Bárpult

Keresztbe tettem a lában, de a tekintetemet a férfin tartottam.
Azt nem mondhatnám, hogy félreismert, de... nem volt egészen pontos a felvázolt jövőkép. Egyszerűen elhoznám a lányt, ha nem elég készséges. Semmi több. Ha valaki a hasznomra van, azt többnyire nem ölöm meg. De férfi nem volt hasznomra...
- Tulajdonképpen, akkor maga semmi használhatót nem árult el nekem... - gondolkodóba estem. - Rendben. Adja meg a címet és amit még esetleg tud és hagyja el ezt a helyet. Nem fogom keresni, de, ha az utamba kerül... -
Aztán a morára villantottam ragadozókat megszégyenítő mosolyom.
- Ha megtudom, hogy az itt hallottakból egy szót is kiszivárogtat, megtalálom és az orrán keresztül húzom ki az agyát. És elhiheti... ez még csak a kezdet lesz.

Igazán megemelem ez előtt a férfi előtt a kalapom, hiszen van bátorsága, már sokadszor is nemet mondani Amets-nek, amit nem sok ember, vagy más faj képviselője mondhat el magáról.
Igazából, ha csak édes kettesben lettem volna a királynővel, akkor nagy valószínűséggel még én sem, csak most erőt merítettem abból, hogy más is szembe mer szállni vele.
A mondanivalója érdekes volt, de én sem éreztem, hogy bármi használható lett volna belőle, ha pont a koronatanút az ügyben, nem hajlandó elárulni. A kiürített bázis meg már senkinek nem mond semmit.
Mikor a királynő rám villantotta a hideg mosolyát még a levegő is pár fokkal hűvösebb lett a helyiségben.
- Nincs okom semmit kiszivárogtatni. - vontam meg a vállam. - Nem vagyok firkász, aki a szenzációkra utazik, meg aztán sok mindent nem is lehetne kihozni belőle. - álltam fel, de persze nem teljesen mondtam igazat.
Természetesen nem állt szándékomban fűnek-fának terjeszteni a hírt, de talán a magam szakállára tehetek egy-két lépést, aztán lehet, hogy ezzel is lehet majd kezdeni valamit az üzleti életben.

Elmondtam a címet. Nem volt messze, talán ha tíz perc gyalog. Aztán felálltam.
- Én tovább fogok nyomozni. Ha olyasmire bukkanok, ami segíthet magának... Szólni fogok. Nem azért, mert tisztelem magában a Királynőt... De az anyát igen. És egy anyának joga van tudnia, ki bántotta a fiát. Ennél többet nem ígérhetek.
Elindultam, aztán visszafordultam a mora férfi felé.
- Én a maga helyében hallgatnék rá. Szerintem nem a levegőbe beszél.
Aztán hogy valóban így tesz-e, az már az ő dolga...
Kisétáltam a helyiségből, és megfogadtam, hogy ide többet nem térek vissza, legalábbis a közeljövőben biztosan nem. Annyira nem volt jó a vodkájuk...

(A játéknak részemről vége, köszönöm szépen, nagyon élveztem!)

Intettem a testőröknek, hogy álljak fel, mert indulni készültem.
- A helyet tegyék rendbe, lehetőleg már tegnapra. - szóltam oda a pultosnak.
- Kyle... - köszörültem meg a torkom. - Ha segít nem leszek hálátlan. - azzal hagytam, hogy kisétáljon, majd követtem a példáját, nyomomban a testőrökkel.
Kifele menet még odaszóltam a morának.
- Most elfelejtem ami itt történt, de nem állítom, hogy nem fogom figyelni. - azzal kiléptem az ajtón.
Haza akartam menni. A nyomozást innentől másra hagyom. Nem vagyok nyomozó... csak bíró, esküdtszék és hóhér...

(Én is köszönöm a játékot. )

Meglepett, hogy a férfi, aki ezek szerint valamilyen magánhekus lehet, a történtek után még felajánlotta a királynőnek, hogy ha megtud valamit, akkor értesíti. Azt gondolná az ember, hogy soha többet a háta közepére sem kívánna egy ilyen találkozót, de hát ez már az ő dolga.
Én minden esetre igyekszem kerülni a közeljövőben a találkozást, mert azt hiszem nem loptam be magam Amets jégpáncéllal körülvett szívébe, amit a hozzám intézett pár kedves szava csak megerősített.
- Majd igyekszem észben tartani........királynőm. - biccentettem felé és ahogy becsukódott mögötte az ajtó, hatalmasat sóhajtottam.
Még utoljára meghúztam az üveget és krákogva, könnybe lábadt szemmel hajítottam pénz a pultra, majd én is elindultam, hogy megnézzem tudok-e már beszélni az üzletfelemmel.

// Én is köszönöm - remek bemelegítés volt //

Néha amikor ide jövök a Marsra egyszerre vagyok lenyűgözve és forog a gyomrom a helytől. Bár összességében azt hiszem inkább jól éreztem magam itt. Természetesen úgy hogy nem kellett huzamosabb ideig itt élnem. Itt senkinek nem tűnik annyira fel, ha valaki éppen elhalálozik, egészséges erőszak tombol mindenhol. Úgy éreztem pont nekem való, tombolt a vérem tőle mint régen némelyik stimuláns-koktéltól.
Levágtam magam az egyik asztalnál az egyik székbe, a lábamat meg felvágtam az asztal tetejére, miután a pultnál is tettem egy tisztelet félkört. A vodkámba kértem egy kis tequilát ( Vagy a tequilámba vodkát? Nem tudom. De mindkettőből volt bőven.). Valami szintetikus narancsaroma is volt benne, hogy azért íze legyen. És el kezdtem nézni a felhozatalt, az általános levakarhatatlan vigyorom kíséretében.
Eltipegett előttem egy szőke. Egészen éhes szemekkel néztem utána. Az a fajta volt akit egy ebéd mellé, egy kis lelki tápláléknak elviselnék. Ágyba mondjuk inkább azt a másikat vinném, azt a vöröset kicsit arrébb, és még túl is élné az éjszakát. Főleg ha az ő ágyába megyünk... Ami lévén hogy nem itt lakom, még jobban esélyes lenne mint amúgy.

Mindig azt mondják, hogy a legjobb hely, ha az ember valami információhoz akar jutni, az egy kocsma, mert ott aztán mindenről hallhat az ember. Így aztán persze én sem hagyhatom ki ezt az információ forrást, főleg, ha egy olyan helyről van szó, amit a morák királynője üzemeltet. Talán még az is előfordulhat, hogy valaki elkotyog valamit egy-két furcsa eltűnésről, vagy olyan emberekről, akik furán viselkednek. Ki tudja! Na meg az sem utolsó szempont, hogy rohadt fáradt vagyok. Ez a hét elég húzós volt és a napi 12 órás szolgálat sem javított a kedélyemen, így pár korty is jól esett volna. Ezért gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal.
A helységben már voltak egy páran, sőt mondhatni tele volt a terem és csak az egyik asztalnál volt még hely, ahol az a vékony, hosszúhajú fickó üldögél, valami löttyöt szopogatva és a lába meg fent trónolt az asztal tetején.
- Megtenné, hogy eltakarítja innen a lábát és nem foglalja el egy fáradt katonától a helyet? - álltam meg mellette kicsit frusztráltan.

Szinte euphórikusan éreztem magam. Mintha idebent minden egyes ember... emberszerűség csak arra várt volna, hogy válasszak közülük. Egész elmélkedésemben egy pasas zavart meg. Egész tüzetesen végig néztem rajta. Hm... Férfiakat nem szoktam felszedni... vagyis ritkán. De belőlük csak préda lesz maximum.
Aztán a lábamra néztem.
- Én úgy látom így is elfér ha nagyon akar - mondtam valószínűleg kissé idegesítő tónusban, bár azért egy kicsit arrébb raktam a lábam, de nem vettem le az asztalról. - Mellesleg, arról nem tehetek hogy katona... az a maga baja! - lötyböltem meg poharamat majd bele ittam. Bele is borzongtam, mondhatni valahol undorító volt, de mégis jól esett. Végül úgy döntöttem megiszom egyszerre az egészet, majd valamikor kérek helyette másikat.
Aztán felocsúdtam.
- O-o-ó! - emeltem fel az ujjam mielőtt a pasas leülhetett. - Meg se kérdezi hogy esetleg szabad-e a hely? És ha nem?! Milyen modortalan! - vetettem a szemére, de kifejezetten élveztem a dolgot, valószínűleg vigyorogtam is rendesen.

Igazán elkerültem volna ma egy balhét, de úgy látszik a sors ezt nem akarta, mert egy idióta majmot terelt az utamba, aki ráadásul el is volt telve magától rendesen, de hisz ez már a kinézetéből is látszott.
- Ne is az érdekelje, hogy az vagyok, hanem, hogy egy ember, aki beveri a képét, ha itt szívózik vele, mert marhára nincs idegem egy kisded játékhoz. - vonom meg a vállam és egy váratlan mozdulatot teszek, amivel igyekszem lesöpörni a lábát az asztalról, majd ha sikerrel jártam vigyorogva lehuppanok a szemben lévő székre.
- É minden bizonnyal szabad a szék, hiszen senki nem olyan bunkó, hogy a lábával foglaljon másnak helyet, habár.... - nézek végig rajta tüzetesen, - magából még ezt is simán kinézem. - vonom meg a vállam. - De, hát most már tényleg foglalt.

Ciccegve megráztam a fejem.
- Az élet mindig egy játék - többnyire... bár ezt csak magamba tettem hozzá. Hiszen vannak dolgok amiket én is komolyan veszek... néha.
Amikor a lábaim felé nyúlt felemeltem őket, majd elég rendesen visszacsaptam őket, azért úgy hogy ne törjön ketté az asztal, és azért annyira nagy zajt ne is csapjon. De reméltem alászorul a keze. De még mennyire! Azt hittem nem érezhetem magam már jobban, hát erre sikerült rácáfolnia!
- Ó? Nos azt hiszem ezt most dicséretnek veszem - torzult az arcomon a vigyor kissé ragadozóra. Aztán nagyot sóhajtva kaptam a mellkasomhoz. - Mély fájdalom! - mondtam drámaian, majd teli torokból elnevettem magam és hátra vetettem a fejem. - De biztos vagy benne? - néztem a pasasról újból. Tényleg el akar viselni engem?

Mivel úgy látszik számított valami ilyesmire, így nem sikerült a lábsöprés, de neki sem az a szándéka, hogy rácsapja a bakancsát a kezemre, így kvittek voltunk. Mivel azonban már lendületben voltam és úgy döntöttem, most már azért is megszívatom, így mégis csak leültem vele szemben, és amíg ő olyan nagyon viccesnek találva a helyzetet vígan kacarászott, addig az asztalt húztam ki a lába alól, magam felé rántva azt, így ha szerencsém van, még jól pofára is esik és anélkül töri össze magát, hogy egy ujjal is hozzányúltam volna.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy abba az egy szem italába, egy egész asztalfoglalás is bele fér, de nyugodtan reklamáljon, ez a sok jó ember, akitől eddig is pofátlanul elvette a helyet, biztos díjazza majd.

Egy kicsit meglepődtem. Arra nem számítottam hogy kihúzza a lábam alól az asztalt. Bár a sarkaim már kevésbé keményen koppantak a padlón, mint azt a pasas valószínűleg remélte.
- Hmm... - nézegettem el a poharat. - Lehet igaza van, kéne még egy pohárral... Mellesleg kimondta hogy lefoglaltam az asztalt? - cseverésztem tovább nagyjából mintha mi sem történt volna. - Én csak felvetettem, hogy mi lett volna ha!
A szabad kezemmel eldoboltam a másik karomon, majd úgy döntöttem tényleg felállok, és a pulthoz megyek kérni még egy italt, ugyan azt. Majd visszaindultam az eddigi helyemhez. Nem állt szándékomban tágítani a helytől, ha van asztalom ha nincs. Sőt! Egész jól elszórakoztatott az a pukkancs! Bár nem állt szándékomban felboncolni még! Tekintettel arra, hogy egészen tisztában voltam az emberi anatómiával... Még ha nem is teljesen ember.

Azt hittem, hogy ha meglépem ezt a kis trükköt, akkor nekem esik, és bár látszólag gondtalanul heverésztem a székben, azért felkészültem az esetleges fogadására, ha mégis nekem jött volna.
- Hát ha valaki a lábát az asztalra teszi, az már legtöbb embernél ezt jelenti. - válaszoltam én is hasonlóan jókedvűen, mint ahogy ő szkanderozott velem. - És nem biztos, hogy kéne még egy pohárral, szerintem az az egy is sok volt. - szóltam utána, ahogy ellejtett egy újabb adagért.
Még a végén majd kedélyesen elcseverészünk, ha ennyire jól vesszük az ismerkedés első akadályait, de ezt a fura gondolatot gyorsan elhessegetem és inkább az italomba temetkezem. Ezt a fickót akkor sem kedvelném, ha felajánlotta volna, hogy kitakarítja a szállásomat, de hát végül is csak egy italra és némi infóra tértem be, nem kell hozzá még jópofiznom is ilyen nyápicokkal.

- Meh - vontam meg a vállam. - az az ő bajuk, ha kommunikációs inkompetenciával vannak megáldva.
Félig elnevettem magam.
- Még a végén kiderül, hogy az egészségemért aggódsz. Milyen megható!- mondtam gúnytól csöpögősen. - Ez még csak picsafüst. - Mondjuk az igaz hogy van olyan ember akit ez az egy adag fejbe vágott volna amit az előbb legurítottam. De hát csöppet sem vagyok ember.
Vissza huppantam a székbe a pasas mellé mintha mi sem történt volna. Gondolkozva lötyköltem a pohárban óvatosan az italt hogy azért ki ne folyjon, azon gondolkozva hogy hol is tartottunk. Áh igen...
- Tudod csak a téves infók elhárítása végett... tudod vannak akik azt pletykálják, hogy valaki csak egy okból szokott katonának menni... - sandítottam a pasasra, de nem fejeztem be a mondatot. Kíváncsi voltam van e annyi esze hogy magától is kigondolja a befejezést. Na igen, nem voltam túl jó véleménnyel a katonákról, na meg az ő intelligencia szintjükről..

Bár nem az egészségének féltése, hanem az elmebeli viselkedése miatt aggódtam, mivel nem igazán volt hozzá hangulatom, hogy, ha úgy adódna beverjem a képét, így csak a megjegyzésére elhúztam a szám és visszatoltam az asztalt a helyére.
Reméltem, hogy nem akarja annyira provokálni a helyzetet, hogy ismét felteszi a lábát, mert akkor, nem elrántom az asztalt, hanem ráborítom, amilyen hangulatban vagyok.
Persze nem az én formám lett volna, ha nem fogom ki ezt a szófosót itt magam mellett, aki tovább kekeckedett, mintha szánt szándékkal akart volna felhúzni. De az is lehet, hogy így volt, hiszen már a lábfelrakás is azt sugallta, hogy azt várja mikor köt bele valaki.
- Szarok a pletykákra. – vontam meg a vállam, de azért összeszűkűlt szemekkel néztem rá. – De látom, neked tetszik a dolog, viszont akkor legyen annyi a pucádban, hogy be is fejezed. – tettem le a poharamat az asztalra és kicsit előredőltem a széken felé.

- Nekem? - vontam fel a szemöldökömet. - Nekem van bőven, afelől ne legyen kétséged. Mellesleg milyen fura fantáziád van, hogy ilyeneken gondolkodsz!
Igen, biztos voltam benne, hogy nekem több van az átlagnál... Viszont azt mondják hogy a férfiaknak annyi vére van csak hogy vagy az agyát, vagy a férfiasságát működtesse. Nos, ez nálam megmagyarázna pár dolgot...
Megráztam a fejem. Hogy valaki ilyen kevés képzelő erővel rendelkezzen-e mellé.
- Hát ha annyira hallani akarod a hangom... - fintorodtam el. - Szóval hogy valaki azért lesz katona, hogy egy nagyobb fegyvertárral kompenzálja a másik fegyvere méreteit... - vigyorodtam el teljesen miközben bele kortyoltam a poharamba és felraktam a lában az asztal szélére.
Mellesleg semmi bajom nem lett volna ezzel. Hiszen én az ilyen emberekből élek főleg.

Hát, hogy kinek fura a fantáziája, azon elvitatkozgattam volna vele, mert ránézésre is arra tippeltem, hogy nem százas és a saját neme felé vonzódik, de hát a mai világba ez már senkit nem érdekel, csak ne rám akarjon rám mászni, mert akkor lelövöm.
- Akarja hallani a halál, de ha már valamit elkezdesz, akkor fejezd is be, hátha még félreértjük egymást, ha az én képzelőerőmre bízod. – vontam meg a vállam, bár sejtettem, hogy mi fog kisülni belőle, amiben nem is csalódtam.
Viszont az észbeni képességében igen, hiszen mégis csak felrakta a patáját az asztalra, ami nagy-nagy meggondolatlanság volt a részéről.
Éreztem, ahogy elönt a düh, hogy valaki ennyire bunkó legyen, és bár nem kötöttünk fegyverszünetet azért gondoltam a jól felfogott érdekében, nem köt bele egy rendfenntartóba, de tévedtem, volt olyan hülye.
Ezért aztán elkaptam az asztal lábát, hogy nem boruljon meg, majd egy erőteljes mozdulattal a szék lába felé rúgtam, amin ült, azzal a szándékkal, hogy kiütöm alóla és mivel a lába fenn van, így akkorát zakózik, hogy még a bolygó is beleremeg, de az épület mindenképp.
- Magadnak kerested a bajt! – sziszegtem neki figyelmeztetően.

Pedig mennyivel érdekesebb lett volna a beszélgetés, ha nem kell mindent a szájába rágni.
Viszont ezen eléggé meglepődtem. Kikerekedtek a szemeim, közbe pedig a padlón landoltam. Az italomat meg sikerül magamra öntenem. Erre azért egy picit mérges lettem. Összekaptam magam guggolásba, hogy legalább a talpaimon legyek. Meg aztán így rendesen el tudok rugaszkodni. Mindkét kezem szabad volt. Majd a szituáció meg mondja mire lesz szükségem. Bár azt hiszem az itteniek tetszését nem nyerte volna el, ha leolvasztom a fickó arcát.
- Igazán? Én nem mondanám... de gyerünk, hadd legyen egy jó napom - vigyorodtam el ragadozó módjára. Az egyetlen beárnyékoló tényező az volt, hogy valószínűleg hamar megjelenhetnek a biztonságiak itt... vagy hasonló. Fene...

Vigyorogva néztem, ahogy a műveletem sikerült és a nagyszájú bunkó hatalmasat zakózott, ahogy székkel együtt hátrarepült, ráadásul még az italát is magára borította közben.
Bár a fejét nem verte be eléggé, hogy ott is maradjon egy kicsit pihengetni sajnos, így aztán talpra kecmergett, de nem állt fel és ez gyanakvóvá tett.
- Nekem látványnak is elég volt, ahogy előadtad ezt a piruettet, és remélem tanultál belőle, hogy miként illik viselkedni, de nem ajánlom, hogy tovább feszítsd a húrt, hiszen már így is nevetség tárgya vagy. – mondom neki, miközben lassan felállok, hogy ha mégis nekem ugrik, akkor kellően felkészülten várjam.
- - Jó napod van amúgy, hiszen még életben vagy. – hajtom fel az italt és teszem le a a poharat az asztalra. – Ha további bunyót akarsz, akkor jobb, ha azt kint intézzük el, hátul, mert a biztonságiak már idegesek. – mutatok a felén közeledő két nagydarab fickóra, akiknek a kezében már előkészítve ott a sokkolóbot.

Nagyot szusszantva sóhajtottam. Elfintorodtam. Csalódott voltam. Az egy dolog, hogy én sem örültem volna neki, ha a biztonságiak megzavartak volna minket. Viszont tényleg arra számítottam, hogy valami lesz. De nem lett. Kicsit lebiggyedt a szám és felálltam nyugodt mozdulatokkal.
Megvontam a vállam, és pult felé indultam egy újabb italért. Gondoltam másik társaságot keresek, de aztán leesett hogy így hogy leöntöttem magam nem túl sok esélyem van. Eliszogattam az italomat, és úgy gondoltam, hogy utána hazaindulok...

Úgy látszik, annyira már nem volt bátor, hogy itt a biztonságiak előtt ugorjon nekem, annyira meg mégúgy sem, hogy élve a felajánlásommal, kijöjjön velem egyet bunyózni szemtanuk nélkül.
Inkább egy grimasz után, felállt és hátra sem nézve elballagott a pult felé.
- Gyáva nyúl, - morogtam félhangosan, aztán vagy meghallotta vagy nem, - még annyi sincs benne, hogy vissza akarja adni a kölcsönt. De mindegy, legalább nem koszolom össze ma a ruhám. - vonom meg a vállam, majd intek a kidobóknak és ügyet sem vetve többet a kis p@csre, elhagyom a kocsmát, bár felmerült bennem, hogy nem ártana lekapcsolnom a tagot egy éjszakára legalább, mert lehet, hogy másba is beleköt, de túl fáradt voltam már ehhez, inkább elvonultam lefeküdni.

// köszönöm a játékot - rövid volt, de lesz még folytatás //

- Remélem is - feleltem kissé vidoran az ital jótékony hatásaira, de azért még ott csillogott a szememben az aggodalom, a félsz, és minden ami ez után az élmény után maradt.
A felajánlása viszont meglepett, igazából kezdettől fogva örültem volna valami ilyesminek, és valami eszméletlen mód megnyugtatott ez a tudat.
- Köszönöm - mosolyogtam rá szelíden.
- Rúgjunk! - helyeseltem majd utána néztem hogy lehet lenyitni a hajóra tapadt kapszulát. Amint ez sikerült lezártam a hajót, az ajtó meg becsukódott mögöttünk.

Igazából félve mentem végig az utcán. Az arcom ismét kissé megkeménykedett, és éberen figyeltem hogy merre megyünk. Jimmyhez közel haladtam, mondhatjuk úgy hogy benne bíztam, amúgy viszont egyáltalán nem éreztem magam biztonságban itt.
Mivel én nem voltam erre ismeretes egyértelműen ráhagyatkoztam hogy merre megyünk.
Bent egyből megirányoztuk a pultot és én ezúttal egyből valami töményebbet kértem a sörnél...

Nem igazán értettem, hogy miért ennyire feszült, mikor már megszabadultunk a legfélelmetesebb helyről, ahová ember csak kerülhet mostanában, és ha valakinek elmondom, hogy csak a kezem bánta, hát akkor biztos nem hisz nekem.
Mivel én itt éltem le már jó pár évet, így semmivel nem volt félelmetesebb a bolygó, mint akármelyik másik, de most rá kellett jönnöm, hogy a híre sokkal rosszabb, mint gondoltam volna.
- Figyelj Lyen! - mondtam, miközben oda értünk a kocsmához, ahová vinni akartam. - Azért ez a hely sem sokkal rosszabb, mint a földön vagy az Orionon egy neccesebb utca. Itt sem lövöldözik le az embereket lépten-nyomon, szóval azért nem kell ennyire félned. - nyugtatgatom, mire, mint egy végszóra felhangzik a távolban egy nagyobb dörrenés. - Ez nem az volt, amire gondolsz. - tettem gyorsan hozzá.
Aztán, ahogy beértünk egyből letelepedtünk a pulthoz és rendeltünk.
- Ebből a körből még gyorsan elénk is rakhat hármat. - szóltam a csapos után. - És tudom, hogy nem nagyon szeretnél sokáig itt tartózkodni, de ha szükséged lenne egy ágyra, én felajánlhatok egyet a lakásomban. - mondom Lyennek.

Keserűen felnevettem.
- Akkor te még nem voltál a legveszélyesebb utcán a Földön. És ami azt illeti még én sem. New London csak a legkulturáltabb város az összes közül azon a bolygón.
A dörrenésre össze is rezzentem rendesen. Ami azt illeti ez, hogy ilyen könnyen ugrottam meg bármi ijesztőre, az előbbi kis kitérőnknek is volt köszönhető. A szavaira felvontam a szemöldököm kérdőn.
- Ma már biztos nem vezetek haza - feleltem, miután felhajtottam az első pohárral. Mondhattam volna, hogy elalszom én a hajómban is simán az ülésen, hozzá vagyok már szokva...
- Te meg jó kis nagy fiú leszel és alszol a kanapén? - néztem rá kérdőn felvont szemöldökkel és számító félvigyorral.

- Hát azt mindjárt gondoltam, hogy nem vezetsz, hiszen akkor hogyan innánk magunkat az asztal alá. - kérdezem nevetve, aztán követve a jó példát magam is felhajtom az első kupicával.
Kicsit komiszkodó szavaira csak még szélesebb lesz a mosolyom és ez már a belőlem is távozó feszültség jele, hiszen azért nem szoktam én ennyit vigyorogni általában.
- Bár elég kényelmetlen az emlegetett fekvő alkalmatosság, azért a kedvedért kipróbálom, bár nem hiszem, hogy a ma itt legurított mennyiség után bármit is érezni fogunk.....legalábbis remélem. - emelem koccintásra a második poharat is.
- Igyunk a szerencsés megmenekülésünkre!