Bárpult

Rögtön a csapos orra előtti pult, igény szerint kényelmes bárszékekkel.

Viszonylag rég látogattam el ide. Most is csak azért, mert Amsert látogattam, ha már ő nem sűrűn látott vendég a Holdon, főleg nem a Rezidenciában.
A biztonsági őrök, a csapos és minden jelenlévő lefagyott, ahogy az épületbe léptem. Nem állítom, hogy minden ok nélkül.
Természetesen az üveg bor már emelkedett is a pultra, amint a csapos feleszmélt révületéből. Leültem és vártam, hogy kitöltse remegő kezeivel. Vajon ez is miattam van, vagy egyszerűen alkoholista?...
Testőreimet félreintettem. Azt, az idő, amit itt töltünk igazán telhet lazítással számukra.

Mivel apám még a kórházban volt, valami sűrgős esethez hívták megint, így gondoltam elütöm az időt valamivel és beülök egy italra ebbe a csili-vili kis bárba, ami mellett már annyiszor elmentem, de valahogy sosem volt érkezésem benézni.
Mivel nem volt még túl késő, bár igaz itt nem mindig tudja az ember, mikor is van az a késő, szóval belépve meg kellett állapítanom, hogy nem volt zsúfolt a hely, így kényelmesen helyet foglalhattam egy nekem kissé háttal ülő nő mellett, aki egészen jó bőrnek tűnt. Talán még ma lesz egy jó napom is, ha ő is benne lenne a dolgokba, és egy bárban egy magányos nő, miért is ne lenne?
- Kérek egy sört. - szóltam oda a csaposnak, majd készültem, hogy bevetem magam a szomszédomnál.
- Bocsánat hölgyem, meghívhatom egy italra?
Reméltem, hogy nem csalódom, és nem egy bányarém lesz, ha megfordul és meglátom az arcát.

A hang irányba fordultam, aminek a tulaja, ha jó napja van, a saját lábán hagyja el ezt a helyet. Rendben, talán feszült vagyok... ha nem ismer fel, még ki is élvezhetem a tudatlanságát. Ritkán adódik, hogy nem azért keresnek vagy szólítanak meg, amilyen posztot betöltök.
Végigmértem a férfit, majd felhúztam a szemöldököm. Semmi kirívó... ami a Marshoz képest ugye még szokatlan is lehetne. De engem hidegen hagyott.
- Amit én iszok, azt nem hiszem, hogy a maga pénztárcája elbírná. - részemről befejezettnek is tekintettem a beszélgetést. A boromért nyúltam és lassan az ajkamhoz emeltem a poharat. A bor minőségi volt... csak saját fogyasztásra tartottam, bár a teát részesítettem előnyben. De egy fárasztó nap után...

Mikor megfordult, széles mosolyom, melyet az ismeretlen és remélhetőleg szépséges hölgynek tartogattam, villámgyorsan hervadt le az ajkaimról, mert nem mást akartam ma este felcsípni, mint a.....a Amets királynőt!
~ Matt, te tiszta hülye vagy! Igazán körül nézhetnél mielőtt mész a farkad után! ~ szidtam magam, mint a bokrot és gyorsa körül néztem, hogy merre vannak a testőrei, mert, hogy nem egyedül ücsörög itt arra a hajómat fel mertem volna tenni.
Szerencsémre, nem úgy nézett ki, mintha nagy ügyet csinálna belőle, így talán még nincs veszve semmi, ha úgy teszek, mintha nem lenne ismerős.
A mosolyt vissza erőltettem az arcomra, remélve, hogy a kis közjátékból nem vett észre semmit, hiszen alig méltatott egy futó pillantásra, ami azért felpiszkálta a férfiúi hiúságomat, még ha az eszem közben riadót is fújt.
- Hát, ha nincsenek röntgen szemei ki...kisasszony, akkor fogalma sincs róla, hogy mit bír el az én pénztárcám. - biccentettem felé és eltoltam a sörömet, majd a csaposhoz fordultam. - Meggondoltam, én is olyat kérek, mint amit a hölgy iszik, és ha óhajtja, akkor neki is még egy kört. - húztam vigyorra a szám.

Arcomon mosoly futott át. Ha én úgy akarom, akkor itt tényleg minden túl drága lesz számára... de azzal hamar véget érne ez, a talán ígéretes közjáték.
A csapos rémült tekintetét látva, melyet a férfi kérése váltott ki, bejelentve igényét a saját készletemre, egy bólintással intéztem el.
- Igaza van... röntgen szemeim éppen nincsenek. És nem is kívánom visszatartani egy olyan költséges nagyzolásról, mint amire készül. - Az italt is én iszom és a pénz is én kapom...
Ahogy tekintetemet oldalra fordítottam, egy szórólapot vettem észre. Véradás... Na ezt elviszem Hectornak. Már rég vágyott egy kis mulatságra.
Úgyis azt mondják rám, hogy nem vagyok emberbarát... Legyen igazuk.

Úgy látom sikerült ezzel a nem várt húzással, amit lehet, hogy tényleg nagyon meg fogok bánni, felkelteni az érdeklődést szerény személyem iránt, bár azt, ha megölnek sem tudom megmondani, hogy most ez miért is jó nekem.
Nem valószínű, hogy a királynő az ágyamban kötne ki, mert szerintem akkor sem lenne esélyem rá, ha a férfiakat szeretné és nem a nőket, ahogy sutyorogják.
- Akkor, egészségére! - emelem meg a poharamat felé, mikor az ólom lábakon vánszorgó pultos végre elém tette az italt. - És, ha megkérdezhetem, csak így egyedül iszogat itt, nincs egy kísérője sem? Ez nagy bátorságra, vagy nagy felelőtlenségre vall. - játszom tovább a tudatlant. - sokféle fajta ember, vagy nem ember megfordulhat itt és magam nagyon .....hmm....kívánatos falat.
~ Egyszer élünk és szólhatunk be büntetlenül a királynőnek, nem igaz? Tiszta hülye vagyok! ~ mosolyogtam tovább rendületlenül, miközben a szívem majd kiugrott a helyéből.

Nem volt célom azzal, hogy pont ide jöttem be. Csak egyszerűen inni akartam, és töményet itt is árultak, mint minden rendes kocsmában. Reggel óta nem sikerült alkoholhoz jutnom, nem számítva az ebédhez megivott sört. De a sört ki számolja...?
A hely nem volt éppen zsúfolásig, de azért akadtak egy páran. Gondolom, ezért történt, ami történt. Odamentem a pulthoz. Kértem egy vodkát. Egy részeg (mármint valaki, aki tényleg részeg volt, úgy emberesen) meglökött. Én meg, mint a dominó, meglöktem a fickót, aki mellettem állt. A tag pedig szépen, mintaszerűen leöntötte vörösborral a nőt, akit épp fűzött.
Odafordultam, mentegetőzésre nyitva a számat, mert hát nem vagyok én tulajdonképpen egy tapló... És elakadt a szavam, mikor felismertem a nőt. Minden rohadt hírportálon ott van a képe, gyakorlatilag naponta friss hírrel. Nekem meg ugye naprakésznek kell lennem...
A nő Amets volt, a morák Királynője.

- Mondhatni nagy lány vagyok - mosolyogtam lenézően. Igyekeztem bókként felfogni az elhangzottakat. Azonban nem kellett sokat várnom arra a szikrára, ami kiváltotta haragom. A testőrök felálltak, de a gyorsaságuk hagyott némi kivetnivalót maga után. Persze ez viszonyítás kérdése volt. Elsuhantam eddigi beszélgetőpartnerem és az őt meglökő férfi mellett. Láttam és hallottam mi történt. A részeg alakot a nyakánál fogva emeltem fel, és csupán annyit vettem el az életerejéből és néhány másodpercig pokoli fájdalom járja át, aztán lehajítottam.
- Valaki szeretne hozzáfűzni valamit még az elmúlt pár perchez? - néztem körbe. - És miért nem kaptam még valamit amivel letörölhetem? - ordítottam a pultosra.
Hiába... a fáradság...

Alig, hogy felemelem felé a poharamat, egy jókora lökés lendíti előre a karomat és bár elég gyorsak a reflexeim, azt már nem tudom megakadályozni, hogy ne borítsam bele a fél pohár vörösbort a királynő dekoltázsába.
~ Hogy az a tüskéspotrohú csillagporevő szentségit neki! - robban az agyamba a düh és a rémület egyszerre, hiszen ez a nő nem a béketűréséről és megbocsátásáról híres, és a testőrei is kéznél vannak, hogy felkockázzanak minket lehetőleg hosszú szenvedések közepette.
Szerencsémre Amets valamit láthatott, amit én nem, mert úgy elfüstölt mellőlem, hogy alig láttam belőle valamit és máris egy rongybabaként a kezei között lógó fickót pillanthattam meg, de közben én is elfoglaltam magam és egyik kezemmel megragadtam az engem meglökő férfi kabátját, a másikkal a nyakát és mielőtt még gondolkozhattam volna, máris megéreztem a benne lüktető energiát, amitől felcsillantak a szemeim és pár röpke másodpercig le is szívtam belőle, de még időben leállítottam magam és inkább a fegyveremhez kaptam.
- Ezt nagyon nem kellett volna pajtás. - dörmögtem még kicsit feldobottan az előbbi csapolástól, de kellően dühösen. - Hallotta a hölgyet, talán válaszolhatna is. - tettem a kezem a pisztolyomra, de még nem húztam elő.

A fegyveremhez akartam kapni. A fickó csak részeg és elővigyázatlan, de azért nem kell rögtön legyakni. Ezt elmondtam volna a nőnek is, de nem volt rá alkalmam. Egyfelől olyan gyorsan mozdult, hogy ha nem lett volna mesterségesen felerősítve a látószervem, valószínűleg fel sem fogom. Másrészt pedig nekem is akadt egy kisebb problémám...
Mozdultam, de lassú voltam. A torkomra feszült a szorító kéz. A tagjaim elgyengültek. Majdnem az összes. Éreztem, hogy köd borul az elmémre. Aztán vége lett, szerencsére még épp időben. A pasi elengedett. A lábam alig akart megtartani, jobb karom ernyedt volt és gyenge. A balnak viszont nem volt semmi baja. Az nem emberi szövet volt...
Villámgyors mozdulat, majdnem olyan gyors, mint az előbb a moráé. Mármint a pasié, a Királynő sebességét még a robotkar sem közelítheti meg... És a férfi jó öt méter után, feldöntve egy asztalt, a földön landolt. Előhúztam a plazmavetőmet, szintén szemkápráztató gyorsasággal, bal kézzel. A térdem kicsit megroggyant, de tartottam magam.
- Válasz? Ez a válaszom. Aki még egyszer hozzám ér, meghal.

Szélesen elmosolyodtam. Lehet hogy beteges, de a mókában mindig benne voltam. Tekintetemet végighordoztam a termen, maradásra utasítva a jelenlévő testőröket és biztonsági embereket.
Hirtelen engedtem el a részeget, aki a fölrerogyott. Leguggoltam hozzá és a füléhez hjoltam, bár a hangomat nem csendesítettem le.
- Szerinted melyikünkért aggódnak jobban? - előhúztam a késem és megvágtam a hüvelykujjam. A vérem végigszaladt a pengén. Érdekelt volna, vajon a nem rég érkezett férfi mások életéért ugyanannyira van-e oda, mint a sajátjáért. A részeg mindenképp meghal... az ő szemszögéből ez oly mindegy volt már. Akkor nem is bánhatja.

Az ütésre nem számítottam, főleg azután, hogy kicsit megcsapoltam az életerejét, így aztán váratlanul is ért, még a pisztolyomat is csak félig tudtam előhúzni, pedig nem vagyok lassú, sőt....
Minden esetre letaroltam pár asztalt, mire megállapodtam és bele telt pár percbe, míg az állkapcsomat a helyére tettem.
Dühösen mordultam fel és kezdtem feltápászkodni, mikor megláttam a felém irányuló fegyvert, majd a szemem a királynő felé rebbent, aki éppen a vérét használva készül megtorolni a sérelmét azon a szerencsétlenen.
Sosem voltam oda az ok nélküli agresszióért és most sem örültem, hogy végig kell néznem egy ember halálát, csak azért mert foltos lett a nagyasszony ruhája.
- Nem kéne megölnöd királynő, hiszen csak egy szerencsétlen részeg, hagyd futni és talán egyszer még hasznodra lehet. - ráztam meg a még kissé zsongó fejemet, miközben le nem vettem a szemem a férfiről, aki pisztolyt fogott rám. Ő veszélyesebbnek tűnt.

- Hallgasson csak a kutyájára, hölgyem - mondtam - Meglepő, de nem beszél hülyeséget. Mellesleg... Ez itt a Mars, nem a Hold. Ha itt megöl valakit, a Rendfenntartókon kell átvágnia magát az űrrepülőtérig. És még ha sikerül is, ezt itt - böktem fejemmel a férfi felé - Tuti elveszíti. Vajon milyen hatása lenne annak, hogy a morák Királynője kedvtelésből gyilkolt és nem tudta megvédeni az alattvalóját?
Kissé feljebb emeltem a fegyveremet, hogy a mora férfi fejére mutasson a csöve.
- Azt a kést most szépen elteszi. Ha megöli azt a szerencsétlen, én végzek a kutyájával. És hiába öl meg utána... Attól még kijut innen az eset híre. Most döntse el, hogy milyen fordulatot vegyenek az események, amíg még lehet jó vége...
Bár a szavaim bátrak voltak, bevallom, irtózatosan féltem.

Harsányan felnevettem, majd lassan felálltam és a férfi (Matt) felé léptem, miközben a kést kihullajtottam a kezemből. Két méterre tőle aztán megálltam és a szemébe néztem.
- Jól meggondolta, amit mondott? Nézzen körbe... Mit lát? Felfegyverzett morák és egyéb fajú lények veszik körbe, akik csupán a parancsomra várnak... De hagyhuk is őket. Gyerünk! Támadjon! Vagy tegye el a fegyvert, mielőtt darabokra szaggatok! - váltam egyre dühösebbé.
Valóban... a másik férfi a fajomhoz tartozott. És bár, a kezdetek nem alkultak túl jól, se megöletni se megölni nem akartam.
Ez egy kocsma volt a Marson. A hullák itt bárhol megtalálhatóak voltak... Éreztem is négyet, de még csak készenlétben tartottam őket, nem szólítottam.

Bár a férfi bátran beszélt, azért mintha a szeme nem ezt mondta volna, bár a keze nem remegett meg egy percre sem, ahogy rám fogta a pisztolyát.
Azon meditáltam, hogy vajon milyen sérülést szenvednék, ha most ilyen távolságról telibe kapna, mert persze hosszú életem folyamán szereztem jó pár, az emberekre nézve biztosan halálos sérülést, de hát ez egy morának ugye meg
se kottyan. Azért ennek ellenére nem szívesen lövetném szét a fejem egy olyan asszonyért, aki ugyan elvileg az uralkodóm, de hát én általában teszek a szabályokra. Viszont nagyon utálom, ha kutyának neveznek.
- Ezt jobb lenne, ha nem emlegetnéd többet! - morogtam a férfinak, de egyelőre nem mozdultam, vártam mit lép szavaira Amets. Mert, hogy ez a meggondolatlan ember itt, nem viszi el szárazon, abban biztos voltam, de én is kényelmetlenül éreztem magam, hiszen nyilvánvalóan kiderült, hogy én is mora vagyok.
- Legyen esze ember! Ne húzzon ujjat vele. - javasoltam halkan, mert nem akartam egy ilyen ügy miatt hullákat látni magam körül.

Volt itt egy reag. Már nincs.

Gúnyosan elmosolyodtam.
- Most tényleg arra kér, hogy hagyjam el a saját báromat? - léptem egyet előre. Nem kételkedtem benne... de, mégis. - Aki fegyvert ránt azért, hogy megvédjen egy számára idegent, az nem fog hidegvérrel lelőni egy másikat sem, mégha az korábban rá is támadt. Főleg nem azért, hogy bosszúálljon vagy fenyegessen valakit. - kiszélesedett a mosolyom.
Valóban megölhette volna a mora férfit... hogy ez engem mennyire hatott volna meg? Semennyire. Adna okot némi elégtételre, vagy lehetőséget a hatalmam kiterjesztésére. De ennyi...

A botor ember azonban nem hallgat a szép szóra és továbbra is velem akarja sakkban tartani Ametset, ami szerintem marhára nem jó ötlet, mivel egyrészt a királynőt nagyon nem érdekli egy kis senki a fajtájából, van belőle neki elég, másrészt épp az előbb játszottam el, hogy azt sem tudom kicsoda. Szóval kicsi az esély, hogy miattam visszavonulót fújna, akkor meg jobb, ha magam veszem a kezembe az életemet, bár van benne igazság, amit a férfinak mond, csak, hogy az én bőrömre megy ki a játék.
Feszülten figyelek, hogy a legkisebb figyelmetlenséget is ki tudjam használni és, ha csak egy másodpercre is elveszi rólam a szemét, már ugrom is be a pult mögé, hogy fedezékben legyek, még ha le is robbantja felőlem annak a felét. És már az én kezemben is fegyver van.
- Talán az lenne a jó, ha mindenki élve távozna innen. Ez a variáció jobban tetszik.

Vállat vontam. Kezdett nagyon az idegeimre menni a helyzet. A legjobb, amit itt elérhetek, az a döntetlen, de hát kinek volna az jó? Másfelől meg, ha a saját bárjában győzöm le ezt a perszónát, még képes és bosszút áll a megaláztatásért. És én csak egy vodkát akartam...
- Igaza van. Nem fogom lelőni sem magát, sem azt a szerencsétlent. De! Jól figyeljen. Én most elteszem a fegyvert, aztán a pult felé fordulok. és inni fogok egy vodkát. A kezem a vészhívómon lesz. Ha bárki bármit tesz ellenem vagy az ellen a barom ellen ott a földön, én megnyomom a gombot, és a Rendfenntartók egy percen belül itt lesznek.
Szabad kezemmel elővettem az említett kütyüt. Mondjuk nem vészhívó volt, csak a kocsim központi zárjának a pittyegtetője, de hát ezt nekik nem kellett tudniuk. Az ilyesmi amúgy is rég kiment a divatból, kis szerencsével elhiszik a blöfföt...
Eltettem a fegyvert, és közben odaszóltam a férfinak.
- Innentől csak a királynőjén múlik, ki megy el élve innen és ki nem?

Eljátszottam a gondolattal, miszerint megkockáztatom, hogy a férfinál valóban egy vészhívó van.
- Ez micsoda remek ötlet! - hátrébb léptem, majd lenyúltam és felvettem a késem és elindultam a kábult férfi felé. - De mondok jobbat. Nyomja meg a gombot és hívja a Rendfenntartókat. Addig pedig, míg ideérnek eljászadozom részeg barátunkkal, majd magával is. Reméljük hamar ideérnek, hisz az lehetetlen is, hogy blöffölt. - Ha igazat mondott, még mindig hathatok a kiérkező zsarukra, vagy micsodák azok.
A morára néztem. Érdeklődva vártam foglal-e állást. Hogy hasznossá, gyávává vagy éppen mulattatóvá válik-e.

- Szerencsétlen, az a űrben bolyongó szülőkapszulája magának, az! - fortyantam fel, a folyamatos sértésektől. - Maga vagy megunta az életét, vagy bolond. - vontam vállat, amikor eltette a pisztolyát és visszakönyököl a pultra.
Igaz a rendfenntartókkal fenyegetőzött, de azt ő sem gondolhatta komolyan, hogy ez egy percig is megállít egy mora királynőt?
Én nem tettem el a fegyveremet, bár most már nem tudott volna meglepni, viszont Amets úgy látom nem tett le a tervéről, hogy megölje a még mindig a földön heverő fickót.
A dilemma adott volt! Vagy hagyom, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok, vagy megpróbálom eltántorítani tőle kockáztatva, hogy én jutok a sorsára. De hát ki a fene nekem az a szerencsétlen? Senki! És miért kockáztatnék érte?
~ Mert nem vagy egy elcseszett mészáros! ~ adtam meg magamnak a választ.
- Hölgyem! - szólítottam meg, mert valahogy nem esett a számra olyan megszólítás, mint "úrnőm" vagy hasonló. - Miért pazarolnád az idődet és a véredet egy részeg senkire? Hiszen majd elterjed a szóbeszéd, hogy már csak ilyen csőcselékkel bírsz el, velük tudod csak a hatalmadat fitogtatni. - szedtem össze minden eszemet, hogy kidumáljam őt is meg magamat is. - Ez csak egy ócska senki, nem éri meg foglalkozni vele. Viszont most pakoltam ki a hajómat és hoztam pár ritkaságot a Földről, ami talán jobb szórakozás lenne számodra.
Az első izzadtság csepp elindult a hátamon lefelé.

Nem tudom, honnan tudhatta, de tudta. Vajon képesek a morák olvasni a gondolatokban? Azt tudtam, hogy az idősebbeknek rengeteg képessége van. De vajon ez is? Hallottam a vérükről, meg arról a trükkről az árnyékokkal... De gondolatolvasásról még soha. Valahonnan mégis tudta.
Azon gondolkodtam, mit mondjak, ami leállítja. De megelőztek. Alig titkolt meglepetéssel meredtem a fickóra. Mi a fene? De aztán gondoltam jobb, ha én is hozzászólok.
- Maga nem idevalósi. Ez itt a Mars, ahogy mondtam. Itt nincs hatalma. Akár még börtönbe is zárhatják. Az szépen nézne ki az újságok címlapján, nem? És ne higgye, hogy nem derülne ki, ha itt vérengzést rendezne. Már négyen osontak ki, mióta beszélgetünk. Én a maga helyében használnám az eszét, már ha szorult valamennyi abba a csinos fejébe.

A mora férfi szavai felcsigáztak és valamelyest le is higgadtam tőlük. Jóból is megárt a sok és a részeg alakban már nem leltem kedvem. Ám a másik férfi is megszólalt.
- Dobják ki! - szóltam a biztonsági őröknek a kábult férfira mutatva, majd széles vigyorral az arcomon a nagyszájú (Matt) felé lépdeltem.
- Megölni? - kérdeztem. - Sokkal... érdekesebb mulatságokban vehetnénk részt. Csak mi ketten... - közben mögé érkeztem és ajkamat a füléhez közelítettem, majd így kezdtem suttogni. - Maga, és én. -
Megfordult a fejemben a kínzókamra, de olyan voltam mint egy gyermek karácsonykor. Itt és most akartam kibontani az ajándékot... módszeresen tépni le a csomagolást, majd kinyitni a dobozt, hogy a még sértetlen értékkel játszadozhassak el.

Nagy-nagy megkönnyebbülésemre Amets felhagyott a gyilkolási vágyával és ez most vagy annak köszönhető, hogy felkeltettem szavaimmal az érdeklődését, vagy az életunt fickó szájalása tetszett meg neki.
Nagyon úgy nézett ki, hogy az utóbbi, hiszen láthatóan flörtölni kezdett vele, csak, hogy ez olyan volt, mint ha valaki egy áspiskígyóval akart volna nyelvespuszit váltani. Mondjuk, hogy milyen egy áspiskígyó azt csak holoadásban láttam, valami ősrégi filmben, de most valamiért ez jutott eszembe, ahogy a királynőt elnéztem.
Most már én is elraktam a fegyverem, mert úgy nézett ki, vége a hacacárénak, a részeget kidobták és egy újabb felvonás kezdődik.
Kimásztam a pult mögül, de hoztam magammal egy szimpatikus üveget, amibe remélem valami erős rövidital leledzik.
- Kér valaki?