Mólók

-Na, akkor jó - búgom kedvesen, kicsit sem törődve bele, hogy hogy ennyire ellen tud állni a természetes bájaimnak a férfi - és nem gond ha...várjunk, MI???
Oké, ennyit a pókerarcról, de baszki, Light és Blaire? És...én? Na neeee, ilyen nincs.
-Természetesen, teszem amit kell, de az Ex-elnök tisztában van a képességeimmel, a barátnője pedig nem igényel tőlem biztatást, hogy olyan legyen amilyen...szerintem sokkal eredményesebb lenne egy másik ügynök, és nekem is több hasznomat vennék valahol máshol.
Még, hogy berezeltem? Én? Uggyan...
-Miért kellett lemondania? Mármint Light-nak? Nem mintha számítana, ha ártani akar az Orionnak, egy szavukba kerül, és elintézem, hogy valaki kibelezze a kedvemért...természetesen csak ha odáig fajul a dolog - teszem hozzá szemlesütve, játszva az ártatlan kislányt. - De, ha jól értem, ezek szerint most nincs számomra semmilyen feladatuk?

Szóval zavarja, hogy nem tud elcsábítani? Nos, ez engem is zavar. De hát a munka, az munka... Nem mintha utána ne volnék kapható egy kis szórakozásra. Az viszont nem lepett meg, hogy tart a Light-Cutter párostól. Mióta Morgana elmesélte, amit elmesélt, én is tartottam tőlük.
- Ez egyelőre hipotetikus beszélgetés. Amennyire én tudom, nincs szükség jelenleg a megfigyelésükre.
Hűségesnek hűséges volt, de félt. Ez még mindig jobb, mintha Light pártját fogná.
- Nem mozdítja elő az ügyünket Light halála. Most még, amíg nincs új elnökünk, semmit sem fog tenni. A későbbiekben viszont, ha átlépi a határt, számítani fogok magára.
Igyekeztem a nőre koncentrálni, de nem segített, hogy hallottam a szomszédja gondolatait, aki unos-untalan ugyanazt a bárgyú popszámot dúdolgatta, fejben is.
- Nem ismerem a részleteket. Light ellehetetlenítette magát, És Valeur Elnöknő lemondásra szólította fel emiatt, amit ő meg is tett. Ami magát illeti, szépségem.... - csak úgy kicsúszott, nem tehettem róla - Talán akadna egy kis feladat is, éppenséggel... Csak egy kis apróság.

-Egyenlőre... - ismétlem meg a férfi első szavát, nem sok lelkesedéssel. - Ahogy ismerem, nem sokáig marad ez így...
Közben figyelem, hogyan legelteti rajtam a szemeit, és nyugodtan könyvelem el magamban, hogy azért teljesen nem vesztettem el a vonzerőm. Mondjuk, ha bevetném a képességem...á, fölösleges, ennél jobban nem lehetne férfi, pfff...
-Ó valóban? - Kérdem, felcsillanó szemekkel. - És pontosan miről lenne szó? Előre szólok, hogy főzni és takarítani nem szoktam, és a mosás sem éppen az erősségem - jegyzem meg gúnyosan, ugyanis valami gyanús a hangsúlyában, de nagyon.

Méghogy elveszítette a vonzerejét... Alig fértem a bőrömbe! De nem adhattam át magam ennek... neki... Akkor többet tudhatott volna meg tőlem, mint amennyit tudnia szabad. És különben sem okos dolog keverni a munkát a szórakozással...
- Valóban -feleltem - Persze csak ha úgy érzi, készen áll. Ha nem, senki sem fog haragudni, ha még egy ideig pihen... Nos, lássuk.
elővettem a zakóm belső zsebéből egy minikomputert. Alig volt több egyszerű adathordozónál és lejátszónál.
- Amit kérni fogok, lehetséges, hogy árulásnak fogja tekinteni, így ha visszautasítja, nem fogok ellenkezni. Valeur Elnöknő szerelmi kapcsolatba bonyolódott egy emberrel, bizonyos Matthew Kyle-lal. A férfi a Marson dolgozik magánnyomozóként. Nem akarom, hogy elcsábítsa, vagy bármi ilyesmi, sem azt, hogy Morgana ügyeiről tudakozódjon nála... De tudni akarom, hogy a kapcsolatuk a telepaták számára mekkora biztonsági rést jelent. Morgana bízik Kyle-ban, és én tudni akarom, bízhatok-e ezzel együtt Morganában.

-Úgy érzem! - Jelentem ki határozottan, aztán a következő lépésnél felszisszenek, mikor benyilall az oldalam, én pedig kénytelen vagyok leülni egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit!
-Hát, szaladgálni nem fogok, de hátha valaki megsajnál, és elmond nekem minden államtitkot, ami az eszébe jut.
~Baszki, miket hordok itt össze már megint?? Hülye én...~
-Emberben? Ez alatt azt érti, hogy ember-ember? Hmmm... - Közelebb hajolok a számítógép kijelzőjéhez, hogy szemeimben tükröződhessen a férfi képe, aztán megnyalom a szám szélét.
-Hali lali papi - Búgom, majd Dario felé fordulok.
-Ha ügyesen titkolnák, soha sem derül ki, nem igaz? Abból nem lehet baj, ha felteszek neki pár kérdést...kettesben.

A fejemet ráztam, de közben is mosolyogtam.
- Nem, nem, nem... Tisztában vagyok vele, hogy vannak bizonyos... Adottságai. De szeretném, ha ezek helyett most azt használná, amit tanult. Morgana a barátom. Nem akarom, hogy a kapcsolata kárt szenvedjen épp azért, mert meg akarom védeni. De vannak Kyle-nak régi bajtársai, kollégái... Velük azt tesz, amit akar.
És velem is, gondoltam, de ezt legalább sikerült nem kimondanom.
Összeráncolt homlokkal néztem rá.
- Gondolja, hogy nincs kész egy kis testmozgásra? Mármint, ami a küldetését illeti, természetesen. Mert ez bizony talpalással és ilyesmivel járhat.
Felálltam, a kis adathordozót pedig a nő ölébe ejtettem.
- Szeretnék mihamarabb eredményeket kapni. Természetesen a lehető legnagyobb diszkréció mellett. Jó volna, ha Morgana nem értesülne erről...

Hozzáfogok a megjátszott csalódottság című egy személyes színdarab előadásához, nyitányként egy tettetett durcássággal felspékelt szájfélrehúzással, és némi sértődött morgással.
-Ugyaaan máááár, nem fog fájni neki, csak ha ő is azt szeretné - kacsintok rá, aztán újra megvizsgálom a célpont orcáját.
+Rendes palinak tűnik, ha tényleg odavan az elnökért, úgysem megyek sokra, ha pedig csak testiségről van szó, jobb ha még most kiderül, nem igaz?
~Mondjuk, gondolat olvasó a csaj, szóval elképzelhető, hogy nem kell félteni.~
-Ó, kész vagyok én mindenféle testmozgásra! Lehet, hogy a lábam még nem ért velem egyet ebben, vagy a bal oldalam, de ez legyen az én problémám. Estére a Marson leszek, és ha minden jól megy, holnap reggelre megkapja a jelentését. - Jegyzem meg, kacér mosollyal. - Ha ez lenne minden, el is kezdek bepakolni. Azt hiszem hosszú éjszakám lesz...
Újabb kacsintás, hogy jelezzem neki, nem kell aggódnia, nem fogom megerőszakolni az elnöknő pasiját, ennyire azért nem szeretem a börtönkosztot.

Szívesen mondtam volna, hogy volna itt még valami, de nem voltam biztos benne, hogy ez valóban jó ötlet volna. Mármint persze, volt részem, ami azt súgta... Vagy üvöltötte, hogy ennél jobb ötletem már rég volt, de hát józan esze is van az embernek, és az meg egészen mást tanácsolt. Igaz, gyengén... Remegő hangon... És nem is túl magabiztosan... De a józan ész már csak ilyen.
- Igen, ennyi lenne. Egyelőre. De nem kizárt, hogy a jövőben még fel fogom keresni... Bizonyos ügyekben.
Az ajtó felé indultam, és kezemmel már a kilincsen, megálltam. Visszafordultam.
- Ja, és nem Valeur az egyetlen gondolatolvasó... Remélem, megbocsátja nekem ezt a kis elővigyázatosságot. Szóval kihangsúlyoznám még egyszer: Matt Kyle nem kezelendő ellenségként, sem prédaként. Csak tudjon meg minél többet róla. És amikor jelenteni jön... Húzzon fel valami szexit.
Azzal kinyitottam az ajtót, és otthagytam a nőt.

// Köszönöm a játékot! //

A gúnyos megjegyzést csak elengedtem a fülem mellett, ahogy a férfi arcát vizslattam. Most csak hülyíteni próbál, vagy tényleg ő a Lordunk? Oldalra billentett fejjel figyeltem, majd közelebb is hajoltam, mígnem pár cm-re volt az arcom az arcátúl.
Így hazudjon a szemembe, ha tud!
Aztán ahogy teltek a másodpercek, azt hiszem, egyre biztosabbá váltam benne, hogy tényleg ő az. A szemeim lassan elkerekedtek, ahogy visszahuppantam az ülésre. Vagyis, előbb magam alá húztam a lábaimat, és ilyen térdelő ülésben, felé fordulva folytattam, fellelkesülve.
-Wow... Ezek szerint tényleg te vagy az? Azta, el sem hiszem... Ne haragudj, hogy úgy neked rohantam a parton az előbb... tényleg, mióta vagy te a Lord? Meg milyen érzés annak lenni? Nehéz? Szereted? Régóta töltöd be ezt a posztot? Sok elfoglaltsággal jár? Nem unalmas az a sok adminisztrációs meg diplomáciai munka? Most is valami munkádat intézted, amiben megzavartalak? Egyébként van tesód? Hol is van az az Udvar? -hadartam egy szuszra a kérdéseimet, hogy csak győzze majd megválaszolni őket... De... Ő ajánlotta fel, hogy kérdezzek, nem igaz?

Nem pontosan értettem, mit csinál, és egy egész kicsit zavaró is volt.
- Megtisztelő az érdeklődésed, de tudod, el vagyok jegyezve...
Aztán, amikor már tényleg nem tudtam magammal mit kezdeni, visszatért a helyére.
- Igen, tényleg én vagyok - sóhajtottam gyászosan - Teljes életnagyságban. És igen, baromi nehéz. Nem, egy cseppet sem szeretem. Jó ideje én vagyok a Lord, több évtizede. Hogy milyen érzés? Annak, aki szereti, ha tonnás súlyú felelősség nyomja a vállát, biztos jó. És már hogy a fenébe ne lenne unalmas a papírmunka? Láttál te már olyan papírmunkát, ami nem volt unalmas? - kérdeztem mosolyogva. Próbáltam visszaemlékezni a többi kérdésére.
- Testvérem nincs, bár azt nem pontosan értem, hogy ez hogy jön ide. Fontos munkám... Hát persze, borzasztó fontos folyópart-felmérést végeztem éppen, annak érdekében, hogy lehetőleg senki se találjon meg, aki keres...
Mintha csak végszóra jött volna, megszólalt a kommunikátorom. Sóhajtottam, de a bejövő hívás alatti névből tudtam, hogy ezt nem linkelhetem el. Fáradt hangon szóltam bele.
- Igen?
Két percig hallgattam, majd megint azt mondtam, hogy igen, és bontottam a vonalat.
- Sajnálom, de mennem kell. Az Udvar címét megtalálod a HoloNeten, bármikor eljöhetsz. Azt hiszem, az volna a legokosabb, ha idebent változnál át, aztán kinyitnám neked a kocsiajtót...

-Tudom… bocsi… -motyogtam az orrom alá, ahogy visszakuporodtam az anyósülésre, és felhúztam magam alá a lábaimat.
Csak szótlanul hallgattam, ahogy sorra válaszolgat a kérdéseimre, és… nem tudom, de valamiért azt hittem, hogy ha valakinek ilyen magas pozíciója van, azt örömmel tölti el a dolog. Ennek ellenére, Bennél valahogy nem ezt éreztem. Sőt, inkább úgy jött át az egész, mint ha még tehernek is érezné az egészet.
-Nem tudom, még sosem csináltam, bár nem is hiányzik… De, ha ennyire rossz, akkor miért nem keresel valaki mást a helyedre? Mármint nem akarlak lemondatni, ne értsd félre… vagyis… tudod mit? Inkább vedd úgy, hogy nem szóltam… -halkult el a hangom, ahogy megcsörrent a kommunikátora.
Miközben Ben beszélt, én látványosan kifelé nézelődtem az autóból.
-Rendben. Hagyd csak, köszi, ne fáradj… azért örültem a találkozásnak, minden jót! –búcsúztam el tőle, majd lenyomtam a kilincset, visszaváltoztam, majd a kabát alól kibújva kisurrantam az autóból.


//Köszi a játékot!//

*Az étterembe egy csodás esténk volt. Egy félreeső kis szeglett, ahol csak és kizárólag a Kedvesemmel osztottam meg a ma este örömét. Hisz most volt a hónapfordulónk, még ha ebből az időszakból nagyon minimálisat is tudtunk együtt tölteni. Rajtam egy hosszú világoskék estélyi volt és a lábamon a magas sarkú, illetve most már a kabátom, hisz olyan szép volt az ég, hogy muszáj volt egy kicsit sétálnunk. No meg kettesben voltunk és a környéken ilyenkor egyetlen ember sincs és nem is lakom messze. *
- Remélem Te is jól érezted magad Kedvesem… * Fordultam oldalra, hogy egy csókot adjak neki. Szemeimben az öröm csillogott és jócskán lehagyva a díszes társaságot – kettő előttünk, kettő mögöttünk - , ami négy személyből állt bújtam hozzá. Karjaimat köré fontam és feltekintettem a szemeibe.*
- Tartozom neked egy vallomással… * Húzódtak mosolyra az ajkaim, hisz ezt mondjuk már rég kellett volna. De talán Én magam sem voltam ebben biztos, azonban abban igen, hogy Ő szavak nélkül is tudja.*
- Még nem mondtam… de… azaz igazság, hogy… szeretlek. * Nyögtem ki végül mint egy zavarban lévő kamasz. Jó vicc… 65 éves vagyok. Na de mindegy, arcomon ott volt a pirulás nyoma, még ha a szemeimben csak és kizárólag a szerelem csillogása volt és az örömé, hogy itt van velem és megélhettem ezt a pillanatot. Hisz ha nem lenne, nem is mondanék ilyeneket.*

Sosem hittem volna, hogy az életben még érzem magam ennyire boldognak, mint amilyen mostanában voltam Ana-val. Mikor a kedvesem meghalt azon a szörnyű napon, akkor vele haltak az emberi érzéseim is úgy éreztem, de ez a temperamentumos, határozott nőszemély valami olyan módon elcsavarta a fejem, hogy mostanra már fülig szerelmes voltam.
Ez a hónap is úgy elröppent, hogy szinte fel sem fogtam, amit most ünnepeltünk meg és aminek a tiszteletére még arra is rávettem magam, hogy öltönyt húzzak, sőt még nyakkendőt is kötöttem.
Mikor felsegítem rá a kabátot, hogy a kellemes és meghitt vacsora végeztével, az estét még egy kettesben andalgó – na persze a testőröket nem számítva – sétával tegyük még romantikusabbá.
- Nagyon! – nézek a mosolygó szerelmem szemébe, és az ajkamhoz hózom a kezét, melyre egy csókot lehelek. – És köszönöm neked, hogy megajándékoztál ezzel.
Aztán, ahogy átkarolva egymást már az utcán járunk és kimondja a szót, melyet oly régóta várok már, bár érezni mindig is éreztem, akkor már az én szemeim is boldogan ragyognak fel, és magam felé fordítva hevesen megcsókolom.
- Ó édes, drága szerelmem! Sosem hittem volna, hogy ez az egy szó ilyen boldogsággal tud eltelíteni! Én is szeretlek nagyon, nagyon, de hát ezt úgy is tudod. – öleltem át melegen és indultam meg vele újból, hogy mielőbb a házhoz érjünk. – Azt hiszem ennek megünneplése még csak ezután jön majd…….a hálószobában. – suttogom a fülébe a mondat végét.

A háztetőn hasalva, kezében egy nagy erejű puskával kémleli a szerelmespárt, és persze az udvarhölgyeket is,kik gyanútlanul menetelnek, és akiknek olyan könnyen le tudna szedni innen, hogy komolyan reménykedik benne, más nem akarja megtámadni a Protector asszonyt, mert ma este nem lenne nehéz dolga.
-Látom a célpontot. - Jelenti Chloe-nak, aztán rázoomol a párosra a lézermikrofonnal is ellátott nagy erejű távcsővel. A beszélgetésüknek minden szavát hallja, és bár ne tenné. Ami érez, az a meghatottság, az irigység, a bűntudat, és a hányinger egy sajátos keveréke, és bár nagyon szívesen meghúzná a ravaszt, végül mégis a lelkiismerete győz.
-Még várunk. A célszemélyek arra készülnek, hogy...szexuális kapcsolatot létesítsenek egymással. Ez a tettük után fáradtak lesznek, és jól láthatóan fegyvertelenek. Egyenlőre várunk.
Chloe erre gépiesen biccent, Maverick pedig vet egy utolsó pillantást a távcsőben Jimmy-ra, aztán elteszi a fegyvert, és hátát a falnak támasztva kikapcsolja azt, hogy addig se szúrja ki őt senki.
~Jössz ezért eggyel Jimmy, még ha nem is tudsz róla. Cserébe mondjuk megbocsájthatod, hogy végül úgyis elraboljuk a csajod. ÉS mivel úgysem fogod megtudni, hogy én tettem, ez az egész túl van tárgyalva. Szerinted is? Helyes.~
Így aztán a két szuper bűnözőnek öltözött zsoldos egyenlőre csak csendben vár, és figyel...illetve dehogy figyelnek! JÉZUS! Rick Anastasia ablakára céloz a lézermikrofonnal, és beállít egy műszert, hogy jelezzen, ha elcsendesednek azok ketten. Addig is előhúz két rúd Snickers-t, és az egyiket Chloe felé nyújtja.
~Na jó...de remélem azért gyorsan ünnepeltek. Komolyan mondom, kezdem úgy érezni, hogy engem kínoznak itt valójában...de behajtom én ezt Jimmy fiún, egyet se féljen!~

*Hát be kell vallanom, hogy Jimmy legalább annyira örült ennek az egy szónak, mint amennyire engem feszélyeztetett. Így nem is volt csoda, hogy bár örültem neki és vigyorogtam mint a vadalma még is ott volt bennem az a hangyányi feszültség, hogy most már ez valóban komoly és így kimondva már olyan mintha… Na ne agyalj Ana… élvezd és kész. A fülembe suttogott szavakra csak lesütöttem a tekintetem egy pillanatra aztán már vigyorogtam is.*
- Ezt azért mertem remélni. Jah és még valami, holnap nem megyek melózni és kivételesen itthonra se hoztam haza semmit. * Néztem rá sokat ígérve, hogy bizony tudja, hogy mire is gondoltam. Na nem ám… én még tartozom neki valamivel.*
- Egyébként is lógok neked még a fagyis gonoszságod óta. S mint mondtam én nem vagyok könyörületes, szóval készülj fel lelkileg. * Aztán már meg is érkeztünk haza és se ajtót nem kellett nyitni se semmit. Milyen mázli, hogy vannak őrök, legalább nem fagy le a kezem, hisz nekik kell elől menni. Na meg mögöttem. Röhej, hogy Ryan még így is négy marhát akasztott rám. Pedig aztán sosem történt még semmi komoly velem. Ha meghúzom, a bokám az ellen amúgy sem tehetnek. A házba érve levettem a cipőm, kabátom és a táskám. Vigyorogva megtámadom a szobát és a konzolon aktíválom a kódot. Mikor Ryan nincs a házban ez már megszokás. Hisz ha itt van, akkor meg ha más nem de Ő beriasztja. Utána már csak vigyorogva kezdtem el a ruhám cipzárját lehúzni hátul miközben kacéran néztem vissza Jimmy szemeibe, ahogy a fürdő felé haladtam.*
- Jössz vagy maradsz? * Kérdeztem nevetve, ahogy megláttam a szemeit. Ostoba kérdés, sosem hagyná ki pláne mikor ilyen éhesen nézek rá.*

Szavai, amivel megerősíti, hogy ő is ugyanarra az ünneplésre gondolt, mint én, csak jóleső borzongással reagáltam, na meg egy kaján vigyorral, ahogy kapott tőlem egy puszit a fülére.
- Au! – forgattam meg a szemeimet színészkedve, mint aki valami rossz hírt hallott, pedig inkább nagyon is felizgatott a mondanivalója. – Pedig már azt hittem sikerült elfeledtetnem veled, azt a kis „gonoszságot”. – jajdultam fel, de a szemeimben ott lobogott a vágy, melyet egy percig sem titkoltam.
Aztán már meg is érkeztünk a házba, ahol rekord sebességgel jutottunk a hálószobába, és már nagyon nem érdekelt, hogy a testőrök esetleg összesúgnak-e a hátink mögött sokat sejtető mosollyal, vagy, hogy tele a ház riasztóval, csak Ana érdekelt és mielőbb meg akartam kapni.
Ahogy kívánatosan és kacér mosollyal a fürdő felé haladt, hát nem nagyon kellett biztatni, mire utol értem, rajtam már nem volt egy szál ruha sem.

Pár órával később, fáradtan és kielégülten feküdtem a kissé leharcolt ágyon, a karjaimban tartva a békésen szuszogó kedvesem és elégedett mosoly ült az arcomon, ahogy a sötét mennyezetet mustráltam. Aztán lassan hatalmába kerített az álom, de soha ilyen boldogan nem aludtam el még.
- Szeretlek édes! – suttogtam még előtte, egy kicsit még szorosabbra fűzve a karjaim körülötte.

Szemforgatva sóhajtottam fel, ahogy Maverick felém nyújtotta a csokit. Hihetetlen, hogy ennyire komolytalanul vesz mindent. Leáll nassolni az akció kellős közepén, arról nem is beszélve, hogy már vagy százszor megbántam, hogy rábíztam az álruhák beszerzését. Sokan biztos dicséretesnek találták volna, hogy maradt a klasszikusoknál, de nem voltam benne biztos, hogy én jó érzem magam Macskanő jelmezben, amíg itt csámcsog a ragacsos csokiján egy életnagyságú Batman. Ez a férfi egyszerűen semmire sem jó!
~Nyugalom, Chloe! Te is tudod, hogy azért elég jól képzett katona, és a bevetéseken azért mindig tudja hasznosítani magát, úgyhogy még az is elképzelhető, hogy mást is fog tenni, mint az agyadra menni.~
A megfigyelt személyek igen fáradhatatlannak tűntek. Elismeréssel kellett adóznom a Protector asszony felé, aki ahhoz képest, hogy irodai munkára kárhoztatott, egész jó erőben volt. Mindenesetre elég sokáig bírták szusszal, már-már aggódtam, hogy még hajnalban is egymást fogják gyömöszölni. De végül csak álomba szenderültek, én pedig inthettem Mavericknek, hogy végre idő van.
Amíg ő a saját dolgával foglalkozott, én magára hagyva az épület garázsa felé vettem az irányt sietve, de azért nem rohanva. A sikló ott állt, ahogy számíthattunk rá, és mire odaértem, már szükség is volt rá. A felé rohanó sofőrt egyetlen gyors ütéssel az eszméletlenségbe segítettem, majd miután kivonszoltam az utcára, hogy azért ne essen komolyabb baja, magam ültem be a sikló vezérlőpultja mögé, majd az ilyen helyzetekre kijelölt vészkijárathoz kormányoztam, hogy a Protector biztonságosan kimenekülhessen az eddigre már lángokban agonizáló házából. Onnan persze nem láthatta, hogy nem a megszokott sofőrje jött érte, hanem egy idióta jelmezbe öltöztetett emberrabló, de hát éppen ez volt a terv. Ezek után már csak Mavericket kellett felvennem, hogy a kijelölt helyre vihessük a túszunkat.
Már persze, ha minden simán alakult.

Nem fogad el nemet egyébként, szóval hiába forgatja 9 életnyi elmebajjal rendelkező társa a szemeit, akkor is az ölébe dogja a csokit.
-Tele van proteinnel, szükséged lesz rá, ha ezek ketten még sokáig nyomják. - Félve sandít a műszerre, amit az ablakra állított, de aztán le is veszi róla a tekintetét, annak ellenére, hogy csak hullámzó vonalakat láthat rajta, semmi mást.
-Márpedig ellesznek még egy darabig. Tudom, hogy kibírod reggelig, de minek, ha nem muszáj?
~Azért megnézném, milyen arcot vágna, ha hajnalban még mindig nyomnák, én pedig kijelenteném, hogy na jó, elég volt, éhes vagyok, rendelek egy pizzát!~
Az, hogy ezt végül nem említi meg szóban hatalmas önuralomról árulkodik, ahogy az is, hogy nem bámulja állandóan a kolléganőjét, igaz, ha jobban belegondol, most sincs kevésbé szolidabban öltözve, mint általában, sőt. Ő ellenben...
-Idő van - Szól, mikor a fülében jelez a műszere, és azonnal a távcső elé hajol, hogy saját szemével is megbizonyosodhasson róla, hogy tényleg levetették végre a galamb jelmezt, és újra emberi lényekké váltak, nem pedig csak átvonultak, hogy leamortizáljanak egy másik szobát is.
-Rendben, a célszemélyek békésen fekszenek. Akció indul.
Mély levegőt vesz, aztán tűzet nyit. Majd újra, újra, és újra. A speciális lövedékek 4 különböző szobát borítanak lángra egyetlen másodperc alatt, köztük azt is, ahol épp Anastasia és Jimmy tartózkodik. A lángok egyenlőre nem kebelezik be az ágyukat, viszont az ajtótól elvágják őket, és úgy közelednek feléjük, mint dühös rozmár csapat a nagyon eltévedt kenguru felé. A házi tűzoltó rendszer természetesen gyorsan végezne ezzel a kis kényelmetlenséggel, ha nem pont a füstérzékelőket lőtte volna szét a támadójuk.
~Hmmm...remélem tényleg olyan jó erőben van az elnöknő, meg Jimmy is, mint az aktájukból gondoltuk. Elég ciki lenne, ha benn égnének.~
Aztán vállat von, átállítja a puskáját sorozat tűzre, és a biztonsági személyzetet kezdi boldogítani, hogy még véletlenül se mehessenek a Protector asszony közelébe, vagy legyen idejük azzal foglalkozni, hogy ki vezeti a járgányt, ami a segítségére siet majd.

*Hát a zuhanyzás kissé elhúzódott, ahogy az alvás része is a dolognak. De ez nem érdekelt, mint mondtam nem megyek másnap melózni, amúgy sem terveztem mást talán még enni sem. De már csak laposakat pislogva feküdtem Jimmy vállám egy önelégült és kielégült mosollyal az arcomon kezdett el húzni az álom. A szavai még úgy ahogy, félig meddig eljutottak a tudatomig, de már csak jóleső morgás volt a válaszom, ahogy a másik kezét a csípőmre csúsztattam, hogy így ölelve aludjam ki magam…

Valamikor később, azonban már köhögve ébredtem és körbe tekintve vettem észre, hogy ég valami.*
- Jimmy ébredj… ég a ház. * Kiabáltam el magam és azonnal kipattantam az ágyból, hogy kómás buksimmal majd nem az ajtó felé ugrottam, ha Jimmy nem rántott volna vissza, akkor bizony már a tűzben lennék. *
- A fürdőből van egy rejtett kijárat… * Ragadtam meg a kezét, hogy arra vezessem arra már nem volt időm, hogy felkapjam magamra a takarót, vagy elvegyem a telefonom az asztalról, így csak meztelen rohantam be Jimmyt magam után húzva, sűrű köhögés közepette. *
- Húzd el a szekrényt… nem nehéz… * Adtam ki az utasítást és egyetlen mozdítható szekrény volt így nem kellett magyarázni és addig felkaptam a felakasztott köntösöm és Jimmyét is neki dobtam. Aztán beírtam a kódot mire a fal szétcsúszott és nyomban a siklóhoz rohantam az ajtaját feltépve ültembe és rántottam be magammal Jimmyt is. Nem hiszem, hogy most azzal foglalkozna, hogy megkerülje a kocsit és onnan szálljon be… S ha mind a ketten sikeresen beszálltunk, akkor csak előre szóltam.*
- Mehetünk... * S fájó tekintettel néztem a szobám, a házam mely lángokban állt.*
- Mire kiérnek a tűzoltók oda minden... Nem érnek ide elég gyorsan, hiába riszatotta a kód a rendőrséget és a tűzoltókat is. * Hangomban pedig ott lapult a fájdalom... egyetlen hely volt, mely eddig mindent megúszott.*

Szinte ahogy megszólalt Ana, már ki is pattantam az ágyból, ahogy a szemem is és azonnal éber voltam, hiszen nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy kómázzak. Ez a munkámmal járt és én még ezért voltam életben.
Azonnal felmértem a terepet és még időben ragadtam meg kedvesem karját, hogy visszarántsam, mielőtt belefutott volna a lángokban álló ajtóba.
- Vigyázz! – kiáltottam fojtottan, hisz a füst már jócskán ellepte a szobát. – Hajolj le, ott kevésbé sűrű a füst. – nyomtam lefelé Ana fejét, hogy minél kevesebb káros anyag jusson a tüdejébe.
Megkönnyebbültem, mikor kiderült van vészkijárat, bár sejthettem volna, hogy létezik ilyen, így azonnal arrafelé indultam Ana-val együtt és tettem, amit mond, miután legalább egy köntöst sikerült magunkra kanyarítani, igaz én felkaptam közben a nadrágomat is, és csak úgy alsó nélkül beleugrottam, mikor már a fürdőben voltunk, ahol kevésbé volt fullasztó a levegő.
A szekrényt félretolva már a készen álló siklóba pattantunk.
- Hol van ilyenkor Ryan? – kérdeztem izgatottan, mert nem tudtam mi ilyenkor a kötelező protokoll, de azt viszont tudtam, hogy nem örülne, ha Ana kíséret nélkül maradna még ilyenkor is. De nem akartam most ezzel nyaggatni a szerelmemet, mikor lerítt róla, hogy mennyire megviseli a dolog, hiszen most ég hamuvá az otthona.
- Csak az utcára menjen ki! – szóltam a sofőrnek. – Ott megvárjuk a testőröket. – utasította most Ana helyett is. – Én meg szerzek egy fegyvert tőlük. – öleltem magamhoz Ana-t vígasztalóan.

-A Protector a kijelölt evakuációs pont felé tart - jelenti rádióján keresztül Chloe-nak, úgy, hogy ha valaki esetleg hallgatózna, az se gondoljon rosszra, hisz nagyjából ilyesmit jelentenének a testőrök is nem? Ryan szerint de, és nagyon reméli, hogy ha ő nincs itt, hogy odafigyeljen erre, nem az a szokás, hogy "A banya elindult a tragacsa felé" vagy ilyesmi.
-Pozíciót váltok.
Még egy utolsó sorozat a környező lámpákba, ablakokba, és egyebekbe, hogy odalent érezzék a fiúk a törődést, aztán felpattan, és tova szalad a háztetőkön, hogy rálátása legyen Anastasia-ra akkor is, amikor beszáll a járgányba. Először a járgányt látja meg, hisz előbb ér oda, mint az öltözködő szerelmespár, és amíg ők is felbukkannak, újratölt. Továbbra is speciális lövedékeket használ, igaz ezúttal nem olyanokat, amik lángra lobbantják a környezetüket, hanem a rendőrség által is rendszeresített, tömegoszlató antigravitációs lövegeket. A legenda szerint ezt a lőszert akkor dolgozta ki egy színházi kellékes 500 évvel ezelőtt, amikor megunta, hogy az ismerősei minden házibulin azzal ugratják, hogy: "de azért ugye tudod, hogy a valóságban nem repül 3 métert hátra az, akit meglőnek?". Nos, az ő találmányával igen. A golyót lassú utazósebesség jellemzi - szinte látni is lehet ahogy repül - becsapódáskor viszont egy antigravitációs mező alakul ki, ami tovább löki azt, aminek ütközik. Nem feltétlen halálos - sőt, az esetek többségében nem az - viszont marhára fáj, és a frászt lehet vele hozni minden olyan harcedzett személyre, ki a "valósághoz" szokott egy harcmezőn.
~Szerencsétlenek, hogy repkednek itt összevissza...mint a gumimacik esküszöm...mindegy, nem szabad röhögni! Nem szabad, mert az őrült nő kibelez! Nem sz...MI A F...~
Na igen, a terv, hogy Anastasia beszáll, majd a sikló elhúz, mielőtt Jimmy követhetné elég jónak tűnt papíron, csak arról feledkezett el, hogy mi van, ha kézen fogva jönnek, és Chloe nem adhat gáz, anélkül, hogy leszakítaná valamelyik célszemély karját.
~Francba,francba,FRANCBA!!! Miért nem gondoltam rá, hogy a normális emberek ilyet is szoktak? Ja várjunk...aha...túl rég óta lógok vele...~
Mivel nem szeretné, ha a siklóban ketten lennének egy ellen, ezért felpattan, hogy lássa a kocsi mögül érkező Jimmy-t, és egy sorozatot lő a férfi mellébe a gumimaci lövedékből, hogy visszalökje őt az épületbe, anélkül, hogy bármelyik célszemély komolyabban megsérülne. Persze amíg feláll, a testőrség is kihasználja az időt, amíg nem rájuk lőnek, és tűzet nyitnak a merénylőre, aki találatot szenved el a mellkasán, és a fején is, mielőtt szikrázva hanyatt esne.
-Bakker... - szólal meg nyöszörögve 5 másodperc rádiócsend után - akitől vettem nagyobb gyík, mint gondoltam...ez a szar tényleg "golyóálló"...köh...köh...Amúgy jól vagyok, ha érdekel, indulok a találkozópontra.
Közben feltápászkodik, és az épület másik széléhez lépdel, majd ha már ott várja a sikló, be is ugrik annak ajtaján, a vezető mellé.
-Tűnjünk innen...

Rosszul alakultak a dolgok. Úgy számoltunk, hogy Anastasiat visszük el, nem úgy, hogy mindkettőjüket. Gyorsan számba vettem a lehetőségeket, de sajnos a kormány mögött ülve sok dolgot nem tehettem. Megfordult a fejemben, hogy felszállhatnánk azelőtt, hogy Jimmy is beszállna, de nem akartam megkockáztatni, hogy a Protectornak baja essen. Bíznom kellett abban, hogy a társam tudja a dolgát.
-A Protector a testőrével együtt megérkezett az evakuációs ponthoz. Pozícióváltás sürgős. Ismétlem: sürgős!
Reméltem, hogy ennyiből is érti, mit akartam mondani. Már csak azért is, mert sokkal tovább nem tarthattam alacsonyan a gépet, tessék-lássék ringatózással, mintha már indulnánk is, csak még pár gombot le kellene előtte nyomnom. De a katona élhet, megcsinálta.
-Azért a fejedet megvizsgálnám, Bruce. Gyíkok nem tudnak kereskedelmi procedúrát bonyolítani. Kommunikációs, motivációs és biológiai akadályai lennének. Azt ajánlom, ha megvagy, ülj le, és pihend ki magad.
Amint megérkezett mellém (nyilvánvaló fejsérülése ellenére meglehetősen kecses mozdulattal), azonnal felszálltunk. Nem volt sok kedvem megvárni, hogy akik odalent maradtak, vajon azonnal rájöttek, mi folyik itt, vagy azt fogják hinni, hogy a sofőrt, és így a Protectort is veszély fenyegeti, ha rátört a merénylő. Ez már olyan részletkérdés volt, ami sokat nem számított, de veszélyes lett volna kideríteni.
-Ha magával akarta hozni a partnerét, biztos feltűnt neki, hogy nincs vele - jegyeztem meg, majd a fejemmel hátraböktem, amerre Anastasia volt az ajtó mögött. - Talán nem ártana kezdened vele valamit, hogy... megnyugodjon. Örülnék neki, ha legalább addig nem lenne vele baj, amíg megérkezünk. Elbírsz vele, vagy inkább átvennéd a volánt?
Itt már sebesen haladtunk, hogy minél hamarabb elérjük a kijelölt épületet, de már kellőképpen eltávolodtunk a lángoló háztól és a testőrség maradékától ahhoz, hogy egy kicsit lassítsak, ha Maverick inkább a B) variáció mellett döntött volna.

*Ahogy Jimmyt eltalálják, a lövedékek csak felsikoltok, és már szállnék is ki utána, hogy visszahozzam magam mellé mikor az ajtó automatikus bezáródik.*
- Hééé… nyissa ki… * Kiabáltam előre és ütögettem meg az üveget. Hangom kétségbeesett volt és nem tudtam mit csinálni. Hiába ráztam, nyitogattam, nyomtam a gombot egyszerűen nem csinált semmit. Kétségbe esésemben még a könnyeim is elindultak.*
- Ha valami baja lesz, holnap kereshet új állást. Hallja???? Álljon már meg az űristen szerelmére… * Kiabáltam, mint egy veszett egér, hisz vissza akartam menni. Nem akartam ott hagyni a másikat, bár tény, tud magára vigyázni és a többiek is ott vannak. De attól még ott akartam lenni én is és kicsit sem volt jó, hogy nem tudtam megtenni. Idióta biztonsági rendszerek… Ryant ezért felakasztom. Mi az, hogy nem tudok kiszállni a kocsiból azért, hogy óvja az épségem? Nem vagyok már gyerek, hogy ilyen zárak kelljenek.*
- Hééé… * Rúgtam rá az üvegre, ami csak nekem fájt és fel is jajdultam. Ezeken a vackokon még a golyó sem fog, nem véletlen vészhelyzetekre van. Bennem pedig csak egyre nagyobb volt a düh és harag, ami kétségbeeséssel és aggodalommal vegyült.*

Azért most az egyszer hálás voltam Ryan-nak, aki ilyen jól megszervezte a menekülési útvonalat, hiszen így Ana pillanatok alatt biztonságban kikerülhetett az épületből, ezzel a siklóval. Nem lett volna célszerű kivinni most az utcára, hiszen onnan is hallatszódtak a lövések.
Már egy könnyed mozdulattal segítettem szerelmemnek beszállni, mikor éreztem, hogy eltalálnak és szabályosan az épület hátsó faláig lökött a nagy erejű lövedék, így biztos voltam benne, hogy nem egy kis karcolásom lesz és már le is számoltam az életemmel, csak azon csodálkoztam, hogy a becsapódás fájdalmán kívül, nem érzek mást. Igaz, ez lehet a sokktól is, amit ilyenkor a szervezet elszenved, hiszen találtak már el és tudom, hogy egy pár pillanatig mennyire el tud zsibbadni az adott testrész, szinte nem is érez fájdalmat akkor az ember.
Mint egy lassított felvételen láttam, ahogy Ana-val a fedélzetén elszáguld a jármű és ezért egy cseppet sem kárhoztattam a sofőrt, hiszen neki ez a dolga, megvédeni a Protector asszonyt.
Lassan lehunytam a szemem és nagy önuralommal a mellkasomhoz nyúltam, hogy kitapogassam a golyó ütötte lyukat, de nem csak azt, vért sem éreztem, mire azért már csak végig néztem magamon és az égvilágon semmit nem találtam!
~ Mi a jó élet volt ez! ~ vettem nagy levegőt elképedve. ~ Ki az a merénylő, aki vigyáz mások életére az elrabolandó személyen kívül? ~ morfondírozok, de aztán jobbnak látom, ha összekaparom magam a földről, bár biztos vagyok benne, hogy eltört pár bordám, mert a lángok már a közelemben nyaldossák a falat.
Köhögve és nyöszörögve a nyillaló kíntól, de kimászok az utcára, hogy ott várjam meg a tűzoltókat és a mentőket és majd a valószínűleg később befutó Ryan-t is.

-Tudod Selina, mindig lenyűgöz, hogy te, aki ennyire imádod a kódszavakat, hogy értheted félre állandóan az összes szlenget? A "Gyík" azoknak a pancsereknek az összefoglalóneve, akik szuperhősjelmezben marháskodnak, mint egy rakás vesztes...kivéve minket, mert mi rohadt menők vagyunk.
Ezzel le is húzza kissé megolvadt Batman álarcát, és rosszalkodva csóválja a fejét.
-Majd én tárgyalok a protectorral, te inkább vezess. Nem szeretném, ha az öngyilkosságba hajszolnád szerencsétlen nőt.
Ököllel ver rá az őket, és a foglyot elválasztó üvegre - ami természetesen nem törik be, hisz elvileg még a plazmaágyú lövege is legfeljebb csak megolvasztaná kicsit - majd még oda is kiált:
-Egy másodperc asszonyom! Ó igen, és Selina...megtennéd, hogy nem szólalsz meg, amíg tárgyalok vele? A főnökünk szerint hiába minden maskara, ha úgy viselkedünk, mint egy öreg, civakodó házaspár, és lehet, hogy igaza van.
Ezzel lenyom egy gombot, amire résnyire leereszkedik az ablak. Az így keletkezett luk nem nagy, épp elég ahhoz, hogy átférjen rajta egy altatógázzal megtöltött gránát, ha kihúzzák belőle a biztosító pecket. Amint átdobja a Protectornak, hogy játszhasson vele, vissza is zárja, nehogy előre is jusson belőle.
-Oké...mostantól együtt fog működni. O'Connor-al viszont te tárgyalsz, rólad könnyebb elhinni, hogy pszichopata terrorista vagy, aki elrabolta az elnököt. Azért lehetőleg érj a követeléseid végére, mielőtt lecseréljük ez a járgányt, hogy ne tudják lenyomoznia hívást.