Köztes űr

-Azt azért kétlem... Bárki legyen is az a Luke...
Ahogy lecsengett az utolsó szám. Pötyögtem kettőt a kijelzőmön. Majd kiszabadítottam magam Mira fogásából.
-Sajnos most mindenem fog kelleni.
Azzal lassítottunk, kértem belépési engedélyt a kupolába, igazolás után meg is kaptam, belibegtünk és leraktam a gépet. A sors... vagy Mira főnöke közbe szólt, így vagy úgy a lényeg ugyan az volt. Útjaink végül különváltak. Átvettem a kártyát és megnéztem magamnak.
-Okvetlenül.
Lóbáltam meg vidáman. Már gondolkoztam, hogy mit is kéne mondanom de ahogy felnéztem kaptam gy puszit. Ettől egy pillanatra leblokkoltam. Vagy mint akit csak ujraindítottak, elmosolydtam, és intettem felé.
-Te is.

/Én is köszönöm, élmény volt és tartalmas /

~ Mi ez, csak nem egy bók? ~ meredtem a férfire elképedve egy darabig, de nem hiszem, hogy rosszul hallottam, bár az lehet, hogy csak gunyoros volt a megjegyzése csak én értettem félre, hiszen miért is tenne ilyet.
- Azt hiszem ezt fel kellett volna venni valami rögzítőre. – vigyorogtam rá. – Mármint azt, hogy okos és szexi, hogy Ben kapitánynak és Machetának is az orra alá dörgölhessem alkalomadtán. De Mavericket ne merd bántani, mert még terveim vannak vele, még ha ahhoz be is kell törni a nagyfiút. – nézek rá komolyan, hogy értsen a szóból.
Mivel Rhodan nem cáfolta meg, hogy a répaevő lenne az első embere a hajón, így csak a szememet forgattam meg látványosan, egy sóhaj kíséretében, de mivel nem lesz az pattogó szőrlabdával dolgom, így annyiban is hagytam.
- Kétlem, hogy szánna rám az idejéből, ha menekülni kéne, valahogy nem kedveltük meg egymást, úgy érzem. – vonom meg a vállam egyetértve a kapitány megjegyzésével.
Az, hogy felfogta, hogy én nem fogok neki úgy ugrálni, ahogy fütyül, azért legalább valamelyest megnyugtat, hogy azért nem mindenki sültbolond ezen a hajón, bár az a vigyor a képén nem túl biztató, de hát ő sem ismer még engem igazán.
- Na akkor ezt megbeszéltük! Azt hiszem 200-300 dollár elég lesz ruhára. – nyújtom felé a kezem. – De bankkártyát is elfogadok. – mondom neki magától értetődően, hiszen az Öregtől általában csak így szoktam kérni.

-Ugyan minek? Van egy olyan érzésem, hogy nem most hallottad ezt utoljára - kacsint rá, majd még hozzá teszi: - De ha ennyire akarsz egy mintát a hangomból, később lehet róla szó.
A szigorú pillantásra, és arra, hogy tervei vannak azzal a colossal csak elhúzza a száját.
-Kár...akkor semmi reményem, hogy igent mondana egy vacsora meghívásra nemde? - Kérdi, figyelve a nő reakcióját - Sebaj, úgysincs nagyon időm kimozdulni. A kártyám meg....mennyi??? Hmm...Jelenésed van a királyi udvarban, vagy a mi a szösz? Na mindegy...megéred a pénzed, úgyhogy legyen, viszont akkor kérnék még valamit, ha már úgy is itt vagy. Látod azt a lámpát ott fenn?
Ekkor a szoba sarkába mutat.
-Valami nem stimmel vele, meg tudnád nézni?
Látszólag semmi baja a szerkezetnek, szóval jó kérdés, mi lehet vele a baja a kapitánynak.

Az, hogy esetleg a bókokat többször fogom hallani, nem mozgat meg igazán egy szedett-vedett legénységű űrhajón, legfeljebb lesz egy kis testmozgásom is, míg letelik a hét, úgy is rég gyakoroltam a bunyót.
Az, hogy miért akarná Ricket meghívni vacsorára, nem egészen értem, így pár pillanatig csak bambulok rá, de aztán leesik neki, hogy mennyi pénzt is kértem ruhára és már egészen máshol jár az esze a meghökkenéstől.
Én meg magamban kajánul vigyorgok, hiszen ez egy kis próba is volt egyben, na meg nem árt bebiztosítani magam, ha még sem akarná kifizetni a béremet.
- Az a ruci elég drága volt és a dilinyós szarvasnyulad miatt ment tönkre, így nem hiszem, hogy nagyon csodálkoznod kéne, arról már nem is beszélve, hogy mikor jártál a Földön ruhát vásárolni? Tudod te mennyibe kerül egy szintibőr nadrág? Vagy egy valamire való csizma? – nézek rá várakozóan, hogy erre mit lép.
De egyelőre csak valami lámpát mutogat, hogy meg kéne nézni. Felnézek és gyanakodva mustrálgatom a kis fényforrást.
- Mi nem stimmel? És mi vagyok én valami villanyszerelő? De…… - vonom meg a vállam, - lásd kivel van dolgod, azért vetek rá egy pillantást, de ha azt akarod, hogy ebből a csotrogányból, hajó legyen, akkor ahhoz megfelelő alkatrészek és szerszámok is kellenek. Az ujjammal és a szememmel nem tudok megjavítani semmit. – húzok egy széket a falhoz, hogy hozzáférjek a lámpához.
- Kérek egy kést legalább! – nyújtom a kezem felé.

A zavara nem lepi meg...igaz várt volna legalább egy kis pirulást vagy ilyesmit, a teljes döbbenet helyett.
~Lehet szűz lánnyal lenne dolgom? Vagy túlságosan ködösen fogalmaztam? Ugyan...ennél egyértelműbben nem is mondhattam volna a dolgot.~
-Nyugi, ha nem akarod, nem kell - mosolyog rá biztatóan - csak töketlennek éreztem volna magam, ha legalább nem próbállak meg elhívni, ha már ennyire...khmmm...jól áll neked ez a cucc.
Arra, hogy mennyire van képben a butikok díjszabásaival nem nagyon tud mit mondani. Nyilván semennyire, hisz többnyire a "hozz egy sugárvetőt, és minden ingyen van" akció keretén belül szokott vásárolgatni, és akkor sem éppen női ruhákat.
-Csak ne mond el senkinek, mennyibe kerültél...nem fognák fel, hogy azért költök rád többet, mert fontosabb vagy.
Aztán örömmel látja, hogy a nő nekiesik a munkának, aztán egy darabig csak ölbe tett kézzel mustrálgatja a neki háttal álló Melissa-t, ahogy a farmer remekül kiemeli formás teste minden ívét, a felszólításra viszont magához tér, és lassú ragadozó léptekkel a nő mögé oson.
-Tessék - nyújtja át, aztán még közelebb hajol, hogy mellkasa a nő hátához érjen, de csak így tud hozzáférni ő is a lámpához, amire mutat.
-Itt valami kimondottan idegesítően búg esténként. - Suttogja a nő fülébe.

Győzedelmes mosollyal jutalmazom, mikor nem gördít akadályt a vásárlás és annak összege ellen, bár meg is lepődtem volna, ha hirtelen köpni kezdi a legutóbbi divatcuccok árait.
Persze nem kerülte el a fülemet a „fontos vagy” kifejezés, de egyelőre nem kommentáltam, mert ezt még majd kellő időben fogom az orra alá dörgölni, ha esetleg megint szóba kerülne, hogy nem fizeti ki a részesedésemet.
Mikor hátra sem nézve kérek tőle egy kést és nyújtom érte a kezem, ne, hogy már azt tegye amit mondok….áááááá, dehogy, inkább egészen rám mászik, hogy ő maga feszegesse a késével a burkolatot.
Pár pillanatig azon morfondírozom, hogy ha a széken állva kissé megemelném lendületből a sarkamat, akkor vajon pont a kellő helyen találnám-e el, és ha igen ebből levonná-e a tanulságot, hogy mekkora a személyes terem, de végül, csak vasvilla szemekkel hátra néztem és kikaptam a kezéből a kést, amivel bénázott.
- Mindjárt nem csak esténként hallasz búgást, hanem most is, ráadásul még csillagokat is fogsz látni, ha nem húzol hátrébb szépfiú. – lendítem meg a kés nyelét és állítom meg a halántékánál, de nem érek hozzá. – Nem azt mondtam, hogy szerelj, hanem, hogy add ide. – fújok egyet és ha végre hátrébb áll, akkor egy mozdulattal lepattintom a fedelet, hogy szemügyre vegyem a fényforrást.
- Hmmm! Én nem látok itt semmi hibát, hibátlanul működik. – állapítom meg. – Ha esetleg addig is tapasztalod, míg itt vagyok, akkor szólj, de azt hiszem majd betanítok valakit erre mert ezt még a te kétbalkezes legénységed tagjai is meg tudják szerelni talán. – vonom meg a vállam, miközben visszapattintom a fedelet és leszállok a székről, a kést meg visszadobom Rhodan-nak. – Más szerelni való, ha már így belejöttem? – kérdezem kissé gúnyosan.

-Ó, már hallom is a búgást - duruzsolja a nő fülébe, tudomást sem véve a hegyes tárgyról, amivel valaki újfent meg akarja szurkálni, valahogy az ilyesmi elveszti a varázsát évi 40 alkalom után - és ahhoz is, hogy csillagokat lássak, bőven elég rám nézned.
Rákacsint, aztán ad neki egy kis teret, majd amikor véget ért a szerelés, bólint.
-Ha gondolod...bár én nem szívesen bízok ezekre olyasmit, amiben áram fut, utálom felsöpörni őket utána. Nekem viszont megmutathatnál pár trükköt, úgyis hosszú az út még a földig.
Továbbra sem hátrál tőle, bármennyire is tudja jól, hogy veszélyes játék így sarokba szorítani őt. Persze, ha nagyon akar, akár meg is léphet, nem tartja itt erőszakkal, hisz úgysem tudná.
-Mond, mennyire komolyak a terveid azzal a matrózzal? Lehet, én tudok ajánlani valamit, ami sokkal szórakoztatóbb.

Komolyan el kellett gondolkoznom rajta, hogy Rhodan most komolyan beszél-e vagy csak provokál és meg akarja tudni, hogy miként reagálok, ha valaki túl közel merészkedik a személyes teremhez. Hát, ha erre kíváncsi, azt hamar megtapasztalhatja, ha továbbra sem visszakozik.
Mikor a kérésem ellenére sem megy hátrébb és már szinte tolakodóvá válik egy begőzölt gerle búgásához hasonló suttogása és kacsintgatása, én is mozgásba lendülök, hiszen ha trükk kell neki megkaphatja.
Csábos mosolyt varázsolok az arcomra és miközben felé nyújtom a kést, már várom, hogy ő is nyújtsa érte a kezét, Ahogy elég közel érek hozzá, a kést elejtem és a kezére rámarkolva nagyot rántok rajta magam felé, és kitolva a csípőmet, azon átvetve hagyom, hogy a földön landoljon, remélhetőleg elég keményen fogva a talajt.
Mivel a kezét továbbra sem engedem el, így az fájdalmasan kicsavarodott helyzetbe kényszerül, miközben a férfi hason fekszik.
- Elég jó trükk? – kérdezem továbbra is mosolyogva. – A terveimhez meg semmi közöd, és elképzelni sem tudom, hogy milyen szórakoztató dolgot tudnál ajánlani? Van talán egy tartalék gravitációs hajtóműved, amit szétszedhetek gyakorlásként? És, ha még egyszer az engedélyem nélkül jössz ennyire közel, jobb, ha előtte gondoskodsz a gipszről is. – mondom most már érezhetően feldúltan, és még nem engedem el a kezét, amíg nem válaszol.

-Ja...nem rossz - Ismeri el, kissé szenvedő hangon, ahogy a karja egyre inkább olyan pozícióba kerül, ami ellen minden porcikája tiltakozik.
~Bakker, hogy kerültem ide le? Na jó, elég ebből a marhaságból...egy szavamba kerülne, hogy véget érjen az egész, és ráuszítsak egy nagyon ádáz kalózt, de nem mentheti meg mindig Jaya a seggem, és amúgy is...~
-Én valami egész másra gondoltam, de ez sem rossz - Feleli elszántan, aztán összeszorítja a fogát, és gyakorlatilag kizárja az elméjéből a fájdalmat, ahogy kiugrasztja karját a vállából, majd az oldalára fordul, és kirúgja a nő lábát. amíg ő feltápászkodik, visszateszi a karját, aztán rá veti magát, hogy egész testét bevetve próbálja meg a földre nyomni.
-Annyiszor törték már el, hogy már nem is számolom. Remélem van más trükköd is - Leheli a fülébe, térdeivel pedig igyekszik távol tartani a nő lábait.
-Oda nem ér rúgni, azt hiszem ez egyértelmű...és úgysem hagyom.
~Na, ha megint Jetivé változik, akkor nem tudom, mit csinálok vele, de önérzetes nőnek tűnik, és úgysem akarom bántani...nagyon.~
-Percről percre jobban bejössz....birkózzunk még, vagy lenyugszol végre?

Már-már szélesedik a kárörvendő mosoly az arcomon, mikor hirtelen az áldozatom mozgásba lendül és valami nagyon megdöbbentő módon szabadul ki a fogásomból, amire még én is felszisszenek, mert még nézni is rossz. Nem akartam én nagy fájdalmat okozni, vagy esetleg sérülést okozni neki, így szinte azonnal el is engedem a kezét, de talán ezt nem kellett volna elkapkodnom, mert a következő pillanatban akkorát zakózok, mint egy ház és még a fajam is jól beverem a padlóba, még jó, hogy nem betonból van.
Egy pár másodpercre meglódul velem a világ és most én látok csillagokat, ami elég ennek az elvetemült kalóznak, hogy rám vesse magát és hiába kapálózok, a súly különbség, most az ő malmára hajtja a vizet. Az, hogy hova nem ér rúgni, az engem cseppet sem tart vissza, már, ha fel tudnám emelni a lábam.
- Az a szerencséd, hogy nem akarok veled komolyan bunyózni. – ernyedtem el alatta, de azért figyeltem ám. – Mert akkor finom vacsi lenne belőled. – morogtam az orrom alatt, bár azért el kellett ismernem, hogy elég kemény fából faragták. – Én eddig is nyugodt voltam, csak nem szeretem, ha rám mászik valaki, akit alig pár órája ismerek. – húzom fel a vállam, amennyire tudom. – Lemászol rólam végre! – fújok mérgelődve.

Ahogy elfoglalja helyét a kényelmes, és szexi "matracon", és most rajta a sor, hogy kárörvendően vigyorodjon el.
-Ha komolyan harcolnánk, nem birkóznék, csak lőnék. De el ismerem, valóban képtelen lennék puszta kézzel lenyomni egy fél tonnás szörnyeteget.
Beszéd közben, ha nem is szívesen, de lemászik a nőről, aztán kezét nyújtja neki, hogy őt is felsegítse.
-Ez érthető. Mentségemre szóljon, megpróbáltalak elhívni randizni előtte...és nem is olyan könnyű ellenállni neked, mint egy átlag bikini modellnek. No...Mi lenne, ha megmutatnám a szobádat? Felajánlanám, hogy aludj itt, de félek a nyulam rossz szemmel nézné.

Hát, igen! Erre az eshetőségre nem gondoltam, de hát még szerencse, hogy csak „hülyéskedik”, nem igaz? Ritkán használom a metamorf alakomat ahhoz, hogy mindig észben tartsam, mik a hátrányai, ráadásul általában a sarokba szorított helyzet vagy a vak düh hozza elő belőlem a legkönnyebben és akkor nem nagyon gondolkozik racionálisan az ember.
- Na, akkor pont ideje, hogy ezt az eszedbe vésd! – jegyzem meg azért ennek ellenére, mert ezt neki nem kell tudnia. – Ja, és annak, hogy nem vagyok kapható rá, melyik része kerülte el a figyelmedet? – kérdeztem gúnyosan, de nagyon megkönnyebbültem, hogy végre lemászott rólam, és bár hezitáltam pár pillanatot, végül megragadtam a kezét, hogy felhúzzon.
- Lehet, hogy a bikini modellekkel hamarabb boldogulnál. – vonom meg a vállam, mert azért bár nem az esetem, el kell ismernem, hogy férfinak nem épp utolsó. – Pfű! Nem mintha számítana a nyulad véleménye, bár, ahogy látom jól megvagytok együtt, így semmiképp nem zavarnám meg az idilli kettősötöket. – rázom meg vigyorogva a fejem, mert hirtelen elképzelem őket, ahogy ott alszanak együtt az ágyon…… Jaj!
- Lássam azt a szobát akkor, mert pihennék egyet mielőtt landolunk a Földön. – indulok meg az ajtó felé.

-Meglehet, de én az olyan tökös csajokat szeretem, mint te - feleli, miközben felhúzza a nőt a földről.
Arra, hogy melyik részlét nem értette annak, hogy nem kapható rá a lány, inkább nem mond semmit. Párszor már utalt rá, hogy értette ő, csak nem szereti feladni...milyen kalóz lenne, aki megfutamodik, csak mert a kincset egy szaszkvacs őrzi, vagy mi? A nyuszis dologra viszont elvigyorodik.
-Á, aranyos egyébként nagyon,engem már csak fürdetéskor akar megkarmolni. Veled is meg fog békélni, amint túlteszi magát azon, hogy meg akartad enni...
Közben mutatja az utat, kifelé a kabinjából, a folyosókon át egy jóval szűkebb kis lukba, ahol alig fér el egyetlen ágy, és egy szekrény.
-Tessék, nem túl nagy, viszont legalább lesz fűtés, amint megszereled. Ebéd egy óra múlva, de szerintem jobban jársz, ha kitartasz landolásig, és veszel magadnak valamit a földön. Kérdés, óhaj, sóhaj?

Az, hogy az énhozzám hasonló csajokra bukik, már meg sem akartam hallani, csak megforgattam a szemem, de a nyuszijára, megint csak rávigyorodtam.
- Áááá, nem mondod, ezek szerint még fürödni is együtt szoktatok. Ha ő is metamorf, akkor már sejtem honnan azok a barna, hosszú hajszálak, csak nem tudom miért kellett tagadni. – döntöttem oldalra a fejem, miközben kíváncsian néztem rá. – Így már érthetőbb, ha ő az első tiszted, meg megosztod vele az ágyadat. …….Meg, hogy féltékeny. – tettem még hozzá, bár nem értettem, hogy akkor miért nem változott vissza a szőrmók mikor majdnem megettem.
Mikor megmutatja a kabinomat, kissé mogorva pillantást vetek rá, majd fázósan karolom át magam.
- Mutathatnál valami olyat is ezen a hajón, ami még működik. Így nem csodálom, hogy rabolnod kellett magadnak egy szerelőt, hiszen épeszű ember nagy ívben menekült gondolom, mikor meglátta. – dohogok, majd magamra terítek egy pokrócot és ismét a késéért folyamodom, hogy leszedjem az ajtó melletti vezérlő paneljét.
- - Mielőtt elindulunk a földről kérek egy hordozható szerszámkészletet ide a szobámba, mert úgy látom nem kevés dolgom lesz a hajtómű javítgatása nélkül sem.
Ha sikerül levarázsolnom a fedelet, láthatom, hogy pár vezeték kiégett, így mivel most nem sok lehetőségem van, levágom a sérült részeket és direktbe összekötöm, amitől máris hallom a meginduló cirkuláció hangját. Egy elégedett mosolyt engedek meg magamnak, majd visszaadom Rahodan kését.

-Nem mondtam ilyet. Csak én is jelen vagyok, hogy lefogjam, mert cseppet utálja a vizet, és olyankor ádázabb, mint az előző házi kedvencem, szóval érdemes rendesen lefogni.
Arra viszont, hogy metamorf lenne a lány nagyot pislog.
-Nem! Ő nem meta...morf...hmmm...
~Mondjuk...nem, NEM!~
-Basszus...most hülyének érzem, magam, és te is annak fogod ha jobban megismerted, amiért feltételezted róla, hogy ember lehet. Ki van zárva, hogy egy ember elviselje azt, hogy folyton elbeszélnek fölötte, és meg akarják enni...vagy azt, hogy salátával etessék két hétig, és egy cipős dobozban kelljen aludnia.
Miután sikerült magát is megnyugtatnia, visszatér régi, gúnyos önmagához:
-Az ágyúk működnek, és a légzsilipre sincs panasz...kinyitni legalábbis ki tudjuk, ne félj. A szerszámkészletet pedig majd megkapod, addig pedig...
Átnyújtja a kést, aztán elfordul tőle, és megindul vissza a kabinja felé.
-Tartsd meg, úgysem voltam oda érte. Majd szólok, ha elszálltunk, addig próbálj nem megenni senki mást rendben? Ó, és ha valaki zaklatna, csak szólj, és agyon lövöm.
Ezzel magára hagyja a nőt, a felettébb "takaros" kis kabinban.

//Köszi a játékot, majd folytatjuk akkor a földön //

~ Persze! Magyarázkodj csak! ~ vigyorogtam magamban, de hát mit is érdekel ez engem, vontam meg gondolatban a vállam, de az egészen meglepett, hogy mennyire megdöbbentette a felvetés, hogy a nyula alakváltó lenne.
- Hát ez a ti dolgotok! – vontam meg a vállam, most már láthatóan. – De láttam én már ennél érdekesebb dolgokat is.
Mikor pár életbevágó berendezés működéséről legalább biztosít és még a kését is megkapom örökbe, egy sóhajtással jutalmazom.
- Most nagyon megnyugtattál. – mondom kissé gúnyosan, de végül is nem fűzök hozzá több szót, mert úgy is felesleges lenne. Tudom, hogy nem fogok unatkozni ez alatt a hét alatt.
- Ne félj, csak a vicces fiúkra feni a szaszkvacsom a fogát, olyanokra, mint te. – öltök rá nyelvet és azzal bezárom utána az ajtót.


//Én is köszönöm, nagyon élveztem //

Tudja a fene, hogy épp hol jártunk az űrhajóval, a dolognak ez a fele valahogy sosem érdekelt különösebben, van arra más ember, hogy emiatt parázzon. Volt nekem jobb dolgom is ennél, mint például szétrágni a kábeleket, a szellőzőkben rohangálni, kaját csórni a raktárból, vagy épp a szerencsétlen legénység tagjait terrorizálni. De nem ma. Mert ez a nap más volt mint a többi, így nem rágtam szét a főnök ágyának épen maradt 1 lábát, se az ágyat nem ugráltam össze, sőt... Mint akit kicseréltek. De már csak pár óra van hátra, és mindenki biztosra veheti, hogy minden visszatér a régi, megszokott vágányba.
Most viszont, ha valaki épp a folyosó felé járna, csak valami halk neszre figyelhet fel. Majd egy pár megjelenő agancs, a szellőzőből kikandikálva, végül a hozzá tartozú tulajdonos is előbukkan. Igen, én! Miután tiszta a terep, egy kis csomagot tartva a fogaim között végigrepülök a folyosón, egész a szobámig... izé, szobánkig, hogy leejtsem a nagy nehézségek árán megszerzett és megőrzött, egészmogyorós táblás csokit rejtő kis babarózsaszín csomagocskát az ágy közepére. S mint aki jól végezte dolgát, balra el!
Vagy izé, jobbra...

Egy fárasztó nap végén, halántékát masszírozva lép be a kabinjába, ahol már biztosan nem fogja egyik embere sem megtalálni az olyan nevetséges követelésekkel, mint a túlórapénz, vagy a veszélyességi pótlék...legalábbis ha kedves az élete, akkor biztosan nem. Mintha nem rühellné ezt a napot amúgy is, a sok szívecskével, meg lufival, meg...
~Mi a szösz?~
Meglepetten forgatja a kezei közt a csokit, aztán aggódva tekint hátra, valami csapdát sejtve. Elég ijesztő belegondolni, hogy a legénység valamelyik tagja lephette meg Valentin nap alkalmából...hacsak nem Melissa volt az, belőle viszont nem nézné ki, és egyébként is, az egyetlen, aki tudja, hogy az egész mogyorós a kedvence az...
~JAYA! Ha jobban megnézem, itt is vannak a fognyomai a csomagoláson. Te jó ég.~
Mázli, hogy nincs vele senki, mert most egészen meghatódik a felismeréstől. Annyira, hogy hirtelen nincs is szíve megenni a csokit, pedig imádja. Helyette inkább kinyitja a széfet, elrejti ott az édességet, aztán bezárja, a következő kikötőben pedig elindul bevásárolni.

Jaya-ra legközelebb egy hatalmas, szív alakú dobozka vár az ágyon, tele epres milka bonbonokkal.

//Boldog Valentin napot //

//egy erre járó kalóznak! //

Bár nagyon nem örültem Jack kapitány megbízásnak álcázott zsarolásának, nem volt sok választási lehetőségem. Miután Arkangyalra hagytam a kölyköket, megkezdtem az utazásomat a rabszállító hajóval, ahonnan aztán kis segítséggel ügyesen, egy mentőkabint elkötve megszöktem és most azon igyekszem, hogy végre összefussak egy kalózhajóval.
Igazán szerettem volna túl lenni már ezen a kellemetlen és igen csak az egészségre is káros feladaton, mert ha kiszúrják, hogy valójában csak kémkedek utánuk, akkor nekem lőttek, az tuti.
Persze, eszem ágában sem volt a hírhedt Collector kapitány hajójával randevúzni, nekem jó lenne egy a csapatához tartozó kisebb jármű is, ott is ki tudok szagolni talán ezt-azt, amivel betömhetem Jack kapitány száját és végre visszatérhetek a saját területemhez.
Egyelőre csak vártam, a műszerfalra felrakott lábbal, a fejem fölött összefont kézzel, hátradőlve, hogy a radar végre megszólaljon és lehetőleg ne egy személyszállító, vagy egy rendfenntartó hajóba fussak bele.

~Szép nap ez a mai. Milliónyi napfelkelte egy aprócska vaskos plexidarabon keresztül nézve. Azonban ez a számtalan nap felkelte sem versenyezhet azzal az eggyel amelyik szülőbolygómon szokott felkelni. De ez kit érdekel? Hiszen itt vagyok a Vezér fedélzetén. Mindenem megvan amire egy ember vágyhat, sőt még több is. Pénz, hatalom, IDŐ, és mégis, valami hiányzik. Olyan üresnek érzem magam. A héten még nem öltem meg senkit. Nem fosztottam ki senkit.
Bele kortyoltam a Teámba és továbbra is csak bámultam kifelé az ablakon. Suhantunk, magam sem tudtam hogy merre de suhantunk. bíztam annyira az embereimben, hogy nem fogunk egy bolygónak csapódni a következő sarkon. Behunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet és rákapcsolódtam a hajóra.
~Úti cél lekérése, Bemondó aktiválása.
-Jó reggelt mindenkinek.
~Bemondó deaktiválása, úti cél jóváhagyása.
Kortyoltam egyet a teámból amikor bejött egy kis csipogó hang a fejemben. Elléptem az ablaktól. Arra lehúzódott egy a fallal megegyező polimer darab és kivetült rá a térkép. A hajó középen nagy fehér folttal volt jelölve a térkép szélén pedig egy aprócska közeledő vörös pont. Letapogattam a járművet. Egy személy volt rajta. A gépezet pedig egy eredeti rabszállító mentő kapszulája volt.
~Kitűnő, végre egy kis társaság....
-Hozzák be a jómadarat és kísérjék elém. Addig én reggelizek...
Azzal el is vonultam az étkezőbe. A legénység jó része már jóllakott, el is takarítottak maguk után. Akik még bent voltak jobbnak látták ha befejezettnek nyilvánítják a reggelit. Pedig békés kedvemben vagyok, Mamusz, köntös, 1 gőzölgő csésze... Mire leültem a helyemre már a célpont mellett lebegtünk. Két csákány már célba is vette és ha minden simán megy akkor rögzíti is a hajót. A csatlakozó cső, benne 2 emberemmel pedig lassan rácuppant és ha magától nem nyílt volna ki az ajtó akkor azok ketten szkafanderben felvágták az ajtót.

Mikor a radar sípolni kezdett, gyorsan a képernyőre néztem és ……..és persze, hogy ilyen az én szerencsém, hogy egy bazi nagy hajóval kell találkoznom, ami annyira eltéveszthetetlen, hogy még én is tudom, hogy mi ez: a Vezér!
Két dolgon imádkoztam, míg vártam, hogy megtaláljanak. Az egyik, hogy ne rendfenntartók legyenek, mert akkor új terv kell, a másik, hogy ne Collector hajója legyen aki kihalász az űrből. Hát ennyit a kívánságaimról, meg az őrangyalomról!
De hát már nem tehettem semmit, max. jó képet vágok a dologhoz, ha rám nyitják az ajtót, hiszen a színjáték szerint, nagyon kell örülnöm, hogy közéjük keveredhetek.
Mivel hamar befogtak, már csak azon aggódtam, nehogy azonnal lőjenek és aztán kérdezzenek, mert ez sem állt messze tőlük a hírük alapján.
A koppanásra összerezzentem, ami a csatlakozó cső érkezését jelezte, de utána már igyekeztem is széles mosolyt varázsolni az arcomra, ahogy kinyitottam a zsilipet.
- Végre, srácok! Már azt hittem, hogy életem végéig ebbe a sz@rba leszek zárva, vagy a rendfenntartó kutyák találnak rám. – vigyorogtam a belépőkre, mint a vadalma.
Persze engedelmesen feltettem a kezem a rám szegeződő fegyverekre, jelezve, hogy nálam nincs semmi, majd elindultunk a kígyózó csőben, arra, amerre a két szkafanderes fickó irányított. Legalább eddig túléltem, így volt remény, hogy sikerülhet is a terv.

A Folyosók és lépcsők rengetegében a két szkafanderes már igen csak unott arckifejezéssel vezetett. Egyikük talán becsukott szemmel kísért. Kissé korán volt még neki, vagy már nagyon későn. Végül elértetek egy folyosóra ami legalább 2-3 emelet magas lehetett a végén egy hatalmas 2 szárnyú díszes ajtó. Egyikük finoman hátba vág a könyökével és rád mordul, hogy lódulj meg.
Alig 2 lépésre vagy a gigászi ajtópártól amikor az egy résnyire megnyílik és egy cingár, beesett szemű öltönyös alak egy ezüst tálcával áll eléd. Szóban megkér udvariasan, hogy a fegyveredet helyezd rá ha van.

Éppen előállt az első fogás amikor az ajtó halkan nyekeregni kezdett. Felkaptam a fejem. Miután belépett az ifjú titán leraktam az evő eszközeimet és a mellettem álló szintén vézna komornyik ezüsttálcájára helyeztem a fegyverem. Egy egyszerű lézervető volt. Felálltam az asztalfőnél. Széttárt karokkal.
-Jöjjön, foglaljon helyet.
Intettem a tőlem alig 2 székkel arrébb megterített üres hely felé. Megvártam míg leül utána én is leültem.
-Egyél bátran. Közben mesélj, mit keresel errefelé? Ilyen fiatalon kicsit veszélyes nem gondolod?

Nem mondom, hgy nem volt már finomabb invitálásom, de hát mit várjon az ember egy kalóztól, így nem reagáltam le, mikor az egyikük kedélyesen hátba taszított, miután leesett állal meredtem a hatalmas ajtóra és a hozzá vezető monumentális folyosóra.
- Jól van már, megyek! – szóltam vissza rosszallóan. – Még csodálkozni sem lehet?
Mikor aztán az ajtó résében megjelent a feketébe öltözött fickó, azzal a tálcával, először csak bámultam rá, mit is akar, de végül megvontam a vállam.
- Láthatja, hogy nincs nálam semmi.
Bejutva az ajtó mögé, bár még soha életemben nem láttam, csak hallottam róla, azért rögtön leveszem, hogy az előttem álló férfi csak a hírhedt Collector kapitány lehet, amitől azért megremegnek a lábaim, de az arcomra igyekszem egy semleges vigyort erőltetni, azért ebben van gyakorlatom. Nem tudom ő miért teszi le a fegyverét, de ha hinni lehet a legendának, akkor nem is nagyon van rá szüksége, hogy megöljön, az embereiről nem is beszélve.
- Köszönöm! – biccentettem felé udvariasan, majd miután leültem a felkínált helyre, ráemeltem a tekintetem, hogy lássa nincs mit takargatnom.
- Veszélyesnek veszélyes, de nem annyira, mint egy börtönben megrohadni. – vontam meg a vállam. – Úgy gondoltam jobb időben megpattanni, és kockáztatni. – kaptam be pár falatot és bár aggódtam, de azért nem feltételeztem, hogy meg akarna mérgezni. – Hol vagyok? Milyen hajó ez? Nagyon emlékeztet egy barátom által emlegetett űrjárműre. – jegyeztem meg.

Biccentettem irányába és kézbe vettem az evőeszközeimet. Szedtem némi húst, egy kis köretet és lassan enni kezdtem. Szavai felkeltették figyelmemet. Ezt ő is láthatta a magasba szökő szemöldökeimből. Bevette ma falatot és felé fordultam. Érdeklődő tekintettel nyammogtam és vártam a sztori többi felét.
-Igazán? Ez a régi ócska vas? Oszt miféle űrjárműre?
Kaptam be egy újabb falatot és finoman nyammogni kezdtem. A Teás kanna felé nyúltam és felé nyújtottam, hogy kér e. Ha igen töltök máskülönben pedig magamnak töltök először a gőzölgő nedűből.
-Fiatalnak tűnsz a börtönhöz, sehol egy látható tetoválás, se egy heg. Banda tagnak sem látszol. Mit műveltél, hogy bevittek? Nem tűnsz túlzottan elvetemültnek.

Azért szó, ami szó megnyugodtam valamelyest, mikor a kapitány is enni kezdett, de azért éltem a gyanúperrel, hogy ez csak valami tapogatózás a részéről, hogy így fogad, mert elég hihetetlen volt ez az egész. Csak meg ne bánjam ezt a kellemes vendéglátást!
- Hát, egy haver mesélte az előzetesben, hogy egyszer dolgozott valakinek, aki üzletelt a kalózokkal és mintha a vezérhajót írták volna le így. – hagyom abba a rágást és nézek laposan a férfira, hogy vajon mit szól hozzá.
Nem akarok ajtóstól rontani a házba, ezért egy kis félszeg remegést is belecsempészek, hiszen joggal hiheti, hogy mindenki összecsinálja magát, ha a nagy és híres kalózzal fut össze, így nekem is ezt kell játszanom, bár bevallom őszintén, nem is nagyon kellett játszani.
- Köszönöm, kérek. – nyújtom a poharam, hogy töltsön. – Pedig bandatag vagyok, vagyis inkább én vagyok, izé…..voltam a főnök, de Jack kapitány nem nagyon csípte, hogy kölykökkel kereskedem, meg aztán a telepaták vezetőjének is segítettem néha, aztán, ahogy lapátra tették, nekem sem állt jól a szénám, így elkaptak. – vonom meg a vállam nem törődöm módon.
Igyekeztem minél jobban a valóság talaján mozogni, hogy hihető legyek. Gyerek kereskedelemmel már így is megvádoltak, Jason bukása is nyílt titok volt, így ha ellenőrizni akart, akkor nem kaphatott hazugságon
- Nem kell mindig hinni a látszatnak. – vigyorgok gonoszul a kapitányra. – A kisfiús képem sokakat megtéveszt.