Bárpult

Abba hagytam a masszírozást, ahogy a fèrfi felèm fordult, majd elmosolyodtam. - Mondtam: semmi hátsó szándèk. Elismerem... szerencsès nõ... vagy fèrfi, de nem kìvánok versenybe szállni ellene. - A fèrfi bizalmát akartam, azt pedig nem èrem el viszálykeltèssel. Egyenlõre. Ès nem is tennèm szívesen, vagyis... nem fogom szívesen tenni. De nem is lesz ellenèrzèsem! A császárom akaratát nem kèrdõjelezem meg, csak követem. De mièrt nem tudom kiverni Edwardot a fejembõl?..
- Igen... èrdekes családom van... De hogy èrted, hogy is? Csak nem saját tapasztalat?. - ültem vissza a fèrfi mellè ès rendeltem újabb italt. Az alkoholtól legalább jobban alszom... Nem tulajdonítottam nagy jelentõsèget egy fogalmazási hibának, fõleg az alapján, amit megtudtam, de sose lehet tudni. - Mindjárt jobban èrzem magam. - viszonoztam a szèles vigyort. - Tudom, kit fogok hívni, ha vèrengzèsbe bonyolódnèk.

Szerencsére, nem arra hajtott, hogy ma este ágyba vigyen valakit, persze ezen sem lepődtem volna meg, hiszen manapság sokszor hallani, hogy gazdag, unatkozó nők, férfiak így szerzik meg a napi nasijukat, bár Helenáról azért nem ezt néztem ki. Így azért örültem, hogy ezt tisztáztuk.
- Szigorúan nő. – vigyorodtam el a nagyon diplomatikus kijelentésére. – És miből gondolod, hogy szerencsés? – néztem rá kérdőn, mert ettől a rövid ismeretségtől és az eddig látott alkoholizálásomból, nem éppen ezt kellett volna leszűrnie.
- És nálad mi a helyzet? Már az exbarátodat leszámítva? Sehol senki a láthatáron? Nem hiszem, hogy egy ilyen csinos nő ne találna minden ujjára egy pasit,,,,, vagy nőt. – dobtam vissza a labdát.
Mikor a családomra kérdezett csak megráztam a fejem.
- Nem mondhatnám. Az én családom már nem él.
Felé emeltem a sörömet és lehúztam a maradékot ami az üvegben volt még, aztán csak félig meddig vidáman elhúztam a szám.
- Hát nem lenne jó semmilyen vérengzés, hidd el, épp elégben van részem nap, mint nap. Nem kéne így élniük az embereknek pedig, hiszen már megtapasztalhatták, hogy milyen törékeny az életük.

- Nem a barátom! - csattantam fel tiltakozóan, majd èszre vève indokolatlan kirohanásomat, vidámabban ès higgadtabban folytattam. - Ès... nem is volt az. De fèrfiak... nálam is. - mosolyogtam. - Hogy mitöl szerencsès? Nos... mert figyelsz másokra ès èrdekelnek is mások. Látod... most is egy idegen panaszait hallgatod. Lehet, hogy tèvedek, bár nem hiszem, de nekem úgy tünik, hogy tènyleg azèrt küzdesz, hogy ez a világ kicsit jobb ès biztonságosabb legyen. - Megèrkezett az ital ès èn kezemben a pohárral tekintettem a fèrfira, ezúttal rèszvèttel. - Sajnálom... a családod. Hogy... hogy egyedül maradtál. Persze... a barátokat ès azt a kitüntetett nöt kivève. - mosolyogtam ismèt.
A császárnak igaza volt... Jimmy O'Connorban nem volt nyoma a gyüjtök elveinek, vagy ösztöneinek.
- Már eddig is sokat elèrtek a fajok.. összefogással kiírtották a gyüjtõket. Bár... - kacagtam szègyenlõsen - Tudom, hogy bután hangzik, de... talán nem volt minden gyüjtö olyan rossz. Ha èlnènek se ítèlnèm el öket. Ha van választásuk, talán tudnak jobb èletet választani. - Edward szavait ismèteltem... Hinni viszont... Nem csak az õ választása lehet opció.

- Oké, oké! – emelem fel a kezem meglepődve, ahogy hirtelen felemeli a hangját. – Nem a barátod, értem. Bocs, nem akartam rád tukmálni egy ilyen érzékeltem frátert. – mosolygok a nőre bocsánatkérően.
Nem mondom, hogy nem esnek jól a szavai, hiszen olyan dolgokat sorol fel, amit tényleg le lehet szűrni ilyen rövid ismeretség alatt is, és ez becsülendő benne, hogy nem csak semmitmondó, átlagos szavakkal akart szédíteni.
Szavai azonban eszembe juttatták, amit mindig is elképzeltem magamban, hogy a szüleim igen is tényleg olyan tagjai voltak a fajunknak, akik megelégelték a vérengzést és a pusztítást és bár már valószínűleg halottak, de tettek róla, hogy én másként nőjek fel.
- Én is sajnálom. – néztem a lány poharában gyöngyöző italt merengve. – Nem ismertem őket, de biztosan jó...emberek voltak. – fejeztem be egy pillanatnyi szünet után.
Aztán csak ámulattal teli szemekkel néztem Helenára, ahogy felhozta a gyűjtőket, hiszen ritkán találkozni olyannal, aki zsigerből nem gyűlöli őket.
- Tényleg így gondolod? – villanyozódtam fel, hiszen ez egy kicsi vigasz volt számomra. – Én is….hmm….tanulmányoztam ezt a fajt, és szerintem sem lehet egy kalap alá venni mindenkit. Ott is voltak, akik másként gondolkoztak……talán. Persze ez csak megérzés. – visszakoztam, mert nem adhattam ki magam.

Megvan!.. Èrsztdm, hogy a dèrfi elevenère tapintottam. Egyrèszt, Edward szavainak nehèz ellenállni... Úristen, hova jutok már!? Kissè zavartabban fogytattam. - Ugye?! Elvègre... senki se jó vagy rossz, attó függõen milyen fajba születik bele. Èn biztos nem ítèlném el õket, ha köztünk èlnènek... Ahogy a többi faj is együtt tud èlni. De... - hajoltam közelebb. - Egy egèsz faj... nem. Nem hallhattak ki. Ez... persze voltak fajok, akik kipusztultak eeegy... - Bakker, humanoid törtènelem... - meteorit miatt, vagy... mâs miatt, de nen háborúban. Ès nem ilyen gyorsan...
- Kezemet barátian a fèrfièra helyeztem.
- Bocsi... nem akartam ráfmdförmedni, csak... Õ olyan... olyan. - fintorogtam. - Meg kène tõle szabadulnom, csak nem megy. - hajtottam fel az italt ismèt. - Át kène tèrnem valami más... italra. Csakhogy maradjon vèr az alkoholomban...

Egyre fokozódó barátsággal néztem Helena-ra, hiszen tényleg nagyítóval lehetne keresni olyat, aki nem kövezne meg az előbbi szavaimért.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem gyűlölöm továbbra is lobogó hevességgel a fajtám tagjait, de ahogy én is homlok egyenest különbözöm tőlük, úgy ez lehet, hogy másnál is így van. Legalábbis én remélem, hogy nem vagyok egy szál magam, aki a fajunk maradék tagjai közül így gondolkozik.
- Én is így gondolom Helena és örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy bizonyítson.
Mikor a kezét a kezemre helyezi, mint egy véletlenül a szavai megerősítéseként, eszemben sincs elhúzni, mert csak a bátorítást látom benne.
- Biztos vagyok benne, hogy nem haltak ki. – fogtam suttogóra a hangom, mert azért nem óhajtottam mindenki tudtára adni a véleményemet. – Igazad van, hogy így nem lehet egy fajt teljesen kipusztítani és nem is történt meg. – bólintottam, majd elgondolkozva néztem a szemébe, de aztán úgy döntöttem miért is ne tudhatná meg, ha már így megosztotta velem a nézeteit, ami nagy bátorságra vall. – Én már láttam is ……egyet. – torzítottam azért egy kicsit az igazságot, hiszen nem akartam azért pánikot. – És gondolom, ahol egy van….ott lehet több is. De persze ez nem biztos. – tettem hozzá.
- Ne foglalkozz egy ilyen lehetetlen alakkal. – paskoltam meg én is bátorítóan a kezét. – Miatta nem kell alkoholra cserélni a véredet. – vigyorodtam el halványan.

Ahogy lassan elkezdett mesèlni a gyüjtökröl, azt hittem itt ès most sxínt vall. Na akkor nem kellett volna tettetnem a meglepettsèget. De így is vallomás volt valamelyest. - Tè... tènyleg? Csak... csak viccelsz ugye? - nèztem rá meredt tekintettel. - Ès... milyen volt? Ès te jól vagy? - Ekkor jöttem csak rá: lehet, hogy most nem is a császárról van szó...
Az Edwardra tett utalását figyelmen kîvül hagytam. Fura lett volna, hogy engem jobban èrdekel egy humanoid idegesítö ès èrthetetlen viselkedèse. Pedig így volt... De most dolgoztam!
Colát kèrtem... na jó, sherryset, de ebben már legalább koffein is volt. Humanoid fèrfiak ès koffein... elemberesedtem...
Körbenèztem a bárban... ismerõs arcok. Úgy nèz ki az Euphoriába már csak a szexèrt jönnek... Mèg jó, hogy viszonozni nem tudják a felismerèst. Az uram mèg idejekorán parancsba adta nekem az álarc használatát.. Kicsit hiányzik az a csicsás vacak... Az elmúlt èvekben pedig már csak a kiemelt vendègekkel kellett foglalkoznom... Meg a kurvákkal. Azok voltak a szèp napok... Mèrgeket twsztelhettem rajtuk, csaroltam, kínoztam. Hova jutottam..?

Láttam a nőn, hogy igen csak váratlanul érte a bejelentésem, de aztán győzött a természetes kíváncsiság és máris tudni akarta, hogy, hogy nézett ki.
- Jól vagyok persze, hiszen nem mostanában történt. – ráztam meg a fejem hárítólag. – És a látvány borzalmas volt és sokkoló. Nem hiszem, hogy akarnád tudni, hogy milyen volt, de hát gondolom azért tanultál róluk az iskolában, így biztosan láttál már képet a gyűjtők valóságos alakjáról. – tettem még hozzá, hiszen régen kötelező tananyag volt.
Talán nem kellett volna beszélnem róla, hiszen végül is alig ismertem Helena-t, ráadásul a képek óhatatlanul a fejembe tódultak és megint láttam, ahogy az a rém a kedvesem fölé hajolva marcangolja. Sosem fogom kiverni a fejemből, ez már életem végéig végig kísér.
- Én sem ítélem el a fajt, csak azért mert másfajta erkölcsök és szabályok szerint élnek, de a gyűjtők alaptermészete a gyilkolás, és bár vannak kivételek, akik megérdemelnek egy esélyt, akivel én futottam össze, az nem ezek közé tartozott. – motyogtam halkan és felhajtottam a sörömet. – De azt hiszem jobb, ha másról beszélünk. Ez nem egy vidám téma. – ráztam meg a fejem. – Merre szálltál meg, már ha egyáltalán már sikerült?

Bólintottam a fèrfinak, hogy megèrtette: nem akar beszèlni róla. Talán csak a sherry hatása, de mintha a tekintete arról árulkodott volna, hogy ahhoz a találkozáshoz tragikus emlèk köti. Persze, az ital nem csak az èn nyelvemet kezdte megoldani: A fèrfi a rossz tapasztalata ellenère határozottan állította, hogy vannak "kivètelek". De ez mèg lehetett általános megállapìtás, szóval szó sem èrdemelt. Majd, ha teljes mèrtèkben birtoklom a bizalmát...
Szóval borzalmas ès sokkoló... nekem kifejezette tetszettek pèldául a szárnyai... de a farkam is igen dekoratìv...
- Nem szálltam meg sehol... Az egyik kèsõ esti járattal megyek is vissza a Földre. De... ezt a beszèlgetèst folytathatnánk... vagy újrakezdhetjük is. - mosolyogtam. - Talán megismerhetem az a különleges nõt is...

Bár felejteni ültem be a kocsmába, úgy látszik még sem sikerül teljesen, hiszen ez a beszélgetés megint csak a felszínre hozta a régi sérelmeket, bár meg kell vallanom, az, hogy sikerült beszélni róla valakivel, egészen másként hatott rám, mintha csak saját magam gyötröm vele.
Talán pont ez is volt a baj, hogy soha nem tudtam megosztani senkivel ezeket, még Ana-val sem fogom tudni soha, mert az a kapcsolatunk végét is jelentené, és én ezt nem akarom. A titkom inkább maradjon örökké eltemetve.
- Óóó! Akkor ez amolyan villámlátogatás volt csak? – emelem rá a tekintetem a sörömről. – És folytatni?.....Hmm! Hát én elég ritkán hagyom el a bolygót, hiszen ide köt a munkám, ha meg a Földön járok akkor eléggé rövid időre sajnos és akkor elfoglalt vagyok. – kúszik egy mosoly az arcomra, ahogy ezekre az elfoglaltságokra gondolok. – Megismerni őt? Talán……egyszer….- intek a csaposnak, hogy hozzon még egyet, de ez lesz az utolsó.

/Ragyás személyében:/

Még fél szemmel láttam, ahogy Alyson kiált egyet, majd úgy lendül át az ellenfeleinken, hogy leesik az állam, de a rúgás, amit beszereztem közben, nem hagy több időt az álmélkodásra, ha nem akarom itt hagyni a fogam, minimum szó szerint.
Aurora kiáltása azt bizonyította, hogy a színes hajó lány kis akciója őt legalább annyira meglepte, mint engem. Viszont engem meg a víz kivert, hogy a Paul kegyeltje most egyedül maradt és, hogy bántani fogják, mert én nem tudom megvédeni. Na ettől azért szárnyakat kaptam, mert az, hogy itt összevernek, kész szanatóriumi kezelés lesz ahhoz képest, amit a főnöktől kapnék ezek után. Még, ha valami csoda folytán ezt meg is ússzuk, már akkor is hálát rebeghetek mindenféle istenségnek, ha nem szedi le a fejem.
Mire azonban felhevülten hátra fordultam, hogy kibelezzem a fickót, aki hátba támadt, az nem volt sehol, csak a kipirult lány és két földön fekvő srác nem messze, na meg a kicsit meghátráló, de közben többen is hozzájuk csatlakozó kötekedőket.
- Ha elég hangosan tudsz sikítani, akkor tuti! – bólintottam és örültem neki, hogy most az egyszer legalább együtt dolgozunk és nem egymás ellen. – Nem hiszem, hogy kettőnknek lenne bármi esélye, még ha, ahogy nézem nem kell téged annyira félteni. – nézek végig rajta.
Ha Aurora így tett, pillanatok alatt jó pár verőlegény gyűlt körénk, na meg a helyet üzemeltető banda főnöke Krumpliorr.
- Mi a fészkes fene történik itt? – ordította lila fejjel, ami nem jelentett sok jót. – Tudjátok a szabályokat!
- Igen, mi igen! – bólintottam, hiszen ismer engem, már nem egyszer fogadtam itt. – De ők nem! Le akarták nyúlni a csajaimat. – mutattam a körbe fogott fickókra, akik most már nem voltak olyan nagyfiúk.
- Tényleg? – nézett rájuk Krumpliorr véreres szemekkel. – Igaz ez?
A srácok vezetője most kissé makogva, de próbált magyarázkodni, de nem nagyon győzte meg a főnököt, így rövid úton ki lettek kísérve a hátsó ajtón, és nem szerettem volna tudni, hogy miért mentek velük olyan sokan kidudorodó zsebekkel.
- Ti is tűnjetek el! – morogta oda még elmenőben Krumpliorr. – Kísérjétek ki őket az ajtóig. – szólt a hátra maradt biztonságiaknak.
- Meg kell keresnünk egy szivárvány hajú lányt. – böktem az illemhelyek irányába az őröknek. – Oda ment be.
Ha Aurora bement a lány után és kihozta, akkor minket is kikísértek és pár perc múlva már az utcán találhattuk magunkat.
- Azt hiszem jobb lesz hazafelé menni. – javasoltam.

- Igen... ez csupán egy rövid... Ha nem is látogatás, de kiruccanás volt. - mosolygtam barátságosan.
A fèrfi mèg nem bízott bennem... vagyis... a gyüjtõkröl kitálalt vègülis...Na szèp... De a bizalmát nen is vártam, hogy elnyerem egyetlen közös italozás alkalmával. De azt se èrtem el, hogy legalább annyira megkedveljen, hogy újra lásson.
- Az èn munkám a Földhöz köt... De viszonylag sokat járok ide is. Ha szándèkosan nem is, de vèletlenül mèg biztos összefutunk. - ittam meg az utolsó korty sherryscolát, majd felálltam.
- Köszönöm a beszèlgetèst, nagyon kellemres volt. - hajoltam hozzà ès adtam egy gyors puszit az arcára. - Ha szüksèged van egy barátra, vagy csak beszèlgetnèl valakivel, hìvj nyugodtan. - tettem le elè egy papìrfecnit a számommal, majd kisètáltam a bárból.


(Köszönöm a játèkot. Nagyon jó volt )

A nagy mélázásban eszembe sem jut, hogy bizony most nagyon úgy néz ki, mintha le akarnám pattintani Helena-t, vagy legalábbis eszem ágában sincs vele találkozni többet, holott ez nincs így, csak hülyén fogalmaztam meg a mondanivalómat. Vissza gondolva alaposan elszégyellem magam és igyekszem gyorsan jóvá tenni.
- Óóó, én szívesen összefutok veled szándékosan is. – biztosítom róla gyorsan és én is felállok, hogy illően elköszönjek.
- Én is köszönöm. – lepődtem meg egy pillanatra a kellemes puszin. – égen nem volt ilyen jó beszélgetésem senkivel. – dobtam vissza a bókot és gyorsa be is írtam a számot a kommunikátoromba, hogy lássa, tényleg észben akarom tartani. – Biztos vagyok benne, hogy hamarosan találkozunk és addig szerezz be egy udvariasabb pasit magadnak. – vigyorgok rá. – És itt az én számom is, ha esetleg mégis segítség kéne, holmi „vérengzéshez”. – kérek a pultostól írószerszámot és felfirkantom a számot, majd még hosszan nézek utána, ahogy elmegy.
Tényleg feldobott ez a beszélgetés ás talán egy kicsit más szemmel néztem az előttem álló feladatra is.

/Köszönöm én is, nagyon élveztem //

A kinti csetepaté elcsitult míg én végeztem. Hallottam, hogy engem keresnek. Nem hallottam tisztán, hogy ki mondta, de nem sokkal utána nyílt az ajtó. Felálltam az ülőkére, kezembe vettem a WC kefét és felkészültem, hogy irgalmatlanul lesújtsak a WC urának tüzes.... vagyis vizes pallosával az illetéktelen behatolókra.
~Gyere te mocsok, megbánod még, hogy beléptél egy női mosdóba...
De nem jött biztos engem keresett. Egy árnyat láttam az ajtó aljában mozogni. Úgy tűn megállt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kirúgtam a befele nyíló WC ajtaját és magasba emelt fegyverrel rontottam neki Auroranak.
-HIJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ KIFELÉÉÉÉÉ A NŐI......... mosdóból...
Ahogy megláttam, hogy ki az valójában megfagytam a rohamba. Kipillantottam az ajtón amin 2 gorilla kukucskált be mögöttük kíváncsi tömeg figyelte a jelenetet. Eleinte nem tudtam mit kezdeni csak pislogtam párat utána fegyveremet leengedtem és zavartan a hátam mögé rejtve vissza dobtam a fülkébe.
~Nesze neked meglepetésereje...
Szégyenemben elvörösödtem, Aurora mellé csapódva lassan ki slattyogtunk némi kísérettel az épületből. Bent még a fejemre húztam a kapucnimat, hogy takarjam az arcomat.

*Ragyás szavaira elmosolyodtam. Ch… mosolyogtam rá, ez már csoda. Jó, eddig is mosolyogtam, de általában csak kínból, hogy ne lássa mennyire megbántott. Bár halott ötlet volt, tekintve, hogy fejre is állhatok, Ő akkor is érzi, hogy mi dúl bennem.*
- Kösz, de hidd el ez nem a kedvenc hobbim. Mellesleg a düh sok mindenre képes. *Vontam meg a vállaim, de azért figyeltem, s ha kellett védekeztem is. Na de ha kiabálni kell… Akkor kiabáljunk. Ahogy csak tudtam elkiabáltam magam. Röhej, soha nem kiabáltam még. S mikor kifogytam a szuszból köhögni kezdtem. Na, ez nem tett jót a hangszálamnak.*
- Soha nem kiabáltam még.* Az, hogy néha megemeltem a hangom egy dolog. De kiabálni? Minek? Ha valaki nem ért a halk szavakból, az a hangosból sem fog. S kiabálásom ellenére összerezzentem mikor valaki más kezdett el kiabálni. Kihúztam magam és csak hallgattam, azonban mikor beszélni kellett… Na kivételesen nem nyitottam ki a számat. De mikor azt mondta, hogy mennyünk már nyílt, de Ragyás megelőzött. Persze, ellenkezni akartam, de jobbnak látam befogni. Ragyás úgy is felhívta rá a figyelmem. ~ Látod, tudok én engedelmeskedni. Csak épp nem szeretek.~ Küldtem gondolatban Ragyás felé és megindultam a díszkísérettel a mosdóban.
Ez… pff… valami undorító. S mik ezek a hangok? Oh.. Na és el is pirultam mikor leesett, hogy az egyik fülkében épp mi folyik. Így inkább nem nyitottam be egyikbe sem.*
- Papagáj… *Szólítottam meg Alyt, aztán már robbant is az ajtó, egy harci kiáltással és a felém lendülő kezet reflexből kaptam el és markoltam rá. Egyrészt, megijedtem másrészt még a kinti srácok miatt bennem volt az energia löket. Mázli, hogy Alyson haja egyedi és máris felismertem a szivárványt, így nem szorítottam meg és azzal a lendülettel ugrottam hátra. Így mázlija volt a lánynak, mert maximum az ujjnyomaim maradnak, rajta de nem tört el.*
- Ostoba… el is törhettem volna. Miért rontottál rám? * Léptem közelebb kissé meglágyulva és átkarolva indultunk kifelé… a kíséretnek egy előnye volt. Senki nem akart minket megkaparintani.
- Sajnálom Ragyás… *Sütöttem le a szemem, ahogy kiértünk és meghallottam a srác szavait. Nos ez az este nem úgy alakult ahogy terveztük, de megesik az ilyen.*
- Igen, talán tényleg jobb volna, ha nem akarunk még több bajt a nyakunkba.

A biztonságiak között feszengve vártam, hogy a két lány előkerüljön és lehetőleg már jobban ne égessenek le, mint eddig, mert amit odabenn műveltek, azon egészen jól szórakozott mindenki……rajtam kívül.
Végre kikeveredtek a mosdóból, mindketten egészben, ami azért valljuk be nagy megkönnyebbüléssel töltött el, mert különben nehezen számoltam volna el Paul-nál, ha Aurora nélkül megyek vissza.
- Hát ……marha nagy szerencsénk volt. –sóhajtottam rekedten az ég, vagyis a kupola felé emelve a szemem. – Végül is sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. De jöttök nekem 50 dolcsival. – néztem rájuk elvigyorodva most már, mert a megkönnyebbülés, még igazán most ért el hozzám.
Mivel senki nem akart most már semmilyen más szórakozást, így aztán a saját területünk felé indultam, hogy végre valaki felváltson és pihenhessek egyet a nagy ijedtség után. A papagáj csajt meg majd csak hazakíséri valaki, majd Paul intézkedik.
- Azt hiszem ma egy kis ízelítőt kaptatok róla, hogy mennyire biztonságos kísérő nélkül mászkálni ezen a környéken. – vetettem még oda, ahogy elindultunk.

//Köszönöm a játékot, klassz volt //

*Naná, hogy nem ellenkezett és senki és így vagy úgy de megindultunk haza. Na de, hogy ez most végre vagy épp sajnálattal töltött el… magam sem tudtam volna megmondani. Talán a kettő keveredet bennem… de ahw… mért kell nekem mindig gondolkodnom? S ezt elkerülendő meghúztam az üveget, amit a kocsma óta őrizgettem benne a koktélal. Míg beszélt Ragyás csak ittam… az hasznosabbnak bizonyult jelenleg, mint a szavak. Na de aztán a pénznél már megszólaltam.*
- Holnap szólj rám és megkapod… ilyen későn már nem vernék fel senkit, ha haza érünk. * Mosolyogtam oldalra és persze ha Alisonnak kellett, akkor oldalra passzoltam az itókámat. De aztán már megint az a fránya kioktatás… Na de itt és most ebből elég lesz… ideje neki szerelmet vallanom, hátha befogja a csipogóját. A srác mellett haladtam eddig is, s most csak egy laza mozdulattal a vállánál „megöleltem”, ami annyiból állt, hogy a tarkójánál végig futatva a karom rajta pihentettem.*
- Köszönjük. * Adtam egy gyors puszit az arcára és a kezébe nyomtam az üveget.*
- Tartom a hátam… de míg iszol, addig se fecsegsz… most Én jövök. Na szóval elárulok neked egy nagyon-nagyon naaagy titkot. Tudom, hogy itt aztán még a gyárban sem vagyok biztonságban. De nem félek… jó persze van mit féltenem, de nem érdekel. Ha négy fal közt akartam volna lenni, akkor otthon is maradhattam volna, vagy épp veszek itt egy lakást. De nem akartam… mellettetek már majdnem olyan mintha élnék is. Nem úgy, mint sok más mora… a saját kis világában. Neeeemm… de szeretlek. Vagyis… Mármint… izé… szóval… mit akartam mondani? Jaaaa, hogy szeretlek titeket. És Téged is mert vigyázol rám… * Olykor-olykor visszavettem az üveget, hogy igyak belőle és ha eljött az idő elköszöntem Alitól vagy épp nem, mert nem ment haza hanem hozzánk jött. NA ha az utóbbi, akkor Sarah Rose mellé dugtam be aludni, ahol Én szoktam. De egyébként végig locsogtam az utat Ragyásnak, és ha nem húzódott el, akkor egész úton így haladtam. *

//Én is köszönöm. //