Bárpult

Meglepett, hogy a dolgok végül úgy alakultak, ahogy én akartam. A részeg barom persze ki lett dobva, de annyi baj legyen. Jobb is úgy neki, azt hiszem. Fellélegezni persze még nem kellett... Végül is én még itt vagyok, meg a két mora is. Ebből még bármi lehet... Na de hogy pont ez? Ez a meglepetések napja, úgy érzem.
- Kérem, ne vegye sértésnek - mondtam olyan higgadtan, ahogyan csak tőlem telt - De szeretném, ha hátrálna néhány lépést. Kissé feszélyez, ha olyasvalaki sugdos a fülembe, aki egyetlen érintéssel megölhetne. Nem akarok balhét, csak nyugodtan meginni az italomat és lelépni. Ha ezt nem engedi... Jobb, ha tudja, hogy művégtagom van. Egy mechanikus kéz. Szóval ha nem lép hátrébb, kénytelen leszek átszakítani a mellkasát, és nekipasszírozni a szívét a pultnak a hátán át. Kérem. Hátráljon.
Aztán odaszóltam a fiatalabbik morának.
- Nekem tölthetsz.

Halk kuncogás közepette léptem hátra, majd alig erőltetve meg magam, az egész kocsmát átláthatatlan feketeség borította el.
- És a sötétben mégis hogy kívánja kitépni a szívem és a pultnak paszírozni? - Ezután már nem szóltam, csak gondolatommal ébresztettem fel a már lelketlen testeket. Legalábbis azt hiszem, halál után már lelketlen egy test. De ez oly lényegtelen ha már egyszer úgyse dönthetnek sorsukról.
Hector nyilván el tudna ezen filozofálgatni, de engem az ilyesmi nem kötött le túlságosan.
Az ajtó halkan nyílt, majd nemsoká záródott.
A sötétség nem minden esetben védheti meg az ember lányát... az implantok igencsak meg tudják keserítenia dolgokat... elrontják a mókát. A sötétségbe olvadtam, ahol már nem érhetnek el, de én bárhol és bármikor előbukkanhatok. Ha a férfi túl is éli ezt az éjszakát, többé nem feledi...

Azt hiszem jól sejtettem, hogy a dolognak még közel sincs vége, bár eltűnt az útból a részeg fickó, így most már ketten maradtunk Amets figyelmének központjában, ami nem biztos, hogy jó egyikünknek sem.
A hirtelen hangulatváltás a királynő részéről meglepett, de sejtettem, hogy ez egy újabb játék része, és ezt a pultra támaszkodó férfi figyelmét sem kerülte el, ami azért azt mutatta, hogy van némi tapasztalata a fajunkkal szemben.
Mivel ő volt az egyetlen, aki jelezte, hogy inna velem, felé indultam, de az áthatolhatatlan sötétség megállított és én ismét a fegyveremhez kaptam, majd meglapultam a pult mellett, még levegőt se nagyon vettem, mert tudtam, hogy ez Amets trükkjeinek egyike.
- Királynőm, muszáj ezt? - kérdeztem aztán halkan, majd azzal a lendülettel pár lépést hátráltam is, hogy a hangom alapján ne lehessen belőni.
Sejtetem, hogy most nem a testőreit veszi igénybe, ahhoz már eléggé felpiszkálta a férfi az önérzetét.

Ránk borult a sötétség, akár valami fátyol. Nem rémített meg. Tökéletes látok a sötétben, hála az implantomnak. Olyan ez, mintha direkt morák ellen készítettem volna fel magam. Persze nem így van, de mégis olyan, és ennek most örülök.
Hallottam a kocsmai meséket arról, hogy nemcsak elhozni tudják a sötétet, de eggyé is válnak vele. Nos, talán. Nem igazán hittem. De most mégis ez történt. Eltűnt a szemem elől, még a testhőjét sem érzékeltem, semmilyen tartományban. Ha van a világban mágia, akkor a morák képesek azt használni.
Fényt kell gyújtanom, gondoltam. Volt egy villanógránátom, az irodámban, a fiók mélyén. Azzal most nem sokra megyek. Mást kell kitalálni. De már meg is volt a terv...
Előrántottam a fegyverem, és kétszer egymás után, gyorsan a pult mö götti polcokra lőttem. Tucatnyi üveg lobbant be, kés és vörös lángokkal égve. a helyet lassan elöntötte a fény...

A sötétség ellenére a férfi látott. A viselkedéséből és a mozdulataiból. De a sötétségnem megannyi csodája van, amit egy implant se nyomhat el.
Az árnyékot használva a mora férfi mögé suhantam, és ott váltam ki félig a sötétségből.
- Most dönts! velem vagy, vagy ellenem? De el szaladhatsz... még. - Ismét az árnyék nyelte el a testem. Ám a másik férfi (Matt) egy újabb trükkel örvendeztetett meg. Figyeltem, ahogy az apró lángnyelvek egyre magasabbá válnak és terebélyesednek ki.
- Az árnyékot a fény szüli... nem szűnik meg soha. - Aztán tudatosult bennem. Árnyék lesz, de bárom nem.
Visszahívtam a sötétséget, de én magam nem bújtam elő.

~ Elszaladni? ~ visszhangzottak a fülemben a királynő szavai, amikor megborzongatva a gerincemet, a hátam mögött szólalt meg.
Hát ez igazán felemelő választási lehetőség. Vele vagy ellene? Legszívesebben tényleg elszaladtam volna, bár nem a félelem miatt, hanem, hogy hülye módon belekeveredtem ebbe az egészbe. Kell nekem ez? Nem! Egyáltalán nem használ az üzletemnek, hiszen én nem csak moráknak dolgozom, hanem bárkinek, aki megfizeti a szolgálataimat. De most sarokba vagyok szorítva. Ha elmegyek, gyávának kiáltanak ki, ha maradok állást kell foglalnom. Ha a királynő mellett, ahogy megkövetelik a mora törvények, akkor lehet mégis csak gyilkos leszek ma, ha ellene, akkor meg halott. Hát baromi sok választásom van.
Mivel azonban, nem várta meg a válaszomat, így egyelőre nem volt kinek válaszolnom De a sötétséget felváltotta a halvány, ugráló fény,a hogy két lövés dörrent és felgyújtotta a tömény italokat.
~ Hát ennek még úgy sem fog Amets örülni! ~ szisszentem fel halkan.
De valami történhetett, mert a sötétség olyan hirtelen szűnt meg, ahogy megjelent, de a királynő nem volt sehol, csak a fegyverben álló testőrök hada.
Az én kezemben, sőt a férfiében is ott volt a pisztoly, és mindenki célzott mindenkire.
- Hát, ez egyre jobb lesz! Azt hiszem talán rám itt nincs is nagyon szükség! - intettem a királynő emberei felé és megpróbáltam az ajtó felé araszolni.

Az automata tűzoltó rendszer fél perc alatt elfojtotta a tüzet, mi meg ott maradtunk az alkoholszagban, fegyverrel a kézben. a nőt nem láttam, de a kutyája épp kifelé slisszolt.
- Gratulálok - szóltam oda neki - Hagyd csak, hogy egy nő vívja meg a harcot helyetted.
Nem is foglalkoztam tovább vele. Megszólaltam, fennhangon, hogy bármerre is járjon a nő, biztosan meghallja.
- Királynő! Elegem van. El akarok menni. Nincs bajom magával, és ha maga pont engem méltat arra, hogy foglalkozzon velem, azzal csak azt éri el, hogy kinevetik. Nem kell harcolnunk.
Elindultam az ajtó felé. Vártam, mi történik. Kezemet a plazmavető markolatán tartottam.

Micsoda egy gyáva banda...
Figyeltem, ahogy a lángok szépen lassan elalszanak. Elengedhetném mindkettőt. A morát el is engedem... egyelőre nem volt dolgom vele. És kicsi a világ... az élet pedig hosszú.
- Engedjem el? Miután megsértett, megfenyegetett, felgyújtotta a kocsmámat és megtámadta egy fajtársam? Hiába egy nyúl... de morának született. - A férfi (Matt) mellett léptem ki és kezemet az ő fegyvert markoló kezére helyeztem. - Patthelyzet. Maga még mindig használhatja ellenem az oly nagyra becsült fém kezét, de akkor meghal. Én... nos még nem tudom mit is kívánok tenni. - Jó napja volt a fickónak. Nem akartam megölni... na jó, csak válogatós vagyok, ami a táplálékforrásomat illeti. De csak úgy nem engedhettem el. - A hírnevem miatt ne aggódjon. De, ha mégis ezt tenné... mit gondol, mit fognak gondolni rólam, ha elengedek egy embert, aki nyíltan inzultált?

A fickó hangjára megtorpantam.
- Az a NŐ, szerintem nem szorul az én támogatásomra, bár........- jut eszembe az előbbi kérdése Ametsnek, lehet mégis, vagy csak valamiért próbára akar tenni?
Így aztán nem mentem sehová a józan eszem tiltakozása ellenére sem.
- Nyúl? - hördültem fel. - Ez egyre jobb! Az ugye fel sem merül senkiben, hogy ez nem az én ügyem? Miért kéne bármelyiküket is megvédenem, vagy megölnöm, bocs királynőm. - nézek felé egy halvány mosollyal. - Vannak itt páran, akiknek ez a dolga. - intek a mozdulatlan testőrökre.
- De tudjátok mit maradok és végig élvezem a játékot!
A pisztolyom a tokjába csúsztatom és visszaülök a kissé vizes székre, majd töltök magamnak egy italt. Rám fér.
- Na és most? Mi lesz? Bűn és bűnhődés? - szólalok meg rekedten, kissé gúnyosan. - Tudom, hogy bármikor megtalálhat, így jobba, ha mi is itt rendezzük le. - mormogom félhangosan a nőnek címezve.

Nem tudtam eldönteni, hogy a férfi vajon melyikünkkel szimpatizál inkább. Valószínűleg egyikünkkel sem, de ki mellé állna, ha kitörne az igazi harc? A hűség a Királynőhöz köti, de mintha őt éppen annyira nem kedvelné, mint engem... Nem könnyű kérdés. A másik nehéz kérdés, hogy vajon ha mellém is állna, mire mennék vele? A testőrök nyilván mind morák. Egyet magával vihetne, ha elég ügyes, talán kettőt is, de lássuk be: ha valóban kitör a harc, kettőnknek éppúgy nincs esélye, mintha egyedül volnék.
- Elmondom, miért kéne békén hagynia. Mert ha megöl, és hazamegy, és kinyír még valakit, hogy ne porladjon szét, maga rohadt vénség, akkor utána nyugodtan alhat, már ha a maga fajtája tud egyáltalán aludni. Aztán legközelebb megteszi még valakivel, és még valakivel, és a végén majd egyszer valaki visszaüt, és akkor rohadtul meg fog lepődni. Szóval ha ezt most nem teszi meg, akkor talán egy nap nem jön el az, aki leállítja az esztelen, megalomán, ostoba hülyeségei miatt. Ez elég jó indok?!
Felhúztam magam, elkapott a harci láz. Most már nem érdekelt, mennyi esélyem van. Gyűlöltem az elnyomókat. Harcolni akartam. Vért ontani.

A harag olyan gyorsan támadt fel bennem, hogy egy pillanatra minden gondolat kiszaladt az agyamból. Már nem számított, kik állnak körülöttünk. Testőrök, biztonsági emberek, morák és egyebek. Csak a férfi akinek a kezén nyugtattam a sajátomat. Körmeim a férfi húsába vájtak, mialatt másik kezem a torkára fonódott. Fém kéz ide, vagy oda, megéri a kockázatot, már ha volt olyan.
- Maga csak egy féreg. Még arra se méltó, hogy eltapossam. - elmém kapcsolatban állt a négy hullával, akik ekkor be is törtek a bárba és a szemtelen férfi köré gyűltek. Ketten közülük, egyik-egyik karját vették célba, hogy lefogják, míg én a fegyverét igyekeztem elkobozni.

~ Hát ennek komolyan és teljesen elment a maradék józan esze is! ~ hallgattam hüledezve a férfi szövegelését, amit csak úgy a királynő szemébe vágott.
Az egy dolog, hogy én sem voltam a morák díszpolgára, de még én sem mertem volna, sőt biztos nem mertem volna ezt a dumát megengedni vele szemben, mert akkor halott lennék, ahogy ő is az lesz hamarosan.
Amets olyan gyorsan ragadta meg a férfit, hogy alig láttam a mozdulatait, és bár tudtam, hogy a protézissel ellátott karja milyet tud ütni, mikor megjelentek a zombik, akkor kételkedtem benne, hogy ez elég fegyver lesz a fickó saját védelmében.
~ Matheus, mi legyen? Hagyod, hogy megöljék, mert nem kedveli az ok nélküli gyilkosságot, vagy tétlenül végig nézed, ahogy meghal, mert hűséges mora vagy? ~
- Engedd el királynőm! - szólt kérlelőn a hangom, míg a pisztolyomat a nő tarkójához nyomtam. - Ne piszkold be a kezed, majd én elintézem. - igyekeztem, hogy meggyőző legyek.
Gondoltam kiviszem a fickót innen és majd ott elengedem, hogy hírét se halljuk többé, majd azt mondom el tudott menekülni. Már, ha túléljuk mindketten.

Farkasvigyort villantottam a nőre, miközben meg sem próbáltam megakadályozni, hogy a bűzlő valamik lefogjanak. Érdekes... Szóval igaz a legenda, és a királynő a holtakat is képes hadba szólítani. Kérdés, ez elég lesz-e.
- Öljön meg - vontam vállat ugyanazzal a farkasvigyorral - Csak nyugodtan. Végül is megteheti, nem? Képes rá. Én csak egy féreg vagyok, ahogy mondta.
Elhallgattam, vigyorogtam, mint egy eszelős. A zombik fogták a karomat. A műkezemet talán ki tudnám szabadítani, de biztosan nem elég gyorsan.
- Hagyd csak, haver. Nem kell bebizonyítanod, hogy nem mindegyik mora akkora mocsok, mint az uralkodótok. tudom én azt magamtól is.
Aztán visszanéztem a Királynőre.
- Na mi lesz, megöl végre? Alig várom, hogy sírba vihessem annak a nevét, aki kitépte Amser fia fél szemét...

A mora férfi majdnem meggyőzött róla, hogy amit teszek hiába való és felesleges, de... a fegyver, de azzal, hogy a fegyvert a tarkómhoz nyomta, csak még jobban felbosszantott.
- Látom megtalálta a gerincét... kár, hogy rosszul illesztette vissza. - A másik férfi sértése már meg se lepett, lepergett rólam. Gondoltam rá, hogy elengedem, de... a szemtelensége, ami nyilván a legérdekesebb tulajdonsága, fogja a vesztét is okozni. Ám mielőtt bármit tehettem volna, megmerevedtem.
A férfi (Matt) árnyékába vesztem és mögötte tűntem fel újra, hogy közém és a mora közé kerüljön. Karjaimat lazán a nyaka köré fontam.
- Beszéljen! - eközben, lévén én már védve voltam úgymond, a maradék két zombi célba vette a morát.

A fickó halálvágya valahogy nem tett jót a tervemnek, hogy megpróbálom kikuncsorogni Amets és a bábjai kezei közül, mert szinte kiprovokálta, hogy öljék meg.
~ A fene se érti ezt! Az előbb még szabadulni akart, engem fenyegetve, most meg halni akar? ~ szisszentem fel majdnem a szavaira, hiszen én meg az életemet kockáztatom, hogy elmehessen, lehetőleg megtartva az életét.
~ Amser fia? ~ érdekes volt, ahogy a királynőm erre mennyire érdeklődő lett, de nem tudtam értékelni most ezt a változást, mert a két zombija azonnal felém lendült, ahogy Amets használta azt a fránya képességét és kicsúszott a fegyver elől.
- Hééé! Szedd le rólam ezeket a dögöket! - hátráltam előlük, amíg lehetett. - Ha nem vetted volna észre, eddig sem akartam vérontást, így a gerincem ott jó, ahol van.
Közben lázasan törtem a fejem, hogy miként lehet hatástalanítani ezeket az élőhalottakat, de egyelőre semmi értelmes nem jutott eszembe, csak a kergetőzés.

Láttam, hogy a mora pasinak meggyűlt a baja a zombikkal.
- Próbáld a fejüket szétlőni - szóltam oda neki a Királynő öleléséből - Ha nincs agy, nincs, ami a testet mozgassa.
A Királynő közelsége nem hatott jól rám. Máskor örültem volna, ha egy ilyen kaliberű nőnek minden vágya, hogy ölelgessen, de ez most egy kicsit azért más volt.
- Szart se mondok, ha nem enged el, nem tünteti el a hulláit és nem hátrál legalább öt méternyit.
Azután elhallgattam. Innen már ő dönti el, hogyan alakulnak a dolgok.

Mélyen beszívtam a levegőt, majd lágyan a férfi fülébe leheltem. A játék, a bosszúság megtorlása, mind-mind eltörpült amellett a tény mellett, hogy a fiam megcsonkítóit módszeresen zsigerelhessem ki.
Elengedtem a férfit és a zombik is megálltak, majd a falhoz lapultak, hogy a férfi biztonságban érezhesse magát. A bárpulthoz lépdeltem és leültem, majd a mora férfira néztem.
- Futás... - és több figyelemre nem is méltattam.
- Hallgatom Mr... - még a nevét se tudtam. Mint a régi szép időkben. Az ember nem törődött hogy hívják azt, akinek átvágja a torkát.

Úgy látszik ez a férfi a szerencse fia, mert meg tudott állítani egy mora királynőt, hogy kizsigerelje és ezzel talán engem is megmentett, bár a fejlövés a zombik esetében nem is rossz tipp.
Nagyon tudni szerette volna Amets, hogy ki bántotta a fiát, mert mindent megtett, amit a férfi mondott, bár azért én a helyében nem bíztam volna benne, hogy ez azután is így marad, hogy elmondta neki, amit tudni akar.
Mikor a zombik megálltak, aztán a falhoz simulva mozdulatlanná merevedtek, én is megkaptam az ukázt, amit talán jó lett volna megfogadni, de egyrészt most már kíváncsivá váltam, másrészt meg ha már a fazon megmentette a seggemet, akkor én sem maradhatok az adósa.
- Megyek, ebben ne legyen kétséged. - válaszoltam a királynőnek. - De csak vele együtt. - intetem a férfi felé.

A Királynő pontosan azt tette, amit kértem tőle. Egy pillanatra sötét elégtételt éreztem, de ez hamar elmúlt. Most ki kell játszanom a kártyáimat, méghozzá úgy, hogy lehetőleg utána túlélhessem ezt az ügyet. Márpedig nem sokat tudtam... Ez nem lesz egyszerű.
- A nevem Kyle - mondtam.
Folytatni akartam, de ekkor közbeszólt a mora pasi. Azt hittem, rosszul hallok. Ó, az ostobája! Hát ezért mentettem én meg azt a hülye fejét?
- Hogy te mekkora barom vagy, édes öregem - szóltam oda neki - Mégis mi a jó fenének nem húzol el innen? Meguntad az életed, vagy mi van?
De aztán nem fordítottam rá több figyelmet. A nőhöz fordultam.
- Na már most... Megbíztak egy üggyel. Nem túl bonyolult. A fia azt hiszem, nem is tud róla. Nem is igazán az ő ügye, de kapcsolódik hozzá...
Ittam egy kortyot, aztán folytattam.
- Egy kalózbanda után nyomozok, akiknek itt, a Marson van egy raktáruk. A raktár közelében több fiatal lány is eltűnt. emberkereskedelemre gyanakodtam, esetleg prostitúcióra. Eddig világos?

A mora nem mozdult. Megrántottam a vállam, elvégre nem érdekelt túlságosan. Ha nyugton marad, még életben is hagyom.
Figyelmesen hallgattam a másik férfit, aki Kyle néven mutatkozott be. Furcsa név... lehet kereszt vagy akár vezetéknév is. Az se számít, ha nem ez a valódi neve. Az arca, az egyedi karja és más apró bélyege alapján rátalálok, ha hazudik. Viszont amit mondott, egyelőre hasztalannak, és mintha kissé erőltetettnek tűnt volna.
- Ne húzza az időt. Van, aki nem ér rá egész nap meséket hallgatni és igencsak fogytán a türelmem. - Azért a kalózbanda tézise megragadta a figyelmem. Hasonló információt kaptam Hectortól is.

Meglepett a férfi reakciója, mikor rám förmedt, hogy miért nem megyek el, ha már megtehetem és senki nem akarja az utamat állni.
- Mert sosem szoktam sz@rban hagyni senkit Kyle. - vontam meg a vállam és letelepedtem az egyik épen maradt asztalhoz, hogy nyitva tartva a fülemet megtudjam, amit a királynő is nagy-nagy érdeklődéssel akart megtudni, annyira, hogy még kedvenc gyilkolási hóbortjáról is lemondott. Bár sejtem, hogy ez csak időleges nyugalom.
A kalóz történet viszont engem is érdekelt volna, hiszen nap mint nap próbálom elkerülni a velük való találkozást, ami eddig még sikerült, de azért nem árt minél többet megtudni róluk, és egy kis belső titkot sem árt felszedni közben a királynő házatájáról.

Vállat vontam. Én szerettem minden apró részletet hallani, mert sosem tudhattam, mi lesz fontos és mi nem. Úgy tűnt, a nő ezzel nincs így. Nos, nekem végül is mindegy.
- Nem akarom rabolni a drága idejét, hölgyem. halhatatlanként nyilván kevéssel rendelkezik. Szóval... Ez a kalózcsapat vállal megbízásokat is, mint például az emberrablás. És az egyik lány, akit később sikerült a földi romvárosban meglelnem, azt mesélte, hogy a kalózok egyik búvóhelyén összefutott egy kiégetett szemű, mindazonáltal furcsán vidám férfival, aki azt állította magáról, hogy mora.
Elhallgattam, aztán folytattam. Hátra volt még a java.
- De ez nem is érdekes. Az érdekes az, hogy a fiának Szöcskéje van, és az térugrással működik. Szóval a kalózoknak pontosan kellett tudniuk, hol fog előbukkanni az űrben. Ehhez pedig belsőember kell, aki tudhatta, mondjuk egy mora, akiben Amser megbízik.

Egyre idegesebb lettem, de ezúttal amiatt, amit a férfi mondott. Már, ha igaz.
- Tudja, hogy ez nem elég... A lány neve és címe is jó lenne, de a raktár helye is megteszi kezdetnek. - Ujjaim ökölbe szorultak, ahogy próbáltam higgadt maradni. Ismertem kalózokat... vannak olyan ügyeim, amikhez ez elengedhetetlen. De, hogy... Belesajdult a szívem, a gondolatra, hogy Amsert...
- Ha hazudik nekem... - szűrtem a fogaim közt, majd tekintetem a férfiéba fúrtam.
A mora leült eközben, hogy ezzel mi célja volt, azt felfogni nem tudtam. Jobb híján lesz kin kitöltenem a haragomat, ha a dolgok úgy fordulnak.

Nem is csalódtam, hogy érdekes dolgokat fogok megtudni, mint például, hogy a nagy mora királynő fiát, ezek szerint a kalózok rabolták volna el és rövidítették meg egy szemmel? És pechére, még nem tud regenerálódni, bár amit hallottam róla, hogy micsoda pacifista, akkor meg sem éri azt a kort. De, hát ne szaladjunk annyira előre! Egy ilyen anyuci mellett még sok minden történhet, amiért meggondolhatja magát a féltett herceg.
Kíváncsi voltam, hogy a férfi kijátssza-e minden ütőkártyáját és elmondja-e, amit a nő tudni akar.
Mondjuk arra én is kíváncsi lettem volna, hogy hol van a kalózok búvóhelye.

Elfintorodtam, aztán keserű mosolyt villantottam a nőre.
- Azt a lányt elrabolták a kalózok. Aztán megerőszakolták, és elvitték a Földre, a romok közé, ahol kurvát csináltak belőle. Én hoztam haza. Tizenhét éves. Adjam meg a nevét, hogy maga odamehessen, a szülei lemészárolásával fenyegethesse és megkínozhassa, ha nem tud elég jó információt adni? Felejtse el. Akkor inkább öljön meg most, ne raboljuk egymás idejét.
A másik morára néztem. Figyelmesen hallgatta, amit mondtam. Hát persze... Hiszen most beleavatkozhat a Királynő belső ügyeibe. Eddig nem tette, de hát egyszer mindent el kell kezdeni...
Visszatekintettem a nőre. a szemébe néztem, és most sem gúnyos, sem más mosoly nem volt az arcomon.
- Ha hazudok, maga megkeres és megöl. Elrejtőzhetek, de magáé a világ minden ideje. Egyszer úgyis megtalál. Akkor mondja el, mi a fenének hazudnék? Inkább legyen vége most, minthogy még öt-tíz évig éljek rettegésben, hogy melyik éjjel ébredek arra, hogy a fülembe suttog...
Felhajtottam valami innivalót. Marta a torkom. Jó volt. A hely nagyrészt már kiürült: mindenki elmenekült. Jól is tették.
- A raktár címét megadhatom, de már kiürítették. Ott nem talál semmit.