Helena Grey lakása

- Nem... mondtam, nagyot nyelve - Nem lankadt.
Fogtam a bort, és mivel dugóhúzót nem kaptam, egyszerűen kilökettem a folyadékkal a dugót. Aztán egy-egy pohárnyit a helyükre parancsoltam, és az egyiket Helenának nyújtottam. Közben futó, gyors csókot adtam a szájára, ha már így idehajolt.
- Még magam sem tudom pontosan. Szexet akarok, ez teljesen biztos. Azon kívül szeretnélek átölelni, megsimogatni a hajad, és meggyőzni téged róla, hogy minden rendben lesz. Hogy ez valójában mit is jelent, azt neked kell eldöntened, mert én nem tudom.
Belekortyoltam a borba, majd letettem a dohányzóasztalra a poharat.
- Finom - mondtam - Jó ízlésed van. Lássuk csak... Kívánsz engem?

Lenyügözött a kis büvèszkedèse a borral... ès a csók, amivel átadta.
Elkomorodtam, ahogy hallgattam, de nen tudtam biztosan mièrt pontosan. A szexet èn vetettem fel, a simogatás gondolata pedig fájóan jól esett... Az, hogy minden rendben lesz? Nem... ebben tudtam hinni.
- Igen Edward Holmes. Kívánlak. - vállaszoltam egyszerüen, majd kezemben a borral hátradõltem.
- Te mit tennèl, ha jönne a parancs, hogy menjek vissza ès feküdjek le a császárommal?

Elgondolkodtam a kérdésén. Igen nehéz lett volna válaszolni rá. Rengeteg lehetséges forgatókönyv futott át az agyamon attól kezdve, hogy könyörgök neki, ne tegye, egészen addig, hogy megölöm a Császárt. Végül aztán felálltam, kikapcsoltam az övemet, és keserű mosollyal lehúztam a nadrágomat.
- Remek kérdéseid vannak, mondhatom. Igazán nagyon jók. De most én jövök: képes vagy teherbe esni tőlem? Amennyire tudom, egy leviatán csak egy morát nem tud teherbe ejteni.
Fontos kérdés volt, bár nem feltétlenül ilyenkorra való. De már feltettem, nem volt visszaút.

Kaján vigyort villantottam a fèrfira, egèszen addig, míg meg nem hallottam a kèrdèsèt. Nem volt szüksègem tükörre, hogy tudjam, olyan arcot vágok, mint aki citromba harapott.
- Nem Edward... Egy gyüjtö, csak egy másik gyüjtõnek szülhet gyereket. - fordítottam el a fejem ès kortyoltam a borba.
Mèg sose agyaltam ezen... mármint a gyereken. Anyámnak is csak kötelessègböl lett... Ès engem... egyenlõre nem erre tartottak...
- Nos... - köszörültem meg a torkom. - Èn jövök... Volt családod? Tudod... felesèg, gyerekek?

Bólintottam. Egyelőre nem tudtam, hogy ez zavar-e engem, vagy sem. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy nem.
- Volt... A tizenkét nőből négyet elvettem, és egytől gyermekeim is születtek. Az elsőtől... Akkor még nem tudtam, pontosan mi vagyok. Abban reménykedtem, hogy az erőim öröklődnek... De persze nem. Pokoli dolog látni felnőni és meghalni a gyermekeidet, miközben te fiatal és erős maradsz... Azt hiszem, ezt soha többé nem akarom átélni.
Ezzel együtt felmerült bennem egy másik gondolat is. Helena alighanem halandó... De ezen könnyen változtathatunk. Ha már Gyűjtő, legalább használjuk ezt ki...
- Melyik alakodban vagy szívesebben?

Annyira... szomorú volt, amit mondott. Kinyújtottam a kezem, majd a fèrfière helyeztem. De nem tudtam semmit mondani. Láttam rajta, hogy a mai napig fáj neki... Ezt jelentenè szeretni?..
Hogy melyik alakomban..? Vetkõzhetnèk is...
- Az emberiben. - mondtam ki hirtelen, mielött mèg gondolkodhattam volna, ès felhajtottam a bort.
A gondolat, hogy már csak egy ruhadarab takarja a fèrfit felvidított ès felizgatott. Közelhajoltam hozzá... a fülèhez hajoltam ès suttogva tettem fel a kèrdèsemet.
- Mièrt... jöttèl... vissza... kètszer is?

+18

Elmosolyodtam, mert örültem, hogy ez a válasza. Bár túlzottan az sem zavart volna, ha a másik alakját választja. amúgy is azt terveztem hogy nagyon hamar megszerettetem vele ezt a testét...
Ahogy a lehelete megborzongatta a fülemet, valami elpattant bennem, és már nem bírtam tovább. Megragadtam a lány vállát, és a hátára dobtam, majd a következő másodpercben máris csókoltam őt, olyan vadul, mint eddig még soha. A bűrünk egymásnak feszült, mellei a mellkasomnak préselődtek, és alig kaptam levegőt a szenvedélyes csóktól.
- Azért.. - lihegtem két forró csók között - Mert kellesz - még egy csók - Kellesz nekem.
Felegyenesedtem, és egyetlen gyors mozdulattal letéptem róla a melltartóját, hogy aztán arcom a keblei közé fúrhassam.

+18

Ahogy megragadta a vállaimat már tudtam, hogy a kèrdezz-feleleknèk vège ès egy egèszen új játèk veszi kezdetèt. Átöleltem a fèrfi nyakát ès viszonoztam a szenvedèlyes csókot Ujjaim a hátán ès a hajában barangoltak.
Mikor a melltartóm egy hangos reccsenèssel levált rólam, majdnem felsikoltottam, de a fèrfi hirtelen reakciója belèm folytott minden hangot.
Lábamat az alsónadrágjâva akasztottam, ès így próbáltam lehúzni róla.
- Ezek... ezek szerint... èn gyõztem? - kèrdeztem lihegve, majd felnevettem.

+18

Forrt a vérem, és úgy rám tört a vágy, hogy az szinte már fájt. Nem bírtam magammal, alig voltam ura a mozdulataimnak. Megint rá hajoltam, megcsókoltam az egyik mellbimbóját, majd a mellét, a kulcscsontját, a torkát, a nyakát, a száját, aztán hirtelen lejjebb ereszkedtem, és a köldökét csókolgattam, és közben alig vettem észre, hogy már semmi ruha nincs rajtam...
Ügyetlenül babráltam a nadrágjával, de végre sikerült kigombolnom, hogy aztán türelmetlenül lerángathassam róla, és csókokkal boríthassam el a combjait, miközben kezeimmel végigsimítottam az oldalán, és alá nyúlva megmarkoltam a fenekét...

+18


Egy pillanatra fèlelem lopòzott a szívembe. Sokszor, sok fèle okból szeretkeztem más-más fajból származó fèrfiakkal. De ez... most más volt. Ès ez... megijesztett.
De szabályok, hagyomány, gènek ès parancsok agyam ködös rèszèbe vesztek, ahogy a beteges ösztön vagy a korcs èrzelem úrrá lett rajtam.
Elvesztek a fèrfi karjai közt. Ha csókolt, èn csókoltam. Szorosan öleltem a nyakát, majd elengedtem. Mikor èrinteni akartam, visszahúztam magamhoz.
A lehellete ègette a bõröm... ahogy a mellemet, a combomat ès mèg ki tudja mit csókolt... talán mindenemet.
Aztán mikor az utolsó ruhadarab is lekerült rólam, lelöktem magunkat a földre ès Edward fölè kerekedtem. Combjaimat szorosan a csípõje körè szorítortam, majd nagyon lassan leereszkedtem...

+18

Helena szenvedélye átragadt rám, vagy talán az enyém őrá, ez nem is számított... Érintések, csókok és talán elsuttogott, talán csak gondolt szavak kavalkádjává olvadt az egész... Aztán már a hátamon feküdtem, és a szemébe néztem, míg ő leereszkedett, hogy magába fogadjon, és innentől megint minden ködös, csodás és el-eltűnő... Vajon megtörtént, megérintettem, vagy csak akartam? Vajon kimondtam, hogy "Még", vagy ő mondta? Nem tudom, s nem is számít.
Néhány perccel később egymás mellett feküdtünk a padlón, ő félig rajtam fekve, és én a meztelen hátát cirógattam szótlanul.
- Mire gondolsz most? Válaszolnod kell... Már semmit sem vehetsz le.

Minden olyan... gyorsan törtènt. Nem túl gyorsan, csupán gyorsabban, minthogy lwguen idõm meggondolni vagy megbánni. De már nem egy nagy vágyfelgõ volt az èlet. Már feltört a józan eszem, az aggodalmam ès a szègyenem.
Lassan felkeltem ès a fèrfi mellè ültem.
- Nem kell... a ruháimat nem önkezüleg távolítottam el. - a hajamba túrtam. - Hiba volt... - mondtam egykedvüen. - De megtörtènt, ezen nem változtathatok. - Dühös voltam... magamra. A fèrfihoz akartam bújni... Ès megvèdeni õt meggondolatlanságunk következmènyètõl. De a kettõ együtt nem megy...

Mérgesen legyintettem, felültem, megfogtam a tarkóját és magamhoz húztam. Hosszan, behatóan megcsókoltam, aztán elengedtem.
- Fenét volt hiba. Te is akartad, én is akartam. Nem tiltja a törvény, se a szabályok, se a Császárod, de még az elveink se, ha jól tudom. Akkor meg...?
Kezdtem mérges lenni, és ezért zavart a meztelenségem. Felhúztam az alsónadrágomat, majd lehuppantam a kanapéra, és onnan néztem a nőre.
- Miért akarsz mindig mindent ennyire túlbonyolítani? Szeretkeztünk, és fantasztikus volt. Nem lehetne egy kicsit még élvezni a nyugalmat, mielőtt azon kezdünk gondolkodni, hogy hogyan tovább?

- Neked meg mièrt kell mindent ilyen nemtörödöm módon kezelned? - vágtam vissza. Hogy tud mèg most is... mèg ilyenkor is ennyire izgatni... ennyire idegesíteni.
Felálltam, mert csak egy valakitöl türöm, hogy lenèzzen rám.
- Te akartad, èn akartam. Ha kiderül èn megszègyenülök, te meghalsz. Ez a lènyeg
Az elveim, az amièrt èlek, az akinek èlek ès a jövöm egyaránt a törtèntek ellen szól. - körbenèztem a ruhadarabjaimat keresve, majd feladva, hogy mindent megtalálok, úgy, hogy megõrizzem a mèltóságom, csak a topomat ès a nadrágomat hùztam fel.
- Kèrsz kávèt?

Láttam, hogy öltözködik. Nem örültem neki, de alulmaradni sem akartam, így felvettem a nadrágom, és az ingem, bár nem gomboltam be.
- Senki sem bánthat téged, mert aki megteszi, azt teletűzdelem jégcsapokkal. És aki megpróbál engem megölni... Az vagy bolond, vagy nagyon erős, de ha az utóbbi igaz, akkor is jobban teszi, ha kétszer meggondolja. Ezernyolcszáz év harci tapasztalata áll mögöttem. Nem győzöm hangsúlyozni neked, mennyire nagyon nagy harcos vagyok... De mintha a falnak beszélnék. Nem figyelsz rám, ami dühítő. Mi értelme zseniálisnak és hatalmasnak lenni, ha még a nőt sem tudom lenyűgözni vele, akit szeretek? Igen, kérek kávét.
Azzal zsebre tettem a kezem, és vártam, vajon reagál-e valami cseppet sem véletlen elszólásomra.

Már majdnem fellèlegeztem, ahogy öltözködni kezdett. De a mellkasa vègül mègis szabadon maradt. Ès ez túlságosan csábított engem...
Hátat fordítottam neki, majd a kávèval kezdtem bíbelödni.
A kanál hangosan koppant a földön, ahogy elejtettem. Szóbotlás... nyelvbotlás... ès... ès szótèvesztès. Vèletlen... egy sokat hasznâlt, hètköznapi szò... az õ szóhasználata.
Hevesen dobogó szívvel hajoltam le.
- Ès milyen szerèny... Èn vajon melyik kategóriába esek? Bolond vagy erõs? - nevettem zavartan. - De nem kèrek vèdelmet nagy ès öreg sensei... Ès nyilván elbánsz akár kètezer gyüjtõvel is... De mèg így se èri meg. Mindenki kielègitette az ösztönei kivánalmait ès mèg kávèt is iszunk. Szèp volt, jó volt... Itt a vège.

Mögé léptem, és a hasa előtt átfontam a karomat. Magamhoz húztam, és megcsókoltam a tarkóját.
- Bolond vagy, erős, csodálatos, halálos, és én halálosan beléd szerettem, ha tetszik, ha nem. Az életem a tiéd, azt kezdesz vele, amit akarsz. Élek, ölök és halok érted. Megváltoztatni nem fogsz, de én sem akarlak téged. Szeretlek téged, és ne mond azt, hogy az egész testi vágy volt, és semmi több, mert akkor még annál is bolondabb vagy, amilyennek először hittelek. A szerénység pedig...
Hátra léptem, és megvakartam a tarkóm.
- Hát, hallottam már róla... De mindig is úgy gondoltam, hogy azoknak való, akiknek van is miért szerénynek lenni...
A lány szemébe néztem, és vártam a válaszát. Szilárdan, erősen álltam ott, mint egy kőszikla, és csak belül remegtem.

A szavai, mint villámcsapások èrtek. Fájtak ès felvillanyoztak egyszerre. Ès az, hogy átölelt ès tarkón csókolt... Olyan bensõsèges volt. Behunytam a szemem, ès láttam, hogy akár oldogok is lehetnènk együtt. Talán... talán a csâszár megengednè, ha Jimmyt elèvinném, hogy megtörje...
Szembe fordultam Edwarddal, majd vègigmèrtem. Tènyleg nem volt oka szerènykedni...
- Most ne tèrjünk ki a nyilvánvaló hiányosságaidra ès gyengesègeidre... - vigyorogram, makd hozzá lèptem.
- Èn viszont másèrt is èlek, halok ès ölök...

- Nyilvánvaló? -kérdeztem - Hm... Egyszer pedig kitérhetnél rájuk. Érdekesen hangzik a dolog.
Ahogy közel lépett hozzám, elmosolyodtam, de attól, amit mondott, lefagyott az arcomról a mosoly.
- Na igen... Ezt az egy apróságot szívesen megváltoztatnám. Cserébe lemondok a vasárnap esti pókerpartikról... Jó, csak viccelek. Egyelőre így van, és azt, hogy mit hoz a jövő, meglátjuk. Ha akarod.
Azzal megint megfogtam a tarkóját és megcsókoltam.
- Valóban úgy gondolod, hogy ez a dolog az életembe kerülhet? Mármint persze, te úgy gondolod, de én inkább úgy kérdezném, hogy valóban lenne olyan bolond, aki megpróbálna ezért megbüntetni?

- Majd írok egy listát - mondtam, majd mikor megcsókolt átöleltem a nyakát ès nem engedtem el.
- Inkább amiatt aggódom, hogy te fogsz meggondolatlanul cselekedni... De igen... nem tartom kizártnak, hogy megölnènek, ha megtudnák. Hogy rám mi várna, azt nem is akarom tudni... De... ha most... azt, amivel megbíztak, jól teljesítem, ès mèg sose hibáztam, talán megtarthatok egy darabot az itteni életembõl. Ès akkor... talán tèged is. - sütöttem le a szemem.

- Egy listát-ismételtem - Ez igazán kedves tőled.
Lehunytam a szemem a csók után, és úgy kérdeztem meg:
- Akarom tudni, mit kell megtenned, hogy "megtarthass"? És ha...
Felpattant a szemem. Az új ötlet egészen felvillanyozott.
- Szereted a császárodat? Mert ha nem... Együtt legyőzhetnénk. Te lehetnél a Császárnő... Te nem vagy gonosz, sem ostoba. Tudnád, mit kell tenni, és jó irányba vinnéd a Gyűjtőket. Idővel még akár békét is köthetnének az... Á, felejtsd el. Néha túl idealista vagyok. Ami pedig a meggondolatlanságot illeti... Ha valaki bánt téged, nem ígérhetek semmit.
A kávéra pillantottam, aztán úgy döntöttem, jó nekem így, ölelve.

Egyre keseredtem el a szavaira.
- Edward... - nèztem szomorúan a szemèbe - A császáromnak születtem... neki neveltek. Legyõzni nem tudnánk, de meg se próbáljuk. A feladatom pedig... - Ez bizalomjátèknak túl kockázatos volna. - Nem kell ölnöm... Rosszabbat kell tennem... - engedtem el, majd a kávèfõzõhöz lèptem ès kitöltöttem a kávèkat ès leültem a konyhapulthoz.
- Nen kell ès nem is akarom, hogy èrtem, miattam, velem vagy báemi módon a gyüjtõkkel küzdj. Ès fèltelek... Így kèt lehetõsèged van: elrejtõzöl ès kerülsz engem, vagy ideköltözöl ès a szemem elött leszel.

- Ez még csak a negyedik randink - mondtam mosolyogva - Egy kicsit még korai összeköltözésről beszélni, azt hiszem. És tudod... Akartak már engem császárok meg hasonló nagyságok holtan látni, de eddig még egy sem érte el, hogy el is rejtőzzem. Ha egy Gyűjtő a szemem előtt öl meg egy ártatlant, rá fogok támadni. Mondtam neked: nem változtam meg.
Elvettem a kávét és belekortyoltam. Ő finomabbat főzött, mint az imént én. Vajon fogok tudni aludni ennyi kávé után? És vajon hol fogok aludni? Igencsak ingoványos talajra értünk.
- Nem tudom, mi lehet rosszabb a halálnál. Egész életemben futottam. Néha a halál elől, de legtöbbször, bár sokáig ezt magamnak sem vallottam be, szembe vele. Bár, ez most nem számít, igaz? Ami pedig a Császárodat illeti... Szerintem kettőnk ellen nem volna esélye. Senkinek sem volna... Ezen gondolkodj el. És most már az enyém is vagy. A főnököd kénytelen lesz osztozkodni, és ha ez nem tetszik neki, akkor majd én elbeszélgetek vele.
Ahogy akkor is, ha nekem nem tetszik, tettem hozzá gondolatban.

Oldalra fordultam a szèken, hogy szembe nèzhessek a fèrfivel. Kicsit talán mèg hunyorogtam is.
- Èn se vâltoztam Edward... a gyüjtök császárának hü szolgája vagyok. De... - emeltem fel a bal mutatóujjam - igazad van. Ugyanaz a kètèrdekü ès kètèrtelmü fickó vagy... vagy mi. - Nèha gondot okozott az emberi kidejezèseket èszben tartani... De mèg mindig jobban beszèltem ezt a nyelvet, mint az anyanyelvemet. Mèg egy apró szègyenfolt... Talán Edwardnak lenne iga... Nem!
- Jogot formálsz rám... harcolnál ölnèl, èlnèl ès halnál èrtem... ha idèzhetlek. De nem èlnèl velem. Tehát ez mègis a büszkesègedrõl szólt csak.

Kezdtem érteni, hogy ez talán nem csak logikai, hanem női, érzelmi kérdés is. Jó lesz hát óvatosnak lenni...
- Azt akarod, hogy veled éljek, Helena? Miért? Költözzek ide? Rendben. Akarom, hogy reggel melletted ébredhessek... De alig negyed órája még azt mondtad, hogy semmi sincs köztünk, csak testi vágy. Nehezen tudok kiigazodni rajtad. Veled akarok élni... De csak egy férfi és egy nő vagyunk. Előttünk lehet akár az örökkévalóság is... Talán akkor kár volna elsietni a dolgokat. Ugyanakkor - folytattam az okfejtést - Én szerelmes vagyok beléd. Akkor pedig talán nincs is mire várni. Jó, rendben. Itt maradok. Tegyünk egy próbát. De ha kiderül, hogy rumlis vagyok, és zavarlak, magadra vess -mondtam még, a mogorvát játszva.