Stephen King Place

Szerinte a vigyora nagyon is illik a helyzethez, tekintve, hogy kit tart a karjaiban, és miután a nő figyelmezteti őt a fejével, hogy jobb, ha viselkedik, mert még baja eshet, már le sem lehetne vakarni a képéről a mosolyt.
~Ó bébi, "öntörvényű" a nevem, az sem izgatna, ha tényleg a parancsnokom lenne ez a pacák.~
-Természetesen elvégeztem én is azt képzést, de én emlékszem az első mondatra is az informatika tanártól: "kedves hallgatók, amire itt végzünk, a tudásuk elavult lesz."
Aztán megint furcsa dolog történik. Melissa természetesen továbbra is irritálja, de ismét őt találja a legnormálisabbnak a szobában, ami nem kicsit zavarja...
-Srácok, díjazom a lelkesedést, és máskor örülnék ennek a sok inszomniás pancsernek, meg a potya alvásnak, de ha te őrködsz - mutat itt Macheta-ra - és bekopognak a zsaruk, biztos felkutatják még az utcát is, miután megláttak. Arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet, sietve kell majd távoznunk, és nem szeretném, ha ásítanál ahelyett, hogy kikerülnél egy másik űrhajót repülés közben, és Melissa is jobb, ha pihen, mert könnyen lehet, lesz munkája, amíg elindul az űrhajó, amit szerzünk.
Fáradtan sóhajt fel, nem szokott hozzá, hogy ennyit kell dumálnia.
-Rám viszont semmi szükség, úgyhogy én őrködök. A tulaj ismer, szóval könnyebben dumáljuk ki magunkat, ha mégis keresnének minket.
Ez után a lányokra néz, és kissé elgondolkodik.
-Chloe-val dolgoztam már együtt, szívesen elfogadnám a segítségét, de sajnos rá is biztosan emlékeznek...sárkányként mondjuk elfér itt is, és alhat nyugodtan. Nekem ez biztos nem fog menni ma éjjel, túl sokszor olvastam a ragyogást.
Itt még a másik férfire sandít egy kicsit, sokatmondóan. Aztán, a terv második része...hát azzal sincs kibékülve, de inkább nem mond semmit. Kivételesen nem taktikai szempontból van vele gondja, csak nem szívesen hagyná magára a lányokat itt, de aztán, ahogy jobban belegondol, ez az elfuserált lovagiasság a részéről teljesen felesleges, hisz meg tudják védeni magukat.
-Tényleg jobb lenne, ha a Marson hagynánk, hogy utolérjenek. Az itteni rendőrség már utál minket, a rendfenntartók viszont észre sem veszik majd, ha lelövünk pár Morát...
Ez utána szekrényhez lép, és kikap belőle egy jó nagy hálózsákot, amit Machetá-nak dob, alul pedig talál egy óriás fehér mosolygós plüssmackót, amit Melissa-nak passzol.
-Fent már meg van ágyazva. Jó éjt...ó és...
Leveszi az íjat, meg a tegezt a hátáról, és mintha a fogát húznák, ezeket is Melissa felé nyújtja. Végül azonban csak átadja ezeket is.
-Tedd le odafent, enélkül csak egy átlagos barna pali vagyok, aki vagy ott volt a kocsmában, vagy nem.
Mélyet sóhajt, és ha sikerült felzavarni mindenkit, ledobja magát a karosszékbe, és mivel TV nincs, csak az ablakon át néz ki. Ha Chloe esetleg vele marad, és kettesben vannak, felé biccent, és halkan megkérdi:
-Szóval...Suzy mi? - Kérdi, cseppet sem gúnyosan, inkább olyan együttérző hangon.
-Sam.

-Uram, igen, uram! - vágtam magam ismét vigyázzba. - Minden világos. De... engedélyt kérek kérdezni, uram!
Ha megkaptam az engedélyt, immár a szemébe nézve folytattam.
-Nem volna mégis jobb, ha kialudná magát a holnapi nap előtt, uram? Mavericknek igaza van abban, hogy mint parancsnoknak, Önnek kell a legkipihentebbnek és tettrekészebbnek lennie. Melissa civil, így tőle egyértelműen nem várhatjuk el, hogy őrséget vállaljon, ami pedig őt illeti - biccentettem Maverick felé -, ismét igazat kell adnom neki, elvégre ő a legnélkülözhetőbb tagja a csapatnak, így az ő hibája lesz a legelhanyagolandóbb, akkor is, ha az életébe kerül. Nekem pedig nincs szükségem sok alvásra. Engedelmével, uram, átvállalnám Öntől az őrséget.
Ha Macheta ragaszkodott hozzá, hogy aludjak, természetesen azonnal lefeküdtem, de úgysem tudtam álomba merülni, csak feküdtem ott Melissa mellett, pisztollyal a kezemben, őrizve az álmát, és figyelve minden gyanús neszre. Amennyiben megkaptam az engedélyt a virrasztásra, jó éjszakát kívántam a nyugovóra térőknek, majd elfoglaltam a helyemet a fal mentén, ahonnan még kiláttam az ablakon, de kintről nem láthattak rám.
-Az igazi nevem Susan Skater - feleltem halkan, hogy ne zavarjam az alvókat. - Az árvaházban kaptam a Chloe nevet álcázás gyanánt. De mivel hat éves korom óta nem szólít senki Susie-nak, neked sem ajánlom, mert már nem hallgatok rá.
Amit ezután mondott, hirtelen jött, és bár váratlanul, akcióra készen biztosítottam ki a pisztolyomat. S.A.M. Vagyis surface-to-air missile. Erről ugyan csak hadtörténet órán kellett tanulnunk, hiszen manapság ilyesmit már senki nem használt, viszont rengeteg hasonló fegyver ennek az ősrégi berendezésnek az elvére alapult, így megszokásból sokan becézték így a jelenlegi, hasonló rakétákat. Bár ezeket repülő objektumok (hajók, más lövedékek) kilövésére használták, vagyis a jelenlegi helyzetünk nem indokolta a használatát, attól még végzetes lett volna, ha telibe találnak vele.
Nyugodt arcára pillantva, valamint a kinti békés környéket szemlélve azonban ismét pihenő állásba helyezkedtem.
-Értem, Samuel - bólintottam, mintha mi sem történt volna. - De feltételezem, te is inkább a Mavericket preferálod. Egyébként is biztonságosabb, ha fedőnevet használsz.

Macheta monológjára csak szélesen elmosolyodom, hiszen én már ismerem a vehemenciáját és, hogy nem nagyon tűr ellentmondást, már persze, ha valaki nem tudja, hogy hogyan is kell leszerelni, mint például én.
- Macheta teljesen igazad van. – bólintottam elkomolyodva. – A kapitány szerintem is él, ezért nem is fogunk lemondani róla, hanem ha törik, ha szakad megkeressük, de én nem maradok itt, míg ti az üldözőkre vadásztok, akik lehet, hogy a Bolhapiac elrablásában is ludasak. Szóval ez nem fog menni. – rázom meg a fejem.
- Ha meg ott lesznek kéznél, akkor nyomozgatásra sincs szükség, hanem csak hatékony kikérdezésre. – szögezem le és ebben tántoríthatatlannak mutatom magam. – Én is a legénység része vagyok ne felejtsd el öreg, szóval csak ennyi az ellenvetés, ami igazán számít.
Az őrségre való javaslattal és ellenvetésekkel már nem vitatkoztam, ha annyira ébren akarnak maradni, az az ő dolguk én nem fogom erőltetni a dolgot, főleg, ha nem Rick-kel kell egy ágyban aludnom.
Mikor a férfi hozzám vág egy plüss mackót, először azzal a lendülettel szándékozom visszarepíteni, lehetőleg a fejéhez, de aztán meggondolom magam.
- Kössz, kispárnámat úgy is otthon hagytam. – nyújtottam ki rá a nyelvem.
A fegyverletételt nem nagyon értettem, de aztán a magyarázata mindent világossá tesz, bár annak tükrében, hogy én sem fogok itt maradni, hogy ölbe tett kézzel várjam, hátha ők is eltűnnek az űrben, nem sok értelme volt.
- Gondolod, ha én akasztom a hátamra kevésbé feltűnő? – kérdeztem, de aztán nem törődve már vele, hogy ki kivel akar őrködni én felmentem és lehevertem az ágyra a macit tényleg a fejem alá téve az íjat meg a nyilakat meg a földre magam mellé.
Fáradt voltam, de nem jött álom a szememre, mert nem szerettem volna, ha „teljesen véletlenül” reggel itt felejtenek, így aztán csak tettettem az alvást, de éberen füleltem és néha elkaptam a lenti beszélgetésből egy-egy hang foszlányt, de persze nem értettem belőle semmit.

Mérgesen az asztalra akartam csapni, de persze sehol sem volt asztal. Basszus!
- Rohadt életbe, hülye kölykök! Már akkor ilyesmiket csináltam, amikor ti még apátokban... Hm... Szóval pofa be, vagy az lesz, amit én mondok, vagy egyedül kaparom össze a vén félszeműt, ti meg játszadozhattok itt egymással meg a morákkal... Megáll az ész, csak mert meg tud feszíteni egy íjat, már azt hiszi, harcos... Eh, tudjátok, mit? Nem érdekel. Én holnap felkelek, és mindent a saját tervem szerint csinálok. Ha követitek, mindenkinek jó lesz, ha meg nem, akkor úgyis kihúzom majd a tojáshéjas seggeteket a bajból, de előre szólok, úgyis nekem lesz igazam. Még egy ilyen bandát...
Morogva leültem az egyik sarokba, hátradöntöttem a fejem és lehunytam a szemem. Semmi kedvem nem volt aludni. A legjobb barátom eltűnt, a nevelt lányom meg úgy tűnik, vakon megbízik egy vadidegenben, aki miatt egyszer már ránk támadtak. Komolyan semmit se tanult tőlem? Hihetetlen...
Teltek múltak az órák. Halk beszélgetés moraját hallottam, de kizártam az elmémből. Vártam a reggelt, vártam a híreket, és ezer luxusjachtért se vallottam volna be, de féltem. Nagyon féltem.

Keserűen vigyorog maga elé Chloe szavait hallva.
~Mit meg nem tesz ez az őrült nőszemély, hogy kettesben maradhasson velem. Ki tudja, ha jobban megismerjük egymást, talán még azt is elérhetem, hogy ne úgy beszéljen a halálomról, mintha valaki feketére festene egy darabka világűrt.~
-Kölykök? - Kérdi csodálkozva. - Amikor utoljára körülnéztem, nem láttam senkit itt, aki ne rendelkezne másfél évtizednyi harci tapasztalattal...
~Ami lássuk be, elég szomorú, ha belegondolunk, milyen fiatal itt a többség...~
-Meg fogjuk találni a kapitányt...élve, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, de most már aztán takarodó, mert a végén feljelentenek csendháborításért, és szinte biztos vagyok benne, hogy ma az az egyetlen garázdaság, amit nem követtünk el.
Melissa kérdésére megrázza a fejét, még,hogy azt szeretné, ha a lány viselné az íjat!
-Gondoltam, ha már úgy is felmész, letehetnéd ott valahova, hogy ne legyen annyira szem előtt, ha mégis bekopog ide valaki.

Aztán mikor már nyugalom van, és szinte kettesben maradnak a lánnyal, akire nyugodtan nézhet ferde szemmel, mert Macheta nem tudná előbb megölni őt érte, mint Chloe tenné, folytatja a kellemes beszélgetést.
-Csak Sam, az apám kissé mániákus volt, és egy fegyver után nevezett el. Aztán, amikor felvettek 6 évesen a Hereford-ra, mondhattam amit akartam névnek, és a Maverick olyan vagányul hangzott...na meg, nem akartam, hogy S.S. legyen a monogramom.
Arra, hogy jobban szereti a fedőnevét, csak felsóhajt.
-Nem hívott vagy 20 éve senki Sam-nek, úgyhogy igen, és a Maverick jobban is passzol rám...ahogy rád is a Chloe. A Suzy inkább a nyuszidhoz illene.

A beszélgetést kopogtatás zavarja meg. Azonnal felpattan, fejével pedig Macheta felé int, hogy takarja le, vagy valami, ő maga pedig kilép az ajtón. Vagy 5 percig van távol, de aztán egyedül tér vissza, és sértetlenül, igaz a szemei még mindig kápráznak a zseblámpafénytől.
-Aki tud, most már alhat. A rendőrség megköszönte a segítségem, és elnézést kért. - Macheta felé fordul: - Egy jó tanács, ha szeretnéd kopaszra nyírni a fejed, és halálfejes fejkendőt hordani, ne mostanában tedd meg. Na, szunya...
Ha Chloe nem ellenkezik, és miért tenné, ő maga is csendben marad, és nyomban elalszik a fotelben, s addig durmol szép csöndben, amíg el nem jön az idő, hogy leváltsa a nőt. Szép lassan eljön a reggel, és reménykedve, hogy Melissa még mindig alszik, halkan lépdel a másik férfi elé, hogy suttogva szóljon hozzá:
-Ha megkéred Chloe-t, biztos itt tartja a nővérét is. Viszont, lehet jobb, ha indulunk, mielőtt felébred "Cukorfalat".
Ha egyet ért vele, felkelti Chloe-t, és átadja neki az utasítást, aztán indulás előtt még megszemléli a másik férfi fegyvereit.
-Lehet azokat is hátra kéne hagynod. Úgysincs rá szükséged.

Nem örültem Melissa ötletének, hogy ő is menne harcolni, hiszen civil volt, akik egyrészt nem értettek az ilyesmihez, másrészt éppen azért voltunk mi, hogy őket megkíméljük tőle. De csak az ostobák és igen vakok nem vették volna észre, hogy ő ebből úgysem fog engedni. És a nővérem volt...
-Uram, engedelmével. Nem szívesen hagynám magára Melissat, és mivel egyébként is személyi testőr vagyok, elég képzettnek és gyakorlottnak érzem, hogy elvállaljam a védelmét akár marad, akár hajóra száll. Viszont ha lehetséges, szeretnék mellette maradni.
Macheta kifakadására aztán már akkor is vigyázzállásba feszülve maradtam volna, ha megkapom a Pihenj! utasítást. Egyenesen, felszegett fejjel, és papírvékonyra préselt ajkakkal vártam, hogy végezzen.
-Uram, értettem, uram! - harsogtam. - Vettem. Igen, uram.
Maverick feleselésére a lehető legdiszkrétebben rúgtam bokán. Komolyan, mintha a tengerészeten tanulta volna a fegyelmet!
Mikor végre a parancsnok és Melissa is elvonult aludni (ez utóbbi nagy örömömre nem csupán egy plüss macival, de Maverick íjával és nyilaival is felfegyverkezett), minden elcsendesült körülöttünk, csupán Maverick időnkénti egyre inkább fehér zajnak tűnő fecsegése zavarta ezt meg.
-A nyuszim neve nem Susie volt - ráztam a fejem, ahogy őszinte elképedéssel néztem rá. - Ki nevezi el a játékát saját magáról?!
Kicsit zavarba jöttem, amiért ennyire személyessé vált a légkör, ezért halk torokköszörüléssel elfordultam tőle, és a hátamat mutatva neki inkább megint kinéztem az ablakon, és pár másodpercig nem is csináltam mást, csak álltam, mint a cövek, miközben meredten kémleltem a kinti sötétséget.
-Eszkimónak hívták - morogtam végül.
Erre a cseppet sem katonához méltó viselkedésre azonban csak még jobban szorítottam a hátam mögé hurkolt, egymásba font kezeimet, és még magasabbra szegtem a fejem, valamint többet egyszerűen nem voltam hajlandó mondani semmiféle személyes témakörben. Kifejezetten megkönnyebbültem hát, amikor megérkezett a rendőrség, és megkönnyítette, hogy a kötelességemre koncentrálhassak. Macheta eltüntetése nem volt nagy kihívás, mivel a fotel, amiben pihent egy ruhásszekrény mellett kapott helyet, vagyis csak a lábait kellett eltakarnom, de azt könnyedén megoldottam a szekrényajtó kinyitásával.
Amíg Maverickre vártam, kezem a fegyveremre siklott, úgy őriztem a parancsnokot, és a fenti emeleten alvó Melissát, de egyenlőre még nem vettem elő, hiszen ha bejönnének a rendőrök, azzal csak gyanúba keverném magunkat. Végül nem is lett rá szükség. Viszont átragadt rám a bizalmatlanság Maverick felé, hogy csak az alkalomra vár, amikor meglóghat, így nem tartottam biztonságosnak, hogy csak ő legyen ébren négyünk közül. Ötkor azért felkeltettem, hogy ne aludjon délig, de az őrséget nem engedtem át. Machetahoz intézett felvetésére pedig bólintottam.
-Uram, ha ez a parancs, természetesen itt tartom Melissat, de... még egyszer szeretném felajánlani a szolgálataimat a hajón.

Bár nagyon értékeltem, hogy legalább Chloe kiállt értem, ha már mindenki más úgy kezelt, mint egy óvodást, akit a széltől is óvni kell, azért mérget vettem volna rá, hogyha Macheta azt mondaná a drága húgicámnak, hogy tartson itt, akkor habozás nélkül megtenné.
Az, hogy Rick mit akart vagy mit nem az most huszadrangú kérdés volt, bár be kell vallanom mostanában egészen használható ötletei voltak, még néha elismerően is néztem rá, mikor nem látta természetesen. Ha ezt az idegesítő „ezt nézzétek, milyen kemény csávó vagyok” stílusát elhagyná, egészen normális is lehetne, és még azt is megfontolnám, hogy hagyom, hogy bepróbálkozzon Chloe-nál, habár ahhoz előbb a testvéremet kéne nekem agymosni.
Tehát tudtam, hogy egyrészt nem alhatok el, mert csúnyán átvernének, másrészt meg, hogy Machetát kell az ujjam köré csavarni reggel, hogy mindenképp velük tarthassak, bár talán azért Chloe csak nem állna le velem verekedni, ha fütyülök a parancsra. Vagy mégis?
Persze azonnal fülelni kezdtem Rick suttogására, ahogy az öregnek kezdett beszélni, és már azzal a lendülettel pattantam is Macheta ölébe, mielőtt még megmozdulhatott volna, miközben vasvilla szemeket meresztettem Rick-re.
- Ha még egyszer kiejted a Cukorfalat szót a szádon, akkor onnantól kezdve jobb, ha berendezkedsz a pépes ételek fogyasztására nagyfiú! – sziszegtem, majd a legbájosabb mosolyomat felvéve fordultam Machetához.
- Ugye bátyó, meg sem fordult a fejedben, hogy magamra hagyj? Tudod, hogy én mindent meg tudok szerelni, amit egyáltalán lehet és jó céllövő is vagyok. Szükségetek lesz rám! Aztán meg, ha kell még átalakulva sem elhanyagolható az erőm, lehet, hogy arra is szükség lesz. Meg aztán, ha a kapitányt megtaláljuk, tudod, hogy én vagyok az egyetlen, aki sokszor dűlőre jut vele. – cirógattam meg sebhelyes arcát párszor, miközben kiskutya szemekkel néztem rá. – Itt semmi szükség ránk, ott viszont, ha megfogjuk a tetteseket, akár a kikérdezésnél is jól jön némi segítség. Naaaaa! Bácsikám, ugye én is mehetek?
Chloe szavaira meg csak hevesen bólogattam.

Az éjszaka majdnem eseménytelenül telt. A feszült percek csak azok voltak, amikor a kölyök a zsarukkal tárgyalt. Cseppet sem bíztam benne, és tisztában voltam vele, hogy most akár fel is adhat minket. Mondjuk, egy dolog, hogy a rendőrség tudja, hol vagyok, egy másik meg, hogy le tudnak-e tartóztatni...
De Rick végül visszajött. Csak egy morranással jutalmaztam a szellemességét. Méghogy levágatni a hajamat... Az kéne csak. De a halálfejes fejkendő nem is rossz ötlet.
Reggel sem tűnt sokkal rózsásabbnak a helyzet. A híreket böngészve nem jutottam a kapitány nyomára, és ez egyszerre volt jó és rossz. A kölyök ötlete viszont jónak tűnt. Már épp bólintani akartam, sőt, még akár a fegyvereimet is hajlandó lettem volna hátrahagyni, amikor Cukorfalat az ölemben termett. Na tessék, erre számítanom kellett volna. Persze szemérmetlenül hízelkedett, mint mindig, ha akart valamit. A legtöbbször ezzel az ujja köré is tudott csavarni... De most nagy volt a tét.
- Melissa, figyelj ide rám. Nem tudjuk, hol van a kapitány. És addig nem kezdhetjük el máshol keresni, míg meg nem győződünk róla, hogy itt nincs. Ahhoz pedig az kell, hogy valaki itt maradjon, és ennek utána nézzen. De ha ez téged nem érdekel, és inkább a kényelmesebb megoldást választanád...
A talpára állítottam a lányt, és felálltam a fotelből.
- Mi harcolni megyünk, ahogy azt Mr. Izom oly éles elméjűen elismételte a szavaim nyomán. Ti pedig nyomozni. Elég ügyes vagyok, hogy idehozzak egy másik hajót, és az is lehet, hogy a kölyök sem teljesen használhatatlan. Bűnösöket itt is találhatsz, még akár ki is kérdezheted őket. A testvéreddel vigyáztok egymásra. Sajnálom, de nincs apelláta, világos? Az Öreg eltűnt, a rangsorban pedig én vagyok a második, úgyhogy befogod, és azt csinálod, amit mondok.
Még nekem is rosszul esett, hogy ilyen keményen kell beszélnem vele, de muszáj volt. Mindenképpen tartani akartam magam a tervhez. Márpedig amíg a kölyökben nem tudtam bízni, addig a legjobb, ha a lányokat távol tartom tőle, én pedig szemmel tartom. Ha elárul minket, vagy bezavar, az a kapitány életébe is kerülhet.

-Nem mondtam, hogy az, csak hogy rá jobban illene, mint rád, te nem vagy nyuszis, inkább olyan sárkányos és...Eszkimó?
Rövid, szaggatott szuszogás nesze hallatszik Maverick felől, ami kuncogásnak is beillene. Gondolatai rendezése után, újra nyugodt hangon szól a nőhöz:
-Nehéz elképzelni kislányként.

A dolgot az sem könnyíti meg, ahogy a nő egyre másra haptákba vágja magát, és úgy tiszteleg ennek a darabolós gyilkosnak, mintha York őrmester lenne személyesen.
-Uram, igen uram! - Ismétli Chloe után, aztán tenyerét a homlokára tapasztja, és a föld felé nézve megrázza azt.
~Te jó ég...ennyire azért nem jön be a csaj.~
Melissa 29. sértéssel egybekötött fenyegetését már fel sem veszi, viszont legnagyobb meglepetésére valami tiszteletféle ébred benne Macheta iránt, mikor az ellent tud mondani az ölébe pattanó lánynak. Ha nagyon őszinte akar lenni, nem biztos benne, hogy ő képes lett volna a dologra, még úgy is, hogy eleinte a hideg rázta volna ki, ha Melissa az ölébe ül...
~Na jó, ebbe belegondolni is szörnyű, de mondjuk ha nem ismerném...na akkor ezekkel a boci szemekkel, és könyörgő hanggal BÁRMIRE rá tudna venni...akár még arra is, hogy bocsánatot kérjek, amiért fellöktem, és szerezzek neki egy pótalkatrészt, aztán csatlakozzak az idióta legénységéhez...remélem nincs itt egy gondolatolvasó sem.~
-KHMM...indulnunk kéne. Amúgy, ez a Mr.Izom túl hivatalos, ha már bajtársak vagyunk, szólíts csak Muszklinak.
Ezzel az ajtó felé fordul, a szűk hely miatt viszont szembe találja magát Melissa-val, ki csípőre tett kézzel áll ott...legalábbis a fejében így képzeli el.
-Ne aggódj, vigyázni fogok rá...
~..meg magamra is, bár gondolom ez senkit sem érdekel...~
-Estére visszaérünk.
A további civakodást elkerülendő, kilép a házból, s amíg Macheta is könnyes búcsút vesz, gyorsan elhadarja Mike-nak a szitut arról, hogy lesz még két dögös lakója egy napig. Nagyon nem kell győzködnie...
-Had találjam ki, neked sincs pénzed űrkompra igaz? - Kérdi, hátát a kerítésnek vetve. - Úgyis rég "stoppoltam"...

Érdeklődve figyeltem, milyen taktikát vet be Melissa Macheta meggyőzésére, és egy pillanatig azt hittem, sikerülni is fog, de aztán hirtelen a parancsnok megemberelte magát (vagy csak én láttam az imént rosszul?), és kijelentette, hogy Melissa márpedig marad, ami az én helyzetemet is meghatározta. Csalódottan vettem ezt tudomásul, de legalább engedélyezték, hogy a nővérem mellett maradjak, vagyis igazán hálátlan dolog lett volna tovább pitizni azért, hogy mindemellett még velük is tarthassunk. Egyébként is az volt a fő cél, hogy a Bolhapiacot a kapitányával együtt visszaszerezzük, ennek leghatékonyabb megoldását pedig nyilvánvalóan a parancsnoknak kellett eldönteni, nekem pedig megadnom magam a szavának.
És ezt úgy tűnt, végre Maverick is felfogta, és még a kötelező protokollt is betartotta. Ahogy aztán odaállt Melissa elé, én ugyanakkor léptem oda Machetahoz, és aztán az ex-Herefordossal egyszerre mondtam:
-Ne aggódjon, vigyázni fogok rá.
Miután elmentek, nekiláttam rendbetenni a körletet. Hamar megvoltam vele, mivel egy éjszakai alvás nem jár nagy felfordulással. Aztán Melissához mentem, remélve, hogy nem bánkódik nagyon, amiért nem mehetett ő is.
-Szerintem nézzünk körbe a kikötőben - ajánlottam, miután vasmarokkal bátorítóan megszorítottam a vállát. - Nem lenne okos, ha futni hagynánk az esetleges szemtanúkat. És... öhm...
Zavartan köszörültem meg a torkomat, mielőtt kiböktem a számomra teljes mértékben értelmezhetetlen talányt, aminek egyszerűen nem volt helye, amennyiben tényleg jól hallottam, hogy kivel hozták összefüggésbe:
-Cukorfalat?

Duzzogva hallgattam Macheta korholó szavait, amiből persze egyértelműen kiderült, hogy nem fog engedni sajnos, mint oly sokszor már azóta, hogy a hajójukra kerültem.
Arra, hogy engem nem érdekel, hogy mi van a kapitánnyal, már dühösen felhorkantam, mikor már a saját lábamon álltam.
- Persze, hogy érdekel, de akkor sem látom be, hogy mennyivel leszünk előrébb, ha mi itt kutakodunk, mikor ti meg kockáztatjátok az életeteket. De mindegy, ha ezt akarod, akkor maradok, de magatokra vessetek, ha majd ott sodródtok valahol az űrben, mert nincs egy jó szerelő a hajón. – morogtam egy sort, azzal levágtam magam egy székre és nem is néztem rájuk tovább, csak akkor néztem fel mikor Rick megállt előttem.
- Azt ajánlom is, mert ha nélküle jössz vissza……….. – a mondatot nem fejeztem be, mert úgy is tudta mit gondolok.
Mikor már majdnem elhúzták a csíkot, akkor meg a drága húgom kezdett el anyáskodni felettem.
- Hé! Itt vagyok ám! És tudok magamra vigyázni, elég nagy lány vagyok már! – csattantam fel. – Na húzzatok, mert még lemaradtok az esedékes hajórablásról. – intettem feléjük hessegető mozdulattal.
Aztán csak bambultam ki a fejemből még mindig azon füstölögve, hogy mennyire semmibe vették a véleményemet, így nem nagyon foglalkoztam Chloe sertepertélésével.
- Aucs! Chloe! Nem egy merénylő vállát szorongatod hé! – rándultam össze a váratlan kemény szorítástól.
De aztán kicsit el is szégyelltem magam, hiszen nem ő tehet arról, hogy az Öreg eltűnt, ami miatt már halálra aggódom magam, és amit persze sosem vallanák be, de kellően kikészít.
- Bocs, kissé feszült vagyok. És mehetünk, mást úgy sem csinálhatunk, míg hőseink vissza nem érnek. – húzom el a szám.
- Ne kezd te is! – villannak rá a szemeim a gyűlölt becenév hallatán. – Elég baj az nekem, hogy már Rick is tudja. Biztos, hogy még viszonthallom tőle párszor, de akkor kivágom a nyelvét, az biztos! – fújok egyet dühösen, mint egy felhergelt bika. – Ben kapitány szavajárása egyébként. – magyarázom azért Chloe-nak, hogy tudja miről van szó. – Valamiért imádja, ha így szólíthat. Én meg ki nem állom! Okés?
Nem is várok választ, hanem húzok kifelé a lakásból, hogy egyenest az űrkikötőbe menjünk és megpróbáljuk kikérdezni a rakodókat, meg az ott bóklászó személyzetet.

Örültem, hogy végre elrendeződtek a dolgok. Zavart Chloe katonás viselkedése, de amikor Cukorfalat elkezdett akadékoskodni, azt kívántam, bár ő is azon a Herefordulón vagy hol tanult volna. Akkor tudná, mi fán terem az engedelmesség.
- Ne duzzogj, kislány - mondtam neki - És bízz bennem. Tudom, mit csinálok.
Aztán minden további magyarázkodás, búcsúzkodás vagy ilyesmik nélkül, elhagytam a szobát, és utána a házat is. A kikötő felé indultam, nyomomban a kölyökkel.
- Kompra? De éppenséggel volna... Ha indul ma. Ezek a járatok eléggé kiszámíthatatlanok...
Szerencsénk volt. Nemhogy indult, de ráadásul alig fél órát kellett rá várnunk.
- Nem is ez a baj... - mondtam, mikor már a nagy hajón voltunk, ami felszálláshoz készülődött - Hanem, hogy ezzel el is ment minden pénzem. a többi a Bolhapiacon van. Szóval várom a javaslatokat, miből fogunk ott hajót venni...
Persze legrosszabb esetben még így is lophatunk. Miért ne? A priuszunk már nem lesz sokkal rosszabb tőle, legalábbis az enyém biztosan nem...

//Mars/Úrhajó-roncstelep//

-Mennyei - feleli Macheta-nak, ahogy ellöki magát a kerítéstől, és megindul mellette.
-Indul. Azzal akartam meglépni.
Valamiért elterjedt az a szokás a csipet csapatban, hogy azt sem hiszik el neki, amit kérdez, így nagyon nem lepi meg, hogy a férfi azért megbizonyosodik a menetrendről, mikor odaérnek. Különösen nem sajnálja a férfit, amiért elhagyta minden lóvéját, kellett neki fizikális fizetőeszközt használni, amikor sokkal praktikusabb egy bankkártyán tartani mindet és...
~Bakker, kezdek úgy gondolkodni, mint...na jó, koncentráljunk inkább a feladat....ARGHHH!!!!~
-Felteszem a kapitány megsértődne, ha jobb hajóval indulnánk a megmentésére, vagy ugyan olyannal, szóval ne aggódj...amivel vissza jövünk, fizetni fognak érte, hogy elhozzuk...
Biztató szavai után a kijelzőre mered, melyet a falra szereltek, hogy azon keresztül kémlelhesse a végtelen űrt, és annak minden csillagát a hosszú út alatt...

//Folytatás: ...amit az előbb írt //

-Ó, elnézést - rántottam el a kezemet.
Gondoltam vigasztalóan megütögetem, d aztán inkább lemondtam róla. Ha eddig kétségeim lettek volna, az imént remekül kiderült, mennyire értek a gyengéd kedves megnyilvánulásokhoz. Remélem, nem sírja el magát, mert a vigasztalásba a bordái is beletörhetnek.
Szabadkozását elengedtem a fülem mellett, nem is törődtem vele, hiszen civil létére megengedhette magának az efféle lazaságot, a fegyelem képviseletére itt voltam én. Nehéz lett volna megítélnem, hogy melyiknek vesszük majd nagyobb hasznát, ha a kikötőben a hajójuk után kérdezősködünk, de azt sem tartottam ostobaságnak, hogy a kettő remekül kiegészíti majd egymást, és akkor talán még hatékonyabbak is leszünk együtt, mint amilyenek külön-külön lettünk volna.
-Értettem, tehát a Cukorfalat nem a fedőneved - összegeztem. - Rendben van, akkor továbbra is Melissanak foglak szólítani. Bevetésen sem szükséges akkor Cukorfalatnak hívni? Hogy megy ez nálatok? Mindenkinek van egy fix fedőneve, vagy akciók előtt választjátok ki őket, hogy mindig más legyen?
~Remélem az utóbbi. Praktikusabb és kevésbé érzelgős. Bár ha mindig csak az édességbolt tudja megihletni őket...~
Közben már mentünk is kifelé. Pontosabban szólva trappoltunk kifelé, Melissa ugyanis annyira csalódottnak és emiatt felindultnak tűnt, amiért nem mehetett a többiekkel, hogy mintha minden dörrenő lépésével az egész galaxis tudomására akarta volna hozni, hogy most bizony a dokkok felé tart. Pisztolyközelben tartott kezemre ügyelve nem voltam benne egészen biztos, hogy fegyverhasználat esetén őt kéne-e megvédenem, vagy azt a meggondolatlan halálraítéltet, aki ne adj'isten arra vetemedne, hogy jó napot kívánjon neki.
-Mit mondasz, hol kezdjük?
A kikötőnél a legszembetűnőbb helyen három helyiség volt: egy alkatrészbolt, egy fegyverüzlet és egy jobb napokat is látott, de szemmel láthatóan így is nagyon jó forgalmat bonyolító kocsma. Kérdőn néztem Melissara. Hogy a kapitányára melyik vallana jobban, azt neki kell tudnia.

- NEM! A Cukorfalat nem a fedőnevem! És ha lehet, ne is emlegesd előttem, oké? – néztem rá még mindig feldúltan, miközben a kikötő felé tartottunk. – És senkinek nincs nálunk fedőneve, csak azon a néven szólítjuk egymást amit hallottál és semmi más nincs. Cukorfalat – köptem szabályosan a szót, - meg főleg nincs! Egyáltalán! Felejtsd el! – kértem tőle eléggé rezignáltan.
Kezdtem belefáradni ebbe az egész cirkuszba, ami körül vett. Az állandóan ellenszegülő Rick-be, az androidként viselkedő húgomba, a vadnyugati hőst játszó Machetába és a néha meggondolatlan gyerekként viselkedő kapitányba, aki most az egyszer komolyan a frászt hozta rám az eltűnésével. De igazán a legdühösebb most azért voltam, hogy volt képük itt hagyni engem, mint egy kölyköt, mert veszélyes lehet. Piha! VESZÉLYES! Hiszen ebben nőttem fel! A veszélyben!
Aztán csak Chloe szavai rángattak ki ebből az önsajnálatból, mivel mint kiderült, zombi üzemmódban, de már a kikötőbe érkeztem.
Kellett kis idő, míg az agyam is a helyére zökkent és felfogta a látványt, bár nagyon nem kellett válogatni, hogy vajon az Öreg melyik helyiséget részesítette előnyben a többivel szemben.
- A kocsma! – mutattam a kissé koszlott, de láthatóan népszerű épület felé. – Azt biztos nem hagyta ki, ha kimászott a hajóból és a holdra tette a lábát. – állítottam határozottan és megindultam a hely felé.
Már volt tapasztalatom az efféle helyekről bőven, így most sem ért váratlanul a látvány és a szagok egyvelege. Ez egy igazi matróz kocsma volt. De ekkor rám tört a felismerés, hogy vajon Chloe, hogy viszonyul ehhez és a hideg veríték kezdett csordogálni a hátamon. Elővigyázatosan tettem a pisztolyomra a kezem. Azt hiszem erre ma szükség lesz.

A Patkányfogó nevet viselő kocsmáig csendben telt az út, de ha meg is szólaltam, óvakodtam attól, hogy a nővéremet Cukorfalatnak szólítsam. Valójában tényleg eszembe sem jutott volna, de most, hogy ekkora tabuvá tette, kétszeres figyelmet szenteltem neki, hogy még véletlenül se kövessek el ilyen végzetes bakit. Mert bár sokszor kellet szembenéznem a halállal, rengetegszer kellett nálam nagyobb, erősebb ellenfelet legyőznöm, hátborzongató félelmeket leküzdve tűrve, ahogy a halandóságom rám bámul és a képembe ordít, mégis, ha a nővéremről volt szó, még én is össze tudtam menni pár centit. Mit tesz ezernyi veszély és izmokat bénító rettegés, ha valaki már látta Melissa szemében megcsillanni azt a bizonyos fényt. Senkinek nem kívánom, de olyannak végképp nem, aki nem az ő oldalán áll, mert akkor már végképp semmi nem mentheti meg.
A kocsma állapota hagyott némi kívánnivalót maga után. A csupa mocsok, bűzfelhőtől nehéz levegőjű helyiséget még mesterséges fény is alig világította meg, szóval nem csupán az itt jelenlévők feltételezhető mentális képességétől és nyilvánvalóan nem szivárványtól csillogó gondolataitól volt sötét az egész áporodott kocsma. Mindezt azonnal kiszorítottam a tudatomból, hogy a fontosabb dolgokra koncentrálhassak: amiért idejöttünk, és potenciális veszélyforrásokra.
-Bennett O'Keefe-t keressük - szólítottam meg a pultost, aki épp egy poharat törölgetett a bárpult másik oldalán -, a Bolhapiac kapitányát. Járt itt?
-Hogy járt-e? - fintorgott a fiatal csapos. - Tegnap este. Étlapot kért. Étlapot. Egy ilyen helyen...
-Nem releváns - vágtam a szavába szárazon. - Azt mondja, hova ment innen!
-Hát itt nem sok időt töltött, miután megtagadtuk tőle az ingyen flamót. Persze esküdözött, hogy majd kifizeti, de a főnök meg arra esküdözött, hogy ha hitelt adnék a Bolhapiac legénységének bármelyik tagjának, akkor fél órán át fogja verni a fejem a padlóba. Vagy a pult sarkába? Áh, már nem emlékszem...
-Nem releváns - vágtam a szavába ismét. - Azt mondja, hova ment innen!
-Nem t'om én azt - vonta meg a vállát. - Két másik fazonnal lépett le. Valami hajót akartak megkukkerolni, azt hiszem. És mintha mondott volna valamit valami üzenetről... Kinek is? Öh... Cukorfa...
-KI NE MONDJA! - dörrentem rá, az első szótagra már a két szeme közé nyomva a lézerpisztolyom csövét.
A pultos erre fejhangú visítással dobta el a rongyot és a poharat is (ez utóbbi csörömpölve hullt darabjaira a földön, majd fejvesztett menekülésbe fogott egy hátsó helyiség, talán az iroda felé.
-Ááááááá! Basszus, főnök, inkább csapkodja a fejemet a földbe, de én többé be nem állok a pult mögé!
Nem törődtem vele. Egykedvűen tettem el a fegyveremet, majd Melissahoz fordulva a kijárat felé intettem:
-Ezek szerint következő állomás a kikötő, ahol a hajó parkolt.

Mondjuk Chloe alapból nem volt az a szószátyár fajta, de a kikötőbe tartó utunk során, még a szokásosnál is hallgatagabb volt, amitől nekem meg kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, hiszen a házban csúnyán ráripakodtam, csak azért mert frusztrált és ideges voltam.
Tudtam, hogy nem volt jó ötlet rajta levezetni, de hát ő volt szegény kéznél, és még mindig nem voltam olyan állapotban, hogy ezért bocsánatot kértem volna. Majd, ha itt végeztünk! Sejtettem, hogy egy kikötői kocsmában nem lesz nehéz levezetnem ezt a feszültséget másokon.
Nem csalódtam az ivó és a vendégsereg állapotán amikor beléptünk, de Chloe arcán csak egy nagyon halvány fintor futott át, ahogy árgus szemekkel figyeltem, így kissé megnyugodtam, de hát ez még csak a kezdet.
Nem is szaporította holmi felesleges körökkel a szót drága kishúgom, azonnal a tárgyra tért és legnagyobb meglepetésemre még választ is kapott.
- Tényleg? – csodálkoztam rá a csaposra nagy szemekkel. – És nem mondja? Még Étlapot is? Nagyon be lehetett rúgva az Öreg! – bólogattam serényen, bár Chloe hamar rövidre nyírbálta a készülő válaszáradatot.
- Hmmm! Szóval azt mondta a főnök….. – vigyorodtam el kajánul. – Bocs, de közben, míg ti itt cseverésztek kérhetnék egy …egy …mindegy csak jó ütős legyen! – kacsintottam a fiúra.
- Chloe, hugicám! Miért nem hagyod kibontakozni ezt a drága fiút. – lököm meg a testvérem vállát, mikor a srác biztatás nélkül is elkotyog pár értékes információt, de az utolsó szókezdeményére csak hitetlenkedve pattanok fel, de Chloe reflexei most jobbak, mint az enyémek és a pultos máris egy pisztoly csövébe bandzsíthat bele.
- - Kösz hu……
Nem tudom befejezni, mert a szerencsétlen idióta, olyan visítással, mint egy túlpörgetett sugárhajtómű, már el is tűnt egy oldalajtón.
- Inkább a kikötői parancsnokság, mivel gondolom bejelentették, hogy melyik űrkörzetbe indultak, még ha nem is részletezték.
- Hé főnök! – kiáltottam be a még mindig lengő ajtón. – A Bolhapiac navigátora köszöni a kiszolgálást, ha már a srác fejét óhajtja valaminek csapkodni.
A válasz egy termetes puska és gazdája képében jelent meg az ajtóban.
- lehet, hogy kicsit túlzásba estünk? - nézek a mellettem álló Chloe-ra.

-Mondtam, hogy nem vagyok jó a civil társalgásban - vontam vállat Melissa aggodalmaskodására.
Hallottam a felénk dörgő lépteket, meg az ordítva közölt szitkokat, amelyekkel a tudomásunkra hozták, mennyire lassan is fogunk meghalni a közeljövőben, de legalábbis másodperceken belül.
-Rendben van, mehetünk a kikötő parancsnokságra - bólintottam, még mindig oldalt állva a felbőszült bártulajdonosnak, aki nem sok érzést indított útnak bennem. - De majd azért óvatosan a kérdezősködéssel...
-Mocskos trógerek! Szétloccsantom mindenkinek a fejét, aki pattogni merészel a kocsmámban, de ha a Bolhapiacról vannak, még ki is teszem a fejüket rófeának a falamra két agyonkínzott szeszkazán közé!
-Maverickből kinézem, hogy a távozásuk nem volt feltétlenül 100%-ig legális...
-Hozzátok beszélek, idióta tyúkok, vagy eltakarodtok, vagy az agyvelőtökkel festem újra a kricsmit!
-Szóval szerintem ne hozzuk rájuk a bajt, egyszerre csak egy problémára kelljen figyelniük.
-Figyeltek ti rám egyáltalán? - tajtékzott a puskás toporzékolva már alig pár lépésnyire tőlünk.
Kattanás jelezte, ahogy kibiztosította a fegyverét, én pedig csak erre a neszre vártam. Ez már túl nagy fenyegetésnek bizonyult, úgyhogy azonnal felé kaptam a fejem, egy időben azzal, hogy rászegeztem a pisztolyomat, és meghúzva a ravaszt, egyenesen a puska csövébe lőttem. Neki nem esett baja, de ránk már nem tudott lőni. Nem csupán a megrongálódott fegyvere miatt, hanem azért is, mert ijedtében még el is hajította.
-Éppen a nővéremmel beszélek, ne legyél türelmetlen - szólítottam meg halk, de fagyos hangon, mire csak heves bólogatást kaptam válaszul, de tekintve a hely nívóját, beértem azzal is. - Tehát ott tartottam, hogy ezúttal rád bízom a diplomata szerepét, talán szerencsésebb lesz úgy.
Előre intve megindultam kifelé, remélve, hogy követ. A parancsnokságon már valóban megálltam szerényen hátul, mint általában a testőr munkák alkalmával, és rábíztam a kérdezősködést. Valami azt súgta, hogy itt már rosszabbul venné ki magát, ha pisztolyt rántanék, ezt pedig Melissa talán nagyon sikerrel tudja elkerülni.

Chloe ténykedése és az én beszólásom már úgy látszik sok volt a jóból a kocsmárosnak, és az sem tett jót a lelkivilágának, hogy látványosan nem foglalkoztunk se vele, se a behemót puskájával, hiszen sejtettem én, hogy nem fogja használni. Itt jóval szigorúbbak voltak a törvények, mint a Marson. Na jó, annál nem volt nehezebb szigorúbbnak lennie, ami nem is nagyon volt.
- Szerintem a parancsnokságon biztos tudnak valamit mondani. – bólintottam a felvetésére. – És bízd csak rám, meg sem említem a fiúkat.
Mikor a férfi még idióta módon Chloe mellett ki is biztosította a fegyvert, akkor már tudtam, hogy bajban van, de meglepő módon a testvérem ma kegyes hangulatban volt, így csak a fegyvernek esett baja.
- Jegyezd meg hájpacni, hogy a Bolhapiac legénységét mindig, minden körülmények között ki fogod szolgálni, különben én teszem ki azt a zsíros bőrödet kitömve az ajtó elé gyerekriasztónak. – ragadtam meg a zsírfoltos, izzadt ingét, ahogy magamhoz húztam. – Itt a kártyám és kifizetem a kapitány tartozását, de ha egy centtel is többet emelsz le, mint amennyi jár, akkor visszajövök és ………
Nem fejeztem be a fenyegetést, csak egy baljós vicsorgással jutalmaztam, majd ellökve magamtól hagytam, hogy leemelje a pénzt, aztán kikaptam a kezéből a plasztikot és fordultam is kifelé.
- Jól is teszed, mert nem szeretnék egy börtönhajóval hazamenni. – biccentettem kedvenc hugicámnak.
A kikötőparancsnokságon az első asztalnál megálltam és bájosan rámosolyogtam az ott ülő vékony fiatalemberre.
- gy hajót keresek, a neve Bolhapiac. Merre jelentkezett be?

-... és én is vele leszek - fejeztem be Melissa fenyegetését.
Maverick egyébként is mondogatni szokta, hogy együtt halálos kombó vagyunk, és ahogy a hájas kocsmatulajdonos arckifejezését nézegettem, azt mindenképpen biztosra vettem, hogy osztja a fedélzeti majmunk véleményét az egyesített Skater erőről.
A kikötőparancsnokság elé érve már elővigyázatosabb voltam, és előre kioldottam a pisztolytok pántját. Ha itt is olyan vendégszeretettel fogadják a Bolhapiac legénységét, jobb lesz már előre tisztázni az erőviszonyokat, hogy tényleg csak az az információcsere tudjon lezajlani, amiért idejöttünk. A többire nem voltam kíváncsi, és feltételeztem, hogy Melissa sem.
Ahogy ígértem, végig mögötte állva várakoztam, hogy végezzen a kérdezősködéssel, de egyszer sem szóltam közbe. Itt most Melissa a védencem volt, akit ügyintézés közben kellett mindenhova elkísérnem és közben a védelméről gondoskodnom. Nem avatkoztam bele a dolgaiba, ahogy soha nem szoktam tenni az ügyfeleimmel. Közben azért figyelmesen hallgattam őket, nem annyira az elhangzottakért, hacsak nem kaptunk konkrét információt a hajó hollétéről. Engem inkább a nővérem tárgyalási képességei érdekeltek, hiszen tudni szerettem volna, hogy az én civilekkel való kommunikációm hol hibádzott. A végére annyi mindenképpen leesett, hogy ezen a téren még bőven van mit tanulnom.
Indulás előtt Melissanak még volt némi elintéznivalója.
-Rendben van, de siess - bólintottam. - Azt azért lássuk be, hogy a hajótok nem éppen normális körülmények között tűnt el, és ennyi kérdezősködéssel bár szeretném azt hinni, hogy nem keltettük fel senki figyelmét, ne adj' isten haragját, de... szóval siess. Odakint megvárlak.
Közvetlenül a bejárat előtt várakoztam. A gyanús személyeket egészen addig szemmel tartottam, amíg nem távoztak, de nem sok ilyet láttam. Igaz, volt egy nyolcéves forma kisfiú egy távirányítós kisautóval, ami kifogástalan eszköz bármiféle robbanótöltet célbajuttatásához, de végül ő is tisztának bizonyult, bár az anyja eléggé felháborodott a gyerekéhez intézett kérdéseimtől, még akkor is, ha a kisfiú kimondottan boldog volt, hogy az ő játéka olyan szuper, hogy mentes mindenféle detonátortól, ami az ő értelmezésében csak még gyorsabbá tette a kisautót. Pedig valójában, ha rövid távon is, de...
Három perce várakoztam összesen, amikor elkezdtem aggódni. Mármint még jobban.
-Melissa! - kopogtam be a vécéajtón.
Semmi válasz.
Ennyi nekem elég volt. Nem szokásom másodszor is szép szóval próbálkozni. Előkapva a pisztolyomat rúgtam be az ajtót, de a helyiség üres volt. Sehol senki. A biztonság kedvéért a férfi mosdóban is próbálkoztam, de csak egy felháborodottan ürítő öltönyöst találtam.
-Nem látott erre egy huszonöt éves, százhatvan centiméter körüli, hosszú sötét hajú nőt? - rivalltam rá pisztolyt szegezve a fejének.
-Akkor már rohadtul nem a brunyálással lennék elfoglalva! - morogta a vizelésben akadályoztatott egyén.
-Ezt hogy érti? - villant a szemem. - Milyen céljai vannak vele?
-Nincsenek tekintve, hogy nem láttam, de ha láttam volna, már rohadtul...
A következő szavai miatt, ha szabályszerűtlen is volt, hatalmasat sújtottam az arcába a pisztolyom markolatával. Nem érdekelt a vinnyogása, hátat fordítottam, és kirohantam a folyosóra. Végigkutattam az egész épületet, a szomszédos utcákat, visszamentem a kocsmába, a kommunikátorán is hiába kerestem.
Melissa a Bolhapiac sorsára jutva nyom nélkül eltűnt.

//Köszönöm a játékot, és sok sikert nővérkém //

Most az egyszer még jól is jött Chloe fegyelmezettsége, mert végig betartotta a szavát és egyáltalán nem folyt bele a beszélgetésbe, amit a kikötőparancsnokságon megejtettem.
A fiatalembernek akihez odamentem, majd kiesett a szeme, ahogy meglátott bennünket és egy-két kedves szó, na meg egy rávillantott bájos és sokat ígérő mosoly meg is tette a kellő hatást, így tíz perccel később már mag is tudtam, amit szerettem volna, hogy a kapitány maga szállt fel a hajóval, legalábbis a saját hangján jelentkezett be és közölte, hogy az űr melyik szegletébe óhajt távozni.
Bár azért volt egy sanda gyanúm, hogy talán pont az ellenkező irányba tartott, ha valami zsákmányreményében húzott el, itt hagyva csapot-papot, legénységet, mindent, de legalább abban biztos lehettem, hogy ekkor még egyben volt, csak kissé részegen a hangjából ítélve.
Ennél többet egyelőre nem nagyon tehettünk, csak reménykedhettünk, hogy Machetáék nagyobb sikerrel járnak esetleg, vagy közben az Öreg kialussza magát és visszatér, ha eszébe jut, hol hagyott bennünket.
- Ne aggódj hugi, nem esz baj. – nyugtattam meg a mindig aggodalmaskodó testvéremet. - Nekem most el kell húznom a wc-re, addig várj meg. Utána azért még körbe szimatolunk a dokkoknál, hátha látta valaki kikkel ment el a kapitány. – mondtam Chloe-nak és letámadtam az első nyilvános illemhelyet.
Mikor végeztem és éppen a kezemet mostam meg, mintha zajt hallottam volna az egyik fülkéből, mintha nyöszörgött volna valaki.
- Hé, rosszul vagy? – léptem a fülke ajtóhoz és hallgatózni próbáltam, mikor valami büdös rongy tapadt az arcomra és mire a meglepődéstől reagálni tudtam volna, már tótágast állt a világ, majd minden sötét lett.



//Én is köszönöm, nagyon jó volt – ne félts engem! //