Ivóhelyiség

Hosszú percekig nem mond semmit. Fogalma sincs, mit felelhetne, így az időt inkább azzal üti el, hogy gondolkodik, feszülten, egyetlen problémára koncentrálva: hogyan szabadíthatná ki Miranda-t onnan. Összetörni még néhány személyes dolgát annak a rohadéknak egészen jó ötletnek hangzik, így elsőre, de könnyen lehet, hogy most, hogy nem áll mögötte az űrflotta, nyomoznának is utána, ahelyett, hogy csak körberöhögnék a kiérkező rendőröket.
-Nos, legalább fejlődőképes vagy...már legalább 10 perce ülünk egymással szemben, és még egyszer sem javasoltad, hogy cseréljem a fegyveremet homokozólapátra, vagy ilyesmi - jegyzi meg csípősen, és még valami mosolyfélével is megpróbálkozik, ám a mostani teljesítményével nem nyerne felvételt a színi akadémiára, az is biztos.
-Én azt hiszem innom kell...sőt még jobb...
Feláll, és hamarosan egy tál sárga gumicukorral tér vissza.
-Na, így ni, ezt még itt sem tudják vizezni.
Az alkoholos gumicukor több mint ezer éves találmány, és bár sokan a folyékony piát favorizálják, ettől is remekül be lehet rúgni, ráadásul édes íze, és magas cukortatalma miatt még a fogaknak is árt, szóval önpusztításra duplán alkalmas, arról nem is beszélve, hogy alattomos egy dög, és az ember szinte észre sem veszi, ahogy a sárga földig leeszi magát.
-Vegyél nyugodtan....de csak óvatosan.

*A beállt nagy csendben már feladtam, hogy eddig tartott a beszélgetés ideje volna távozóra fognom, de előtte még a könnyeimet. Mikor megszólalt nem akartam hinni a fülemnek. Lassan felemeltem a tekintetem és az övébe fúrtam. Fél percig csak meredten néztem rá mire elnevettem magam és megingattam a fejem. A nevetésem sem volt az igazi és csak a meglepettségemet tükrözte.*
- És az önvédelmi leckéidet is elég sűrűn használom. Viszont Te meg nem javulsz, még mindig a borostád a legjobb barátod. * S mikor feláll, a férfi tekintetem kissé elkalandozik rajta, de ahogy visszafordul, már le is sütöm a tekintetem. Aztán meg az asztalra kerülő édességre. Kissé összevont szemöldökkel nézek fel, az invitálására. S bár nem vagyok benne biztos, hogy okos dolog nekem Shepyvel alkoholizálni, de egy kicsi nem árthat.*
- Köszönöm… * S már nyúlok is felé, hogy egyet a számba véve kezdjem el rágcsálni. *
- És egyébként hogy vagy? * Tettem fel az univerzum legostobább kérdését Riporter létemre.*

-Nagyon helyes. Ha ragaszkodsz ehhez a sárgolyóhoz, szükséged is lesz rá. Mondjuk,a hogy hallom a Föld sem jobb sokkal manapság...
Barátja említésére végigsimít annak érdes felületén, aztán megvonja a vállait.
-Mindig is abban rejlett a vonzerőm, hogy javíthatatlan vagyok.
Bedob egy falatkát a szájába, a bugyuta kérdésre pedig gúnyosan elvigyorodik, s csak azért nem nevet fel hangosan, mert éppen teli van a szája.
-Te aztán sztárriporter vagy a javából. Egyébként prímán vagyok kösz...igaz nemrég elvégeztem a világ legolcsóbb zsoldosmunkáját, lezuhantam egy géppel, és összebalhéztam a rendfenntartókkal ezredszer is az idén, ami után elrabolt egy bőrrucis leszbi, és magára hurcolt a holdra, a kartondobozokból összetákolt hajóján, amit olyan kormányos vezet, hogy szinte várod, mikor csinál ki egy marék nikotintapasszal, és ez még csak a sztori eleje...viszont elhívtam valakit randizni. Persze nemet mondott...asszem...de legalább megpróbáltam. ÉS neked hogy megy a sorod? Lefogadom beindult a kanok rajzása, most, hogy a tuskó exed nincs a képben végre.
~Én biztos nem tudnék ellenállni a helyükben...szegények, szinte meg sem érdemlik a nyílvesszőt, amivel dákón lőném őket, ha a közelébe mennek...mi a fene, egyet ettem ebből konyakmaciból, és máris megártott?~

- Nem rég volt egy vérengzés a Vándorban. Szóval igyekszik a kapitányság csak vagy nincs emberük vagy csak semmit nem érnek. *Vontam meg könnyedebben a vállam. *
- A meglepő viszont az, hogy még nekem sem sikerült kiderítenem szinte semmit. De mindegy… most itt van egy kis elfoglaltságom. *Nem feledkeztem meg róluk, mindössze csak hagyom leülepedni azt, hogy a kölyök itt járt.*
- Ebben látod, igazad van… * Bólintottam a vonzerejére. Bár hogy másokra hogy hatott fogalmam sincs. Engem néha bosszantott, de legalább elérte, hogy elviseljen a borostáját... egy ideig. A gúnyos megjegyzését csak egy fejingatással jutalmaztam egyelőre s csak próbáltam követni a beszédét. De ez egy történet viszont akkor sok minden másról le is maradtam.*
- Min állt a bál és ha annyira nem érte meg, akkor miért vállaltad el? *Tettem fel két alapvető kérdést, ami megragadt. A randi próbálkozásának említésére egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra de már nyomban le is sütöttem a tekintetem a tányérra. A tál felé nyúltam mikor megakadtam egy pillanatra a mozdulatban a kérdését meghallva. De végül csak kivettem egyet, de ahelyett, hogy megkaptam volna két ujjam közt kezdtem el nyomkodni.*
- Nos… mi tagadás beindult. Vagyis beindult volna, ha nem vered belém az önvédelmi leckéket. De kinek kéne egy olyan pasi, akit még én is könnyű szerrel lekezelek? * Kérdeztem vissza egyértelmű válasz helyet. Valahogy nem volt kedvem ecsetelni, hogy miért is kellett ezeket alkalmaznom. *
- Mellesleg pedig, hozzá szoktam, hogy az exem sokat volt távol, így ahogy akkor munkával töltöttem az időm, úgy most sincs felesleges időm randizgatni. Néha betévedek egy-egy kocsmába, ha infóra van szükségem, de már a bódéba se járok sűrűn. * ~ S ami azt illeti, nem is igazán járok sehova…~

Cinikusan mordul fel a hallottakra, aztán újra magára erőltet valami mosolyfélét.
-Emlékszel, amikor anno arról papoltam, hogy nem szabadna ennyi veszélynek kitenned magad? Aztán lejárt az eltávom, és mentem vissza kalózokkal, meg lázadókkal bújócskázni?
Na igen, ha kicsit keserűen is áll a dolgokhoz, annak legalább örül, hogy ez az őrült nőszemély miatt többé nem kell aggódnia...nem kéne...
-Ó, tudod, a szokásos...némelyik ragaszkodik hozzá, hogy legyen engedélyem erre a kis aranyosra, valamelyik csak unatkozik, a többség meg nem szereti, ha visszaütnek neki. Vicces bagázs....Ami pedig a munkát illeti, nem mondtam, hogy nem érte meg, csak annyit, hogy egy jegyre is kevés lett volna a holdig az a pénz, ami maradt belőle, de lelőhettem pár rabszolga kereskedőt, és találkozhattam azzal, aki kikosarazott, szóval hülye lettem volna nem vállalni.
Szemöldöke aztán magasra kúszik, ahogy Mira mesélni kezdi, milyen gyakran kell ököllel védekeznie a nem kívánt terhesség ellen. Illetve...az nem meglepő, hogy sokaknak tettszik, csak....jó kérdés igazándiból.
-Ja, én sem járok el sehova. - Feleli, elővéve azt az idegesítő szokását, hogy arra válaszol, amit szerinte gondol a vele szemben ülő. Külön irritáló tud lenni, amikor kivételesen igaza van.
-De te miért nem? Emlékszem amikor volt az a fejsérülésed, és összejöttél velem, azt hittem, megütöttem a főnyereményt a barátnő lottón...és nem vagy olyan rossz fogás végül is, valakinek tuti igaza lenne ebben...

- És én meg mentem vissza a munkámhoz és mire haza jöttél megint, már el volt törve a karom mert elestem. Igen. Emlékszem. *Mosolyodtam el halványan az emlékre, hogy milyen fejmosást kaptam. De aztán a korábbi figyelem elterelő macit bekaptam és csak hallgattam, hogy mit mond. Eszembe jutott, hogy képes voltam akár órákon át is hallgatni a történeteit mikor haza jött. *
- Én leginkább azt mondanám, hogy állatok. Nem rég három kölyköt nyelt el a föld az utcáról és többen látták, hogy velük távozott. * Vált kissé indulatossá a hangom, de végül csak sóhajtottam egyet és nem hagytam tovább pörögni a gondolataim. Ami Rick szavai nagyban megakadályoztak.*
- Azt hiszem most jön a homokozó lapát rész… *Néztem rá szigorúan. Már amennyire szigorúan tudtam nézni, ha Maverickről volt szó.*
- Sosem fogod abba hagyni igaz? Mi értelme van Shepy? * Természetesen az öldöklésre gondoltam, de ezeket a kérdéseket is már megkapta egy párszor.*
- Egy kosárért aztán tényleg van értelme… még ha összejött volna… *Néztem a szemeibe és igyekeztem nem megmutatni, hogy nem akarok a nemi életéről csevegni úgy, mintha csak a nővére lennék. De a válaszra, amit nem is kérdeztem összeszűkültek a szemeim.*
- Ne kezd megint… tudod, hogy bosszant. Ráadásul párnapja egy kölyök turkált folyamatosan a fejemben, szóval hagyd abba. *Kértem de aztán már nyúltam is az újabb cukorért. Valamiért éhes voltam és már meg is feledkeztem arról, hogy ez épp nem azért van, hogy az éhségem elűzze pár kalóriával. Zavartan kezdtem el rágcsálni húzva kicsit az időt, végül hátra dőltem, hogy véletlen se lásson semmit az arcomból mikor egy sóhaj után feleltem.*
- A történtek óta nem viselem el a hozzám nyúlnak. Ha én nyúlok vagy engedem meg az úgy oké. De egyébként nem és reflexszerűen csavargatom a kezeket, gáncsolom ki a férfiakat vagy épp ismertetem meg a térdüket a magas sarkúmmal. A mindenáron balhézás meg nem az én asztalom, így inkább otthon maradok és dolgozom vagy fényképezek. Szóval valaki biztosan értékelné, ha eljutna odáig. *Vontam meg könnyedén a vállam, de nem mozdultam az árnyékból. *
- De nem hiszem, hogy a nem létező magánéletem ennyire foglalkoztatna. Ha meg mégis, akkor tedd fel egyértelműen a kérdést Shepy… *Nyúltam újra a cukor felé…

-Na igen, "elestem"...ezt a dumádat annyira untam, hogy én is elsütöttem, amikor egy lőtt sebbel kellett otthon maradnom két hónapig.
A lehető legagresszívebben harapja szét a következő maci fejét, mikor Mira a gyerekekről mesél. Na igen...ha az őket bántalmazó bűnözőknek szánt halálnemekről volt szó, valahogy mindig jól megértették egymást.
-Bocs bébi, de csak ez maradt Garret után, amit magamnál tarthatok - mutat az íjra - mellesleg, sokkal humánusabb, ha ezt használom, mintha egy homokozó lapáttal...szerintem nem akarod, hogy folytassam.
A kérdésre vállat von.
-Mi értelme van bárminek?
Azzal viszont kénytelen egyetérteni, hogy a kosárért tényleg marhára megérte majdnem megöletni magát, legalábbis erre utal a fáradt keserű sóhaj, ami elhagyja ajkait.
-Na ja...viszont megmentettünk egy kissrácot, szóval ez is valami.
Aztán ördögien kezd el mosolyogni, hisz ha valamire azt mondják, ne csinálja...de aztán mégsem folytatja, hisz talál érdekesebb témát. Maga elé emeli a karját, mivel az előbb letörölte Miranda könnyeit, és alaposan szemlélni kezdi őket.
-Fura, az én karom egyben van. - Állapítja meg, aztán lezseren hátradől, és újabb mackót küld bélpoklába. - Azt hittem nyíltan tettem fel a kérdést, hogy van-e valakid...legalábbis így kellett, hogy legyen, mert válaszoltál rá...te, vigyázz azzal a gumimacival. Ismerlek, még néhány falat, és holnap elég kellemetlenül fogsz ébredni.

- De az enyém legalább hihető is volt és még mindig élnek. És sosem voltam cukorból… *Vagy is csak alkalom adtán, de azt sem nyilvános helyen.*
- Meg akkor is, mikor eltűntél egy hónapba bevetés alatt. *Mutattam rá, hogy na, az aztán tényleg a lehető leghihetetlenebb alakítása volt. De gyűlöltem azt az időszakot, pláne azt a napot mikor a fülembe jutott, hogy nem tért vissza a csapatával és még ők sem tudnak róla semmit. Az öccse említésére csak lesütöttem a szemem és halkan szólaltam meg.*
- Sajnálom. *Kerestem akkoriban, de a szürke szamár hozzá képest világított a ködben. Sehol nem tudtam utolérni. S bár egy-két helyen hagytam egy-egy üzenetet, de mivel visszajelzést nem kaptam így nem hiszem, hogy célba értek. *
- Az értelem belőlünk, a tetteinkből fakad… csak észre kell venni. *Feleltem a kérdésére kissé oldalra biccentett fejjel.*
- Így már viszont a kosárral is megérte. *Írtam fölül a korábbi szavaimat, hisz ez az apróság kimaradt az előbb. A nézelődésére csak összevontam a szemem a sötétben, de szavaira csak előre dőlve néztem rá én is a kezére majd az arcára.*
- Csak egyetlen olyan helyet mondj, ahol már nem érintettél meg korábban. Ha az Orionra, vagy táncolni megyek, még mindig puszival köszönök a régi srácoknak, ahogy anyuéknak is. De, ez nem azt jelenti, hogy más megteheti. Mellesleg pedig, érdekes volna, ha a tanárom fejére nőnék… de csak egy alkalmat mondj, amikor bántottalak. *Az okfejtésére csak megingattam a fejem.*
- Nem. Azt kérdezted, hogy én mért nem járok sehova. Az más, hogy tudom mire vagy valójában kíváncsi. *Az óvására azonban csökönyösen csillantak meg a szemeim a szomorúságban és kivettem még két darabot a tálból, ahogy hátra dőltem.*
- Parancs vettem. * De szavaim ellenére mind a kettőt bekaptam, ha csak nem akadályozta meg.*
- Az ébredés annyira nem aggaszt… senkit nem zavar, ha fáj a fejem és nyűgös vagyok. Sőt a szomszédjaim még örülnek is neki. Legalább nem szól a zene. A haza jutás jobban aggasztana, de még mindig nem vettem kocsit, a taxist meg baromira nem érdekli a véralkohol szintem. Msárészt pedig az étkezéseim ritkábban mint voltak, és az előbb rájöttem, hogy éhes vagyok.*Pislogtam párat majd eszembe jutott valami.*
- Ó és anyu már vagy két éve azt üzente, hogy mondjam meg neked, hogy szívesen látna ebédre. S mivel ritkán tartózkodom otthon, így félned sem kell, hogy látsz.

-Az enyém is...hanyatt estem, amikor eltalált az a vacak.
Arról jótékonyan hallgat, hogy él-e még, aki meglőtte. Valószínű még az sem nyugtatná meg szegény exét, hogy támadója természetes halált halt, igaz ez sem nagy dolog, hisz ha valakinek szétrobban a feje, az meghal, TERMÉSZETESEN.
-Az nem az én saram volt, rajtunk tesztelték az új lopakodó páncélt, és túl jól működött, a marhák meg nem találtak minket.
A részvétnyilvánításra bólint. Ja, ő is sajnálja.
-Tudod, hogy utálok filózni, depressziós leszek tőle, és zavar az ivásban - zárja le a témát, és beszéd helyett inkább a gumimaciknak ad néhány fogat, amikkel játszhatnak pár kört.
-Hááááát....talán a talpadon, olyankor mindig elugrálsz valamiért... - Gondolkodik el, mint egy rossz gyerek. - Egyébként, még jó hogy nem támadsz rám, tudod, hogy úgyis én nyernék.
~Több mint egy évtized kiképzés, és le tudok birkózni egy nőt, aki fele annyit nyom, mint én. Éljen a flotta...~
-Jól van na...csak gondoltam...teszed azt le! - Nyúl utána, de már későn. - Rossz kislány, többet már tényleg nem kaphatsz, ha így folytatod, még valami katona ágyában találod magad. Az lesz a legjobb, ah ezt el is veszem előled...
Lassan, nagyon lassan megragadja a tálat, és maga felé kezdi húzni.
-Kösz, de rühellem a házi kosztot, túl egészséges, és a barátságos környezet is az agyamra megy...na meg, kétlem, hogy mindig látni akarna, most, hogy nem traktálhat azzal, mikor csinálok neki néhány tucat unokát.

- Ó igen… a páncél. * Ingattam meg a fejem lemondóan, mégis vidáman. Bár a találkozó eleje felülmúlta még a legrosszabbat is amire számítottam, de már nem volt olyan rossz. Örültem, hogy eljöttem. *
- Bocs, azt hittem, hogy már tudsz gondolkodni… *Csipkelődtem a másikkal miközben könnyedén megvontam a vállaim. De eszemben sem volt további magasröptű beszélgetéssel elrontani ezt a kis időt.*
- Nem is értem miért… *Horkantam fel vidáman. Ha valamit utáltam, azaz, hogy ha csikiznek. Bár kevés hely volt, ahol csikisnek mondhatnám magam, de a talpam az idetartozott. De aztán már a szemöldököm a homlokom közepére szaladt, a mosolyom meg már fülig ért.*
- Ezt vegyem kihívásnak? * Fúrtam a tekintetem az övébe. Van ami nem változik még évek alatt sem. A kihívások elleni szenvedélyem pont ide tartozik, amit az sem csillapít, hogy ha biztos vagyok a kudarcban.*
- Mit gondoltál? * Kérdeztem vissza reflexszerűen a félbe hagyott mondatra. De a katonám már folytatta is, míg én a sikertelen megállításának diadalán mosolyogtam. A felvetésre felszaladt a jobb szemöldököm és a tányér szélére fogtam.
- Hmm… Rajtad kívül egyetlen katonát sem látok. *S ennek köszönhetően tekintetem belefúrtam az övébe, hogy ha még véletlen akad a helységben katona, akkor se lássam. *
- Szóval ettől nem kell félnem… * S elkezdtem visszafelé húzni. No de Én sem vittem túlzásba, azaz érzésem volt, hogy Maverick játszani szeretne. Különben már mire megmozdultam volna már tányér se lett volna. Másrészt pedig attól egyáltalán nem féltem, hogy ágyba cipel. A legutóbbi találkozásunk alkalmával, meglepő módon egészen érthetően a tudtomra adta, hogy undorodik Tőlem.*
- Shepy, lassan három éve vége. Anyu ezt két éve üzente. Szerinted mennyire érdekli, hogy kap-e Tőled unokát vagy sem? Semennyire. És már azt is abba hagyta, hogy engem szekáljon. Újabban Gab van porondon. De tudod, hogy anyu végül megkedvelt…

-Ja, A páncél - bólint - amiről te természetesen semmit sem tudsz, hisz akkor sem meséltem volna el a barátnőmnek, ha nem a sajtónál dolgozna...
Cinkos mosoly ül ki az arcára, s kissé el is neveti magát. Na igen...Mira rendes volt, hogy megtartotta a titkait, és sosem csinált belőle "névtelen forrást", de akkor is...
-Néha csodálkozom, hogy nem dobtak ki előbb...
Arra, hogy megtanult-e gondolkodni, inkább nem mond semmit. A múltkori hat hetes intenzív sörkúra biztos, hogy nem segítette hozzá a keresztrejtvényfejtő bajnokság serlegéhez, és egyébként is...Aztán megjelenik Miranda arca a látómezejében, kiszorítva onnan minden mást, ő pedig még közelebb hajol az asztal fölött, újfent kivillantva minden fogát.
-Vedd.
Jobban rászorít a tányérra, s szinte már azon egyensúlyozza teljes testsúlyát, maga felé azonban nem húzza az edényt.
-Ha csak engem látsz, nem látsz egyet sem, emlékszel? - Kérdi, sejtelmes hangon, aztán azon kapja magát, hogy józan eszének azon maradéka, melyet még nem változtatott ruganyossá a sok gumimaci, küzd egy hang ellen, ami azt ordítja:
~RAGADD MEG A TARKÓJÁNÁL FOGVA, RÁNTSD MAGADHOZ, ÉS TÉPD LE A RUHÁIT.~
És nem is hangzik hülyeségnek...illetve, ez így nem pontos, de sok érvet nem tudna felhozni ellene.
-Iiiigen...teljes biztonságban vagy, te kis mázlista - szól végül halkan, és visszadől a helyére, a tállal együtt, amit az ölébe rak, hogy a nő ne érhesse el. Tényleg kezd sok lenni neki a jóból.
-Hát, nem tudom...vonzó nő, de valahogy nem az esetem, ráadásul Gabe is megígérte, hogy szétrúgja a seggem, ha nem veszlek el, és már a múltkor is napokig izomlázam volt has tájékon, amikor megmutatta rajtam, mit tanult a karate mestertől, én meg fél óráig röhögtem azon, ahogy fél lábon ugrált...
~Szegény...tényleg sajnálom, de ő próbált meg lesből fejbe rúgni...~
-Amúgy meg, kétlem, hogy kapnék annyi eltávot a mostani helyemről.A kapitány még elmegy, de a fedélzeti főnök egy igazi fúria...valójában, csodálkozom, hogy most nincs itt.
Gyanakodva tekint körbe, a bőrruhás istencsapás után kutatva.
-Az a csaj, amilyen dögös, olyan idegesítő....így belegondolva, sok a közös bennetek.

- Most sem tudom, hogy miről beszélsz. * Adtam a tudatlant, mint aki tényleg nem tudja, hogy miről van szó. Sok kérdést és rendőrt úsztam már meg ezzel a kifejezéssel. Persze amikor épp nem rögzítette valami a jelenlétem. Viszont Shepy nevetését üdítő volt hallani még ezen a helyen is. S ennek fényében boldogan kezdtek el csillogni a szemeim. Mintha a szürke eltűnt volna belőle…*
- Miért miket műveltél? Persze a folyamatos engedetlenséged leszámítva. *De aztán már jött is a válasz, amit egy széles vigyorral jutalmaztam. *
- Itt szeretnéd vagy menjünk ki? *No igen… asztalon, betonon, ágyban, fürdőben, kocsiban… soha nem hagytam ki az ilyen lehetőségeket ha Tőle jött. Egy kis testmozgás sosem ártott, pláne ha még edzés is volt közben. A tányér megakadt, így kissé jobban ráfogva húztam, de az továbbra sem mozdult.*
- Részletkérdés. Nekem mindig is a katonám maradsz. Attól függetlenül, hogy az állítás melyik része változik, vagy mint jelen esetben mindkettő. *Vontam meg a vállam.*
- Mázlista? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn. De aztán már landolt is az ölében a tál. Még mielőtt kettőt pisloghattam volna már felálltam és az asztal tetejére ülve emeltem át a lábaim egyik oldalról a másikra és csúsztam át, a férfi mellett helyet foglalva. Eredeti célom a fal melletti oldalán volt, de ha a másik oldalt volt hely, nem kezdtem el taszítgatni csak a másik oldalára ültem le.*
- Én ezt nem mázlistának nevezném. De nekem innen is jó… *Vontam meg a vállam és mintha mi sem volna természetesebb az ölében lévő tálba nyúlva vettem ki egy újabbat, ha nem akadályozta meg. És ha nem, akkor mikor a számhoz emeltem eszembe jutott egy régi-régi emlék, és egy pillanatra megtorpanva álltam meg a mozdulatban. Fejem oldalra fordítva némi vágyakozás csillant benne. De aztán lesütöttem a szemem és csak bekaptam. Jobb volt régen, mikor egy-egy darabon közösen osztoztunk. Gabe említésére halkan felkuncogva dőltem hátra.*
- Még mindig nem lett ügyesebb és már nem is jár. Tudod milyen… jelenleg van „jobb” hobbija. Ha azt annak lehet nevezni, hogy a tűztől is óv, és folyamatosan azt mondogatja, hogy öreglány leszek. *Ingattam meg a fejem, de már inkább Rick szavaira figyeltem.*
- Ha fúria, hát akkor fúrd meg. Utána majd jobb belátásra tér. * Ha valaki azt mondta volna, hogy én valaha ilyet tanácsolok, körbe röhögöm. Pláne, ha az ÉN katonámról van szó. A tanács könnyen jött, de nehézséget hagyott maga után valahol mélyen.*
- Ezt kétlem… de azért kösz a bókot. * Furcsa szokásai egyike még mindig meg van. A leglehetetlenebb módon bókolni. S kezem már egy újabb cukorka után kezdet el matatni…*

Sosem gondolta volna, hogy egy nap még örülni fog Miranda mosolyának, vagy az arcának...vagy ahogy gyönyörű szemeiben játszik a fény...
-Helyes - bólogat, a következő kérdésre pedig kissé közelebb hajol az asztal fölött, és halkabban kezd beszélni, mintha épp államtitkokat készülne megosztani.
-Hát, lássuk csak. Néha felcsempésztem kaját a hajóra...nem gyakran, csak annyiszor, hogy már nem is emlékszem, milyen a koszt a seregben...valószínűleg a gázrezsót sem lett volna szabad a szekrényemben tartani...és aztán ott volt az az incidens néhány éve, amikor becsempésztem egy civilt a laktanyába, mert kíváncsi volt az űrhajóra, és szépen mosolygott rám. Mondjuk, az durva volt, hogy maradtál éjszakára...
Abból, amilyen arcot vág, elég valószínű, hogy annyira azért nem bánta meg a dolgot, és bűntudata sincs igazán miatta.
-Itt inkább ne, nem szeretem, ha néznek közben - jegyzi meg - és a végén még be akarna szállni valaki.
Aztán, furcsa dolog történik. Hihetetlen önuralma, aminek segítségével meggátolta azt, hogy egy őrült szexéhes manus átrántsa a nőt az asztal innenső oldalára fölöslegesnek bizonyult, ugyanis jön ő magától is. A maci áldozatul esik, nem segít rajta, s amikor megáll a nő fogai közt, szinte már hallja a kérdést:
~Kéred a felét?~
De csak szinte....
-Öhm...ha ennyire szereted a gumimacit, nem bánom, vegyél még...a bátyád meg igazán folytathatná, tök tehetséges volt...de tényleg.
Arra a tanácsra viszont, hogy meg kéne fúrnia Melissát majdnem lenyeli az asztalt döbbenetében, és vagy fél percig pröszköl, hogy kitessékelje a torkán akadt levegőt.
-Kösz....de inkább kihagyom, elég baj, hogy rámozdultam a húgára...igaz akkor még nem tudtam, hogy ilyen családfája.
Aztán mosolyogva fordul oldalra, és gyengéden érinti meg a nő arcát.
-Igazán nincs mit. Khmm...későre jár, ideje lenne hazamenni, nem gondolod?

*Szavaira fejem ingatva kezdtem el cincogni, egy apró mosoly kíséretében.*
- Micsoda egy ostoba civil és gyenge katona, hogy egy mosoly elegendő neki. Egy kis kíváncsiság miatt bement egy férfiakkal teli tanyára és még ott is maradt. Igazán ostobaság volt a részéről… * Nevettem el magam a végére. Voltak ettől hajmeresztőbb tetteim is, ez még apróság volt. De akárhogy is élveztem azt az időszakot. Bármekkora ostobaságot is csináltam, Shepy mindig ott volt mellettem. Jó, igyekeztem a lehető legkevesebb bajba keverni, de nem mindig jött össze. Válaszára elhúztam a számat, mint aki valóban bánja, de a játékos fény még mindig ott lapult a szememben.*
- Mióta zavar ha egy kis edzés-oktatás közben ha néznek? *Kérdeztem arra vissza, amire valójában én gondoltam. Ami pedig nem más volt, mint egy kis támadás és önvédelem. De Rick szavai másról tanúskodtak és áldottam a sötétséget, hogy nem igazán láthatta a zavarom.*
- Nem hiszem, hogy az engedélyed kértem volna. *Öltöttem rá a nyelvem egy pillanatra és már el is vettem azt a macit. *
- Ezt azért ne közöld vele is. Ha még egy vázát eltör, anyu kirakja a szűrét. A munka pedig nem az erőssége, én meg tökéletesen megvagyok egyedül is a lakásomban. *A prüszkölésre összevont tekintettel néztem rá.*
- Azért ennyire nem lehet szörnyű… *Ingattam meg a fejem, de már jött is a folytatás, ami kicsit sem tetszett és inkább feszült állkapoccsal kezdtem el szorgosan rágni. Ebben az érintése állított meg és egy nagyot nyelve küldtem le a még ott lévő édességet. Egy pillanatra az egész testem megmerevedet, és nem tudtam eldönteni, hogy elolvadjak az érintésétől vagy rátámadjak. Az évek az utóbbira voksoltak, de én és az alapvető érintés hiánya viszont az elsőre. Szavait hallva a vágy mellé egy kis ijedség is költözött a tekintetembe, ahogy belém is. Nem tudtam eldönteni, hogy most mi lesz és… és… Mindegy, azt legalább tudtam, hogy Én mit akarok. Arcom kissé kipirult a zavartól és az árulkodó ajakrágcsálásom is felütötte a fejét.*
- Én… Nem… vagyis… *Kissé karcos és zavart hangomról már nem is beszélve. De megköszörültem a torkom és újra a másik szemébe néztem.*
- De igen. Haza kísérsz Shepy? * Erőszakoltam ki magamból a választ. Bár nem volt teljesen egyértelmű, hogy Shepy is velem óhajt tartani vagy csak engem akar lerázni. Bár, ha délután kettőkor mondta volna azt, hogy késő van is bólintottam volna. De a válaszát várva sem maradt abba az ajakrágcsálásom.*

-Mondhatjuk, hogy elpuhultam...de nincs kedvem hülyére verni mindenkit, aki a védelmedre kelne itt. Gondolom akadnának páran.
A csaj aztán átmegy öntörvényűbe, de le sem tagadhatná, hogy tettszik neki, amit lát, igaz kicsit aggódik, hogy ha így megy tovább, tényleg az ölében kell majd hazavinnie a lányt.
~Mondjuk, annyi baj legyen.~
-Még mindig otthon él? Mondjuk, fiatal, van ideje elköltözni...
Mikor Miranda kételkedni kezd benne, mennyire is lehet szörnyű a másik M betűs nőszemély, csak mosolyog a szerencsés tudatlanra.
-Emlékszel, mit gondoltál rólam, amikor először összefutottunk, és én egyenruhában voltam, puskával a kezemben, te pedig egy...hát már nem emlékszem mi volt a táblán a kezedben, de valami olyasmi, hogy feldugod nekem, ha nem húzok el onnan. Na, már akkor szimpibb voltál, mint az a nő.
Újra hebegni kezd szegény, Maverick pedig megint azon kapja magát, hogy az arcát simogatja.
~Mi a fene van ma velem? Sok volt a gumimaci már nekem is, mi?~
-Egye-fene, de csak mert én is arra megyek. - Hazudja, valójában ugyanis csak akkor esne útba a dolog, ha úgy tervezné, hogy addig sétál keletig, amíg nyugat lesz belőle, és a másik irányból közelíti meg a házát.
-Gyere...
Felpattan, de aztán nyomban meg is kapaszkodik az asztal szélébe. Kicsit túlbecsülte a saját egyensúlyát, és bizony eltart egy pár másodpercig, mire a világ végre nem himbálódzik össze vissza.
-De...óvatosan...megint földrengés van...vagy mi...

- Vagy épp a Tiédre. *Kacsintottam rá, mikor felvázoltam a második eshetőséget. Amire még én sem tartottam nagy esélyt… sőt, semennyi esélyt sem. De az egy dolog, ezt Rick nem tudhatta.*
- Ha engem kérdezel, az elköltözése soha nem fog megtörténni. Pedig aztán nem rossz pasi… csak mulya, ha a nőkről van szó. *Szeretem meg minden, de ettől függetlenül még ez volt az igazság. A mai lányoknak nem épp a tutyi-mutyi alakok jöttek be. De ez legyen Gabe dolga. Eddig sem hallgatott rám, ezek után sem fog.*
- Igen. Akkor tűntettünk a gyilokképző ellen. De hát… nem sok sikerrel. Egyetlen jó dolog volt a kétnapi szobrozásban... Hogy a végére elfáradtam és igyekeztem belőled némi beszédet kicsikarni a cél érdekében. Annak ellenére is, hogy véleményem szerint nem értél többet, mintegy háztartási robot, amit félre programoztak. *Biccentettem oldalra a fejem és alaposan felmértem a mellettem ülő férfit. Nem tudom, hogy akkor hova raktam a szemem… De a látvány még most is tetszett. Az újabb simogatásra már ösztönösen biccentem oldalra a fejem, hogy bele simuljak. ~Oké Miranda! Gratulálok! Ügyes vagy…~ Sikították a gondolatim, de ez már aligha zavart. Az indulást nem kellett kétszer mondani. A korábban kitett eredményt visszaraktam a táskámba és Rick után felpattantam én is. Ennek csak annyi volt köszönhető, hogy Rick az asztalba kapaszkodott én meg az arcom a férfi hátába fúrtam, hogy becsukott szemmel se forogjon a helység. *
- Késő… *S amikor elindult igyekeztem elengedni, de ha egyenesen akartam menni, akkor bizony bele kellett karolnom Maverick egyik karjába.*
- … de várj egy kicsit. *Szólaltam meg a pultnál. Ahol kértem egy flakon vizet és azt ki is fizettem. A víz és a friss levegő majd jót tesz. Mire haza érünk, valamennyire kitisztul az agyam… remélhetőleg.*
- Bocs, de egy ideig még Te leszel a támasztékom. *Karoltam vissza belé, és fejem a vállának döntve haladtam mellette.*
- Viszlát… * Köszöntem még visszamosolyogva, mert persze úgy illik.*


//Folytatás:Hunter Street//

Éppen az egyik fuvart igyekeztem nyélbe ütni, mikor jelezett a kommunikátorom, hogy hívásom van. Láttam, hogy Chloe akar velem beszélni, így rendeltem az ügyfélnek egy italt, amúgy sem volt már egészen józan, így legalább puhul még egy kicsit, majd elvonultam az egyik sarokba, hogy nyugodtan beszélhessünk, mert nem sűrűn szokott ilyenkor zavarni a húgom, csak ha valami vészhelyzet van.
- Mi a pálya húgica? - szóltam bele a készülékbe, majd csak hallgattam és hallgattam, miközben a szemöldököm egyre feljebb kúszott, hogy már azt hittem le sem jön többé a helyére, és áldottam a szerencsémet, hogy nem akartam meginni az italomat közben, mert tuti, hogy megfulladtam volna.
~ Rick és Chloe? És vitt magával puskát, hogy hogyan kell viselkedni? Jézus anyám! Torta? Szigorúan titkos? Mi van???? TÁNCOLTAK IS! ~ száguldottak a gondolatok és az információk és a végére teljesen összezavarodtam.
- Chloe, most akkor randitok volt, vagy valami titkos akció álcázása? - kérdeztem mikor kicsit elhallgatott.

-Természetesen titkos akció randevúnak álcázva - feleltem. - Sajnálom, de magáról a küldetésről nem beszélhetek, viszont a többit nem hiszem, hogy el kéne hallgatnom. Csak tudod...
Nem voltam benne biztos, hogyan kéne megfogalmaznom. Abban sem, hogy egyáltalán igazam volt. Meg, hogy egyáltalán lényeges. De ha valakinek, Melissanak tudnia kellett a megoldást.
-... Maverick olyan furcsa volt néha. Mintha... nem is tudom. Főleg a csók után. Látnod kellett volna az arcát. Egyáltalán nem tűnt jókedvűnek, pedig az akció sikeresen zárult, minden rendben zajlott. Viszont azt olvastam, hogy ha a randi sikeres, csókolózni kell. És hát hogy lehetne egy randi sikeresebb annál, ha az akció, amit fedezett sikeres volt? Nem értem, mi baja volt.
Megráztam a fejem. Biztos csak fáradt voltam, egyáltalán miért foglalkoztam ezzel? A küldetés sikerrel zárult, pont. A többi nem érdekes, elvégre mindenki megúszta sérülés nélkül, illetéktelenek nem szereztek tudomást semmiről, amiről ne lett volna szabad, akkor igazán, min rágódok?
Azért persze meghallgattam Melissat, elvégre e téren az ő véleményére mindig is adtam. Arról nem is beszélve, hogy ha valami baja van Mavericknek, és az súlyosabb dolog, akkor a következő bevetésen már befolyásolhatja a teljesítőképességét, az pedig nagyin is közelről érintett engem, hiszen jó eséllyel ott leszek mellette.
-Nem is tudom, mit csinálnék egy igazi randin - vallottam be. - Ez sokkal összetettebb és bonyolultabb munka. Az a sok szabály! És némelyiknek még csak értelme sem volt! Na, mindegy, a fő hogy rendben lezajlott. Neked is ilyen nehezen megy a randizás?

//Elözmény: Fogda//

- Elnökük van… * Mutattam rá ám nem zavart, hogy királyságot akart csinálni szerencsétlenekből. Arcomon már visszavonhatatlanul ott lapult a mosolyom. *
- Ha felém jársz, viszek le neked kávét. Ha ezen a félórán múlik a zombi effektusod. * Amiben azért kételkedtem. Fél óra nem oszt és nem szoroz. Gúnyos kérdésére csak elnevettem magam. *
- Akkor már rég alkoholistát csináltatok volna belőlem. * Ingattam meg a fejem, ám további szavai csak kihívásnak bizonyultak. *
- Ezek után három alatt meg sem állok… csak hogy biztosra menjek. * Kacsintottam rá.*
…
A kocsmába megérkezve, mosolyogva mentem a pulthoz és tekintettem hátra a férfire. Nem néztem szét, hisz nem érdekelt, hogy ki van itt vagy épp hogyan néznek. Esetleg mit vált ki belőlük az, hogy Jimmyvel látnak. A pulthoz lépve kezeim ráfektettem és már vigyorogtam is a srácra.*
- Heyhó… * S már folytattam is volna, de közbe vágott.*
- Szia! Szerencsére ma nincs itt. * Csak pislogtam párat mire felfogtam, hogy kire gondolt. Végül visszatért a mosolyom és megingattam a fejem.*
- Annál jobb, de ha jön, akkor a boxa mögöttiben leszünk. De két sört kérek...
- Macik?
- Nem-nem… csak a két sört. * S amint megkaptuk fizettem és már mentem is hátra. Az egyik boxban nem volt világítás, na nem ide hanem az ez mögöttiben foglaltam helyett. *
- Szóval… a kellemes és roppant érdekes megismerkedésre. * Emeltem meg az üvegem vigyorogva.*

Igazán bajban voltam Chloe-val! Bár legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét és ha előttem áll biztos szívesen megtéptem volna, hogy végre valami érzelmet vigyek az életébe, de a másik felén a dolognak meg ott volt Rick. Még ebben a helyzetben is tudtam volna talán tanáccsal szolgálni az én jégcsapszívű húgomnak, de miért pont RICK!!!!
Na mindegy, talán még köszönetet is kell mondanom neki, hogy legalább ilyen kitartó, mert valószínűleg ő az egyetlen az univerzumban, aki el tudja viselni Chloe droid természetét, így talán megérdemli, hogy kicsit segítsek neki. De főleg magamnak!
~ Édes jó Istenem! Randi és a szabályok! Az én húgom tényleg biztosan ember? ~ forgattam meg a szemem, bár ő nem láthatta szerencsére.
- Na ide figyelj, drága egyetlen húgom, Chloe! – kezdtem bele, olyan nyugodtságot erőltetve magamra, mint az egyiptomi Szfinx. – A randit nem könyvből kell tanulni, hanem ösztönösen kell csinálni és az a lényege, hogy azzal legyek, akit igazán kedvelek és vele akarok majd mindenféle őrültséget csinálni, táncolni, kirándulni, moziba menni és persze csókolózni. – sóhajtottam azért. – Rick nem akciót akart veled végig csinálni, hanem egy igazi, érted Chloe, egy IGAZ randit szeretett volna, azért viselkedett meglepetten gondolom, mikor megcsókoltad, aztán ott hagytad, mint Szent Pál az oláhokat. De csak úgy tud veled zöldágra vergődni, ha úgy adagolja be neked, mint egy titkos akciót. Úristen Chloe! Miből vagy te, hogy nem veszed észre, hogy az a pasi epekedik érted? Te meg épp most gázoltál át az érzelmein!
Kissé lehalkítottam a hangom, mert már többen is néztek felém, majd visszatértem a testvérem okításához.
- Én nem vagyok olyan merev, mint te és nincs azzal bajom, hogy közel engedjek magamhoz valakit, így a randizással nem voltak gondjaim. Neked is kéne kicsit lazulni. Azt hiszem találkoznunk kéne, és elmenni szórakozni, csak attól félek nem élném túl!

-Ösztönösen - ismételtem elgondolkodva, de aztán szinte azonnal legyintettem is egyet. - Melissa, én nem rendelkezem ilyen ösztönökkel, ezt te is tudod. Mit kezdenék ilyen felesleges kacatokkal?
Amit Rickről mondott kicsit ugyan meglepett, de aztán eszembe jutott, hogy a nővérem a másik oldalhoz tartozott, mármint ő nem csupán foglalkozott az efféle dolgokkal, mint például érzések, de még vágyott is rájuk. A fejemet adtam volna, hogy ő is olyan nő, aki azt szeretné, ha egy napon találkozna valakivel, akivel egymásba szeretnek, családot alapítanak, és így tovább. Vagyis érthető, hogy még ebben is ezt látta. Hogy hogy tudott ilyen terhekkel együtt élni, az nekem rejtély volt, de hát elég sok ember boldogult úgy, hogy tömve voltak ilyen érzésekkel meg ösztönökkel, szóval valahogy mégiscsak kivitelezhetőnek kellett lennie.
-Miből gondolod, hogy ez így van, és Maverick tényleg igazi randit szeretett volna? Egyébként is, akkor miért nem mondta? A sikeres küldetés pontos eligazításon alapszik, mi pedig abban maradtunk, hogy mindezt csak egy bizonyos személy biztonságáért tesszük.
Akartam neki még egy esélyt adni, hogy meggyőzzön, elvégre nem voltam olyan öntelt, hogy a saját igazamat magától értetődőnek vegyem, de ebben a témában igazából eléggé hajthatatlan voltam, bármit is mondott.
-Maverick nem akarhat tőlem ilyesmit - jelentettem ki határozottan. - Ő is tudja, hogy ez nem csupán nagy meggondolatlanság lenne a mi szakmánkban, de még ha ő el is vesztené a fejét, én erre nem vagyok hajlandó, úgyhogy eleve kilátástalan harc lenne. Egyébként is, nem kellett volna valamiféle jeleket látnom arra nézve, hogy másról volt szó, mint a megbeszélt küldetésről? Tényleg titkos akció volt, Melissa.
Ebből az álláspontomból nem engedtem, hiszen elképzelhetetlennek tartottam, hogy bárki, főleg Maverick, aki szintén a Herefordon végzett, ilyesmire ragadtassa magát, főleg velem. Mindenki, aki csak egy kicsit is ismert tudhatta, hogy ez lehetetlen vállalkozás.
-Ha gondolod, elmehetünk szórakozni - egyeztem bele. - A napokban Fiesenstinlender professzor előadást tart a Holdon a sugárfegyverek legújabb modelljeinek műszaki elemzéséről. Már vagy egy hónapja megvettem rá a jegyet. Volna kedved eljönni velem?
Utolsó mondatára azért eléggé meghökkentem. Gondterhelten húztam össze a szemöldököm.
-Már mondtam, hogy ha ilyen problémád akad, fordulj hozzám - mondtam kicsit szemrehányó hangon. - Ki akar téged megölni? Melissa, mellettem biztonságban vagy, de el kell mondanod, ki fenyeget téged.

Hát meg kell mondanom ez a lány nem semmi! Minden szava kész kihívás és igazán ki kell bogozni, hogy mikor beszél komolyan és mikor csak az irónia szól belőle.
- Minden áron ki akarod húzni a gyufát? – biccentettem oldalra a fejem, de igyekeztem legalább annyira komoly lenni, mint ő, hogy ne tudja tréfálok-e vagy sem.
Mikor megérkeztünk a krimóba, látszott, hogy nem most jár itt először, de hát ezt már leszűrtem az előbb is, így nem csodálkoztam, mikor a csapossal némi nemű barátságos csevejbe keveredett, aki emlegetett valakit Miranda-nak, és bár semmi közöm nem volt hozzá, azért sejtettem, hogy ez valamiféle figyelmeztetés akart lenni.
Mondjuk engem is ismertek sok felé, na meg az embléma a dzsekimen eléggé szembeötlő volt, hogy tudják hová tartozom, de ha a lányt nem zavarta, akkor engem meg pláne nem.
- Hát kellemesnek nem nevezném az akkori körülményeket, de érdekes volt azt elismerem. – viszonoztam a köszöntőt és jól meghúztam az üveget.
- Esetleg valami ismerős is befuthat? – intettem a hátam mögé, jelezve, hogy az előbbi beszélgetés, azért nem kerülte el a figyelmemet.

- Szeretek a tűzzel játszani. * Kacsintottam a férfire. Persze ezt komolyan gondoltam, még ha maga a tényt csak átvitt értelemben is gondoltam. Ahogy komolyan gondoltam azt is, hogy ha rajtam múlik az egyből három lesz. Még ha nem is látszott… *
- Ejnye… ez csak irónia volt Nagyfiú. De lássuk be… lehetett volna rosszabb is. * Vontam meg a vállaimat, ahogy beleittam a sörömbe. Na de a kérdésére nyeltem egy nagyot és szerintem csak mázli volt, hogy jó helyre csúszott a sör és nem kezdtem el megint fuldokolni. *
- Ööö… azt nem tudom. Az exemnek ez a törzshelye és együtt is idejártunk anno, mert nincs messze a lakásom. Az ott az Ő helye, ha jön valaki vagy a saját lábán vagy szárnyakat növesztve távozik onnan. Nincs lámpa és ez pont jó neki így… de a pultosok nem nagyon rajonganak érte. * Mosolyodtam el. Na, igen… neki már a sör is víznek minősül.*
- Sokat kell takarítani utána. * Kuncogtam fel gyerekesen.*
- De miért kérdezted? *Vontam össze a szemöldököm. Számomra semmi olyasmi nem hangzott el, ami felkelthette volna az érdeklődését.*

- Chloe, - sóhajtottam lemondóan, de azért még próbálkoztam, - tudom, hogy te azt gondolod magadról, hogy ezek a dolgok belőled hiányoznak, de ha nem vagy gép, és márpedig ne vagy az, - akkor ez nem igaz! Csak hosszú-hosszú éveken keresztül elfojtottad magadban, mert attól féltél, hogy ha érzel valaki iránt valami kötődést, akkor ugyan úgy elveszíted, ahogy annak idején …..- kis szünet után folytattam, - ahogy annak idején a szüleinket és…..engem.
- De ez nem élet kishúgom! Nézz körül! Senki nem viselkedik úgy, mint te és mivel tudom, hogy okos és értelmes vagy, ez rá kell, hogy világítson, hogy benned van a hiba. A világ nem működhet érzelmek nélkül és nem is működik. Lehet, hogy sok fájdalmat is okoz, de sokkal több örömöt és boldogságot is. Nem csak a kötelesség és a fegyelem körül forog a világ, akkor régen rossz lenne. – fejezem be csendesen. Mert valószínűleg ez az egész szent beszéd falra hányt borsó, ahogy én őt ismerem.
Most már tényleg nem tudom, hogy mérges legyek-e Rickre ezért az egészért, vagy szánjam-e, de inkább az utóbbi felé hajlok.
- Mavrick azért nem mondta, mert mikor normálisan közelített feléd, ahogy általában egy nőhöz szoktak, akkor falakba ütközött, hiszen mesélted, így tudom. Ezért a te oldaladról közelített, de úgy látszik ez sem jött be neki. Chloe belőled kiváló apáca lett volna.
Mikor arról beszélt, hogy a férfi nem adott jeleket felé, akkor már elnevettem magam.
- Chloe, másból sem állt, mint jelekből, csak te nem vetted észre, sőt még azt sem vetted észre, hogy lovat adtál alá a csókjaiddal. Egyébként mi rossz lenn abban, hogy össze akar jönni veled? Jó csapat vagytok, jól kijöttök egymással és kiegészítitek egymást. Mi baj van ezzel?
Aztán rájöttem, hogy valami drasztikusabb megoldás kell a testvéremnek sajnos ahhoz, hogy kirángassam ebből a katonás világból.
- Oké, rendben a Holdon leszek én is akkor, és úgy készülj, hogy alaposan kirúgunk a hámból húgica. – figyelmeztettem. – És senki nem akar megölni, csak te, az értetlenségeddel, úgy, hogy jó lesz, ha kordában tartod magadat Chloe. – vigyorogtam bele a telefonba, amit persze nem látott, de azért érezhette.

A kérdésem úgy látszik elég váratlanul érte, mert láttam, hogy egy pillanatra még nyelni is majdnem elfelejtett, ezért már szabadkoztam is volna, hogy nem kell válaszolnia, ha nem akar, de közben megszólalt.
- Öööö…….az exed? – néztem rá kikerekedett szemekkel, mert el nem tudtam volna róla képzelni, hogy egyszer volt már férfi az életében. – És ezek szerint nem valami ……jó fiú, ha diplomatikus akarok lenni. – nézek rá kíváncsian. – Talán volt is hozzá szerencsém, ha ilyen „lakberendező” típus? –teszem hozzá.
- És csak azért kérdeztem, mert a csapos úgy kezdte, hogy „szerencsére”. – intek a pult mögött álló fickó felé. – És ez úgy hangzott, mint egy figyelmeztetés. – vontam meg a vállam. – Én meg nem szeretnék semmi bunyóba belekeveredni, elég nekem az szolgálatban.
Az üveget újból a számhoz emeltem és az egészet kiittam egy hajtásra. Szükségem volt egy kis lazulásra a stresszes nap után és most jól esett, ahogy az alkohol elkezdte tompítani az agyamat. – Semmi más hátsó szándék nem volt a kérdésben, de azért mesélhetnél róla, hogy sikerült megszelídíteni egy ilyen vadmacskát, mint te.