Köztes űr

Mosolyogva hallgatja végig a nő méltatlankodását, és ezúttal ez nem része a színjátéknak, valóban élvezi, amit előad itt neki ez a szinte már aranyos hisztérika.
~Kicsit hasonlít Jaya-ra, fürdetés közben. Persze nyugtával dicsérd a napot, de eddig nem bántam meg, hogy őt választottam.~
-Nem-e? Az öltözéke pedig nem erről árulkodik - jegyzi meg lezseren, miután jó alaposan végigméri a hölgyet.
-Elnézését kérem, ha az embereim durvábbak voltak a kelleténél, de sajnos nem intézhetek mindent magam, és mint már nyilván megtapasztalta, nagyon nehéz jó legénységet találni manapság.
Szép lassan feláll a székéből, előveszi a kommunikátorát, majd megnyom rajta egy gombot, mire a bilincsek elengedik a nőt, fegyveréért azonban hiába nyúlna, valaki már alaposan átkutatta őt, hogy elkerülje a meglepetéseket. Természetesen a kommunikátora sincs nála.
-Állásajánlatom van a számára. Szükségem lenne egy megbízható mechanikusra, és úgy hallottam, maga a legjobb. Ha a sok dicséretnek csak a fele a szaktudásának szólt, és nem a dekoltázsának, én már elégedett vagyok.
Hogy hol van, arra egyenlőre direkt nem felel. Hagy neki időt, hogy ezt megeméssze, a kalózhajó dolog pedig még bőven ráér később is.

Még a szeme sem állt jól a fickónak, ahogy nagy lustán végig mért, na meg a hozzá fűzött magyarázat is kivert nálam a biztosítékot.
De hát lekötözve egy székhez nem nagyon ugrálhat az ember, ezért csak egy dühöset fújtattam, de azon azért meglepődtem, hogy nem tegezett vissza, sőt bár a modorán lett volna mit csiszolni, lehetőleg jó durva smirglivel, de azért legalább az igyekezet meg volt benne.
Azért elég meglepődött szemekkel néztem rá, mikor a kommunikátora babrálása után lehullott a kezemről a béklyó.
Mivel már az előbb is észrevettem, hogy nincs nálam fegyver, hiszen nem éreztem a súlyát az oldalamon, így nem kezdtem el utána kapkodni, sőt, halálos nyugalommal ültem tovább a széken, mintha mi sem történt volna, miközben belül fortyogtam a haragtól, hogy milyen hülyének is néz engem. Miközben szélesen rámosolyogtam, belül már azt terveztem, hogy mikor fogok tudni neki esni egy alkalmas pillanatban, de még nem volt itt az idő, így aztán úgy tettem, mintha baromian érdekelne az ajánlata, vagy legalábbis fontolgatnám.
- Ha végre el tud szakadni a dekoltázsom szuggerálásától és felmérésétől, akkor közölhetem, hogy nem vagyok rossz a szakmámban, bár azért nem tartom magamat a galaxis legjobbjának, tudok egyet és mást. - bólintottam. - Csak tudja, kicsit maradi típus vagyok és jobb szeretem, ha az állásajánlatot a kommunikátoron keresztül kapom, nem egy koszos zsebkendő és egy még koszosabb tenyér közvetítésével. Ez valahogy eléggé ront az összképen. És, ha ez a kapitány hozzájárulásával valósul meg, ráadásul még azt sem tudhatom, hogy hol vagyok, bár egy CHS-24 teherszállító hajót, azért még álmomban is megismerek, az különösen megfekszi a gyomromat. – magyarázom neki bájos mosollyal. – Egyébként meg kösz van már hajóm és legénységem is, így bár biztosan nagyon megtisztelő az ajánlata kedves…..uram – a nevét direkte hagytam függőben, hátha kiböki – most passzolnám, és ha nem bánja, engem már várnak. – pattantam fel és igyekeztem az ajtó felé, bár sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű, de talán sikerül elérnem az asztal szélén heverő meteorit darabot, amit talán emlékként őriz és amivel jól kupán vághatom.

Van valami ebben a csajban, és abban, ahogy az éles nyelvével folyton visszavág, ami ahelyett, hogy a lelövésére ösztönözné, inkább egyfajta rokonszenvet ébreszt benne, de aztán lehet csak arról van szó, hogy tényleg a szaktudása az, ami miatt csodálja.
-Az igen! Bár felteszem, nem álmában ismerte fel a hajót, de az sem semmi, hogy ebből a szobából rájött, min ül. Őszinte elismerésem. Jó magam sajnos nem vagyok ennyire járatos a dologban. Persze, azt el tudtam érni, hogy egy a vén teknő ne hulljon darabokra, ám sajnos mindent amit tudok, az előző kapitánytól tanultam, méghozzá szorgosan, ő azonban erős a gyanúm, hogy egy müzlis doboz hátuljáról leste le, hogy nézhet ki egy hajtómű, szóval nem árt, ha néha egy igazi profit is beengedünk ide.
Egyenlőre úgy tesz, mintha nem venné észre a meteordarab felé nyúló kezét a nőnek. Őszintén reméli, hogy nem kell majd úgymond elhúzni a nótáját egy ilyen szép hangszernek, és rá tudja venni csak szavakkal, hogy legalább most az egyszer dolgozzon neki.
-Semmi sem okozna nagyobb örömet, mint emberibb körülmények közt felbérelni magát, de tartottam tőle, hogy túl intelligens lenne elfogadni az ajánlatomat, engem meg szorít az idő. Azért remélem, a "legénysége" tudja nélkülözni, viszont ne sértődjön meg, de a bozótkéses gyilkos, és a valamivel dekoratívabb vörös démon mellett a helyében én nagyobb biztonságban érezném magam a kalózaim közt, arról a mukiról nem is beszélve, aki minden bizonnyal csak arra vár, hogy fejbe vághassa egy bunkóval, és a hajánál fogva húzza be a barlangjába...
A mondandója végére egy hangyányit csökken magabiztossága, hisz a sértés közben azért rádöbben az iróniára ebben a mondatban. Persze a szünet csak egy pillanatig tart, aztán már folytatja is a beszédet:
-Tehát, a munka: hallja ezt az idegesítő kattogó hangot? Nem, nem a szer utóhatása, a generátorból jön, és nem tudok rájönni, miért. Már hónapok óta ezt csinálja, és hozzá is szoktunk, de aztán pár napja történt egy kis baleset...inkább nem részletezném, a lényeg, hogy szeretném, ha ránézne, és megjavítaná. Megszerzek mindent, amire szüksége van, és meg is fizetem, amennyiben hajlandó némi titoktartásra.
Ő maga is felpattan, és gombnyomásra már nyílik is az ajtó.
-Ideje úgyis van rá, hacsak nem szeretne gyalog menni, de azt nem ajánlom. Az űr ezen része különösen hideg tud lenni. Ó, ami pedig a nevem illeti, ha már ilyen kedvesen rákérdezett...nos, az igazi nevem nem szeretem, túl sok rossz emlék fűződik hozzá, de itt mindenki csak Rhodan-nek hív.

- Nem nagy trükk, de ez a hajófajta elég jellegzetes kabinokkal rendelkezik, ahhoz, hogy felismerjem, bár van még egy hasonló, de hát az első tippem jó volt, így learathattam a csodálatodat. – tegeztem tovább, bár ő lelkiismeretesen magázott ezután is.
Ezután meghallgathattam, hogy miként lett belőle kapitány, bár nem volt nehéz kitalálnom az „állásajánlat” kézbesítéséből, hogy milyen jellegű hajón ülök éppen.
Azért döbbenten kapom fel a fejem, ahogy elkezdi sorolni, hogy kikkel is hajózom mostanában, hiszen ez azt jelentette, hogy már régebb óta figyelt, vagy figyeltetett és mivel pont a kapitányt nem említette, kezdett érdekessé válni ez a beszélgetés.
- Pont te mondasz jellemzést a társaimról, akinek a saját bevallása szerint is űrszemét a legénysége? Akikről így beszélsz, mind mérföldekkel jobbak nálad. – vetem oda és nem adom fel a tervem, hogy megkaparintva a követ, azzal vágok magamnak utat, ha kell.
Persze a kattogást már jó ideje hallom, de mivel a fejem még mindig zúg, ezt is betudtam a képzeletem játékának, de most már tudom, hogy ez a bárka, jó, ha a következő bolygóig elkecmereg és nem robban le valahol a kettő között félúton.
- Hát ez gáz! – csóválom meg a fejem. – Nincs kéznél egy másik űrhajód, mert ha ez az, amire gondolok, akkor jobban jársz egy újjal.
Ez nem teljesen igaz, de miért is könnyíteném meg a dolgát annak, aki csak úgy elrabol az utcáról.
- Megfizetsz? És mennyire gondoltál? – kérdezem gúnyosan, de azért az utolsó mondataira le is lohad a kedvem azonnal. – Óóóó! Éreztem én, hogy valami nem stimmel. – esett ki önkéntelenül a számon, de persze ettől megint csak dühös lettem. – Ez a nagy választási lehetőségem, mi Rhodan? – kérdeztem tőle összeszűkült szemmel, mert soha nem szerettem, ha zsaroltak, vagy kész tények elé állítottak. – Hát akkor sztrájkolni fogok! – ültem le vissza a székre, de már a kezemben volt a zsákmány, hátha közelebb jön és akkor, Bumm!

-Ha ennyire áhítja az egyébként megérdemelt csodálatomat, nem leszek vele szűkmarkú a jövőben sem - feleli, magabiztosan mosolyogva, és még rá is kacsint a nőre. - Amúgy ne aggódjon, nem követem rég óta, és gondolatolvasó sem vagyok, csak amikor körbe kérdeztem, ki a legjobb, aki hajlandó feketén dolgozni, és magát ajánlották, elmeséltek mindent. Ami a társait illeti, ha azt mondja, nincs igazam velük kapcsolatban, én hiszek önnek, a saját embereim pedig...kalózok, még szép, hogy söpredék. Nem egy romantikus regény lapjairól léptünk le, még ebben a korban sem. Ugyanakkor, ami tőlünk elmegy, az egy becsületes "matróztól" már kicsit túlzás, nem gondolja?
Annyira azért ért a géphez, hogy sejtse...na jó, remélje, hogy a csaj túloz, és nem lesz szüksége egy másikra, elvégre ha anno rá tudta venni, hogy szálljon fel, most sem lehet nehezebb egyben tartani, legalábbis nem ártana, ha így lenne, mert ahova most repülnek, arra felé baromi kevés az irgalmas szamaritánus, vagy akár csak az olyan ember, aki nem rohadék még az ő mércéjével is.
-Csalódnék magában, ha el tudnám hinni, hogy ilyen könnyedén leírna egy űrhajót, csak mert kattog.Ami az árazást illeti,maga a mester, és maga szabja az árat is, én már megpróbáltam mindent, ami eszembe jutott, és fogalmam sincs, mi baja szegénynek, szóval magára vagyok utalva.
Hátát a falnak döntve figyeli a nőt, amit az ülősztrájkba kezd, és komolyan fontolgatni kezdi, hogy elfenekeli, ám végül elveti az ötletet, ugyanis az informátora szerint ez sem lenne épp jó ötlet.
-Nem kérek nagy dolgot - folytatja halkan, ugyanis közben megindul a szék felé, és előrébb is hajol, közelebb Melissa arcához. - Csak javítsa meg a hajómat, és aztán visszatérhet a görög tragédiájába, ha ennyire ez a vágya.

Láthatóan nem dőlt be a szavaimnak, hogy jobb, ha új hajó után néz, de hát igazán nem is vártam, hogy ettől most sietve megszabadul tőle én meg mehetek vissza a hajómra.
Belegondolva persze semmi okom nem lenne, egy jó pénzes ajánlatot visszautasítani, csak, hát mint mondtam baromian útálom, ha kényszerítenek valamire, ráadásul egy kalóznak dolgozni nem éppen életbiztosítás, lehet, hogy most szépnek hangzik az ajánlata, de az is lehet, hogy egy lézersugárral fizet ki.
- Ha ilyen jól informált vagy, azért azt is kell tudnod, hogy nem vagyok az a szende kislány, akit úgy rángathatsz, mint a saját embereid. Miért nem kerestél meg normálisan az ajánlatoddal, hogy nekem is legyen választási lehetőségem. Ha meg már kényszerítesz rá, akkor meg miből gondolod, hogy megteszem neked, még ha sok pénzt is ajánlasz érte. – csóváltam meg a fejem, bár nem akartam ellenségesnek látszani, hiszen ez is a megtévesztés része volt.
Igaz, most, hogy megtudtam, hogy az űrben vagyunk, kicsit át kellett gondolnom, hogy miként jutok haza, ha lecsapom. De, hát ügyes kislány vagyok, majd megoldom, de akkor is megmutatom neki, hogy velem nem szórakozhat csak úgy.
Aztán meg is adta a lehetőséget a cselekvésre azzal, hogy egészen közel hajolt és így a kezem nem esett a látóterébe.
- Na, persze igaz, hogy meg tudnám javítani, de igenis nagy dolgot kérsz tőlem, azt, hogy segítsek egy olyannak, aki elrabolt!
Azzal már lendült is a kezem, hogy oldalról találjam el a fejét a kővel, és ha sikerül elkábítani, elvegyem tőle a fegyverét.

-Közel sem vagyok olyan jól informált, mint szeretném, de nem néztelek szende kislánynak ne félj. - Unja meg végre a magázást, aztán mosolyogva sandít le a nő dereka felé. - A szende kislányok kisebb kalibert cipelnek. Egyébként azért gondolom, mert olyannak tűnsz, aki szereti amit csinál, és őszintén, mi mást tehetnél? Lenyomsz, és hazavezeted a defektes hajómat?
Arra, hogy miért kellett elrabolnia, kissé elkomorodik az arca.
-Talán nem látszik rajtam, de nem vagyok az a fajta, aki csak úgy odamegy egy bárnak az elképesztően dögös mechanikushoz, és meghívja egy italra. Vagy ez, vagy az, hogy az egyik társad többek között a Protector asszony védelmével is foglalkozik, és még ő miatta aggódom a legkevésbé kalózként, mert olyan kiegyensúlyozott személyiségnek tűnik, aki csak lelőne, a csontjaimból nem szopogatná ki viszont utána a velőt. A kardos fickónál erre nincs garancia, a pasid meg...inkább hagyjuk.
Mikor a nő felkiált, már számít valamiféle támadásra, ám a csaj gyorsabb, ezért vérző fejjel terül el a földön. Övén ott lóg kedvenc pisztolya, az ajtó előtt pedig nem áll őr, de a gép többi részén sem talál senkit Melissa, legfeljebb néha hallhatja apró lábak lépteit, ám a zajforrás mindig eltűnik, mire oda nézne. Egyre kísértetiesebbé válik a hely, és bármerre néz, nem lát élő embert magán kívül, még Franko-t sem találja meg, ha esetleg visszamenne érte.

Bár nem hiszem, hogy sejtette mire készülök, azért kissé meglepett a jövőbe látása, hogy igen, pont arra készültem, hogy lenyomjam és eltérítsem ezt a járgányt, már, ha a legénységgel is elboldogulok. Na persze, használhatom a kapitányukat túsznak, akkor biztosan sikerül.
Nem igazán érdekel a magyarázata, hogy miért is nem akart normálisan felbérelni, mert ez csak maszlag, azért mert kalóz valaki, még nem kell mindenkit elrabolnia, hogy beszélgetni tudjon vele, vagy úgy gondolja ez a kedves Rhodan, hogy ha másként tesz az rombolja az image-t?
- Nem a pasim! – fortyantam fel, mikor már másodszor említi így Rick-et. – Csak egy kisebb adóságot dolgozik le a hajón. – magyarázom, bár magam sem tudom, hogy miért is.
De nem akarom tovább húzni az időt, így az első adandó alkalommal kupán vágom a kővel, ami nagyszerűen sikerül is és ahogy a férfi eldőlt, mint egy krumpliszsák, már azonnal el is szedtem a pisztolyát, de közben azért ellenőriztem a pulzusát, hogy nem-e ütöttem túl nagyot.
Aztán már az ajtón kukucskáltam kifelé, de senkit nem láttam a környéken, így óvatosan indultam a vezérlő terem felé, készenlétbe tartva a pisztolyt, de csak kábító fokozatra állítva.
Már jókora utat megtettem és egyre gyanúsabb lett a dolog, hiszen sehol nem találkoztam senkivel, igaz párszor úgy hallottam, mintha valami kis állat, vagy gyerek szaladt volna utánam, de mikor ellenőriztem, nem volt ott senki.
Kezdett egy kicsit sok lenni a jóból, és gyanakodni kezdtem, hogy ez valami játék lehet, így visszamentem a túszomért, de a legnagyobb döbbenetemre, a szoba üres volt.
~ Hogy az a….! ~
Most már biztos voltam benne, hogy itt valami nagyon nagy átverés van, ezért futólépésben indultam a vezérlő felé, hogy mielőbb lássam merre vagyunk és hová is tudnám letenni a kicsikét, hogy aztán elhúzhassak a fenébe innen.

A főnök épp elfoglalt volt, így aztán kihasználtam az alkalmat, hogy büntetlenül rághassak szét pár újabb alkatrészt a gépben. Épp belemerülve koptattam szemfogaimat, amikor egyszer csak valami tompa puffanásra lettem figyelmes. Vállat vontam, aztán folytattam tovább a nassolást, ám aztán, ahogy kicsapódott az ajtó, és léptek zajára lettem figyelmes, azért utána jártam, hogy mi lehet az. Az, hogy egy nő lépkedett a fedélzeten, egykissé ledöbbentett. Mármint nem az, hogy tud járni, hanem hogy mi a búbánatos fészkes fenét keres egy nő a fedélzeten?! Eddig csak én voltam itt, és ez így volt jó. Nem kell ide másik... Hogy én, féltékeny? Áh, dehogy!
Miután a nő eltűnt a szemeim elől, egyből besprinteltem a helységbe, ahonnan kijött, s mit látok? A főnök a földön kiterülve... Elkerekedett szemekkel spuriztam oda hozzá, majd miután meggyőződtem róla, hogy a folyosón tiszta a terep, visszaváltoztam emberi alakomba. Felkaroltam csóri szobatársamat, ha már ilyen szarul ért véget a programja, majd valami csodával határos módon elráncigáltam valahogy a szobánkig. Ott aztán ott hagytam az ágyon, aggódva megvizsgáltam, hogy nincs-e valami komolyabb baja, majd újra digiváltoztam wolpertingerré. Nyomtam egy puszit a homlokára.
~Nyugi főnök, pihenj csak, a többit meg bízd rám! És most, jöhet a bosszúúúúú!
A folyosóra kilépve eleresztettem egy olyan "halálsikolyt", hogy csak úgy visszhangzott bele az űrhajó, majd elindultam, hogy levadásszam a bestiát. Apró karmaim csak úgy kopogtak a padló hűvös fémjén, ahogy minden helységbe belestem, hogy na, itt van-e akit keresek. A konyhában azért még megálltam nasizni egy répa erejéig, aztán folytattam is tovább az utam, egyenesen a vezérlőterem felé - lévén, már csak az volt hátra. Meg a gépház, de ha itt nem lesz, majd akkor megyek oda.
~Bújj elő, ha mersz! -nyüsszentettem félelmetesen, majd szárnyra keltem, s csupán a vezérlő ajtaja előtt ereszkedtem le.
Ahogy berúgtam az ajtót, ha volt is bent valaki, a hátsó megvilágítás miatt csak a sötét sziluettemet láthatta, miközben vérszomjas morgás hagyta el a számat.
~Add meg magad! Különben...

Bár továbbra is egy kísértet hajón éreztem magam, azért annyira nem voltam berezelve, hogy ne vegyem a vezérlő felé az irányt, hiszen ez volt az egyetlen menekülési lehetőségem erről a hajóról. Nem szerettem volna a kalózok szerelőjévé avanzsálni, ha esetleg mégis itt bujkálnak valahol és felébred a főnökük.
Szerencsémre a vezérlőben sem volt senki, így azonnal a számítógépre vetettem magam, hogy megtudjam merre is járunk és ha tudom betápláljam a visszafordulást, ezzel a mars felé irányítva a hajót, na meg nem elfelejtve, hogy bekapcsoljam a vészjelzőt, hogy ha véletlenül erre tévedne egy rendfenntartó hajó, kimenekítsen innen.
Aztán még a nagy munka közben sem kerülte el a figyelmemet az ajtó felül érkező fura hang, amikor kivágódott az ajtó és egy alacsony kis árnyékot pillantottam meg, na meg valamiféle hangot, ami egy végelgyengülésben haldokló hiperhajtómű, utolsó gyenge mordulására emlékeztetett.
Önkéntelenül is mozdult a kezem és lőttem az árnyékra a kábítólövésre állított pisztollyal, hiszen akárki is volt az, biztos, hogy nem a barátom, hiszen ezen a hajón senki nem lehet az.
Reméltem, hogy eltalálom, de ha nem, akkor igyekszem tűz alatt tartani, hogy ne tudjon közelebb jönni.
- Ha közelebb jössz, lesz még nagyobb baja is a hajónak, holmi kattogásnál! - fenyegetőzök közben.

Ahogy az idegen lövésre emeli a fegyverét, kitárom a szárnyaimat és a levegőbe emelkedek, hogy aztán hol itt, hol ott leszállva, majd elrugaszkodva térjek ki a lövések elől.
~Húúú, ezt nevezem én fenyegetésnek! -nyüsszögöm vissza válaszul, jeleze, hogy ilyen piti ijesztgetésekkel úgy se megy semmire ellenem- Teszek én a kattogásra, a pufi telepata disznó horkolása úgy is elnyom minden mellékzajt...
Mondjuk abban rohadtul reménykedek, hogy nem valami kifogyhatatlan töltényű fegyvere van, mert akkor megszívtam... Persze, közben egyszer-kétszer betámadtam a betolakodót is, vészesen közel elrepülve mellette, azzal a nem titkolt szándékkal hogy kikapjam/rúgjam a kezéből a stukkert. Vagy meghúzzam a haját. Vagy megharapjam az ujját, velem aztán lehet alkudni. Esetleg a hátára csimpaszkodva kicsit megkarmolászom, akkor már csak nem fog lőni, ha a nyakában lógok... Lássa csak, hogy velünk, kalózokkal nem lehet ujjat húzni!
Persze, ha ehhez olyan szintű golyózáport produkálna, hogy a közelébe se tudok kerülni, akkor inkább angolosan távozok, túlságosan is veszélyeztetett faj vagyok én ahhoz, hogy itt haljak hősi halált... Akkor már inkább rükverc, visszatolatok a folyosóra, berágom magam a falak mögé, és onnan közelítem meg a vezérlőtermet. Oké, tudom, kisebb a hely, meg annál több a kábel, de mást nem szarrárágok mindent ami eddig tabu volt odabent. A főnök úgy is k.o., nemde?

Abban már biztos vagyok, hogy nem egy kistermetű kalózzal van dolgom, hanem valami röpködő valamivel, amit meg is állapíthatok hamarosan, ahogy szinte pár centire tőlem zúg el kamikáze módjára párszor, de még célozni is elfelejtek a látványtól, hiszen ilyen állatot még életemben nem láttam, pedig azért találkoztam már jó pár furcsasággal életem folyamán, arról nem beszélve, hogy magam is alakváltó vagyok.
Mivel eléggé sebesen mozog, hiába vagyok aránylag jó lövő, csak a pisztoly telepét sikerül lassan lemerítenem, és már a szint jelző vészesen közeledik a piroshoz, eddig még csak megperzselnem sem sikerült ezt az bolyhos, agancsos, nagyfülű valamit, viszont neki már egyszer sikerült megrángatni a hajamat és most meg éreztem, ahogy a hátamon landol és éles fájdalom nyillal belém.
A pisztoly most hasznavehetetlennek bizonyult, mert a hátam mögé nem tudtam lőni, így gyorsan elhajítottam és dühösen vetettem magam háttal a falnak, hogy levakarjam magamról ezt a kis dögöt.
- Szállsz le rólam, te kis alattomos ….öööö….űrnyúl vagy mi! – szitkozódtam folyamatosan közben, és ha továbbra sem száll le rólam, akkor bár nem szívelem a metamorf alakomat, most mérgemben átváltozok, hiszen úgy számára szinte sebezhetetlen vagyok, na meg ha több kalóznak eszébe jutna előbújni, akkor még kellően félelmetes is. Igaz, hogy így viszont csak jóformán görnyedten tudok közlekedni, mert kicsit alacsony a mennyezet.
- Na most gyere komám! – dörmögöm egészen elmélyülő hangon, miközben kivillannak éles agyaraim. – Talán jó leszel vacsorának!

Azt hiszem, még sem volt túl jó ötlet ez a másik hátán landolás. Vagyis, a bőrömet nem lyuggatta ki, ellenben olyan szinten vágott a falhoz, hogy csak úgy nyekkentem, ahogy lepattantam. Igaz, repülés közben még egy "nem űrnyúl hanem wolpertingeeeeer!!!" kiáltást elengedtem, a sajátos nyüszögő nyelvemen amit eddig a mezei nyulakon kívül senki sem értett meg, de amíg élünk, remélünk, nemde?
Miután lefolytam a falról, kissé kóvályogva ugyan, de megráztam magam. Persze közben úgy dűlöngéltem mint aki becsiccsentett, így aztán még párszor megráztam a fejem, annak reményében, hogy jobban kitisztul a fejem. Tévedtem, csak még jobban szédülni kezdtem. Reménykedtem, hogy agyrázkódás azért nem lett belőle, elvégre az agancsomből se tört le egy darab se, így aztán hogy a főnököt megbosszuljam, újra támadásba lendültem. Igaz, már kevésbé gyorsan, és kissé kóvályogva a levegőben. De a golyózápor is alább hagyott, így ez is belefért.
Bosszantottam tovább a csajt, ahogy csak tudtam, egészen addig, mígnem arra eszméltem fel, hogy b+, nem nekem van agyrázkódásom, ez tényleg megnőtt...
~Némá', egy yeti... te aztán jó nagy rusnya egy izé vagy... -ültem a padló közepén, füleimet lekonyítva, ahogy felnéztem a nagy behemótra.
~Ne félj pajti, megyek! -rikkantottam vissza válaszul, majd már repültem is, hogy folytassuk a játékot.
Az agyarvillantásra én is megmutattam a sajátomat, "bibibí, ilyenem nekem is van", igaz, hogy jó ha tizedakkora... Kár, hogy a csaj ilyen nagyra nőtt, így még lomhább volt mint eddig, de nem baj, addig is elfogócskázok vele amíg nem jön az erősítés... Viszont ez a hátán csimpaszkodok egyre jobban megtetszett, kíváncsi vagyok, így is hátra tud-e nyúlni értem. Mert ha nem, istenbizony én felmászok és megharapom a fülét...

Úgy látszik ez a kis nyüsszögő szívósabb volt, mint gondoltam, hiszen még a falhoz lapítás után is képes volt összekapnia magát és igaz, hogy kissé kóválygósan, de megint csak a levegőbe emelkedett, bár most ezt vigyorogva figyeltem, hiszen ebben a méretemben csak egy szemtelen légynek tűnt.
Azt hiszem ezt kezdte ő is felfogni, hiszen meglepődésében leereszkedett a földre és onnan bámult fel rám lesunyt fülekkel, amit én a megadás jelének vettem, de hát ember tervez, szaszkacs téved, mert a következő pillanatban már pattant is a levegőbe, valamiféle harci rikkantást hallatva, vagy valami hasonlót azt hiszem.
Mikor rám vicsorgott komolyan azt hittem, hogy az a terve, hogy halálra nevettessen, de még mielőtt ezt megvalósíthatta volna, rá kellett jönnöm, hogy még sem ezt akarta, hanem megismételni az előző műveletét, ami azért is volt hamvába halt ötlet, hiszen még emberi alakomban is majdnem palacsintát csináltam belőle a falnál, nem, hogy így!
Viszont tetszett a bátorsága a kis mitugrásznak, így aztán még sem ezt a taktikát ismételtem meg, hiszen az talán a végét is jelentette volna, hanem csak hatalmas kezeimmel a fejem fölött hátranyúltam és megpróbáltam nyakon csípni, hogy aztán magam elé emelve, jól megszemléljem, majd egy hatalmas, bajuszt rezegtető ordítást hallatva megfélemlítsem.
- Szállj le rólam és életben hagylak! – vicsorogtam rá, persze csak ha sikerült a tervem, ha nem, akkor igyekeztem megint ledörzsölni magamról.

-Elég legyen! - Hangzik fel Rhodan tiszteletet parancsoló hangja. A férfi vérző fejjel, és egy hatalmas, aranyszínben ragyogó puskával érkezik, mit természetesen Milessa-ra szegez, s bár nem fogja valami biztos kézzel, hisz ahhoz a falnak kell támasztania a vállát, hogy két lábon tudjon maradni, azért ezen a távon, egy ekkora fegyverrel csak eltalál egy ekkora célpontot.
-Nem vagyok az a fajta, aki leír egy jó szerelőt, csak mert fejbe vág, kihagy néhány tucat szőrtelenítést, és felszed pár ezer kilót, de ha bántani mered a wolpentingerem, elhamvasztalak, mielőtt megkérdezhetnéd, mi a rák az!
A fegyverét természetesen akkor sem állítaná kábító üzemmódra, ha tudná, hogy lehet olyat, ezért ha a nő okosan dönt, és visszaváltozik, a házi kedvencéhez szól, szemét le sem véve a foglyáról.
-Jól vagy Jaya? - Kérdi nem kevés aggodalommal, közben pedig megérkezik a legénység még három másik tagja, fegyverrel a kézben.
-Ti meg hol az anyámban voltatok eddig???
-Ebédeltünk...
Nem bírja tovább, leereszti a fegyverét, annyira elfárad. Szerencsére elég cső szegeződik a szaszkvacsra nélküle is most már. Legszívesebben a falba verné a fejét, de egy agyrázkódás egy napra bőven elég neki.
-De amikor az IQ tesztek alapján a nyuszit neveztem ki első tisztnek, akkor vérig voltak sértve...látod mivel kell dolgoznom Melissa? Hajlandó vagy végre segíteni, mielőtt valamelyik baromarc maga próbálja megjavítani a hajtóművet?

A tervem jól is működött, egészen addig, amíg közel nem hajoltam a jeti füléhez. Rá is haraptam, de az olyan szőrös volt, hogy csak egy fél marék jetiszőrt sikerült harapnom. Na meg addigra sajna bebizonyosodott, hogy így is elég lazák az ízületei ahhoz, hogy hátranyúljon. Bezzeg én átváltozva nem tudom…
Ahogy a hátsó lábamnál megragadott, én meg fejjel lefelé lógtam, miközben farkasszemet néztem vele, bátorkodtam kiköpni a jetiszőrét, és elereszteni egy újabb vicsorgást apró agyaraimmal. Mire válaszul egy velőtrázó ordítást kaptam, de olyat, hogy csak úgy lobogtak a füleim meg a bajszom a szelében. Miután elhallgatott, a mancsommal kitöröltem a nyálat a képemből, majd megráztam a bundám, és felé fordulva visszanyüszögtem:
~Hát basszuskulcs, mikor mostál fogat utoljára? Legalább egy Tic-tacot bekaphattál volna előtte… Amúgy már nem vagyok rajtad, szóval életben hagyhatsz. –nyújtottam rá a nyelvem, még mindig fejjel lefelé lógva a mancsában.
Amikor azonban meghallottam Rhodan hangját, egy szempillantás alatt eltűnt a nyelvem, s csak mutogattam a nagydarab csajra, hogy „ő kezdte, ő kezdte, esküszöm!”. Majd nekiálltam forgolódni, hogy szemmel is megbizonyosodjak róla, hogy jól van kedvenc főnököm.
Ahogy a szavait hallgattam, tisztára könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól.
~WolpeRtinger, főnök, wolpeRtinger! –javítottam ki, de a szívem mélyén azért büszke voltam rá, hogy ilyen hamar sikerült megjegyeznie ezt a gyönyörű szót.
Kárörvendő vigyorral fordultam vissza a jeti felé.
~Sakk-matt haver, én a helyedben megadnám magam. –súgtam még oda neki, majd a főnök kérdésére heves bólogatásba kezdtem.
Közben pedig az erősítés is megérkezett, melyhez az első és egyetlen reakcióm az volt, hogy:
~Banyek, és nekem nem hoztatok semmit?! Idióták...

Bár a fogva tartott terminátor nyúl, továbbra is hevesen ficánkolt, amire válaszul tényleg megkordult a gyomrom, végül mégis csak úgy nézett ki, hogy megmenekül, hiszen felcsattant egy kemény hang, amitől a vérben forgó szemeim az ajtó felé fordultak.
Bár az állati ösztönök ilyenkor hevesen működnek, azért az életösztönöm is, ami azonnal közvetítette az agyamnak, hogy az a puska nem tűnik gyerekjátéknak és valószínűleg még az én bőrömet is keresztül vinné, és bár a férfi még elég ingatagnak tűnik, azért elég közel van egy halálos lövéshez.
~ Wolpentinger? ~ néztem a kezemben lóbált aggancsosra. ~ Sosem hallottam még róla, de ha ő mondja! ~
Minden esetre a kis gonosz szőrmók a segítség láttán még élénkebb mocorgásba kezdett, így aztán kinyitottam a markomat, hogy lássák velem lehet alkudni, de reméltem, hogy ha a kis ”drága” , akit így féltenek zuhan egyet, akkor a gazdinak is elvonódik a figyelme, és akkor…..
Persze megint keresztül húzták a számításomat, mert betrappol még három ember, akiknek fegyver van a kezében és mind engem vesz célba.
~ Fene! ~ prüszkölök egyet, majd megrázom magam és visszaváltozom.
Bár legszívesebben Rhodan szemébe röhögnék, hogy milyen béna emberei vannak, az elsőtiszt nyúlról már nem is beszélve, ~ ez kész röhej! ~ Azért az egyre érdekesebb hang, melyet most egy hatalmas rántás követ, amitől majdnem elvágódok és csak az segít, hogy megragadom az irányítópult szélét, azért nem tölt el mámorral.
- Nem nagyon motivál, hogy ki és mit csinálna egy kalóz hajóval, de mivel most én is rajta ülök, azt hiszem nem ártana, ha villámgyorsan eltakarodnátok az utamból, hogy a gépházba mehessek. – ráncoltam a homlokom, miközben a haldokló bálna hangjához hasonló zajokra füleltem. – Azt hiszem van olyan kb………10 percem, hogy csináljak valamit. – néztem kérdőn a kapitányra. – Jaaaa! És fogd vissza a nyulambulamodat, ha nem akarod, hogy a következő fogásom legyen!

-Hmmm? - Kérdi a nyusszogó szőrpamacstól, mikor az magyarázni kezd neki valamit, aztán leesik a tantusz, és nyomban rávágja. - Ja, igaz, bocs. WolpeRtinger. Ha pedig rá a fáj a fogad... - Fordul vissza Melissa felé. - Nos, a húsa mérgező, és a torkodon is akadna az agancsaival, ezért pont olyan fajta vacsi, amit örömmel ajánlanék neked, de a szívemhez nőtt, szóval inkább ne akard bántani.
A hajó morgása azért az ő önbizalmát is megrengeti kissé, aztán fejével int embereinek, hogy engedjék el nyugodtan a nőt, hogy tehesse a dolgát, a dolog szépséghibája felett pedig, hogy ez az után történik, hogy Melissa már nincs a szobában, amikor kiadja az utasítást inkább átsiklik, aztán feltápászkodik, és megsimogatja Jaya fejét.
-Örülök, hogy legalább te itt vagy ezen a hajón...ti meg mire vártok??? Egy idegen babrál a hajtóművel, nem akarjátok ellenőrizni, vagy valami? Á, tudjátok mit? Te...most nincs türelmem úgy csinálni, mintha tudnám a neved...szóval te, maradj itt, és kapcsold ki a vészjelzőt, a többiek pedig utánam!
~Nem, nem bízom bennük annyira, hogy ketten tudnak vigyázni egy fegyvertelen nőre...aki ráadásul fehérneműben matat az olajos műszerek közt, szóval muszáj rajta tartanom a szemem...~
-Jaya? Megtennéd, hogy fülön harapod azt, aki még egyszer elbambul? Kezd zavarni ez a fegyelmezetlenség...
Aztán már "rohan" is a gépházba, hogy rendesen megfigyelje a csajt, munka közben. Természetesen ülő helyzetben teszi ezt, mert még mindig szédül egy kicsit, azonban ez a célzásán nem ront, elvégre, ha itt süti el a puskáját, bármit talál el, meghalnak mindannyian.
-Jut eszembe, úgy döntöttem mégsem fizetlek ki. Remélem nem baj.

Nem nagyon hat meg, amit a kis idegesítő nyuszóról mond, kevés dolog van, ami egy szaszkvacsnak megfekszi a gyomrát, így ez sem tartana vissza, ha úgy isten igazából ráfanyalodnék, de hát még abban a formában is van amihez nincs gusztusom.
De, most nincs időm ezt elmagyarázni, mert nem szeretnék űrszemét lenni a galaxis eme elhagyatott zugában, így meg sem várva, hogy mit szól a dologhoz a kapitány, vagy a muja legénység, egy szép sprintet levágva érkezem meg a gépházba, azzal sem igazán törődve, hogy csak a speciális fehérnemű van rajtam, ami képes elviselni a metamorf méretváltozásomat, ráadásul mezítláb is vagyok.
Azonnal a vezérlő panelra vetem magam és gyorsan átnézem az elém táruló információhalmazt, majd pár gomb megnyomásával kinyitom a hajtómű burkolatát rejtő panelt, de csak még a sugárzást biztosító burkolat előtt, aztán türelmetlenül pillantok a hátam mögött békésen ücsörgő, kocsányon meredő szemmel engem stírölő kapitánynak.
- Ha képes vagy levenni a szemed a fenekemről, elárulhatnád, hogy hol a fenében tartjátok a szerszámokat, mert aminek itt lenne a helye, - bökök a szép nagy kulcstartóra, ami most üres, - az éppen nincs itt és arra meg nincs időm, hogy keresgéljek.
A hajó megint rángat egyet, mint egy megbokrosodott …..ló, vagy valami hasonló, de aztán még megy tovább, de gyanúm szerint nem sokáig, mert az eddig megnyugtató sárga fénynyaláb, ami a csőben áramlott, most kékes árnyalatot vesz fel.
- És emeld fel a hátsódat, mert kell a segítség, mert egyszerre kel elfordítanunk két csavart. – morranok rá, ha sikerül előkeríteni a kulcsokat.- Tényleg? - teszem fel a kérdést fél füllel figyelve csak a fizetéssel kapcsolatos fenyegetésére, de tudom, hogy ezt még át fogja értékelni. - Hát, ahogy gondolod. - vonom meg a vállam és belebújok a kinyitott panel mögötti lyukba.

-Bocs! - Feleli nagyjából olyan hangsúlyban, mint a börtönben narkózáson kapott rab, aki még a igazgató szentbeszéde időtartamára sem hajlandó abbahagyni önmaga lövését. - De tartok tőle lehetetlent kérsz. Csak akkor tudnám levenni a szemem a seggedről, ha szembe fordulnál velem!
A legénység másik két tagja erre harsány nevetésben tör ki, ám ez abba is marad, mire Rhodan egy gyilkos pillantást vet rájuk.
-Kuss legyen, bunkók! Húzzatok inkább innen, ha 10 perc múlva nem jövök ki, a csaj megölt, és küldjétek be Jaya-t.
Ezzel feláll a székről, kissé még mindig dülöngélve -bár ez inkább a hajó instabil állapotának köszönhető, a szédülés szinte már teljesen elmúlt - és Melissa mögé sétál.
-Ide rejtettem őket, nehogy valamelyiknek barkácsolni támadjon kedve - magyarázza, és benyom egy falfelületet, mire az eltűnik, és megjelennek mögötte a szerszámok, amiket a nő keres.
-Kezdem érteni, miért nincs pasid. A természetes bájod hatására én sem tudom eldönteni, hogy agyoncsapjalak, vagy beléd szeressek.
A kezébe vesz egy szerszámot, és szorosan Melissa mellé húzódik, hogy ő is odaférjen a géphez, amikor szükség lesz rá. Takarítani persze nem sűrűn szoktak, így a nő selymesnek nem nevezhető, ám valahogy mégis kellemes tapintású bőre mellett egy jó adag olaj, és rozsda is rárakódik izmos testére, mire vág egy fájdalmas grimaszt, hisz a fején lévő sebet nagyon marják ezek az anyagok - mármint az olaj, meg a Rozsda, Melissa nem, igaz hozzá sem ér.
-Nem etetlek meg Jaya-val, mint az előző lázongót, mit szólsz ehhez? - Kérdi gúnyosan, a következő remegésre, és sípolásra viszont már elveszti a jókedvét, és bár híres önuralmának nem kapkod, azért fürgén engedelmeskedik a nőnek, kinek pár percig a stírölésétől is eltekint.
~Basszus...basszus...~
-Utoljára akkor volt ilyen hangja, miután lezuhant, és három darabba robbant! Remélem tényleg tudod, mit csinálsz!

A visszavágása nem nagyon izgatott, és ahogy ő is, én is küldtem pár vasvilla pillantást a röhögő matrózokra.
- Akkor nézném meg milyen jót vihogtok, ha nem lennék itt és ez a csotrogány 10 percen belül darabokra hullana. – vetettem oda, remélve, hogy ez kellően lelohasztja a vidámságot.
Miután elkotródtak Rhodan parancsára és a férfi megmutatta hová is zárta a szerszámokat, elismerően biccentettem.
- Bölcs előrelátás, hiszen ezektől még az is kitelik, hogy menet közben szerelik ki a hajtóművet és észre sem veszik, hogy átsétáltak a másvilágra.
- Mintha kértem volna, hogy idehurcolj! – vonom meg a vállam. – És azért nincs pasim, mert ……mert csak! – vetem oda dühösen. – És meg ne próbálj a közelembe jönni! – fenyegettem meg a kezemben lévő méretes kulccsal.
A hely, ahová muszáj volt bemászni, nem volt túl bőséges, ráadásul, szerintem még a szemetet is idesepregették, ha takarítás volt, a felgyülemlett olaj és egyéb folyadéktócsákról már nem is beszélve. Mikor már kellően kitüsszögtem magam, akkor megkerestem a csavart, amin egy halálfej volt, persze nonfiguratív mintával, hogy a gyengébbek ne kapjanak frászt.
- Kell lennie előtted egy emberi lábnyomhoz hasonló mintának lenni, és keresztben két csavarkulccsal, na azon csavarj hármat jobbra, de ne többet. – adtam ki az ukázt. – És ne rezelj be, tudom mit csinálok.
~ Ha meg nem azt már úgy sem veri le rajtam! ~ vonom meg a vállam gondolatban.
Én is hasonló módon jártam el, majd egy másik csapot utána letekertem, és benyúlva a lyukba kihúztam belőle egy félig megszenesedett és megrágott kapitányi sapkát.
A hajó hangja egyből csendesebb lett és a rángás is megszűnt. A csapot visszatekertem, majd miután még tekertem hol itt, hol ott pár dolgot, kimásztam a lyukból és ha Rhodan is így tette, akkor a kezébe nyomtam a talált tárgyat.
- Tedd el emlékbe, hogy majdnem ettől szálltatok a mennybe.

Gonosz vigyora húzódik a szája, mikor Melissa az emberei kézügyességét, és intelligenciához való viszonyulását becsméreli. Főleg a vége tettszik neki nagyon...
-Ó, azt azért észre szokták venni, amikor elpatkolnak, nekem elhiheted.
~Hmm, egészen aranyos, amikor mérges.~
Minden esetre, nagyon nem szeretne felrobbanni, és az egyre hangosabban pittyegő vészjelző szirénák ütemére teljesíti is a nő minden utasítását, egy pillanatig sem habozva, s még arra sem tesz megjegyzést, hogy milyen érdekes módon jegyzi meg a nő a különböző csavarok formáját. Igaz, erre ideje is alig lenne, hisz jelenleg nagyon lefoglalja az, hogy megmentse saját, és legénysége életét, miközben úgy izzad, mint egy pirított zeller a vega konferencián. Percekkel később aztán, mikor már csak a füle sípol egy kicsit, úgy tekint az előtte álló, mocskos, lenge öltözetű nőre, mint valami angyalra, a sapkára pedig a második legszebb ajándékra, azok után, hogy mégsem patkolnak el. Fáradtan dönti a hátát az egyik - most már egészségesen búgó - gép falának, aztán nevetve fordul Melissa felé.
-Szép munka Pocahontas.
Természetesen ezzel arra utal, hogy a nő akaratlanul is harci díszbe mázolta magát, s bőrén most több a sötét folt, mint Rhodan múltján.
-Rád férne egy zuhany - teszi még hozzá, aztán letörli homlokáról a verítéket, amivel egy úttal szétken magán vagy fél liter kormot.

Látszólag egészen meghatódott Rhodan, amikor végre már biztonságossá vált a hajója és a talált tárgyat is megkapta, bár ez engem csak annyiban vígasztalt, hogy a következő percekben nem robbanok cafatokra az elszálló hajtómű miatt.
Mikor valami Poca…valamit kezd emlegetni kérdőn nézek rá, de aztán követve a szemét, amiben most kissé kevesebb élvezkedés és több megbecsülés látszott, rá kellett jönnöm, hogy vajon mire célozhat, hiszen ő maga is csupa kosz és olajfolt volt, és ahogy elnéztem én sem nézhettem ki jobban.
- Azt hiszem rám férne, ahogy rád is. – vigyorodtam el önkéntelenül is, ahogy szétmázolta magán az olajat. – Meg egy ruha sem ártana, mert a végén még legénységet kell majd toboroznod a megjavított hajódra, ha sorban lecsapkodom őket a zaklatásuk miatt. – utalok az előbbi kis közjátékra. – És lassan visszatérhetünk majd a fizetés és a házhoz szállítás ügyére is. – indulok meg a legénységi kabinok felé. – De előtte mutasd meg hol tisztálkodhatok és hol találok tiszta ruhát.

Meglepetten tapasztalja, hogy egészen szép ez a nő, ha sikerül rávenni, hogy mosolyogjon. Mármint, azt eddig is látta, hogy szexi, de a szép az más. Aggodalmára legénységével kapcsolatban legyint egyet.
-Szóltam Jaya-nak, hogy harapja répán azt, aki elő meri venni a közeledben. Persze undorodik tőle a kis drága, és sosem vetemedne erre, de nekik ezt nem kell tudni.
Kezét a távozni készülő nő vállára teszi, hogy megállítsa, és halkan folytatja.
-A kabinomban van zuhany, gyere. - Ha erre esetleg furcsán nézne, megrázza a fejét. - Nyugi, nem terveztem bemászni melléd. Félek, ha hozzád érnék, nem férnénk el ketten.
Hogy ezt pontosan hogyan értette, azt a fantáziájára bízza, minden esetre a bőrkabátját lekapja, és a nőre adja menet közben, mert igaz ami igaz, marhára nincs most kedve újakat toborozni.
-Hazaszállítás? Mi bajod ezzel a hajóval? Én nagy hasznodat venném, és neked sem kéne elviselni azt a pacákot, aki "nem a pasid".
Közben megérkeznek a kabinjába, ahol egy mozdulattal kinyitja Melissa előtt a fürdőszoba ajtaját.
-Tessék, felteszem innen megoldod. Tusfürdő csak férfi illatban van, de legalább szeretnek majd a csajok, ruha meg...na, majd megoldom.
Amíg vendége letusol, ő előkotorja a fehér pólót, és szűk farmert, amit a múltkor talált a mosógépben, mikor Jaya-t kereste. Lövése sincs, hogyan került oda az egyértelműen női méretekre szabott holmi, hisz amennyire emlékszik Melissa az első nő, aki a hajón találta magát...meg persze Jaya, de ő nyuszi, szóval nem hord ilyesmit...pláne nem melltartót.
~Biztos valamelyik barom felcsempészte a csaját...aztán nem tudom...lehet szerencsétlen pára itt bujkál a szekrényében, a pancser pedig nem is sejti. Na az szép lenne.~
A ruhák az ágyon várják Melissa-t, ahogy Rhodan is. Ha végzett, a résnyire nyitott ajtón nyújtja be őket.
-Remélem nem használtad el az összes meleg vizet.

Kicsit gyanakodva követem a felajánlott zuhany lehetőségig, és nem igazán nyugtat meg, amiket mond, bár azért még van pár trükk a tarsolyomban, ha mégis meggondolná magát a közös fürdőzést illetően.
- Ezzel? – bökök az előbb megbuherált gépezet felé. – Áááá, semmi! – forgatom meg a szemem. – Már, ha eltekintek a ténytől, hogy ez egy kalózhajó. – vontam meg a vállam. – Nekem a Bolhapiac az otthonom, így nem sok esélyed van, hogy ezt bármivel túllicitáld. – közöltem vele a nyomós érceket.
Közben megérkeztünk a kabinjába, ahol már egyszer volt szerencsém járni, csak nem önszántamból, majd jólesően vettem tudomásul, hogy a parányi fülkét azért be lehet zárni.
Bár sejtelmem sincs, hogy honnan fog ruhát szerezni, de remélem, hogy nem valamelyik legénységi tagjától, mert akkor kénytelen leszek fehérneműben távozni, még, ha nem is lesz túl kellemes.
Nem akartam a tusfürdőjét pazarolni, de mivel az olaj nem akart lejönni a forró vízzel, így kénytelen voltam, igaz nem volt olyan borzasztó, mint elsőre gondoltam.
Aztán rajtam volt a meglepődés sora, hiszen kaptam egy női farmert, meg egy pólót, ami még tiszta is volt. Igazi megkönnyebbülés volt végre ruhában a szeme elé kerülni, a hűvös levegőn való, mezítláb grasszálásról már nem is beszélve. Kész tüdőgyuszi!
- Ó! Hát előbb is szólhattál volna, hogy ti is használjátok! – húztam el bocsánatkérően a szám, de aztán csak elvigyorodtam. – Persze, hogy hagytam, nem vagyok én olyan kegyetlen, bár a lefolyót nem ártana sűrűbben tisztítani, mert tele volt hosszú barna hajszálakkal. – néztem rá sokat mondóan.