Köztes űr

Felnéztem a mennyezetre és lassan végig néztem az egész termen. Egy büszke mosoly takarta be az arcomat.
-Hát igen. A vezér.
Azzal folytattam az evést, töltöttem neki Teát és hallgattam tovább. Valahol belül jólesett egy kicsit emberként viselkedni. Kinek ne esne jól egy kellemes társaság? AZ a lágy mosoly egy szempillantás alatt sajnálkozássá változott. Kis meglepettség is volt a tekintetemben amivel Paulra néztem.
-Nocsak... Az a vén róka túljárt Jason eszén? Bár amilyen forrófejű néha az az idióta...
A gyerekeket hallva felcsillant a szemem.
-Na és a kölkök vezére mit szól ehhez? Hallom van köztük egy két igen rátermett srác is. Korod béliek lehetnek. Valami Dolovan az egyikük. Nem ismered véletlenül? Épp hozzá indultam. Gondolom tapasztaltad, hogy a Marson ők a legnagyobb erő. Csak kissé szétszórtak és gyerekesek...
Húztam el a számat oldalra és ittam egy kortyot aztán egy torok köszörülés után folytattam.
-Azért te csak jobban ismered őket. Mennyire lehet velük alkudozni?
Gonosz vigyorát látva érdeklődve felvontam a szemöldökömet és hátra dőltem a széken. Nem tudtam hogy ezt fenyegetésnek vegyem vagy csak egy kis vérnek a pucájában.
-Nos igen egy-két kedves gesztus, pár szép szó, és az ember önként beleharap a mérgezett almába...
Vigyorodtam rá és lepillantottam a bögréjére.

- Hát nem éppen a Rendfenntartók voltak akik kicsinálták Jason-t, hanem a társa, az a Morgana vagy ki, csak ezzel lehetőséget adott a kapitánynak a nagytakarításra, amibe én is beleestem. – ráztam meg a fejem a téves következtetésre.
Mikor aztán Rólam kezdett beszélni, rájöttem, hogy ez nehezebb lesz, mint gondoltam, mert most vagy be akar húzni a csőbe, vagy tényleg nem hallott még a rólam keringő pletykákról, amit a múltkor az a riporternő, Miranda Owen is a fejemhez vágott.
- Én vagyok Paul Donovan. – emeltem rá büszkén a tekintetem és egy kicsit sértődötten is, az utolsó szavait meghallva. – És igen, tényleg jók vagyunk, de azzal azért vitába szállnék, hogy gyerekesek. Ezt mire alapozza? – kérdezem azért kíváncsian. – És miben kellett volna a segítségem, mert azért nehogy azt higgye bárki is, hogy azért mert lekapcsoltak, a bandának is vége. – ingattam meg a fejem vigyorogva, ami azonnal le is lohadt az arcomról, mikor megszólalt ismét. Az én tekintetem is a bögrémre vándorolt, és a szemeimbe kétség és félelem is lopódzott.
- Méreg? – remegett meg a kezemben a pohár. – Miért?

Morgana nevét hallva mérgemben rácsaptam az asztalra, hogy a tányérok legalább fele megugrott.
-Az a vén szipirtyó...
Szitkozódtam rövid kirohanásomban, öklömet a számhoz tettem és kicsit elméláztam. Lenyugodtam. Mindig is tudtam, hogy még bajt fog okozni. Sok energiát feccöltem bele hogy Jason ott legyen ahol... Az sem nyugtatott meg különösebben, hogy a fáradozásaim jövedelmezőek voltak. Mert tudtam, hogy ezek után nem lesz az.
-Bocsáss meg folytasd csak.
Intettem felé és hörpintettem az italomból. Korábbi lelkesedésemnek mindaddig nyoma sem volt mag be nem mutatkozott. Nagyra nyílt szemekkel érdeklődve fordultam felé.
-Nocsak-nocsak... Micsoda szép kapásunk van ma...
A hajó szépen lelassult és megállt. A mars már nagyjából látó határon volt. Felkönyököltem az asztalra. közelebb hajoltam hozzá és magabiztosan belekezdtem.
-Hogy mire? Anarchia van, képlékeny, hogy ki kezében is van a mars. Erre Ti, gyerekek mit csináltok? Terület harcokat folytattok egy olyan bolygón aminek az uralmára esélyetek sincs... Mennyivel egyszerűbb lenne összeállni. Kiépíteni egy nagy hálózatot. Kívülről belülről ismeritek a várost, oda juttok el ahova akartok. A vezetőségnek pedig esélye sincs ellenetek... Annyi lenne a dolgotok, hogy összeálltok, ráböktök egy vezetőre, és a malmára hajtjátok a vizet... Természetesen megfelelő ellenszolgáltatásokért cserébe. Arany életetek lenne, pár éven belül pedig tiétek az egész város. Nem hangzik ez sokkal jobban mint egymást nyúzni a sikátorban 1-2 utcáért?
Mosolyogtam rá sejtelmesen utána pedig lenéztem a Teára amit olyan mereven figyelt.
-Csak, hogy tanulj belőle ifjú titán.
Vetettem oda neki közönyösen és ittam még a sajátomból.

Az eddig jókedélyű, mosolygó kapitány kirohanására én is összerezzentem, mert igazán váratlanul ért, ráadásul nem is sejtettem, hogy ismeri a telepaták elnöknőjét és ilyen heves ellenszenvet táplál iránta.
Aztán mintha mi sem történt volna, visszavett a mérgéből, majd látszólag megörült neki, hogy én vagyok az akiről beszélt az előbb.
Mondjuk nekem még ötletem sem volt, hogy miként fogok annyira a bizalmába férkőzni, hogy kémkedni tudjak utána, amitől már most kivert a víz, de hát még nagyon az elején vagyunk az ismeretségünknek.
Azért alaposan meglepett, mikor kész politikai tanácsadást tartott, hogy miként lehetnék én pár év alatt a Mars egyedüli ura, ami persze nagyon is vonzó lehetőség volt, csak azért nem volt ennyire egyszerű, mint ahogy itt elhangzott, bár volt benne ráció.
- Ne hogy azt higgye, hogy nem ezen dolgozom. Már a működési területemet kiterjesztettem a Földre is, és majd a Hold lesz a következő. A megfelelő ember pedig még várat magára, de én szeretek a háttérben maradni. – vonom meg a vállam, hogy azért ne nézzen teljesen bénának.
Azt gondoltam talán csak tréfál és elneveti magát, mikor a méregre rákérdeztem, de nem. Továbbra is azt sugallta, hogy volt az italban valami, de mit lehet tanulni abból, ha megmérgezik az italodat? Hogy ne fogadjak el idegenektől semmit? Hiszen nem nagyon volt választásom, legfeljebb nem megmérgez hanem lelövet az embereivel, ha nem teszem amit mond. Továbbra is értetlenül néztem rá, bár a poharat leraktam.
- Sokat nem tanulhatok belőle, ha nemsoká meghalok. – válaszoltam azért, erőt véve magamon, hogy ne remegjen meg a hangom. – És mi hasznomat veszi holtan?

Grimaszoltam és legyintettem lekezelően.
-Terjeszkedni a földre? Uggyan!... Egy bolygót sem tudsz a magadénak. Figyelemre méltó a törekvésed, de jobban jársz ha összpontosítod az erődet és bevonsz másokat is. Divide et impera. A példaképem szájából hangzottak el ezek a szavak még annak idején.
Csettintettem egyet és hátranéztem a hátsó ajtónál tétlenkedő komornyikra.
-Hozd ide.
Bólintott és kiment az ajtón. Visszafordultam Paulhoz. Lepillantottam a poharára.
-A megbújás JÓ! Csak el ne felejts kilépni az árnyakból időben. Tudod, régen arzénnal mérgezték az uralkodókat a háttérből, hogy szépen lassan, néhány éven belül biztosan elpatkoljanak. Nem kell minden méregnek azonnal hatni. De ezt nektek embereknek magyarázhatom, folyton csak ez a rohanás, kapkodás...
Ingattam a fejemet rosszallóan és ettem egy falatot. Szépen nyugodtan megrágtam, lenyeltem.
-Meglepődnél mennyire fellendült ismét a szervkereskedelem. Néhány ezer dollárt még holtan is megérsz. De a pénzt nem lehet megenni. Továbbá több van benned mint néhány ezer koszos dollár. Úgy gondolom élve nagyobb hasznodat venném és te is jobban éreznéd magad. Továbbá valami azt súgja, hogy az öreg Jack nem lopta be magát a szívedbe. Nekem is a bögyömben van már egy ideje. Kis sz@ros kora óta piszkál... Meg kéne dolgoztatni a pénzéért nem gondolod?

- Lehet, de sok kis lépésből áll össze a nagy. – válaszoltam kissé pimaszul, mert mindig utáltam, ha valaki a torkomon akarta lenyomni a tanácsait. Eddig is elvoltam nélkülük és a semmiből építettem fel a magam kis birodalmát, így továbbra is megleszek. Különben is csak egy agyament kapitány ötlete miatt vagyok itt.
Egyre jobban kezdtem azért ideges lenni, mert ez a fickó sem volt teljesen normális, ezt már sok szavahihető embertől hallottam, ráadásul még híresen kegyetlen is volt, így most én sem tudtam mire is számítsak. Tényleg meg akar ölni, vagy csak szórakozik azon, hogy viselem, ha a kaszás áll a hátam mögött. Egyébként rosszul! Túl fiatal vagyok még a halálhoz és pont akkor, mikor szerelmes lettem, akkor vágná el valaki az életem fonalát?
- Ha megmérgez, nem sok szervemet tudja eladni. – vágok vissza. – És tényleg nem érne vele sokat, viszont ügyes és leleményes vagyok, jó a beszélőkém és jók a hírforrásaim. Életben sokkal többet érek magának.
~ Jack, remélem egyszer nagyon meghálálod, hogy ennyire jól igyekszem eladni magam! ~ repül át közben a gondolat a fejemen, hiszen keményen dolgozom az ügyön és kockára teszem az életemet, ami most egy hajszálon függ. A kérdés még mindig az, hogy Collector csak blöfföl, vagy tényleg volt méreg a pohárban. Végül is bármikor megölhet anélkül is.
- Még nem tudom ki akarok-e lépni az árnyékból.
Aztán hevesen bólogatok, mikor ő is arra a következtetésre jut, mint én, hogy jobb, ha életben hagy.
- Óóóó! Én szívesen benne vagyok, hogy megszívassuk az öreget! – értek egyet lelkesen. – Legalább hamarabb visszatérhetnék a kis üzleteimhez és a kölykökhöz. Mi a terve? – kérdezem mohó szemekkel. – De előtte azért megnyugtathatna, hogy nem patkolok el attól a méregtől.

-A föld meghódítása még nekem is nagy lépés lenne. Nem mondom, hogy egy héten belül nem jönne össze de jó az így ahogy most van.
Legyintettem flegmán és magabiztosan. Végtére is sokan sok mindennel lógnak nekem. Egy puccs nem lenne ügy. Pár évig megtartani sem lenne különösebb gond, de túl macerás lenne. A végén pedig én szorulnék segítségre.
-És nagy szád is van...
Néztem rá szigorúan egy kicsit, hogy észre vegye magát. Aztán békésen folytattam.
-Láttál már kobra mérget? Vagy kobrát. Esetleg bármilyen állatot, hüllőt. A Morákat leszámítva... Igen érdekes hatása van a vérrel.
Az azstal közepén lassan felemelkedett egy vékony TV amin egy Kisfilm ment végig.
-Egy könnyed Stroke és komolyabb károsodás nélkül felhasználhatóak a szervek. És Vannak egyéb idegmérgek amik csak légző izmokat támadják. Az emberi kreativitás harcászat terén igen-igen kiemelkedő.
Azzal ettem pár falatot mert kezdtem érezni ismét, hogy ürül a gyomrom. Biccentettem az étele felé.
-Egyél nyugodtan, abban sincs méreg. Garantálom, hogy jobban fog ízleni mint a börtön koszt. Saját recept. A Te mérged fiatalember az idő...
Két falat után ittam pár kortyot.
-Most fényezted az eszedet, ne nekem keljen már kitalálni, hogy mit csináljunk vele. hamar elvesztené a fejét.
Eközben a komornyik visszatért egy tálcával amin volt egy kupac fehér selyem összegöngyölve. Miután odahozta mellém megtörültem a kezem és óvatosan kézbe vettem. Kibugyoláltam belőle egy régi C alakú fémdarabot. Jobban megnézve jól látszott hogy ez egy néhai babérkoszorú. Odafordultam Paul felé.
-Divide et impera., vagyis oszd meg és uralkodj. A Régi Rómaiak ezért tudtak szert tenni akkora területre.

Hoppá! Gyorsan visszavettem magamból, mikor rám szólt, hiszen nem akartam én olyan nagylegény lenni, csak gondoltam kicsit lássa, hogy nem vagyok én annyira elveszett, mint amilyen az ő véleménye rólam.
Mondjuk az sem tett jót a hangulatomnak, mikor levetítette azokról a kígyó micsodákról a filmet, habár, ha ennyire gyorsan hat, akkor valószínű, hogy nem ezt használta, ha használt egyáltalán, amiben egyre jobban kezdtem kételkedni, és inkább arra a következtetésre jutottam, hogy csak tesztelget, mennyit bírok elviselni.
- Nem, - ráztam meg a fejem a kérdésére, - még soha életemben nem láttam ilyen állatokat, bár mintha hallani már hallottam volna róluk, de én a Marson nőttem fel, maga szerint hány állatot láttam? – csúszik ki a számon ismét egy gúnyosabb kérdés. – És kösz, de elment az étvágyam valahogy. – toltam el magamtól a tányért az újabb kínálásra, és dőltem hátra a széken.
- Azért elárulhatná végre, hogy tényleg megmérgezett vagy csak szórakozik velem, mert lehet, hogy türelmetlen vagyok, mint minden fiatal, de a halált azért nem sürgetném.
Az, hogy nem nyilatkozik Jack kapitány megszívatásáról, hanem rám hagyja, nem hat meg, mert szerintem ez csak egy újabb teszt, de aztán amúgy is elvonja a figyelmemet az embere által behozott cucc, amiről fogalmam sincs micsoda, ahogy arról sincs milyen nyelven hablatyol. Végül azért legalább azt lefordítja.
- Biztos igazuk volt, ha maga mondja, de nekem lila dunsztom sincs kik azok a rómaiak, és nekem nincs mit megosztanom sem…..egyelőre. – tártam szét a kezem, mert már kezdett az agyamra menni ezekkel a tudálékos beköpéseivel.
Biztos direkt csinálja, hogy érezzem, mennyivel tapasztaltabb és okosabb nálam, de ez engem máskor sem tudott lenyűgözni. Én a magam feje után mentem mindig.
- És, ha már a szállóigéknél tartunk, én inkább annak a híve vagyok, amit egy csinos lánytól hallottam nem olyan régen. „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”. – vontam meg a vállam flegmán. – És, ha egyszer visszajutok a Marsra, a kapitányt bízz csak rám. És egyébként mi járatban errefelé, nem mintha nem örülnék, hogy maga szedett fel, de mostanában nem nagyon járt erre?

Kérdése jogos volt, a Marson nem igazán maradtak meg az odatelepített állatok. Csak a patkányok, rágcsálók, ízeltlábúak. Gerinceske alig ha.
-Minimum annyit ahány Morával volt dolgod, esetleg 1-2 alakváltót is láthattál.
Jelentettem ki tárgyilagosan. Számomra a morák nem több mint jó munkaerő és embereken élősködő állatok kifejlett hipotalamussal.
-Miért mérgeztem volna meg? Különben is nagy bajban lennék ha eltenném láb alól egy leendő üzlettársamat. Akit nagy nehezen de végre megtaláltam.
Megvakartam a fejemet mikor eszembe juttatta, hogy nem sok mindent tud a rómaiakról. Csalódottan sóhajtottam és a kis babérkoszorút vissza tettem a pólyába és a tálcára. Majd intettem, hogy vissza viheti.
-Igaz is. Megfeledkeztem, hogy ilyesmit nem volt alkalmad Tanulni. A lényeg az, hogy régen egy bölcs Uralkodó a többi hatalomért versengő egyénnel néha összefogott hogy legyőzzenek egy harmadik ellenlábast. Ketten harcoltak egy ellen így növelve a hatalmukat. Majd végül mielőtt még a másik észbe kapott volna fölé kerekedett. Megosztotta a problémát majd Uralkodott. Remélem érted.
Fordultam felé érdeklődőn. Egy kaján vigyor kezdett az arcomra kerekedni aminek a vonzata egy hangos hahotázás lett.
-Isten? Az istenek nem mások Egy-egy hataloméhes Leviatán aki igába hajtotta az emberiséget... Aztán az emberek túlnőttek rajtuk... Egy Isten van csak, és az DarkHearth, már ha létezik, ő viszont nem segít senki ember fiának.
Folytattam jócskán komorabban. Aztán se szó se beszéd megreggeliztem az utolsó tányéromon maradt falatokat is.
-Sohase várj egy nagyobb hatalomra ha vinni akarod valamire az életben... Hogy én? Nem tudom, reggel fosztogatni támadt kedvem. A Marskörül pedig sokan bóklásznak céltalanul, vagy épp szökésben. Csatlósnak vagy rabszolgának megteszik.
Legyintettem flegmán.

Azt, hogy nem mérgezett meg legalább annyira érzéketlen faarccal mondta, mint ahogy előtte azt érzékeltette, hogy igen, így hát még mindig nem mehettem biztosra, de életben voltam, és ez azért jelentett valamit. Ráadásul az üzlettársának nevezett! Na ez ám a nagy megtiszteltetés! A rettegett és a bolygóközi űrben a legkegyetlenebb kalóznak lehetek az üzlettársa! Egyrészt ez jó hír, hiszen talán még sem hullazsákban végzem……itt,….itt a hajón, de ha ez valahogy kitudódik, akkor azt hiszem még Jack papírja sem fog megvédeni attól, hogy örökre befagyasszanak valami szuper börtönbolygó egyik kapszulájába.
Persze felfogtam, hogy miről beszél, mikor az ellenség megosztásáról papolt, mert hiszen azért mert nem volt módom tanulni, meg volt a magamhoz való eszem, de azért nem baj, ha kicsit lebecsül, mert akkor képes lehetek később meglepetést okozni neki.
- Hát dereng a dolog, de mit akar ezzel mondani? Fogjunk össze valaki ellen, aztán meg valamelyikünk kinyírja a másikat? – vetettem fel vigyorogva. – Bár nincsenek kétségeim ki kerülne ki maga szerint győztesen ebből. – vontam meg a vállam. – Ennél azért egyértelműbbnek kell lennie, hogy mit is akar tőlem, mert ezek szerint valamiért szükséges van rám. – dőltem hátra most már jóval nyugodtabban, miközben Collector is befejezte a táplálkozást.
A nevetésére meglepetten néztem rá, hogy mi ütött belé.
- Leviatánok? Azok meg kik? – kérdeztem aztán, hiszen még nem is hallottam róluk. Persze Dark Heart-ról már igen, de csak mesékben és sosem volt jó vége a dolognak, de Leviatánokról még soha.
Aztán persze megint olyat szólt, ami miatt görcsbe rándult a gyomrom és szerintem sosem leszek elég nyugodt addig míg ennek a hajónak a fedélzetén vagyok.
- Szóval, megtudhatom, hogy mik a szándékai? Úgy látom egész jó kis csapata van, nincs felvétel? Vagy akár vissza is engedhetne a Marsra, nem gondolja? – próbáltam kibújtatni végre a szöget a zsákból.

Kendőcskémmel megtörültem a szám szélét majd a kezemet is. Fogam közül nyelvemmel ügyeskedtem kifelé a darabokat. Nem siettem el, hagytam, hogy Paul végig mondhassa a magáét. Úgy tűnt kezdte megszokni a helyzetet és lassan de biztosan felengedett és kezdte önmagát adni. Kérdésére első nekifutásra egy erélyes büfögést hallattam magamból. Majd megköszörültem a torkomat és a tányéromba dobtam a rongyot amibe törülköztem. Nem sokkal ezután elvették előlem a tányért és felkönyököltem az asztalra. Összefont ujjaim mögé bújtam. Komolyabb tekintettel néztem Paulra, hogy azért ne kényelmesedjen el túlságosan és érezze, hogy a vendégszeretet mögött komolyság lapul.
-Információt. A Marsról, az egész városról. Ebben pedig ti vagytok a legjobban. Vagyis, lehetnétek. Csak egységgé kéne kovácsolódnotok. Ti megvakarjátok a hátamat, én is vakargatom a ti hátatokat...
Hátra hajoltam és intettem a hátsó ajtónál álló ipsének aki nem a megszokott komornyik ruhában volt. Valamit motyogott a karján lévő készülékbe mire kinyílt a nagy bejárati ajtó és nagy ládákat kezdtek el becipelni rajta az embereim egy része. Majd 20 nagy ládával jöttek be.
-Fegyvert nem ígérek mert az gyanús lenne. De ezzel támogatlak benneteket.
Csettintettem mire felnyitották az egyiket ami teli s tele volt étellel. Nem a romlandó fajtából. Többsége konzerv.
-Ez mind a tiétek lehet még ma amennyiben egyességre tudunk jutni. Elég egyértelmű volt kedves Paul?
Kérdeztem még mindig hátra dőlve, kezeim a combomon pihentek fejem enyhén oldalra dőlve és mosolyogtam. Legyintettem egyet a Leviatánokkal kapcsolatban.
-Velük nem kell foglalkoznod. Tudtommal nincs egy se a Marson. Ők egy teljesen más szint, még én se bírnék el egyikükkel sem, talán még a nagy Hector sem volna képes végezni eggyel. Nem véletlenül alakultak ki a különböző több isten hitek. Az ő hatalmuk páratlan. Ha gondolod mesélek még róluk szívesen. Azt beszélik, sokuk idősebb még Hectornál is.
Tekintetemen is látszott, hogy nagyon elkalandoztak a gondolataim. De észbe kapva ismét előre dőltem és Paulra néztem.
-Tagfelvétel? Éppenséggel, akad üres hely, de ahhoz, hogy valaki a Vezéren szolgáljon annak igenis bizonyítania kell. Aki pedig felkerült annak továbbra is 110%-on kell teljesítenie. Mert aki hibázik. Az életével fizet. Jól gondold meg, hogy valaha is vissza akarsz kerülni erre a hajóra.

Úgy látszott a kapitányt nem nagyon zavarja az én feszültségem, komótosan befejezte az étkezést, nem zavartatva magát a büfögéssel sem, amiből sejtettem, hogy nem sűrűn fordul meg a fennhéjázó mora közösségekben.
Mikor leszedték az asztalt és komor tekintetét rám vetette, ismét görcs állt a gyomromba, de igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire szívesen lennék éppen máshol.
Viszont a szavai azért kezdték ezt feloldani, hiszen üzletet szimatoltam és méghozzá nem is kicsit, bár Collektor üzleti partnerének lenni sem valószínű, hogy életbiztosítás.
Aztán, amikor még azokat a ládákat is behozatta és megmutatta, mit kínál cserébe, akkor már egészen nyugodt voltam és a szemeim is ravaszul csillogtak.
- Teljesen egyértelmű, kapitány! – bólintottam egy halvány mosollyal az arcomon. – Csak azt kell tisztázni, hogy mennyi információt kér ezért a pár ládáért? – néztem rá kérdőn. – Vagy mennyi időre gondolt, ami alatt én szivárogtatom a híreket? Tehát vagy mennyiséget, vagy időtartamot határozzunk meg, hiszen a ládák tartalma is véges. – adtam tudtára a véleményemet.
A Leviatánok érdekes információ volt, főleg, hogy egy olyan létformáról volt szó, mely még a moráknál is öregebb, ha hitelt lehet adni a szavának, és meg is jegyeztem magamban, hogy jó lesz ennek is utána nézni, ez is lehet egy jó kis pénzforrás.
- Na jó! Inkább maradok a saját kis bizniszemnél. – visszakoztam gyorsan, ahogy taglalta, mik a feltételei annak, hogy a legénység tagja legyen valaki. – Ha sikerül nyélbe ütnünk a miénket, akkor már nem is tartom fel tovább, főleg, ha megteszi, hogy hazafuvaros a ládákkal. Ja és ha tudom, konkrétan mi az ami érdekli majd. – tettem még hozzá.

[Valahol egy semmi közepén keringő kisbolygón, egy hevenyészve felhúzott átmeneti bázison...]

Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. A kezdés jó volt, imponáló, és bárki is szabadította rá a férgekre az androidjaikat, óriási segítséget nyújtott nekem. De aztán a gépezet elakadt, mintha homok került volna bele. Amets egyetlen félresiklástól eltekintve nem tombolt tovább. A kis Lady nem bizonyult olyan bosszúszomjasnak, mint vártam. Light visszatérését is megakadályozta valaki, pedig tervem fontos része lett volna... Persze nem látok a jövőbe. De minimális emberismerettel és rengeteg évszázaddal a hátam mögött én vagyok a sakktábla királya, aki mindig ismeri ellenfelei következő lépését... Vagy legalábbis mindenre felkészül.
Persze Morganát sem azért raboltattam el, hogy ezzel pánikba ejtsem a telepatákat, bár tény, hogy szórakoztató, ahogy a farkukat kergetik. De nem... A nőre szükségem volt.
Begyógyszerezve tartottam egy kis cellában. Nem volt öntudatlan, csak aképességét próbáltam blokkolni, hogy ne szökhessen meg, de nem volt könnyű. Mind nagyobb és nagyobb dózisokat kellett adnom, mert a szervezete lázadozott... Táplálkoztam belőle, hogy gyengítsem, de még így is pokoli erős volt.
- A kis hekusod ma sem jött el érted, kedvesem - kezdtem, rápillantva a nőre. Nem tudtam megállapítani, ma mennyire kába - Gondolod, hogy keres? Valahogy nem úgy tűnik.

Az egyik sötèt sarokba hùzódtam... mikor is? Órák óta? Vagy napok teltek el.
Üres voltam... ès gyenge. Csak a fülemre támaszkodtam, mert bár minden èrzèkszervem megcsalt, mèg az a legkevèsbè.
Könny szökött a szemembe... Ismèt így... ismèt õ...
Egyedül voltam... Shiva... Matt... senki nem volt velem, senkit nem èreztem.
Fájt... mindenem. A gyógyszerek... a... az az átkozott fèreg... Csak a fájdalom èlt bennem. Ahogy felszínre akartak törni a látomások...
Már közel se voltam biztos benne hogy kerültem ide... vagy máshova ès onnan ide. Vagy, hogy hol az az itt.
Ès... ha az elmúlt hatvan èv csak a kèpzeletem játèka volt? Talán soha ki se szabadultam...
Nem! A szeretetet nem.lehet kèpzelni! Èreztem a szívemben...
Tudtam, ha megszólalok, rájön, van erõm gondolkodni. Ès akkor ùjra megcsopolja az erõm. De... ha nem válaszolok, azzal feladom a harcot.
- El fog jönni... Ès èn itt fogom várni... bár ez már fõleg miattad lesz. - emeltem fel a tekintetem.
A szememet ègette a fèny. Hányingerem volt... ès a testem alig èlt. De egyszer már sikerült megszöknöm.

Halkan, fenyegetően elnevettem magam.
- Ha eljön, hagyni fogom, hogy sértetlenül átjusson az őreim. Hagyom majd, hogy megpróbáljon megmenteni. Az útját állom... És a szemed láttára fogom apró darabokra tépni.
Belső zsebemből kitépett újságcikket húztam elő. Morgana lába elé ejtettem. Jól látszott a főcím: "Az új rendőrfőnök belevetette magát a munkába!". A képen Kyle volt látható, amint épp tisztjeinek oszt utasításokat. Tagadhatatlanul áradt belőle még így, fotón át is valamilyen sötét, fenyegető erő, de ez engem nem ijesztett meg. A sötétsége sehol sincs az enyémhez képest.
- Nem is tudom, kedvesem... Nekem úgy tűnik, cseppet sem foglalkozik veled. A városát próbálja helyre rakni, élvezi az újdonsült hatalmát és önnön fontosságát... Mellesleg, van egy szomorú hírem is. Gyászhír, Morgana... A volt szeretőd, Jason Light meghalt.
Kíváncsi voltam, erre hogyan reagál...

A fenyegetèse nem rèmített meg. Bíztam Mattben ès bíztam magamban.
Halvány mosoly játszott az arcomon.
- Nem mered bántani... tudod jól, hogy müködik az erõm s a telepaták ereje úgy álltalában Tulajdonkèppen minden lèny ereje a világon. Tudod, de nem èrzed... Ès, ha figyeltèl engem, tudod, hogy az èletem fikarcnyit se jelent számomra, ha róla van szó. Szeretet Phillipe. Az az erõ, ami anyákat vèrtez fel, ha a gyerekükrõl van szó, ami elõtör, ha fèlsz, ami mozgat, ha már nincs benned tudat. -
Mikor a kèpre nèztem, már nem tudtam visszafolytani a könnyeimet. De nem is akartam. Mert bár Phillipe nem tudom.mit hitt, ezek örömkönnyek voltam. Ám nem sokáig èlvezhettem õket...
- Jason... - elkomorodtam, de különösebb èrzelmet nem váltott ki a hìr belõlem. Magyarázkodni pedig se kedvem, se erõm nem volt. - Hogy törtènt?

Talán egy kicsit tiszteltem Morgana bátorságát. Egészen meglepő volt, hogy ilyen helyzetben még voltmersze fenyegetőzni... Bár persze mi más maradt volna neki a bátorságán kívül?
- Nem félek az erődtől, kedvesem. Ez a te Matted... Veszélyes embernek tűnik. Ha érdekelnéd, és valóban eljönne érted... Amit nem hiszek... Akkor talán méltó ellenfelem lehetne. Kiszámíthatatlan, erős, nem fél semmitől... Hajlandó az életét adni a szerelemért. Ezért is szerettél bele, nem igaz? Kár, nagy kár, hogy ennyire félreismerted...
Láttam a könnyeket a szemében, és elfojtottam egy mosolyt.
- Valaki meggyilkolta. Elég brutálisan. Épp azelőtt, hogy a telepatákhoz mint Elnök tért volna vissza... Gondolom, van, aki téged gyanúsít...

Nem kis nehèzsèg árán felkeltem, ès a fèrfi szemèbe nèztem.
- Majd fogsz Phillipe... - villantottam ragadozó mosolyt. Márpwdig ha valaki, èn tudom milyen, mikor egy ragadozó mosolyog. - Nem tudom használni az erõmet, alig tudok állva maradni ès mèg gondolkodnom se könnyü... De feladom az èletemet azèrt, hogy megöljelek, hacsak egy ujjal is hozzá èrsz. Nem lesz odu, nem lesz az a csillagköd, amiben elbùjhatsz, ami elèg távol lesz. Mert megteszem. Mert már egyszer kishíján megtettem. Ès te Phillipe gyenge vagy. Különben nem kène így tartanod engem... De ez lesz a veszted. Szóval azt javaslom... csak óvatosan azokkal a szerekkel... Ha nincs gondolat... nincs kontroll... ès mindketten meghalunk. De èn legalább tudni fogom mièrt ès nem fogom bánni. Te hogy állsz a halállal? - csúsztam vissza a fal mentèn, mert kimerültem.
- Jason is lebecsült engem ne feledd...

A lelki ereje elképesztő volt. De tudtam, hogy fogatlan oroszlán csupán...
- Ez nem egy holofilm, kedvesem. Itt a hős nem győzi le a gonoszt, csak, mert a szerelméért indul. Az erőtlen, bebörtönzött, minden hatalmától megfosztott senki nem váltja be a fenyegetését, és nem érkezik meg a lovasság a hegyen túlról. Vesztettél, kedvesem, és veszíteni fog Matt Kyle is, ha valaha elég fontos leszel neki, hogy idejöjjön. A magányos hősök, az igazság kora lejárt. Én katona voltam, Morgana... A halálban nincs becsület, a bosszúban nincs kielégülés, egy szerelem sem tart örökké, és a hősök igenis fiatalon halnak. Ezt jól jegyezd meg.
Megjegyzésére gúnyosan elmosolyodtam.
- Jason Light egy felkapaszkodott senki volt, akit a nálánál tehetségesebb szeretője tett naggyá. Igen... Nyomozgattam egy kicsit. Nem tudom, kicsoda Blaire Cutter valójában, de Light egy utolsó kis kölyök volt hozzá képest, ebben biztos vagyok. Legyőzted őt? Tényleg száműzetésbe tudtál küldeni egy hisztis gyermeket, aki fülig szerelmes volt beléd, és hagyta, hogy legyőzd, csak, hogy ne gyűlöld még jobban? Erre igazán büszke lehetsz.
Persze tudtam, hogy sarkítottam a helyzetet, de a nő minden eredményét össze akartam zsugorítani, hogy senkinek, érdemtelennek és gyengének érezze magát.

Hátra döntöttem a fejem, ès behunytam a szemem.
- Ès mindezt az a fèrfi mondja, akinek kivègeztèk a nejèt ès akit elárult a fia... szèp karierr... Senki nem marad meg melletted. - mosolyodtam el. - Hallod... ès èn valaha szerettelek... - nevettem, bár erõtlenül.
- Ez nem film Phillipe... ez az èlet. Ès, ha vèget èr, hát vègetèr. De nem.leszek a bábod többè, tehetsz te bármit. Meg ùgy megjegyeznèm hiányos is a terved. Begyógyszerezel, kiszipolyozol, nibcs erõm. De a hasznodra se válok... Lassan beleõrülök a migrènbe is ès kièg az agyam... - nevettem. - De... ha ez bekövetkezik, ezen a helyen mindenki meghal... Ès, ha már így felhoztad: sajnálom, ami Jasonnal törtènt ès mèg büntudatom is van. Megölhetett volna... engedtem volna neki... De nem tette meg. Egy rohadèk volt, mint te... bár õ nem annak született. De voltak èrzèsei... ès nèmi erkölcs is szorult belè. Ès õ ki se akart hasznâlni engem... De, tudom... ez tèged mind nem èrdekel... Mit mondhatnèk neked? - rántottam meg a vállam. - Egy senki vagy.

Még mindig volt ereje szócsatákat vívni. Ez azt jelenti, hogy eléggé tiszta a feje, vagyis megint növelni kell az adagot. Nem hagytam, hogy a régi dolgok felemlegetésével felszítsa haragomat, bár a kezem ökölbe szorult. Még ki is nevetett... Ami a dac legszánalmasabb formája volt.
- Mindenki, aki egy kicsit is bátor, azt hiszei, hogy nem féli a halált, Morgana. De Matt Kyle sírva, az életéért könyörögve fog meghalni, és akkor majd te is rádöbbensz, mennyit ér a bátorság.
A fenyegetése lepergett rólam. Ostoba, semmitmondó szavak voltak csupán, egy hatalomhoz szokott halandó üres fecsegése.
- A tervem nem hiányos, kedvesem, éppcsak nincs szükségem hozzá a te haszontalan kis erőidre. Csak azért nem öllek meg, mert javíthatatlanul romantikus alkat vagyok.
Persze hazudtam, de hát ezt ő nem tudhatta. Igen, ördögi körbe kerültem: nem tudtam használni, míg gyógyszeres hatás alatt állt. Pedig ahhoz, hogy a terveimben tovább lépjek, szükségem volt rá is...
- Light egy gyenge senki volt. Nem tudtam, hogy így szívén viselted a sorsát... Minden kölyökkel így törődsz, akit az ágyadba csábítasz a nagyobb hatalomért?

- Ugyan Phillipe... kit akarsz áltatni? - nyitottam ki a szemem ès fordítottam felè a tekintetem. - Tudom nálad mit jelent a romantika... - mosolyogtam lenèzõen, de ezt a kèrdèst ennyiben is hagytam.
- Nocsak... csak nem fèltèkenysèget hallok kicsengeni a hangodból? Elárulok egy titkot... Jason sose járt az ágyamban. Sõt... èn se az övèben. Meg egyèbkènt is... egy èvvel elötte szavaztak meg. Az elnöksègre meg nem 'hatalomkènt' tekintek. Feladat volt... de a mandátumom lejártával vissza akartam vonulni... - Mattel èlni ès... Ès itt a problèma. A család... Phillipe anno gondoskodott róla, hogy ne lehessen gyerekem... De azóta Blaire... vajon megtette?
De mit számít, ha itt rohadok meg!?
- Tudod... azèrt eldönthetnèd már, hogy Matt akkor most eljön-e, vagy sem?

Szavai nem voltak rám hatással, szinte oda sem figyeltem rájuk.
- Azt hiszem, kedvesem, muszáj lesz egy kis erőt elvennem tőled, mert túlzottan élénk vagy... Túlzottan erős még mindig, és ez nem tetszik. Talán ki kéne adnom a parancsot Kyle kivégzésére, hogy ne adjon neked ennyi reményt, hogy még él...
A nőhöz léptem, felrántottam a földről a csuklójánál fogva, és az arcára borítottam a tenyerem. Máris éreztem, ahogy az éltető erő átáramlik belém. Amikor végeztem, a földre löktem Morganát.
- Tanuld meg végre, hogy a jobbakkal nem éri meg szemtelenkedni, drágám - mondtam neki, és otthagytam.

(köszönöm a játékot! )