Ösvények

Kellett egy perc, míg sikerült kifújnom magam. Akkor felegyenesedtem, előre léptem, és kezet nyújtottam a nőnek.
- Az én nevem James Kowalsky, és bár ön igazán nagyon gyönyörű, és boldog lehet az a férfi, akit ebben a kegyben részesít, nekem mégsem így van szükségem a testére.
Mondhatni, egyedi viselkedésforma, hogy az ismeretségünk második percében célzást teszek a szexuális életére, e felett elegánsan elsiklottam.
- Egy nagy androidgyártó cég tulajdonosa vagyok. Nem ülnénk le arra a padra? Úgy mégiscsak kellemesebb beszélgetni...
Én mindenesetre leültem, és mereven magam elé nyújtottam a lábam, hogy ne fájjon annyira. Aztán a nőre néztem.
- Egy új androidszérián dolgozunk. A legmodernebb lesz mind közül. Szinte már ember... Nem tudom, van esetleg önnek androidja?

'Nincs ès nem.is akarok!' Fogalmazódott meg bennem az automatikus válasz.
Nem ültem le, de azèrt pad elött álltam ès meghallgattam a fèrfit. Androidok... sose voltam igazán kibèkülve velük...
- Ès mindehhez nekem... ó. - Talán csak... Neeem... láttam az idevágó filmkultúra remekmüveit... Az fix, hogy egy android se fog az èn testemmel rohangálni!
Ráadásul, a császár se kultiválná valószínüleg... ès egy vizsgálat során le is leplezõdhetek... Bár meg kell hagyni, hatalmas poèn lenne. " Androidok... az ember segítöi hosszù idõ óta... szinte már emberek!... egy gyüjtõ mintájára..."
- Sajnálom... - mosolyogtam. - Nem tömeggyártásra edzettem a testem. De az ajánlata hìzelgõ.

Felnéztem a nőre. Sejtettem, hogy ez lesz az első válasza, de soha semmit nem adtam fel könnyen. Hessegető mozdulatot tettem, mintha az ellenkezését akarnám félresöpörni.
- Nézze... Legalább hallgasson meg. A legtöbb cég művészeket és grafikusokat meg orvosokat alkalmaz, akik együtt megtervezik a lehető legtökéletesebb testeket és arcokat. Én nem ezt akarom. Egy androidot könnyű észrevenni a tömegben, éppen azért, mert tökéletes. Én azt akarom, hogy elvegyüljenek, hogy valóban emberként élhessenek. Ezért volna szükségem egy olyan természetes, csodálatos szépségre, mint amilyen maga. Persze lennének a dolognak kissé kellemetlen részei... Például le kéne vetkőznie egy gép előtt, ami pontosan felméri a testi paramétereit. De utána minden android, amit az ön képére formáztunk, és amit sikerült eladnunk, magának is fizetne. Meggazdagodhatna... Többé nem kéne a főnökétől függenie... A pénz nagyon sok mindenre képes. Kérem, gondolja meg.

Szemeim kissè elkerekedhettek, ahogy hallgattam a fèrfit.
Numero uno... Az androidok túl tökèletesek, ezèrt kellenèk èn
.. mert tökèletlen vagyok???
A másik meg... Tõlem kène, hogy az androidok emberiek legyenek? Nem tudtam, hogy büszke legyek-e az alkalmazkodó kèpessègemre, vagy szègyelj-e magam...
- A pènz számomra igen keveset számít ès a fõnökömmel is kijövök. Az ajánlata hízelgõ, de vissza kell utasítanom.

Bólintottam, bár nem indokolta meg a válaszát. Lehetséges, hogy már most is gazdag? Nos, meglehet. Akkor más irányból kell megközelítenem a dolgot.
- Remélem, nem értett félre. Már, ami a tökéletesség kérdését illeti... Ön emberien tökéletes, azok pedig annyira tökéletesek, hogy egyáltalán nem emberiek. Nem tudom, mennyire érthető mindez, de ennél jobban sajnos nem tudom megfogalmazni.
A botomra támaszkodva felálltam. Így néhány centiméterrel magasabb voltam a nőnél.
- Nem akarom erőltetni a dolgot. De gondoljon csak bele... Némelyeknek a gondolat, hogy androidok rohangálnak az ő arcukkal, talán riasztó lehet... De ez is egyfajta halhatatlanság.
Régimódi, papír névjegykártyát halásztam elő.
- Maga és én nagy dolgokra lennénk képesek együtt.

Elvettem a nèvjegykártyát, majd bólintottam.
Halhatatlanság... nem úgy kèpzeltem, hogy sok kis robot rohangál az èn testemmel ès arcommal univerzum szerte...
De így, vagy úgy... nem vállalhattam a felkèrèst... A fiziológiàm... a korábbi ès aktuális munkàim... Edward... ès császárom miatt sem...
- Nem tudom megígèrni, mèg azt sem, hogy megfontolom. A nèzeteim... nem egyeztethetõek össze ilyesmivel. Ahogy a körülöttem èlök nèzetei sem, ha már itt tartunk. Sajnálom... - küldtem sajnálkozó mosolyt a fèrfi felè.

Jó lábamra helyeztem a testsúlyomat, és elmosolyodtam. Úgy gondoltam, kezdem sejteni, hogy mi rejlik a háttérben. Elmosolyodtam.
- Értem... Szóval maga is egy azok közül, akik az androidok szolgaságát erkölcstelennek tartják? Nézze... Ők nem élőlények. Szeretném, ha azok lennének... Ha apa, és nem gépgyáros lehetnék azáltal, hogy elkészítem őket... Nagyon szeretném.
Rose-ra gondoltam, és az androidra, amit magam építettem, hogy pótolhassam őt vele. Hamvába holt próbálkozás volt...
- Tehát ha erkölcsi megfontolásból mondana nemet, szívesen elbeszélgetek erről magával. Talán elvihetném a gyárba... Ha látja, hogyan készülnek, aligha hiszi őket többé élőlénynek.

- Igen, tudom és őket is iszonyatosan sajnálom.
Vigyorogtam Nico-ra, aztán még egyszer szorosan hozzábújtam. Jó volt végre újra látni a lökött fejét. Imádtam, még ha néha ilyen kis zizi is volt. Aztán, amikor megéreztem a simogatását lehunytam a szememet. Aztán szemeim abban a pillanatban kipattantak, amikor meghallottam a cs betűs szót. hatalmasat ütöttem Nic karjába.
- Bűnre csábítanád az uramat? Még mit nem, na ezért elnáspángollak.
Nevettem el, majd elkezdtem ütögetni a karját, persze finoman, nem akartam, hogy kék-zöld foltos legyen a karja... Na jó, talán egy kicsit, egy ici-picit, de annyira jó érzés volt püfölni. Aztán egy kis idő után abbahagytam.
- Rendben, de akkor én meg elviszem a lányodat pasizni.
Nyújtottam nyelvet a bátyámra, aztán kacagva megint hozzábújtam.
- Ugyan már, tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Nézd bátyó, tudom, hogy ez nem az én dolgom, de Vani még elég messe van attól a felvilágosítás dologtól. Úgyhogy emiatt még ne aggódj, és ne ráncold a homlokod, mert már így is nagyon öreg vagy.
Nevettem fel megint aztán megindult az őrült hajsza. Amikor végre fent voltam a csúszda tetején onnan integettem le Vani-nak és Nico-nak.
- Háhh, én mindig is tudtam!
Kiáltottam fel, majd amikor Vani elindult felfele odaléptem és felsegítettem.
- Ügyes vagy, na most csússzunk le, beleülsz az ölembe?
Kérdeztem vigyorogva és amikor bólintott leültem a csúszdára, aztán beleültettem a picurt is.
- Apa, gyere nézd meg, hogy csúszunk le ketten egyszerre.
Kiáltottam a bátyámnak, és ha odajött csak akkor csúsztam le. Vani hangosan kacagott, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.

- Bűn??? Na de kérem, ennél nincs is nagyobb élvezet a földön… de ha neked ez bűn… * Vontam meg a vállaimat lazán és vigyorogva. Amit kaptam persze ezek után már meg is érdemeltem és nem is próbáltam lefogni a kis erőszakos csirkét, sőt… még csak nem is védekeztem.*
- Szólj ha végeztél… * Néztem az égre unott fejjel, hogy bizony kár minden erőfeszítés ahhoz még gyúrnia kell, vagy épp pók formában megharapnia, hogy fájjon is amit csinál. De azért na, a kis húgiba szorult erő így egy idő után már hátráltam és védekeztem. Még a végén magára veszi, hogy gyenge. *
- NA azt adja meg neked az űristen… olyan gyorsan küldelek vissza anyuhoz, mint amilyen nehezen jöttél a világra.* Néztem rá villámló tekintettel. Az kell még, hogy a lányom pasizzon ch… hát kitekerném mind a három nyakát.*
- Ebben reménykedem Én is. De öreg neked az űranyád. * Néztem rá tetetett felháborodással. Még, hogy öreg… mi van ráncosodom? Mikor Vani kezét megfogta Cori már el is engedtem hátulról. Tudtam, hogy vigyázz rá és véletlen sem hagyná, hogy leessen.*
- Még el is kaplak… mármint Vanit. Neked túl nagy a feneked, hogy elbírjam. * Csipkelődtem továbbra is miközben zsebre dugott kézzel visszaszambáztam a csúszda elejére. A lányom nevetése belőlem is mosolyt csalt, pláne az öröm ittas hangja mikor a végén felkaptam.*
- Még egyszer, még egyszer… * Kiáltotta és rugkapálozva jelezte, hogy tegyem le. Én meg mint mindig most is engedelmeskedtem és néztem ahogy a mászóka részhez rohan.*
- Corin, nekünk lassan mennünk kell. Mennem kell melózni... * Szóltam azért oda a húgomnak, hogy lassan hűtse le Vanit, mert különben kikészíti a nevelőnőjét, ha erőszakkal ráncigálom haza.*

*** Később***

Egy jó félórával később már csendesen ballagtunk ki a parkból, hogy mindenki mehessen a maga dolgára. Én melózni, a húgom… nos, ahova akar. Még mindig nem tartozik elszámolással számomra, arra ott a vőlegénye. A kocsijainkhoz érve megöleltem és egy puszit nyomtam a feje búbjára.*
- Vigyázz magadra haza fele és mondd meg a szöszidnek, hogy üdvözlöm. * Kacsintottam rá széles vigyorral a képemen. A jelző megtorlása után pedig már csak bekötöttem a lányom miután Ő is elköszönt és már indultam is haza. Nem integettem elvégre nem világgá megyek. Vani viszont egészen addig az ablakra volt tapadva míg látta a nőt.*

//Köszi a játékot.//

Csak a szememet forgattam a hülye megjegyzésén. Komolyan mondom, nem az én bátyám lett volna, ha nem vicceli el a dolgokat. Egy kicsit még püföltem, aztán egy idő után meguntam. Az anyuhoz visszaküldős dologra, csak a szemem forgattam.
- Tudom, tudom a te kicsi lányodat nem érintheti pasi.
Mormogtam és eszembe jutott, hogy milyen kiakadva hallgatták, hogy arról mesélek, hogy van valakim. És, tekintve, hogy én tizennyolc évesen kerültem először kapcsolatba, szegény Vani sokkal többet várhat majd.
- Lehet, hogy nagy, de tekintve, hogy neked nem kell cipelni bátyus...
Vigyorogtam, majd lazán felemeltem a közép ső ujjamat, hogy tudtára adjam a véleményem, aztán Vanival az ölembe lecsúsztam. élvezet volt hallgatni a hangját. Amikor az apját kezdte kérlelni, hogy még egyszer hadd csússzon le, felmásztam, magammal vittem a tökmagot és megismételtem. Közben azért figyeltem Nico-ra is, így a harmadik körbe már bele se kezdtem. Egy jó félóra múlva, már a kocsik felé baktattunk.
- Átadom, és ti is vigyázzatok magatokra. majd hívlak, ha megtudok valamit, oké?
Néztem rá kérdőn és reméltem, hogy tudja miről beszélek. Aztán arcon csókoltam a kis Belzebubot.
- Sziasztok!
Integettem nekik, amikor elindultak, majd én is fogtam magam és hazafelé vettem az irányt.

(Köszi a játékot!)

*Tudtam, hogy milyen makacs Nicholas, azonban én magam sem voltam olyan túlságosan könnyű eset. Így bizony nem árultam el neki, hogy hova megyünk vagy épp mit csinálunk. Bájosan pislogva tekintettem  rá az utcán és egy fekete selyem sálat vettem le a derekamról, ami nekem dísznek szolgált. Neki, meg pont jó volt arra, hogy bekössem a szemét. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű menet. *
- Naa… csak egy kicsit bízz bennem. * Kérleltem ha kellett, bár könyörögni nem könyörögtem, de ha sehogy sem ment, akkor bizony kapott egy ajánlatot, hogy cserébe kérhet valamit. Ha így ment akkor tökély és már vezettem is a havas tájon előre, irányt válltva, hoyg még véletlen se gyanakodjon.*
- Vigyázz… fa. * Rántottam magam felé, miközben belé karolva vezettem továbbra is. Oké, kicsit későn vettem észre azt a fát… de nem ment neki, s ez számít. Halkan már hallhatta a zenét, mely szólt s bele vegyült nevetések, kuncogások, kiabálások hangjait is. Végül pár méterrel mikor már jó hangos volt a zene megálltam és előtte lábujjhegyre álltam. Ugyan megmentette az életem de mégsem szerettem mindenáron hozzá érni, még ha néha hiányoltam is s egyenesen akartam. Nem múltak az emlékek, folyton itt kavarogtak a tudatomban. Elfojtva. *
- Csukd be a szemed… * Leheltem halkan, mintha a legféltettebb titkom mondanám el neki. s ujjaim könnyed mozdulattal kioldották a sálat és az lehullott Notym szeme elől. A saját zöldes tekintetemmel találta szembe magát, mely jó kedvűen s kíváncsian csillogott. Kezem ugyan be volt kötve már megint de nem számított, csak oldalra léptem, hogy a kivilágított jégkori pályát meglássa. S a lelkem mélyén kicsit tartva vártam a választ, a reakcióit. De mégis reménnyel, hogy talán tetszeni fog neki, hogy nem néz majd kapásból hülyének. Bár... az vagyok.*

Már maga az ébredés is gyanakvó volt. Mira már napok óta rágta a fülemet, hogy menjünk el valahova és mindig kitért az elől, ha a helyszínt kérdeztem. ,,Majd meglátod" - vigyorgott rám mindig a terminál túlfeléről és bájosan pislogott rám. Hiába, ilyenkor már inkább nem firtattam. Viszont időpontot nem igen találtunk. Felgyülemlett a munka, mindenhova hívtak és hát valamiből fenn kellett tartanom a lakást is, hogy a leányzónak legyen hol aludnia olykor. Így hát belementem, találkoztunk és mentünk. Viszont egy idő után Mira nekiállt szemkötözősdit játszani, ami nem igen tetszett... mire készül már megint ez az ördögi nőszemély?
- Amikor legutóbb bíztam benned a kádban kötöttünk ki... - emlékeztettem egy pár héttel korábbi eseményre... viszont amikor megtette a felajánlását, nem tudtam rá nemet mondani... szóval nekiállt kötözni, de azért még viccből odamondtam neki: - Vigyázz, nehogy végül tényleg megkérjem a kezed - mindenesetre aligha lehetett komolyan venni ezt.
Szóval utána vakon mentem, tiszta terepgyakorlat volt... Mira meg igyekezett navigálni... nem pont jól, mert azt a bizonyos fát elég közel éreztem... fát?! Najó, a kíváncsiságom már elég erős volt, főleg, miután jöttek a hangok is. Téli majális vagy mi? A szavaira be is hunytam a szemem, vártam. Hamarosan lehullott rólam a sál és szembetaláltam magam a lány zöld íriszeivel. Szerettem őket nézni, főleg azokra emlékeztem, amikor azon kevesen alkalmakkor ez fogadott ébredéskor. De aztán félrelép és... hát eléggé megilletődök, amikor meglátom, hova is hozott engem. Megilletődve pislogok hol a lányra, hol a pályára.
- Oké, látom nevetni akarsz rajtam miközben esek-kelek - mondom, de aztán csak elmosolyodok és rákacsintok a lányra. - Jó ötlet, tetszik.
Igaz, egyáltalán nem értettem a módját, de csak nem lehet nehéz... annyira.