Mólók

~Ó nem! NEM! Ha azt hitted, bedőlök neked, és arra számítok, úgy reagálsz majd az érintésemre, mint egy normális, vagy csak egy közepesen mániákus, paranoiás riporter, aki a munkája miatt túl sokat látott, akkor nagyot tévedsz! Többé már nem vagyok olyan naiv, hogy ne készüljek fel arra, hogy azok az ijesztően hajlékony izomszablyáid amiket te lábaknak használsz bármikor lecsapjanak rám!~
Amint látja, hogy a nő megmozdul, ő maga is támadásba lendül, oldalra lép egyet, és le is hajol, hogy a nyaka biztonságban maradjon, aztán egy kézzel összefogja a két lábat, és úgy rántja fel a csajt, mintha csak 40 kiló lenne...Szóval ez után az ölőbe kapja, mielőtt leesne, aztán pedig jól megszorítja, nehogy maradandó sérüléseket szenvedjen...mármint ő, nem Chloe.
-Mi a baj, elaludtál, és nem tudtad ki jött hirtelen? - Kérdi gúnyosan a megrovásra, aztán nem kifejezetten gyengéden elereszti a nőt. A jelentésre aztán megcsóválja a fejét.
-Nem lesz ez így jó. Az alibink csak két napos eltűnést tesz lehetővé, és az elkészüléssel együtt az 6 órán belül letelik.
Elgondolkodva vakarja meg a borostáját, miközben a Protector-t figyeli az üvegen át.
-Rendben. 2 óra múlva jelentkezem.
~Ha meg nem, akkor a bőregért megnyúzták...de ezt tudja ő magától is.~
Magára kapja a jelmezét, és némi fegyvert is előkészít, hogy a célpontja se unatkozzon majd, aztán indulás előtt vet mégy egy utolsó pillantást az elnök asszonyt taszigáló nőre.
~Bakker, az emberiség vezetőjét csicskáztatja...hát ez rideg.~

O'Connor-t felkutatnia nem könnyű. Már előre látja, hogy rengeteg nyomot meg kell majd vizsgálnia, sok türelemre lesz szüksége, és úgy általában be kell vetnie minden tapasztalatát, amit a felderítőknél szerzett, és még így is majdhogynem tűt keres a szénakazalban...egy olyan szénakazalban, ami tűket eszik! De persze őt nem olyan fából zavarták, hogy ez zavarja, ezért aztán a háztetőn állva kinyújtóztatja tagjait, a kezébe veszi eldobható kommunikátorát és...
-Pete, az a magas fickó akit megkértelek, hogy figyelj, még abban az épületben van, ugye? Kösz...
Na jó, valójában lefizetett egy pár sarki kajáldást, és taxist, hogy tartsák nyitva a szemüket. Volt, aki ingyen vállalta, hogy segít neki móresre tanítani a "húga gyermekének az apját".
~Imádom ezt a bolygót, komolyan...ez az összetartás hiányzik a Marsról.~
Mikor Jimmy elhagyja végre az épületet ahol tartózkodott - gondolom a nyomoknak járt utána, vagy kikérdezett egy tanút, esetleg feladta a heti lottót vagy ilyesmi - egy füttyentéssel jelez neki, aztán egy sötét sikátorba húzódik előle, hogy csak egy vörös árnyat láthasson belőle. Ha követi a férfi, néhány denevér alakú füstbombát hajít köré Maverick, aztán lassan, fenyegetően lép ki a fényre a fekete felhők rejtekéből.
-Érdekes helyen próbálod megszerezni a pénzünket Jimmy. Vagy az már megvan, és a rendőrségtől a belépő kódok kellenek netán? - Kérdi gépies hangján, a maszkba épített hangtorzítónak köszönhetően.
-Nem maradt sok időd...és én sem vagyok valami türelmes.
A kezében lévő bat-íjpuskát közben a férfi mellkasára szegezi a távolból, és próbál nem gondolni rá, milyen eszméletlenül hülyén fest ez a fegyver.

*Fáradt voltam, álmos és azt hiszem ez teljesen érthető egy ilyen mozgalmas éjszaka után, bár tény, inkább mozogtam volna Jimmyvel napfelkeltéig, minthogy itt végezzem. De lássuk be, ezen már késő agyalni, de nincs mit tenni. Egy idő után bármennyire nem akartam megadtam magam az alvás erejének, mely folyamatosan húzott a mélybe magával. Olmos lábakon, egy baromi kényelmetlen helyzetben. A szék az volt, de még az irodai székem sem alvásra tervezték.
Nem is bírtam aludni csak pár órát és már nyitottam is ki a szemem. Hol az egyik, hol a másik ember után kutatott a tekintetem, akik nem szóltak hozzám, csak akkor mikor inni adtak. Ittam is, mint aki a sivatagból jött. De enni… igyekeztem, de az első falat után ki is köptem.*
- Mi a fene ez? * Pislogtam az előttem lévő ember szemébe, és amíg etetni próbált én bizony köpködtem kifelé. Nem volt jó, finom meg végképp nem. Így nem is eszem meg még akkor sem, ha mardosna az éhség. Ami egyébként nagyívben elkerült. Mikor felállított, hát mentem pár lépést, de utána a lábaim feladták. Tekintve, hogy elvolt zsibbadva, a láncaim nehezek… hajm… sosem érünk oda. *
- Meddig megyünk még és mi értelme ennek az egésznek? Nélkülem semmit sem tudnak elérni. S ha én itt vagyok, bármit is akarjanak elérni ezeknek a szuperhírók javára semmi sem fog történni. * Próbáltam meg beszélni, hogy legalább ahhoz közelebb kerüljek, hogy mit keresek itt. Szörnyű logikára vallana, ha ilyen téren akarnak elérni valamit és pont azt rabolják el, aki megtenné. Ebben az esetben inkább Jimmyt kellett volna. Szóval ez még mindig baromság.*

[Ryan]
Pech vagy sem, de kicsit véletlenül sem véletlen késve érkezett meg valamikor kora reggel. A tűzet addigra eloltották. De Ő egyből hátra ment, hogy lássa mi a helyzet. Elvégre ezért van az udvar hátuljában a biztonsági rendszer központja, amit végképp lehetetlenség megközelíteni.
- Helyzet jelentést! * Adta ki a parancsot, egy jó reggelt helyett. És ha végig hallgatta, hogy a kameráknak annyi, a füstjelzőt kilőtték, szóval az összes ilyen hülyeséget, amikről amúgy sem várt eredményt megkereste Jimmyt. Ha itt volt, akkor csak oda ment hozzá, ha valahol máshol hát istenem, nem olyan nagy az épület és az udvar.*
- Mi történt? * Látszólag nyugodt, s csak úgy mint mindig haja és megjelenése kifogástalan. Hátrafogva, fekete cucc, fegyverei az oldalán. De ez nem meglepő, csak a szemei csillognak kissé fáradtan. Hát igen, a szexualitás megerőltető feladat, ami leterheli az embert. Pláne, ha utána órákig vezet. *
- Az összes kamerát kilőtték és a hálóban amúgy sincs. Szóval csak te tudod elmondani. A vészkijárat aktivizált, de ez nem elegendő, hisz a hajón kívül nem vett fel semmit. Az pedig a sajátunk… Ana elvitte a kommunikátorát? Abba van nyomkövető… így akadtam rátok is legutóbb. *Ha pedig nem találta itt a férfit akkor csak várt… a riporterekre amik lassan rohamozni kezdenek. Már tudta, hogy mit mond. De ettől még a helyzet nem volt megnyugtató, hogy el is hiszik.*

Mondanom sem kell, hogy egy szemhunyásit sem aludtam, próbáltam mindenkivel beszélni, már aki hajlandó volt szóba állni velem és nem küldött el azzal, hogy ő Ryan embere és majd csak neki fog jelentést tenni, nem egy kívülállónak.
Így persze azonnal a testőr felé vettem az irányt, ahogy megláttam felbukkanni a lenyalt frizurájával és a skatulyából kihúzott ruhájával. Már ezért is dühös voltam rá, mivel én kialvatlan és gyűrött voltam és felettébb ideges, habár ezt rutinosan lepleztem, de ő már tisztában lehetett vele, min megyek keresztül. Nem akartam még egyszer elveszteni azt akit szeretek.
- Jó, hogy előkeveredtél végre! - kezdtem elsőnek egy kis rosszallással a hangomban. - Van egy kis gondunk! - húztam félre, hogy a többiek ne hallják. - Ana-t elrabolták és elég profin csinálták. - kezdtem bele, aztán igyekezve összeszedetten elmondani a történteket.
- Szóval tettek róla, hogy ne tudjak beszállni a kocsiba. - húzom félre az ingem, hogy lássa az egész mellkasomat befedő kék-zöld zúzódást. - Biztosra mentek, ezért nem szeretném, ha bevonnánk a zsarukat. - néztem rá határozottan. - Valahogy nekünk kell megoldani a helyzetet, egyébként téged sem vonhatnálak bele, de ha figyelnek is, abban még nem lehet semmi feltűnő, hogy most beszélünk, de ne csinálj semmi hülyeséget. Eddig nem jutottam semmire és valahonnét meg kell szerezni a pénzt, nem adtak haladékot. - magyarázom, aztán várok, hogy van-e kérdése, ötlete.

Később......

Ryan emberei hathatós segítségével azért le tudtam adni a sikló roncsai mellett talált tárgyakat, hogy megvizsgálják őket, de mint ahogy ott is gondoltam, nem találtak rajta semmi olyan nyomot, ami előrébb vihetett volna.
Bosszúsan lépkedtem ki a labor épületéből, és legszívesebben ordítottam volna egyet tehetetlen dühömben. Már attól is idegbeteg voltam, hogy Ana élete veszélyben van és minden perccel közelebb kerültünk az emberrablók által megadott határidőhöz.
Nekem esélyem sem volt, hogy ennyi pénzhez hozzájussak, vagy akár csak elhitessem velük, hogy meg tudtam szerezni, ehhez kellett volna a nagyfiú segítsége, aki végre előkeveredett.
De egyelőre megőrültem a bizonytalanságtól és a semmittevéstől, így aztán egyáltalán nem voltam vicces kedvemben, ahogy a füttyszóra felnézve, megláttam, hogy valaki engem hívogat.
Viszont az is felvillant bennem, hogy talán kapok valami hírt szerelmemről, hiszen itt engem nem nagyon ismer senki, hogy ez a találkozás véletlen legyen, pont ebben az időben.
Hátranyúlva a derekamhoz ellenőriztem, hogy a fegyverem a helyén van-e, majd követtem azt a fura hegyesfülű alakot a sikátorba, akinek a maszkja túlontúl ismerősnek rémlett.
A füstbombáktól hátra hökköltem és a kezem a pisztoly felé mozdult, de aztán összeszűkült szemmel meredtem a felhők rejtekéből megszólaló férfira, legalábbis a hangtorzító miatt annak véltem, de hát bárki lehetett végül is. De nem is ez volt a lényeg……egyelőre.
A szavak hallatán és a rám szegeződő íj láttán inkább dühös leszek, mint ijedt, hiszen nem gondolom, hogy lelőnék azt akitől arany tojást remélik megkapni.
- Eddig profinak gondoltalak benneteket, de ez elég gyerekes próbálkozás. – vonom meg a vállam tettetett nyugalommal, miközben belülről majd szét vet a feszültség. – A határidő még nem telt le, így nem tudom mit türelmetlenkedsz. Hidd el, nem fogom hagyni, hogy Ana-nak, akár csak a haja szála is meggörbüljön, különben….. – nézek mereven és fenyegetően a szemébe. – És, ha már itt tartunk, biztosítékot akarok, hogy a Protector asszony még él!
Miközben beszélek vele, azért igyekszem minden részletet megfigyelni rajta, ami esetleg a segítségemre lehet, és bár nem ígérek neki semmi konkrétumot, azért megnyugtatni is, hiszen nem szeretném, ha Ana-nak miattam esne baja. De ha bántották……..Azt nagyon-nagyon meg fogják bánni! Most az egyszer nem bánom, hogy rendelkezem fajom képességeivel.

-Mondtam, hogy nem kéne Batman jelmezben dolgozni, olyankor mindig túl komolyan vesznek! - Jegyzi meg gúnyosan, az íjpuskával pedig arra a kezére céloz a férfinak, amivel az előbb a fegyvere felé nyúlt. Illetve, ezt nem tudhatja, de sejti, hogy nem az autogramfüzetét akarta elővenni a farzsebéből.
-Biztosíték? Rendben, nesze.
A zsebébe nyúl, és egy gombóccá gyűrt, átázott, pirosas színű szalvétát dob le Jimmy elé a földre, amiből valami bíbor színű folyadék szivárog, és ahogy az anyag megadja magát a gravitációnak, és szét hajlanak a papírok, kiderül, hogy a vörös masszában egy apró, ujjnyi henger alakú tárgy hever, a tövében pedig ott csillog Anastasia egyik gyűrűje.
-Itt a bizonyítékod. Ennek az eltávolítása nem fenyeget közvetlen életveszéllyel, és relatív fájdalommentes. Remélem ez elegendő lesz. Ajánlom gyorsan teljesítsd a követeléseinket, mert a következő ujj nem marcipánból lesz.
Hagy egy kis időt, hogy felfogja, és megeméssze a halottakat a látszólag hullafáradt férfi, aztán levesz az övéről egy denevér alakú tárgyat, és a kezébe passzolja.
-Az óra ketyeg. Ha van még kérdésed, gyorsan tedd fel, aztán pedig munkára. Igazán kár lenne azért a dögös politikusért.
~Fel a fejjel kölyök. Nekem a hónapfordulónkon azt sem engedi majd, hogy hozzáérjek, ha nem életbevágóan fontos, szóval elég a kiskutya szemekből, és mentsd meg végre a csajodat, hogy végre felmarkolhassuk a nagy pénzt, és ne kelljen többé Batman-t játszanom!~

[Ryan]

- Mondj valami újat… * Bólintott zordan mit sem foglalkozva a férfi rosszallásával. Kit érdekel az most? Különben is, az összes rendszert kiiktatták, nem meglepő, hogy profi munka. Viszont a kioktató szavaira csak felvonta a szemöldökét. Hát ez kész. De javára legyen mondva, hogy nem nevette ki élből a másikat és még ráadásul végig is hallgatta a kis monológját, hogy mi lenne a feladata.*
- Na álljunk meg egy percre. Egyetlen szabad napot vettem ki, és ezt a napot választották. Ma így is, úgy is visszajöttem volna. Ergo, mivel profi munka tökéletesen tisztában voltak vele, hogy ma érkezem, és mint biztonsági főnököt nem fog elkerülni az ilyen dolog és akárhogy pattognak akkor is teszem a dolgom. Hidd el, nem véletlen nem hagytak nyomot, mert a zsaruk bevonása nélkül is elég hamar kiderítettem volna. Míg neked utazásodba kerül a Marsig. Ami a pénzt illeti, máris csináltatok egy folyószámlát rajta az összeggel. Anának meg van a pénze, nekem meg a hozzáférésem. Nem akarok szólni a zsaruknak, nekem legalább olyan fontos, hogy Anastasia egyben legyen mint neked. Csak az ok más. Ó és Jimmy, ha valaki kérdezi… Ana béna volt, vacsit akart neked főzni és cseszte elzárni a gázt. A ház lángra gyúlt, Ő pedig még az éjszaka haza utazott az anyjához… csak ha valaki kérdezné. Szóval csak nyugalom, legalábbis kifelé. * Aztán ott hagytam, hogy elintézzem a számlát.

//Ryan//

Ha levonom a feszültségemet a dologból, nekem is be kell látnom, hogy Ryan-nak igaza van, nagyon is tudatosan szervezték a tegnapi napra a támadást, amikor Ana közvetlen testőre és az emberek parancsnoka nem áll az útjukban. Persze higgadt fejjel én is végig gondoltam már ezt, csak most közel sem vagyok nyugodt, hiszen a határidő sürget.
- Oké, rendben, tudom, hogy úgy van, ahogy mondod, de kicsit kikészített ez az este és az éjszaka, na meg nagyon aggódom Ana-ért. – sóhajtok egy nagyot, majd kicsit nyugodtabban bólintok, ahogy elmondja, hogy a pénzzel nem lesz gond.
Na nem mintha szívesen fizetnék az emberrablóknak, hiszen a hivatalos protokoll szerint nem is lehetne, de ez most nem érdekel. Ha Ana majd biztonságban lesz ráérünk azután levadászni ezeket a mocskokat.
- Tőlem ugyan senki nem tud meg semmit. – ígérem meg a testőrnek, hogy tartom a szám az igazi okról és tudomásul vettem az áltörténetet. – És nem látszik milyen halál nyugodt vagyok? – engedtem meg felé egy fanyar mosolyt, aztán én is megfordultam, hogy csináljak valami hasznosat és eltereljem a baljós gondolataimat.

//Maverick//
Fagyos képpel meredtem a viccelődő bőregérre, mert nem gondoltam, hogy nevetgélnem kéne annak a humorán, aki nem régen elrabolta a Föld első számú vezetőjét.
- Ha ezt most viccnek szántad, akkor el kell keserítenem téged, nem vagyok rá vevő. – tettem még hozzá, de majdnem a torkomon akadtak a szavak, ahogy megláttam a földre pottyanó kis csomagot, mely első látásra és még az azt követőre is, nagyon ismerősnek tűnt, hiszen nem egy túszejtő akcióban vettem már részt.
Mikor szétnyílt az átnedvesedett papír, azonnal felfogtam, hogy nem igazi testrészről van szó, ezért a torkomban dobogó szívem is kezdett lassabban verni és a visszatartott levegőt is kifújtam, de a gyűrű nagyon is igazinak tűnt.
- Ácsi Denevérkém! – emeltem rá parázsló tekintetemet. – Most komolyan módosítgatni akarod a feltételeket? Egyre nagyobb csalódást okozol! Adtatok egy határidőt, ami ugye még nem telt le. Akkor miért is akarnád bántani a Protector asszonyt? Meg fogjátok kapni ami jár, ebben biztos lehetsz, nem kell a hülye kis játszadozás, ennél profibbak vagyunk mindketten, vagy nem?
Ösztönösen kaptam el a felém repülő denevér alakú tárgyat, amit felém dobott, bár fogalmam sem volt mi akar az lenni, így kérdőn néztem rá.
- A pénz hamarosan rendelkezésre áll, mond, hogy hol bonyolítjuk le a cserét és hogyan? Ne vesztegessük feleslegesen egymás idejét. – komorodtam el. – Ja és Batman, amíg nem tudom, hogy Ana életben van, egy fillért sem kaptok, ez – mutattam a földön heverő gyűrűre, - nem bizonyít semmit. Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy ennyi pénz kifizetek és nem kapok érte semmi biztosítékot.
Közben veszettül járt az agyam, hogy felmérjem a velem szemben állót, akinek a szavajárása, a mozdulatai és az íja, valamiért elég ismerősnek tűnt. Fura egy alak volt és ez esélyt adott arra, hogy később felismerjem.

Mély sebet ejt a lelkén, hogy még egy kis mosolyképződményt sem tud kicsalni az előtte álló férfiből, bármennyire is próbálkozik. Az élet olyan igazságtalan! Neki igenis jó a humorérzéke, csak mindenki utálja őt, és ezért teszik ezt vele! Ha hazamegy majd sírva ölelgeti kedves, egyetlen rózsaszín plüsselefántját, aztán megint leírja a naplójába az érzéseit, mert az legalább meghallgatja...de csak ha nyitva van a patika, és utána dobnak pár tonna füvet hazafelé!!!
-Barátom, igazad van, súlyos téveszmék kínoznak engem. Az egyik, hogy azt képzelem, elraboltam a föld legjobban védett politikusát a testőrsége orra előtt. Őrület mi? A másik pedig az, hogy akit fogva tartok a csajod, akiért bármit megtennél, hogy viszont lásd, ezért úgy táncolsz, ahogy én fütyülök. De tudod mit? Bizonyítsd be, hogy tévedek! Mutasd meg nekünk, mi a legrosszabb amit tehetünk???
Arra, hogy a pénz hamarosan a rendelkezésére áll már elégedetten bólint.
-A találkozó? Pontban éjfélkor az Eifel toronynál. Ha megvan a pénz, elmondjuk, hol találod a csajodat.
Aztán lesandít a denevérre, és a homlokához csap.
-Jaj tényleg, el is felejtettem elmagyarázni, mi az, nemde? - Ezzel egy időben az íjpuskára helyezi másik kezének egy ujját. - Hát könnygáz!
A gombnyomástól ebben a pillanatban fel is robban a kis szerkezet, elárasztva Jimmy-t, és környékét, s mire kitisztul a levegő, a bőregérnek már hűlt helye, és csak egy memóriakártyát hagyott hátra, rajta a videóval, amin Anastasia közli, hogy nem bántották, és a többit.

Természetesen Rick nem megy messzire. Egy sötét sarkokból, tovább figyeli szerencsétlen Jimmy-t, miközben ő maga rejtve marad a kíváncsi szemek elől.
-Selena, itt Bruce. Eddig teljes siker. Vége.

Egy sziklára ültettem, hogy pihenje ki magát. Amennyire irritált a gyengesége, annyira elszántan mantráztam magamban, hogy kiről is van szó, és hogy neki nem is kell olyan edzettnek lennie, mint nekem vagy a hozzám hasonlóknak. De azért örültem volna, ha könnyebben haladhatnánk, mert ha neki fogalma sincs, mennyire fontos, hogy ez akció sikeres legyen (ráadásul pont az ő érdekében történik minden), attól még nem akaródott elszúrni.
-Nem kérdezősködik, megeszi - nyújtottam neki oda a maradék energiaszeletét, amit nem volt hajlandó reggelire megenni, de most ha kellett saját kezűleg tömködtem a szájába, aztán az ujjaimmal összezártam az ajkait, hogy ne köpje ki. - Enélkül semmi ereje nem lesz, de nincs időnk több fogásos reggelit fogyasztani.
A kommunikátorom csipogni kezdett. Ez biztos Maverick lesz. Ha ennyi idő alatt még nem lövette le magát, esetleg lőtt le ő valakit, akkor megemelem a kalapomat előtte. De ha megtudom, hogy akár csak egy könnygáz bombát is elsütött...
-Maga csak ne foglalkozzon ezzel - intettem, miközben elővettem a kommunikátort. - Nincs más dolga, mint kivárni, amíg megegyezünk az embereivel, és menni, amerre én mondom.
Pár lépésre eltávolodtam tőle, de egy pillanatra sem vettem le róla a szemem, miközben kapcsoltam, hogy meghallgathassam, mit akar velem közölni a partnerem.
-Remek, Bruce. Ha megvagy, várunk a Kettes Bázison, teljes felszereléssel vagy kiváló alibivel.
Úgy ítéltem meg, hogy ennyi időnek elégnek kellett lennie, hogy a Protector kifújja magát, már csak azért is, mert az épület, ahova tartottunk, már nagyon közel volt. Hacsak nem esett össze ájultan, és kellett a vállamon cipelnem, fél óra alatt odaértünk. Ez az előbbihez hasonló raktár volt, csak jóval kisebb. Egy stabilnak tűnő vascső mellé egy üres fémdobozt húztam, amire leülhet, majd hozzábilincseltem a csőhöz.
-Fizikális panasz? Igény?
Ha volt bármi elfogadható kívánsága, azt megtettem neki. Szóval, ha például szomjas volt, adtam neki vizet (oda nem adtam neki, én itattam, mert tapasztalatból tudom, hogy fegyvernek bármit lehet használni), vagy közelebb toltam a ládát a falhoz, hogy neki tudjon dőlni. Egyébként megálltam tőle pár lépésnyire, és fél füllel a kinti eseményeket hallgatva rezzenéstelenül, szótlanul néztem a foglyomat, hogy biztos ne próbálkozzon semmivel, és vártam, hogy Maverick megérkezzen.

A felcsattanó szavai nagyon is rosszul esnek, mert igaza van! Úgy rabolták el Ana-t, hogy jóformán még csak észre sem vette senki és ez nagyon nagy baj, hiszen ez bármikor megismétlődhet és mi van, ha nem elrabolni, hanem megölni akarják?
- Nem kell fenyegetőzni! – rázom meg a fejem elkedvetlenedve, de egyre dühösebben, hogy vissza kell fognom magam, ahelyett, hogy beleverném a fickót a betonba. – Nagyon jól látod, hogy nem szeretném, ha An….a Protector asszonynak bármi baja esne.
Mikor közli az átadás helyszínét, nem is kicsit felszalad a szemöldököm.
- Eiffel torony? Mi a bánat? Messzebbre nem tudtátok kitalálni? Különben is ott csak a romok vannak és hajléktalan bandák állítólag. – kérdezek rá, hogy jól hallottam-e.
De nem nagyon van időm a továbbiakkal foglalkozni, mert, ahogy kiböki mit is ajándékozott nekem, már hajítottam is el. A jó reflexeimnek, meg annak köszönhetően, hogy eleve bizalmatlan voltam a tárggyal kapcsolatban, sikerült időben eldobnom, hogy ne a kezemben robbanjon fel és, hogy ne a képembe kapjam az egészet.
Így is elég volt, hogy azonnal meginduljon az orrom és könnyben ússzon a szemem, miközben millió tű szurkálta a szemgolyómat.
Számítottam rá, hogy nem várja meg míg annyira összeszedem magam, hogy látok is valamit, így ez nem lepett meg, a további ajándéka azonban igen. Mikor óvatosan megvizsgáltam, már láttam mi az és azonnal a kommunikátoromba raktam.
Feszülten figyeltem Ana minden szavát és rezdülését, a hátteret és minden használható dolgot, hogy hátha közelebb jutok, de egyelőre legjobban az foglalkoztatott, hogy láttam szerelmem életben van még.
- Hamarosan kiszabadulsz kedvesem. – suttogtam a képnek, bár tisztában voltam vele, hogy nem hallja.
Aztán siettem vissza, hogy megmutassam a felvételt Ryan-nak, majd ha meg van a pénz akkor – egy megfelelő terv összeállítása után - időben a kívánt helyszínen lehessek.

*A pihenés szinte felüdítő volt, hogy nem hajszolt tovább mikor már a lábam sem bírta. De most komolyan, mért kell nekem egyáltalán sétálnom? Minek vannak autók? Hajók? Röhej ez az egész és még mindig értelmetlen.
Megérkezve azonban már ismét azt a vackot tömködte belém és a harmadik próbálkozásnál végül feladtam és meg ettem. Bár meg kell hagyni, hogy a hányinger kerülgetett Tőle. A víznek örültem, még ha egy csecsemnek is éreztem magam, ahogy a nő itatott. De mikor abba hagyta a szadizásom, csak a hátam a falnak döntöttem, hogy lehunyva a szemeim merüljek a gondolataimba.*

[Ryan]

- Ezen nem vagy egyedül O’Connor… * S egy pillanatra ugyan csak, de a férfi jeges tükrei aggodalommal teltek meg. Bár tudta, hogy mi folyik itt, de Ana tényleges állapotáról egy kukkot sem tudott és féltette a nőt. Azonban csak valóban egy röpke pillanatra engedte a férfinek látatni, azt, hogy Ő is érez ám a rideg és higgadt maszkja ellenére. Aztán már csak elmosolyodva bólintott a férfinek, és inkább ment elintézni a pénz kérdését. Illetve a sajtó csillapítását.
…
A felvételt látva, kissé összevonja a szemöldökét, de csak halkan hümment egyet, aztán vissza játssza legalább kétszer. Ujjai az állát simogatják, ahogy elmerülve nézi.*
- A jó hír, hogy nem egy atombunkerben van, hanem valószínűleg valami kevésbé védet helyen. Raktár, garázs. De ebből sajnos nem derül ki, hogy melyik bolygón. Egyszerűen csak Ana jól van. * Hisz másról nem árulkodott számára sem a felvétel. Így inkább ott is hagyta, hogy egy táskát nyújtson át Jimmynek.*
- A pénz… a táska egyik lábába be van építve egy apró, szilikonos nyomkövető. Ha csak nem egyenesen egy másik univerzumba viszik, akkor még működik is. *Utalt a férfi arra, hogy ha kiviszik az űrbe sem szakad meg a jel. Ha csak nem távolítják el. De ki az a barom, aki egy táskának azokat a pici lábait néznék meg? *
- Pár kilométeres távolságban követni fog egy csapat emberem. De ha van valami jobb ötleted, akkor hallgatlak. Én meg addig beküldetem a felvételt egy vizsgálatra. Zajszűrésre, hátha közelebb kerülünk. * Persze nagyon is jól tudta, hogy bár követni fogják Jimmyt, de semmi haszna nem lesz, hisz a táskában lévő vevő nem épp működik rendesen. Szóval teljesen külön utakon fognak járni egy idő után a két csapattal. S Jimmy egymaga marad.*

/Macheta-nak/

Az egyik vendéglő teraszán üldögéltem egy pohár sörrel a kezemben, vagy legalábbis annak mondta a pincér, de ma már ki tudja milyen utánzatot szolgálnak fel helyette. Bár ez érdekelt most a legkevésbé, inkább az foglalkoztatott, hogy hogyan fogunk tovább dolgozni, miként fogunk megélni, ha a helyzet még ennél is rosszabbra fordul, hiszen olyan volt most, mintha egy puskaporos hordó tetején ücsörögtünk volna. Mindenki azt leste mikor ugorjon neki a másiknak! Mindenki: a telepaták, a morák, a metamorfok és az emberek is, akik már csak félelemből is szívesen megszabadultak volna ettől a fenyegetéstől.
Mi meg itt rostokoltunk, mert az űrben most felfegyverzett hadiflották járőröztek és nem néztek jó szemmel semmilyen kis magán akciót. Így fel fog kopni az állunk! Az Öreg megint felszívódott és nekem nem volt energiám a nyomába eredni, csak megpróbáltam kitalálni, hogy mi legyen tovább. Ezért ültem most itt és igyekeztem a poharamban lötykölt italból valamit kiolvasni, hátha megszáll az ihlet, de inkább csak az alkohol kezdett megszállni.

Kissé bicegtem, amitől rohadt ideges lettem. Szar dolog, amikor az embernek fáj a térde. Ilyenkor mindig sokkal könnyebben dühbe gurulok.
-Takarodj már az útból azzal a rohadt tálcával, te barom, mi van, nem látsz a köténykédtől? És hozzál egy sört, ha végeztél...
Azzal lehuppantam Melissa mellé.
- Sehol sem látták. Bejártam az összes rohadt, lepukkadt kis kricsmit, de nincs sehol. Se itt, se a Holdon, se a Marson, e a rohadt műholdon. De hát valahol csak lennie kell!
Az asztalra csaptam. Többen megrovó pillantást vetettek rám azok közül, akik a pincérrel valóafférom óta figyeltek. A kötényes srác közben félve letett elém egy pohár sört.
- Kifogytam az ötletekből, Mel. Szerintem ne várjunk rá. Fogjuk a hajót, és húzzunk el a vérbe. Értem én, hogy tele az űr, de ha egyben tartod a csotrogányt, valahogy majd elboldogulunk. Különben sem hiszem, hogy bárki méltatná annyira azt az ócskavasat, hogy kilője...

A morcos hangra azonban egyből felkaptam a fejem, mert ez azt jelentette, hogy Macheta végre visszatért és talán ő legalább szolgál némi jó hírrel, de cseppet sem udvarias szövege, máris balsejtelemmel töltött el, de azért még reménykedtem, hátha csak a fáradtság beszél belőle.
Aztán, ahogy megszólalt, máris tudtam, hogy sajnos igazam volt. Ő sem tudott jobb hírrel szolgálni és ettől nekem sem lett jobb kedvem.
- Sajnos te is tudod, hogy ebben a legjobb az Öreg, a felszívódásban! A múltkor is feltúrtuk utána a galaxist, aztán nem mi találtuk meg, hanem csak úgy felbukkant. – biggyesztettem le a számat rosszkedvűen.
Az, hogy ne várjunk rá, hanem húzzunk el, nem volt rossz ötlet, csak éppen azt nem tudtam, hogy hogyan képzeli.
- A morák és a metamorfok flottája a célzógombon tartják a remegő ujjaikat és csak egy hangyafingnyi dolog kell, hogy egymás torkának essenek. Szerinted jó ötlet most a közelükben grasszálni? – néztem a szemébe kissé sötéten, mert nekem sem volt már maradásom, nem voltam én valami szárazföldi patkány, és ez a tehetetlenség megőrjített, de az óvatosságomat azért nem dobtam sutba.

Egy húzóra hajtottam fel a sört. Ittam már jobbat is. Ellenálltam a kísértésnek, hogy a poharat a hátam mögé vágjam.
- Csak tudnám, minek legénység az olyannak, aki inkábbb egyedül van! - csattantam fel - Ha neki ennyire rohadt mindegy, a fene megette már rég az egészet! Nem leszek az a fickó, aki hűséges kutyaszemekkel várja, hogy a főnöke felbukkanjon!
A harag beszélt belőlem, az elárult és elhagyott barát haragja.
- Mától én vagyok a Bolhapiac kapitánya. Egyelőre ketten leszünk, aztán majd még kerítünk egy-két használható embert. A háború miatt meg ne fájjon a csinos kis fejed, Cukorfalat. Ha végeztek, mi majd lesápoljuk a roncsokat. Addig meg elmehetünk a szimpatikusabb félhez szállítónak, készletekre csak lesz szükségük, ha sokáig játszadoznak ott. Ha elszegődünk mindkettőhöz, még jobb: mindenki a barátunk lesz. Na, mit gondolsz?

Tudtam, hogy csak a méreg beszél most Machetából, de meg tudtam érteni, hiszen valahol én is így voltam ezzel, de a lelkem mélyén az aggodalom is munkálkodott, bár azt mondják rossz pénz nem vész el.
A határozott kijelentése viszoint, hogy ő lesz innentől a hajó kapitánya őszintén meglepett és fel is kaptam rá a tekintetemet, hogy komolyan gondolja-e, de nem láttam semmi vidámságot a szemében.
Szíven ütött a dolog, de tudtam, hogy igaza van, nincs miért várnunk, hogy egyszer csak felbukkan.
Ha meg mégis, akkor még mindig visszazökkenhet minden a régi kerékvágásba, nem igaz?
Így aztán egy nagy sóhajjal, amiben minden benne volt, amit most gondoltam, kis habozás után bólintottam, és most szó nélkül hagytam a Cukorfalatot, bár nem kerülte el a figyelmemet.
- És ezt, hogy gondolod Macheta? Oda libegünk és felajánljuk a szolgálatainkat? Szerintem már az sem lesz egyszerű, vagy van valami kapcsolatod a metamorfoknál, esetleg a moráknál?ű
Persze nem lepődtem meg volna, hiszen neki mindenhol voltak kapcsolatai, csak kérdés, hogy most is működik-e a dolog.

Ha naplót vezetnék, ezt a fejezetet gondolom úgy kezdeném, hogy "nem volt könnyű a nyomára akadnom", de lássuk be, a történtek után az állomásról kitalálni sem volt egyszerű a számomra. Utálom, amikor két játszma között átrendezik az egészet és...mélyet sóhajtok, mielőtt elhatározom magamban, hogy korai még az ott történtekkel, vagy úgy általában csak az állomással viccelni. Az lesz a legjobb, ha nem is gondolok rá többet, akár még a túlélésem is függhet tőle, hogy arra koncentráljak ami előttem van...
~Na, ez máris egy vidámabb gondolat, yay...~
Mikor végre kiszúrom Melissa-t, a pulzusom az egekbe szökik, és a zsebemben a fénykardomat markoló kezem is remegni kezd. Hát meglett végre...de ki az a dromedár mellette? Csak nem megint bajban van? Űristen, lehet ez is rabszolgának akarja eladni? Mennyi pénz lehet nálam, talán jobb lesz, ha most inkább megveszem, ó igen az....Gondolatban adok magamnak egy tockost, aztán tovább figyelem a párost. Egyik sem tűnik boldognak. A lánytól ez kifejezetten elszomorító, a másik krapeknél viszont nem vagyok biztos benne, hogy látni szeretném milyen az, ha mosolyog. Ugh...
~Az viszont biztos, hogy fogalmam sincs, mi folyik itt...jobb lesz, ha kiderítem, mielőtt még belerondítok valamibe.~
Fejemre húzóm fekete kapucnim, és úgy próbálok közelebb osonni az asztalukhoz, igyekezve, hogy mindig takarásban maradjak. Ha sikerülne elég közel jutni, talán hallanám, miről folyik itt a csevej. Tudom-tudom...rémes, de haza nem mehetek, legalábbis kényelmetlen volna, és ha már idáig eljöttem...

Láttam a lányon, hogy nincs oda azért, amit mondtam, de ezt meg tudtam érteni. Én sem voltam épp boldog. Persze tudtam, hogy ő aggódik is: ha elég sokat vagy valakivel, olvasni is megtanulsz a rezdüléseiből. Én nem aggódtam: azt már rég eljátszotta a vén lókötő. A harmadik eltűnésénél, mondjuk.
- Hogy van-e kapcsolatom? Te most viccelsz, ugye? Majd szépen odamegyünk, és a hazafias érzelmeidre hivqtkozva felajánljuk a szolgálatainkat... Némi pénzért, természetesen, mert hát a hajónak csak kell repülnie... A morákat még nem találtam ki, de ki fogom, ne aggódj. Bár nem ártana nem felemlegetni azt a múltkori véres bulit...
Elnéztem a srácot, aki cirka harminchét fokban csuklyával a fején igyekezett kerülni a feltűnést. Ez se egy James Bond... És a zsebében volt valami fém. Talán fegyver.
- Hm... Lehet, hogy lesz egy kis dolgunk.
Hetek óta nem küldtek rám orvgyilkost, szinte már hiányzott... Bár azt hittem ennél kicsit jobbat érdemlek...

Miután túltettem magam a kezdeti sokkon, már én is azon gondolkoztam, hogyan is tudnánk ebből jól kijönni, de bíztam benne, hogy Machetának már vannak konkrét tervei, nem csak olyan durr bele módon akarja kockáztatni a hajó és a saját épségünket. Bár nem panaszkodhatom, sok rázós helyzetből kirángattam már a kedvenc járművünket, azért nekem is vannak határaim.
De, persze ismerhettem volna már eléggé a vén lókötőt, hogy tudjam, nem mindig az esze után megy és most benne is legalább annyira munkálkodott már a mehetnék, mint bennem, így nem csodálkozhattam, hogy „az oda megyünk, aztán majd csak lesz valami” variációt választotta.
- Végül is egy próbát megér! – vontam meg a vállamat, miután egy pillanatig megforgattam a fejemben a gondolatot. – Sokkal rosszabb már úgy sem lehet a helyzet. – törődtem bele, habár a kapitány sem volt sokszor megfontoltabb és most nekem sem volt kedvem visszafogni a dolgokat.
Macheta szavaira felpillantottam és nem kellett sokáig keresgélnem kire utalt a figyelmeztetése. Sokszor gyűlt meg a baja, vagy a bajunk a valamelyik ellenséggel. Hogy most épp kire vadásztak? Ez nem igazán volt releváns. Az adrenalin egy pillanat alatt öntötte el az izmaimat és a kezem a fegyverem közelébe siklott az asztal takarásában. Igaz, ha fém volt a kapucnisnál, akkor eleve vesztett volt a helyzete…….., de valahogy furcsán ismerős volt a tartása, a mozgása, habár az arcát nem láttam.
- Várj Macheta! – szóltam hozzá halkan. – Talán nem az, amire lesőre gondolunk, ennyire egyik sem bolond. – ráztam meg a fejem, miközben a szemem nem vettem le az alakról.
~ Luke? te vagy? ~ próbálkoztam gondolatban. ~ Vedd le a csuklyát, ha nem akarsz bajt magadnak. ~
Ha meg lesz az eredménye, akkor nekem volt igazam.

Egész büszke vagyok arra, hogy milyen ügyesen, és észrevétlenül tudok elég közel lopózni ahhoz, hogy Melissa mellett még a marcona alak is a hatóteremen belül kerüljön, ki utóbbi egyébként van egy sanda gyanúm, hogy amikor nem piál, és dohányzik, akkor ezekről fantáziál, mert még gondolatban is olyan érdes a hangja, hogy szinte már dörzsöli az agyam.
~Jól van, lássuk miről folyik a....ORVGYILKOS???~
Azonnal lebukom, és a hátam hangosan csapódik a falnak, miközben rémülten kémlelem a környéket.
~Hol? És mégis hogy talált meg? Űristen, csak nekem lehet ekkora pechem, hogy megpróbálok kimozdulni valahol, és nem elég ez a darabolós őrült, még egy Orvgyilkos is...várjunk...fekete kapucni...béna...ez rám gondolt???~
Vörösödő fejjel nézek végig magamon, meg úgy a mólókon, melynek hátterébe annyira sem sikerül beleolvadnom, mint egy rózsaszín Tyrannosaurus tenné. Na jó...talán ez túlzás, annyira azért nem vagyok béna...
~Zseniális, majd ez íratom a síromra: "Ügyesebben oson, mint egy 7 tonnás gyík".~
Letargiámat aztán egy másik hang töri meg, egy sokkal lágyabb, és kedvesebb hang, amit viszont már sokkal szívesebben hallok. Óvatosan veszem ki a másik kezem is a zsebemből, és húzóm hátra a kapucnim, mielőtt kikukucskálok a fedezék mögül. Mikor meglátom, hogy a két célpontomon kívül a fél utca, meg a pincér is engem bámul, végleg eldől, hogy orvgyilkosi karrierem bizony véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna.
-Megtaláltam! - Kiáltok fel vidáman, aztán amikor a többi embert már nem érdeklem többé vöröslő fejjel sétálok az asztalhoz.
-Szia Melissa...ne haragudj, hogy nem telefonáltam, de a támadás után elvették a kommunikátorom és...ez hosszú történet...ó üdv...a nevem Luke Darrow - nyújtom a kezem az ijesztő pali felé.
-Öhm...ne féljen...nem akarom bántani...

örültem, hogy Melissa beleegyezett nem éppen kidolgozott tervembe. Rohadtul elegem volt már abból, hogy csak ültem, vakaraattam a vakargatni valót, és arra vártam, hogy a vén félnótás felbukkanjon. Most majd végre csinálunk is valamit.
Elnéztem a kapucnis srác érdekes balettelőadását. Ez valami új harcművészeti ág lehet? Földről támadás? Vízszintes offenzíva? Mindenesetre nem tűnt valami halálosnak, főleg, mivel csak vártam és vártam, és nem mozdult.
- Figyelj, Mel, ha ismered, nem foglak hibáztatni, ha letagadod...
Márpedig úgy tűnt, hogy ismeri, mert a srác felénk indult el, lemondva végre amúgy sem épp hatásos álcájáról. Minden mozdulatát figyeltem, már csak megszokásból is, de volt egy olyan érzésem, hogy ha fegyvert rántana, előbb lőné lábon magát, minthogy minket célba tudna venni.
Néhány hosszú pillanatig csak marconán bámultam a felém nyújtott kezet. Aztán, nyilvá az abszurditása miatt ilyen lassan, de eljutott a tudatomig, amit mondott. Széles mozdulattal megragadtam akezét, megszorítottam, férfimód megráztam, és közben végig röhöbtem. Nem akar bántani! Hát ez hatalmas volt!
- Ramirez vagyok -recsegtem- Hívj, aminek akarsz, de szép legyen, mert megbánod. Nem díjazom a "Ragyás", "Loboncos" és hasonló beceneveket. Tele van a helyi temető olyanokkal, akik ezt nem tudták, légy boldog, hogy előre szólok.

Bár nem vagyok valami jó kedvű, azt is jórészt az alkoholnak köszönhetem, de Luke produkciója, ezzel a földre vetődéssel, majd a „valahogy kimászok a kellemetlen szituból” magyarázattal, azért csak mosolyt csaltak az arcomra.
Ha nem húzná hátra a kapucniját, akkor is teljes bizonyossággal tudnám, hogy ki van alatta, mert a srác kétballábas viselkedése eltéveszthetetlen, mint egy DNS minta.
- Nagyon szórakoztató tud lenni. – vigyorgok most már leplezetlenül Machetára, aki nagy szemekkel nézi a műsort, és gondolom már régen letett róla, hogy ez egy fura támadási taktika lenne az ellenségei részéről, ha csak nem halálra akarják nevettetni.
- Igen Like, mindenki látta, hogy kiesett a kontaktlencséd. – fordultam a srác felé halálos komolyságot erőltetve magamra, mert nem akartam még nagyobb zavarba hozni, mert a végén még itt fog meggyulladni és elporladni szegény az asztalunknál.
A mentegetőzése eszembe juttatja, hogy persze, hiszen ő a Holdon lehetett, mikor a z androidok……meg a támadás….
- Hogy sikerült ide jutnod? És, hogy sikerült a nyomomra bukkannod? – bukott ki belőlem a kérdés, mert azt bár tudtam, hogy elég jól elboldogul az eletronikus kütyükkel, de ez akkor is elég nagy szám volt tőle.
Macheta felé tett gesztusára, csak a férfire villantom a tekintetem, bár látom, hogy most már jól szórakozik.
- Luke is tevékeny részese volt, hogy meg tudtunk szökni a kalózhajóról. – teszem hozzá magyarázatként az öregnek. – Luke, miért kerestél? Valami nagy dolog lehet, ha te kibújtál a csigaházadból. – húztam oda lábbal egy széket a mellettünk lévő asztaltól és mutattam neki, hogy tegye le magát.

Arcomon egy udvarias, és erőltetett mosollyal tűröm ahogy rángatja a karom, miközben valami ilyesmi játszódik le a fejemben:
~Oké, ez mehetett volna simábban is. Melissa agyalágyultnak tart, de legalább sikerült megnevettetni. Olyan szép mosolya van, hiányzott már. Ráadásul ez az alak sem tűnik vészesnek, sőt, ahogy rám vigyorog egész barátságos, és még a békejobbom is elf...HOGY AZ A MAGASSÁGOS ŰRISTEN FÜRÖSZTENE MEG METEORESŐBEN, MIÉRT, MIÉRT? MIT KÖVETETT EL SZEGÉNY KEZEM, HOGY EZT ÉRDEMLI? ERESZD MÁR EL, BASSZUS! Banyek...~
Óvatosan sandítok le szegény jobbomra, ami legnagyobb meglepetésemre nem duzzadt az ötszörösére, és izzik vörösen, de az biztos, mint ezt a fickót mostantól csak levélben üdvözlöm, vagy bólintással, ha feltétlen muszáj személyesen.
-Mit szólnál a...RAM-hoz? - Kérdem kissé küszködve, de aztán Melissa-hoz fordulok, és újra mosolyt erőltetek magamra.
-Nem a holdon...de az androidok stimmelnek igen. Kész téboly volt az űrbázis, a biztonsági személyzetünk teljesen bezsongott. Miután anyám...
Itt elhallgatok, és lehajtom a fejem.
-Szóval a támadás után védőőrizetbe helyeztek, és még egy nyomorult számítógépet sem kaphattam, mert féltek, hogy üzenetet küldök valakinek, lebukom, és rám találnak. Mintha én lennék a legnagyobb gondja annak aki ezt az egészet kitervelte. Szóval egy ablaktalan szobában ücsörögtem, egymagam, egy hordozható dvd lejátszóval. Amikor megkaptam, azt hittem lehidalok. DVD! Úgy értem, a legtöbb ember első választása egy dokumentumfilm lett volna arról, hogy mi az isten ez, és hogy a fenébe működhet még mindig.
Miután ki dühöngöm magam ezen, veszek egy mély levegőt, és megpróbálok a lényegre koncentrálni.
-Bocsánat...hónapok óta nem beszéltem értelmes lénnyel...szóval Dvd...
Megrázom a fejem, még mindig hitetlenkedve.
-Persze a beépített vinyós változat, billentyűzettel, meg minden, de tudjátok milyen nehéz azzal belépni a holonetes nyilvántartásba? Na mindegy, szóval megnéztem, hol szállt le utoljára a bolhapiac, aztán kibontottam a falat, és már szöktem is az első hajóval. Hihetetlen, hogy a saját népem is elfelejtette, hogy nálam van a fénykardom...komolyan nem tudom, mi baj van velem, hogy senki sem nézi ki belőlem azt, hogy ilyesmit hordok magamnál...na szóval, a földre érve már csak le kellett nyomoznom téged. Szerencsére nagyon jó a memóriám, így fejből emlékeztem a kommunikátorod számára...
Itt egy nagyon rövid pillanatra felmerül bennem a támadás előtti pár nap, amikor hosszú órákon át a saját kommunikátorm holografikus képére meredtem, és valahogy sosem sikerült összeszednem a bátorságom, hogy megnyomja a Melissa száma melletti hívás gombot.
-A koomunikátorodban van GPS, azt lenyomozni egy részeg négyévesnek is 2 perc, ha egy bolygón vagytok. A többit meg....tudjátok...
~Kivéve azt, hogy miért kerestem....na miért? Jó, nem, tényleg nem azért bár...~
-Hogy miért kerestelek? Nos...nem tudom, mi történt, de...az biztos, hogy abban a szobában kuksolva nem is fogom megtudni, ráadásul, milyen gáz már, hogy ilyen könnyen kijutottam? Ha tényleg veszélyben lettem volna...ja igen, a lényeg...szóval...
Nyelek egy nagyot.
-Úgy hallottam, csak ketten vagytok egy viszonylag nagy hajóra. Szeretnék...jelentkezni.... a legénységbe....ha nem gond?

Nem mondom, volt beszélőkéje a srácnak. Össze-vissza magyarázott valami celláról, meg mittudomén, miről, de azért a maga idegesítő stílusában egész érdekes volt. Szóval megszökött a védőőrizetből...
Amikor végre elhallgatott, pár másodpercig én sem szólaltam meg.
- Szóval, RAM? Neeem... Nem hiszem. De azért nem annyira nagyon rossz. Ha nagyon nagy szükségét érzed, esetleg hívhatsz John-nak, bár ritka, hogy valaki így nevezne. Na, akkor lássuk. Szóval te egy ilyen technikai srác vagy, és van egy fénykardod, amit legalább egyszer már használtál, igaz, az ellenfél nem támadott vissza, de legalább megvan még minden végtagod. Ez nem is olyan nagyon rossz kezdet. De A hajót Mel tartja karban, én meg, úgy fest, vezetni fogom. Szóval ha ő azt mondja, hogy hasznodat tudja venni, akkor esetleg lehet róla szó. Mi a képességed? És mennyire fognak üldözni? Mert ha valami nagykutya kisfia vagy, aki nagyon vissza akar kapni, nem biztos, hogy látni akarlak a hajómon.
Meglepően könnyen jött a számra ez a kapitányi szöveg. Pedig sosem akartam vezető lenni, nem véletlen választottam a fényes, gazdag élet helyett ezt... Na nem mintha a Bolhapiac kapitányának lenni olyan fényes dolog volna...

Elképzelem magamban Machetát, ahogy valaki RAM-nak szólítja és majdnem hangosan felnevetek, de aztán inkább még sem, mert néha az öreg eléggé kiszámíthatatlan, ha valaki rajta akarja köszörülni a nyelvét, de most meglepően jól reagálja le a dolgokat.
- Persze az űrállomáson, mindig megbotlik a nyelvem, de ez a lényegen nem változtat. – intettem nagyvonalúan a kezemmel. – Anyád jól van? –kérdeztem azért meg, mert gyanúsan elhallgatott egy kis időre.
Aztán csak hallgatom Luke csapongó és bő lére eresztett beszámolóját, ami tőle tényleg szokatlan és biztos, hogy nagyon megviselték szegényt az események, hogy feladta az eddigi életmódját és önként és dalolva indult útnak a nagy ismeretlenbe.
Persze így általa előadva, nem is volt olyan nehéz a nyomunkra akadni. És én még azt hittem, hogy könnyű eltűnni, de jó lesz megjegyezni, hogy még sem.
A kérdésemre is megkapom a választ, bár azt hiszem ezt most bárki feltehette volna, legalábbis az első részét.
- Luke, szerintem élő ember nincs, aki jelenleg tudja, hogy mi és miért történt. Mindenki harckészültségben és robbanásra készen, ennyit lehet tudni. – sóhajtottam egy nehezet, aztán meg csak néztem ki a fejemből, hogy mit akar? Felvételt a hajóra?
Még nagyban emésztgettem a hihetetlen fejleményeket, mikor Macheta a maga aranyos és utolérhetetlen módján, már válaszolt is, nagylelkűen rám hárítva a felelősséget, hogy mi tévők legyünk a fiúval.
- Nagykutyának nagykutya, igaz Luke? – nézek rá én is kíváncsian. – Kérdés csak az, mit szól hozzá anyuci.
Közben vadul járnak a gondolataim. A képességei nagyon is kiválóak, abban nincs hiba, csak egy kis bátorságot és önbecsülést kéne a fejébe önteni, de vajon én és Macheta alkalmasak lennénk rá?
- Ha, de csak HA a szüleid belegyeznek itt előttünk, akkor egy hónap próbaidőt eltölthetne a hajón, aztán majd meglátjuk. – vonom meg a vállam és nézek az öregre, aki máris úgy látom felnőtt a feladathoz.
- De készülj fel Luke, hogy a mostani idők húzósabbak lesznek, mint az eddigiek bőven. – mosolyodom el, ahogy már a gondolattól elönt az adrenalin.

-Ja RAM, mint a...ó...hát...oké... - veszem tudomásul a dolgot lebiggyesztett ajkakkal, pedig tök büszke voltam magamra. A faltörő kos nagyon illik hozzá, a nevéhez is passzol, és hát....RAM. Hozzám is közel áll a téma. No mindegy...gondolom eltart még egy darabig amíg éjszakába nyúlóan FTL-t játszunk, és beceneveket adunk egymásnak. A kérdés viszont anyámról...Szomorúan nézek Melissa felé...
-Hát ő...
De persze a szavamba vágnak. Na jó, ez így talán nem teljesen pontos, hisz a szaggatottan elhangzó szavaim közé ékelni egy monológot nagyjából olyan nehéz, mint átcsusszanni a tower bridge két tornya közt. Ritka, hogy az embernek be kell húznia a hasát hozzá...
-Úgy néz ki, hogy nem üldöznek, már napok óta eltűntem és semmi. Gondolom csak az állomásra terjed ki a fennhatóságuk, és mellesleg...ha egy másik telepata hajóján vagyok, nem hiszem, hogy aggódnának értem.
~Ó igen, nem vagyok egy nagy nyomozó, de kevés ember tudja kitalálni, hogy fénykard van a zsebemben, pláne abból, hogy érzi a benne a lévő fémeket.~
-Mellesleg, gondolatolvasó, illetve képes vagyok pizzát rendelni az univerzumban bárhol, de az már hosszadalmasabb.
Aztán mélyet sóhajtok, és hátradőlök a székemben, halántékomat dörzsölgetve. Sok itt az ember, ráadásul...szegény Melissa...tudom, válaszolnom kellett volna a kérdésére korábban, de nem könnyű... És egyébként meg, ha engedélyt ad rá anyuci??? Jó, nem reménykedtem benne, hogy tárt karokkal vár majd egy szál bikiniben, de banyek....legközelebb megsimizi a buksimat, és a kezembe ad egy nyalókát vagy mi? Lelki szemeim előtt már látom is, ahogy gügyögi:
"Ügyes kisfiú vagy, Luke! Na ki az okos fiúcska? Hát persze hogy te, csakis te! Mások nem tudják ilyen szépen és szófogadóan feltörni a flotta kommunikációs csatornáit mint te. Nagyon jó kisfiú vagy!"
Ugh...
-A szüleim...Anyámnak születésnapja volt a támadás napján, és apám kiment elé, hogy megvárja. Persze csak 6 szobányira éltünk a tanácsteremtől, de a gesztus az gesztus. Én, nem tudom mi történt velük. Senki sem mondott nekem semmit. Nagy a susmus, biztonsági okok, meg egyéb marhaságok...
Lehajtom a fejem. Érthető okokból nem szeretek erre gondolni. Anyám a tanács egyik legrégebbi női tagja. Ha olyan állapotban lenne, gondolom most ő vezetné a népünket Morgana távollétében és nem...
-Azt hiszem, felkészültem. - Jelentem ki, és kényszerítem magam, hogy felemeljem a fejem, és belenézzek Melissa két gyö...szóval megpróbálok magabiztosnak vagy olyasminek tűnni na.
-Egy hónap próbaidő? Pazar. szobát is kapok?