Gyárnegyed

*Mikor azt mondta a néni, hogy már járt ott, az egyébként is nagy szemeim csak még nagyobbra kerekedtek.*
- És még él? * Vágtam közbe rögtön, de aztán el is szégyelltem magam, mindig azt mondták, hogy nem szabad a másik szavába vágni. Na igen, nem hibáztattam a nénit. Én is szerettem feszegetni a határokat és jó móka látni az arcukat, mikor el kezd füstölni a ruhájuk. Nem, nem gyújtottam fel őket, csak szimplán megijesztettem. De a szavakat ismét sikerült felfognom és apró szemöldökeim összehúzódtak. *
- Nincs több varázsló. *Ingattam meg a fejecskémet kissé szomorúan. De ahogy a néni leguggolt és csak követtem minden mozdulatát és ott néztem a szemébe.*
- Ha van, akkor mégis hol élnek? Ha pedig az állatokkal tud beszélni, akkor azt még csak be sem tudja nekem bizonyítani. * Vontam meg a vállaim. Na ezek nem egy 8 éves kislány szavai. De az utcán éltem és ez kiölte a hitet.*
- Az enyém Sarah Rose Wellington. Legalábbis elég sokszor mondták ahhoz, hogy elhiggyem. De hívj csak Rosenak. Az rövidebb és jobban is szeretem.

Azt már láttam, hogy ezzel a nővel még meggyűlik a bajom, hiszen minden kérdésem alól úgy bújt ki, mint egy sikamlós kígyó, de most már határozottan kíváncsi voltam, hogy egy ilyen híres, vagy inkább hírhedt riporter vajon mit akarhat tőlem.
Az csak az előnyömre szolgált, hogy továbbra is éreztem, hogy nem tart többre, mint egy fiatal kölyöknek, hiszen ezzel eléggé megkönnyítette a dolgomat. Nem hiszem, hogy tisztában lett volna vele, hogy milyen emberekkel tartom a kapcsolatot és kiknek dolgoztam már, ő csak egy lepusztul környéket és egy utcakölyköt lát maga előtt, még ha most hangoztatja is, hogy valamikor ő is innen küzdötte fel magát.
- Szóval tudod, hogy mi az a nyomorúság és ezért gondolod, hogy ez itt is megvéd? Hisz már nem tartozol ide. – rázom meg a fejem. – Inkább nem vallják be, hogy mi motiválja őket. – nézek a szemébe, mert ez is csak egy sablonos kibúvó. – És gondolom te az utóbbi kategóriába tartozol az életösztönt tekintve. – vigyorogtam rá vissza, miközben néztem, hogy milyen furán helyezkedik el a kanapén, de hát, ha neki így kényelmes…
Végre aztán eljött a pillanat, hogy Miranda rátérjen jövetel igazi okára, és bár igaza volt, hogy sok mindent meg lehet találni róla a neten, de azért nem mindent. Az, hogy stáb nélkül jött tényleg meglepő, de hát modern korban élünk, nem biztos, hogy nélkülük, nem boldogul el.
A kérdése nem ért váratlanul, bár az, hogy gyerekkereskedelemmel foglalkoznék, azért érdekes volt hallani, de máskülönben sejtettem, hogy valami ilyesmiért keresett meg.
- Rémhír? – dőltem neki a vele szemben lévő falnak, miközben fontolgattam, hogy mit is mondjak neki, bár nem volt titok, hogy ki vagyok, ahogy az sem, hogy felszín alatt mivel foglalkozom még, de azért világhírre nem vágytam.
- Láttad a srácokat. Szerinted erőszakkal tartom itt őket? – kérdeztem vissza. – De, ha bejöttél volna az épületbe, akkor magad is láthattad volna és akár meg is kérdezhetted volna. – nézek rá vidáman, bár azért figyelek, nehogy csapdába csaljon a kérdéseivel. – Én csak szállást és védelmet biztosítok nekik. – vonom meg a vállam. – Ők meg azzal viszonozzák, amivel éppen tudják. De igyekeznek megbecsülni magukat, hiszen sokan szeretnének bejutni a helyükre. Talán ez motiválja őket. De én sosem kereskedtem gyerekekkel, ez tényleg rémhír. Hírekkel igen, kölykökkel nem. – ráztam meg határozottan a fejem. – Az, hogy bandának tartanak bennünket óhatatlan, hiszen megvédjük magunkat és ami a miénk, ezért összetartunk és megmutatjuk a szomszédainknak, - intek körbe, - hogy velünk számolniuk kell. Ennyi a történet, nem hiszem, hogy ez olyan különleges lenne, hogy ezért ide gyere. – nézek rá kérdőn.

- Nem. Ez valóban nem véd meg. * Mosolyogtam továbbra is, hisz nem volt épp rossz kedvem… na jó, talán csak egy kicsit.
- De nem mindegy, hogy saját magunknak nem vagy csak másoknak. * Ez újabb tény. Én tudtam, hogy mi motivál az már más, hogy nem árultam el. A nagy felfedezésre, hogy én az utóbbiba tartozom csak bólintottam. Persze, visszadobhattam és ki is térhettem volna, de ez lényegtelennek bizonyult.*
- A látszatott tartani kell… * Mutattam rá, hogy akár azért is dughatják ki a fejüket. De míg beszélt, csak oldalra biccentett fejjel néztem. Igyekeztem minden mozdulatát, kifejezését rögzíteni magamban és ezzel kissé közelebb kerülni az igazsághoz. A szavakban nem hittem, mondani bárki mondhat bármit. Ám a hírekkel való kereskedelem beismerésével már meg is érkeztünk oda, ahova kellett. Nem véletlen snassz kérdéssel indítottam. Bár a hálózatról senki nem tudott semmit szinte, így saját maga vitt közelebb ahhoz, hogy tudjam jó helyen járok. *
- A különleges dolgokról talán mások a nézeteink. Ahogy Én nem foglalkozom fegyverekkel Te igen. Ahogy Én nem robbantok raktárakat, úgy neked közöd van hozzá… Bár be kell vallanom, hogy magam is ezt tettem volna. De valószínűleg más célból, mint Te tetted. Szóval nem csodálkozok, hogy téves véleményen vagy. * Fejeztem be kissé megvonva a vállaim és mosolyogva néztem a reakcióját. Szavaim úgy hatottak mintha csak azt beszélném épp meg, hogy szereti-e a húst vagy épp inkább zöldség párti. De érdekelt a reakciója és a szemem le sem vettem róla.*

Halkan nevettem, azon, hogy a kislány, a kora ellenère milyen okos.
Ès nagyon aranyos volt... Ahogy csodàlkozott azon, hogy mèg èlek... Mindazonáltal Paul Donovan nem örülne annak, ha újra láthatna. Bár... èrdekelt volna mire jutottak Jack Carthyval.
' Na igen, nehezen tudnám bebizonyítani.' Lèptem be a kicsi fejèbe ès ott szóltam hozzá. 'Többek közt a te gondolataidat is hallom.' -mosolyogtam, majd beszèdre váltottam.
- Nos Rose... A varázslók... Ott èlnek. - mutattam az èg felè. - Ha van kedved, megmutathatom. Akár... akár ott is lakhatnál. - Nem, egy ilyen helyen nen szabadna gyetekeknek lenniük.

*Arcom még mindig a puha bundába fúrtam, mikor meghallottam a fejemben a néni hangját. Hirtelen felkaptam a fejem, azt hittem, hogy csak képzelem. DE aztán megint beszélt. Olyat ugrottam hátra, hogy az egyik szemétben megbotlottam és a hátsomon huppanva kúsztam hátra felé. Nem is törődve azzal, hogy a kezem felhorzsoltam pislogtam ijedten Morganára. De pár csúszás után megálltam, hisz a másik bandától még Morgana is jobbnak látszott.*
- Ne másszon a fejembe! * Kiabáltam rá keservesen, miközben egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon. Csak az utóbbi pár hónapra emlékszem, de soha nem akartam, hogy a többiek megtudják, hogy nem emlékszem semmire. *
- Egyedül nem mehetek el idegenekkel. A főnök azt mondta, hogy ha el kell mennem, akkor szóljak neki és majd valaki elkísér. De én nem akarok ott lakni. Itt vannak barátaim és gyakorolni is tudok. Tanulni is segítenek és számhálózatot sűrűn kapok. *Ingattam meg a fejem.*

Míg igyekeztem a tudtára adni, hogy nem én vagyok az ügyeletes nagyon rossz fiú, aki rabszolgának adja el az utcakölyköket, sőt én inkább igyekszem ettől a sorstól megvédeni őket, addig persze nem kerüli el a figyelmemet, hogy feszülten szemmel tart, így próbálva leszűrni, hogy vajon tényleg igazat mondok-e.
Nem akarom elkeseríteni, hogy egy olyan tapasztalt hazudozó, mint én, simán átverhetné, hiába figyeli, még a legkisebb rezdülésemet is, de most nincs okom egyelőre, hogy félrevezessem, még semmi olyat nem kérdezett, amit ne tudhatna más, vagy ami pénzt hozhatna a konyhára.
Miután elhallgattam és vártam, hogy ismét ő vegye át a szót, igen csak felszaladt a szemöldököm, mikor a fegyverekről és a robbantásról kezdett beszélni.
- Téves vélemény? – kérdeztem vissza értetlenül. – Téves információ. – vágtam vissza. – Nekem nincs közöm fegyverekhez és robbantáshoz sem. – csóváltam meg a fejem. – Nem az én terepem és nem is szeretném ilyenekbe belekeverni a srácokat. – komorodtam el. – Viszont tudom miről beszélsz és igen csak csodálkozom, honnan vannak az infóid, mert erről nem sok embernek van tudomása. És nem is egy életbiztosítás. Vigyázz ki előtt hozod szóba. – figyelmeztetem halkan.

- Egyébként se köt velem egyik biztosító sem szerződést. Nekik túl nagy a kockázat. *Igyekeztem elódázni azt, hogy mit is tartok a kezemben. vagyis inkább az elmémben. Bár az arcom fájdalmasan rezdült a szavaira. Na nem azért mert érdekelt volna, hogy milyen információról tudom, hanem már megint óvni akartak vagyis csak figyelmeztetni. Akár csak az exem. Hogy én mennyire utáltam ilyenkor. *
- Egy magam fajta mindig is tudja, hogy hova kell mennie némi információért. De ez csak bónusz volt, hisz nem ezért mentem. A kölyök meg biztos nem hazudott, azt észrevettem volna. Pláne rajta… *No igen. Luke tipikus jó fiú volt, aki még azt is őszintén bevallja, hogy hányszor ment ki egy nap a mellékhelységre, ha épp azt kérdezik. *
- De ha nincs közöd hozzá, akkor mivel tudnád megmagyarázni, hogy a Te neved merült föl a robbantással kapcsolatban és, hogy állítólag „érdekes fegyvereket” szerzel be? Nézd Paul, engem nem ez a raktár érdekel. Egyrészt a kölyök félelméből ítélve kása lenne az agyamból, ha még többet tudnék meg. Másrészt pedig, ez már megsemmisült. Nekem olyanra van szükségem, ami MÉG egyben van. Nem titok a célom, és biztos vagyok benne, hogy megtudunk egyezni.

~ Kölyök? ~ ütötte meg a fülem az elszólása. Na meg ez a „pláne rajta” kifejezés, nagyon is emlékeztetett valakire, és mivel tényleg nem sokan tudtak a dologról, így eléggé biztos voltam benne, hogy attól a telepata sráctól voltak az információi.
- Luke-nak eléggé élénk a fantáziája és mivel jóformán a gépei és a játékai között él, így nem csodálom, hogy ilyen vad dolgokkal próbált nálad bevágódni. – blöffölök egyet, mert azért nem lehetek 100 %-ban biztos a dolgomban.
Nem fogok neki semmit mondani, abban biztos voltam, addig, míg konkrét dolgot nem hoz fel, hiszen most csak tapogatózik és tőlem várja, hogy rábólintsak. Viszont mikor meghallom, hogy mire utazik, azért kicsit felszalad a szemöldököm.
- A nevem szóba kerülhetett, mert nyomoztam az ügyben, hiszen majdnem elrepült a mi épületünk is a robbantásban, ráadásul a mi területünkön volt. – vontam meg a vállam.
És bár nem tudtam, hogy Light még egy raktárat fenntartott volna, ezért kezdett érdekelni a dolog, de csak azért, hogy eladhassam, ha itt van valahol, nem akartam én fegyvert a kölykök kezébe. Még csak az hiányzott volna! Jól meg voltunk anélkül is. Egy-egy bunyó a másik bandával, egy-egy késelés olykor-olykor, de semmi lövöldözés!
Éppen ezért most észnél kell lennem, hogy úgy tegyek, mint aki tudja miről van szó.
- Üzlet? Mit akarsz tudni és milyen egyezségre gondoltál? – kérdeztem vissza, egy arcizom rezdülés nélkül.

- Adj neki alkoholt és nyomban megváltozik a véleményed. * Kacsintottam nevetve Paulra, de végül csak megingattam a fejem.*
- Nem olyan kölyök Ő, mint amilyennek elsőre látszik. – feleltem sokat sejtetően - De őt most valamiért hétlakat alatt őrzik, nem férek a közelébe. Pedig már hiányzik. * Nem hazudtam, hisz Lukeot tényleg lakat alatt őrzik, és nem férek a közelébe. Azonban azt, hogy Ő volna az aki a kezembe adta az információt… nos ezzel ki is tértem. Hisz régebbről is ismerhettem. *
- Okos magyarázat, de nekem kevés ahhoz, hogy el is higgyem, hogy csak ennyi. *De mikor az üzletet említette kissé megcsillantak a szemeim.*
- Az, hogy nektek mire van szükségetek nem tudhatom, így ezt a részét rád hagyom. De nekem, csak pár raktár címe kell vagy olyan információ, ami elvezethet hozzájuk. A célom ezeket a fegyvereket megsemmisíteni. A tűntetésekkel nem haladtam előrébb az évek alatt, szóval nem árt most már kissé komolyabban felhívni az emberek figyelmét arra, hogy mi folyik itt. Talán rá kényszerülnek a hivatalok jobban oda figyelni erre. S Jack is komolyabb eszközökhöz folyamodik, hogy ezeknek véget vessen itt. Eléggé sérteni fogja az önbizalmát az, hogy egy magamfajta nő többre jut mint Ő.

Bár nem adott egyértelmű választ, mivel nem is tagadta, így biztos voltam a dolgomban, hogy csak az az idióta kölyök lehetett, aki nem tudta tartani a száját. Most persze gondolom elzárták, mert nem kellemes, ha kiderül a telepaták egyik vezetője fegyverekkel akarta ellátni a bandákat.
- Alkohol nélkül sem komplett. – csóválom meg a fejem. – És nekem nem valószínű, hogy megváltozik róla a véleményem, de az ő példája is mutatja, hogy jobb, ha távol tartod magad az ügytől. – javasoltam ismét, de hát azért szinte biztos voltam benne, hogy ezzel csak még jobban felkeltem az érdeklődését, hiszen vérbeli riporter és ráadásul valami istenverte békeharcos.
Az, hogy megsemmisítené a fegyvereket nem villanyoz fel, mert bár nem használnám őket azért lenne hová elpasszolni, és sajnálnám levegőbe röpíteni őket, bár, ha elég zsíros ellenszolgáltatást ajánl, ami egyenértékű annak összegével, akkor miért ne lehetne róla szó….
Mondjuk Jack kapitány bosszantása mosolyt csal az arcomra, azért komolyabban nem rúgnám össze vele a port, hiszen én itt élek és dolgozom.
- A parancsnok fülébe a nevem még csak érintőlegesen sem juthat. – rázom meg a fejem. – Különben ugrik az üzlet, már, ha egyáltalán megkötjük persze. – nézek rá ravaszkásan. – Nekem elsősorban pénz kell, hogy el tudjam látni a kölyköket étellel és ruhával, aztán meg pár olyan név sem jön rosszul, akikre érdemes odafigyelni, ha érted amire gondolok. – mondom elgondolkozva, az államat dörzsölgetve. – Akik elég jó pozícióban vannak és van vaj a fejükön és bármelyik bolygón is élnek. Tudod terjeszkedni próbálok. – vigyorodom el halványan. – Ha ezekben megegyezünk, akkor utána nézek ezeknek a raktáraknak.

- Ha négy hullát raknám elém se tágítanék. * Hívtam fel a figyelmét, hogy ez a része felesleges a csevejnek. *
- Az meg nem igazán kellő ok, hogy valaki félti a kicsike fiát. Elég sok vaj van Luke fülén, ezen nem csodálkozom. Az anyja helyében már kitekertem volna a nyakát.* Húztam el az ajkaim. De nem érdekelt tovább sem Luke, sem pedig ez az ügy. Nem ezért voltam itt, hisz ez már megoldódott. NA de aztán a szavaira egy könnyed mozdulattal felemelkedtem és mosolyogva sétáltam a fiúcska felé.*
- Nem vagyok ostoba Paul. *Mosolyodtam el halványan, aztán a folytatást hallva szemeim forgattam előtte egy lépéssel megtorpanva.*
- A homlokomra van írva, hogy milliomos vagyok? Ha igen, akkor sajnálom, de a kijelző téves. Ezekért nekem sem fizet senki és máskülönben meg csak egy egyszerű riporter vagyok. * Ingattam meg a fejem. Még csak a cikkekkel sem kerestem valami, hű de jól. Tekintve, hogy épp igyekeztem ellehetetleníteni. *
- Kisebb, nagyobb neveket pedig TALÁN tudok adni, egy kis utána járással. De Én valami másra gondoltam. Neked sem épp hasznos, ha a fegyverek utcára kerülnek. Ahogy az sem, hogy az ellenséges banda ellenetek használja. Már ha valóban nem nyúlsz fegyverekhez és nem is szándékozol. Mondhatnánk, hogy közös érdekünk. Neked nem hullnak az embereid és Én is elérem a célomat. *Tártam szét kissé a karjaim.*
- De nem csak a raktárak érdekelnek... esetleges üzlet helyek, ahol ezek eladására sor kerül.

Még mindig mosolyogva néztem, ahogy felpattan az ülőalkalmatosságról a felém lendül, de aztán alig egy lépésre tőlem megtorpan, mikor meghallja az árat és heves tiltakozásba kezd, legalábbis nálam ez annak a jele, hogy nem nagyon akaródzik fizetni.
- Ha a milliomosoknak a homlokára lenne írva, hogy azok, akkor már egy sem élne. – csóválom meg a fejem a logikáján. – És senki nem tart téged ostobának, tudom, hogy meg van a magadhoz való eszed, ahogy nekem is, hiszen máskülönben nem jutottál volna oda, ahol most vagy, de… - emelem meg az ujjamat figyelmeztetőleg, - ezen a szaros bolygón semmi nincs ingyen, főleg nem egy ilyen infó, ami van akinek nagyon sok pénz érhet. És akár tetszik Mira, akár nem, én főleg ebből élek, megbízható és sokat érő információkból. – szögezem le. – Én nem vagyok se jó ember, se tisztességes, így a magasztos békepárti eszményeiddel nálam nem mész semmire. A kölykeimet meg bízd rám, hogyan védem meg, hidd el meg van rá a módszerem. Ha csak ezt tudod ajánlani, nem lesz üzlet, sajnálom. – löktem el magam a faltól, hogy elinduljak. – Szívesen megvendégellek egy sörre oda benn, ha még maradni akarsz. – tettem még hozzá.

*Kezdtem érezni, hogy ide bizony feleslegesen jöttem. De ha mindig ilyen könnyen feladnám, akkor már a sarkon kötöttem volna ki. Így mikor ellökte magát, hogy indul megragadtam a karját. *
- Mennyi? * Tettem fel a kérdést hirtelen. De azonban a sör hallatán már el is eresztettem és arcomra széles vigyor került és kivételesen a dühöm is semmivé foszlott, ha csak nem támadt rám vagy tett valami olyat, amire begurulnék.*
- Oké Szépfiú… ezzel megdumáltál. * Engedtem el, és ha ment tovább, akkor bizony vele tartottam. Egy sört még én sem utasítottam vissza. Pláne ilyen barátságos ajánlással. A logikám meg bár jelezte, hogy nem biztos, hogy be kéne mennem. De hát ez sosem érdekelt túlzottan. *

Valahogy sejtettem, hogy nem fogja ilyen könnyen feladni, ő nem olyan típus, olyan, mint mi, hiszen innen verekedte fel magát, így nem lepett meg, mikor megragadta a kezem.
- Sok! De még nem kalkuláltam árat. –vontam meg a vállam.
Mikor a villámló tekintetet valami mosolyféle váltotta fel, ahogy megemlítettem a sört, én is engedtem a feszült tartásomon, amit az érintése váltott ki. Hiába a reflexeket nehéz levetkőzni egyik pillanatról a másikra.
- De akkor egy sör mellett megbeszélhetjük, ha mégis érdekel a dolog. – egyeztem bele és én is felvillantottam egy szívtipró vigyort. – De készülj fel, mert odabenn elég nagy a nyüzsi mindig. – figyelmeztettem miközben a bejárathoz ballagtam nyomomban Mirával.
Belépve engem a szokásos hangzavar és káosz fogadott, ami azért egy idegennek elég meglepő tudott lenni, ezért igyekeztem minél előbb a lányt a saját kis birodalmamba terelni és leültetni, majd a hűtőből elővarázsoltam két dobozos sört és az egyiket neki passzoltam.
- Pohárral sajnos nem szolgálhatok, az fogyóeszköz nálunk.
- Hé! Arkangyal mégnéznéd kint Sarah Rose-t, láttam megint gyakorolgat, nem szeretném, ha megint túlerőltetné magát. – szóltam közben oda a vörös hajú helyettesemnek.

- Nincs semmi baj a hangzavarral. Legalábbis addig, míg nem a sajátjaim kergetnek a pokolba. * Na ez jelenleg abszolút de lehetetlen volt. Se pasi, se gyerek és most nem is lett volna okos dolog ilyenekkel foglalkoznom. De lényeg, hogy a gyerekek sosem zavartak… annyira. Belépve körbekaptam a tekintetem és valami nagyon nem volt rendben. Egy kész konyha volt az egyik sarokban, matracok szanaszét, bőröndök… mintha csak egy lakás lenne. A különbség annyi, hogy itt nincsenek falakkal elválasztva a helységek.*
- Egész… otthonos. * Találtam meg végül a megfelelő szót kis idő után. Követtem Pault és az ágyra leülve jobb híján, néztem tovább a felfordulást. A sörre elmosolyodtam és azért annyira béna nem voltam, hogy ne kapjam el. Kár, hogy ez így most már habzani fog, mint akinek kötelező.*
- Kösz… * Feleltem és újra körbe kémleltem. Könyvek hevertek helyenként, mások olvastak, játszottak meg az ég tudja, hogy miről beszélgettek. Mint egy család… *
- Hamarabb fennakadok azon, hogy konyhátok van és még könyveket is látni erre, mint azon, hogy nincs pohár. * Mosolyodtam el halványan és nem volt ez olyan rossz hely, mint amire számítottam. *
- Gyakorol? Mit? * Vontam össze a szemöldököm, de aztán már kapcsoltam is, hogy ez nem feltétlen tartozik rám.*
- Bocs, munkahelyi ártalom. * Vontam meg könnyedén a vállaim és már nem melegítettem tovább a sört. Kicsit megemelve nyitottam ki fokozatosan, és ha az még mindig nagyon szökni akart, akkor bizony rátapasztottam az ajkaim, hogy ha már megy valahova, akkor ne kárba.*

Megijedtem, ahogy a kislány menekülni akart.
- Rose... sajnálom. Ígèrem, hogy nem fordul elõ többet. - Oda akartam menni hozzá, de beláttam, jobb, ha maradok ott, ahol vagyok. Már ìgy is túlságosan megijesztettem.
- Nem kell velem jönnöd... Csak... -Vajon elèg okos, hogy megèrtse? - Csak úgy èrzem, egy kislánynak, mint te jobb otthon járna. Egy olyan, ahol biztonságban lehet ès megfelelõ ok... ahol tud tanulni. - Nem akartam elszakítani az itteni "csalàdjától". De vajon milyen lehetõsègei lehetnek itt?
- Csak segíteni szeretnèk. Ha engeded.

A gyerekekre vonatkozó megjegyzésére, csak kíváncsian pillantottam rá, de végül nem kommentáltam, mert hallottam már pletykákat a csaj férfiakkal szembeni viselkedéséről, bár egyelőre én nem tapasztaltam semmi különöset, hacsak a felvágott nyelvét nem.
Az első reakciója nem is volt olyan rossz, igaz azért sokat javult a helyzet mióta Aurora itt lakik a raktárban, mert azóta sem tudom rábeszélni, hogy költözzön valami normálisabb lakásba, főleg mióta még a konyhát is berendezte.
Mikor megkapta a sört, én meg bevágtam magam a székembe, majd felpakoltam a lábam az asztalra, érdeklődve néztem rá, miközben kortyolgattam a hideg nedűt.
- Miért, azt hitted valami vademberek vagyunk? – vontam meg a vállam, persze nem kötöttem az orrára, hogy ha pár héttel ezelőtt jött volna még ezen sem akadhatott volna fenn. – A kölykök nem panaszkodhatnak az ellátásra, láthatod.
A kérdésre csak elvigyorodtam, bár tényleg semmi köze nem volt hozzá, de ha annyira titkolni akartam volna a dolgot, akkor nem előtte adom ki az utasítást, hiszen tudom, hogy milyen egy riporter.
- Sarah Rose telepata, de még kislány és nem igazán fogja ezt fel. – adom meg a választ kis szünet után. – Azt hiszi varázsol, de mivel a tűzzel tud manipulálni és bár nem beszél róla, valami nagy trauma érhette a múltban, így ösztönösen húzódik távol az épületektől, hogy a szabadban fejlessze magát, vagyis ő nem így fogja fel, inkább azt érzi, hogy nem tud meglenni anélkül, hogy ne legyen a közelében, legalább egy kicsike láng. Ezért látod itt ezeket a gyertyákat is. – mutatok körbe az egyik matrac mellett.
Fogalmam sincs, hogy miért magyarázom el ezt ilyen részletesen Mira-nak, de talán inkább magamnak ismételgetem, hogy jobban megértsem.

- Nem én mondtam. De még nem is ez… hanem… olyan, mintha csak egy nagyra nőt család lenne. Ahol a felnőttek elmentek nyaralni. Olvasó utcakölykök, ráadásul több ezer éves könyvekből? *Intettem az egyik példány felé, ami ránézésre szép állapotban volt ugyan, de ma már nem használják a kemény borítást. Vagyis nem ezt az egyszerű fajtát. *
- De mindegy.*Ingattam meg a fejem egy kicsit. Nem tudtam volna elmagyarázni értelmesen, hogy mire gondolok. De talán nem is volt erre szükség. Figyeltem szavaira, de mikor a varázslós részhez ért, azt hittem, hogy kiköpöm a söröm. Amit csak egy nagy nyeléssel tudtam leküzdeni, hogy ne köpjem szembe vele Pault. Így aztán köhögni kezdtem, hisz a nyelés sem úgy alakult a nagy döbbenetben, ahogy kellett volna. De nem szóltam közbe, a nagy fuldoklásom közepette és utána is csak némán hallgattam. Azonban a trauma résznél már nem tudtam a másik szemeibe nézni és rágcsálni kezdtem az ajkaim. Kicsit hallgattam, hisz nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek neki. De végül csak lemondóan sóhajtottam és a hajamba túrtam és lehalkítva a hangom néztem Paulra.*
- Nézd, semmi közöm hozzá, és ha nekem esel, a szavaim miatt szétrúgom a hátsód. De mért hagyod meg ebben a hitben? Csak egy gyerek. Akik közvetlenek. Mért nem próbálsz meg játék közben érdeklődni a múltja felöl? Tudom, egy vezér nem játszadozik, de talán hatásosabb lenne. De ha még úgy sem megy, utána is járhatsz hisz tudod a nevét. Vagy mért nem viszed el egy orvoshoz? Vagy egy másik telepatához? Nem ismerem… de az utóbbi két opcióba tudok segíteni. Még csak pénzbe sem kerülne, leszámítva a kislány útiköltségét. De még ez is megoldható… Ha nem akarod elvinni innen, akkor a lakásomat arra a pár órára felajánlom helyszínnek, hisz ide aligha jönne be bármelyik is és tudtommal az a rész nem tartozik egyik bandához sem. Nem… nézd, ha nem kezelik, vagy nem mondod el, magától fog rájönni, hogy micsoda. Talán évek múlva, de addig hazugságban él. És egy traumát nem lehet csak úgy leküzdeni, pláne nem egy gyereknek. * Vonaglott meg az arcom fájdalmasan egy pillanatra, de már le is sütöttem a tekintetem. Hiába akartam csak tárgyilagos maradni, nem sikerült. Szemeim elárulhatták, míg beszéltem, hogy bár csak egy utca kölyökről van szó, de mélyebben érint, mint kéne. Ezt leplezve pedig újra a sörömbe fojtottam az árulkodó és kissé már heves hangom. *

*Nem mentem vissza, de már nem is hátráltam. Lassan felálltam és a felhorzsolt tenyerem a nadrágomba töröltem.*
- Én itt biztonságban vagyok Morgana néni. Paul és a többiek vigyáznak rám és segítenek mindenben. Még gyertyát is kapok, hogy ne legyen rohamom. Szeretnek. * Néztem nagy szemeimmel, tőlem telhető legkomolyabban a nénire.*
- De tanulni is szeretek. Ha beszél Paullal és megígéri, hogy nem bánt, akkor lehet, hogy megengedi, hogy elmenjek oda, ahol a többi varázsló él. Persze csak a tanító nénivel vagy valamelyik nagyfiúval, aki mellett biztonságban vagyok és nem szabadul el a varázslatom. De ott maradni nem akarok és fizetni is csak a kétkezű munkámmal. * Vontam meg apró vállaim. Hisz kicsi voltam ahhoz, hogy sok mindent meg tudjak csinálni. S ezt tudtam.
- Ezt jobb ha tudja. Hisz ingyen senki nem csinál semmit.

- Rendben... talán, így mèg jobb is lesz. - mosolyogtam, majd felálltam.
- Èèès... ahhoz mit szólnál, ha itt maradhatnál, ès idönkènt jönnèl csak el az Ori... a vatázslók lalhelyère. Persze, valaki, akit szeretnèl, elkísèrhetne. - Biztosan meg lehet oldani, hogy havonta csak egy hetet töltsön az állomáson, ès akkor tanuljon.
- Cserèbe pedig... Nem kèrek semmit. Persze... ha mindenkèppen szeretnèd valamivel meghálálni, akkor szeretném, ha beszèlnèl Paullal. Sajnos ö... Csak szeretnèm, ha segítene. De nem kötelezö... Mindenkèppen segìteni szeretnèk neked. - mosolyogtam továbbra is melegen.

*Az ajánlat hallatán felcsillantak a szemeim és megint közeledni kezdtem a néni felé.*
- Rendben. *Bólintottam mosolyogva ám félúton megtorpantam, ami körülbelül 2 lépésnyire volt Morganától. S gyanakodva biccentettem oldalra a fejem.*
- Ez attól függ, hogy miről és miben kéne segítenie Paulnak. *Nem voltam buta és tudtam, hogy mit szabad és mit nem.*
- Sajnos Ő mi? Fejezze csak be… * Feszült voltam. Nem féltem, de feszült voltam. Ennek ékes nyoma volt, hogy az egyik fadarab füstölni kezdett. Amit én észre sem vettem.*

Meghatódtam, ahogy a kicsi felèm indult... De a varázs hamar elmúlt.
Èreztem a kislány feszültsègèt... Ha az ereje elszabadulna, le tudnám nyugtatni, vagy èppen leszedálni, de azt nem szìvesen tettem volna. Nyugodt maradtam, ès az apró, intelligens szemekbe nèztem.
- Nos Rose... Ez úgy vèlem, azèn ès Paul ügye, de... elmondhatom. Paul kutatott utánam, ès így olysn dolgokat tudhatott meg, amiket titkolni szeretnèk. Ezek... olyan dolgok, amik fájnak nekem. Viszont... Paul ìgy talán tud nekem segíteni, hogy megtaláljak valakit.

*A szavak hallatán csak összevontam a szemöldököm kissé értetlenül.*
- Paul ha tud mindenkinek segít, nekem is segített és nem kért cserébe semmit. De erre maga is megkérheti, hisz megtalálni valakit nem olyan nagydolog. Azt nem értem, hogy mért nem maga beszél vele Morgana. Hisz ha kutatott maga után, akkor ismeri. Mért nekem kéne? *Tettem fel a kérdést még mindig értetlenül. De aztán már megértettem. Fújtam egy nagyot és egészen közelmentem a nénihez. Mancsommal megsimogattam a karját és onnan tekintettem fel.*
- Paul nem bánt senkit, míg Ő nem bántja. Nem kell félnie.

- Hát ez a nagy műveltségi dolog Aurora műve, Ő aztán hatásosan tudja rávenni a srácokat, hogy bújják ezeket az őskövületeket. – vonom meg a vállam a szavaira, de arról bölcsen hallgatok, hogy az én fiókomban is lapul egy kis könyvecske, aminek lapjai már salátalevélhez kezdenek hasonlítani.
Ahogy Sarah Rose-ról kezdtem neki mesélni láttam, hogy valami nagyon böki az oldalát, még majd nem meg is fulladt a nagy igyekezettől, de azért megvárta míg befejezem és csak utána kezdett neki a hegyibeszédnek, mert nagyon úgy éreztem, hogy épp ezt tart nekem.
- Igazad van, semmi közöd hozzá! – mondtam aztán neki nyersen, mert egyetlen egy embertől viselem el, hogy ilyen hangon beszéljen velem és az Aurora, nem egy kikupálódott paparazzi. – Nem láttad Rose-t és nem is ismered, de máris tanácsokat osztogatsz nekem, hogy mit kéne csinálni! Azt hiszem kicsit több tapasztalatom van az utcakölyköket illetően, mint neked babám! Nézz körül, itt mindenkinek van valami lelki sérülése, amit magában tart és lehet, soha a büdös életben nem beszél róla senkinek. Ez nem egy leánynevelde, vagy egy szanatórium! Ez az utca Miranda! Az utca! – kapom le a lábam az asztalról mérgesen és dőlők előre, hogy közelről nézzek a szemébe. – Egyébként sem szándékoztam tévhitben tartani, csak megvárom, míg kicsit magához tér, beilleszkedik és megnyugszik, nem rontok ajtóstól a házba, hogy a fejére zúdítsak valamit, amit egyelőre fel sem fog. De okos kislány és Aurorával jól haladnak, hamar képben lesz, nem kell aggódnod. – teszem hozzá csípősen. – Aggódnod inkább saját magad miatt kéne, rólad sem a legszebb pletykák keringenek, azt hiszem orvoshoz inkább neked kéne menned, talán egy-két telapata sem ártana. Hívjak egyet? – dőlök vissza a székbe, mert már kezdtem kiadni a mérgemet, és Ragyásnak is intettem, aki feszülten kezdett figyelni minket.

- Aurora? *Vontam össze a szemöldököm kicsit sem leplezve, hogy gőzöm sincs, kiről van szó. De valahonnan rémlett a neve és lázasan kutattam az agyamba, hogy hol találkoztam vele. De aztán már jött is a szavaimra a heves reakció amire be kell vallanom, hogy nem számítottam. Vagyis nem így. Ahogy mozdult magam is ezt tettem, hogy ne érjen váratlanul, ha nekem esik. Márpedig a tekintete erről árulkodott. De akárhogy is hajolt közelebb én álltam és kissé még előre is dőltem, de csak annyira, hogy még ne érjünk össze.*
- Aranyos vagy dühösen… * Szúrtam közbe valahol a mondandójába egy enyhe mosollyal az arcomon. De ettől függetlenül még figyeltem. De nem tudtam leküzdeni a készetetést, hogy megnézzem, mit tud. Korábban ez a hangnem, ez a kiállás és az, hogy így közel hajolt… nos évekkel korábban már elolvadtam volna Tőle. De most csak játéknak tűnt.*
- Te tudod. De ha valami baj lesz én szóltam. * Hagytam annyiban elvégre se kutyám, se macskám az a kölyök. Az, hogy a hallottak alapján van némi hasonlóság nem elég ok arra, hogy kikeljek magamból. De a szavaira megvillantak a tekintetem. Még hogy orvos… egy frászt. Tuti, hogy nem ér hozzám egyse.*
- Nos… a pletykák fele nem igaz, ezt így láthatatlanba is megmondom. De miért kéne nekem orvos? *Vontam fel kérdőn a szemöldököm, ám a telepatákra elmosolyodtam.*
- Nem kell, köszi. Ha szükségem lesz rá és ne adj, isten önerőből nem jutok el egy nekem megfelelőhöz, akkor majd felhívlak. * Kacsintottam rá.*
- Egyébként mi ütött a kicsikébe? Nem csináltam semmit… még. *Böktem a leintett fiú felé.*