A Vándor

Két részből áll:
Először is, egy jól felszerelt étterem, ami az egész űrállomás igényeit kielégíti a nap bármely órájában.
A másik fele pedig egy kocsma.

Nem mondhatom, hogy nem vagyok gyakori vendég errefelé, hiszen egy hosszabb út után jól esik legurítani pár üveg sört az itt megforduló cimborákkal, mert az mindig akad itt egy-kettő, ha betérek.
Most sincs ez másként és természetesen sok minden szóba kerül, többek között olyan legendák is, ami csak az űrhajózók néha igen csak kicsavart logikájú fejében fordul meg és a köreikben terjed. Bár ez pont arra nem igaz, amit az egyik öreg csempész hoz fel, méghozzá Dark Heart.
Sokféle mese és rémhír kering róla, de még soha senkivel nem találkoztam, aki tényleg találkozott volna vele, így általában csak egy megértő mosollyal hallgattam a róla szóló legendákat.
Azért elgondolkoztam rajta, hogy vajon én mit kérnék tőle, ha véletlenül belebotlanák.
Aztán megütötte a fülem, hogy azt rebesgetik vannak olyan szerencsések, akik ha nagyon akarják, eljutnak hozzá, de ezt ő maga dönti el, hogy segíti-e a keresőt, na meg azt is, hogy könnyen otthagyhatja az ember a fogát.
Nem lenne Mathias Gilmoore a nevem, ha ez nem villanyozna fel! Most már magam is igyekszem bekapcsolódni a beszélgetésbe, hogy minél több mindent megtudjak, amin elindulhatok. Próba szerencse és kaland, ez kell nekem!

Az öreg fuvaros, aki már kissé felöntött a garatra, váltig állítja, hogy ismer valakit, akinek a testvére találkozott a legendás hajóval. Ez, még ha igaz is, teljesen használhatatlan, és valljuk be: arra sincs sok esély, hogy valóban igaz. De az öreg azért el tud mondani egy s mást.
- Vannak ám őrűttek, akik ezze' foglalkoznak naphosszat. Belepistultak ebbe' a Dark Heart izébe, én mondom. Pedig aztán annyi minden mássa' tunna foglalkozni az ember... Teneked is aztat mondom, hogy haggyad ezt a hülyeséget a fenébe'. Nem éri meg vásárra vinni a bőrödet egy ábrándé'. Pf... Holdkórosok...
Ám azért nem tudja megállni, tovább mesél róla.
- Na ez az ipse is aztán... Amék odale' van a Fődön. Az is aztán... Mintha bizony nem vóna jobb dóga. Mondjuk amúgy is ilyen tudós, vagy micsoda... Tanárember. Az aztán naphosszat ezt kutatja. Valami ilyen régies neve van, Edwin vagy Edmund vagy Edward vagy mi... A vezetékneve meg mint annak a nyomozónak a tévébe'. Holmes.

Igen csak fülelek már, hogy hátha mégis elkottyant valamit a vén csempész, aki már akkor az űrt járta, amikor engem még csak pelenkáztak, hiszen ők még tudhatnak olyan dolgokat, amire érdemes odafigyelni.
Tudom, hogy őrültség ez az egész, de én már annyi őrült dolgot csináltam életemben, hogy eggyel több vagy kevesebb már nem valószínű, hogy számítana, és most csak egy kicsit kutakodni kell, ez még nem a világ vége.
- Hát nem is kergetek én ilyen bolond ábrándokat, de azért meghallgatni meg lehet, ha valaki mond pár érdekes dolgot, pajtás. Igyál még egyet az egészségemre. – tolok elé egy pohárkával, hogy beszédesebb legyen.
Aztán tényleg mond pár használható dolgot is a sok sületlenségen kívül, mert egy konkrét névvel és némi támponttal, hogy tanárról van szó, már jobban tudok boldogulni.
- Szóval van a Földön egy Edward Holmes nevű tudós tanár, aki beleásta magát Dark Heart történetébe? Remek! Ne félj, nem csinálok bolondságot és kösz öreg az infót, csak igyál nyugodtan még egyet a kontómra.
~ Szóval, ha többet akarok tudni, irány a Föld és Edward Holmes! ~ mosolyodom el magamban. Nem is olyan nehéz ez a kutatás.

Az öreg hálásan veszi az újabb kör italt. Elvigyorodik.
- Van hát. Olyan bolond, hogy ippeg csak nem forog. Egysző' tanákoztam vele, akkó' is errő' a flancos hajóró' beszét. Hát nézd, én nem tudhatom, de aztat hallottam, létezik. Ja. Aztán ha létezik, akkó' ollan, mint a jótündér: teljesíti a kívánságodat. Legalábbis ezt mondják róla, pedig ez nem így van ám! Van, aki sose tér vissza tőle. Az az Edwin vagy hogyishíjják mondta. Én a helyedben békét hagynék annak a hajónak, már ha van egyáltalán.
Azzal az öreg bölcs hallgatásba merül.

Úgy látszik az újabb ital még jobban megoldotta az öreg nyelvét, mert még hozzászúrt pár dolgot az előzőekhez, ami számomra csak azt bizonyította, hogy talán érdemes egy kis energiát rááldozni a dologra. Úgy is sokat bolyongok egyik helyről a másikra, egy kis magánkutakodás nem fog ártani senkinek, és ha meg találok valamit, akkor azt a saját hasznomra fordíthatom vagy úgy, hogy magam járok utána, vagy úgy, hogy áruba bocsátom az információt. Veszteni nem vesztek vele semmit. Az, hogy veszélyes is lehet egy legenda nyomába eredni persze kétségekkel fogadtam, de hát a veszély az életem része, ez nem fog visszatartani.
- Hát azt hiszem egy jó tündér igazán rám férne már. - ütögetem meg barátian a vénség vállát búcsúzóul. - De, ne aggódj tudok vigyázni magamra. Azt nem tudod merre találom a Földön ezt a tanárt? Azért szívesen eldiskurálnék vele. - vetem még oda az ajtóból.

//irány a Föld és a tanár úr //

Az öreg vidáman hunyorog rád, egy újabb itallal a kezében.
- Nem vagy valami nagy ész, mi? Há' hol lehetne egy tanár, mint az iskolába'? Valami gimnáziumba' tanít, vagy hol... Hát, gondolom, nem nehéz megtanálni... Vannak még telefonkönyvek meg effélék a világba...
Azzal elbocsátólag int, és többé nem figyel rád, legalábbis, ha nem veszel neki újabb adagot abból, amit iszik.

Mivel most már főnöki felhatalmazással is kutathattam szabadidőmben a gyűjtők után, így persze friss erővel vettem bele magam a kutatásba, mert nem hagyta nyugodni a fantáziámat az a Földön látott szkenner, amivel fel lehetne ismerni az emberek között elvegyülve bujkáló rohadékokat.
Amikor csak módom volt rá a holoneten lógtam és végül ráakadtam egy oldalra, ahol mindenféle különleges felszerelést és találmányt hirdettek és vállaltak is munkát rá. Felvillanyozódva jelentkeztem és pár nap feszült várakozás után kaptam egy helyet és egy időpontot a találkozóra. Nagyon titokzatos volt az illető, de hát majd meglátjuk mi lesz ebből.

Nem volt egyszerű idejutnom, de végül megoldottam egy járőrhajóval. A megbeszélt hely egy kocsma volt és belépve egyből kutatni kezdtem, hogy hol lehet az üzenet küldője, de az első akit megláttam, nem volt más, mint kedvenc morám, Vincent. A vérnyomásom egyből az egekbe száguldott, de nem akartam most balhét, viszont nem álltam meg, hogy ne lépjek oda hozzá.
- Azt hiszem jobb lesz, ha kimenetelkor a hátad mögé is nézel majd mora. - morogtam rá kedélyesen.

Annyira izgatott voltam! Egyszerűen imádtam a helyzetet! Viszonylag nyugodt külsővel egy sört iszogattam már mióta. A pillanat már magában mámorító volt, nem kellett több bódulat.
Ami azt illeti próbáltam nem idesietni. Különböző pótcselekvésekkel próbáltam elütni az időt, például átnéztem még felületesen hogy minden rendben van-e a hajómon, de még így is én értem ide előbb. Ez bizony nagyon nem szép dolog...
Az egyik félre eső helyen foglaltam helyet, ahonnan még a bejárat is látszódott.
- Jimmy, Jimmy... Jimmy - ráztam meg a fejem. - Késel és még a modorodon sem állítottál... Akár itt is hagyhatnálak, akár milyen problémád is van... De jelenleg túlságosan is élvezem a helyzetet - nem fennhangon beszéltem, de úgy hogy lehetőleg értse minden szavamat. Viszont vigyorogtam mint a vadalma. - Légy jó, és viselkedj természetesen, és foglalj helyet... Na jó ne annyira természetesen, de úgy természetesen, mintha nem akarnál itt helyben széttépni.

Mikor aztán megszólalt, azt hittem rám szakad a kóceráj, és csak álltam ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába.
~ Az nem létezik, hogy az egész tetves univerzumban pont ez a rohadt alak, aki meg tudja csinálni nekem a szkennert? Ha van valami felsőbb hatalom, aki egy kicsit is kedvel engem, akkor ez nem igaz! ~ fohászkodtam magamban, de semmi jel nem mutatott arra, hogy valami tévedés lenne a dologban és nyugodt szívvel lepuffanthatom, mint egy kutyát.
- Veled van találkozóm? - nyögtem ki csikorgó fogakkal. - Gondolom ez is valami ugratás, vagy szórakozás nálad, de akkor ennyi volt és már itt sem vagyok. - válaszoltam és egyelőre eszem ágában sem volt leülni. - Vagy tényleg képes vagy előállítani az a szerkezetet?
Komolyan, még a mélységes ellenszenvemet és a legutóbbi húzását is képes lettem volna háttérbe szorítani, ha most igent mond.

Kicsit visszavettem a vigyoromból, de nem miatta. Hanem a környezet miatt, lehet még valakinek feltűnne, hogy túlságosan jó kedvem van. De ugyan olyan jól szórakozva hallgattam végig amit mondott.
- Hmm... DNS szkenner, igaz? Nos... - vigyorodtam el ismét - ha van pár személy a világon aki képes megcsinálni, akkor én az egyike vagyok ezeknek a személyeknek. - Az igazság az volt hogy már én is gondolkoztam valami hasonlón, a legutóbbi növényes esetemet követően. De ezt nem akartam az orrára kötni. Mellesleg, lehet ő teljesen mást forgatott a fejében.
- Szóval - mutattam könnyed mozdulattal ismét a székre, hogy üljön le. Amennyiben leült folytattam. - Igazából jobban szeretem ilyenkor az olyan találkozókat ahol nem lehetnek kívánatlan fülek, de ki tudja mi fordulna meg... abban a nyilvánvalóan túl sok kiadó hellyel rendelkező fejecskédben - gesztikuláltam hozzá az ujjaimmal, mintha nagyjából egy gömb lenne közöttük.

Sajnos nem volt szerencsém és az imáim sem segítettek, nagyon úgy nézett ki, hogy mégis ő az, aki talán képes megcsinálni a szkennert.
A vigyorgását igazán nehezebb volt elviselni, mint őt magát, hiszen folyamatosan arra emlékeztetett, hogy rajtam röhög.
- Ha üzletet akarsz, akkor villámgyorsan letörlöd a képedről a vigyort, mert a Teremtő látja a lelkem, még a végén meggondolom magam és nem kell az a szerkentyű, inkább keresztül lőlek. - sziszegem felé, de most már legalább leülök. - És a sértegetéseidre sem vagyok kíváncsi. Beszéljünk a dns felismerőről. Ne felejtsd te mondtad, hogy van pár személy még rajtad kívül is, aki megcsinálhatja, talán érdemes lenne keresnem egyet. - vigyorogtam most én rá. - Térj a tárgyra.

- Ó... szóval nem sürgős? Nos én másra is eltudom költeni a drága időmet - dőltem hátra. - Jól gondold meg. Az meg hogy van más... valószínűleg van, de nekem még nem sikerült megtalálnom őket. Csak azért az egómat még én is próbálom kezelhető szintek között tartani... olykor. Tehát tisztázzuk mennyire van szükséged erre a szerkezetre - tettem össze a kezeimet, majd kicsit előre hajoltam, és a szemébe néztem. De azért próbáltam kartávolságon valamennyire kívül maradni.
- Nem hinném hogy a drága kis rendfenntartói fizetésedből ki tudnád fizetni az órabéremet, vagy bármiben is mérjük mi is az amit megfizetsz - fejeztem be végül könnyed hangon. - Tudod áru ide vagy oda, akár a személyes cafkámmá is tehetnélek így vagy úgy... szerencséd, hogy csak a nőket szeretem. Úgyhogy azt ajánlom kapd össze magad - mutattam felé.

Persze hiú ábránd volt azt hinni, hogy sarokba tudom szorítani a nagy egójával együtt és sajnos igaza is volt. Nem akartam még időt vesztegetni, mikor már annak is örültem, hogy végre egy embert találtam, aki hajlandó volt egyáltalán foglalkozni az ötlettel. És a másik, amiben igaza volt - jaj, de utálom ezért (!) - , hogy nem valószínű, hogy meg tudom fizetni. Annyira elvakultan kerestem egy ilyen lehetőséget, hogy erre nem is igen gondoltam.
Bár a szavai megint csak az arcomba kergették a vért, azért most már meg akartam tudni, mit is akar.
- Hát azt azért megnézném. - mosolyodtam el erőltetve, gúnyosan. - De, ha tusos, hogy nem vagyok képes megfizetni, akkor minek jöttél el ide? Hogy gúnyolódj?

- Nos gyakorlatilag igen, az egyik erős érv volt az, hogy látni akartam az arcodat - mosolyodtam el ismét úgy hogy szinte észre sem vettem. - Igen... - gondolkoztam el pár pillanatig az ujjaimon dobolva. - Ha nem te lettél volna, talán nagyobb esélye lett volna annak hogy nem jövök el.
- Amúgy pedig az ilyen technikai kihívások mindig felvillanyoznak! Érdekesnek találtam az ötletet. Ami azt illeti kérdéseim is lennének ezzel kapcsolatban, és mással kapcsolatban is.
Mély levegőt vettem és hátradőltem ismét. Valamennyire kívül egészen nyugodtnak látszódhattam. Nyugodt is voltam valamennyire. Igen egészen megérte eljönnöm, az ilyen pillanatok igazán értékessé teszik magát a tényt hogy aznap felkeltem!

Még mindig forrt a vérem, de nagy nehezen nyugalmat erőltettem magamra és igyekeztem nem reagálni a folytonos szurkálódására.
Úgy látszik a türelem meghozta a kívánt gyümölcsöt, mert végre elkezdett a szkennerről beszélni, és úgy látszik tényleg felkeltette az érdeklődését, mert most már komolyan beszélt róla és a képéről is letörlődött az az idegesítő vigyor.
- Ennek nagyon örülök. – húztam el a szám pikírten, de azért én is felvillanyozódtam, hogy végre talán közelebb kerülök a célomhoz. – De, ha tudod, hogy nem bírlak megfizetni, és túlságosan nem is kedvelsz, akkor miért segítenél?

- Óóó.... nyugodj meg fizetni fogsz... pénzben is. Még hozzá a fizetésed felét, egészen addig amíg el nem készülök vele - persze erre mondhatott volna nemet is, de azt már túl tárgyaltuk. - Nos ez közel sincs ahhoz, amennyiért vállalni szoktam bármit is, de azért a pénz az pénz, nem vállalhatok csak úgy munkát, hogy pénz ne jönne be belőle. Nem jó az üzletnek - mondtam az utolsó szavakat kicsit halkabban mintha valami bizalmasat mondanék. Na jó az egész beszélgetés bizalmas lett volna igazából.
- De kezdjük az én külön kérdéseimmel. Ki vagy te Jimmy O'Connor, hm? Tudod, a legutóbbi összetűzésünk után, egy igen érdekes dolog történt - vontam fel a szemöldököm. Majd sejtve, hogy fogalma sincs miről beszélhetek, mert mért is lenne, folytattam. - Nem teljesen voltál magadnál, ugyebár. De vér és haj mintát vettem tőled, amivel egy bizonyos ismeretlen illetőnek köszönhetően ki sem tudtam vinni a bolygóról - szűkültek össze a szemeim. - Ami azt illeti körülbelül a negyedik utcáig jutottam el vele...

Na végre, egyenesben vagyunk és bár nem voltam boldog, hogy a fél fizetésem ennek a nagyképű, egoista, fafejnek adjam, még így is jól járok, ha tényleg képes megcsinálni. Mit jól járok! Madarat lehet majd velem fogadni és még lehet, homlokon is csókolom ezt a szemétládát itt előttem.
~ Na jó Jimmy, szállj le a földre és ne csinálj hülyét magadból! ~ figyelmeztettem magam.
- Nem kell cidrizni, nem jártatom a szám, hiszen ez az én érdekem is. – ingatom meg a fejem.
Viszont a következő kérdései már nem annyira tetszettek, hiszen ennek semmi köze a szerkezethez, és amúgy sem mondanám meg neki…..de várjunk csak? Mi?
- Te képes voltál tőlem mintát venni? – horkantam fel és ismét kedvem lett volna itt helyben lelőni, de valljuk be őszintén, valami ilyet sejtettem azokból a kis patronokból, bár nem akartam belegondolni, mi lesz, ha megtud rólam valamit. De, az, hogy valaki még el is vette tőle…..Hát ez igazán érdekes és aggasztó is egyben.
- Elvették tőled? Ki lehetett az a bátor, aki ezt tette? – kérdezem maró gúnnyal a hangomban. – És te csak úgy odaadtad? Egyébként nem tudom miről beszélsz, láthattad mi vagyok, nem értem mit akarsz még tudni és ez miért fontos. Ez nem tartozik az üzlethez.

A hőbörgésére csak megvontam a vállamat. Ez van, így járt... és örülhet neki, hogy nem az életét vettem el.
- Nos Jimmy, hogy talán sok kérdésedre egyszerre válaszoljak, ellentétben veled én nem katona vagyok hanem tudós. Nem fogok fejjel előre neki menni a másiknak ha egyértelmű, hogy nincs esélyem. A pasas egyértelművé tette, hogy vagy oda adom neki, azt amit akar, és az értékére akkor nem tettem volna fel az életemet, vagy eléget mint egy szalmaszálat. Mellesleg egy rövid hajú kopaszodás előtt álló pasasnak tűnt, vagy lehet csak amúgy kevés haja volt... mindegy.
- Viszont Jimmy csak hogy egyértelmű legyen a helyzet számodra. Azt mondtam pénzben is fizetsz, amit már elmondtam, de még mindig ott van az az IS. Ha akarod a szerkezetet, a szemem és a fülem leszel a Marson, mindent tudni akarok ami ott történik, eljut hozzád, és nem kerül fel a holonetre. Persze emellett, nem csesztetsz többet... akár milyen szórakoztató is volt a múltkori kis agresszív eszmecserénk - mosolyodtam el.

Figyelmesen hallgattam a magyarázatát, hogy ki és hogyan szabadította meg a tőlem ellopott mintákkal, és éreztem a szavaiból, hogy tényleg annyira félelmetes volt az aki ezeket elvette tőle, hogy még ő sem akart vele ujjat húzni, pedig tapasztalhattam, hogy Vincent sem kispályás. Aztán, ahogy meghallottam, hogy, hogy néz ki a pasas valami derengeni kezdett, mintha láttam volna már. De most ezt is teljesen kiverte a fejemből a mora további mondanivalója, ami a tartozásom lerovásáról szólt.
- Mi? Azt akarod, hogy valamiféle spicli legyek? - néztem rá döbbenten és felháborodottan egyszerre. – Nagyon rossz lóra tennél egyébként is. – vontam meg a vállam. – ÉN ott senki nem vagyok, úgy hogy a holonetből előbb értesülsz a dolgokról, mint tőlem. Ha szaftos hírekre vágysz Donovan a te embered, az utcakölykök vezére. Ezzel foglalkozik ugyanis. – vetettem oda megvetően. – Viszont, ha az a vágyad, hogy nem foglalkozzam veled, azt megkaphatod, már persze, ha azért te is nyújtasz valamit, a szavaidon kívül persze. - néztem a szemébe várakozóan.

Nagyot sóhajtottam.
- Mondd csak mért érzed mindig úgy, hogy nekem magyarázkodnom kéne neked - nyomtam meg a szót - azzal kapcsolatban hogy mit miért teszek? Tudom hogy magadból indulsz ki, de én van hogy bizonyos dolgokat többször is átgondolok nem csak egyszer, úgyhogy kösz a jó tanácsot, ha valami olyasmi kell akkor majd felkeresem Donovant. Tudom hogy ki vagy... mármint a ,,társadalom" - mutattam az idéző jeleket a kezeimmel is - viszonylatában. Nekem az kell amit te látsz... és hallasz. Jó persze nem kifejezetten te, de akkor már üssünk két legyet egy csapásra.
- Mindennap rögzíted egy audió üzenetben mi történt az nap, lehetőleg kielégítő részletességgel, és elküldöd. Ugye említenem sem kell, hogy ezt nem említed senkinek?
- Mellesleg lehet hogy a fejedben csak egy kis senki vagy, de nekem azt súgják a történések, hogy nem feltétlenül vagy az... - néztem rá ismét szúrósan. - Az biztos hogy nem túl sok olyan metamorfot láttam mint te vagy - vontam fel a szemöldökömet, és ezt a mondatot is az általános beszéd hangerő alatt mondtam. Nem terveztem részletezni a dolgot...

Magamban elszámoltam tízig, hogy eléggé higgadtan tudjak majd felelni neki, mert, ha most kellett volna, ahogy a fennhéjázó és kioktató szavait hallgatom, hát bizony isten a torkának ugrom.
~ Nyugodt leszek, nyugodt leszek, nyugodt leszek. ~ mantráztam magamban, míg éreztem, hogy már annyira lehiggadtam, hogy meg tudjak szólalni és higgadtan tudjak a szemébe nézve válaszolni. Tudtam, hogy engednem kell, ha meg akarom kapni a szkennert és egy kis naplóvezetés nem fog a földhöz vágni. Igaz ilyen unalmasat biztos nem hallgatott még, mint az lesz.
- Rendben! - sziszegtem fel. - Megkapod azt az átkozott beszámolót.
Viszont az továbbra sem tetszett, hogy a kilétemet feszegeti, habár most nem kérdezett rá, de látszott, hogy piszkálja a csőrét.
- Jó! De most térjünk rá a lényegre. Mikor állsz neki és mikorra lesz kész? Nekem csak ez számít. - szögeztem le, és még jó, hogy nem tudta, hogy ennél még sokkal többre is képes lettem volna, hogyha megcsinálja nekem.

- Csodálatos! - csaptam össze halkan a tenyerem. Aztán pedig az asztalra könyököltem. - Na látod, tudsz te viselkedni is ha nagyon akarsz! - vigyorodtam el. Az egy dolog hogy én nem néha, de az más kérdés.
- Ó, hidd el ez mind lényeges volt, sőt! De! Először is mire kell a szkenner? - kérdeztem nyugodt tárgyilagos hangon.
- Mellesleg honnan tudjam?! Ez kísérleti tudomány. De ha szerzel egy tervrajzot hozzá akár egy hónap alatt összerakom, talán kevesebb. De anélkül... nekem kell kitalálnom minden egyes részét.
Tudtam volna erről bőven mesélni még neki erről. De valószínűleg kár lett volna belé a szó. A számomra oly érdekes részekre valószínűleg oda sem figyelt volna. És most nem ez volt a lényeg.

Persze tudtam én, hogy meg fogja kérdezni előbb-utóbb, ha befejezte a csipkelődését és rajtam való nyelvköszörülését, amit egyre nehezebben nyeltem le. És azt is tudtam, hogy az igazsághoz nagyon közeli dolgot kell mondani, mert különben nem lesz jó a szerkentyű.
- Természetesen arra kell, hogy meg tudjam állapítani, hogy ki melyik fajhoz tartozik. - válaszoltam nyersen. - Azért hívják dns szkennernek. És nem, nincs hozzá tervrajz, különben soha nem fordultam volna hozzád és hallgatnám a piszkálódásodat. - fejezem be morcosan. - Így magadtól kell igyekezned, nem érek rá sokáig.

- Természetes vagy nem... ezek szerint el nem tudod képzelni mi minden másra lehet használni egy ilyen szerkezetet. De igazából válaszoltál arra amit tudni akartam.
- Nos ezt szomorúan hallom...
Jó pár pillanatra elhallgattam. A gondolataim most nem itt jártak, és valószínűleg most különös módon komolynak tűnhettem. Annyira hogy aki most látott volna először valószínűleg el nem tudta volna képzelni, hogy milyen vagyok valójában.
- Mint mondtam - néztem föl végül Jimmyre hasonló tekintettel -, rajta leszek az ügyön - bár mennyire is csábító volt hogy húzzam az idejét, és csak félerővel dolgozzak azon amit kér, ez nem az én stílusom volt. Visszatartani kész dolgokat talán... de valahogy nem hittem benne valamiért, hogy az idők végezetéig húzni fogom az időt, ha kész leszek vele.
Hátra dőltem a széken, és most megint eszembe jutott kicsit, hogy hiányolom kissé a stimulánsok adta előnyt. Így egyedül/ azok nélkül kell megbirkóznom a feladattal, mint már egy ideje.

//Nos azt hiszem köszönöm a játékot ^^ jó volt //