A Vándor

-És ha csillagot hajtok? Ja várj, az Orion egy űrbázis...az nem megy...francba...
Hogy mennyire rideg a vezetékneve, arról inkább nem nyit vitát. Számára azon emberek összességét jelenti, akikre mindig számíthat, hogy a családi összejöveteleken barackot adjanak a fejére, és úgy általában lenyomják mindenben, amihez nem kell számítógép.
-A legtöbb gondolatolvasó így működik...egyesek szerint van aki ki tudná kapcsolni, csak nem meri...de ez nem igaz...asszem...
Aztán vállat von, sőt, még egyet, meg mégy egyet...kezd kételkedni benne, hogy ő irányítja a saját testét, néha akkor is vállat von, amikor Mira-nak kéne...vagy lehet a nő von vállat, neki meg nincs választása, mert épp cipeli? Az élet nagy kérdései...
-Nem vagyok amúgy nagyon nehéz? És naná, hogy jönni akarok a Marsra! Ezek szerint legalább egy jó nő lesz ott, és az pici bolygó, szóval nem leszek ilyen nehéz...vagy nem lennék, ha az a rohadt kupola nem csinálni földi gra...gaga....gru...grav...tudod te.
Aztán tovább ámuldozhat, hogy ez a nő mennyit tud, és milyen felkészült arról a középkornak nevezett időszakról, ami olyan, mint a kedvenc játékai fele, csak sárkányok nélkül, és több pestissel, ám ezúttal eltekint egy újabb lánykéréstől, a szomorú gondolatok hallatán.
-Shepy...fura név ez egy kommandósnak...jesszus!!!
Hirtelen elengedi a nőt, és olyan messzire tántorog tőle, amennyire csak tud, aztán igénybe veszi a szemközti fal segítségét, hogy talpon tudjon maradni, nagyjából.
-Neked van egy terminátor hapsid, én meg itt taperollak...nem hiszem el...az univerzum engem ki akar nyírni...ó banyek...

- Nem Luke. De sosem kértem a csillagokat. * Sosem voltak nagy elvárásaim egy férfitől. De persze a nagy fogalma mindig is relatív marad. De nem mélyedtem bele ezen gondolatomba, és némán hálát adtam a srácnak, hogy most bizony jár a szája. *
- Nem értek az agyasokhoz, így ha azt mondod, hogy nem lehet. Én elhiszem. * Biccentettem oldalra a fejem, hogy egy pillanatra a fiúra tekinthessek.*
- Mennyi idős vagy Luke? *Merült fel bennem a kérdés, amit aztán hangosan is feltettem. S kíváncsian hallgattam a további fecsegését, de a végén elmosolyodtam.*
- A gravitáció. Ez esetben viszont a roppant kényelmetlen kanapém a szolgálatra készen vár. De akkor menjünk kicsit gyorsabban, mert ha itt hagynak… akkor itt maradunk. *Állapítottam meg roppant értelmesen. *
- Azért az ölembe nem kapnálak, de így, hogy nem a teljes súlyod van rajtam elviselhető vagy. Legfeljebb majd megmasszírozhatod azt az egy jó nőt. * Csipkelődtem egy kicsit, remélve, hogy zavarba hozom. Azért még se bókolgasson ennyire. De aztán a pillanatnyi jó kedvem tova is szállt, ahogy az exem becenevét, az Ő szájából hallottam. Annyira megdöbbentem, hogy még tovább menni is elfelejtettem. Csak pislogva néztem ahogy elhátrál és még nagyobb döbbenettel a szavait hallva. De már a düh jött is, és amilyen gyorsan csak tudtam ott termettem előtte és a grabancánál fogva nyomtam a falhoz. Ami nem volt jelenleg nehéz, tekintve, hogy alapból a fal támasztotta. Szemeim jeges szikrákat szórtak, ahogy bele néztem a másikéba.*
- Első körben, melegen ajánlom, hogy felejtsd el ezt a nevet! Másod körben, meg hagyd békén a magánéletem, mert menetközben ki leszel hajítva a hajóból. Hidd el, a fiúk repülve fogják teljesíteni a kérésem, anélkül, hogy bármit is kérdeznének. *S ekkor hirtelen elengedtem és eltávolodtam Tőle.*
- Ha taperoltál volna, már rég eltörtem volna a kezed. De csak hogy tudd Darrow. Nem a hapsim… már egy jó ideje nem az. *Egy pillanatra ismét szomorúság volt a hangomba, de aztán már ott sem volt.*
- De ha ilyen fitt vagy, hogy tudsz ugrálni miközben magad alá csinálsz egy katonától, akkor egyedül is tudsz jönni. Ha lemaradsz, itt maradsz… * S némán pufogva elindultam a kikötő felé. Persze nem gyorsan, hisz nem akartam itt hagyni az egérkét, de ha még mindig kedvet érzett oda figyelni a gondolataimra, akkor tudhatta, hogy most túllőtt a célon. DE ezek után igyekeztem folyamatosan egy rózsa kertre gondolni, ahol épp sétálgatva szagolgatom a virágokat. Talán ha tudatosan lefoglalom a gondolataim, akkor elkerülhetem, hogy más kerüljön a felszinre.*

-Ó, azt egy normális...hé, hova lettél...ja itt vagy a vállam alatt...folyton elbújsz...szóval egy normális...ne menj már el folyton, na! Eszem megáll...szóval, egy rendes lány sosem kér ilyet...csak mégis szeretnénk megtenni...vagy lehet csak én? Hát, valamit szeretnék csinálni, az biztos...asszem...
A következő percek ismét elég homályosan játszódnak le benne, mintha egy régi dvd-t próbálna az ember dekódolni egy még régibb bakelit lejátszóval. Abban biztos, hogy válaszolt a kérdésre, és talán az igazi korát is mondta ami....ami ugye....22? 21 már biztos elmúlt, mert kapott sört, és 23-nál több sem lehet, mert rémlik, hogy Mira-t idősebbnek gondolta magánál...ráadásul ezt az okfejtést mintha hangosan ejtette volna meg...még ezt a részt is...de kínos...
~Na...ideje lenne befogni.~
Hogy végül ezért haragudott-e meg rá a nő, vagy valami más hülyeséget mondott, abban nem biztos, csak abban, hogy a falra kenték, ami fájdalmasan ismerős helyzet. Kábán tekint a formás, ringatózó fenék után, ami borzalmas messzeségekbe távolodik tőle, majd sután botorkálva indul meg utána.
-Hé..hé...na...ne már...aú!
Pofára esni még mindig nem szeret, szó szerint legalább annyira, mint képletesen sem. A holoneten olvasta valahol, hogy az egykori Egyesült államokban volt egy állam, ahol mindenki józannak számított, aki kapaszkodás nélkül tud feküdni a földön. Hogy ez igaz-e afelől vannak kétségei, de még ha az is lenne, ő akkor sem vezethetne ott sem, az tuti.
-Jól van na...jövök m...BLÖEEE!!!
Reggelije, és ebédje, ami némi chips, és az előbb elfogyasztott két feles, meg a sör most nagyot toccsan a padlón, ő maga pedig alig tudja megakadályozni, hogy bele feküdjön.
~Basszus, miért ittam? Nem piáltam 5 éve, és akkor is ez történt!!!~
Amúgy kezdi nem érdekelni a környezete. Csak próbál a bűztől minél hátrébb húzódni, de azt is egyre kevésbé...olyan kényelmes még a hideg padló is...

*A sok badarság mit sem bizonyít jobban, minthogy a másik részeg és legnagyobb szerencsétlenségemre még víz sincs nálam, hogy tisztuljon egy kicsit Tőle. ~ A büdös életbe nem adok többet alkoholt ennek a kölyöknek. ~ Fogadom meg folyamatosan némán, miközben össze-vissza hadovál és még a korában sem biztos. No mindegy, az a legjobb ha csendben hallgatom a sok ostobaságot. Ami azért annyira nem is az, ha jobban belegondolnék. De ügye nem lehet, mert a részeg madárka lecsap rá. A kiabálása nem hat meg, hisz még mindig haragszom. Bár nem rá, de akkor is. Csak a puffanásra tekintek hátra és igyekszem vissza hozzá, hogy segítsek. De ekkor még hányni is elkezd.*
- Az űristen verjem meg Luke Darrow. * Szidom meg a másikat, ám mikor kiadta a dolgokat vállánál fogva segítek neki felállni. Vagyis segítenék, ha nem akarna a földön maradni.*
- Állj már fel… Érjük el a hajót, majd ott pihenhetsz és komolyan mondom, még ápollak is míg kijózanodsz de most menjünk. * S minden igyekezetemmel próbálom felállítani és a karját átvetni a nyakamon. De nem vagyok díjbirkózó, hogy ez sikerüljön. Egyedül biztos nem.*
- A srácok nem fognak ide jönni értünk. Szedd már össze magad. Ha nem vissza megyek vízért de komolyan mondom, nyakon öntelek.

-Jól van na...jééézusom!! - Méltatlankodik egy sort, aztán nagy kegyesen segít feltápászkodni, nemsokára pedig újra a nő ölelésében találja magát.
-Az eszem megáll...meggondoltam magam, mégsem veszlek el, te is folyton csak ugráltatnál. Legfeljebb alkalmi szexről lehet szó, de ennyi! Hogy...űrhajó..? Ja...jó. Menjünk...
Innentől csendben, engedelmesen halad a nő mellett, és ha eljutnak az űrhajóig, ott szép nyugodtan kuporodik le a lehető legkényelmesebb helyre, amit csak talál, aztán magzat pózban fekszik, és aludni próbál, köszönhetően annak, hogy nem igazán fogja fel, hol van, elvégre miért pont a repüléstől ne félne? Ha hagyják, szép csendben elszenderül, és nem is ébred fel addig, amíg a Marson nem találják magukat, és eljön az idő a leszálláshoz. Ott is amolyan engedelmes zombiként követi a nőt, amíg el nem jut a következő fekhelyig, ott viszont aztán istenesen kialussza magát, megint magzat pózban, és persze szép csendben, olyannyira, hogy csak mellkasa mozgásából lehet észlelni, hogy lélegzik egyáltalán.

//Folytatás: Mars...gondolom //

- Alkalmi szex? Már ilyenek is vannak a videójátékban? *Kérdeztem vissza a fogaim között szűrve. Ez a srác amilyen fiatal, olyan pofátlan mikor épp nincs zavarva. Szavaim nem kevésbé utaltak arra, hogy maximum a játékból ismerheti azt, hogy szex. De ezt aligha volt képes már felfogni és még be is fogta. A hajóhoz érve a kapitány kissé ferde szemmel nézte, hogy potyautas létemre még egyet hozok magammal. De hát nem is Miranda lettem volna, ha egy kedves mosollyal és pár bókkal nem enyhítettem volna meg a szívét. Persze az mellé, hogy kifizettem Luke útját is. Nem kérdeztek és csak lefektettem Lukeot oda ahova mutatták. Az egyik sarokban a padlóra. Innentől pedig már a kapitány és a müszerek körül lepzseltem, vagy épp a konyhába csináltam nekik némi vacsorát a raktáron lévő cuccokból, mikor már kiidegeltem a kérdéseimmel.
Megérkezve azonban taxit hívtam és már mentünk is haza. A jó öreg lakásomra…

//Folyt.: Mars... hát, jófiú voltál így nem dobtalak ki //

Fiesenstinlender professzor előadása nagyszerű volt. A neves szaktekintély minden egyes szava aranyat ért, éppen ezért feszült figyelemmel ültem végig a két és fél órás előadást anélkül, hogy akár csak egyszer is megmozdultam, félrenéztem, vagy egy hangot is kiadtam volna.
-Zseniális volt, igaz? - fordultam Melissahoz, amikor az előadás végeztével a többiekkel együtt kifelé tartottunk a teremből. - Ki gondolta volna, hogy Y-gamma sugárhajtóművének teljesítménye egy egyszerű 32-es Z-karú karburátorral megnövelhető? Úgy hallottam erről többet is fog beszélni a következő alkalommal. Van kedved arra is eljönni?

Következő állomásnak az Orionon található Vándor nevű vendéglátóegységet jelöltük ki. Esti előadás lévén a vacsorán már túl voltunk, úgyhogy az éttermet figyelmen kívül hagyva inkább a kocsmában ültünk le. Várnunk kellett a megfelelő hajóra, ami elszállít minket a Marsról, így jóval elmúlt már tizenegy is, mire megérkeztünk.
Bizonytalanul vártam, mi fog most következni, mert valami azt súgta, ezt a programot Melissa szándékozik vezényelni. És jól is teszi, hiszen én nem tudtam, mit jelent számára a szórakozás, és nem akartam megint feldühíteni. Sokszor néztem már szembe az életveszéllyel, de a mérges Melissa... Huhh! Nem, inkább mondja ő, hogy mit kell tennem, én pedig jobban teszem, ha iparkodok.
-Szóval... hogy tervezted? Mire van szükség, hogy ,,ellazulhassak"?

Lelombozódva hallgattam Chloe szavait, még le is ültem az egyik sarokba, egy bocsánatkérő mosolyt megeresztve az üzletfeleim felé, akik már türelmetlenül doboltak az ujjaikkal és az órára mutogattak.
Az, hogy ha valakit közel engedne magához, az hátráltatná, mint egy étkészlet, vagy egy sámli, hát ezen kissé kiborultam, de ezt csak egy nyikkanással jeleztem, mert hang az nem jött ki a torkomon.
~ Ajaj! Azt hiszem átértékelem Rick-hez való viszonyomat. ~ futott át a fejemen a gondolat közben.
- Hát azt elhiszem, hogy nehezen tudsz követni! – bólintottam önkéntelenül, habár ezt nem láthatta. – Csoda, hogy egyáltalán érted néha miről beszélek. – morogtam kissé feszülten, de aztán egyelőre feladtam, mert ez a telefonbeszélgetés nem vezetett sehová.
- Oké, majd az előadás után beülünk valahová és akkor talán jobban el tudom mondani, hogy mire gondoltam. – zártam le a témát és zártam a vonalat, de még kellett pár perc mire összeszedtem magam, hogy vissza tudjak menni tovább tárgyalni.

Az előadás kész gyötrelem volt, már azt sem tudtam, hogy melyik fele nem zsibbadt el a hátsómnak mire végre befejezte. Úgy menekültem a teremből, mintha a pokol kutyái üldöztek volna és hökkenten fordultam Chloe felé mikor áradozni kezdett a profról.
- NEM! – kiáltottam fel ijedten, de aztán észbe kaptam. – Sajnos nem érek rá mostanában, nagyon be vagyok táblázva. – tettem hozzá bánatos képet vágva.

A Holdon nincsenek jó kis kocsmák, amik alkalmasak rá, hogy az ember kirúgjon a hámból, meg a morák valahogy nem is olyan toleránsak ebben, így inkább áthajóztunk a Vándorra, de Chloe még nem is sejtette, hogy milyen merényletet tervezek ellene.
- Először is arra, hogy beüljünk abba a csendes kis boxba oda hátra és sok-sok alkoholos italt vegyünk magunkhoz. Az segít felszabadítani a benned lévő dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy attól nagyon jókat fogunk beszélgetni. – veregetem meg a vállát és terelem be abba a hátsó kis eldugott helyre, majd elvonultam a csapossal megbeszélni a menetrendet és az italokat.
Visszatérve letettem egy tál sózott valamit az asztalra. Fogalmam sem volt, hogy micsoda, de elég gusztustalannak nézett ki, bár a pultos megesküdött rá, hogy ez jól itatja magát.
Aztán már jött is az első üveg ital, valami konyakféle, ami állítólag elég ütés errefelé.
- Ne akkor kezdjük ezzel. – töltöttem ki egy-egy vizespohárnyival. – Egészségedre Chloe. – emeltem felé a poharam. – Illik fenékig inni az elsőt, különben sem ünnepeltük meg az egymásra találást még kellően. – vigyorogtam rá, aztán legurítottam az italt, és könnyben úszó szemekkel figyeltem húgom reakcióját.

Engedelmesen arra vettem az utamat, amerre Melissa irányított, és aztán a rendelt italra sem mondtam nemet. A lazításra vonatkozó szabályokat ő jobban ismerte nálam, így az est hátralévő részének irányítását átengedtem neki, most pedig az instrukció szerint magamhoz vettem a színültig telt poharamat, és mit sem sejtve gurítottam le egy szuszra a tartalmát.
-A mindenit! - köhögtem az asztalra támaszkodva, majd egyik kezemmel jókorát csaptam a fémlapra. - Húúú! Ez aztán bivalyerős.
Nagyot sóhajtva húztam ki magamat ismét, miután a könnyeim nagy részét kitöröltem a szememből. Ha az én nővérkém ilyen italokon él, igencsak fel kell kötnöm a gatyámat, hiszen valami azt súgta, nem azért rendelt egy egész üveget belőle, hogy csupán a negyedét fogyasszuk el.
-Melissa - nyögtem némiképp sípoló hangon -, hidd el, én is örülök, hogy megint együtt lehetünk, de... nem nagyon szoktam alkoholt inni. Csak nagyon ritkán, és akkor is csak mértékkel. Biztos vagy benne, hogy jó ötlet bedobni a mély vízbe? Mondjuk ez a valami elég finom...
Ha eddig nem töltötte újra a poharainkat, én most megtettem. Ezt az adagot már kortyolgatva bár, de szintén egyszerre tüntettem el. Nem tudtam, mi a normális, de nekem már ennyitől keresztbeálltak a szemeim. De nem akartam lemaradni, így máris újratöltöttem. Ezt már jóval lassabban szopogattam el, és egyre jobban ízlett.
-Na, akkor mond el nekem, kérlek még egyszer, hogy miért... hű, de furcsán érzem magam... szóval, hogy... Maverick!
A pohár fölött várakozva néztem rá, hogy végre beavasson a nagy titokba.

Most még szerencsének is tekinthettem, hogy Chloe engedelmes kiskatonaként csinálta, amit mondtam neki, így nem nagyon tiltakozott az ellen, hogy fenékig hajtsa fel az erős italt.
Vigyorogtam egy sort, hogy legalább annyira mellbe vágta, mint engem, de ami még jobban meglepett, hogy szinte azonnal az üvegért nyúlt és már töltötte is a következő kanyart.
- Az még jobb! – csószott ki a számon, mikor meghallottam, hogy nincs hozzá szokva a piáláshoz. Mondjuk én sem viszem túlzásba, de azért Ben kapitány és Macheta mellett eléggé edzett vagyok. – Bízz benne Chloe, ettől úgy el fogsz lazulni, hogy nem is ismersz magadra! – paskoltam meg a kezét széles mosollyal és én is felhörpintettem a saját adagomat.
Bár valamennyire hozzá vagyok szokva az alkoholhoz, azért ilyen mennyiség hirtelen nekem is elzsibbasztja a fejemet, de hiszen pont ez a célom, hogy gátlások és józan megfontolások nélkül tudjunk beszélgetni. Mondjuk nálam ez alapból nem gond, de Chloe…..hát ő más lapra tartozik.
Mikor már a harmadik pohárnál tartunk és kiürül az üveg, azonnal megjelenik a pultos és kicseréli egy telire.
- Mit mondjak el? Hogy Macerick miért akar téged randira hívni? Meg kell vallanom, ez a világ egyik rejtélye marad számomra, hiszen te….- csaptam a számra és beletömtem egy adag olyan sós ízét. – Hmm, ez egész tűrhető! Szóval egyben biztos vagyok, hogy el akarja csavarni a fejed, és úgy próbál megközelíteni, ahogy téged lehet, a munkán és a fegyvereken keresztül, mert különben szóba sem állsz vele. – magyarázom teli szájjal. – De te csak töltögess serényen, és egyél ebből, mert utána baromi szomjas leszel.

-Bízom benned - leheltem kissé talán elhalóan (tényleg nagyon erős ital volt). - Csak egy kicsit azért aggódom. Bár holnap nem dogozom, úgyhogy végül is belefér.
Ittam, amit ő, ropogtattam, amit ő, és próbáltam átvenni azt a felhőtlenül laza (más napokon úgy mondanám felelőtlenül fegyelmezetlen) magatartást, amit tőle láttam, de úgy vettem észre, hogy ez pohárról pohárra könnyebben megy, és egy idő után már nem is kellett útmutatásért felé pislognom, hogy pontosan hogy is kell ezt csinálni. Ment a szédelgés magamtól is.
-Mond... mondj... mondj el mindent - egyszerűsítettem le egy lendületes legyintéssel, amivel sikeresen felborítottam az újabb, de máris félig üres üveget, de zseniálisan úgy bakiztam el, hogy pont a poharamnak dőljön. Na, ez jel! - Mondjuk kezd azzal, hogy Maverick pontosan mi a vanyát... lyanyavát... mit akar! Aztán áttérhetünk arra is, hogy a Télpopónak... apónak másodpercenként hányezer házzal kell végeznie, hogy tudja tartani az egy éjszakás határidőt, meg hogy a pirítós miért... miért... ISTENEM MIÉRT?!... miért mindig a vajazásozott felével esik fel... le... Mindegy. Kezdjük a nagy emberrel.
Valahogy mintha nem csupán fizikailag, de más téren is változásokat észleltem volna. Az egy dolog szédültem, de nem kicsit, a nyelvem újra és újra belebotlott saját magába, a sok velem szemben ülő Melissat pedig már nem is tudtam volna összeszámolni, de valahogy a gondolataim is olyan különösek lettek. Kuszák. Kibogozhatatlanok. Valójában nem hittem, hogy a nővérem tudna bármit is mondani, amivel meggyőzhetne Maverick érzelmekre alapozott szakmai alkalmatlanságáról, most mégis nem csupán el kezdett érdekelni a téma, és a maga megfejthetetlenségében még értelmet is nyerni, de mintha valahol kezdtem volna egy szikrányit egyetérteni Melissaval.
-Te mond csak... kedves, bölcs nővérem... biztos vagy ebben? Szerinted Maverick olyat gondol rólam... amit nem lenne szabad?

Meg kell vallanom, kezdtem úgy érezni, hogy nagyon is jól sikerült ez a leitatási akció, bár, ilyen mennyiségű ital hirtelen elfogyasztása nálam is kezdett megmutatkozni, de mindent az akció sikeréért!
Azért valamelyest jót tett ez a sós nyavaja, mert a gyors ringispíl, lassú ringispíllé szelidűlt és még CXhloe-ból is csak kettőt láttam, viszont én nagyon is tisztában voltam vele, hogy kezd megártani a szesz, míg a drága kishúgom ezt nem nagyon érzékelte.
Sőt, úgy láttam, minél többet ivott, annál jobban ízlett neki, habár már megmutatkoztak nála a koordinációs és beszédkészségi zavarok, na meg, a feszes tartás is a feledés homályába veszett, a katonás, fegyelmezett beszéddel együtt.
A kérdéseire csak rákönyököltem az asztalra, hogy a szemébe tudjak nézni, na meg, így sokkal biztosabb volt az ülés is.
- Maverick téged akar bébi. – vigyorogtam rá szélesen. – Testestül, lelkestül, az ám! Arról a teles apóról meg nem nagyon tudok semmit, de biztosan valami klónokkal dolgozik, nem gondolod? És mi is volt még? Ööööö….pirítós…..pofára esés…..MEG VAN! – csillant meg a szemem lelkesen. – Tudod, mikor a vajat felkened a kenyérre, akkor bár nem látszik túl soknak, olyan súlytöbblet alakul ki, hogy,…….hogy…….Ááááá, biztos akartam valamit mondani, de inkább igyunk édes kishúgom, akit olyan jó, hogy megtaláltam. – hajoltam át az asztal felett és nyomtam az arcára egy cuppanós puszit.
- Bölcs….igen, az vagyok. – biccentettem olyat, hogy majdnem leborultam a székről. – Szólíts csak Old Melissának. – intettem kegyesen. – Hogy Rick miket gondol rólad? Hehehe – vihogtam fel erre reagálva. – Hát nem tudom, hogy szoktál-e nézni olyan filmeket, amin a….öööö….az emberek párzási szokásait mutatják be teljesen naturálisan. – igyekeztem körülírni a témát. – Na, hát szerintem azok elbújhatnak Rick gondolatai mögött. – csaptam az asztalra megerősítésként. – De, te is mutathatnál iránta valamit Susy. – bökdöstem meg játékosan és felhajtottam a következő kört. – Ne hogy már azt mond, hukk…hogy soha nem éreztél egy férfi iránt sem semmit..hukk? –kezdtem el csuklani.

-Na, akkor nekem valami azt súgja, hogy a pirítós klónokat kell megkérdeznünk erről a furcsaságról - töprengtem az államat dörzsölve tudálékos bólogatások közepette, noha épp beismertem, hogy gőzöm sincs az egészről.
Melissa egyre csak nőtt a szememben, még a plafont is képes lett volna átszakítani. Annyi mindent tudott az emberi érzésekről, hogy csodáltam, miért nem lépett inkább tanácsadói pályára. Ráadásul Mavericken is úgy tűnt, játszi könnyedséggel igazodott ki, ami azért lássuk be, nem volt kutyafityisz.
-Bölcsességes Old Mel... tihihihi... mond csak... biztos vagy benne, hogy az a... nagy dolog nyilakkal... meg akar engem párzásozni... tényleg megpornózna?
A fejemet vakargatva húztam a számat.
-De hát sosem mondta. És, hogy ráadásul még érez is... már úgy érzem... értem... hogy nem csak ott lent, hanem... olyan dolgot, amit te mondasz... hát...
Újabb pohár ürült ki. Egyre jobban gabalyodtam bele az ismeretlen téma boncolgatásába, csakúgy mint az egyre bonyolultabbnak és nehezen kimondhatónak tűnő szavakba.
-Jól van, úgy döntöttem, igazad van - csaptam az asztalra. - Megoldom én ezt a... megoldhatatlan... és átláthatatlan-... ságosságot.
Előkaptam a kommunikátoromat, és tárcsáztam Mavericket. Amint felvette, rögtön belecsaptam a közepébe.
-Szia, Maverick. Rájöttem, hogy nem mutattam neked eleget, pedig hitelezd... hidegeld... hi... hi... hitel, hideg, hiper, híres... HIGGYED! - a helyes szó megtalálása miatti győzelemtől (meg persze a piától) részegen ezúttal már az öklömmel vertem egy akkorát az asztalra, hogy még az én nekem is belesajdult. Szegény asztalnak hogy fájhatott a lapja. - Szóval higgyed el nekem, hogy te vagy nekem a szívemnek az egyetlen Maverickje. És nem... de nem... DE HIDD MÁR EL HOGY NEM!!!... nem azért ám, mert rajtad kívül egy Mavericket sem ismerek! De nem ám! Azért is, mert Melissa azt mondta!
Itt kikacsintottam az említett felé, hogy ugye, milyen jól csinálom.
-Tusolsz... izé... Mi a másik?... Tudod! Tudod mit? Gyere ide, hogy megmutassam neked, amit látni szeretnél! Amíg ideérsz, majd megkérdezem Melissat, hogy az mi is, és akkor majd megnézelődheted. Itt vagyunk a Vándorban a Orionon. Ja, és idefele jövet összeszednél pár pirítós klónt? Sürgős elintéznivalónk van velük.
Választ sem várva szakítottam meg a kapcsolatot, majd a kommunikátort az asztalra tévesztve a zsebem helyett, Melissara vigyorogtam kába tekintettel.
-Na, mit szólsz, milyen gyorsan fejlődik a húgod?

~Gyerünk, gyerünk, gyerünk!~
Összeszorított fogakkal feszíti meg minden izmát, s úgy húzza maga felé a beszorult alkatrészt, melyet a rozsda nemhogy felfalt, de azóta ki is köpött, majd még egyéb undorító dolgokat tett vele, ráadásul mindezt jóval az ő születése előtt, de most már ki fogja szedni onnan, ha addig él is!!!
~Hogy a francba vett rá erre Melissa?~
Erőfeszítései eleinte nem járnak sikerrel, de aztán megszólal a kommunikátra, ő pedig felüvölt, aztán seggre esik, kezében a beszorul kacattal, majd egy győzelemittas kacaj kíséretében nyúl a gép felé.
-Mi a hely... - szólna bele, arra számítva, hogy a hívó fél megint valami munka miatt hívja, vagy el kéne temetni valakit, ám legnagyobb meglepetésére a nő a szavába vág, méghozzá eléggé...nem Chloe-s hangon. Az első mondat után már akár meg is kérdezhetné, hogy mi folyik itt amilyen darabosan beszél a csaj, de valahogy képtelen rá...mármint megszólalni, vagy megmozdulni, vagy levegőt venni. A hívás közben többször is ellenőrzi a kijelzőn, hogy tényleg Chloe-e az, és nem csak rosszul látta, de természetesen most sem olyan kegyes az univerzum, hogy ilyen könnyű megoldással szolgáljon a rejtélyre.
-Értettem. Maradj ahol vagy, mindjárt értetek megyek.
~Jól hallottam, tényleg ennyire be lenne nyomva? Csak tudnám, miért engem hívnak, ha baj van a két apafigura helyett? Hmmm...hát, ha jobban belegondolok, tőlem a múltkori beígért fenekelést sem kapták meg, azok ketten pedig...na igen, így már értem.~
Egy törülközővel eltávolítja az olajat meztelen felsőtestéről, közben pedig tárcsáz a kommunikátorán, méghozzá Melissa számát. Ha felveszi, komolyan szól bele.
-Szia. A húgod veled van? Jól vagytok? Az előbb amikor felhívott, kicsit furcsa volt...
~Tusolás, meg megmutatja nekem amit eddig nem? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez az egyetlen dolog, ami még Fiesenstinlender professzor előadásánál is jobban érdekelne ma, de félek egyikre sem kapok jegyet...~
-Segítek visszahozni a hajóra. 10 perc, és ott vagyok.
Az állomáson eligazodni nem könnyű, ha először jár itt az ember, ráadásul a biztonsági intézkedés egy rémálom a kívülállók számára, de az ígért időt tudja tartani, és alig több mint nyolc percen belül már a kocsmában keresgéli a két lányt. Ahogy megpillantja őket az asztalhoz sétál, futólépésben.
-Sziasztok... - köszön rájuk, aztán egy mozdulattal elkapja Chloe elől az üveget. - Kaphatok ilyet én is? Úgyis hátrányban vagyok hozzátok képest.
Közben kérdőn néz Melissa-ra...bár maga sem tudja miért. A két lány közül normális esetben a vöröske a felelősségteljesebb, most meg...hát Melissa is eléggé szédeleg, szóval legalább itt nincs probléma, viszont akkor támogathatja mindkettőt, ami rossz, mert így nem marad szabad keze a lángszórónak,a mivel távol tarthatná a felrajzó kanokat, akiket a két lány látványa tuti idecsal majd.
-Mit akartál megmutatni Chloe? - Kérdi, hogy nyerjen egy kis időt, amíg kitalálja, hogyan is cipelje haza mindkettejüket.

Nagyon büszke voltam magamra, hogy Chloe-nak ilyen jól megszerveztem ezt a lazítást, és szívből jövően nagyokat bólogattam, hogy majd leesett a fejem, ahogy végre felfogta, hogy Rick, nem a fegyverekről akart vele romantikázni. Na jó, valamilyen fegyver szóba jöhetett volna, de az nem kézbe való, vagyis…….Áááááá, már én magam sem igazodok ki magamon!
~ Melissa, jó lesz, ha most már nem nagyon iszol többet, mert nem neked kell jól érezned magad! ~
- Hihihi! – vihogtam fel ezen, mert bizony én nagyon is jól akartam érezni magam, mikor végre a drága kis húgommal értelmesen el tudtam beszélgetni.
Igaz a felét sem értettem annak, amit mondott, de hát kicsire nem adunk! Kárpótolt érte a csillogó szeme és a mosolya, bár a szeme lehet, hogy az italtól csillogott, de hát nem ez a lényeg.
- Biztos vagyogatok benned húgocskám, hukk! Olyannyira bztos, mint ,a hogy itten ücsöndörg….. ücsi….ülőm! – jelentettem ki diadalittasan. – Tudodod Chloécskám, hogy mi az a szerle….szerelem? Na aztat érzi, de nagyon ám!
Hát, hogy ez honnan tudom? Fogalmam sincs, de olyan jó ezzel húzni a testvéremet, hiszen kíváncsi vagyok, mire megyek vele részegen.
De nekem ám észen kell lennem ám! Én nem ihatom totál részegre magam, mert akkor lőttek a tervemnek! Annak a csodálatos tervemnek, hogy……hogy….pedig biztos vagyok benne, hogy volt valamilyen tervem, de most nem jut eszembe! Nem baj, talán ha iszok még egy kicsit, akkor beugrik!
Aztán majdnem megfulladtam, mikor Chloe nemes egyszerűséggel felhívta Rick-et és idehívta, hogy bemutasson, nem nem, javítottam ki saját magam még időben megmosolyogva a nyelvbotlásom, hogy „megmutassa” neki!
- Csak így tovább Chloe! – bíztattam hangosan. – Csak mutassad meg nekik! – öntöttem neki is egy kupicával. – Én is megmutatom, ha te is! – bólogattam hozzá lelkesen.
- Te egy angyalos vagy drágaságom, egy angyalos, hukk!
Aztán dühösem hallgattam, ahogy valami rezegni kezd a zsebemben, mert épp próbáltam belőni a sok pohár között azt, ami nem akart elszaladni előlem. Kis kotorászás után a számhoz emeltem a kommunikátort.
- SZIA RICK! – kiabáltam bele vidáman a készülékbe, mikor felismertem a hangját. – Ilyen gyorsan ideértél, miért nem jövögetsz befelé? Hogy mihol? Hát persze, hogy velemem, de siessél, mert mutogatni akar. – tettem le a készüléket vigyorogva.
- Teljesen jó fejecske. Higgyed el húgi…hukk, bizto……azt hiszem el kell menejk…….minjá……….
Sürgős dolgom támadt a wc-ben, de annyira azért nem sikerült megszabadulni az alkoholtól, hogy ki is józanodjak.
Visszatántorogtam és közben vigyrogva néztem Chloe-ra.
- Kell nekünk még egy üveggel!


- Héhéhé! – nézek a távolodó üvegek után, kicsit kapkodva, de valamiért nem értem el őket. – Az nem a tieid, az kellene nekünk! – nyüsszögök a férfinek, akit aztán nagy örömmel ismerek meg.
- Na nézzed már húgocska, megjött a pasikád! – borulok Rick nyakába, majd némi tántorgás és összecsuklási művelet után Chloe felé tornázom. – Most már pározhattok rogyadozásig! – ér fülig a szám.

-Na de üveg, nem hallottad a nővéremet? - kaptam méltatlankodva a brandy után. - Még kellesz nekünkségnek. Jössz vissza!
Mivel így nem értem el, követtem tovább a röptét, aminek az lett a vége, hogy már az asztalon térdelve markolásztam a levegőt, hogy visszaszerezzem a szökevényt, de így sem sikerült, csupán Maverick vállát sikerült megkaparintanom, aki nekem úgy tűt, hogy a semmiből tűnt elő. Egyensúlyomat vesztve kapaszkodtam meg benne, és hamarosan Melissa is megérkezett, úgyhogy már ketten csüngtünk a nyakán.
-Hello, katona - kuncogtam a fülébe, miközben hozzám méltó gyengédséggel paskoltam meg a fejét. - Itt van az angyalos, meg a drágaság is. Már csak te hiányoztál.
Ahogy Melissa felém taszigálta a férfit, megszédülve dőltem hátra, végül letottyantam a két sarkam közé, úgy néztem fel kissé homályos teintettel Maverickre. A kérdése jogos volt, de fogalmam sem volt, hogy mit kellett nekem megmutatnom neki, csak azt, hogy Melissa is meg akarta mutatni velem együtt. Miközben ezen gondolkoztam, meghallottam a nővérem rikkantását, ami valamelyest ugyan megválaszolta a kérdést, de felvetett mást is.
-Te vagy a pasim? - pillantottam Maverickre teljesen tanácstalanul. - Melissa szerint érzéseid vannak, amikkel szerelmeskedsz engem, de nem rémlik, hogy... tényleg a pasim vagy? És vannak nekem érzéseid?
Oldalra billentett fejjel fürkésztem egy kicsit, de hát ha még párzásozhattunk is, akkor biztosan. Végül egyszerre rántottam meg a vállamat a szemöldökömmel elfogadásom és belenyugvásom jeleként, majd a lábaimat előrelendítve kulcsoltam a férfidereka köré, hogy közelebb húzzam magamhoz.
-Ha párzásoznunk kell, akkor volna egy tippem, hogy mit akartam megmutatózni neked - jelentettem ki megvilágosodva, aztán hirtelen hátravetettem a fejemet, és hangosan felkacagva fordultam Melissahoz. - Szerinted a gyerekei majd kilövik magukat belőlem, mint egy nyílvesszőt?
Aztán elkomolyodva folytattam:
-De ha te is meg akarod neki mutatni, akkor nem baj, hogy még várnod kell? - Maverickre néztem. - Vagy te melyikünkkel akaródzod kezelni... keresni... ke...kedvesez... kezdeni? Egyszerre nem, az ki van zárva, csak egymás után. Vedd tudományosságba, hogy azt nem engedem! Így is egyszerre fogsz belőlünk anyukát és nagynénit csinálni.
Ha meg is próbált lehámozni magáról, nem engedtem, sőt most már a karjaimmal is átkaroltam, úgyhogy már úgy lógtam rajta, mint egy koala, miközben az orrunk hegye már összeért.
-Csináljunk együtt pirítós klónokat - susogtam neki számomra is szokatlanul akaratosan, de aztán vidáman húztam hátrébb a fejemet, ahogy vigyorogva mutattam Melissara. - Hé, fel tudnád venni őt a hátadra úgy, hogy én meg itt maradok?

-Ez az üveg már csak ilyen galád - jegyzi meg játékosan, átvéve a lányok stílusát, aztán megrázza magát csodálkozva, hogy mégis mi a fenét művel. A piát biztos ami biztos elrejti jó messzire tőlük.
-Szia - köszön vissza, aztán rádöbben, hogy egyszer már köszönt, és talán nem kéne úgy vigyorognia, mint a tejbe tök, most, hogy ő az egyetlen felelősségteljes felnőtt a csapatban, igaz ha kap még néhány ilyen agyrázkódást előidéző "simogatást", akkor már ez sem tart sokáig. Aztán Chloe olyan kérdést tesz fel, ami mélységesen megdöbbenti. Hogy ő lenne a pasija? Először nem is tudja, mit kéne mondania erre...hát lehet nemet mondani ennek az édesen csillogó szempárnak? Amúgy is túl késő, mert a másik lány lökése nyomán alig tud megkapaszkodni az asztalban, így arra reménye sincs, hogy megakadályozza Chloe-t abban, hogy belé csimpaszkodjon azokkal a gyilkosan izmos...szexi.....hosszú....másnap a nyakát kitörő lábaival!!!
-Hát, ha Melissa mondja, akkor biztosan az vagyok - jegyzi meg, halkan dörmögve, majd amikor meglátja a körülötte gyülekező, nyálcsorgató férfihordát, megköszörüli a torkát.
-Úgy értem, igen, az vagyok szívem! El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál már.
Ezzel kellőképpen lelombozta a nő rajongóit, el is fordulnak mind. Aztán bár először valóban megpróbálja lehámozni magáról a vöröskét, hamar rádöbben, hogy az ellenállás majdnem annyira értelmetlen, mint azt hinni, hogy Chloe lesz az, aki ma megbotránkozik a közéjük furakodó admirális növekvő méretét megérezve...
-Öhm...
Na most, Maverick nagyon edzett ilyen téren, és alapból sem volt soha túl könnyű őt zavarba hozni, és most sem fog elsüllyedni vörösödő fejjel a földbe, de azért kell egy pár másodperc, mire összeszedi magát, és valami értelmeset is ki tud nyőgni erre a beszólásra.
-Miket beszélsz édes? Nekem csak te kellesz! De előbb, mit szólnál, ha visszavinnélek a hajóra? Ott sokkal kényelmesebb lenne.
Közben beletörődik abba, hogy kénytelen elviselni az, ahogy a lábak, és a karok körbeölelik őt, és érezheti a nő közelségét, ahogy izzó testével minduntalan hozzásimul, és valóra váltja amiről hónapok óta álmodozik, még ha nem is ebben a kontextusban. Végül ő is átöleli, nehogy leessen(de tényleg...komolyan...igazán csak azért! becsszó!), aztán ő maga is Melissa felé fordul.
-Elbírnám persze, de szerintem tud ő a saját lábán is jönni, igaz Melissa? Na, induljunk.
Minden erejével megpróbál felpattanni, másik keze pedig a nő fenekére téved, hogy úgy segítsen rá az emelésre. Úgy helyezi őt, hogy vállát kispárnának használhassa, amíg két karjával biztosan tartja őt, ahogy megindul a kijárat felé. Út közben megint azon kapja magát, hogy úgy vigyorog, mintha bedrogozott volna, ezért sürgősen letörli ezt a képéről, és komoly arcot vágva próbál előre menetelni, ha a csomagja is úgy akarja.

Fülig érő szájjal néztem hol az asztalon ücsörgő és üveges tekintettel előre bambuló húgomra, hol az üvegünket elkobzó Rickre, mert nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült összeboronálnom őket, holott soha nem hittem volna, hogy két ennyire, de ennyire össze nem illő pár valaha is közelebb kerül egymáshoz, egy asztal távolságnál. Most mi van??!!!
Miért is akarom ennyire , hogy összejöjjenek?
Baromian töröm a fejem ezen a hegynyi méretűvé növő problémán, aminek következtében temérdek ráncba szalad a homlokom, de azon kívül, hogy ez a gondolat felütötte a homlokom mögött a fejét, már bele is fulladt az alkoholba és elsodorta a hulláját a következő gondolat, hogy miként kéne megszerezni Rick-től az üveget. Ez most sokkal fontosabbnak tűnt minden másnál.
Chloe hangja azért valahogy kirángatott az üvegbűvölés megerőltető tevékenységéből, és rájuk nézve, igyekeztem összeállítani egy éppkézláb mondatot, ami nem volt könnyű, hiszen valamiért mindig más szó jutott eszembe, mint amit mondani akartam.
- Nem….én….te….párosadózzatok csak! – intettem végül és ezzel a lendülettel tettem is egy kört magam körül, de még időben megkapaszkodtam a székemben.
- Neked adogatom tejsn…..rend….teljesen! Aztán majd lelövöldözöm neked, ha …..ha….- valamit nagyon akartam mondani, de aztán eszembe jutott, - ha bébit akaródzik!
Aztán csak mereven néztem, ahogy egymásba gabalyodva kifelé indulnak.
- Klónak…klónoka…..menjünk! Csináljunk Rickyfiúból pirítóskát. – motyorásztam és az első két asztalborogatás után megpróbáltam a fal mellett közlekedni, hátha azt nem építették hullámosra.

Maverick habozására egy kicsit én is elbizonytalanodtam. Lehet, hogy mégsem a pasim? Először is tisztázzuk: pontosan mit is takar az, hogy valaki a pasim?Rémlett, mintha Melissa már mondott volna erről valamit. Olyasvalaki, akit kedvelek, azt hiszem. Ennek is utána kéne járnom, de talán nem nála kéne, mert ha mégsem az, akkor neki aztán semmi köze...
-Ó, hát mégiscsak az vagy - borultam a nyakába félig boldogan, félig azért mert elvesztettem az egyensúlyomat. - Akkor te is... öh... - néztem segítségért Melissara, majd diszkréten odasuttogtam neki Maverick füle mellé hajolva, úgyhogy a férfi a nagy titkolózástól talán félig még meg is süketült. - Hiányzott ő nekem?
Ami azt illeti, kicsit meglepett, hogy ő nem akart Maverickkel párososztódni, de hát ő tudta. Biztos majd csak utánam akart rámászni. Vagy kinézett egy másik jelöltet itt a tömegben. De nem volt időm körbenézni, vajon ki lehetett Melissa választottja, mert hirtelen a kocsma elkezdett kicsúszni a talpunk alól, és csak folyt az ellenkező irányba.
-Elfut! - visítottam Maverick karjaiban kapálózva, mikor már az ajtón is kiléptünk. - Kapd el, Rick, gyorsan! Még meglóg... Juj, nézzétek!
Hirtelen rántottam fel mindkét lábamat, majd hátaslovam vállain megtámaszkodva lendültem előre, hogy egy hátraszaltóval mögé kerüljek és kiszabaduljak az öleléséből. Na! Megy ez részegen is!
Amit kinéztem magamnak, az egy másik kocsma volt alig pár méternyire ettől, de a nagy mulatozás fülettépő hangjai nagyon is csábítóak voltak, arról a masináról nem is beszélve, ami a nyitott ajtón át is jól látszott.
-Azt akarom! - rikkantottam fel, és már rohantam.
Odabent valóban jó nagy tömeg volt és régi country zenére hasonlító muzsika töltötte be az egész teret. Középen egy műanyag tantaun kapott helyett, alatta egy táblával, hogy aki öt percig kibírja rajta, az ingyen sört kap. Nem is kellett nekem több motiváció, azonnal előrefurakodtam, és még éppen láthattam, ahogy egy hozzám hasonlóan szédelgő férfit vonszoltak el a régimódi rodeo körüli matracról. Úgy véltem, nekem már mindegy, ennyire már szédülök én is, úgyhogy vesztenivalóm nincs. Kifizettem a menetért a jelen állapotomban elég csekélynek tűnő összeget, és már fel is kecmeregtem a nagy dög hátára. Még menet közben valaki a fejembe nyomott egy cowboy sapkát, most, ahogy lassan elindult alattam a gépezet, azt lengetve rikoltottam:
-YEEEEEHAAAAA!
De aztán inkább a kapaszkodásra figyeltem, mert a tantaun egyre hevesebben rázkódott, vonaglott, himbálózott alattam, én pedig nagyon szerettem volna azt az ingyen sört. A fejembe nyomtam hát a sapkát, és felkészültem az ádáz küzdelemre, hogy a dög hátán maradhassak.
-És új rekord, hölgyeim és uraim! - üvöltötte a csapos, mikor a matracra zuhantam. - Öt másodperc: legrövidebb idő!
A közönség hangosan nevetett és vijjogott, majd valahonnan valaki elkiáltotta magát:
-Az is rekord! Sört neki!
Azonnal megannyi kéz segített talpra állni, s pedig kuncogva hagytam nekik, hogy felállítsanak az egyik asztal tetejére, ahol megigazították a fejemen a csálé kalapot és a kezembe nyomtak egy korsó sört. Marokra fogva a fülét intettem vele a tömeg felé, hogy köszöntsem őket.
-Mindenkit imádok ebben a kocsmában! (Taps, éljenzés és még hangosabb röhögés) Úgyhogy ma este mindenki a pasim! (Még hangosabb ováció az előbbinél jóval mélyebb, basszus hangon)
A pohárköszöntő után nagyot húztam a sörből, a maradékot szétlocsoltam a többiek között, hiszen a nyelvüket már így is kígyóztatták néhányan felém, majd elrugaszkodtam az asztalról, és háttal a tömegbe vetettem magam. Puhára érkeztem, a fellendített kezek elkaptak, és mintha csak vízen sodródnék, adogattak tovább, hogy egyre távolodtam a dobogómtól.
-IMÁDOK LAZÍTANI!!!

~Párosodjunk csak? Ezt fel kéne venni, hogy ha Melissa esetleg problémázna, amikor 8-10 év múlva rá tudom venni a húgát egy második randira, legyen mit az orra alá dörgölni. Na de hé...~
Miközben Chloe-t cipeli, azért hátra sandít, és akkor döbben rá, hogy az idősebbik Skater lány sem annyira józan, mint gondolta, és az igazat megvallva, a telefonbeszélgetésük után nagyjából Mick Jagger szintre saccolt volna.
~Lelő, ha teherbe ejtem...hát nem édes? Mondjuk, egészen rendes így ittasan...azt hiszem jól el lesz itt magában, amíg hazaviszem a húgit.~
Aztán megfordul, és egyik kezével még jobban rámarkol Chloe felekére, hogy biztosan tartsa, a másikkal pedig benyúl Melissa hóna alá, hogy őt is kifelé támogassa innen, mielőtt még beszédelegne a férfi WC-be, aminek a tenyerét támasztotta.
~Na meg még mit nem!~
-Ne félj kedvesem, téged biztosan foglak, és te nem fogsz...HOGYAZAROHADT!!!
Ahogy hátrafordul a vöröske után, majd fellöki szegény másik lányt.
-Bocs - szabadkozik, ahogy két kézzel ragadja meg Melissa vállait, hogy segítsen neki egyenesbe jönni, utána pedig magára is hagyja, hogy szaladhasson Chloe után.
~Mi a...~
Nem volt nehéz dolga megtalálni a lányt, részben mert egész tűrhetően képezték ki, de főleg, mert csupán a tömegnyomort kellett követnie. Néhány amúgy sem túl stabil lábakon álló részeg arrébb lökése után aztán meglátja Chloe-t Stagediveolni, és ez, az eddig hallottakkal kombinálva egyetlen bombabiztos következtetést eredményez:
~Nekem innom kell...~
Természetesen nem pohár után nyúl, hanem a nő után próbál, hisz most az ő dolga józannak lenni(a szerepkör, ami legalább annyira utálatos a számára, mint szokatlan), ám nincs könnyű dolga, hisz a fojtogató tömeg egyre sűrűbb, mint a hínár egy sötét tenger mélyén, igaz ott ezek a részeg barmok legalább megfulladnának, ahelyett, hogy örömködnek, amiért mind a pasijai lehetnek egyetlen részeg lánynak. Hosszas lökdösődés, és némi öklözés után, melyből ő is kap rendesen, végül vérző orral, és kicsit megdagadt szájjal jelenik meg Chloe mellett.
-Drágám, gyer..
-NEM VISZED SEHOVÁ! VELÜNK AKARSZ BULIZNI IGAZ? - Kérdi az egyik törzsvendég, és a tömeg igencsak egyetért vele. A fickó már közelítene is, mohón előre tartott kezekkel, ám egy fegyver csöve megállítja őt.
-Aki nem golyóálló, jobban teszi, ha elhúz innen!
-Én az vagyok! - Jelenti ki egy borízű hang, és már meg is indul a dekoratív külsejű nő felé. Maverick természetesen azonnal meghúzza a ravaszt, ám a sugárnyaláb még annyi kárt sem tesz a férfi homlokában, mint egy zseblámpa tenne.
~Mi a...~
Újra fejbe lövi, most egyenesen a szemébe, ám a manus csak picit hátrahőköl, aztán felkacag, és már jön is közelebb, szexi célja felé.
-Hihi, ez csikiz!
Hatalmas csattanás kíséri Rick lábának előrelendülését, amivel egy csapásra megoldja, hogy a kanos férfi kedve elmenjen a hancúrozástól, és helyette inkább magzat pózt vegyen fel a földön, és olyan hangot adjon ki, mint a hörcsögök ha macskát látnak a ketrecükben.
-Csak be ne pisilj. - Veti oda morcosan, aztán újra felemeli a fegyverét. - Még valaki!?
A pisztoly hirtelen csak úgy kirepül a kezéből, mintha egy láthatatlan erő rántotta volna félre, és a pult mögött ér valahol földet, túl messze ahhoz, hogy utána szaladjon.
-Hogy én mennyire utálok Star Wars-os kocsmában bunyózni...
Beszéd közben már lendül is az ökle, hogy arrébb tessékeljen valakit Chloe mellől, de ennyien azért még neki is sokan vannak, néhány csontropogtató ütés, és rúgást követően őt is betalálja valaki, méghozzá egy magától lebegő rozoga szék, ami szét is törik a fején. Ettől még nem veszi el az eszméletét, de azért alaposan megszédül tőle.

Kezdtem elveszíteni a fonalat, hogy hová és merre megyek, na meg Rick-et és Chloe-t is a szemem elől, így csak fáradtan megtámasztottam az egyik himbálódzó falat, hogy erőt merítsek a továbbiakhoz.
Ekkor éreztem meg Rick férfias illatát, ahogy egészen közel simult hozzám, így aztán mosolyogva engedtem a vonszolásának és már éppen meg akartam köszönni, hogy milyen jólelkű, hogy még engem is pátyulgat, miközben Chloe-val kéne párosodóznia, mikor egyszeriben eltűnt én meg a támogató keze nélkül egy pár másodpercig még álldogáltam, mint egy rosszul levert cövek, aztán hangos robajjal magammal rántva két asztalt és némi pohár és sörkészletet zuhantam a padlóra.
~ Mi a fene van ma a lábammal? És mi van ezzel a bolygóval, hogy ilyen gyakran van földrengés? ~ néztem fel bambán, miközben magam alá húztam a terítőt és édesdeden álomba szenderültem volna, ha egy durva kéz meg nem ragad és fel nem ránt a földről.
- Héhéhé! Álljon meg a …….hová is megyünk? – néztem a nagydarab kötényes fickóra, aki elég gyors ütemben ért az ajtóhoz és nagy lendülettel lökött ki rajta.
- Örülj, hogy nem hívom a zsarukat! – ordította a fülembe dühösen.
Csodák csodája a talpamon maradtam, bár egészen a szemközti oldalig tántorogtam, de mikor keményen bevertem a fejem, már nagyon dühös lettem.
- Miért bánnak így a szegényes…szegényem….velem! Hiszen mi csakcsak…csak szórakózódni akar….hukk…..akartunk! Ezt még megkesre….megkeserültétek!
Azzal átváltoztam metamorf alakomba és dühös morgással vetettem be magam a kocsma ajtón, természetesen véletlenül sem abba, ahonnan kidobtak, mert kicsit összekeveredett a térérzékem, hanem ahol Chloe bikagolni tanult az előbb és most Rick nézett szembe a felhergelt lovagokkal.
Félig beszakítottam az ajtót, ahogy berontottam és egy hatalmasat üvöltöttem.
Ekkor láttam meg Chloe-t és Rick-et a kocsma közepén, és nem értettem, hogy a férfi miért ennyire leamortizált.
Mivel beszélni csak elég torz módon tudtam, nem is fecserésztem most, hanem öles léptekkel vágtam utat magamnak hozzájuk.
- Nem jó itt! Menjünk! – kaptam fel Chloe-t és indultam meg az ajtó romjai felé.
Ha valaki az utamba állt, akkor hatalmas erővel löktem félre.

-Mi történt veled? - meredtem Maverick bedurrant arcára.
Előrezuhanva elkaptam a nyakát, és bár kívülről talán úgy tűnhetett, mintha átöleltem volna, csak biztosítani akartam, hogy ne zuhanjak előre, miközben a fülére hajolva diszkréten odaharsogtam neki:
-El akarod, hogy én kapjam neked? Te vagy létezésben az én első pasim nekem, úgyhogy ez hosszút kíván!
Hogy mutassam elszántságomat, egy mellettem állótól eltulajdonított üveg sört késedelem nélkül biztosítottam ki, majd kihajítva az ajtón, ahol a merénylőket sejtettem elkapva Maverick karját magam után rántottam a földre, ahol összekuporodva felordítottam:
-Vigyázz, robban!
Sokáig nem maradhattam a mocskos padlón, mivel másodpercekkel később már ráncigáltak is talpra számomra ismeretlen kezek, hogy megint a magasba emeljenek. Négyen vagy öten lehettek, azt nem tudtam kivenni, hogy mit rikoltoztak alattam, de jókedvük hamar átragadt rám is, így nem kellett sok idő ahhoz, hogy a robbanás hiányát elfeledve velük vigadjak. Meg sem álltunk egy félreesőbb sarokig, ahol letettek, és mintha gyümölcspréseldectivity-t akartak volna játszani, elkezdtem egyetlen masszaként felém nyomulni. Először azt hittem csak a társalgás megkönnyítéséért lopják a távolságot, de zombiszerűen előrenyújtott kezük másról árulkodott. Már éppen meg akartam kérdezni tőlük, hogy tulajdonképpen miért tettek le, ha most meg úgy látszik, megint fel akarnak emelni, de ekkor észrevettem, mi zajlott Maverick körül.
-Hé - csattantam fel. - A jó édes unokaöcsédet, azt! Szállásolsz le a kedvenc ágyútöltelékemről!
Sajnos az ember alkotta falon képtelen voltam áthatolni. Hiába magyaráztam nekik, hogy nekem most máshol van dolgom, egészen olyanok voltak, mint akiket csak a fogdosásom érdekel. Mivel szép szóra nem hallgattak, a karjaimban meg nem volt elég erő ahhoz, hogy leüssem őket, inkább alakváltással próbálkoztam. Ez meg némi tűz, amit a számból böfögtem ki, meggyőzte őket, hogy nem csupán el kellene engedniük, de minél messzebb is kéne húzódniuk tőlem.
-Mi a szar ez?!
-Jézusom, mi ez a förmedvény?!
-Tűnsz innen, te gusztustalan szörnyszülött!
Persze nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy ők is segítségre szorulnak, mivel szavaikból ítélve rájuk támadt valami szörnyféleség, de egyenlőre Maverickre kellett figyelnem. Egy felé röppenő öklöt a fogaimmal kaptam el, és el sem engedtem addig, amíg úgy nem véltem, kellő erővel nem rázta az öklét ahhoz, hogy már ne tudjam tartani magam. Kilőtt lézersugárként csapódtam Maverick hasába, mint egy piros pikkely-gombóc, de rögtön fel is kapaszkodtam a vállára (nem vagyok benne biztos, hogy út közben nem karmoltam meg néhányszor), majd megállva a feje búbján széttártam a szárnyaimat, és fenyegető lángot fújtam a felénk közeledők felé.
Ekkor zajt hallottam a hátunk mögül. A befelé lépdelő bundásra csak még több rémült kiabálást hallottam, én viszont elrugaszkodva Maverickről, földöntúli boldogságban repültem a nővérem karjaiba. Mire odaértem hozzá, megint ember voltam.
-Drága Melissam, már de hiányosságoztalak! De még ne menjünk... menjünk? - Itt elkaptam Maverick grabancát hátulról, és húzni kezdtem magunk után. - Hé, senki se közelítsen! Jeti van nálam és nem félek használni! Na... távolságoznak... Gyáva banda...
Mire kiértünk a kocsmából, még részegebbnek éreztem magam, de ezúttal a győzelemtől, hogy úgy megijedtek tőlünk, hogy fogták a kocsmájukat, és mind elpucoltak előlünk.
-Mi vagyunk a legjobbak! - bokszoltam a levegőbe, majd elérzékenyülve veregettem meg Maverick vállát. - Te meg a legjobb pasim, veled nem kell harcolnom... mármint ellened. És ki az én kedvenc szeszkacsóm? - gügyögtem Melissa bundáját simogatva. - Na, ki az? Te vagy, Csokifalat, te bizony!

-Jól va.. - felelne, de akkor Chloe a nyakába ugrik, ő pedig egy pillanatra megilletődik, s egyik karjával szorosan átöleli őt, a másikkal pedig eltöri egy részeg manus orrát. - ...gyok.
Most, hogy végre a kezei közt tudhatja a nőt, már épp menekülne kifelé, de neki persze más tervei vannak. Ha egy felvételről nézné, és valaki más szerepelne rajta, biztos jóízűt nevetne a gránátos produkciót, Chloe-tól viszont annyira idegen az egész dolog, hogy egy filmszakadással később Maverick a padlón találja magát, a nőt pedig, akiért képes hülyére verni egy egész kocsmát már megint elhurcolják mellőle.
-Eresszétek el!!! - Ordít rájuk, pusztán taktikai megfontolásból. Jól tudja, hogy akár azt is kiálthatná: "vigyétek!", úgyis azt teszik, amit akarnak, viszont erőteljes hangjától legalább megijednek páran, és ez is valami. A bárszéket, ami a feje felé repül ezúttal röptében elkapja, aztán megfordul vele, és úgy kólintja fejbe a telepatát, hogy az a töményes szekrénybe száll, beterítve magát üvegszilánkkal, és agysejt oldó balzsammal. Aztán újabbat suhint, és megint, és megint, és mint valami őrülten zabos farmer, úgy kaszálja el maga elől az alkeszeket, hogy végre eljuthasson a sarokig, ahonnan Chloe kacagását hallja. Hiába küzd azonban derekasan, mert a részegek csak nem akarnak fogyni, és amikor a bárszék is összetörik az egyik oldalán, fegyvertelenül marad. Természetesen itt sem adja fel, és puszta kézzel is el tud tenni rengeteg embert az útból. Üt rúg, harap ha kell, s csupán egy fickó tanúsít komolyabb ellenállást, ki egyik kezével a balját hárítja, a másikkal a jobbját, a harmadikkal pedig torkon ragadja őt és felemeli mint egy rongybabát, aztán visszahajítja középre, had püfölje más is, most, hogy a földre került. Ennyi felől már ő sem tud védekezni, és bár nagy nehezen talpra áll, közben rengeteg ökölcsapást szenved el, mígnem...
-Szia édes, el sem tudod képzelni mennyire...
Felszisszen összeszorított fogakkal, ahogy a pikkelyes lény a húsába vág, panaszkodni viszont nem panaszkodik, hisz a lángcsóvának köszönhetően többen nem mernek a közelébe menni, és annyira a Chloe-tól elszenvedett karmolásnyomot sem bánja...
~Basszus!~
Nem kis rémülettel kapja a fejét a nagy szőrös lény felé, amit ötlete sincs, hogyan győzhetne le fegyver nélkül, aztán pedig tényleg átjárja a rettegés a testét, mikor Chloe emberi alakban veti annak az ölébe magát.
~Mi? Nem, ő nem Melissa! Megértem, miért keveri össze vele, tényleg kísérteties a hasonlóság de...vagy várjunk csak...így nézne ki átváltozva?~
Aztán nem ellenkezik, mikor szíve hölgye őt is kirángatja innen. Legalább nem akarja itt hagyni, már ezért megérte az a kis belső vérzés nem igaz?
-Te pedig az én egyetlen drága csajom. - Feleli, vigyort erőltetve magára, vérző, feldagadt szájával, ahogy jobbja az oldalát fogja. - De mi lenne, ha végre visszamennénk a hajóra aranyom? Hagyjunk most már valaki mást is verekedni.
Erősen vérző vállát a Jeti vagy mi selymes bundájának dönti, aztán kissé keserűen felnevet.
-Öt perce még én akartalak hazatámogatni téged Melissa...viszont lehet, hogy jobban járnánk, ha visszaváltoznál, mielőtt utánad küldenek egy telepata sintért, vagy ilyesmi...
~Vagy a Jedi lovagokat, vagy mi az űristen van itt rendőrség helyett. Akárhogy is, elég embert vert péppé ma már, és lehet holnap is szabadnapot veszek ki.~
Összeszorított fogakkal húzza ki magát, és ha a Jeti engedi, átveszi a saját ölébe a nem gyengén ittas testőrnőt, akit innentől úgy szorít magához mintha az édes szívsz...vagyis, mintha olyan ember lenne, aki hajlamos kiszökni 9leléséből, és nagyon nem szeretné azt.
-Jól vagytok?

Kicsit meglepett, ahogy Chloe a kezemben landolt és még szerencse, hogy elég méretes és erős is voltam hozzá, hogy könnyedén elkapjam, és bár az alkohol hatása még jócskán dolgozott bennem, ez a nagy test azért kicsit el is oszlatta a szeszt, bár nem teljesen.
Mivel mindkét kezem fglalt volt a húgomtól, így egy megkönnyebbült vicsort eresztettem meg felé, mikor kinyúlt és megragadva a bambán rám meredő férfit, kezdte magával rángatni.
Mivel már így is tekintélyes távolságtartó kör alakult ki körülöttem, egy bajusz remegtető ordítással még megörvendeztettem az utamban állókat, akik iparkodtak eltakarodni az ajtó elől, gondolom örültek, ha megszabadultak egy fenevadtól. Bár éreztem, hogy megüt valami hátulról és visszanézve egy kést láttam a földön, most nem álltam le megtorolni, hiszen úgy sem tudott kárt tenni bennem, nekem meg már hányingerem volt az itten áporodott, alkohol és izzadtság szagtól, így gyorsan mentem inkább kifelé.
Kiérve csak megkönnyebbültem mosolyodtam el, ami egy szaszkvacsnál elég ijesztő látvány lehetett, ahogy az agyaramról felhúztam az ajkaimat, de hát ki gondolt erre most.
- Legjobbak! – dörmögtem oda Chloe-nak és élveztem ahogy megsimogatott. – Legjobb PASI!!!! – üvöltöttem fel örömmel, ahogy elnéztem őket, ahogy simogatják egymást.
Rick javaslatára, hogy vissza kéne menni a hajóra, erősen gondolkodóba estem, hiszen tényleg, miért is vagyok én itt? És miért vagyok ilyen nagy? És szőrős? Ááááá! Hiszen én átváltoztam! Fényes nappal, ennyi ember előtt! Elborzadtam és mielőtt még önkéntelenül is visszaváltoztam volna, annyi eszem még volt, hogy Rick kezébe nyomjam a húgomat, aki valamiért az én karjaimban volt, nem pedig az övében.
- Nem….. – nyöszörögtem a fejemet fogva és igyekeztem nem nézni se jobbra, se balra, főleg nem Rickre. – Nem vagyok jól! Merre van a kikötő és hol a hajónk? Ti meg miért nem smároljátok már le egymást az istenit! – néztem rájuk feltámadó méreggel, hogy még mindig nem sikerült összeboronálnom őket. De miért is akarom én ezt? Valamiért biztosan, csak ne fájna ennyire a fejem!
- Menjünk! Mert nagyon szomjas vagyok! – jelentettem ki, és azon gondolkoztam, hogy miért is ne mehetnénk be egy másik kocsmába kérni egy üveg piát, az útra biztosan jó lesz. És talán a fejem sem fájna ennyire!

-Én vagyok az egyetlen csajod? - meredtem Maverickre döbbenten. - Na, és Melissa? Kedves jetim, ugye, hogy a csaja vagy neki-néki? Uuuuu-hoppá! - rikkantottam fel lelkes vigyorral, ahogy ismét Maverick karjába hemperedtem. - De tudok én a saját lábamon járni, édes egykomám! Ezt nézd, ni!
Azzal kikerülve erősen szorító kezeit előbb hozzápasszíroztam magam, majd lecsúszva a járdára szökkentem. Diadalmasan tártam szét a karjaim, ami nagy szerencse volt, mert így pont el tudtam kapni egy rám dőlő lámpaoszlopot, így nem zuhantam hátra.
-Jaj, morcos a szőrmók - biggyedtek le az ajkaim. - Ha ő boldogtalanságos, akkor én is azok vagyunk. De ne félemlelőzz, majd én.. majd én olyat kikötőt találok neked hajóval, hogy tátva marad az orrod! De... ó, te kis telhető! Na, jó, lásd, kivel vagy!
Ellöktem magam a lámpaoszloptól egyenesen Maverick karjaiba. Átöleltem a nyakát, de csak miután a kezeit a derekamra pakoltam.
-Fogjál, Ricky fiú, mert a járda egyfolytában ki akar csúszni a lábam alól. Na, és most csókolj meg, nagyember.
Válaszadásra semmi időt nem hagytam neki, azonnal fellendültem, és ajkamat az övére simítva szenvedélyes, hosszú csókolózásba kezdtem bele, hogy egy idő után zsibbadni kezdett a szám és a nyelvem is. Végül jóleső mosollyal néztem a szemébe, miközben a tarkóját cirógattam.
-Ó, Mav, ez annyira... annyira...
Hirtelen elsötétült az arcom, és riadtan pördültem meg a tengelyem körül, hogy ismét a lámpaoszlopot használva támasznak kiadjak magamból minden felesleges alkoholt, amit lenyeltem, összeráztam, de a szervezetemnek azért sem kellett. Jókora adag gyűlt össze alattam, én pedig köptem még párat, majd lihegve egyenesedtem fel.
-Ezt a pazarlást!
Előkotorva egy zsebkendőt, megtöröltem a számat, majd folytattam az utamat előre, amerre a kikötőt sejtettem. Jókedvem azonban a gyomorbántalmak elmúltával azonnal visszatért. Lekaptam két fémkuka fedelét és cintányérkísérettel gajdoltam egy igen régi űrballada egyetlen versszakát, amire még emlékeztem:

Teleportáltunk az egyik éjjel,
Én, meg Tony, meg Mary, szegény
Mary a mellét Tonynak adta,
S püspökfalatját kaptam meg én.

Aztán Maverickkel csóóóóóókolóztam!

Az utolsó sort természetesen már én költöttem hozzá, de úgy véltem, ez előadói, és mindenekelőtt részegségi szabadság.
-Hé, nem megyünk be ide? - mutattam egy űrhajóra, ami csillagközi ivászatot ígért fél órás turnusokban. - Italos is... repülős is... gyertek, menjünk be!
Közéjük állva elkaptam a kezüket, és húzni kezdtem őket befelé a hajó sötét bendője felé.