Vándor borozó

Enyhén lerobbant, olcsó kis kocsma, ami nem igazán tiszta, viszont a rendőrség sem nagyon foglalkozik vele.

Kissé nehéz szívvel hagytam ott a Vezért a tenger közepén de hát, az űrkikötőbe még sem parkolhattam le vele. Egyszerűbb volt beszökni a felszínre. A partra keveredni sem volt ördöngösség, innen pedig megtalálni a kocsmát még annyira se. Fogta megy taxit, régi 4 kerekű kacat volt, de a robbanó motor bűze és hangja valahogy kellemesebb volt mint az elektromotorok halk monoton unalmas búgása. Ilyenkor úgy érzem mintha a háború előtti időkben lennék. Nem tudom milyen lehetett, hiszen engem maga a háború hívott a világra. No de ezen nem akartam többet agyalni, hiszen megérkeztem. Kiszálltam és elindultam mikor utánam szólt, a sofőr hogy fizetni kéne. Csak hátra pillantottam bevetve elbűvölő mosolyomat amitől még a kidobók is néha maguk alá csinálnak, már amelyik felismer. A csikorgó kerekekből ítélve most is ez történt. Belöktem az ajtót, a csilingelésre sokan felfigyeltek. Körbenéztem, néhány ismerős ittas arcot találtam a pult környékén egy-egy itallal a kezük ügyében. Miután helyet foglaltam a többség szépen kulturáltan megitta az italát egy hörpintésre, de legalább sietve és kiszállingózott. Belső zsebemből előkotortam a zsebórámat.
~Lassan idő van, remélem nem akar megváratni a professzor úr.

Először el sem akartam jönni. Végül is, mi olyat mondhat nekem ez az ember, amit még nem tudok? Ráadásul a neve nem volt éppen jól csengő. Végül azonban a kíváncsiságom győzött, és az, hogy előre akartam tudni, ha valami disznóságra készült. Márpedig, őszintén szólva, mást nem is igen tudtam volna elképzelni róla.
Már a helyszínválasztás is árulkodó volt. A lehető legmesszebb minden hivatalos szervtől. Bár ez nekem sem volt ellenemre. Magát a férfit nem volt nehéz felismerni: messze elkerülte őt mindenki. körülvette valamiféle elrettentő aura, talán a kegyetlenség szaga, vagy ilyesmi...
Leültem vele szemben.
- A nevem Holmes. Hallgatom.

Elővettem a kis ketyerémet és leraktam az asztalra, a vezér adatait kezdtem nézegetni, hogy minden rendben van e amikor valaki leült velem szemben. Egy pillanatra felemeltem a tekintetem, hogy lássam ki az. Visszanéztem a monitorra, megböktem egy gombot és a képernyő eltűnt. A kis vackot 3 ujjal megfogtam és finoman félre csúsztattam.
-Üdvözlöm Mr Holmes, jól tudom, hogy ki maga. Gondolom nem szükséges bemutatkoznom.
Mosolyodtam el és egy halk kacaj is ki csusszant a számon. Majd kicsit komolyabbra véve a figurát intettem a felszolgálónak aki kissé feszengve közeledett felénk.
-Kér valamit inni?
Ezalatt ide ért a hölgyemény is. Mosolyogva végig mértem.
-Egy whiskyt legyen szíves, valami jót, ma még vezetek.- Kacagtam fel hangosan. -Az úrnak pedig egy...
Néztem rá ezzel átadva a szót majd ha rendelt ha nem folytatom a hölgy távozása után.
-Ezek szerint sikerült felkeltenem az érdeklődését Professzor úr?

Hidegen végigmértem a férfit. Persze tudtam, hogy ki ő, de túl öntelt volt, így úgy döntöttem, kissé felbosszantom. A büszke emberekből ez mindig érdekes reakciót vált ki...
- Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem tudom magát hová tenni. Talán valamelyik holonet-műsorban szerepel? Abban, amelyikben a földművesek keresnek feleséget? Egyébként jól esne egy whiskey nekem is. Kérem, a vizet mellőzzék belőle. Egyébiránt pedig, nem mondhatnám, hogy az üzenete nem pendített meg bennem bizonyos kíváncsi felhangokat...
Már csak arra kellett rájönnöm, miért beszélek a szokásosnál is fellengzősebben. Még magamat is bosszantottam vele.

Hangosan felkacagtam.
-Holo-netes videó, ez jó! De nem. Ez esetben szólítson csak Kapitánynak Mr Holmes.
~Szerencséje, hogy szükségem van rá...
-Ezt örömmel hallom.
Nyugtáztam, hogy sikerült felkelteni a kíváncsiságát. Mikor megérkezik az ital csak biccentek majd ha távozott koccintásra emelem. A formalitást letudva kortyolok egyet és félre rakom. Felkönyöklök az asztalra, összefonom az ujjaim és szemmagasságig elmerülök lapátkezeim takarásában, a szemem még kilóg mögüle.
-Mr Holmes, ne kerülgessük a forró kását. Mind a ketten idő milliomosok vagyunk ez tény. De sokaknak fáj a foga arra a papirosra így nincs túl sok időnk. Mindkettőnknek akkor ér a legtöbbet, ha nem fedik fel előttünk a publikum számára. Maga nyugodtan tanulmányozhatja, kiadhatja elsőként, elnyerve egy rakat díjat é pénzt. Én pedig magaménak tudhatom az eredetit.

Kapitány? Nos, ez érdekes.
- Értem... Kapitány. Mondja, ez a hivatalos titulusa? Vagy esetleg a rablógyilkos az? Létezik ma még a törvényben a kalózkodás bűne, vagy csak erőszakos bűnelkövetésként tartják számon? Na de ez nem is számít, igaz?
Aztán felvontam a szemöldökömet. Hallottam dolgokat arról, hogy mennyi idős ez a férfi, de eddig nem tudtam megbizonyosodni róla. A legenda fenntartása érdekében a név és a hajó szállhat akár apáról fiúra is. Volt már rá példa. Ettől az illető halhatatlannak tűnik, ami megrémíti az ellenfeleket.
- Időmilliomos? Én tanár vagyok, napi nyolc órát dolgozom. Nem érek úgy rá, mint maga.
Persze tudtam, hogy nem erre gondolt, de még ha sejti is, mi és ki vagyok, nem adom meg neki azt az örömet, hogy elismerem.
- És ugyan mi szüksége volna rá? Vannak ennél sokkalta fejlettebbek is a piacon. Csak, mint történelmi érdekességnek vehetné hasznát.
Ami persze nem volt teljesen igaz, de neki ezt nem kellett tudnia.

Hangosan felkacagtam, csak úgy zengett a kocsma tőlem.
-Maga nagyon bátor Professzor... Ez nekem olyan mint magának a Holmes... És hogy egy régi kifejezéssel éljek. Mi csak megélhetési bűnözők vagyunk ha ennyire a bűnözőkhöz akar minket kötni. De ezt majd máskor mesélem el, már ha érdekli.
Feltételeztem, hogy nem különösebben, legalábbis eddig nem mutatta ki szimpátiáját. Sőt, eddig csak húzza az agyamat.
-Ha segít előkeríteni ezeket a cetliket, gondoskodom róla, hogy az a 8 óra tanítás már csak hobbiból legyen szükséges. Szinte bármit hajlandó vagyok megadni magának ha a kezemben lesz mind az 5. Hogy mi szükségem volna rá? Valójában semmi. Számomra csupán eszmei értéke van, ez egy régi kincs ami akkor ér a legtöbbet ha tudják, hogy létezik. Sőt a helyével is tisztában vannak, mégis sosem kaparinthatják meg. Maga is biztos volt gyerek. Minden csak addig kell amíg nem lehet a miénk. Ez egy tipikus emberi vonás. Mindazonáltal, sosem lehet tudni, hogy nem talált e fel az a vén lókötő valami olyasmit ami akár hasznos is lehet. Nem igaz? Biztos érdekes figura volt az öreg.
Néztem rá kérdőn, mint aki megerősítést vár a feltevésére.

Vállat vontam.
- A hitelesnek számító dokumentumok szerint az volt.
Nem voltam hajlandó felfedni magam, még úgy sem, hogy ez az alak szinte bizonyosan tudta, ki vagyok. De... Volt egy ötletem. Pénzre ugyan nem volt szükségem, de úgy látszik, ez az ő agyáig nem jutott el. Több száz évesnek tart, és azt hiszi, ennyi idő alatt nem tudtam összespórolni pár milliót? Ugyan...
- Hát... - kezdtem húzódozva - A tanári fizetés valóban nem a legjobb. Nézze... Ha garantálni tudja a biztonságomat, talán üzletet köthetünk. Mondom, talán. De még valamit adnia kell nekem. Egy működő példányt abból, amit a rajzok ábrázolnak. Nyilván magának is akarna egyet. De akkor is ez az ára.

Közönyös válaszán cska mosolyogtam egy jót. Ebből az alapból kínzással se szedném ki hogy ki is ő valójában.
~Vagyis... de. Még élvezném is. De ekkora kockázatot egyenlőre nem vállalok.
-Professzor úr... megsért... Azt hiszi, hogy nem gondoskodom a vendégeimről?
Ingattam a fejem mosolyogva és ittam egy kortyot.
-Nézze, én gyűjtő vagyok, nem építész. De ha ez az ára. Azt nem tudom garantálni, hogy működni is fog. Ez csak az öregen múlik. De ha ez az óhaja, megépítjük magának.
Iszok még egy kortyot majd lötykölni kezdem a pohárban az italt. Majd kérdőn néztem rá.
-Egyébként.... egy magafajta történésznek, mi dolga lenne egy űrhajóval?
~Kérhetne egy luxus gépet is az se lenne akadály... Miért pont ez?

Felcsillant a szemem. Nos, igen, a hosszú élet egyik előnye, hogy az ember tökéletesen megtanul színészkedni.
- Hogy minek nekem űrhajó? Minek nekem egy űrhajó, amit maga a mester, da Vinci tervezett? Ugyan már! El tudja képzelni, mekkora dolog lenne ez? Talán még az is kiderülne a felhasznált technológiák alapján, hogy da Vinci kapcsolatot tartott idegen civilizációkkal! Hihetetlen, páratlan történelmi felfedezés volna!
Most már nagyon lelkesnek tűntem, olyasvalakinek, akinek legfőbb célja a szakmai siker.
- Még akár magával is összeállnék, ha lehetne egy olyan hajóm, és vizsgálhatnám.

Az asztalra könyököltem, számat összefont ujjaimmal gondosan takartam. Kellett is takarni azt a vigyort ami ki akart ülni rá a lehető legfeltűnőbben. Így hallgattam lelkendezését.
-Ha maga mondja biztosan.
Legutolsó kijelentésére jobb szemöldököm felszaladt. Leengedtem a kezeimet az asztal alá és hátradőltem a székben. Oldalra billentett fejjel emésztgettem a kijelentését. Végül csak elmosolyodtam és megingattam a fejemet. Egy pillanatra elbambultam, talán még számomra is tartogathat értékes információkat az a néhány papír darab. Oké, hogy a vezér csúcs technológiás még ma is. De kezdenek beérni.
-Nos, Mr Holmes, áll az alku? Maga segít begyűjteni a papírokat, én pedig megépítettem magának a hajót.

Úgy tettem, mint aki komolyan elgondolkodik. Vagy harminc másodpercig vágtam töprengő arcot, végül, mint aki épp kiböki, mi is zavarja, megszólaltam.
- Nézze, ez nagyon jól hangzik. De honnan tudjam, hogy nem ver át? Gondolom, nem terheli meg magát anyagilag túlzottan egy kis hajó építése, de hát nyilván még kevésbé terhelné meg, ha egyáltalán nem kellene megépítenie. Mi a garancia, hogy nem dob ki egy zsilipen az űrbe, amint megvannak a papírok?
Valóban érdekelt, mit válaszol erre, még ha nem is igen féltem tőle, hogy ez megeshetne velem. Ez a férfi állítólag öreg, de én még sokkal öregebb, tapasztaltabb, ügyesebb és okosabb vagyok. Ha valamelyikünk átveri a másikat, az nem ő lesz.

Kérdése jogos volt, már vártam. Vagyis csak számítottam rá és reméltem, hogy nem fogja feltenni. Komorna kortyoltam egyet az italomból. Előre dőltem az asztal fölé. Mélyen a szemébe néztem, sötét tekintetemmel.
-Semmi...
Jelentettem ki és felkacagtam hangosan, az egész kocsma belezengett.
-Az ég világon SEMMI nem garantálja azt, hogy nem fogom félúton kidobni a hajóból ahol aztán apró fagyott darabokká mállana a vézna teste és csontjai a ruhájával együtt a hideg semmiben, míg én forró teát szürcsölgetve a puha ágyikómból nézem a műsort az ablakon keresztül!
Ahogy mondtam egyre erőteljesebben beszéltem és még inkább beleéltem magam a végéra minden beszélgetés elhalkult csak engem hallgatott mindenki. Ahogy végeztem körbenéztem. Mindenki ijedten fordult vissza beszélgető partnerére. Szigorú pásztázó tekintetem végül a professzoron kötött ki.
-Kivéve a józan eszem Mr Holmes.
Folytattam halkan, mondhatni lágyan és teljesen nyugodtan.
-Nem vagyok olyan ostoba, hogy egy magafajtát magamra haragítsak...

Nem mondhatnám, hogy meglepett a kis előadása. Nagyjából erre a válaszra számítottam. Színjáték volt az egész, de hát belementem én is.
- A józan esze? - kérdeztem kétkedve - Sértésnek ne vegye, de az vajmi kevés garancia...
Arra nem kérdeztem rá, hogy mit ért az alatt, hogy "magamfajta." Talán jobb is nyílt kártyákkal játszani.
- Akkor azt hiszem, megértettük egymást. Valóban okosabb, ha nem haragít magára, mert esetleg meg találja bánni.
Kiemeltem az italát a poharából, egyetlen pillanat alatt jégtömbbé fagyasztottam, ami nem volt túl könnyű a rengetek alkohol miatt, és a tömböt az asztalra ejtettem, ahol kettétört.
- Erről ennyit - mondtam - Tehát, mikor indulunk?

Oldalra billentettem a fejem. Mosolyogtam és felvontam a szemöldökömet.
-Gondolja?
Szememmel követtem az italom útját. Érdeklődve figyeltem, ahogy halmaz állapotot vált. Miután az asztalon koppant csak bámultam rá érdeklődő arckifejezéssel. Nem mutattam jelét meglepetésnek. Nem is hatott meg különösebben a dolog. Végül felemeltem a tekintetem Holmesra.
-Hogy mikor? Nos, egy bolygó fordulta múlva várom. Aztán óvatosan a rendőrökkel. A viszont látásra Mr Holmes...
Elmosolyodtam és felálltam a mozdulatlanná dermedt férfitől.
-Indulás csőcselék.
Intettem a kocsmában lévő embereimnek mire mindenki kivonult az épületből. Az asztalról levettem a fél Whisky tömböt és megnyaltam. Egy pohárba tettem és magammal vittem. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót az idő tovább folyt onnan, ahonnan leköszöntem Holmestól. Egyedül maradt a kocsmában, egy olvadó fél whisky kockával és egy kupac kifosztott friss hullával a konyhában amik az eredeti személyzet tagjai. Alig néhány perce állt be a halál. Azonban a szirénák már ide hallatszódnak.

*Haza érve a kiruccanásomból mi fogad? Hogy mészárlás történt, a külvárosban. Nekem sem kellett kétszer mondani, hogy ne menjek oda. Harmadjára felesleges volt, hisz rájöttek, hogy úgy is az első utam az lesz ha rendbe kaptam magam a szüleim házában. Így még korán volt Londonhoz képest, de már javában zajlott az éjszakai élet mikor belibegtem a kocsmába. Nem sok újdonságot láthattak a bámészkodok. Egy hosszú hajú leányzót, rövid latex szoknyában, harisnyában és egy hozzá nem illő fűzős bakancsban, aminek a fűzője karabiner lyukakon szaladt keresztül. Ami ennél is jobban elütött, az a sminktelen arcom volt. Azért annyira nem volt fontos megtudnom, hogy mi történt valójában, hogy még sminket is tegyek fel. Fúúj… csak rontott volna a természetes szépségemen, ami jól jött a munkámban. Arcomon egy bájos mosollyal kértem egy sört és néztem, hogy ki volna épp arra érdemleges, hogy hozzá forduljak.*

Végre megint kaptam egy kis kimenőt. Lecsatoltam mellényemet és beraktam a szekrényembe, mellé a bakancsom. Át vedlettem nagyjából civilbe. A fekete katonai gyakorló felsőmet vettem fel. Még így is furán éreztem magam, hogy nem 20 kilós ruha van van rajtam nonstop. Az őrmester is most kapott kimenőt, így elvitettem vele magam a város szélére. Közben beszélgettünk egy jót. Sosem árt ápolgatni egy kapcsolatot, vagy éppen barátivá tenni. Főleg ha az ember feletteséről van szó. Egy intéssel elköszöntem tőle és megnéztem, hogy hova is hozott. Melyik ez a kocsma amit annyira ajánlott. A címét meglátva oda lett a lelkesedésem. Tény és való, hogy amikor a hullákat velünk cipeltették ki meg hozatták az ipari vegyszer a takarításhoz nekem is színpatikus helynek tűnt.
~Talán nem volt jó a kiszolgálás. Remélem ez a személyzet jobb lesz, nincs kedvem megint takarítani...
Nagyot sóhajtottam és beléptem. Ekkor ugrott be hogy a katonákat sehol sem szeretik. De ekkor már késő volt, több szem is rám szegeződött. Némelyik megvetően. Odasétáltam a pulthoz, felkönyököltem és nézni kezdtem a kínálatot. Még a sör tűnt a legszínpatikusabbnak. A csinos nő is azt itta elletem. Oda hajoltam hozzá. Tekintetem egy pillanatra megakadt rajta. Mintha már láttam volna valahol.
-Hali, iható a sör?
Ha kielégítő választ kapok, akkor kérek egyet, ha nem akkor nézelődök tovább.

*Épp kiszúrtam egy kissé zord, de részeg behemótot, hogy na, majd jól körbeudvarolom, hátha megtudok valamit. A lelkesedésem csak addig tartott míg maga alá nem vizelt ültében és hányta el magát, amibe aztán koppant a feje. ~ Nesze Mira… kell neked elkényeztetett kölyköket pátyolgatnod, míg zajlik az élet itthon.~ Undorodva néztem vissza a sörömbe és ittam bele. De ez a magányom sem tartott sokáig, hisz valaki rám köszönt. Unott tekintetem felé fordítottam, de meglátva rögtön kíváncsiság költözött belé. Egy katona ex barátnőjeként nem volt nehéz kiszúrnom. Bár eléggé nyurgának tűnt, de hát valakinek az aktákat is tologatnia kell. Ami nekem jelenleg csak jól jött. *
- Szia! Egy ilyen helyen ne várj túl sokat. Annyira jó, mint amennyire olcsó. De megközelítőleg ehhez tesznek a legkevesebb vizet. * Engedtem meg felé egy kedves mosolyt, miközben felmásztam a bárszékre.*

Válaszára csak kelletlenül elhúztam a számat és lesütöttem a tekintetem a pultra így nem is láttam a mosolyát.
-Ejj...értem, köszi.
Csóváltam mellé a fejemet. Végül megadóan sóhajtottam és rendeltem egyet. Míg a sörömre vártam doboltam az asztalon. Halkan dúdoltam is. Egy dolog viszont nem hagyott nyugodni. Méghozzá a pultszomszédom. Az arca, a hangja, mind olyan ismerős volt. Addig civódtam, hogy rákérdezzek e, és pislogtam felé hogy közben a sörömet is kihozták. Bele kortyoltam. Arcomra akaratlanul is kiült egy kis fintor.
~Ittam már rosszabbat is.
-Árához képest viszont... egész jó...
Jegyeztem meg fél hangosan, valahol mégis a Mirandának címezve.

- Igazán nincs mit. * Biccentettem és már sem voltam ott. Gondolataimban messze voltam, a testem bár itt volt de csak tehetetlenül „vergődőt”. Idegesített, hogy egyetlen értelmes fazon sincs akit kikérdezhetnék. Jó, ez nem igaz… és tekintetem el-el tévedt a katona felé. De tudtam, hogy belőlük még annyit sem lehet kihúzni, mint egy friss személyzetből. Néha már zavaró volt, ahogy a férfi nézegetet. De nem szóltam. Tisztában voltam a külsőmmel, pláne, hogy ma még feltűnően kihívóan is öltöztem. De ez csak addig tartott míg meg nem szólalt.*
- Nem is azt mondtam, hogy rossz. Csak azt, hogy ne várjon csodát. * Hívtam fel a figyelmét a szavakra. Na igen, ezekhez értettem. *
- De ha megígéred, hogy nem nézegetsz folyamatosan, kapsz még egyet. Tudod, zavarba ejtő ez egy katonától… * Mosolyogtam a szavaim mellé, de hát na. A katonáknak olyan átható a tekintetük, hogy úgy érzem, egyenesen a ruhám alá látnak. Ezt pedig nem sok embertől tudtam elviselni.*

-A csodákra nem várni kell... hanem kispórolni belőle a vizet
Jegyeztem meg a korsómat közrefogva az asztalon és két ujjal forgatva a tengelye körül. A hígított maláta készítménybe révedtem mikor hozzám szólt. Egy pillanatra elvörösödtem és nyeltem egy nagyot. Ciki volt lebukni. Végül azért összeszedtem magam, hogy megbírjak szólalni.
-Ha tudja, hogy katona vagyok, azt is tudhatja, hogy a munkahelyemen igen kevés az ilyen csinos nő... Pláne aki még ismerős is valahonnan...
Fordítottam lassan felé a tekintetem és kíváncsian felhúztam a szemöldökömet, hogy erre vajon mit lép. Ha néhány másodpercen belül nem rezdül meg az arca akkor vissza fordulok a sörömhöz és bele iszok egy nagyot, hogy hamarabb fogyjon és ne melegedjen meg. Lemerném fogadni, hogy melegen még ennél is rosszabb lenne. Ha sokáig nem jönne válasz ismét felé pillantok hogy duzzogva elfordult e vagy valami másban mesterkedik.

- Akkor igyon abszintot. Azt nem tudják vizezni mert kiválik belőle. *Vontam meg a vállaim könnyedén. ~Pff… ez úgy hangzott mintha alkoholista lennék. No mindegy.~ Már a bóknál elmosolyodtam, de a második részre csak a szemeim forgatva közelebb hajoltam hozzá.*
- Miranda Owen. * Nyújtottam a kezem felé, hogy bemutatkozzak. No igen, latexben meg bakancsban nem igazán mutatkoztam nyilvánosan.*
- Talán rossz részlegen dolgozik. Vagy ha többet mozdulna ki, akkor nem lenne ilyen átható a tekintete. * Persze… ez szakmai ártalom. Annyiszor hallottam már ezt a mondatot, hogy még álmomból felébredve is tudnám. De szerettem volna fent tartani a beszélgetést egyelőre.*

Meglepettségemet kicsit sem lepleztem.
-Ezt nem tudtam... De nem berúgni akarok.
Feleltem immáron sokkalta nyugodtabban és unottabb arckifejezéssel. Nem sokáig volt ilyen nyugodt az arcom ismét csak a meglepetést lehetett leolvasni róla utána pedig a kételyt. Lassan megfogtam a kezét, arckifejezésemmel ellentétben a fogásom határozott volt. Igyekeztem nem kipréselni belőle a szuszt.
-Dareios Noxian. Örvendek.... maga, AZ a Miranda?
Kérdeztem rá kissé tétován. Tekintetéről le írt, hogy fölösleges volt tétováznom. Elengedtem a kezét a bemutatkozás után.
-Így smink nélkül nem ismertem meg... valahogy, sokkal... karakteresebb az arca.
A rossz részleg dumán felkacagtam.
-Talán igaza van, az űrben nem sok nő áll a sarkokon...

- Akkor mi a célod? * Kérdeztem kissé felvont szemöldökkel. Kézfogása alatt végig az arcát néztem és mivel nem voltam profilozó, így nem minden jutott el hozzám. De volt benne valami, valami más. Amit hírtelen nem tudtam hova rakni.*
- Örvendek Dar. És igen, az a Miranda. *Mikor elengedte a kezem, az újabb bók hallatán könnyeden nevettem fel. Sosem voltam az a feszült lány.*
- Ezt ha kérhetem nyújtsd be a főnökömnek is, aki megköveteli a kamerák előtt. De előre szólok, hogy egy hím soviniszta disznó, akinél egy nő attól nő, hogy vakolva van. De azért nálam nem érte el a célját teljesen. *Nos igen.. riportok alatt sem viselek sok sminket. Csak egy minimálist, hogy megmutathassam, hogy; Nézzd… ott van, csak pasi vagy és vak. Szavaira gyorsan végig mértem a férfit, meg sem próbálva leplezni a tettem.*
- Nem olyannak nézel ki, akinek a sarokra kéne fordulnia nőért. Vagy ezzel engem akartál minősíteni? * Tettem fel a kérdést kissé kihívóan miközben felvontam a szemöldököm. *