Mólók

-Na, ezért mondtam, hogy a többségnek agancsos nyúl... a wolpertinger felér egy lightos káromkodással. Na meg nyelvtörőnek sem utolsó...
Ahogy odaértünk a kocsihoz, nekem se kellett kétszer mondani, már huppantam is le az anyósülésre, lábaimat magam alá húzva, hogy legalább az is kabát alatt legyen amíg átmelegszik.
Miközben Benre tévedt a pillantásom, úgy tűnt, mint ha kissé feszélyezve érezné magát. Ami fura, mert hogy pont ő volt az, aki beszélgetni akart, meg aki felajánlotta, hogy üljünk be a kocsiba... Lehet, hogy valami hidegvérű szociopata gyilkos, aztán csak amiatt parázik, hogy nehogy összevérezze az új üléshuzatot? Tudja a búbánat, de tény, hogy nem tűnt valami elvetemültnek.
-Hát, köszi... Ha te mondod, bár tény, hogy így tényleg nem tűnik túl extrának. Mondjuk gondolom, élőben látni azért kicsit ütősebb, mint így, mondva. Amúgy, miért akartál beszélni velem? Vagy miről? Csak nem valami biológus vagy? Vagy te is újságíró? Jesszus...

Elvigyorodtam. agancsos nyúl... Hát, igen. ez legalább jól leírja. De én minek nevezzem az átváltozott formámat? Nagy, ronda, baromi erős óriásnak? Végül is az, de mire ezt kimondom...
Azon azért egy kicsit felháborodtam, hogy azt mondta, nem tűnik extrának az óriás. Óriás! Hát persze, ez jó név...
- Nos... Igen, látványosabb, mint ahogy hangzik - mondtam árnyalatnyi sértődöttséggel a hangomban.
Borzadva néztem rá.
- Újságíró? Én? Dehogy! Én a Lord... egyik embere vagyok. Illetve... Nem is a Lordé, inkább a tanácsé... Igen, a Vének Tanácsáé. Felmérést végzek, hogy mit gondolnak a metamorfok a faj helyzetéről. min kéne változtatni, mit javasolnának, mivel elégedettek és mivel nem... Ilyesmi. Szóval... Van erről valami mondanivalód? - kérdeztem mosolyogva.

Csak morcosan néztem vissza rá, miközben az arcát fürkésztem, hogy most komolyan mondja amit mond, vagy csak blöffölni próbál. Végighallgattam a kis magyarázatát, aztán a végén a tenyerembe temettem az arcomat:
-Az talán még rosszabb... Atyaég, mibe keveredtem! Közvéleménykutató, ráadásul valami politikai izé téren... Basszuskulcs, ne haragudj, hogy múltkor lecsaptam a telefont amikor az egyik kollégád faggatot, de ááá, azt legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy személyesen fogtok levadászni!
~Lord...? Vének Tanácsa? Mint ha már hallottam volna ezeket hírekben, lehet mégse kellett volna kapásból továbblapoznom?
Most rajtam volt a sor, hogy kissé feszengve mocorogjak az ülésen, mire nagy nehezen összeszedtem, mit akarok mondani. Vagyis, halvány lila gőzöm sincs mit akarok...
-Hát... hogy őszinte legyek, annyira nem vagyok otthon az ilyen dolgokban. Eddig hála' az égnek sikerül kimaradnom az ilyen politikai izékből, meg hát más metamorfokat se nagyon ismerek. Egy párat talán, velük is csak véletlenül ismerkedtem meg. Miért, amúgy sok van belőlük? Belőlünk?

Mindig meglepett, hogy azok, akik a különélést választják, milyen tájékozatlanok tudnak lenni az ügyeinkben. Ez mondjuk most kapóra jött, hiszen így nem ismert fel. Másfelől meg, túl sok érdemi észrevétellel sem fog nekem szolgálni...
- Nyugi, nem vadásztalak le - nevettem - Csak véletlen egybeesés. Különben is, te vadásztál le engem. Nos... Vagyunk egy páran, igen. Csak ebben a városban néhány ezren, odakint pedig még többen. Akkor kezdjük az elején... A vezetőnk a Lord, és a menyasszonya, Lady Shalimar O'Dell. Ők azok, akik bármikor, bármilyen kéréssel szívesen fogadnak. És ez nem csak kampányszöveg, tényleg így van. Igyekeznek mindent megtenni a metamorfokért. Ezért vagyok én is... Én végzem a felmérést, bár ma szabadnapom lett volna. Nem kimondottan politikai indíttatású a dolog, mivel nálunk nincsenek igazán választások.

Csak ültem ott az anyósülésen, felvont szemöldökkel, szórakozottan az egyik hajtincsemet tekergetve, miközben gyanakodva figyeltem Bent.
-Az oké, hogy itt vagyunk páran... de hol van az odakint? A világ többi részén szétszóródva? Vagy a világűrben repkedve? -pislogtam rá értetlenül, majd hagytam tovább beszélni, mielőtt lerohamoztam volna az újabb kérdésekkel.
-A Lady az oké, de ki a Lord? Meg ők mivé tudnak átváltozni? Meg hol vannak? Csak ha már mondtad, hogy lehet őket bombázni a kérésekkel, úgy egy kicsit nehéz, ha azt se tudom, hogy hol vannak... -kérdeztem reménykedve, hátha véletlenül kiderülne, hogy valami rokonféle valamelyik alakváltó alakban.
Ki tudja, ha kiderülne, hogy valamelyik szintén nyúlféleséggé tud változni. Hát, az menő lenne, azt hiszem.
-Meg jut eszembe, hogy lesz valaki Lord vagy Lady? Gondolom nem a két szép szeméért... ja, várj, csak, azt hiszem ez rémlik. A Lordot választják, a Lady meg az aktuális szíve csücske? És... ha jön valami alakváltó csaj és birkózásban lenyomja a mostani lordot, olyankor mi van?

Záporoztak rám a kérdések, és sajnos nagyfokú tájékozatlanságot mutattak. Hajajj... Én csak egy part menti kis sétát akartam... Na jó. Végül is, én vagyok a lord, úgy illik, ha összeszedem magam, és úgy viselkedem, ahogy illik.
- Odakint. Tudod... A holdi meg a marsi kupolavárosokban. Mert ugye tudod, hogy azok léteznek, igaz? - kérdeztem gyanakodva.
- A Lord és a Lady az Udvar nevű helyen laknak, ahol egyébként bármikor látnak vendégül hosszabb-rövidebb ideig metamorfokat. Akár lakhatsz is ott, ha úgy tetszik. egy nagyobbacska épületkomplexumról van szó, nem messze innen. Megadom a címet, ha gondolod. Ott bármikor szívesen látnak.
Vettem egy mély levegőt, és folytattam.
- Lord és Lady erő vagy választás útján lehet az ember, tehát bizalmi alapon. Akkor leszel Lord vagy Lady, ha bizalmatlansági indítvány által vagy egy párbajban legyőzöd az aktuális uralkodót, vagy, ha az egyedül van, és téged választ magad mellé, mint ahogy az most is történt Lady Shalimar esetében. Igazi választásaink csak akkor vannak, ha a Lord és a Lady is elhalálozik, és nem jelöl ki utódot, de ez ritka. Ha pedig te legyőzöd a Lordot, Ladyvé válsz, és ezzel a téged megelőző Ladyt megfosztod a rangjától. Ez egyébként nem túl valószínű. Lady Shalimar egy mondabeli lénnyé, úgynevezett lámiává alakul, ami egy félig ember, félig kígyó, óriási lény. Erős, gyors, és halálos.
Legalábbis lenne, ha Shalimar szeretne harcolni. De azért így sem kell félteni, gondoltam.
- Lord Benjamin pedig egy három méter magas, izmos óriássá alakul.

-Jah, mint ha már hallottam volna róluk... -feleltem eltűnődve, majd mielőtt Ben még rosszul lett volna, vigyorogva hozzátettem- Nyugi, csak vicceltem.
Aztán hátradőlve hallgattam a mesedélutánt, a felvetésre pedig, hogy megkapom az Udvar címét, csak lelkesen bólogattam. Mondjuk se papír se toll nem volt nálam, de gondolom ha már Ben ilyen lelkesen felajánlotta, akkor csak megoldjuk valahogy.
A Lord-Lady téma érdekes volt, bár kissé fura logikát követett... Mondjuk ez úgy se az én bajom volt, ebben az életemben nem fenyegetnek ilyen dolgok, hogy pont engem választanak. A lámia hallatán viszont egyből felébredt a kíváncsiságom, igen, még ennél is jobban. Nem tehettem róla, bírtam az ilyen mitológiai lényeket.
-A Lady metamorf alakja izgisebben hangzik. Az óriás csak szimpla óriás? Na, akkor az ugyanolyan fantáziátlan mint a te alakod... Várjunk csak... Mit is mondtál, hogy hívják? Benjamin? Benjamin... Benji... Ben...
Oldalra sandítottam, gyanakodva, a szomszéd ülésen ülő metamorfra.
-Te, mondd csak, egészen véletlenül... nem Jones az ő vezetékneve is? Valami rokonod, vagy te vagy az, csak sunyizol?

Figyeltem, ahogy lassan leesik neki. Megint leunalmasozta az átváltozott formámat, de már fel sem vetem. Egyeseknek semmi sem elég jó. Három méter magas, megállíthatatlan óriássá változol? Kit érdekel, nekem agancsaim vannak! Ezek a mai fiatalok... A lámia, az bezzeg tetszett neki.
- Nos, ha már ilyen nagy éleselméjűségről tettél tanúbizonyságot - mondtam, enyhe gúnnyal a hangomban - Akkor bemutatkozom. A nevem Lord Benjamin Jones.
Az eddigiek alapján nem vártam tátott szájat, bocsánatkérést vagy ilyesmit. Igazából áhítatot amúgy sem igényeltem volna, elvégre nem király vagyok, vagy ilyesmi. Egy egészen kis tisztelet biztosan előrébb mozdította volna a dolgokat, de alison mellett már ebben is megedződtem. Alison mellett... Már Shalimar mellett is.
- Tehát, ha tényleg vannak hozzám kérdéseid, itt az alkalom, hogy feltedd őket.

*Az úton csendben voltam, hiába furdalta az oldalam a férfi kérdése, ami menet közben elhangzott. Sosem szerettem vezetés közben beszélgetni. Ennek, talán azaz oka, hogy a Marson nincs kocsim és ritkán vagyok itthon, hogy a szüleimét használjam. De tudtam, hogy merre kell menni, már nem egyszer jártam erre. A partot egy másik útról közelítettem meg, mint azok akik strandolni akartak volna. Ez a rész egy teljesen távolesö szakasz volt a nagy hotelektől, árusoktól, elitebb szórakozó helyektől. De mi ezt szerettük és jól jött ez a távolság.*
- Egy kicsit sétálni kell, remélem nem bánod. Közben kifejthetnéd, hogy mire értetted a „Miért” kérdésed. Vezetés közben nem szeretek beszélni.* S ha a férfi figyelt, akkor észrevehette, hogy ahogy haladtunk úgy váltam egyre izgatottabbá. Egy kívülről viszonylag lepukkant és kicsi hely elé érkeztünk, ami valaha talán bódénak szolgált a vízi mentőknek. De ma már nem. Kívülről semmi nem látszott, csak a zene hallatszott ki. Ahogy beléptünk a jobbra eső ajtóban állt két termetesebb férfi, akiből az egyik új volt még nekem is. A másik meg már mosolyogva fogadott.*
- Szia Jeremy… *Adtam két puszit miközben mosolyogva biccentettem a társam felé.*
- Velem van és ránézésre jó fiú. Ha baj lenne, leverheted rajtam utána.* S nem is kellett több már haladtunk is lefele a lépcsőm. Ez egy föld alatt kialakított terem volt. Ahol lányok, férfiak túlfűtött mozgása töltötte meg a parkettet. Latin zene szólt minden felől, és a pult leghátul helyezkedet el.*
- Remélem nem baj, hogy nem mondtam el hova jövünk.* Igyekeztem túl kiabálni a zenét.*

Egy ideig csak néztem, de ő csak az utat figyelte.
-Azért valahol még reménykedek benne, hogy nem egy szervkereskedő vagy...
Mormogtam teljesen komolyra véve a figurát és előre fordultam. Párszor komolyan megfordult a fejemben, hogy bajban vagyok. De az elmúlt hetekben egy olyan oldalamat ismertem meg, ami bármiféle bajból könnyedén kihúzhat. Alig, hogy kiszálltam a kocsiból, rögtön megcsapott a zene távoli dübörgése. Mikor oda jutottunk, hogy a kérdésemet ismét feltehettem volna, úgy hogy most nem akad süket fülekre csak legyintettem. Útközben volt időm megbeszélni magammal, hogy csak büszkeségből akar félre vezetni.
Ahogy a két gorilla mellett elhaladtunk én megálltam előttük és végig néztem rajtuk.
-Kicsit állj nagyobb terpeszben, úgy stabilabb leszel.
Azzal intettem is és levonultam Miranda után. Kérdését, hogy jobban halljam egésze köze kellett hajolnom.
-Nem gond. Ha Drograzziát tartunk majd előre szólok...
Kiabáltam vissza a fülébe majd felmértem a terepviszonyokat és a női domborzatokat.

*A válaszon elnevettem magam, és a fejem ingatva hajoltam vissza a férfi füléhez. Talán kicsivel a kelleténél is jobban.*
- Nem kell. Ez egy tiszta hely, és ha itt razzia lesz… nos, te köptél. Nem jöhet ide akárki, pontosan azért, hogy ne legyen balhé. Nézeteltérések akadnak, ezért vannak ők. * S még három helyre mutattam a teremben, ahol zord kinézetű emberek álldogáltak.*
- No de most gyere. *S hogy ne veszítsem el, megragadva a kezét „verekedtem” át magam a tömegen hátra a pulthoz. Ahol szintén mosolyogva és tártkarokkal fogadtak. Enyhén lenézve az öltözetem.*
- Szia Seb. Csak meló… de mára ennyi. Meg van még a cuccom? * Kérdeztem s a pult alól meg is kaptam a táskám. Ami mindig itt volt, de ritkán volt rá szükségem. *
- Addj hmm… a szokásosat de most duplán. *Feleltem és újból Darhoz hajoltam.*
- Gyorsan átvedlek az egyik dupla tequila a tiéd. Sietek… * S ezzel ott is hagytam. A mosdóban, amiből csak egy volt. a latex cuccot egy kényelmesebbre cseréltem. Hajam kissé hátra túrtam, lábaimra egy könnyű magas sarkú került, egy combközépig érő táncszoknya, amihez a hasamon keresztbe kövek csatolták a felsőrészt. Ami akár megfelelhetett volna egy bikini felsőnek is. Annyi, hogy ez takarosabb volt. Nem időztem, már mentem is vissza Darhoz, kezeim végig húzva a derekán ahogy elhaladtam mögötte.*
- Hogy állsz a tánccal?

Kicsit fordítottam a fejemen hogy szám a füléhez kerüljön. Amikor megéreztem a puha bőrét az államnál nem fordítottam tovább.
-Kár, pedig reménykedtem, hogy valamitek...
Húzódtam el. Hangomból érződött a komolytalanság, talán még arcomról is le lehetett olvasni.
-Hé, Katona vagyok nem spicli.
Végig néztem mind a három csapat Zordon. Ahogy elnéztem őket, több hibát is láttam a beállásukban, öltözetükben. Sosem értette, hogy lehet öltönyben verekedni. De nem volt időm ezen sokat agyalni ugyanis Mira már rángatott is magával át az egész parketten hátra a pulthoz ahol egy táskával már ment is a fürdőbe. Rosszallóan megcsóváltam a fejem.
~Nők... folyton a mosdó az első...
A pultnak dőlve vártam, hogy visszaérjen. Nő létére azonban nagyon hamar vissza is ért. Meg is illetődtem egy pillanatra, ahogy megéreztem magamon a kezét. Kezembe vettem a Tequilát és úgy fordultam felé és hajoltam közel hozzá.
-Szalutálni már csutak részegen is tudok... Hidd el, addig vicces míg nem a hadbírósággal fenyegetőznek, hogy álljál egyenesen... De talán még megtudok vele birkózni... Egészség.
Nyújtottam a képébe az egyik poharat hogy levegye, vagy ha úgy van akkor betöltöm én a szájába csak adjon hozzá jelet.

*A válaszára csak egy mosollyal feleltem. Meg kell hagyni, hogy már több érdeklődést mutatott mint reméltem volna. Mikor felém nyújtotta a poharam elvettem és kissé megemeltem felé.*
- Egészségedre. * Oldottam meg egyszerűen. Nem szoktam tósztokba bonyolódni. Bár egyszer részegen ittam már a repülő légy egészségére is. Vicces egy éjszaka volt az tuti. Legalábbis amit rögzített a kamera. Amit meg nem… nos az már a múlt titka. Mert senki nem emlékezett rá másnap. Egy húzásra megittam és a pultra tettem a poharam. Nem voltam alkoholista, ez látszott is a kifejezésemen. Amibe némi undor is vegyült. De azért szerettem. A táskám Seb kezébe dobtam megőrzésre.*
- Szalutálni nem kell, de vezetni igen. Azonban előre szólok, hogy csak annyira érj hozzám, amennyire a tánc megköveteli. Semmi piszkos tett. * Kacsintottam a másikra miközben a kezébe csúsztattam a kezem, hogy akár mehetünk is a többiekhez mikor megszólalt a következő zene.*

-Egészség.
Emeltem meg a poharat utána pedig ledöntöttem. Össze rándult arccal lélegeztem fel az ital lenyeléséből. Megráztam magam és leraktam a poharat az asztalra.
-Vezetni? Ittasan? Inkább a kocsiban alszok. A hátsó ülésen úgy láttam van hely bőven. De majd igyekszem.
Ejtettem meg egy kacsintást. Kutya egy bánatos képet öltöttem, mikor ki lett kötve, hogy semmi "fölösleges ismerkedés". Persze volt ebben az arcban színjáték bőven. Az első pár évben ezzel próbáltunk hatni az őrmesterre. Egyszer majdnem össze is jött de rájött és 2 szer annyit szívtunk így azóta nem fejlesztettük tovább a dolgot. Nem érte meg.
-Remélem valami latin lesz...
Ha ő nem is hallotta de vagy a DJ vagy a jó isten biztosan. Ahogy felcsendült a zene széles mosolyra húzódott a szám. Kezem finoman az övébe helyeztem és ahogy beindult a zene már meg is indult a lábam. Az a Tequila határozottan jót tett a mozgás koordinációmnak és a gátlásaim levetkőzésének. Ahogy haladt a zene úgy egyre jobban éreztem a ritmust.

- Majd vezetek Én. De ha nem felel meg, akkor felverem a családot. Anyu elhozza a bátyám, aki majd szépen haza vezeti a mi kocsinkat velünk együtt. *Vontam meg könnyedén a vállam, mintha mi sem volna természetesebb. De nekem tényleg az volt. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy értem kell jönni, mert nem tudok vezetni. Bár tény, hogy ott már fizikailag voltam alkalmatlan rá, mert a kocsiig sem jutottam. Ám a szemeire az enyéim kikerekedtek.*
- Egy katona így is tud nézni? *Na jó az enyém is tudott. De az csak rám volt hatással, mások inkább menekülni akartak olyankor előle. Sosem értettem, hogy miért.*
- Ez nem remény kérdése. Nézz körbe Dar… mindenkin tánc ruha van. Itt csak olyan zenék mennek, amiben benne van a latin vonulat. Ez egy több száz és talán ezer éves hangulatot igyekszik tükrözni. Mint az egykori Kubában. Nem nézel régi filmeket? *Ecseteltem ahogy befele sétáltunk. Ám ami ezután jött meg lepett. Tud. Táncolni. Egy. Katona. A meglepettségem hamar átvette az élvezet. Imádtam táncolni, még ha nem is voltam profi. S egy jó vezetővel, nem is volt nehéz. Az egyik bepörgetésnél mosolyogva néztem Dar arcára.*
- Lógsz egy okfejtéssel és egy vallomással. * Emlékeztettem, de a válasszal várnom kell a következő forgatásig. *

-Hát, ennél, most nem igazán tudok jobb műsort elképzelni.
Pillantottam végig rajta és ahogy tekintetem összeakadt az övével egy cinkos mosolyt megejtettem felé.
A tánc néma hangulatát egy kérdés törte meg, ami egy pillanatra kizökkentett de sikerült még korrigálnom rajta így nem volt feltűnő a nézők számára, csak az élesebb szeműeknek. Bepörgettem és hanyatt döntöttem. Úgy lépegettem vele előre. így 2 részletbe el is tudtam mondani a nagy vallomást míg közel voltunk egymáshoz.
-Katona vagyok...*döntés...vissza*-...Nem pedig szentlélek.
Mosolyogtam rá sejtelmesen és még utoljára kipörgettem. Egy kevés volt a táncból azt végig táncoltuk a Finálé kedvéért még a nyakamba kaptam. Fordultam vele egy kört majd miután lassan lecsúszott rajtam két kézbe tartottam, míg meg nem állt a saját lábán.
-Azért nekem is volt magán életem és tinédzser korom...
Súgtam a fülébe vállára támasztva a fejemet.

*A pillantása vagy épp mérő tekintete külön-külön hatástalan lett volna. De így együtt, még én is lesütöttem a szemem egy pillanatra lányos zavaromban. S jobbnak láttam nem reagálni erre a bókjára. Hanem csak sodródni az árral. Legalábbis egy bizonyos fokig. De ami a táncot illeti, teljesen rábíztam magam. Így a kikapcsolt agyam nem teljesen értette a választ, miközben lábam kinyújtva hagytam, hogy lépkedjen velem. Reagálni nem volt időm és ezután már alkalmam sem, így ismét csak élveztem a tánc adta felszabadultságot. A vége az valami… csodás volt. Még ha kelleténél több helyen is kellett érintkeznem vele. Hisz ez a mozdulat ezt követelte. Visszaereszkedésem alatt folyamatosan a kissé oldalra tekintettem bízva benne, hogy látom a férfi profilját. De a hajam ebben nagyban megakadályozott. szemeibe néztem. Egy picit még kifújtam magam, mielőtt levettem volna róla a mögé kulcsot lábam, de aztán gyorsan lábra is álltam. Szavain elmosolyodtam, ám ahogy megtámasztotta a fejét a vállamon valami végig cikázott rajtam, amitől megmerevedtem és a szőr is felállt… még ott is ahol épp nem volt. Kissé fázósan dörzsöltem meg a karjaim, de nem húzódtam el. *
- Köszönöm a táncot. * Hangom reszelős volt, a torkom meg kissé száraz, amit igyekeztem megköszörülni, és ha eddig nem vonult vissza hát én léptem előre egyet.*
- Igyunk valamit… közben pedig, kifejtheted, hogy mit kérdeztél a kocsiba. Riporter vagyok, nem lógsz meg ilyen könnyen a kérdésem elől. *Mosolyogtam a férfire, és ahogy elmúlt a testközelség ez már egy őszinte mosoly volt és semmi feszültség nem volt bennem.*
- Egyébként én is a gyerekkoromra fognám… valld be, hogy a kiképzésen ezt tanítják. Azért van az, hogy a jóképű férfiak többsége ott tobzódik. *Kezdtem el ugratni a másikat.*

Összeszaladtak a szemöldökeim és felegyenesedtem furcsa hangját hallva.
-Részemről az öröm.
Böktem még oda neki utána pedig se szó se beszéd utána eredtem. Ennyi mozgás után rám is rám fért egy szusszanásnyi pihenő és egy adag ital. Miután kikértem még egy kör Tequilát és átnyújtottam neki közelebb hajoltam.
-Valóban? Riporter? Nos ez pedig lezárt terület, kérem távozzanak, nincs itt semmi hallani való... Egészség.
Emeltem meg a poharamat és lehúztam az italt. Már egy fokkal jobb volt, tudtam mire kell számítanom.
-Fene, most lebuktunk... Csak a jó lábam miatt kerültem be. Színi tanodát végeztem és itt kötöttem ki.
Mentem bele a játékba de tekintetem ismét elkalandozott az övébe.
-Azt nem tudom, hogy jó képű pasikban mennyire tobzódunk, igazából nem is érdekel. Viszont az ilyen csinos nőkből igen nagy hiány van. Még a női kaszárnyákban is. Ami viszont probléma.

- Úgy látszik nem sikerül többet megtudnunk a jó képű, ám keveset nevető katonától. Egy óra múlva újra próbálkozunk. Miranda Owent hallották a Földről. *Gúnyoltam ki saját magam, miközben egy gyenge bók hagyta el a számat.*
- Egészségre. *Emeltem meg a poharam és már ott sem volt az ital. Csak az üres pohár koppant az asztalon. Ám ahogy tovább hülyéskedett a másik egyre jobb kedvem lett és többet is nevettem.*
- Áh… majd ha találkozom legközelebb az egyik barátommal, megemlítem neki, hogy van egy eltévedt katona színészem. Hátha tudd ajánlani valami jobbat ez helyett. *Tekintettem körbe a helységen. Szándékosan értettem félre az „itt kötöttem ki” megjegyzését.*
- Egy magamfajta csinos nő, a szabályokat szereti áthágni és az ellen dolgozik, amit maguk egy része képvisel. Garantálhatom, hogy bár kitartó vagyok, de fél nap alatt bedobnám a kulcsot. Sőt… már a reggeli riadónál. *Ingattam meg a fejem.*
- Seb két sört is kérünk. *A tömény egyelőre elég volt. Kb. még úgy 5 percig.*
- De elárulok egy titkot. *S egészen közel hajoltam a férfi füléhez, hogy biztosan meghalja.*
- Tetszenek a bókjai és maga is. De ne pazarolja rám őket. Még ha el is fogadja a szálást. Akkor is csak a vendégszobáig jut. *De azért nyomtam egy puszit az arcára mikor elhúzódtam. Nem volt ebben semmi rossz. Csak egy baráti puszi, még ha a jelző korainak is mondható.*

-A föld alól.
Kötözködtem egy kicsit mielőtt még beleittunk volna a nedűbe. Az új hely felajánlására én is körbenéztem végül megint csak rajta állapodott meg a tekintetem.
-Azt hiszem egyenlőre maradnék. Szemlátomást érdemes... És mi pont az ilyen magukfajta csinos nők miatt szeretjük képviselni azt, amit.
A reggeli riadó... Elmosolyodtam és kicsit el is méláztam. Sok-sok keserű de még több szép és vicces emléket idéz meg.
-Még egyet? Titokzatos egy nőszemély vagy...
Emelkedett a magasba a szemöldököm és oda hajoltam hozzá.
-Tudja... az érzés kölcsönös, de a bókokat én nem pazarlom, inkább gyűjtöm egy arra érdemesnek...
Dörmögtem a fülébe szolidan. Mikor kaptam egy puszit hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot, de az alkohol megoldotta. Az oldott anyagból pedig önbizalmat kovácsolt se perc alatt. Utána hajoltam, hogy befejezzem a mondókámat.
-Valóban?... Netán ha így alakulna, a vendégem volna éjszakára? Ugyanis épp az imént kaptam egy remek szállás ajánlatot az ön közelében.

- Akikre én gondoltam, azok nem olyanok mint Te. Vagyis remélem, hogy Te nem vagy olyan mint akikre gondoltam. *Hmm… valami nem jó. De nem akartam újra kreálni a mondanivalóm. Bíztam benne, hogy a másik elég okos, hogy megértse.*
- Ó és még tudnád, hogy hány van és hányat nem fogsz megtudni. *Vigyorodtam el. Na jó, szinte már folyton vigyorogtam. Most mindig írjam le? Kezd unalmas lenni. De azért csak vigyorogtam lelkesen, míg a másik is elmondta, amit akart. De azután ez már csak egy szolid mosollyá szelídült.*
- Miből gondolja, hogy én volnék az arra érdemes? Ó a közelemben. Akkor szálásom már van, de reggelire szívesen látlak. Talán táplálóbb is lesz, mint a zabkása. *De amíg nem ért hozzám, nem húzódtam el. Csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni.*

Talán az általam elfogyasztott ital, vagy az ő általa elfogyasztott ital, esetleg mind a kettő közre játszott abban, hogy elveszítsem a fonalat de azért egy mosollyal nyugtázta ma dolgot, hátha azt hiszi legalább én értem miről van szó. Az ő tekintete sem tűnt már makulátlannak. De legalább a jókedve megvolt, én sem panaszkodhattam, hogy unatkozom. Úgy tűnik ez az alku nem is volt rossz ötlet.
-Ha mindent tudnék rólad, úgy nem lenne olyan izgalmas társaság. Nemde?
Hajoltam füléhez, ugyanis kezdett egy kicsit hangosabb lenni a zene.
-Miből gondolja, hogy nem? Csinos, értelmes, mi többre vágyhatna valaki?
Dörmögtem, majd eltávolodtam a fülétől és a szemébe néztem. Fürkészni kezdtem a tekintetében.
-Annál minden táplálóbb. Főleg egy érett és zamatos gyümölcs. Aminek a felszíne kemény és kecses, belseje pedig puha és zamatos.

- Én úgy fogalmaznék, hogy ha mindent tudnál Rólam, már nem volnál itt. * Javítottam ki a férfit. Nem voltam egy ártatlan szent bárány. Már nem. Az évek rajtam is kifogtak és már nem tudtam, hogy mi a helyes és mi nem. A saját elképzeléseim szerint éltem az életem az utóbbi időben. Ami nem volt más, csak felszínes lét. A kérdése azonban visszarángatott eltévelyedet gondolataimból és kissé döbbenten nyögtem ki azt ami eszembe jutott.*
- Érzelmekre. *Na igen. Ez az amivel én már nem szolgálhattam és botor mód még ki is mondtam minden gondolkodás nélkül. A tekintete még a borozóstól is áthatóbbnak hatot. Vagy csak pia miatt? Akárhogy is, ott csak úgy éreztem, hogy a bugyimig lát, most már inkább azt, hogy egyenesen belém akar tekinteni. A szívembe, a lelkembe. Zavart, de álltam a tekintetét. Némiképp megkeményítve a sajátom. Már amennyire ez sikerülhetett ilyen állapotban. Ám szavaira izegni kezdtem a széken és lesütöttem a tekintetem. Tudtam, hogy ez inkább nekem szólt, mintsem a reggelire. Vagy már csak beképzeltem? De akárhogy is, zavartan emeltem fel a korsómat és ittam bele a sörömbe. *
- Aligha lakna jól egyetlen gyümölccsel. *Feleltem mikor letettem a poharam és újra a szemébe néztem. De ez most tőlem is egy utalás lett volna? Ki tudja… Megköszörülve a torkom azonban mosolyogva folytattam.*
- Majd szólok anyunak és meglátjuk mit tehetünk az ügy érdekében.

-Talán, de akkor lehet, hogy te sem.
Kacsintottam rá sokat sejtetően. Komolytalan megjegyzésnek szántam, de úgy érzem nem sikerült igazán átéreztetni vele. Válasza egy kicsit mellbe vágott és hideg zuhanyként ért. Egy pillanatra eltöprengtem és ismét az alkohol próbáltam erőt meríteni. Ami jelen esetben egyenlő volt azzal hogy beleittam a korsómba. Ahogy visszafordultam már tudtam mit kell mondanom.
-Azokhoz idő kell, majd kialakulnak azok is. Nem szabad sürgetni...
Legyintettem egyet és ismét a poharamba kortyoltam. Válaszából úgy tűnt, hogy rábukkant a rejtett üzenetre. Bátorítóan rámosolyogtam és közelebb hajoltam az arcához miután letette a sört. Orrom majdnem az övéhez ért. Mélyen belenéztem a szemeibe. Egy kicsit elmerengtem bennük.
-Ha az ember a megfelelő gyümölcsbe harap, egy életen át jóllakik vele.
Eltávolodtam és felkacagtam. Valahogy nem akart belepasszolni a fejemben lévő képpel az anyukája. Vagyis átvette a helyét egy kép amin 2 másnapos embert egy kedves idős telt hölgy szolgál ki reggelivel. Ez egy gyermeteg mosolyt marasztott az arcomon.

- Miért, milyen titkaid vannak? * Tettem fel a kérdést, ami szintén kézenfekvőnek bizonyult. Bár nálam a kérdések mindig is kézen fekvőek lesznek.*
- Ez igaz. Azonban felesleges időpocsékolás olyannál erőfeszítést tenni, aki erre képtelen. *Vontam meg könnyedén a vállam és egy pillanatra elmerengtem a pultat bámulva. Kerestem a válaszokat. Hisz magamnak is elég jó kérdéseket tudok feltenni. De rá kellett jönnöm, hogy a válaszom még mindig helytálló. Nem volnék képes rá. Hogy érezhetnék érzelmeket, mikor még az érintést sem viselem? Mielőtt erre válaszolhattam az arcát láttam egészen közelről a szemem sarkában és óvatosan, nehogy hozzá érjek rá fordítottam a tekintetem. Szavaira csak a fejem ingattam meg és reméltem, hogy véletlen sem ér az orrom az övéhez.*
- Ez szép volt, de már elmúlt az a kor Dar. Több mint ezer éve, meglehet, hogy van az már 1200 is még így volt. De ma már… ma már nem. Bár az emberek éreznek, szeretnek és kötődnek. De már nincsenek elveik. A házasság már annyit sem jelent, mint 950-980 éve. De inkább mesélj magadról ahelyett, hogy olyanra vágyakozunk ami lehetetlen.