Mólók

Szavai, amivel megerősíti, hogy ő is ugyanarra az ünneplésre gondolt, mint én, csak jóleső borzongással reagáltam, na meg egy kaján vigyorral, ahogy kapott tőlem egy puszit a fülére.
- Au! – forgattam meg a szemeimet színészkedve, mint aki valami rossz hírt hallott, pedig inkább nagyon is felizgatott a mondanivalója. – Pedig már azt hittem sikerült elfeledtetnem veled, azt a kis „gonoszságot”. – jajdultam fel, de a szemeimben ott lobogott a vágy, melyet egy percig sem titkoltam.
Aztán már meg is érkeztünk a házba, ahol rekord sebességgel jutottunk a hálószobába, és már nagyon nem érdekelt, hogy a testőrök esetleg összesúgnak-e a hátink mögött sokat sejtető mosollyal, vagy, hogy tele a ház riasztóval, csak Ana érdekelt és mielőbb meg akartam kapni.
Ahogy kívánatosan és kacér mosollyal a fürdő felé haladt, hát nem nagyon kellett biztatni, mire utol értem, rajtam már nem volt egy szál ruha sem.

Pár órával később, fáradtan és kielégülten feküdtem a kissé leharcolt ágyon, a karjaimban tartva a békésen szuszogó kedvesem és elégedett mosoly ült az arcomon, ahogy a sötét mennyezetet mustráltam. Aztán lassan hatalmába kerített az álom, de soha ilyen boldogan nem aludtam el még.
- Szeretlek édes! – suttogtam még előtte, egy kicsit még szorosabbra fűzve a karjaim körülötte.

Szemforgatva sóhajtottam fel, ahogy Maverick felém nyújtotta a csokit. Hihetetlen, hogy ennyire komolytalanul vesz mindent. Leáll nassolni az akció kellős közepén, arról nem is beszélve, hogy már vagy százszor megbántam, hogy rábíztam az álruhák beszerzését. Sokan biztos dicséretesnek találták volna, hogy maradt a klasszikusoknál, de nem voltam benne biztos, hogy én jó érzem magam Macskanő jelmezben, amíg itt csámcsog a ragacsos csokiján egy életnagyságú Batman. Ez a férfi egyszerűen semmire sem jó!
~Nyugalom, Chloe! Te is tudod, hogy azért elég jól képzett katona, és a bevetéseken azért mindig tudja hasznosítani magát, úgyhogy még az is elképzelhető, hogy mást is fog tenni, mint az agyadra menni.~
A megfigyelt személyek igen fáradhatatlannak tűntek. Elismeréssel kellett adóznom a Protector asszony felé, aki ahhoz képest, hogy irodai munkára kárhoztatott, egész jó erőben volt. Mindenesetre elég sokáig bírták szusszal, már-már aggódtam, hogy még hajnalban is egymást fogják gyömöszölni. De végül csak álomba szenderültek, én pedig inthettem Mavericknek, hogy végre idő van.
Amíg ő a saját dolgával foglalkozott, én magára hagyva az épület garázsa felé vettem az irányt sietve, de azért nem rohanva. A sikló ott állt, ahogy számíthattunk rá, és mire odaértem, már szükség is volt rá. A felé rohanó sofőrt egyetlen gyors ütéssel az eszméletlenségbe segítettem, majd miután kivonszoltam az utcára, hogy azért ne essen komolyabb baja, magam ültem be a sikló vezérlőpultja mögé, majd az ilyen helyzetekre kijelölt vészkijárathoz kormányoztam, hogy a Protector biztonságosan kimenekülhessen az eddigre már lángokban agonizáló házából. Onnan persze nem láthatta, hogy nem a megszokott sofőrje jött érte, hanem egy idióta jelmezbe öltöztetett emberrabló, de hát éppen ez volt a terv. Ezek után már csak Mavericket kellett felvennem, hogy a kijelölt helyre vihessük a túszunkat.
Már persze, ha minden simán alakult.

Nem fogad el nemet egyébként, szóval hiába forgatja 9 életnyi elmebajjal rendelkező társa a szemeit, akkor is az ölébe dogja a csokit.
-Tele van proteinnel, szükséged lesz rá, ha ezek ketten még sokáig nyomják. - Félve sandít a műszerre, amit az ablakra állított, de aztán le is veszi róla a tekintetét, annak ellenére, hogy csak hullámzó vonalakat láthat rajta, semmi mást.
-Márpedig ellesznek még egy darabig. Tudom, hogy kibírod reggelig, de minek, ha nem muszáj?
~Azért megnézném, milyen arcot vágna, ha hajnalban még mindig nyomnák, én pedig kijelenteném, hogy na jó, elég volt, éhes vagyok, rendelek egy pizzát!~
Az, hogy ezt végül nem említi meg szóban hatalmas önuralomról árulkodik, ahogy az is, hogy nem bámulja állandóan a kolléganőjét, igaz, ha jobban belegondol, most sincs kevésbé szolidabban öltözve, mint általában, sőt. Ő ellenben...
-Idő van - Szól, mikor a fülében jelez a műszere, és azonnal a távcső elé hajol, hogy saját szemével is megbizonyosodhasson róla, hogy tényleg levetették végre a galamb jelmezt, és újra emberi lényekké váltak, nem pedig csak átvonultak, hogy leamortizáljanak egy másik szobát is.
-Rendben, a célszemélyek békésen fekszenek. Akció indul.
Mély levegőt vesz, aztán tűzet nyit. Majd újra, újra, és újra. A speciális lövedékek 4 különböző szobát borítanak lángra egyetlen másodperc alatt, köztük azt is, ahol épp Anastasia és Jimmy tartózkodik. A lángok egyenlőre nem kebelezik be az ágyukat, viszont az ajtótól elvágják őket, és úgy közelednek feléjük, mint dühös rozmár csapat a nagyon eltévedt kenguru felé. A házi tűzoltó rendszer természetesen gyorsan végezne ezzel a kis kényelmetlenséggel, ha nem pont a füstérzékelőket lőtte volna szét a támadójuk.
~Hmmm...remélem tényleg olyan jó erőben van az elnöknő, meg Jimmy is, mint az aktájukból gondoltuk. Elég ciki lenne, ha benn égnének.~
Aztán vállat von, átállítja a puskáját sorozat tűzre, és a biztonsági személyzetet kezdi boldogítani, hogy még véletlenül se mehessenek a Protector asszony közelébe, vagy legyen idejük azzal foglalkozni, hogy ki vezeti a járgányt, ami a segítségére siet majd.

*Hát a zuhanyzás kissé elhúzódott, ahogy az alvás része is a dolognak. De ez nem érdekelt, mint mondtam nem megyek másnap melózni, amúgy sem terveztem mást talán még enni sem. De már csak laposakat pislogva feküdtem Jimmy vállám egy önelégült és kielégült mosollyal az arcomon kezdett el húzni az álom. A szavai még úgy ahogy, félig meddig eljutottak a tudatomig, de már csak jóleső morgás volt a válaszom, ahogy a másik kezét a csípőmre csúsztattam, hogy így ölelve aludjam ki magam…

Valamikor később, azonban már köhögve ébredtem és körbe tekintve vettem észre, hogy ég valami.*
- Jimmy ébredj… ég a ház. * Kiabáltam el magam és azonnal kipattantam az ágyból, hogy kómás buksimmal majd nem az ajtó felé ugrottam, ha Jimmy nem rántott volna vissza, akkor bizony már a tűzben lennék. *
- A fürdőből van egy rejtett kijárat… * Ragadtam meg a kezét, hogy arra vezessem arra már nem volt időm, hogy felkapjam magamra a takarót, vagy elvegyem a telefonom az asztalról, így csak meztelen rohantam be Jimmyt magam után húzva, sűrű köhögés közepette. *
- Húzd el a szekrényt… nem nehéz… * Adtam ki az utasítást és egyetlen mozdítható szekrény volt így nem kellett magyarázni és addig felkaptam a felakasztott köntösöm és Jimmyét is neki dobtam. Aztán beírtam a kódot mire a fal szétcsúszott és nyomban a siklóhoz rohantam az ajtaját feltépve ültembe és rántottam be magammal Jimmyt is. Nem hiszem, hogy most azzal foglalkozna, hogy megkerülje a kocsit és onnan szálljon be… S ha mind a ketten sikeresen beszálltunk, akkor csak előre szóltam.*
- Mehetünk... * S fájó tekintettel néztem a szobám, a házam mely lángokban állt.*
- Mire kiérnek a tűzoltók oda minden... Nem érnek ide elég gyorsan, hiába riszatotta a kód a rendőrséget és a tűzoltókat is. * Hangomban pedig ott lapult a fájdalom... egyetlen hely volt, mely eddig mindent megúszott.*

Szinte ahogy megszólalt Ana, már ki is pattantam az ágyból, ahogy a szemem is és azonnal éber voltam, hiszen nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy kómázzak. Ez a munkámmal járt és én még ezért voltam életben.
Azonnal felmértem a terepet és még időben ragadtam meg kedvesem karját, hogy visszarántsam, mielőtt belefutott volna a lángokban álló ajtóba.
- Vigyázz! – kiáltottam fojtottan, hisz a füst már jócskán ellepte a szobát. – Hajolj le, ott kevésbé sűrű a füst. – nyomtam lefelé Ana fejét, hogy minél kevesebb káros anyag jusson a tüdejébe.
Megkönnyebbültem, mikor kiderült van vészkijárat, bár sejthettem volna, hogy létezik ilyen, így azonnal arrafelé indultam Ana-val együtt és tettem, amit mond, miután legalább egy köntöst sikerült magunkra kanyarítani, igaz én felkaptam közben a nadrágomat is, és csak úgy alsó nélkül beleugrottam, mikor már a fürdőben voltunk, ahol kevésbé volt fullasztó a levegő.
A szekrényt félretolva már a készen álló siklóba pattantunk.
- Hol van ilyenkor Ryan? – kérdeztem izgatottan, mert nem tudtam mi ilyenkor a kötelező protokoll, de azt viszont tudtam, hogy nem örülne, ha Ana kíséret nélkül maradna még ilyenkor is. De nem akartam most ezzel nyaggatni a szerelmemet, mikor lerítt róla, hogy mennyire megviseli a dolog, hiszen most ég hamuvá az otthona.
- Csak az utcára menjen ki! – szóltam a sofőrnek. – Ott megvárjuk a testőröket. – utasította most Ana helyett is. – Én meg szerzek egy fegyvert tőlük. – öleltem magamhoz Ana-t vígasztalóan.

-A Protector a kijelölt evakuációs pont felé tart - jelenti rádióján keresztül Chloe-nak, úgy, hogy ha valaki esetleg hallgatózna, az se gondoljon rosszra, hisz nagyjából ilyesmit jelentenének a testőrök is nem? Ryan szerint de, és nagyon reméli, hogy ha ő nincs itt, hogy odafigyeljen erre, nem az a szokás, hogy "A banya elindult a tragacsa felé" vagy ilyesmi.
-Pozíciót váltok.
Még egy utolsó sorozat a környező lámpákba, ablakokba, és egyebekbe, hogy odalent érezzék a fiúk a törődést, aztán felpattan, és tova szalad a háztetőkön, hogy rálátása legyen Anastasia-ra akkor is, amikor beszáll a járgányba. Először a járgányt látja meg, hisz előbb ér oda, mint az öltözködő szerelmespár, és amíg ők is felbukkannak, újratölt. Továbbra is speciális lövedékeket használ, igaz ezúttal nem olyanokat, amik lángra lobbantják a környezetüket, hanem a rendőrség által is rendszeresített, tömegoszlató antigravitációs lövegeket. A legenda szerint ezt a lőszert akkor dolgozta ki egy színházi kellékes 500 évvel ezelőtt, amikor megunta, hogy az ismerősei minden házibulin azzal ugratják, hogy: "de azért ugye tudod, hogy a valóságban nem repül 3 métert hátra az, akit meglőnek?". Nos, az ő találmányával igen. A golyót lassú utazósebesség jellemzi - szinte látni is lehet ahogy repül - becsapódáskor viszont egy antigravitációs mező alakul ki, ami tovább löki azt, aminek ütközik. Nem feltétlen halálos - sőt, az esetek többségében nem az - viszont marhára fáj, és a frászt lehet vele hozni minden olyan harcedzett személyre, ki a "valósághoz" szokott egy harcmezőn.
~Szerencsétlenek, hogy repkednek itt összevissza...mint a gumimacik esküszöm...mindegy, nem szabad röhögni! Nem szabad, mert az őrült nő kibelez! Nem sz...MI A F...~
Na igen, a terv, hogy Anastasia beszáll, majd a sikló elhúz, mielőtt Jimmy követhetné elég jónak tűnt papíron, csak arról feledkezett el, hogy mi van, ha kézen fogva jönnek, és Chloe nem adhat gáz, anélkül, hogy leszakítaná valamelyik célszemély karját.
~Francba,francba,FRANCBA!!! Miért nem gondoltam rá, hogy a normális emberek ilyet is szoktak? Ja várjunk...aha...túl rég óta lógok vele...~
Mivel nem szeretné, ha a siklóban ketten lennének egy ellen, ezért felpattan, hogy lássa a kocsi mögül érkező Jimmy-t, és egy sorozatot lő a férfi mellébe a gumimaci lövedékből, hogy visszalökje őt az épületbe, anélkül, hogy bármelyik célszemély komolyabban megsérülne. Persze amíg feláll, a testőrség is kihasználja az időt, amíg nem rájuk lőnek, és tűzet nyitnak a merénylőre, aki találatot szenved el a mellkasán, és a fején is, mielőtt szikrázva hanyatt esne.
-Bakker... - szólal meg nyöszörögve 5 másodperc rádiócsend után - akitől vettem nagyobb gyík, mint gondoltam...ez a szar tényleg "golyóálló"...köh...köh...Amúgy jól vagyok, ha érdekel, indulok a találkozópontra.
Közben feltápászkodik, és az épület másik széléhez lépdel, majd ha már ott várja a sikló, be is ugrik annak ajtaján, a vezető mellé.
-Tűnjünk innen...

Rosszul alakultak a dolgok. Úgy számoltunk, hogy Anastasiat visszük el, nem úgy, hogy mindkettőjüket. Gyorsan számba vettem a lehetőségeket, de sajnos a kormány mögött ülve sok dolgot nem tehettem. Megfordult a fejemben, hogy felszállhatnánk azelőtt, hogy Jimmy is beszállna, de nem akartam megkockáztatni, hogy a Protectornak baja essen. Bíznom kellett abban, hogy a társam tudja a dolgát.
-A Protector a testőrével együtt megérkezett az evakuációs ponthoz. Pozícióváltás sürgős. Ismétlem: sürgős!
Reméltem, hogy ennyiből is érti, mit akartam mondani. Már csak azért is, mert sokkal tovább nem tarthattam alacsonyan a gépet, tessék-lássék ringatózással, mintha már indulnánk is, csak még pár gombot le kellene előtte nyomnom. De a katona élhet, megcsinálta.
-Azért a fejedet megvizsgálnám, Bruce. Gyíkok nem tudnak kereskedelmi procedúrát bonyolítani. Kommunikációs, motivációs és biológiai akadályai lennének. Azt ajánlom, ha megvagy, ülj le, és pihend ki magad.
Amint megérkezett mellém (nyilvánvaló fejsérülése ellenére meglehetősen kecses mozdulattal), azonnal felszálltunk. Nem volt sok kedvem megvárni, hogy akik odalent maradtak, vajon azonnal rájöttek, mi folyik itt, vagy azt fogják hinni, hogy a sofőrt, és így a Protectort is veszély fenyegeti, ha rátört a merénylő. Ez már olyan részletkérdés volt, ami sokat nem számított, de veszélyes lett volna kideríteni.
-Ha magával akarta hozni a partnerét, biztos feltűnt neki, hogy nincs vele - jegyeztem meg, majd a fejemmel hátraböktem, amerre Anastasia volt az ajtó mögött. - Talán nem ártana kezdened vele valamit, hogy... megnyugodjon. Örülnék neki, ha legalább addig nem lenne vele baj, amíg megérkezünk. Elbírsz vele, vagy inkább átvennéd a volánt?
Itt már sebesen haladtunk, hogy minél hamarabb elérjük a kijelölt épületet, de már kellőképpen eltávolodtunk a lángoló háztól és a testőrség maradékától ahhoz, hogy egy kicsit lassítsak, ha Maverick inkább a B) variáció mellett döntött volna.

*Ahogy Jimmyt eltalálják, a lövedékek csak felsikoltok, és már szállnék is ki utána, hogy visszahozzam magam mellé mikor az ajtó automatikus bezáródik.*
- Hééé… nyissa ki… * Kiabáltam előre és ütögettem meg az üveget. Hangom kétségbeesett volt és nem tudtam mit csinálni. Hiába ráztam, nyitogattam, nyomtam a gombot egyszerűen nem csinált semmit. Kétségbe esésemben még a könnyeim is elindultak.*
- Ha valami baja lesz, holnap kereshet új állást. Hallja???? Álljon már meg az űristen szerelmére… * Kiabáltam, mint egy veszett egér, hisz vissza akartam menni. Nem akartam ott hagyni a másikat, bár tény, tud magára vigyázni és a többiek is ott vannak. De attól még ott akartam lenni én is és kicsit sem volt jó, hogy nem tudtam megtenni. Idióta biztonsági rendszerek… Ryant ezért felakasztom. Mi az, hogy nem tudok kiszállni a kocsiból azért, hogy óvja az épségem? Nem vagyok már gyerek, hogy ilyen zárak kelljenek.*
- Hééé… * Rúgtam rá az üvegre, ami csak nekem fájt és fel is jajdultam. Ezeken a vackokon még a golyó sem fog, nem véletlen vészhelyzetekre van. Bennem pedig csak egyre nagyobb volt a düh és harag, ami kétségbeeséssel és aggodalommal vegyült.*

Azért most az egyszer hálás voltam Ryan-nak, aki ilyen jól megszervezte a menekülési útvonalat, hiszen így Ana pillanatok alatt biztonságban kikerülhetett az épületből, ezzel a siklóval. Nem lett volna célszerű kivinni most az utcára, hiszen onnan is hallatszódtak a lövések.
Már egy könnyed mozdulattal segítettem szerelmemnek beszállni, mikor éreztem, hogy eltalálnak és szabályosan az épület hátsó faláig lökött a nagy erejű lövedék, így biztos voltam benne, hogy nem egy kis karcolásom lesz és már le is számoltam az életemmel, csak azon csodálkoztam, hogy a becsapódás fájdalmán kívül, nem érzek mást. Igaz, ez lehet a sokktól is, amit ilyenkor a szervezet elszenved, hiszen találtak már el és tudom, hogy egy pár pillanatig mennyire el tud zsibbadni az adott testrész, szinte nem is érez fájdalmat akkor az ember.
Mint egy lassított felvételen láttam, ahogy Ana-val a fedélzetén elszáguld a jármű és ezért egy cseppet sem kárhoztattam a sofőrt, hiszen neki ez a dolga, megvédeni a Protector asszonyt.
Lassan lehunytam a szemem és nagy önuralommal a mellkasomhoz nyúltam, hogy kitapogassam a golyó ütötte lyukat, de nem csak azt, vért sem éreztem, mire azért már csak végig néztem magamon és az égvilágon semmit nem találtam!
~ Mi a jó élet volt ez! ~ vettem nagy levegőt elképedve. ~ Ki az a merénylő, aki vigyáz mások életére az elrabolandó személyen kívül? ~ morfondírozok, de aztán jobbnak látom, ha összekaparom magam a földről, bár biztos vagyok benne, hogy eltört pár bordám, mert a lángok már a közelemben nyaldossák a falat.
Köhögve és nyöszörögve a nyillaló kíntól, de kimászok az utcára, hogy ott várjam meg a tűzoltókat és a mentőket és majd a valószínűleg később befutó Ryan-t is.

-Tudod Selina, mindig lenyűgöz, hogy te, aki ennyire imádod a kódszavakat, hogy értheted félre állandóan az összes szlenget? A "Gyík" azoknak a pancsereknek az összefoglalóneve, akik szuperhősjelmezben marháskodnak, mint egy rakás vesztes...kivéve minket, mert mi rohadt menők vagyunk.
Ezzel le is húzza kissé megolvadt Batman álarcát, és rosszalkodva csóválja a fejét.
-Majd én tárgyalok a protectorral, te inkább vezess. Nem szeretném, ha az öngyilkosságba hajszolnád szerencsétlen nőt.
Ököllel ver rá az őket, és a foglyot elválasztó üvegre - ami természetesen nem törik be, hisz elvileg még a plazmaágyú lövege is legfeljebb csak megolvasztaná kicsit - majd még oda is kiált:
-Egy másodperc asszonyom! Ó igen, és Selina...megtennéd, hogy nem szólalsz meg, amíg tárgyalok vele? A főnökünk szerint hiába minden maskara, ha úgy viselkedünk, mint egy öreg, civakodó házaspár, és lehet, hogy igaza van.
Ezzel lenyom egy gombot, amire résnyire leereszkedik az ablak. Az így keletkezett luk nem nagy, épp elég ahhoz, hogy átférjen rajta egy altatógázzal megtöltött gránát, ha kihúzzák belőle a biztosító pecket. Amint átdobja a Protectornak, hogy játszhasson vele, vissza is zárja, nehogy előre is jusson belőle.
-Oké...mostantól együtt fog működni. O'Connor-al viszont te tárgyalsz, rólad könnyebb elhinni, hogy pszichopata terrorista vagy, aki elrabolta az elnököt. Azért lehetőleg érj a követeléseid végére, mielőtt lecseréljük ez a járgányt, hogy ne tudják lenyomoznia hívást.

Anastasia tombolására eleinte természetesen nem reagáltam, hiszen gondoltam, minek? Azon bármit mondok, semmi sem változtat, hogy nem megy sehova, ahova mi nem engedjük, és bizony Jimmy-ről is le kell mondania. Amikor azonban már a falrugdosásnál tartott, úgy éreztem, dobnom kell neki valami csontot, hogy lecsillapodjon, különben még kárt tesz magában (a siklót nem féltettem A Protector tiszteletreméltó, de lássuk be, törékeny testétől).
-Kérem, üljön le, és nyugodjon meg - szóltam bele színtelenül a mikrofonba, ami az utastérbe szerelt hangszórókon át erősítette fel a hangomat, de a beleszúrt biztosítótű kellőképpen roncsolta a szerkezetét ahhoz, hogy mindezt recsegve tegye, így nem lehetett túl valószínű, hogy felismeri a hangomat. - Önt elraboltuk, és nincs semmi esélye megmenekülni, ahogy másoknak sincs önt kiszabadítani. Aggodalomra semmi ok, jól szervezett csapat vagyunk, így ha együttműködik, nem esik bántódása.
Maverick később igen meglepett, hogy tárgyalni akar a Protectorral, hiszen ugyan miről akarhatnának beszélgetni? Az előbb már közöltem vele a helyzetet, többet pedig nem kell tudnia. Vagy ez is valami érzelmeket is magábafoglaló dolog lesz? Mert ha igen, akkor tényleg jobb, ha ő csinálja, és nem én, így aztán eszemben sem volt megszólalni, nehogy elrontsam. Persze aztán kiderült, hogy annyira nem is nehéz együtt dolgozni vele, mivel a gránát minden egyes szavával egyetértettem. Ha ettől nem csillapodik le a foglyunk, akkor semmitől. Melissa igazán büszke lehetne ránk, hogy ilyen hatékonyan sikerült megnyugtatnunk valakit.
-Vettem - biccentettem mereven Maverick szavaira, és már nyúltam is a sikló kommunikációs panelja felé, hogy kapcsolatba léphessek Jimmy-vel. Ha felvette a kommunikátorát, rögön a tárgyra tértem. - A Protector asszony a felügyeletünk alatt áll. Amennyiben nem teljesíti a követeléseinket huszonnégy órán belül, megöljük. Százmillió dollárt készpénzben, valamint az Athena biztonsági rendszerének kódjait. Nem értesíthet erről a hívásról senkit, és ajánlom tartsa magát ehhez, mert maga is megfigyelés alatt áll. Ha nem fogad szót, a Protector fogja megbánni. 206 csontja van, vagyis van lehetőségünk bőven kitalálni, hogy melyik a legtörékenyebb. Ugye megértettük egymást? A kommunikátorára elküldtem a számlaszámot, amire a pénzt küldheti, és egy másik számot, ahova az üzenetet írhatja a kódokkal. Ismétlem: nem értesíthet senkit.
Az utolsó szónál meg sem várva a válaszát letettem. Közben meg is érkeztünk egy évek óta használaton kívül helyzet űrhajónyomóhoz, amit megfelelőnek találtam elrejteni a Protector siklóját, s miénket addig, amíg (most) érte nem jövünk. Itt egyik sem keltett feltűnést. Mavericknek megengedtem, hogy a nőt ő hozza, amíg átszálltunk a saját járművünkbe, aztán már meg sem álltunk a raktárig, ahova valójában igyekeztünk. Ez már csak pár percnyire volt innen.

*A recsegő hangszóró sértette a fülemet és még annak is örülhettem, hogy értem mit mondanak bele. Ami érdekes, tekintve, hogy elég sűrűn van ellenőriztetve rajta minden használattól függetlenül. De ez valahogy most nem érdekelt. Annyi minden más volt, ami felé kavargott az agyam, de a nyugalom kicsit sem játszott közre. De azért megpróbáltam minden felesleges próbálkozás nélkül végig hallgatni. *
- Csodás… ez aztán a megnyugtató szöveg. Most már tényleg nyugodtabb vagyok Te id0ta b@rom... * Kiabáltam át a túloldalra, amit valószínűleg nem is igazán hallottak, de viszont lázasan kezdtem el agyalni, hogy mit is lehetne csinálnom. Oké, Ryant nem tudom értesíteni. A panel sem alkalmas semmire, távolsági hívásra meg pláne nem. Kijutni nem lehet, csak ha elől kinyitják. Az én eszem meg csak ennyire volt elegendő, így a harag ismét hatalmába kerített és a tőlem telhető legnagyobb erővel kezdtem el rugdosni az ajtót, hogy az kiszakadjon. Felesleges, tudtam. De muszáj volt tennem valamit. Fogalmam sem volt, hogy mi a fenéket akarhatnak Tőlem.
Mikor nyílt az elválasztó ablak már lendültem is előre, hogy lejjebb húzzam, de még el sem értem mikor bedobtak rajta valamit és már vissza is húzták. Csak egyet rácsaptam egy kiabálás kíséretében. Pár pillanat múlva azonban elnehezedtek a szempilláim és az ütéseim is meggyengültek, majd szép lassan el is haltak, ahogy a mesterségesen előidézett álom magával rántott a sötét mélységbe.*

A tűzoltóktól kaptam egy pokrócot, és a mentősök meg körbetekerték a mellkasomat pár köteg fáslival és be akartak vinni, de én inkább itt maradtam, hogy a hamarosan biztosan befutó Ryan-tól megtudjam, hogy hová vitték Ana-t és utána menjek.
Azonban még mielőtt megérkezett volna megszólalt a zsebemben a kommunikátorom, amit merő véletlenségből benne felejtettem és most így nálam volt.
Ahogy megszólalt a kimért, hideg hang és szinte levegővétel nélkül elmondta, hogy elrabolták Ana-t és, hogy mit kérnek az életéért cserébe, szinte lemerevedtem, de az agyam az azonnal átkapcsolt rendfenntartóba annak ellenére, hogy majd szét vetett az aggodalom. Viszont ezzel most nem segítettem volna szerelmemen, csak talán még nagyobb veszélynek tettem volna ki.
Inkább figyeltem és füleltem, hátha meghallok valamit, egy elszólást, egy háttérben hallatszó hangot, ami segíthet. Persze szívesen feltartottam volna az emberrablót jó pár kérdéssel, de ahhoz túl profi volt és amint elmondta, amit akart, már le is tette a készüléket.
Megnéztem az üzeneteimet és láttam, hogy már tényleg megérkezett a számlaszám és a másik is, ahová üzenhetek. Természetesen sejtettem, hogy sokra nem mennék, ha lenyomoznám, de persze azért meg fogom tenni. Most csak az a kérdés, hogy Ryan-nak mit mondjak.
Könnyen lehet, hogy tényleg megfigyelnek valahonnan, de azt is tudtam, hogy a házban nem lehet lehallgató készülék, így ha ott tudnék beszélni a nagyfiúval, akkor nem kockáztatnám, hogy megtudják. Viszont én akarom végig csinálni, hogy ne fogjanak gyanút, de kell Ryan segítsége, hiszen én nem tudok előteremteni ennyi pénzt.
Ezzel rögtön eszembe jutott, hogy vajon az emberrablók honnan vették, hogy nekem lesz erre pénzem, ha nem avathatok be senkit? Na ez egy jó kérdés, amit rögtön be is pötyögtem nekik üzenetben, ha már nem engedtek szóhoz jutni.
„ Ha lenyomoztatok, és gondolom igen, mert profinak tűntök, akkor tudjátok, hogy nekem nincs pénzem. Ha nem avathatok be senkit, akkor fenyegetőzés ide, vagy oda, nem tudok nektek fizetni.” – írtam le, d eközben párszor megremegett a szívem, hiszen lehet, hogy Ana életével játszom, de le akartam fektetni a szabályokat.

A szöveges üzenet érkezését jelző csipogásra az eldobható kommunikátor holografikus kijelzőjére pillant, miközben egy másik műszert készít fel éppen. Elolvassa az üzenetet, aztán átpasszolja Chloe-nak, hogy válaszolhasson rá, mielőtt megsemmisíti azt. Sosem gondolta volna, hogy egyszer fog találni valakit, aki nehogy az igazi terroristáknál, de még őnála is ijesztőbben tudja alakítani a könyörtelen szuper gonoszt, de most mégis rálelt, hurrá....
Amíg a nő az üzenettel vacakol, kinyitja a hátsó ajtót, aztán aggódva kap az üvegnek dőlő ájult elnöknő láttán, kit óvatosan vesz az ölébe, mintha saját édes gyermeke lenne...vagy a nő, akinek a halálát a csillagflotta bosszulná meg. Mikor Chloe is végzett az üzenettel, és visszadobta a kommunikátort az ülésre, bekapcsolja az apró pokolgépet, mely fél másodperc alatt ócskavasat csinál a siklóból, eltüntetve minden bizonyítékot. Sajnos nincs ideje gyönyörködni még ebben a rövid tűzijátékban sem, így a gombafelhővel a háttérben lépdel a következő járműhöz.

A rejtekhelyen aztán leülteti a foglyot egy a körülményekhez képest kényelmes székbe, pontosabban egy igazgatói karosszékbe, ami puhább, és több párna van rajta, mint a régi ágyán a Marson. Chloe-nak azzal magyarázta be, hogy erre feltétlenül szükség van, hogy az elnöknő nem érdemli meg, hogy sima vasszékbe bilincseljék, arról nem is beszélve, hogy ez a felső kategóriás cucc olyan anyagból készült, ami a gyártó szerint évszázadokon át is szolgálhatja gazdáját, úgyhogy két nap alatt biztos nem fogja tudni eltörni, és kiszabadulni belőle. A bilincs viszont már nem plüss, igazi, régimódi rozsdamentes mézeskalács karperec...illetve acél na. Szóval, tök hagyományos bilincs, abból viszont legalább 4, hogy minden végtagját oda erősíthesse a székhez.

Dolga végeztével vet még egy sokadik futó pillantást a macskanőre, aztán figyelmét az ájult nőnek szenteli, hogy amint felébred, betérhessen hozzá.
-Jó reggelt! - Köszön rá, új álarca rejtekében. - Önt foglyul ejtettük, amiért benyújtotta azt a törvény javaslatot, ami plusz adóval sújtaná az álarcos szuper bűnözőket. Amíg a parlament nem vonja vissza ezt a törvénytervezetet, itt is marad. Kérem, megtenné, hogy most a kamerába néz, és azt mondja: "Jól vagyok!". Köszönöm.
~Na, ezek után ha kiszabadult, csak azt tudja majd nyilatkozni, hogy elrabolta két elmebeteg. Remélem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy kizárjanak minket a gyanúsítottak közül...~
Mély, lemondó sóhaj hagyja el az ajkait.
~Hogyne...de legalább leszedálhattam egy politikust. Régi álmom vált valóra...~

Hamar megérkezett a válasz Jimmy-től, én pedig felhúzott szemöldökkel olvastam. Még nem akartam azonnal rossz pontnak felróni neki, mert lássuk, mire ment ki ez az egész, de ha nem volt egyéb szándéka vele, mint amit leírt, akkor akkor bizony máris mínusszal indít. Bűnözőkkel nem tárgyalunk, és még kevésbé teljesítjük a követeléseiket. Ez volt a betonkemény protokoll, amit minden esetben szigorúan tilos volt megszegni. De ha ez egy valamivel összetettebb terv része, akkor semmi gond. De előbb azt látnom kell.
Így aztán egy gyors fejcsóválást követően, már hajoltam is a billentyűzet fölé, hogy elküldjem a válasz üzenetet: ,,Old meg!"
A robbantást és a Protector asszony elhelyezését Maverickre bíztam, bár nem nagyon értettem egyet bizonyos döntéseivel.
-Miféle rablók ügyelnek ennyire a túsz kényelmére? Mutass nekem egy olyan, akár fából készült széket, amiből egy adminisztrátor külső segítség nélkül kiszabadul!
De végül ráhagytam. Akár gyanús, akár nem, legalábbis egyenlőre úgyis csak a Protector gyanakodhat, ő meg ígyis-úgyis le volt bilincselve, szóval sok mindent úgysem tehetett. Én csak arról gondoskodtam, hogy megbizonyosodjak róla, a fogoly körül több méteres környezetben nincs semmi, még egy rajzszög sem, amit akár csodával határos módon is elérhet, hogy fegyvernek használja, esetleg addig piszkálja vele a bilincsek zárját, amíg véletlenül ki nem nyitja őket. Utána már Maverick gondjaira bíztam, én pedig körülnéztem odakint, hogy minden rendben van-e. Egyenlőre nyugodtak lehettünk. Mármint én és Batman. A Protector a legkevésbé sem. Hacsak az a lökött Maverick el nem szúrt valamit. Jobb is lenne utánanézni.
-Milyen törvényjavaslatról süketelsz?! - vontam kérdőre, miután a karjánál fogva arrébb rángattam. - Egyáltalán nem ezért van itt, nem is hinném, hogy bárki előterjesztene ilyen sületlenséget. De egyébként is jobb, ha nem mondasz neki semmit. Az a legbiztosabb, és őt is nagyobb félelemben tarthatja a bizonytalanság. A végén még felbátorodik, és megkísérel megszökni. Nem mintha sokra menne vele, de nem akarnám bántani őt. És tedd el azt a kamerát, te sem gondolhatod komolyan, hogy ennyire megkönnyítsük O'Connor dolgát!

-Ez nem a kényelméről szól - magyarázza teljesen komolyan, miközben óvatosan megbilincseli Anastasia-t, ügyelve arra, hogy a méretre szabható bilincs ne legyen annyira szoros, hogy elszorítsa a vérkeringését, épp csak megérezze. - A protector asszony orvosi aktái szigorúan titkosak, így nem lehetünk benne 100%-ig biztosak, hogy nem ültettek be neki erőnövelő implantot. Egy fából készült széket azzal széttépne, de ezt biztosan nem.
aztán hozzákezd a forgatáshoz, és már éppen készen van, mikor a macskanő megint megjelenik, ő pedig szemforgatva hagyja magát kihúzni a teremből, a nő aggályai meghallgatása után rosszallóan jegyzi meg:
-Mit mondtam az előbb arról, hogy ne viselkedjünk úgy, mint a civakodó házaspár? A videóra azért lesz szükség, hogy ha esetleg bizonyítékot kérne arról, hogy még mindig épségben van, és a fogságunkban, arról pedig, hogy túl könnyű dolga lenne...
megnyom egy gombot a kamerán, és az apró kivetítő a falon jeleníti meg Anastasia-t, a háttere viszont lecserélődött a szobáról egy másik, sokkal romosabbra, a háttérben pedig épphogy kivehető az Empire State Building.
-Tudom mit csinálok - jelenti ki magabiztosan. - Fontos számomra ez az akció, és nem tennék semmit, amivel veszélybe sodorhatnám. Már persze azokat a nyomokat leszámítva, amiket direkt hagytunk hátra.
Szelíden a társára mosolyog, aztán kikapcsolja a kamerát.
-Muszáj tepernem, ha a legjobbal szeretnék együtt dolgozni.

*Kusza álmok gyötörtek melyekből nem szabadultam… a házam éget, Jimmyvel menekültünk, de valami visszarepítette a házba, aztán azt mondták, hogy elraboltak… de akárhogy is akartam ebből nem ébredtem és ezek a képek pörögtek le előttem mindaddig, míg a mély sötétség magába nem foglalt. Fordultam volna, de egyszerűen nem ment… át akartam ölelni Jimmyt, hogy közelebb érezzem. Olyan rideg volt és hűvös… nyitva hagytam volna az ablakot?*
- Zárd be légyszi az ablakot… * Morogtam Jimmynek, hogy ne kelljen kikelnem. Tudtam, hogy hallja hisz minden apró moccanásomra megszokott ébredni, mintha attól félne, hogy valami bajom esik. Persze ezt sosem említettem neki és az okát sem firtattam. Majd idővel talán maga is elárulja. De nem mozdult és én sem tudtam meglökdösni, mind untalan akadályba ütközött a kezem. Lassan nyitottam a szemem és mikor egy maszkos férfit megpillantottam akaratlanul is hátra hőköltem és pislogtam párat mint aki nem lát jól…*
- Hogy mi? Milyen törvény és milyen rendelet… maga miről beszél? * Kérdeztem értetlenül, na nem azért mert álmos voltam, bár még jócskán kóma volt a fejem így a kérésének sem tettem eleget. De leginkább azért, mert gőzöm sem volt, hogy miről hadovál itt nekem. Sosem volt ilyen rendelet és nem is lesz… de könyörgöm, ennek így még értelme sincs. Rendelet egy olyan adóra, amiről gőzünk sincs, hogy kiket érint? Melyik barom vállalná be, hogy befizeti ezt az adót, tekintve, hogy álarcban rohangál és egyébként is ilyen csak egy van, de az is inkább egy öntörvényű buzgó mocsing és őt is Bagoly néven ismerik. Ha befizeti egyenlő lenne azzal, hogy le is csukják. De ezt már nem volt időm kifejteni, tekintve, hogy valaki elhúzta előlem a beszélőt. De untam, hogy ott trécselnek és így meg is szólaltam.*
- Elárulnák, hogy miért vagyok itt? Ez a rendelet még egy gyerek szájából is hülyén hangzik, nem még értelmes felnőttektől, akik hülyén vannak öltözve. Szóval miről van szó? * Kérdeztem kíváncsian és kissé kábán, de legalább nem fájt a fejem, ami azért egy jó pont, még ha az nem is, hogy csak egy köntös van rajtam és ki vagyok bilincselve, mint egy bűnöző.*

Muszáj lesz húznom az időt és beavatnom Ryan-t, de az egyik embere azt mondta, hogy csak jó egy nap múlva érkezik meg, mert valahol az isten háta mögött tölti a szabadságát, még a kommunikátorát is alig érték el. Nekem meg 24 órát adtak, amibe ez nem fog beleférni. Semmilyen más formában nem értesíthetem, csak szóban, hiszen lehet, hogy lehallgatnak és így nem merem megkockáztatni, hogy megüzenjem neki: Ana-t elrabolták.
Úgy néz ki, ezt magamnak kell megoldanom, ráadásul szinte azonnal megjött a válasz az emberrablóktól is, ami tömör és velős volt, és nem hagyott kétséget afelől, hogy elég komolyan gondolják, amit követeltek tőlem. Ez baj! Nagy Baj!
Megkerestem hát az egyik őrt és elkértem a sikló GPS adatait, amit kis habozás után, a fába szorult féregként rohangáló férfi meg is adott, hiszen tudta, milyen viszonyban vagyok a Protector asszonnyal, és így hamar igyekeztem bemérni a helyzetét.
Közben kaptam ajándékba egy vékony dzsekit, meg miután eloltották a tüzet, a pisztolyomat is magamhoz vettem, ami szerencsére nem sérült meg, majd azonnal elindultam egy szintén kölcsön vett kocsival a jel után. Azonban nem sokáig követhettem, mert egyszer csak eltűnt a jel, bár legalább az irányt belőhettem. A sörér égboltot azonban szinte ezzel egyidejűleg egy robbanás fénye világított be, igaz messze előttem, így nem volt nehéz összekombinálni a kettőt. Még nem tudtam, hogy mit fogok ott találni, de az aggodalom egyre jobban szorította a szívemet. Az, hogy a követelésnek, hogy teszek eleget, vagy legalábbis a látszatát hogyan fogom elhinteni, arról még sajnos halvány fogalmam sem volt.

-Korrekt helyzetfelmérés, optimális felkészültség, elfogadható intézkedések - bólintottam Maverick magyarázatára.
Azért még mindig meg tudott lepni, hogy minden próbálkozása ellenére, hogy rosszabb színben tüntesse fel magát, mégsem volt olyan haszontalan, kétbalkezes idióta, mint amilyennek látszott, hanem egészen használható partner. Az esetlegesen beültetett chip potenciális veszélyt jelentett ránk és az akcióra nézve, így nem is értettem, én hogy feledkezhettem meg róla. Hogy kifejezzem legmélyebb elismerésemet, amiért észben tartotta és megtette a szükséges óvintézkedéseket, biccentettem felé egyet.
Bár a kamerával továbbra sem voltam kibékülve, ismét volt valami abban, amit mondott. A Protector környezetének megváltoztatása pedig kellőképpen torzította a valódit, így nem könnyíthettük meg vele túlságosan O'Connor dolgát.
-Rendben van - egyeztem bele nem túl lelkesen. - Amennyiben a kapcsolatuk érzelmi alapokon nyugszik, nem kizárt annak a lehetősége, hogy tényleg megszállottabban fogja követelni a bizonyítékot, hogy a nő jól van. De addig nem használjuk, amíg nem feltétlenül muszáj.
Már sarkon is fordultam, hogy nekilássunk a felvételnek, de aztán mégis megtorpantam, pár másodpercig lehajtott fejjel gondolkodtam, majd elbizonytalanodva léptem vissza Maverick elé.
-Civakodó házaspár? - néztem fel rá homlokráncolva. - Az milyen?
Válaszától függetlenül csak eljutottunk a felvételig, így miután újra bekapcsoltam a kamerát, és Maverickre bíztam a kezelését, Anastasiara irányítottam szigorú pillantásomat, még ha ebből sokat nem is láthatott a maszk miatt. A torkomhoz egy egyszerű hidrokummulátoros férfi borotvát tartottam, amely segített abban, hogy a hangomat kellőképpen eltorzítsa.
-Mint mondtuk, az álarcos szuperbűnözőket képviseljük - emlékeztettem zörgő géphangon. - Úgyhogy vagy együttműködik velünk vagy megszupergyilkoljuk. Nézzen a kamerába, és mondja, hogy jól van. Jelezném, hogy nem élő adás, vagyis hiába próbál mást mondani, azt úgyis kivágjuk. Ismételje utánam: ,,Az elrablóim nem bántottak. Nem esett semmi bajom. Teljesítsék a követeléseiket. Ez parancs."

Belül most épp úgy érzi, repülni tudja a viszonylag sok dicséret hallatán, kívül azonban csak viszonozza a biccentést, aztán, ha már ilyen jól játssza a csendes profit, már indulna is vissza dolgozni a Batman jelmezében, mikor a macskanő újra elé áll, és kicsit meglepi a kérdésével.
-Lássuk csak...olvastad Shakespeare-től a sok hűhó semmiért című könyvet? - Kérdi némi gondolkodás után, reménykedve, hogy társa betévedt a Hereford könyvtárának azon részébe is, ahol a művek nem feltétlen csak a gyilkolóeszközök helyes használatáról, és történelméről szólnak. Meglepően nagy az a terem egyébként, és egészen hangulatos, szinte sosem jár arra senki. Valószínűleg ezért nem találták meg ez egyik szekrény mögött a lyukat a falon, ami kivezet az utcára...
-Na szóval, képzeld magad elé Benedeket, és Beatrice-t abból a könyvből.
Ha azt látja a nőn, hogy tudja miről beszél, esetleg a felismerésre utaló ráncok is megjelennek arcán, gyorsan hozzáteszi még, mielőtt megszólalhatna:
-És nem, NEM! Melissa és én nem vagyunk olyanok!!!
Ezzel lezártnak tekinti a témát, és újra a kamerájával felfegyverkezve rohamozza meg hősiesen a fegyvertelen, és lekötözött elnöknőt.

Kevés ember lehetett szemtanúja annak, ahogy Batman az orra előtt próbálja visszafogni a röhögését, Anastasia viszont most részesülhet ebben a megtiszteltetésben. Természetesen sok nem látszik ebből a maszk miatt, épp csak az, hogy nagyon remeg a bőregér kezében a kamera, ám ez is abbamarad, ahogy a macskanő rápillant, ekkor ugyanis engedelmesen kihúzza magát, és ujját ráhelyezi a felvételt elindító gombra.
-Jobban jár, ha együttműködik. Nekünk édes mindegy, hogy ezt küldjük, vagy az egyik ujját. Tehát akkor felvétel!
És itt lenyomja a gombot, hogy Jimmy-nek tényleg legyen mit néznie.

A raktárban egyébként, ahol az elnöknő siklójának füstölgő roncsai fekszenek, nem sok mindent hagyott hátra a két "szuperbűnöző". Egy doboz cigaretta hever a földön, amivel sokra nem megy, hisz senki sem dohányzik a csapatból, illetve Maverick kissé megperzselt, használt Batman maszkja is ott hever a lángoló roncstól nem messze. A robbanás rendesen megtépázta, de azért még felismerhető szinte mindenki számára, hogy mi is volt ez. Arra természetesen kínosan ügyelt a gazdája, hogy DNS nyom ne maradhasson benne.
Puszta genyóságból egy "Anastasia" feliratú zoknit is hátrahagytak, ami viszont hemzseg a nyomoktól, csak épp egyik sem oda vezet, ahol bármit találhatnának, ami érdemben segíthetné a nyomozást.

-Vállalod az első őrséget? - Kérdi társát Maverick, miután elhagyták a szobát. Bár igyekszik akkor csinálni, amikor a nő nem figyel rá, de egyre gyakrabban kénytelen a halántékát masszírozni.

*A beszélgetésükből egy szót sem hallottam, csak mikor már a macska felém fordult és nekem címezte a szavait a másik pókemberrel együtt… asszem legalábbis. Nincs időm, türelmem meg kedvem sem ilyen vackokat nézni. Ahonnan ezek a madarak az ötleteiket szedik.*
- Maguk nem normálisak. Melyik barom hinné el, hogy jól vagyok??? Különben sem fogok hazudni még a „szupermeggyilkolásom” elkerülése végett sem. A nő vagy tudom is én mi rejlik a maszk alatt, bár… ha férfi akkor operálták, mert egész nagy mellei vannak. Vagy ez a szteroidok hatása? Na de a lényeg, hogy a macska szavaiban nem volt semmi hazugság. Hisz még sem kellett azt mondanom, hogy jól vagyok csak azt, hogy nem bántottak. Mondjuk ez meg nézőpont kérdése. Már nyitottam volna a szám, hogy feleljek mikor a másik megszólalt.*
- Maga meg kussoljon. Egy gyereknek se jutna eszébe ilyen rendeletet kitalálni. * Na igen, a madárkának nem sok esze volt az fix. A piros fényt meglátva morcosan néztem előre.*
- Nem bántottak, még élek amint látszik. Szóval a követeléseiket teljesítsék ezeknek a bohócoknak. * Mondtam el és bár nem tudtam, hogy mit követelnek. De tudtam, hogy ha valami miatt a Parlamenthez van köze, azt bizony szívták. Mert nélkülem és az aláírásom nélkül szart se érnek. *

[Ryan]

Épp az aktuális partnere felett volt, mikor már sokadjára kezdett el csörögni a kommunikátora. De ezúttal már a Parlament számát kiírva, amit nyomban fel is vett. Eddigiekkel nem foglalkozott, hisz ismeretlen számról érkeztek és még az üzeneteit sem nézte meg. Szóval tovább dolgozva a nőben vette fel a telefont és szólt bele.
- Ana? * Ki más hívhatná onnan? Pláne, a nő irodájából? Hát senki… de most mégis egy férfihang szólt bele. S ahogy hadart Ryan arca egy mosolyra húzódott. ~Szuper~
- O’Connor? * Kérdezte és a válaszra már vigyorgott is, hogy mennyire kétségbeesetten ment Ana után a másik. Persze a hangjából ez nem hallatszott egy hajszálnyit sem. S a mozdulatai nem álltak meg. Az ilyen nőknek meg… nos, ez van. Akár mehet is ha nem tetszik, van másik. De inkább csak a körmeit vájta a férfi hátába.
- Mondjátok meg neki, hogy ne csináljon semmi hülyeséget és maradjon józan míg haza érek. Ööö… egy öt órán belül érkezem. Hamarabb nem megy… * Naná, hogy nem. Előbb még végez a nővel, ha már idáig utazott. Ana nincs, veszélyben a másik férfinek meg nem árt a feszültség. S ahogy letette a telefont már vissza is bújt a hívógató nyakhoz...*

A robbanás füstje végül elvezetett az elhagyatott raktárhoz, melyben megtaláltam a sikló összecsavarodott, kiégett roncsait, melyet elszoruló szívvel közelítettem meg, de nagy megkönnyebbülésemre a járműben nem találtam semmit és senkit.
Persze mondhatom, hogy számítottam rá, hiszen a követelésüknek csak addig volt értelme, míg a túsz a kezükben volt, de azért jó volt megbizonyosodni felőle.
A roncs után magát a helységet vettem szemügyre és találtam is egy doboz füstrudat, egy összeégett álarcot, ami valami állatot formázhatott, és egy zoknit, amin kedvesem neve volt.
Komoran néztem a megtalált tárgyakat, mert sejtettem, hogy ezekkel nem fogok előrébb jutni, habár természetesen igyekezni fogok megvizsgáltatni, de mivel nem leplezhetem le magam a nyomozással, így elég necces lesz, hisz nem ismerek itt senkit. Nagyon kellene Ryan!
Amilyen profi módon hajtották végre a szinte lehetetlen feladatot, nem tartottam valószínűnek, hogy ilyen hibát vétsenek, ha csak nem szándékosan, de ez viszont azt jelenti, hogy a nyomok biztosan csak félrevezetnének.
~ Drágám! Merre vagy? Hol keresselek? Remélem tudod, hogy mindet el fogok követni, hogy kiszabadítsalak! ~ sóhajtottam fel egyelőre tanácstalanul, mert semmilyen támpontom nem volt, merre induljak ezek után. Beraktam a kocsiba a talált tárgyakat és visszaindultam, hátha Ryan mégis előbb érkezik.

-Igen, olvastam - bólintottam, majd az igazság kedvéért nem túl lelkesen még hozzátettem: - Kötelező volt.
A hasonlatra komolyan elgondolkodtam, de aztán amint valami rációt kezdtem benne sejteni, rögtön jött a heves tiltakozása, amit nem tudtam hova tenni, hiszen meg sem fordult a fejemben, amire szerinte azonnal gondoltam.
-Melissa? Dehogy. Én azt hittem, hogy ránk gondolsz. Rád és énrám. Igaz ugyan, hogy minket nem lehetne olyan könnyen befolyásolni, mint őket... mármint engem, neked még erre sem volt szükséged ahhoz, hogy elgyengülj, és szerelmes legyél, d hát ez a te bajod. Viszont ugyanakkor te nem vagy olyan ostoba, hogy miután egy helyzetre ésszerű megoldást találnak, csupán a nőies érzékenységed miatt ezt kockáztasd, úgyhogy annyira azért talán mégsem hasonlítasz Beatrice-re.
Többet nem is foglalkoztam a problémával, inkább Anastasia felé fordultam, hogy nekilássunk a felvételnek. Felvetésére, hogy ilyen rendeletet egy gyerek sem találna ki, ami valahogy mégis kipattant Maverick fejéből (...), kénytelen voltam egyetértően ingatni a fejem.
-Van benne valami -morogtam oda neki. - Legközelebb bízd rám, ha hihető fedősztori kell.
Aztán Anastasiara néztem, s sürgetően integettem neki, mint aki tényleg nagyon türelmetlenül várja, hogy végre nekiálljanak a felvételnek, mert különben nagy baja lehet a foglyuknak.
-Na, lásson neki, különben magára uszítjuk a Szuperhörcsögöt, a Varázslatos Kismalacot, de még a Kozmikus Folyami Pisztrángot is. - Fenyegetően villant meg a szemem, ahogy enyhén előredőltem, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. - És velük nem érdemes szórakozni.
Az üzenet elkészülte után az őrség felosztása következett. Nem csodálkoztam, hogy Maverick engem küldene elsőnek, hiszen ez egy nagyon kimerítő akció volt, nyilván szeretett volna szusszanni egyet.
-Rendben megyek, te addig pihend ki magad, szükséged lehet még az erődre.
Megigazítottam a maszkomat, hiszen nem tudhattam, O'Connor milyen gyors, és elindultam az épület romos teteje felé, hogy onnan tartsam szemmel a környéket, de előtte még rá sem nézve odavetettem Mavericknek:
-Remélem, fejjel lefelé csüngve is tudsz figyelni a foglyunkra.

-Rohadj meg... - feleli csendesen Chloe helyzetelemzése után, aztán még hozzáteszi:
-Mellesleg, tőled sem kellett kétszer kérnie a nővérednek, hogy smárolj le amikor...várjunk, mi van? Most akkor mégsem maradnak együtt? - Kérdi elsápadva. - Nem olvastam végig, mert az a manus gyűlöli a Happy End-et, és minden szerelmespárja elpatkolt az előző történeteiben is, ezeket meg kivételesen kedveltem szóval...A végére ugye kibékülnek?
Egy darabig még nagy, bánatos kiskutya szemekkel néz a könyörtelen vörösre, aztán észbe kap, és megrázza magát.
-Khmm...akarom mondani...csak egy hülye ezer éves mese, kit izgat?
A felvétel megkezdése után álarca rejtekében jót mosolyog a Protector asszony méltatlankodásán, majd Chloe-nak is felel, mielőtt a csaj improvizálni kezd, és kitalál egy olyan fedősztorit, hogy Anastasia a büdös életbe ne merjen többé csukott szemmel aludni.
-Nem akartam, hogy hihető legyen - súgja vissza - az volt a cél, hogy ha netán elmeséli, a dagadt rendőrfőnök a láthatatlan írógépén vegye fel a jelentést, és úgy általában se higgyen neki senki.
~Mellesleg, ha netán mégis elkapnak, az ügyvédünk hivatkozhat arra, hogy elmebetegek vagyunk...~
-Lehet, de valakit, aki olyan ártatlan, mint egy gyermek, soha a büdös életben nem engednének be a parlamentbe - kontrázik végül az elnöknőnek, aztán elkészíti a felvételt. - Köszönjük a közreműködést. Most pedig pihenjen, nem szeretném, ha a holnapi felvételen nyúzottnak tűnne.
Aztán megindul a hálók felé, ha már a társa ilyen előzékeny, hogy megengedi neki, hogy lepihenjen. Mikor már senki sem látja, fáradtan dől neki a falnak egy pillanatra, aztán pedig bizonytalan léptekkel szédül az ágyba, ahol aztán elalvás előtt még az arcát dörzsölgeti azon a ponton, ahol a lövedék érte.

Másnap viszont, amikor felébred már el is felejtette ezt az apró malőrt, és frissen, fiatalosan sétál vissza a megfigyelőteremmé átalakított szobába. Chloe háta mögé lépked, aztán két kézzel markolja meg a vállait, és erőteljesen masszírozni kezdi az egész éjjel őrködő nőt.
-Menj csak, innentől átveszem. O'Connor jelentkezett már?
Nemleges válasz esetén megcsóválja a fejét.
-Na jó, akkor elküldöm neki a videót, had legyen egy kis motivációja.
És így is tesz. Természetesen a kommunikátor amikül küldte lenyomozhatatlan, és meg is semmisül azonnal, elvégre senki sem szeretné, ha egy kicsit sem őszülne meg ez a Jimmy.
~Adok én neked befoglalnia törzshelyem...~

Maverick aggódására csak figyelmeztetően vontam fel a szemöldökeimet, de amint kimondta végre, hogy csak egy hülye ezeréves mese, máris elismerően bólintottam, hogy milyen gyorsan eljutott idáig, talán még egy ötéves is megirigyelhette, hogy máris a lényeges dolgokra fókuszált, nem pedig egy gyermeteg, túl sok helyen hibádzó történetre. Na jó, ez így nem igaz. Egy ötéves szerintem már rég nem irigykedne rá!
Az éjszaka eseménytelenül telt. Miután körbejártam az épületet, és a magasba röppenve megbizonyosodhattam róla, hogy egyenlőre még biztonságban vagyunk, visszamentem Anastasiahoz, hogy az éjszaka hátralévő részét az egyik ablak mellett töltsem pisztollyal a kézben, szótlanul, mozdulatlanul. Ha mondott is valamit, nem reagáltam rá, és egyetlen egyszer moccantam meg, amikor a távolban valami mozgó pontra lettem figyelmes, és arra fordítottam a fejemet, hogy jobban megnézzem magamnak, de csak a szél kapott fel valami apró hulladékot. Ettől eltekintve szobormerevséggel őrködtem hajnalhasadásig.
Akkor viszont gyorsan kellett cselekednem, mivel hátulról támadás ért. Valaki vasmarokkal szorított rá a vállamra. Profi merénylőnek kellett lennie, ha ilyen csendben tudott megközelíteni. Nem is hagytam neki sok esélyt, már csak azért is, mert érezhetően nagyobb és izmosabb volt nálam, vagyis nem hagyhattam esélyt neki, hogy mindezt összeszedve ellenem irányítsa őket. Hátrapenderülve kaptam el a csuklóját, kinyújtott lábaimat pedig lendületből kaptam fel, hogy ollószerűen elkapjam a nyakát, majd csípőből és vállból rásegítve a földre taszítsam. Ha nem sikerült, megelégedtem azzal is, hogy a falnak döntsem, de ha igen, csak azután vettem szemügyre a támadómat, hogy már a hátán volt, én pedig felé fordulva magasodtam fölé.
-Előbb az azonosítás, aztán a testi kontaktus, de azt is csak akkor, ha muszáj - morogtam neki feddőn, majd lekászálódva a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem. - Kezdő hiba, még egyszer ne forduljon elő.
Aztán először A Protectorra néztem, majd ismét az ablakon át a kinti környékre.
-Azonosítatlan behatoló, támadás, mozgás negatív -jelentettem, ha végre összeszedte magát. - Egyenlőre nincs veszély, de a készenléti helyzet továbbra is indokolt.
Megcsóváltam a fejem.
-Nyugtalanító. Vagy azért nem érkezett még meg, mert valamit forral, vagy azért mert annyira nem rátermett a munkára. Nem örülök neki, hogy az elsőben kell bíznom, mert ha rosszul dönt, az a Protector életébe kerülhet.
Gyorsan kellett döntenem. Kihúzva magam ismét Maverick szemébe fúrtam szigorú tekintetem.
-Keresd meg O'Connort. Derítsd ki, mire készül. Tartsd rajta a szemed. Én mozgásban maradok a Protectorral. A kommunikátoromon elérsz. Kérdés?... Indulás.
Anastasiahoz lépve egy palackból vizet csorgattam a szájába (ha még nem ébredt fel, néhány finomabb pofonnal ezt korrigáltam), majd egy energiarudat is etettem vele, amiből egyet már én is ettem. Senki sem az ízéért szerette, de gyorsan töltött fel a kellő tápanyaggal. Ezek után talpra állítottam. A kezei hátrabilincselve, a lábai hosszabb lánccal összekötözve csörögtek, hogy lépni tudjon, de menekülni semmiképpen.
-Indulás! - adtam ki neki is a parancsot, és ha ellenkezett nagyot taszítottam a hátán, hogy siettessem.
Nem használhattam már semmit, amivel eltorzíthattam a hangomat, mert szükségem volt mindkét kezemre, hogy fogjam a pisztolyomat, a másikkal pedig szükség esetén a Protectort noszogassam. Így aztán igyekeztem minél mélyebb és reszelősebb hangot megütni, ezen kívül minél kevesebbet beszélni. Bár nem mondhatnám, hogy olyan sokat élveztük már egymás társaságát, hogy olyan jól ismerje a hangomat, ki tudja, milyen a memóriája, és talán jobb ha nem kockáztatunk.
Odakint a korai óra ellenére hőség fogadott. Nem mondhatnám, hogy a jelmez különösebben légáteresztő lett volna, így hamar leizzadtam, de nem volt időm ilyesmikre figyelni. Majd csatlakozom a tengerészgyalogosokhoz, ha el akarok puhulni! A közelben több elhagyatott épület volt nem kimondottan közel, de azért tűrhető távolságra egymástól. Mire hármat magunk mögött hagytunk már jó két kilométert megtehettünk. Volt hogy egy meredekebb dombon kellett átvágnunk, de volt, hogy inkább megkerültük az egészet, ha túl magasnak ítéltem. Közben persze egyszerre figyeltem az ellenséges mozgásokat, a fogoly gyanús viselkedését és Mavericket, hogy még út közben beér-e minket, vagy csak amikor már megérkeztünk. Úgy terveztem, hogy a következő épületben megpihenünk egy darabig. Addig már csak nagyjából ötszáz méter volt hátra.