Bárpult

Mivel úgy látszik számított valami ilyesmire, így nem sikerült a lábsöprés, de neki sem az a szándéka, hogy rácsapja a bakancsát a kezemre, így kvittek voltunk. Mivel azonban már lendületben voltam és úgy döntöttem, most már azért is megszívatom, így mégis csak leültem vele szemben, és amíg ő olyan nagyon viccesnek találva a helyzetet vígan kacarászott, addig az asztalt húztam ki a lába alól, magam felé rántva azt, így ha szerencsém van, még jól pofára is esik és anélkül töri össze magát, hogy egy ujjal is hozzányúltam volna.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy abba az egy szem italába, egy egész asztalfoglalás is bele fér, de nyugodtan reklamáljon, ez a sok jó ember, akitől eddig is pofátlanul elvette a helyet, biztos díjazza majd.

Egy kicsit meglepődtem. Arra nem számítottam hogy kihúzza a lábam alól az asztalt. Bár a sarkaim már kevésbé keményen koppantak a padlón, mint azt a pasas valószínűleg remélte.
- Hmm... - nézegettem el a poharat. - Lehet igaza van, kéne még egy pohárral... Mellesleg kimondta hogy lefoglaltam az asztalt? - cseverésztem tovább nagyjából mintha mi sem történt volna. - Én csak felvetettem, hogy mi lett volna ha!
A szabad kezemmel eldoboltam a másik karomon, majd úgy döntöttem tényleg felállok, és a pulthoz megyek kérni még egy italt, ugyan azt. Majd visszaindultam az eddigi helyemhez. Nem állt szándékomban tágítani a helytől, ha van asztalom ha nincs. Sőt! Egész jól elszórakoztatott az a pukkancs! Bár nem állt szándékomban felboncolni még! Tekintettel arra, hogy egészen tisztában voltam az emberi anatómiával... Még ha nem is teljesen ember.

Azt hittem, hogy ha meglépem ezt a kis trükköt, akkor nekem esik, és bár látszólag gondtalanul heverésztem a székben, azért felkészültem az esetleges fogadására, ha mégis nekem jött volna.
- Hát ha valaki a lábát az asztalra teszi, az már legtöbb embernél ezt jelenti. - válaszoltam én is hasonlóan jókedvűen, mint ahogy ő szkanderozott velem. - És nem biztos, hogy kéne még egy pohárral, szerintem az az egy is sok volt. - szóltam utána, ahogy ellejtett egy újabb adagért.
Még a végén majd kedélyesen elcseverészünk, ha ennyire jól vesszük az ismerkedés első akadályait, de ezt a fura gondolatot gyorsan elhessegetem és inkább az italomba temetkezem. Ezt a fickót akkor sem kedvelném, ha felajánlotta volna, hogy kitakarítja a szállásomat, de hát végül is csak egy italra és némi infóra tértem be, nem kell hozzá még jópofiznom is ilyen nyápicokkal.

- Meh - vontam meg a vállam. - az az ő bajuk, ha kommunikációs inkompetenciával vannak megáldva.
Félig elnevettem magam.
- Még a végén kiderül, hogy az egészségemért aggódsz. Milyen megható!- mondtam gúnytól csöpögősen. - Ez még csak picsafüst. - Mondjuk az igaz hogy van olyan ember akit ez az egy adag fejbe vágott volna amit az előbb legurítottam. De hát csöppet sem vagyok ember.
Vissza huppantam a székbe a pasas mellé mintha mi sem történt volna. Gondolkozva lötyköltem a pohárban óvatosan az italt hogy azért ki ne folyjon, azon gondolkozva hogy hol is tartottunk. Áh igen...
- Tudod csak a téves infók elhárítása végett... tudod vannak akik azt pletykálják, hogy valaki csak egy okból szokott katonának menni... - sandítottam a pasasra, de nem fejeztem be a mondatot. Kíváncsi voltam van e annyi esze hogy magától is kigondolja a befejezést. Na igen, nem voltam túl jó véleménnyel a katonákról, na meg az ő intelligencia szintjükről..

Bár nem az egészségének féltése, hanem az elmebeli viselkedése miatt aggódtam, mivel nem igazán volt hozzá hangulatom, hogy, ha úgy adódna beverjem a képét, így csak a megjegyzésére elhúztam a szám és visszatoltam az asztalt a helyére.
Reméltem, hogy nem akarja annyira provokálni a helyzetet, hogy ismét felteszi a lábát, mert akkor, nem elrántom az asztalt, hanem ráborítom, amilyen hangulatban vagyok.
Persze nem az én formám lett volna, ha nem fogom ki ezt a szófosót itt magam mellett, aki tovább kekeckedett, mintha szánt szándékkal akart volna felhúzni. De az is lehet, hogy így volt, hiszen már a lábfelrakás is azt sugallta, hogy azt várja mikor köt bele valaki.
- Szarok a pletykákra. – vontam meg a vállam, de azért összeszűkűlt szemekkel néztem rá. – De látom, neked tetszik a dolog, viszont akkor legyen annyi a pucádban, hogy be is fejezed. – tettem le a poharamat az asztalra és kicsit előredőltem a széken felé.

- Nekem? - vontam fel a szemöldökömet. - Nekem van bőven, afelől ne legyen kétséged. Mellesleg milyen fura fantáziád van, hogy ilyeneken gondolkodsz!
Igen, biztos voltam benne, hogy nekem több van az átlagnál... Viszont azt mondják hogy a férfiaknak annyi vére van csak hogy vagy az agyát, vagy a férfiasságát működtesse. Nos, ez nálam megmagyarázna pár dolgot...
Megráztam a fejem. Hogy valaki ilyen kevés képzelő erővel rendelkezzen-e mellé.
- Hát ha annyira hallani akarod a hangom... - fintorodtam el. - Szóval hogy valaki azért lesz katona, hogy egy nagyobb fegyvertárral kompenzálja a másik fegyvere méreteit... - vigyorodtam el teljesen miközben bele kortyoltam a poharamba és felraktam a lában az asztal szélére.
Mellesleg semmi bajom nem lett volna ezzel. Hiszen én az ilyen emberekből élek főleg.

Hát, hogy kinek fura a fantáziája, azon elvitatkozgattam volna vele, mert ránézésre is arra tippeltem, hogy nem százas és a saját neme felé vonzódik, de hát a mai világba ez már senkit nem érdekel, csak ne rám akarjon rám mászni, mert akkor lelövöm.
- Akarja hallani a halál, de ha már valamit elkezdesz, akkor fejezd is be, hátha még félreértjük egymást, ha az én képzelőerőmre bízod. – vontam meg a vállam, bár sejtettem, hogy mi fog kisülni belőle, amiben nem is csalódtam.
Viszont az észbeni képességében igen, hiszen mégis csak felrakta a patáját az asztalra, ami nagy-nagy meggondolatlanság volt a részéről.
Éreztem, ahogy elönt a düh, hogy valaki ennyire bunkó legyen, és bár nem kötöttünk fegyverszünetet azért gondoltam a jól felfogott érdekében, nem köt bele egy rendfenntartóba, de tévedtem, volt olyan hülye.
Ezért aztán elkaptam az asztal lábát, hogy nem boruljon meg, majd egy erőteljes mozdulattal a szék lába felé rúgtam, amin ült, azzal a szándékkal, hogy kiütöm alóla és mivel a lába fenn van, így akkorát zakózik, hogy még a bolygó is beleremeg, de az épület mindenképp.
- Magadnak kerested a bajt! – sziszegtem neki figyelmeztetően.

Pedig mennyivel érdekesebb lett volna a beszélgetés, ha nem kell mindent a szájába rágni.
Viszont ezen eléggé meglepődtem. Kikerekedtek a szemeim, közbe pedig a padlón landoltam. Az italomat meg sikerül magamra öntenem. Erre azért egy picit mérges lettem. Összekaptam magam guggolásba, hogy legalább a talpaimon legyek. Meg aztán így rendesen el tudok rugaszkodni. Mindkét kezem szabad volt. Majd a szituáció meg mondja mire lesz szükségem. Bár azt hiszem az itteniek tetszését nem nyerte volna el, ha leolvasztom a fickó arcát.
- Igazán? Én nem mondanám... de gyerünk, hadd legyen egy jó napom - vigyorodtam el ragadozó módjára. Az egyetlen beárnyékoló tényező az volt, hogy valószínűleg hamar megjelenhetnek a biztonságiak itt... vagy hasonló. Fene...

Vigyorogva néztem, ahogy a műveletem sikerült és a nagyszájú bunkó hatalmasat zakózott, ahogy székkel együtt hátrarepült, ráadásul még az italát is magára borította közben.
Bár a fejét nem verte be eléggé, hogy ott is maradjon egy kicsit pihengetni sajnos, így aztán talpra kecmergett, de nem állt fel és ez gyanakvóvá tett.
- Nekem látványnak is elég volt, ahogy előadtad ezt a piruettet, és remélem tanultál belőle, hogy miként illik viselkedni, de nem ajánlom, hogy tovább feszítsd a húrt, hiszen már így is nevetség tárgya vagy. – mondom neki, miközben lassan felállok, hogy ha mégis nekem ugrik, akkor kellően felkészülten várjam.
- - Jó napod van amúgy, hiszen még életben vagy. – hajtom fel az italt és teszem le a a poharat az asztalra. – Ha további bunyót akarsz, akkor jobb, ha azt kint intézzük el, hátul, mert a biztonságiak már idegesek. – mutatok a felén közeledő két nagydarab fickóra, akiknek a kezében már előkészítve ott a sokkolóbot.

Nagyot szusszantva sóhajtottam. Elfintorodtam. Csalódott voltam. Az egy dolog, hogy én sem örültem volna neki, ha a biztonságiak megzavartak volna minket. Viszont tényleg arra számítottam, hogy valami lesz. De nem lett. Kicsit lebiggyedt a szám és felálltam nyugodt mozdulatokkal.
Megvontam a vállam, és pult felé indultam egy újabb italért. Gondoltam másik társaságot keresek, de aztán leesett hogy így hogy leöntöttem magam nem túl sok esélyem van. Eliszogattam az italomat, és úgy gondoltam, hogy utána hazaindulok...

Úgy látszik, annyira már nem volt bátor, hogy itt a biztonságiak előtt ugorjon nekem, annyira meg mégúgy sem, hogy élve a felajánlásommal, kijöjjön velem egyet bunyózni szemtanuk nélkül.
Inkább egy grimasz után, felállt és hátra sem nézve elballagott a pult felé.
- Gyáva nyúl, - morogtam félhangosan, aztán vagy meghallotta vagy nem, - még annyi sincs benne, hogy vissza akarja adni a kölcsönt. De mindegy, legalább nem koszolom össze ma a ruhám. - vonom meg a vállam, majd intek a kidobóknak és ügyet sem vetve többet a kis p@csre, elhagyom a kocsmát, bár felmerült bennem, hogy nem ártana lekapcsolnom a tagot egy éjszakára legalább, mert lehet, hogy másba is beleköt, de túl fáradt voltam már ehhez, inkább elvonultam lefeküdni.

// köszönöm a játékot - rövid volt, de lesz még folytatás //

- Remélem is - feleltem kissé vidoran az ital jótékony hatásaira, de azért még ott csillogott a szememben az aggodalom, a félsz, és minden ami ez után az élmény után maradt.
A felajánlása viszont meglepett, igazából kezdettől fogva örültem volna valami ilyesminek, és valami eszméletlen mód megnyugtatott ez a tudat.
- Köszönöm - mosolyogtam rá szelíden.
- Rúgjunk! - helyeseltem majd utána néztem hogy lehet lenyitni a hajóra tapadt kapszulát. Amint ez sikerült lezártam a hajót, az ajtó meg becsukódott mögöttünk.

Igazából félve mentem végig az utcán. Az arcom ismét kissé megkeménykedett, és éberen figyeltem hogy merre megyünk. Jimmyhez közel haladtam, mondhatjuk úgy hogy benne bíztam, amúgy viszont egyáltalán nem éreztem magam biztonságban itt.
Mivel én nem voltam erre ismeretes egyértelműen ráhagyatkoztam hogy merre megyünk.
Bent egyből megirányoztuk a pultot és én ezúttal egyből valami töményebbet kértem a sörnél...

Nem igazán értettem, hogy miért ennyire feszült, mikor már megszabadultunk a legfélelmetesebb helyről, ahová ember csak kerülhet mostanában, és ha valakinek elmondom, hogy csak a kezem bánta, hát akkor biztos nem hisz nekem.
Mivel én itt éltem le már jó pár évet, így semmivel nem volt félelmetesebb a bolygó, mint akármelyik másik, de most rá kellett jönnöm, hogy a híre sokkal rosszabb, mint gondoltam volna.
- Figyelj Lyen! - mondtam, miközben oda értünk a kocsmához, ahová vinni akartam. - Azért ez a hely sem sokkal rosszabb, mint a földön vagy az Orionon egy neccesebb utca. Itt sem lövöldözik le az embereket lépten-nyomon, szóval azért nem kell ennyire félned. - nyugtatgatom, mire, mint egy végszóra felhangzik a távolban egy nagyobb dörrenés. - Ez nem az volt, amire gondolsz. - tettem gyorsan hozzá.
Aztán, ahogy beértünk egyből letelepedtünk a pulthoz és rendeltünk.
- Ebből a körből még gyorsan elénk is rakhat hármat. - szóltam a csapos után. - És tudom, hogy nem nagyon szeretnél sokáig itt tartózkodni, de ha szükséged lenne egy ágyra, én felajánlhatok egyet a lakásomban. - mondom Lyennek.

Keserűen felnevettem.
- Akkor te még nem voltál a legveszélyesebb utcán a Földön. És ami azt illeti még én sem. New London csak a legkulturáltabb város az összes közül azon a bolygón.
A dörrenésre össze is rezzentem rendesen. Ami azt illeti ez, hogy ilyen könnyen ugrottam meg bármi ijesztőre, az előbbi kis kitérőnknek is volt köszönhető. A szavaira felvontam a szemöldököm kérdőn.
- Ma már biztos nem vezetek haza - feleltem, miután felhajtottam az első pohárral. Mondhattam volna, hogy elalszom én a hajómban is simán az ülésen, hozzá vagyok már szokva...
- Te meg jó kis nagy fiú leszel és alszol a kanapén? - néztem rá kérdőn felvont szemöldökkel és számító félvigyorral.

- Hát azt mindjárt gondoltam, hogy nem vezetsz, hiszen akkor hogyan innánk magunkat az asztal alá. - kérdezem nevetve, aztán követve a jó példát magam is felhajtom az első kupicával.
Kicsit komiszkodó szavaira csak még szélesebb lesz a mosolyom és ez már a belőlem is távozó feszültség jele, hiszen azért nem szoktam én ennyit vigyorogni általában.
- Bár elég kényelmetlen az emlegetett fekvő alkalmatosság, azért a kedvedért kipróbálom, bár nem hiszem, hogy a ma itt legurított mennyiség után bármit is érezni fogunk.....legalábbis remélem. - emelem koccintásra a második poharat is.
- Igyunk a szerencsés megmenekülésünkre!

Megráztam a fejem.
- Jaj te szegény.. pedig már kezdtelek sajnálni miatta - cukkoltam. De mi mást mondhattam volna erre már, ha már így indítottuk az egészet, hogy talponfekvő bajnokságra gyúrunk...
- Arra... és hogy nem egy kórházban vagy hullazsákban végeztük - vettem el én is a második poharat, majd koccintottam vele. Bár a második pohárt már nem terveztem ilyen gyorsan lehajtani, de csak azért hogy biztosan meg tudjam majd utána inni a harmadikat is.
- Mellesleg ki tudja, lehet nem is tudnék aludni a kényelmes ágyadon... Néha még otthon is felébredek, és muszáj átmennem a hangárba a hajómra hogy aludni tudjak...

Jót mosolyogtam a hozzáállásán, de nem úgy terveztem, hogy nagyon foglalkozni fogunk olyan aprósággal, mint, hogy hol, vagy hogyan alszunk.
Igaz, hogy általában az átlagos napjaim sem szoktak sokkal nyugisabbak lenni, de azért régen voltam már ekkora veszélyben és azért az sem mindennap fordul velem elő, hogy elveszítem a karomat, ami még lehet, hogy a későbbiekben problémát fog okozni nekem.
- Szerintem, nem olyan kényelmes az ágyam, de azt hiszem mire eljutunk odáig, ha eljutunk odáig, akkor ez lesz a legkevesebb, amiért aggódnék. - húzom el a szám és intek a csaposnak, hogy hozhatja a következő kört, ahogy a harmadik pohárért nyúlok.
- És egyébként honnan származol, és miért pont ezt a hivatást választottad, ha nem csíped a kalózokat? - kérdeztem, hogy valamit megtudjak róla, míg az alkohol köde rá nem telepszik az agyamra, már így is éreztem a hatását.

A megjegyzésén csak elmosolyodtam picit és megráztam a fejem.
- Az Orionon van az otthonom. És mint mondtam nem túl sok kalóz van a Föld és az Orinon között. Ha csak nem a földi kalózokra gondolunk, bár hozzájuk sem lehetne túl sok közöm. Na nem mintha őket bárkinek is több oka lenne szeretni. Azok a rohadékok a múltkor ellopták a szállítmányomat mielőtt megérkezett volna hozzám, a hajó legénységét meg elhurcolták, vagy a fene sem tudja. A földi rendészek már csak egy üres hajót találtak, ami itt-ott széjjel volt tépve - húztam el a szám. Erre újra inni kellett.
- Ez az egész viszont a nagyapámtól származik, a hajó is az övé volt, aztán meg nekem adta. De amúgy szerintem teljesen mindegy, szerintem a kalózokat a kalózokon kívül mindenki utálja és joggal - támasztottam meg a fejem a pulton. Kezdett kicsit nehéz lenni a fejem, de azért még legurítottam egy kortyot.
Két dolog van amit nagyon utálok ebben a világban: a morákat, és a kalózokat. Ezen a héten pedig mindkettőhöz volt szerencsém. Vagyis inkább balszerencsém. A fenébe...

Mivel aránylag szépen megeredt a nyelve, gondoltam, hogy nála is hatott már az alkohol, ami most a legjobb dolog arra, hogy kicsit elfelejtsük a mai napot, kalózóstól, menekülésestől és fájdalommal együtt. Én is éreztem, hogy minden egyes lehajtott pohár egyre jobban melengeti a belsőmet és tompítja az agyamat, legalábbis az emlékeket, ami most kimondottan jól esett, hogy ezt egy csinos nő társaságában teszem, bár ha így folytatom, akár Dark Vader is lehetne az ivópajtásom, azzal se mennék többre.
- Klassz lehet egy ilyen családi vállalkozás és még érthetőbb, ha nem akartad elveszíteni a hajódat. – bólogattam lelkesen. – És hidd el, előbb-utóbb vége lesz a kalózok aranyéletének, mert véget vetünk neki! Mindet halomra lőjük és akkor az olyan szép kapitányoknak, mint te, nem kell félnie, ha ide akar jönni, vagy bárhová az űrben. Figyeld meg Lyen, ez majd így lesz. – hajolok kicsit közelebb hozzá, miközben teljesen átszellemülten és kissé akadozó nyelvvel előadom ezt a nagymonológot.

A halomra lövés témára kicsit elfintorodtam. Kissé ódzkodtam még az ilyenektől. Bár én már egy szót sem mondhatok erre... a múltkori is, meg most is hajlandó lettem volna bárkit darabokra vágni ha muszáj a kalózok közül...
Aztán elnevettem magam.
- Annak örülnél mi? - nevettem tovább. - Ha még több ilyen női hölgy... akarom mondani kapitány jönne a Marsra. Bár az itteni konkurenciát még nem sikerült felmérnem.
- Bár azt mondják a férfiak számára sosem lehet elég nő a közelben - kuncogtam tovább.
Nem tudom mi lehetett velem. Jó persze az alkohol... de valószínűleg idegileg is sikerült rendesen kimerülnöm és kettővel együtt minden kis lapos poénra sikerült kisebb nevető görcsöt kapnom.

Mikor láttam, hogy nevet, nekem is fülig ért a szám, hiszen eddig nem sikerült nagyon mosolyt csalnom az ajkaira és most tessék! Ahogy nevetett az ragályossá vált és végén már mindketten dőltünk a nevetéstől, amire persze semmi ok nem volt, csak olyan jól esett.
- Hidd el, nagyon örülnék. - bólogattam, a könnyeimet törölgetve. - És azt is, hogy nem vetekedhet itt veled senki. - intetten szélesen körbe, hogy éreztessem a távlatokat, és amitől majdnem sikerült leesnem a bárszékről, ami megint nevetésre ösztönzött.
- Hoppá! - kapaszkodtam meg Lyenbe. - Azt hiszem már egészen jól érzem magam, és örülök, hogy te vagy most a közelemben. - hajolok egész közel hozzá, hogy szesszel dúsított leheletem megborzolja a füle melletti hajtincsét. - Csapos, édes egy komám, te meg hozd ....hukk.....a következő kröt...kört. - csaptam a pultra határozottan, mert valahogy nem láttam teli poharat, de az is lehet, hogy a sok üres között nem láttam, de hát mindegy is. Az a fő, hogy igyunk!

- Helyes, mertél volna mást mondani! - vigyorogtam. - Bár ilyen bókot is ritkán kapok...
Ahogy dőlni kezdett utána kaptam.
- Nana! Ha ilyen közeli kapcsolatba kerülsz a földdel még féltékeny leszek - nevettem ismét. Fogalmam sem volt jelenleg, hogy körülöttünk hogy reagáltak, hirtelen támadt túláradó jó kedvünknek, de csak nem ismeretlen az ilyesmi errefelé.
- Azért azt a végén el ne felejtsd hol laksz! Különben egy kemény fémpadlón alszol! - vigyorogtam és beleittam a következő pohárba. Az aztán tényleg szép lett volna! Már csak az a kérdés én visszatalálok-e a hajómhoz. Bár belegondolva, olyan nincs hogy én ne találjak el az űrkikötőbe, bárhol is legyek!

Jártam már ebben a kocsmában és annyit tudtam róla, hogy itt a legritkábbak a balhék, bár azért itt is akad bőven. Pont ezért hoztam ide Lyent is, mert nem akartam, hogy szegénynek még a történtek után itt is rossz tapasztalata legyen, így túlságosan nem aggódtam, mikor már éreztem, hogy a jókedvem inkább a szesznek volt köszönhető, mint a szimpla érzelemnek.
- Tényleg szépséges kapitányom! – kaptam fel a fejem az eddigi pohárszámolgatásokból, bár sokáig nem jutottam vele. – Mi lenne, ha vennék még egy-két üveggel ebből a jóravaló whiskyből és a lakásomon folytatnánk? Ott még a padló is kényelmesebb, bár nem valami nagy szám, hiszen én csak néha napján aludni járok oda. – magyarázom kényszeresen, mert annyira beszélhetnékem van, de aztán belém ötlik, hogy ez nem is olyan jó dolog, mert a végén még kikotyogok valamit, amit nem kéne, így egy két másodpercig befogom a szám.
- Na mit szólasz…hukk….ehhez a fenetikus…fretetikus…marha jó ötlethez?

Összevontam a szemöldököm az ajánlatára.
- Kényelmes padló... - ismételtem elgondolkozva. - Hmm... - bár igazából alig kattogott az agyam. A végső következtetést pedig adásszünethez lehetett volna hasonlítani. És azt is észre kellett vennem, hogy a poharam is kiürült megint.
Kikerestem egy poharat amibe volt is valami. Aztán Jimmyre pillantottam ahogy elhallgatott.
- Húha, én itt komoly gondolatokat látok! - nyomtam a kezébe a poharat. Nem hagyhattam hogy ilyesmi szabotálja az estét ha már azért jöttünk, hogy egyikünknek se legyen olyan. - Ezt megiszod és mehetünk - mosolyodtam el bágyadtan. Igazából kezdett szimpatikus lenni így látatlanban az padló. Biztosra vettem hogy az közelebb is lesz, meg ez a szék is kezdett rohadtul kényelmetlen lenni.

Komolyan mondom az összpontosítás már komoly gondokat okozott és csak pillanatokra fogtam fel, hogy ki és miért is beszél hozzám, főleg miután ösztönösen lehajtottam a kezembe nyomott pohár italt még.
- Édes aranyapám....Jé! Nem is mondtad, hogy ikertestvéred van .....hukk! De nehogy azt hidd, hogy dupla borravalót is kapsz, mikor úgy kle....klekle....kellett kikrökönyödni az a piát! - nézek kicsit imbolyogva a pultot törölgető csaposra. - De most már nem is kle.....kell rohanni, adj ehy üveg itókát és itt ....hukk.....sem vagyunk.
A pultra tettem valamennyi pénzt és szerintem még túl is voltak fizetve, aztán óvatosan lemásztam a székről, mert valamiért rohadtul imbolygott a padló.
- Vigyázz szivi, marsrengés van. - fogtam meg a széket, míg kicsit javult a helyzet. - Gyere, itt van ...hukk...nem messze a kéró. - karoltam bele, hogy támaszt nyújtsak neki.