már máskor is. S most, most túl gyengének éreztem magam még az átlagoshoz mérten is. Ha megnyugtatott, akkor csak kicsit hátrébb csúsztam, de a fejem nem vettem el a nyakától. Érezni akartam, közel magamhoz, hogy tudjam, valóban ott van, ha ismét zuhanni a kezdek. Így persze maximum a nyakamhoz, esetleg a vállamhoz fért az ajkával, de nem zavart. Csak hagytam, hogy bár korlátok között, de azt tegyen, amit csak akar vagy szükségesnek tart.
Sokat tüzelnie nem kellett, hisz már egyébként is vágytól éget az egész testem mely belülről emésztette az egész testem. Alig kellett pár perc, hogy ismét hatalmába kerítsen a kietlenség és a csípőmmel is rásegítsek… A hallásom kikapcsolt, az érzékeim felmondták a szolgálatot és a testem megfeszülve remeget a karjai közt, miközben a szemeim előtt a sötétség táncolt. Ösztönösen szorítottam magamhoz – ez valószínűleg fájt a másiknak és egy újabb foltot eredményezhetett - a másikat és fúrtam arcom mélyebben a nyakába, ezzel a sikolyom is elfojtva. A robbanás pedig már csak csillagokat hagyott maga után a sötétben, miközben magatehetetlenül ernyedt el a testem, mikor már a sokadik hullám szaladt végig rajta. Folyékonynak, de leginkább most éreztem először azt, hogy nő vagyok. Eddig az erőviszonyok miatt sosem éreztem köztük ezt, hisz mindig úgy vigyáztam minden érintésemmel, mintha csak porcelánból lennének. De most, most még felállni sem lettem volna képes, hisz éreztem, hogy a lábam az még mindig remeg.*
- Azt hiszem holnap táplálkoznom kell... * Első értelmes gondolotam, mely számomra ismeretlen hangszinben lehetett hallani. Gyenge, kielégült és remegő hangon hallatszott.

+ 18


- Én mindig ott leszek melletted, ígérem. – suttogtam a vállamnak feltett kérdésére. – De nem kell félned az érzéseidtől, most nem! Tudod, hogy soha nem tennék veled semmi rosszat, hidd el nem lesz semmi baj, sőt….. – suttogtam neki halkan, nyugtatóan, miközben elhalmoztam csókjaimmal, ahol értem, remélve, hogy végre nem tagadja meg magától, amit már oly régóta megérdemel, de a saját erejétől való félelme visszafogta.
Aztán éreztem, ahogy enged a merev feszültsége, majd a kezem is szabaddá válik, hogy ismét kényeztetni tudjam legalább a szemérmét, ha a melleihez már nem is fértem hozzá, úgy hozzám simult.
Engem ezek után nem kellett biztatni, gyengéden, de ugyanakkor határozottan láttam neki, hogy Aurora-t is felrepítsem a csúcsra, hogy megtudja nincs félnivalója az érzelmeitől és a teste vágyaitól.
Mikor eljött a pillanat, és megéreztem teste remegését, én is élvezettel szorítottam magamhoz, bár erre semmi szükség nem lett volna, hiszen a lány is olyan erővel fonta körém a karjait, hogy alig kaptam levegőt, de a világ minden kincséért sem adtam volna hangot ennek, hiszen én is osztoztam a kitörő érzelemkitörésében.
Csak szorítottam és szorítottam, míg nem csitult a testi reakciója, és nem éreztem, hogy fokozatosan kezd nyugvópontra térni és ellazulni.
Mikor gyenge, szinte remegő hangon megszólalt, bár nem láthatta, de egy széles mosoly szaladt végig az arcomon.
- Egészségedre Aurora kedvesem. – húztam el a szemérmétől óvatosan a kezem, majd kezdtem el gyengésen simogatni, a karjaimban dajkálni. – Ugye nem kellett félned a mélységtől?

*Mikor megmozdult, hogy elvegye a kezét összerezzentem. Annyira érzékeny voltam még, hogy még a visszacsusszanó selyem érintését is durvának éreztem és hűvösnek. Máskor ez felüdülés volt, most még is inkább átok. Szavaira megingattam a fejem.*
- Nézőpont kérdése… a hallásom még mindig nem normális, a látásom homályos. Jelenhelyzetben még Pletykával se bírnék el, nem még, ha Ragyás megtorlásra adná a fejét. Ami azért kicsit sem nyugtató, hogy ilyen gyenge vagyok. Paul, még csak felállni sem vagyok képes… Szóval lezuhantam valami jó magasról és utána még át is ment rajtam valami párszor, biztos ami biztos alapon összetörjön. Ilyen érzés nekem… * Próbáltam meg leírni, hogy egy olyan helyzetben vagyok, amivel nem tudok mit kezdeni. Kiszolgáltatatva. Bár nem féltem, hisz itt volt és nem hagyná, hogy bajom essen, de ettől még nem volt kellemes.*
- Plusz, aludni akarok. Itt, a karjaid között. De mindjárt világos és még azelőtt be kéne mennünk, hogy felébrednek a többiek. Nem vagyok túl öltözve és zuhanyozni szeretnék, már ha meg tudok állni a lábamon. Hajm… azt hiszem, most már értem anyut, hogy miért harcolta ki magának, hogy apa a zuhanyzó mellé építessen ki egy kádat. * Na igen, azért a gondolkodásom nem mondta fel a szolgálatot. Még akkor sem, ha a hangom fáradtnak, halknak és meggyötörtnek hatott. *

Egy pillanatra még a simogatást is abbahagytam, ahogy Aurora belekezd a felsorolásba, hogy mennyi negatív dologgal járt az, hogy a gyönyörök országát akartam megismertetni vele.
Kell egy pár perc, míg feldolgozom magamban a szavait és igyekszem csak azt látni benne, ami mindig is a lány sajátossága volt, az őszinteséget és a nyílt szavakat. Na meg, hogy mennyire szokatlan is lehet egy olyan valakinek ez a gyengeség és elesettség, aki mindig erősnek és talpraesettnek igyekszik mutatni magát.
Ettől függetlenül kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de nem, nem bántam meg, hogy megtörtént és nagyon reméltem, hogy ez a tapasztalat Aurora-t sem tántorítja el attól, hogy legközelebb megismételjük, igaz én akkor kicsit tovább mennék, de hát ez a jövő zenéje.
- Igen, - bólintottam a felvetésére, - be kell mennünk, itt az ideje, és nekem sem árt ha fürdök egyet és a ruhámat is át kell cserélnem. – érzem meg hirtelen a nedves nadrágom kényelmetlenségét. – És ne aggódj a gyengeséged miatt, ez csak egy kis ideig tart, míg a tested élvezi a kielégültséget, aztán minden visszatér a rendes kerékvágásba. – nyugtattam meg, majd kissé oldalra telepítettem a lányt, míg felálltam, aztán a karjaimba emeltem. – És, ha nem bánod még egy kicsit a karjaimban tartalak, míg beviszlek. – adtam még egy csókot mielőtt elindultunk volna.
Egészen a zuhanyzóig vittem, és csak ott tettem le a földre.
- Nem tudom mennyi melegvíz maradt, de ha gondolod együtt is zuhanyozhatunk, akkor még a hátad is megmoshatom. – mosolyodtam el, de a felajánlásom komoly volt.

- Remélem… ilyen állapotban nem szívesen mozdulnék ki, még az ágyból sem. * Dörmögtem halkan, aztán mikor forgatni kezdett csak hagytam, hogy tegye. Na de mikor felállt egy sikoly hagyta el az ajkaim és hirtelen fontam a nyaka köré a karjaim, hogy nehogy leesek. Szorításomnál jelenleg még Sarah Rose is erősebbnek bizonyult volna. De ezt a változást csak Paul érezhette. A meglepettséget azonban gyorsan felváltotta a nevetés.*
- Bocsánat… Még senki nem emelt fel, pláne nem vitt a karjaiba. *Feleltem bárgyú mosollyal az arcomon a csókja után, amit röviden viszonoztam is. S az elegendő válasz lehetett, hogy mikor elindult csak visszadőltem a mellkasára. Egyáltalán nem bántam, sőt… ennél jobb már csak az lehetett volna, ha nem kell cipelni és csak az ágyba hozzábújva alhatok egy kicsit. *
Mikor letett a térdem megroggyant kissé és meg kellett kapaszkodnom a mobil fürdő oldalába.*
- Tiszta kocsonyás minden izmom… * Morogtam az orrom alatt, aminek a folytatásában Paul szavai megakadályoztak. Körbekaptam a tekintetem és a fülem is éget.*
- Azt hiszem… szóval… vagyis… nem. Köszönöm Paul, de nem szükséges. A meleg víz meg még annyira sem érdekel. Én nem fázom. * Mutattam rá a fajom előnyére és nagy nehezen betámolyogtam a fürdő helységbe.*

Durván tíz perc után a köntösömben léptem ki, mert persze, hogy nem vittem ruhát. De csak végig rohantam… ahham, Én rohanásnak éreztem, de egy csiga is gyorsabban haladt volna, mint én tettem. Visszamentem, egy rövidnadrág, póló és már célba is vettem Paul ágyát.*
- Ha végeztél ide jössz mellém, míg elalszom? * Pislogtam fel laposakat. Felesleges lett volna azt kérnem, hogy aludjon velem. Hisz a srácok hamarosan ébrednek. Én sem fogok tudni sokáig aludni, de Ő még annyira sem. De kitudja… azonban ha Paul elmegy fürdeni, akkor bizony kap meleg vizet, ugyan is nem használtam.*

Elfojtottam egy mosolyt, mikor felsikkantott, ahogy felemeltem, hiszen ilyet sem sűrűn hallottam tőle még, na de gondolom nem is sokan emelgették még, ahogy sejtem.
Nem okozott gondot és nehézséget bevinni az épületbe, ráadásul még annyira hozzám is bújt, hogy egészen kimelegedtem tőle, na meg természetesen nagyon jól esett.
Egy kis grimasszal vettem tudomásul, hogy nem vágyik a hátmosásra és ezáltal az együtt fürdésre sem, de hát elvégre nem is gondoltam komolyan, hogy egyből bele fog menni, hiszen már az eddigiek is csodaszámba mentek.
- Jól áll neked a piros. – csipkelődtem azért, majd miután meggyőződtem róla, hogy sikeresen bejutott a zuhanyzóba, az elkerített birodalmamba mentem és gyorsan nadrágot és alsót cseréltem, mielőtt Aurora végez.
Tudom, hogy nem szokott sokáig pocsolni, habár most bele kalkuláltam a kicsit gyenge állapotát, de így is hamar végzett.
Mikor megjelent előttem a szokásos hálószerelésében, én is készen álltam a törölközővel a kezemben.
- Persze. – léptem közelebb hozzá, hogy egy búcsú csókot adjak. – Sietek vissza, hogy még egy kicsit összebújhassunk, mielőtt a korán kelő kakasok mozgolódni kezdenek. – ígértem neki halkan, majd elrobogtam a zuhanyzóba.
Bár arra számítottam, hogy csak hidegvíz maradt, meglepődtem és most hálás is voltam Aurora-nak, hogy gondolt rám.
Nálam öt percig tartott a dolog és már alaposan megtörölközve és tisztán, csak egy alsónadrágban csusszantam a lány mellé.
- Aludj egyet, pihend ki magad, én vigyázok rád. – öleltem át és húztam magamhoz az egyik kezemmel, majd a másikat a fejem alá téve, néztem a plafont, de a gondolataim egészen másutt jártak, egészen addig, míg a srácok el nem kezdtek mozgolódni és meg nem kezdődött a reggeli káosz.
- Nekem fel kell kelnem édes. – adtam egy puszit Aurora homlokára, hogy ne ijedjen meg, ha kimászok mellőle. – Jól vagy már? – kérdeztem mosolyogva miközben öltözködni kezdtem.

- Nem viccből van tele vele a ruhatáram. * Kacsintottam a másikra az ugratását hallva. De ahogy végeztem, laposakat pislogva vártam, hogy Ő is végezzen és mellém bújjon. Nem akartam nélküle elaludni. Ilyen cseppfolyós állapotomban meg végképp szükségem volt a biztonságérzetre, amit a karjai közt találtam meg még kint. Oké, ide be aligha jut valaki. De na… az ördög nem alszik. Becsületére legyen mondva, hogy gyorsan végzett és egy hálás mosollyal fogadtam. Pillanatok alatt találtam meg a helyem a karjai között.*
- Paul… köszönöm a vacsorát. * Feleltem fél álomban. Ó nem félre beszéltem, csak az első találkozást köszöntem meg. Ha akkor nem tart velem, ki tudja, hogy hol lennék most. De Ő nem lenne nekem és nem is éltem volna, csak elvesztem volna a Hold maga szürkeségébe. De az alvás az bizony hamar utolért. A puszira azonban már ki is pattantak a szemeim és morgolódva húztam vissza.*
- Nem! * Ezzel csak azt akartam mondani, hogy bizony nem megy, sehova de aztán még is elengedtem. Vonásomban amúgy sem volt semmi erő. Nem lehettem ennyire önző… még álmosan sem. A kérdésére megmozgattam a lábaim és azok működtek. *
- Még érzékeny vagyok és gyenge. Bár utóbbi talán annak a számlájára írható, hogy már megint az utolsó pillanatra akartam hagyni az táplálkozást, de tegnap több energiát használtam el, mint egy átlagos nap. * Pislogtam fel rá mosolyogva, aztán lemondóan sóhajtottam.*
- Gondolom lehetetlen kérés lenne, hogy egy kicsit még legyen csend, hogy aludjak. Viszont ha a járás is megy, akkor valamelyik harc edzett fiadat mellém adhatnád egy órára, míg elintézem a dolgom. Ragyást ma hanyagolnám, ha nem gond… * Nyomtam el egy ásítást miközben oldalra fordultam, hogy lássam. Eszembe sem volt még kikelni. A kíváncsi tekinteteket meg már megszoktam, még ha most több is pislogott sutyiban erre.

Mikor már éppen békésen elhelyezkedtem, akkor félálomban megszólalt, én meg kikerekedett szemekkel emésztettem magamban, hogy ugyan, milyen vacsorát köszön, de békés szuszogását meghallva, inkább úgy döntöttem, hogy ezt majd később, ha már felkeltünk, akkor kérdezem meg tőle.
Nekem a felkelés túlságosan hamar bekövetkezett, és bár nem volt kellemes kikelni a meleg test mellől, mivel el sem aludtam, így még aránylag könnyen ment.
Éreztem ugyan, hogy Aurora kicsit habozva enged utamra, de végül csak meggondolta magát és kiszabadultam, amit kihasználva, gyorsan felöltöztem. A srácok közül már többen beszélgettek és néhányan már útra készen álltak.
- Hamarosan visszatér az erőd, biztos vagyok benne, de ehhez tényleg „táplálkoznod” kellene és sűrűbben. – ingattam rosszallóan a fejem, hiszen tudom, hogy mennyire nem szereti ezt és tényleg mindig az utolsó pillanatra hagyja. – A végén majd belebetegetsz. Nem tudom miért nem akarsz elszívni például tőlem egy kis energiát, vagy a többiektől. – intettem körbe, hiszen tudom, hogy vigyázna ránk. – Ha mindenkitől csak egy kicsit vennél el, akkor mi meg sem éreznénk, te meg jól laknál. – győzködtem, de tudtam, hogy eléggé hiú remény, hiszen ezt már az elején megbeszéltük. – Természetesen kapsz magad mellé nem egy, hanem három testőrt, ha nem kéred Ragyást, mert nem szeretem, ha veszélyes környéken mászkálsz. – ígértem meg neki azért. – A srácok meg mindjárt mennek a dolgukra, a kicsik még biztos nem zavarnak egy darabig, így akár még alhatsz is kicsit. – adtam egy puszit a feje búbjára, majd kézbe kaptam a botom és ahogy kiosztottam, ki marad Aurora-val testőrnek, már indultam is, hogy elosszam a többiek feladatát és én meg lebonyolítsak egy megbeszélést.

//Köszönök a játékot, nagyon élveztem //

*A dorgálására csak megingattam a fejem.*
- Heti egy kell ahhoz, hogy az erőnk maximálisan legyen. Engem meg sosem zavar ha egy kicsit megcsappan, így bőven jó így. * Igyekeztem hárítani száraz tényekkel, ezzel elütve azt, hogy kicsit sincs ínyemre, hogy másoktól nyerjem az erőmet pláne, ha ezzel a másik fél legyengül. Emma néninél nem zavart, de mióta itt vagyok, nagyon ügyelek az ilyesmire. Emma otthon mindig is biztonságban volt… míg itt senki sincs abban. Na de az újabb megjegyzésére csak lemondóan sóhajtottam és a szemeim forgattam.*
- Nem Paul, nem foglak titeket gyengíteni. Ha a Holdon lennénk és ott ajánlottad volna fel magad, talán még éltem is volna vele. De ott biztonság van, itt egy percre sincs. Majd, ha egyszer a sors úgy hozza, akkor lehet róla szó, hogy rászánom magam… de ez is akkor lesz, mikor már az érzékeim olyanok lesznek, mint egy átlagos emberé és abban a helyzetben pont nem engedhetem meg ezt magamnak. Egyszóval, ha veszélyben leszek vagy bárki más. * Arra, hogy hármat kapok magam mellé csak a hajamba túrtam. Még az egy is sok volt, de megértettem és csak ritkán makacsoltam meg magam és próbálkoztam be, hogy felesleges. Ebben az állapotomban, meg úgy sem érnék el semmit.*
- Ragyásnak is hosszú éjszakája volt és a másnapos ember elviselhetetlen. Én meg most nem bírnám elviselni a csipkelődését. * Jeleztem, hogy valóban lemondok ma Ragyás társaságáról. Oldalra fordultam, miután megsimogattam a kezét és megkaptam a puszim, de mikor elindult kifelé még utána szóltam.*
- Paul… vigyázz magadra. * Mosolyogtam rá halványan és visszadőltem pihenni. Mikor már nem ment az alvás hát elmentem a srácok kíséretében a már jól megszokott emberhez. De előtte még Ragyásnak hagytam egy finom, kézzel írott üzenetet, amit letettem az ágya mellé.*

„ Bocs a tegnapiért (a szavaimra gondolok)… engesztelésként a reggelid a hűtőben és a tej hatásos másnaposságra. Ó és, hogy ne maradjak adósod… 50 „dolcsi”. Megszámolhatod…

Üdv. Aurora

Ui.: Mára szabadnapod van a bébicsőszködésből."

(Én is nagyon köszönöm, remek volt mint mindig. )

Mikor Aurora és Sarah Rose elmentek, szinte rám zuhant, hogy mennyire egyedül éreztem magam, pedig ott voltak a többiek, ahogy régen, de már annyira megszoktam a lányok jelenlétét, hogy most, alig mentek el máris hiányoztak, ráadásul azok is a nyakamba szakadtak, akiket Aurora tanított.
Aztán, hogy körbe néztem hirtelen belém vágott a felismerés, hogy az újságíró csaj még mindig itt van, hiszen a beszélgetésünk szépen félbemaradt, mikor a kis tűzmágusom berobbant a hírrel.
Mivel túlzottan nem volt kedvem semmilyen csevejhez, nem éppen jókedvűen sétáltam vissza hozzá, amit biztosan leolvasott az ábrázatomról.
- Kössz, hogy vigyáztál egy kicsit Sarah Rose-ra. – biccentettem kurtán. – Azt hiszem talán nem is nagyon van már mit kérdezned, nem? – burkoltam be kicsit a mondandómat, mert nem akartam túl nyers lenni. – Most, hogy elmentek a lányok jó sok dolgom támadt, aminek neki kéne kezdenem. – néztem rá várakozóan. – Ha mész kikísérnek a srácok.

*Hát itt aztán pörögnek az események az már fix. De volt valami abban a lányban, ami furcsa volt. Olyan kis… védtelen és mégis túlságosan is életvidám. Olyan mint egy energia bomba és mikor itt elkezdte Pault utasítgatni igen csak megfordult a fejem a kérdés, hogy most akkor ki is itt a főnök. De a pillantás, amivel rám nézett mikor visszaértünk a gyárba és pakolni kezdett. Mázli, hogy még életben vagyok. De ahogy elment a lány Paul sem volt valami túl vidám. Ez meg a gyanúmat megerősítette.*
- Semmiség… * Hazudtam… naná, hogy a képemre volt írva pláne, hogy még a szemem is lesütöttem. Bár tény, ezt inkább úgy értettem, hogy ugyan már… nem történt semmi. De attól még nem volt kellemes az a kis idő, de erről nem ők tehetnek és még magamtól is ajánlottam fel. Szóval… *
- Igazából, már elfelejtettem, hogy mért jöttem konkrétan. De édes vagy, hogy csak így kidobsz. * Vigyorogtam el, aztán már ki is kívánkozott a kérdés.*
- Csak még egy kérdés… Tudtam, hogy a rossz fiúknak a jó kislányok jönnek be. Mondjuk azért ennek is van határa… de miért? * Érdeklődtem azután, hogy mért pont egy kirakati baba az, ami megfogja ezeket az embereket. Ez inkább egy belőlem fakadó nő kérdése volt. Oké, talán kissé pofátlan is volt a kérdésem a cicababája után hisz ez a magánélete. De engem meg nem kimondottan Ő érdekel, hanem csak egy általános kérdés.*
- Mellesleg Én már a kicsike helyébe kimostam volna a szádat és agyon vertelek volna, ha minden nőt úgy fogadsz mint ahogy engem. * Vontam meg a vállaimat. Na igen... bennem egy kisördög fészkelt, aki agresszíven dugta fel a fejét, ha épp volt kire vagyis inkább kiért előbujnia.*

Mikor azt mondta, hogy közben elfelejtette miért is jött és miről akart faggatni, bár nem vagyok a hangulatomnál, azért erre már én is elvigyorodok.
- Hát, ha nem is tudod mit akarsz tőlem, akkor miért tartóztatnálak, nem igaz? – vonom meg a vállam flegmán, de ez most közel sem hangzik már olyan vészesen, mint az előbb.
Ez a lány kicsit emlékeztet önmagamra, ezekkel a csípős megjegyzéseivel, és a levakarhatatlan stílusával, de talán pont ettől nem is kedvelem túlságosan, ráadásul az újságíróktól már alapból herótom van.
És tessék! Szinte sejtettem, hogy nem fog szó nélkül hátat fordítani és elmenni, pedig még díszkíséretet is ajánlottam neki.
Viszont a szöveg, amit elejtett, hát attól igen csak meredt szemekkel néztem rá, hogy van bátorsága a magánéletemben turkálni. Bár nem hiszem, hogy megérdemelte, de azért elszámoltam magamban tízig, aztán még egyszer tízig és aztán egy nagy levegőt vettem, mielőtt belekezdtem.
- Talán neked kéne kimosni a szád, de lehet, hogy inkább az orrod kéne levágni, amit olyan dolgokba ütsz, ami nem tartozik rád. – szólaltam meg feszült hangon. – Különben is honnan veszed, hogy …..
Hopp! Lehet, hogy most sétáltam volna be a csőbe? Hiszen nem mondta ki, hogy rám és Aurora-ra gondol, csak általánosságban beszélt!
- Szóval nem tudom, hogy ez most, hogy keveredett ide, ez a kérdésed. – fejeztem be kurtán. – És ha engem kérdezel, talán a jó kislányokat vonzza a veszély, amit a rossz fiúk hoznak magukkal, de ezt talán egy jó kislánytól kéne megkérdezni. – húztam fel a vállam.
- És egyrészt itt én vagyok, aki megmondja, hogy ki és mit csinálhat, ha még nem vetted volna észre, másrészt téged én még nagyon kedvesen fogadtalak a híredhez képest, máshol szó nélkül kicsináltak volna. – csattantam fel, mert a szemtelenségének is vannak határai.
- Talán tényleg jobb lenne, ha mennél! – néztem körül, hogy kit küldjek vele a határig.

- Mert talán idővel eszembe juthat? * Kérdeztem vissza, de jelenleg erre Én magam is kevés esélyt láttam. Különben meg, ha eszembe jut úgy is visszajövök, szóval édes mindegy, hogy tart vagy sem. Láttam a másikat, hogy dühíti a kérdésem pedig semmi személyeskedés nem volt benne. De azért ez egy halvány mosolyt csalt az arcomra. Ám a félbe hagyott mondatára csak szélesen elvigyorodtam.*
- Félre értettél… nem a kislányok szemszögéből érdekelt, hanem pont fordítva. Titeket, pasikat mi vonz bennük. A kérdésem oka meg roppant egyszerű… nem Te vagy az első, akinek a cicája egy kirakati baba és úgy néz rám, hogy már nem élnék, ha szemmel ölni lehetne. De ettől függetlenül sem a magánéleted érdekel, hanem csak egy általános kérdés. *Azt, hogy ki hogyan fogadna… nos.. talán igaza van, még akkor is ha nem érdekelt. De egyébként ugyan ezt mondták róla is. Szóval…*
- Talán tényleg… de ki mondta, hogy a jó dolgokat szeretem? * Kérdeztem vigyorogva, oldalra biccentett fejjel a felszólítás hallatán. De ám legyen… válaszoljon, és már megyek is.*

Egy ilyen ravasz lánynak természetesen nem esett nehezére az elszólásomból kisakkozni, hogy mi a helyzet és ennek nagyon, de nagyon nem örültem, pedig én voltam a barom, hogy kiakadtam rajta, de most már nem tudom visszaszívni és ez lehet, hogy megnehezíti Miranda távozását.
- Hát, most, hogy így lebuktattál, - szólaltam meg harciasan, - meg kell mondanom, hogy bár továbbra sincs hozzá semmi közöd, de ÁLTALÁNOSSÁGBAN válaszolok: nem tudom. Hogyan tudod megmagyarázni, hogy miért szeretsz bele valakibe? Csak! Mert valamiért vonzódsz hozzá, nehéz szavakba önteni ezt, és ehhez semmi köze annak, hogy jó kislány vagy sem, szerintem. – zártam le a kérdést, amit egy kézmozdulattal is megerősítettem.
- És ajánlom, hogy ne érdekeljen a magánéletem és egy kósza cikkben sem szeretném látni egyikünk nevét sem. – néztem rá mereven. – Viszont, ha rossz dolgokra vágysz, akkor ennél az átokverte bolygónál és ennél a területnél jobb helyre nem is jöhettél volna. – intek körbe a botomat szorongatva. – Szeretnél még valamit tudni, vagy még jobban kipróbálni, hol van a béketűrésem határa? Szereted provokálni az embereket? Halálvágyad van? – lépek hozzá közelebb, hogy lássam a szemét, mikor válaszol, az sok mindent elárul valakiről, nem akarok egy öngyilkosjelöltnek a kiszemeltje lenni, aki megkönnyíti neki a dolgokat. Aztán meg az én nyakamba varrják az egészet.
Mirandáról meg amilyen hírek terjengenek, hát nem tudom, hogy mennyire állok távol az igazságtól.

*Nahm ez a srác sem épp az értelmező készsége miatt lett vezető az biztos. Kit érdekel a szerelem én csak a vonzásról beszéltem. A vonzódást pedig mindenki megtudja fogalmazni. De jó tudni, hogy szerelmes. Arra azért nem vettem volna mérget, hogy ez kölcsönös. Csak azt, hogy a csajszi oda meg vissza van. A féltékenységéből ítélve legalábbis.*
- Ch… micsodasértés. Mi vagyok Én? Egy pletykarovat? * Na tessék, még azzal sem vádoltak, hogy mások magánéletéről írok. Arra vannak mások. Jó persze megesik, de azt sem csak úgy… Csendesen hallgatom, de azt az átokverte mosolyt nem tudom letörölni az arcomról. Élveztem, hogy dühös. Mikor közelebb lépet csak álltam és oldalra biccentett fejjel hallgattam a kérdéseit. ~ Ejha… micsoda agresszivitás. Hmm… talán Ő is olyan mint Én. Mikor dühös, nem kell más, minthogy szétrúgja valaki seggét és a világ már is a helyére pattan. Rajtam aztán ne múljon a boldogsága… legalább valami haszon is van abból, hogy itt vagyok.~*
- Halálvágy… hmm… nem Drága, nincs. De azt azért nem értem, hogy ha ennyire aggaszt, hogy elment… mi a frászért engedted el? Van más embered is… Te vagy olyan, mint egy túlfeszített húr, szóval csak Te veszel provokálásnak mindent. S szerintem, csak arra vársz, hogy falaki elpattintsa azt a bizonyos húrt, hogy kiadhasd magadból a feszültséget. De Én nem vagyok az embered és ép eszű sem, hogy meghátráljak… Szóval ha erre vágysz, áldásom rá. Ígérem nem rohanok anyucihoz sírva… * Kacsintottam rá csak a mihez tartás végett. Kihívás volt valamilyen szinten Paul… kicsi és mufurc. No meg egy ilyen nyílt kihívást még álmomból riadva sem utasítanék vissza. Pedig akkor elég pocsék állapotban vagyok.*

- Nem! Újságíró vagy és ez bőven elég! – vonom meg a vállam, de arra nem számítok, ami következik, még pedig, hogy egészen közel lép hozzám és úgy válaszol, mint aki tényleg nem tart semmitől, de ha eddig az volt a tapasztalata, hogy ez visszariasztja az embereket, akkor velem alaposan mellé trafált.
- Pedig teljesen úgy viselkedsz, mint aki megunta az életét és ezt már mástól is hallottam. – nézek a szemébe továbbra is feszülten és ebben nagy részt közre játszik, hogy vissza fogjam magam, és ne lökjem el a közelemből.
Utálom, ha ennyire a képembe mászik valaki, de most még igyekszem a nővel szemben úriember maradni és abban reménykedem, hogy még az előtt elmegy, hogy kiprovokálná, hogy levetkőzzem ezt.
- Semmi közöd hozzá, mint már az előbb kifejtettem. És nem vágyom provokálásra, csak te érzed így és még rá is teszel egy lapáttal. Inkább példát vennél a srácaimról, akik tudják mikor kell békén hagyni. – intettem a tisztes távolságot tartó kölykökre, akik csak fél szemmel pislogtak felénk.
Az, hogy ő nem tartozik közéjük hamar a tudomásomra hozza, bár ez ezek szerint nyilvánvaló és az, hogy nincsen a fejében rendben valami az is, hiszen még mindig nyíltan szítja a tüzemet.
- Nincs….rá…..szükségem….., hogy……levezessem…..valakin! – mondtam neki visszafojtott hangon, miközben minden szónál hátrébb löktem a vállánál fogva. – Arra van szükségem, hogy ne faggass és ne provokálj a saját házamban. – füstölögtem és szinte remegtem a dühtől, de mivel tisztán levettem, hogy pont az a szándéka, hogy neki ugorjak, erőszakkal fogtam vissza magam és igyekeztem higgadtságot magamra erőltetni.
- Holnap meg azt olvasom, hogy a híres riportert megtámadta az őrült bandavezér, mi? Menj el Miranda, menj, míg megteheted a saját lábadon.

*A szakmámra vonatkozó felvilágosodására nem reagáltam. Jééé… tényleg az voltam, még ha nem az ilyenek nem is érdekeltek. Ezen vitatkozni meg felesleges, nekem legalábbis mindenképp. Nem hátráltam meg, Én nem is különösebben aggasztott, hogy közelebb jön. Na és? Közvetlen természet, szeret ismerkedni… Na de a viccet félrerakva, még ha félnék sem hátráltam volna meg. Soha többet és ez kerüljön bármibe, így mikor már egészen közelről nézett rám csak álltam a tekintetét és a közelségét is, ami már kezdett feszélyeztetni engem is legbelül és ezt nyilván a szemeim is tükrözték.*
- Hajm… mások, mások… mások azt is mondták már, hogy a rendőrségnek dolgozom, hogy Penge a párom vagy épp azt, hogy öngyilkos akartam lenni egy éve, mikor akkora szerencsétlen voltam, hogy a sütőm bekapcsolva hagytam és kigyulladt a konyhám. Az meg sem fordult a fejükben, hogy nem tudok főzni. Rólad meg azt, hogy kölykökkel kereskedsz… szóval csak ennyire lehet hinni „másoknak”. * Vázoltam fel egy lemondó sóhaj keretében. Bár tényleg vicces volt olvasni az állítólagos öngyilkosságom. Sok idióta… annyira sem ismernek, mint a macskám. Még az is tudja, hogy soha nem tennék ilyet. Már csak büszkeségből sem. Nem akartam megerősíteni, hogy nem tartozom közéjük ez elég nyílván való volt egyébként is. De aztán ahogy lökdösni kezd… az első kettőt még benyelem, a harmadikra már a türelmem fogy a negyediknél és az ötödiknél már felemelve a karom igyekszem belülről kifelé taszítani a kezeit, hogy azok csak mellettem slisszoljanak el. Nem fogtam meg, nem löktem meg… vagyis csak a kezét löktem ki oldalra.*
- Mióta érdekel engem, hogy mit akarsz Paul? * Kérdeztem ridegen és láthatta, hogy ugyan a lelkembe nem mászott, de volt valami, amire berágtam. Ó nem a viselkedése, az kicsit sem érdekelt, de az, hogy hozzám ért kicsit sem volt ínyemre. Az meg pláne, hogy addig csinálta míg cselekvésre késztetett.*
- Ó hogyen… mert Én pont ezzel szerzek magamnak hírnevet. Gondolkodj már egy kicsit… szerinted Te vagy első aki seggbe billentene? Hány cikket olvastál arról, hogy bárki ellen is per indult volna azért mert hozzám ért, vagy lehozták volna az újságok? Azokat mutasd meg nekem is. De egyáltalán nem ez a szándékom, már láthatóan erre vágysz és hazudsz még magadnak is. Én ilyen vagyok… sajnálom, ha cseszi a csőrödet, hogy valaki nem hunyászkodik meg előtted és húzza be a fülét farkát, mert Te vagy a híres Paul Donovan.

Érdekes volt látni, ahogy egyre jobban felmegy a pumpa a lányban is, mert eddig csak úgy vettem észre cinikus viselkedésével, engem akart felhúzni, de így már kölcsönös volt.
- Nem érdekel mit akarok? Akkor miért jöttél ide? – álltam meg végül, nagyot fújtatva, hogy kieresszem a gőzt.
Igaza van, miért is vele akarom megfizettetni azt, amit Morgana miatt érzek, és, hogy majd szétrobbanok a fezsültségtől, annyira féltem Aurora-t.
- Rendben van. – higgadtam le valamelyest ezekre a gondolatokra. – Tudom, hogy nem vagy anyám asszony katonája és, ezek szerint nem is hátrálsz meg könnyen. – vonom meg a vállam. – És hidd el, én sem vagyok elszállva magamtól, de annyi tapasztalatod már lehet a bandákkal, ha itt nőttél fel, hogy tekintély nélkül, nincs fegyelem és tisztelet. – nézek rá élesen. – Így nem engedhetem meg magamnak, még tőled sem, hogy ezt figyelmen kívül hagyd. Szóval, ha békében akarsz elválni tőlem, akkor igyekszel ezt szem előtt tartani. És most, ha akarsz még valamit kérdezni tedd, ha nem, akkor azt hiszem itt az ideje a távozásnak. – néztem rá kérdőn, remélve, hogy felfogta, amit mondtam és nem provokál tovább a többiek előtt.

- Kölcsönös segítségért, amiről nem jutottunk dűlőre. De mindegy Paul… * Sóhajtottam lemondóan. A válaszát csak fejem ingatva hallgattam meg és nem tudtam eldönteni, hogy most Ő vagy Én vagyok a nagyobb sült bolond. Pedig aztán nekem is hosszú listám volt.*
- Nézd… ezt már az elején tisztáztuk és tudtom szerint be is tartottam a kis affér előtt. Egyetlen rossz szót sem mondtam vagy lázadtam fel ellened. Oké, szemtelen vagyok és ugrattalak néha-néha. Igen, van tapasztalatom és pont ezért is mentem bele, amíg Te is úgy viselkedtél. De Tőlem még otthon sem várható, hogy meghunyászkodom, ha ellenem fordulnak vagy minden szó nélkül hagyom, hogy úgy beszéljenek, ahogy nem érdemeltem meg. Még akkor sem tűröm, hogy ha a halálom borítékolva van, ha visszaszólok. Sajnálom… nem akartalak megbántani, de Te kezdted. Mellesleg tényleg rúgd szét valaki hátsóját és jobb lesz… tapasztalat. És igen, ez is közrejátszott abban, hogy utána provokáltalak. Esélyem nem sok lenne lássuk be, ha épp attól tartottál volna, hogy a többiek mit szólnak. * Vontam meg a vállaimat, hogy aztán elinduljak mellette.*
- Ha a közönség zavar, tudod hol találsz és nincs kizárva, hogy még meglátogatlak, hogy az egészséged felől érdeklődjek. Viszlát Paul… * Köszöntem el, és ha csak nem volt semmi és senki, akkor minden gond nélkül távoztam. *

//HA tényleg nem lesz már semmi, ami miatt ne menne el Mira. Akkor köszöntem a játékot. Találkozunk még //