Ivóhelyiség

*Az exem említésére döbbenten néztem Jimmy reakcióját aztán elnevettem magam. Nem tudtam, hogy most ezt sértésnek vegyem vagy… nem, más opció nem volt. Az, hogy ennyire naiv lenne kizártam a tárházból és ez nélkül pedig üresen maradt. *
- Az, hogy melyik kasztba tartozik csak nézőpont kérdése. De nem hiszem, hogy volt már hozzá szerencséd. Legalábbis nem azon okból, hogy felforgatta a kocsmát. Mire ideértetek volna, már rég köddé váll. Ahhoz ért a legjobban. No meg, nem csinál balhét ok nélkül. Ha nincs, oda csak a falat dekorálja.* Vontam meg a vállaimat és tekintetem a falra csúszott ahol bizony jó nagy foltban látszott, hogy már sokszor érte nedvesség és száradt meg.*
- Neki szerencse… mind mondtam, nem közkedvelt személy az utóbbi években ezen a helyen. * Vontam meg a vállaimat. Ám ennek az oka csak az volt, hogy hamar begurult. De lényegtelen.*
- Be kell valljam, azért fájó volt a reakciód. Mintha olyan lehetetlen lenne, hogy velem bárki is leáll. * Biggyesztettem le az ajkaim egy pillanatra keserűen és megint ittam.*
- Nos… katona… meg vannak a maga módszerei. De azt azért leszögezném, hogy nem volt nehéz dolga… hisz annak idején nem voltam ilyen. Bár Ő tanított önvédelemre, de semmi bajom nem volt az érintéssel. * Mosolyodtam el, némi ábrándozó tekintettel. De aztán gyorsan vissza is tértem.*
- De mi van a Te bosszúddal?

-Nem azért szorítottam háttérbe az érzéseimet, mert esetleg elveszíthetem az illetőt, aki iránt vonzódok, hanem azért, hogy ne hátráltassanak. Ugyan már, bevetésre sem viszem magammal az étkészletemet meg a kis sámlit az előszobából. Csak felesleges teher, ami csak akadályozó tényező. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki legyen olyan, mint én. Akinek beleférnek ezek a dolgok az életébe, annak hajrá. Nekem nem. Ezt próbáld elfogadni.
Nem egészen értettem, hogy Melissanak hirtelen miért lett ennyire fontos, hogy összeboronáljon Maverickkel, hiszen eddig minden jel arra mutatott, hogy ez kifejezetten zavarná őt, mint minden más is, ami Mavericket boldoggá tette. Nem kifejezetten azért, mert a férfi nem volt éppenséggel a kedvence, inkább azért, mert legszívesebben a legiszonyúbb agóniában fetrengve tartotta volna őt leláncolva a saját pincebörtönében, ahova naponta legalább háromszor lejárt volna különböző elit kínzásokkal gyötörni. Legalábbis én így láttam. Most miért akarja mégis rám tukmálni? Talán kifogyott a kínzási ötletekből? Áh, az kizárt! Mégiscsak Mavericket szadizhatná...
-Sajnálom, de nem értünk egyet - mondtam végül. - És egyébként is már megint elég nehezen tudlak követni. De ha ez neked ilyen fontos, majd még átbeszélhetjük. Ha tényleg olyan fontos, mint ahogy állítod, akkor nem akarom
elmulasztani az áttanulmányozását.
Még cseverésztünk egy kicsit, de a Maverick témát igyekeztem kerülni. Fáradt voltam már hozzá. Miután végül megbeszéltük a jövő heti program részleteit, elbúcsúztam tőle, és bebújtam az ágyba, hogy végre kialhassam magam.

//Folytatás: A Vándor//

Mivel az előbb is válaszolt, így nem gondoltam, hogy most olyat kérdeztem, amitől beléfagyna a szó, és bár látszott némi csodálkozás rajta, azért csak beszélni kezdett. Önkéntelenül követtem a tekintetét a falon lévő foltok felé, de nem nagyon értettem mi lehet ez, talán célba dobó versenyt rendez időnként?
- Szóval nem váltatok el valami felhőtlenül. – biccentettem értőn. – Már, ha jól értelmezem, hogy „neki szerencse”, vagy talán a törzsvendégek sem látják szívesen? – fűztem tovább, de aztán meghökkentem a további szavain, mert kezdtem sejteni, hogy honnan is eredhet ez a „ne nyúlj hozzám” effektus.
- Szóval vele semmi bajod az érintéssel, de azóta mindenki mással igen? – vezettem le a dolgot hangosan is. – És még megkérdezed tőlem, hogy miért feltételezem, hogy veled senki nem kezd ki? – nézek rá kérdőn. – Hiszen, ha valaki megpróbálja és akár csak kedvesen meg akarna simogatni, azonnal a kórházban végzi! Vagy nincs igazam Miranda?
Kíváncsi vagyok, hogy tényleg így van-e, de aztán egyből vissza is gubózok a saját kis terembe, mikor meghallom, hogy visszakérdez.
- Az már egy nagyon régi történet, talán valamikor az előző életemből. – intek a csaposnak, hogy hozzon még egy kört. – És talán eléggé sablonos is. – szólalok meg némi szünet után. – Van egy férfi, akinek megölik a barátnőjét és az első kétségbeesett öngyilkossági kísérlet után, inkább beáll a pandúrok közé, hogy talán egyszer levadássza a gyilkosokat. – mondom érzelemmentes hangon.

- Ez igaz… de a „neki szerencse” alatt a pultosra gondoltam jelenleg. *Oké, néha hülyén fogalmazok és nehéz megérteni, amit mondani akarok, de nem ennyire. Volt egy olyan érzésem, hogy Jimmy vagy direkt értetlenkedik, hogy minél több apró információhoz jusson vagy épp tényleg buta. *
- Pontosan… de még mielőtt levezeted, nem miatta. * Ráztam meg a fejem és már megint ittam.*
- Csak abban az esetben, ha nem ért a szép szóból. De ne hogy azt mond nekem, hogy csak érintéssel lehet kedveskedni, mert akkor frászt kapok. Bár… pasi vagy Te is. * Vontam meg hanyagul a vállaimat. Azonban ismertem valakit, aki ezek nélkül is tudott kedveskedni, még ha nem is ment férfi számba. Bár ez általános volt és nem Őt jellemezte. De már kíváncsian figyeltem a söröm kortyolgatva Jimmy szavaira. Nos… nem ezt vártam és nem is számítottam rá. A szememben villant valami, de sajnálatot tőlem bizony ne várjon. Na nem azért mert képtelen voltam rá, hanem azért mert tapasztalatból tudtam, hogy attól csak rosszabb lenne.*
- Héé… * Csúsztattam előre egy pillanatra a kezem, hogy a kezét megérintve egy picit felhívjam a figyelmét.*
- Sok sikert és ha egyszer segítségre van szükséged hozzá… * Nem fejeztem be, de láthatta, hogy komolyan gondolom a ki nem mondott szavaimat.*
- No de ez már a 2. * Vigyorogtam el kacsintva, ahogy megérkezett a Jimmy által kért kör is. *
- Hogy is volt az a gyufahúzogatás? * Kérdeztem egy sejtelmes vigyorral az arcomon.*

Örültem, hogy minden félreértésemért, kaptam egy jó kis magyarázkodást, így egyre többet sikerült megtudnom a rejtélyes exről.
- Pedig már egészen jól levezettem. – mosolyogtam az üveg felett a lányra, aki valamiért nagyon ragaszkodott ehhez a verzióhoz. Erre mondják, hogy a heves tagadás, fél beismerés.
Csodálkozva hallgattam az érintéssel kapcsolatos további nézeteit és megráztam a fejem.
- Nem mondom, hogy CSAK érintéssel lehet kedveskedni, de ha valaki egy baráti beszélgetésnél tovább szeretne lépni, akkor már előbb-utóbb, de hozzátartozik a dologhoz az érintés. – mondok ellent a lény érvelésének, ami nagyon is a saját szája ízére van formálva.
De azt már észrevettem, hogy ő szívesen érint meg másokat, csak őt érinteni tabu, ami valahol igazán furcsa.
Nagyon nem akartam, hogy a történet miatt kitörjön belőle a sajnálkozás, és ezért meglepve pillantottam fel rá, mikor e helyett a segítségét ajánlotta fel.
- Kössz! – bólintottam rá önkéntelenül. – De ez elég veszélyes lenne.
Az én ajkamra is vissza kúszott a vigyor, mikor emlékeztetett az utcán mondott szavaimra, hiszen tényleg már a második sör fogyott.
- Ez csak rajtad múlik Miranda. Én nem harapok, ha nem adnak rá okot, tudod, úgy mint te.
-

- ÉS helytelenül… de nekem aztán mindegy, hogy mit gondolsz a katonámról. * Vontam meg a vállaimat könnyedén. Az okfejtésére bólintottam, hisz tisztában voltam ezzel is.*
- Sokkal biztonságosabb másoknak, ha előbb megkérdezik, vagy csak jelzik. Nem rég találkoztam egy férfivel érdekes módon, Ő megtudta állni, hogy ne taperoljon folyton. Mikor meg akarta vizsgálni a kezem, mert szét ment a csuklóm. Akkor is csak kinyújtotta a kezét tenyérrel felfelé és megvárta, míg én csúsztatom bele, ezzel engedélyt adva maga az érintésre is és arra is, hogy helyre tegye. Vannak apró jelzések Jimmy amiket észreveszek, az már más, hogy ha nem fájt volna a kezem, akkor nem nyúltam volna felé. * Vontam meg a vállaimat. Ezt nevezik udvariasságnak, legalább is nálam. De szavaira már megint csak vigyorognom kellett.*
- Nos nem tudom… de én úgy vettem észre, mintha a veszély az amúgy is körbe lengne folyton. Eggyel több vagy kevesebb már nem oszt és nem is szoroz. Szóval ha meggondolnád magad, akkor majd ne ez tartson vissza.*
- Pedig harapni olykor élvezet… * Biccentettem oldalra a fejem és már korábban visszahúztam tőle a kezem, amik most az üveggel játszadoztak.
- És ha azt akarom, hogy harapj? *CSillant meg szemeimben a játékos fény*

Igazán érdekes egy lány volt ez a Miranda, már a felfogása is az érintésről és az egymáshoz közeledésről is kész rémálom volt, de legalább tisztában lehettem vele, hogy mi motiválja ilyenkor és nem csak hobbiból veri szét sorban a kocsmákat és a benne lévőket.
- Tudod, szerintem ezzel csak az a baj, hogy nincs a homlokodra írva, hogy „juj, ne érj hozzám, mert ütök”, és mivel a legtöbb emberben igény van arra, hogy érintéssel is kifejezze az érzelmeit, ez egy eléggé egyedi helyzetet teremt és veszélyes is. Persze nem főleg rád nézve, hanem a környezetedre.
~ Na szép! Kis előadást tartok arról, hogy az emberek, hogyan viselkednek általában, mintha én az lennék, ráadásul pszichológus sem vagyok, hogy a lelkét ápolgassam. ~
- Nem szokásom bajba sodorni senkit magamon kívül, ha nem muszáj Miranda, de köszönöm a felajánlásodat, kedves tőled, ritkán reagálnak a történetemre így az emberek. – mondom végül egy kis szünet után, amikor is lehajtom a második üveg sör felét, mert már rég beszéltem ennyit és főleg erről a témáról, így kiszáradt a szám.
A szavaira csak mélyen a szemébe néztem, hogy lássam, most direkt heccel-e vagy mégis mit akar elérni, de az apró vidám szikrák elárulták, hogy ez csak játék, bár ha mással is így viselkedik, azért igazán nem csodálhatja, ha valaki komolyan veszi. Utána meg csodálkozik, hogy tovább akarnak lépni? Viszont a „harapás” szó nálam más értelmet is jelentett, így bár igyekeztem nem kimutatni kicsit gyomorszájon ütött.
- Nem hiszem, hogy ezt szeretnéd Miranda. – ráztam meg a fejem egy halvány mosolyt erőltetve az ajkaimra. – Akkor saját magadnak mondanál ellent. Ráadásul, ha eljutnánk odáig, akkor már nem tudnál leállítani. – mondtam én is kétértelműen, legalábbis nekem biztosan egész mást jelentett, mint neki.

*Szavaira ráncba szaladt a szemöldököm és sóhaj helyett inkább meghúztam a söröm. Kezdett bosszantani ez a tudálékossága, bár meg kell hagyni szórakoztató is volt egyben. Kár, hogy nem a kedvenceim az ilyen tudálékos, higgadt emberek.*
- Oda nincs. De látod ezt… *Húztam végig a mutató ujjam az ajkaimon. *
- Na ezzel szoktam szólni mikor észre veszem a szándékot. De mondtam már, csak akkor vagyok veszélyes a környezetemre, ha ebből nem értenek. *Ó még a környezetem félti. De édes… a gond az, hogy mikor begurulok és emberemre találok, akkor bizony magamban több kárt teszek, mint a másikban. Az a csoda, hogy még tudom használni a kezem és csak néha fájnak a porcok mikor időváltozás van. Bár az sem egy utolsó, hogy az orvos ismerősöm sebész és az Ő érintését még úgy, ahogy el is viselem, ha házhoz jön. Na de aztán Jimmy ivott, a sör pedig fogyott én meg rendeltem még egy kört, miközben Jimmy szemeit néztem. *
- Nem vagyok olyan, mint mások Nagyfiú… akár nevezheted annak is, hogy nem érzek. De azt tudom, hogy ha most elkezdtelek volna sajnálni, csak rosszabb lenne neked. Arról nem is beszélve, hogy nem teszi semmisé a történteket és egyébként is képtelen vagyok sajnálatot érezni. Egy ilyen után, a sajnálat a legrosszabb dolog, amit kaphat egy ember. * Biggyesztettem le az ajkaimat s szürkészöld szemeimben egy halvány árny jelent meg. Ebből tudhatta, hogy bizony tapasztalat.*
- És nem kedvesség, hanem csak az… hajm… ha három éve nekem ajánlották volna fel egy ilyen lehetőséget, vagy csak egy segítő kezet… * Ingattam meg a fejem és inkább lehúztam a második söröm maradékát. Ahogy megkaptuk a sörünket a srácra nézve.*
- Na most már jöhetnek azok a macik… * Húztam el a számat keserűen a csapos felé. Nos… ma sem megyek haza józanul. *
- Az ellentmondások nálam igen gyakoriak. De ha kicsit belegondolsz, akkor nincs benne ellentmondás. De sosem tudhatod Nagyfiú, hogy mikor gondolok valamit komolyan vagy mikor nem. Ami pedig a leállítást jelenti… * S már jött is a maci, a tálat, az apró gumicukrokkal a férfi felé toltam, ahogy kivettem belőle egyet.*
- Nem harap… csak gumicukor, kis alkohollal átitatva. *Mosolyodtam el egy pillanatra, majd apró rágásaim közepette fejeztem be, ahogy a pultos elment.*
- Nem is biztos, hogy akarnám. Vagy talán akadna olyan gátló tényező, amiért akarnom kéne? * Vontam fel a szemöldököm.*

Nagyon úgy beszél Miranda, mint akinek van ebben a bosszúállós segítségnyújtásban némi tapasztalata, vagyis a szavai alapján, neki is el kelt volna valamikor egy segítő kéz.
- Miért, mi történt 3 éve? – kérdezem kíváncsian, amiben jórészt szerepet játszik már a sör hatása, de hát ő hozta fel elvégre.
Az újabb sörre már azért óvatosan néztem, tudod általában, hogy mennyi a határ, de most nehéz volt megállni, és nem is ittam egyedül.
Már az előbb is megütötte a fülem ez a furcsaság, így most összehúzott szemöldökkel nézek a lányra.
- Macik???
Aztán nem kellett sok idő és már nem kellett hozzá magyarázat, de tudtam, hogy ha most ebből is eszünk akkor ebből oltári nagy berúgás és másnaposság lesz, igaz a regeneráció nálam ezt nagyrészt tompítja.
- Azt látom! Te vagy az ellentmondások királynője! – jelentem ki halálos komolysággal, bár a szemeim mást mondanak. – Máris itt az újabb. – nézek rá egy gumicukrot forgatva az ujjaim között. – Nem régen mondtad és tapasztalhattuk is, hogy nem érhet hozzád senki. Most meg mikor azt boncolgatom, hogy akár meg is haraphatlak, akkor nem állítanál le? – feszülten figyelem, hogy most vajon mit reagál, de persze eszem ágában sincs kihasználni az alkalmat, még ha lenne is mit, csak szeretném tudni, hogy meddig megy el. – Gátló tényezőnél mire gondoltál? Testi vagy lelki?
Azért nem lenne jó, ha pont most adná fel az elveit, mert megbántani meg nem akarom.

*Az alkohol még mindig galád dolog. Még ha a gátlásokhoz kevésnek is bizonyult ez a kis mennyiség, arra elegendő volt, hogy a nyelvem megpörgesse és többet mondjak mint amit alapjáraton mondtam volna. Na de azért nem ittam magam ostobára…*
- Felborult az életem… * Adtam egy kitérő választ kissé megvonva a vállaim. Semmi kedvem nem ezt ecsetelni és amúgy sem tartozott a másikra. Kevesen tudták a történteket, no meg akinek legutóbb elmeséltem az a fejébe vette, hogy kellek neki. Bár ez még mindig jobb, mintha undorodott volna Tőlem, mint ahogy Én saját magamtól azóta. Na de se ellenségre, se rajongóra nem volt szükségem és ezt a Rendfenntartót nem akartam egyik kategóriába sem sorolni. A macikra vonatkozó kérdésre nem választoltam csak szélesen elmosolyodtam. Ezekből mindig van készen, így mire belekezdtem volna már egyébként is ideértek.*
- Ha már királynő… akkor térdelj. * Kacsintottam a másikra játékosan. Sajnálatos vagy sem, de ez voltam Én. Egyik pillanatban komoly, a másikban meg játékos, kihívó aztán meg… már a fene se tudja. Inkább iszok. *
- Nem nyúlhattok hozzám, ha Én nem akarom. De arról nem esett szó, hogy mi van, ha akarom, ha Én kérem vagy a másik eset, mikor én érintek meg valakit. * Na, igen, másik három variáció, ami felmerülhet és aligha három különböző reakciót takar. A kérdésére azonban elvigyorodtam.*
- Ugyan már… a lelkit oldja az alkohol. A testi meg… nos, arra is van ma már megoldás. Igazából csak költői kérdés volt. Pont nem az a fajta vagyok, akit érdekelne ilyesmi… tekintve, hogy csak a nyelvem szeretem köszörülni. Lehet, hogy így… * S már mutogattam is, hol rá, hol magamra. Jelezve, hogy messze, egymással szemben*
- … Szavaim arra utalhatnak, hogy épp kikezdek veled, vagy épp bárki mással. De azt garantálhatom, hogy se Te, se pedig más nem jutna el tettlegességig. * Vigyorodtam el bájosan, ahogy kezem egy újabb cukorért nyúlt és a fejénél megfogva Jimmy szája felé nyújtottam.*
- Ha csak fogdosod, kiolvad és ragadni fog. Arról már nem is beszélve, hogy keserűnek fogod érezni. Szóval kapd be… * Jeleztem, hogy nem viccből nyújtottam felé.*
- De az ujjamat hagyd meg…

Persze most is felvette a szokásos páncélját, ahogy kicsit többet akartam megtudni az életéről, így aztán gondolatban megvontam a vállam és nem forszíroztam tovább, mert attól csak még jobban bezárkózott volna.
Aztán máris fordult a kocka és már megint replikázott is az éles nyelvével, ami csak egy vigyort csalt a képemre és komolyan elgondolkoztam rajta, hogy letérdelek elé, kíváncsi lettem volna a reakciójára, de végül inkább csak egy mélyet bókoltam.
- Ha legközelebb találkozunk…..királynőm, akkor megkapod, de most már engedélyezted, hogy a jelenlétedben üljek, és még nem vontad vissza. – válaszoltam én is folytatva a játékot.
- De nem gondolod, hogy pont ezzel a cukkolással biztatod arra a partnereidet, hogy szívesen vennéd, hogy tovább menjenek? – néztem rá kérdőn. – Felbiztatod őket, aztán elutasítod. Nem mindenki tolerálja az ilyet, így szerintem csak magadnak keresed a bajt. – csóválom meg a fejem, mert a lány láthatólag élvezi, ha provokálhat másokat, aztán mikor valaki beugrik erre, akkor meg ő a sértett fél.
- Nagyon veszélyes ez a játék Miranda. – figyelmeztetem komolyan. – Egyszer összeakadhatsz olyannal, vagy olyanokkal, akiket nem állít le a verekedési tudományod.
Mikor az alkoholos cukrot felém nyújtja őszintén habozok, mert tényleg nem akarok fejre állni, de nem lehet neki ellenállni.
- Ha harapnék, nem érném be az ujjaiddal. – kapom be a felém nyújtott édességet és talán egy pillanatra az ajkaim érintik a kezét.
- De tőlem nem kell tartanod, én már elköteleztem magam, így marad a verbális cukkolás. – mosolyogtam rá megnyugtatóan.

*Hálás ugyan nem voltam, de örültem, hogy nem feszegeti a témát. Ha bánkódni akarok, akkor csak haza fele veszek egy üveg piát, egy rehadli csokit, rendelek pizzát és beülök a tv elé valami nyálas, szomorú és drámai filmet megnézni, amit alapjáraton utáltam. De na… a hatás tuti nagyobb lett volna Tőle.*
- Mint királynőd, ültődből is térdre kényszeríthetlek. De nem vagyok ily kegyetlen, így hát majd legközelebb. Csak vigyázz, nehogy megint szolgálat közben fussunk össze. * Kacsintottam rá nevetve. Na igen, bele gondolni is vicces volt. Kijönnek, hogy lecsukjanak aztán meg az egyik térdre borul előttem. Aztán meg visznek a cellámba… Röhejes kép, de mulatató. De aztán már megint jött a komolyság Én meg csak összevontam a szemöldököm és igyekeztem a csillogó szemeimmel sértettem nézni.*
- Hééé Nagyfiú… nem minden jött - menttel vagyok ilyen. A többségükhöz hozzá sem szólok. Hidd el nem úgy indítom az estéimet, hogy beesek egy kocsmába és kétértelmű, félre érthető megjegyzésekkel bombázom azokat akik épp arra járnak. Egyedül szoktam inni a lehető legtávolabb másoktól, ha épp kimozdulok a Mancs mellől és elhagyom a lakásom. * Na itt aztán férfiakat megszégyenítően tapadtak az ajkaim az üvegre és húztam bele. Agyam közben valami vidámabb dolog után kutatott. Mondjuk ööö… karaoke? Hmm… nem is rossz ötlet… *
- Már összeakadtam… egy párszor, jó párszor. * Ráncoltam a homlokom, hogy most mi is van. Igen, volt már olyan, akivel szemben alul maradtam és olyan is, aki… na de hagyjuk.*
- Ha harapnál… * Kezdtem bele mosolyogva, de aztán már meg éreztem a puha, melegséget az ujjam hegyén. Úgy rántottam vissza a kezem mintha tűzbe nyúltam volna. Hirtelen is, gyorsan is és még nagy is volt a lendület. Hát csoda, hogy bevertem a könyököm a boksz háttámlájába?*
- Az űristenbe… * szitkozódtam a fogaim közt szűrve. De nem kaptam oda és nem is szisszentem fel, csak a szemeimen látszott, hogy ez a találkozás meglepett. Közben pedig a tenyerem és az ujjaim hevesen dörzsölgettem a rövidnadrágomba. Szabadulni akartam ettől a pillanatnyi érintéstől.*
- Csak azt akartam mondani, hogy ha harapnál, csalódnék ha beérnéd az ujjammal. * Fejeztem azért be és igyekeztem egy őszinte mosolyt csalni az ajkaimra. Ám arra, hogy elkötelezte magát… na szívből felnevettem.*
- Szóval Ti férfiak ilyet is tudtok? * Igyekeztem vissza fojtani a nevetésem és inkább enni egy kicsit még.*
- Mellesleg add át részvétemet a nődnek. * Ingattam meg a fejem lemondóan egy szájhúzással kisérve.*

Nagy szemekkel néztem rá, mikor felemlegette, hogy esetleg szolgálatban hajtja be a térdeplős dolgot, de aztán felnevettem, hiszen jól is néznénk ki, ha ez bekövetkezne, de hát játékból elképzelni nem rossz.
Mikor adja a sértődöttet a feltételezésem miatt, persze nem tudom nem észrevenni, hogy talán ez még sem annyira komoly, és Mancs emlegetésére csak kicsit húzom fel a szemöldököm, de hát sejtem, hogy valami szoba állat lehet, így most nem kérdezek rá.
Aztán úgy döntök, hogy nem nyomom tovább a nagy pszichológus szövegemet, mert nem hiszem, hogy az én reszortom, hogy kigyógyítsam a bajából. Eddig is jól meg volt vele, majd ha megunja az egyedüllétet, akkor úgy is megváltozik minden. Ahogy nálam is!
Azt mondják a legszebb öröm a káröröm, így én sem tudtam megakadályozni, hogy ne vigyorodjak el egy pillanatra, ahogy ettől a minimális érintéstől, majd nem ránk döntötte a boxot, de aztán gyorsan fegyelmeztem az arcvonásaimat.
- Megnyugtatlak erre a képzeletbeli harapdálásra sem fog sor kerülni, és nem azért mert te nem hagynád, hanem mert én nem mennék bele. – viszonzom a jókedvét, aztán csodálkozva nézek rá.
- Már miért is kéne őt sajnálni? – kérdezem kíváncsian. – Azt hiszed talán nem vagyok elég jó neki, vagy mi van?

*Az arcvonásait lehet, hogy tudta rendezni, de a szemeit nem. Én pedig csak „csúnyán” néztem rá, amitől inkább hasonlítottam egy kislányra, akinek elvették a cukorkáját mintsem egy dühös nőre.*
- Ne röhögj ki… Túl szűkre tervezték a bokszokat. * Puffogtam egy kicsit, a poén csak az volt, hogy lazán befért volna még négy ember az asztal köré és egy táncos nő lazán table dancet adhatott volna.*
- Neeem? Hát nem is tudom, hogy mi lesz velem ezek után. * Tettem szomorúságot és még a képzeletbeli könnyeim is letörölgettem a hatás kedvéért. Na de a játék abba maradt Jimmy két kérdésére. Amire már komolyan válaszoltam.*
- Lássuk csak… hím vagy Nagyfiú… közismert tény, hogy nem vagytok képesek elköteleződni. Aztán még olyan munkád is van, hogy szerencsétlen otthon aggódhat miattad és kezeit könyékig rágja, hogy Te mész haza vagy a halálhíred. Doki jól megfogalmazta… kevés erős nő van az univerzumban, aki ezzel képes együtt élni hosszútávon. * Húztam meg a söröm megint.*
- Még egyet? *Böktem az üvegek felé, miközben egy mackót kezdtem el rágcsálni.*
- Mellesleg, nem tudom, hogy jó-e vagy neki. Nem szoktam rendfenntartók magánélete után kutatni. Három sör meg nem elég ahhoz, hogy elfelejtsem, ha mondtad volna a nevét. De hmm… nem is rossz ötlet. Holnap lehet, hogy utána járok, és majd küldök egy üzenetet erre a kérdésedre is válaszolva. * Vigyorodtam el szélesen.*

- De sas szemei vannak valakinek! – cukkoltam most én egy kicsit, de közben néha be-bekaptam egy alkoholos cukrot, jóformán észre sem véve mit csinálok.
Mikor észbe kaptam, akkor már gondolatban legyintettem rá.
~ Ebből már úgy is oltári másnaposság lesz! A kapitány lehet, hogy inkább a fogdára küld, mint az utcára. ~
- Akkor én vagyok a kivétel! – bólintottam a szavaira. – Én, ha van hozzá megfelelő partner, szívesen elkötelezem magam. És bár a munkám tényleg nem egy leányálom, de hát ezen nem tudok változtatni és, ha valaki a társam akar lenni, akkor ezt el kell fogadnia. Hogy ez mennyire sikerül, nem tudom, de ha nem próbáljuk meg, sose derül ki. – mondtam meggyőződéssel, bár azért sok igazság volt Mira szavaiban.
A sörkínálására csak a fejem ráztam.
- Már így is sok lesz, lassan tényleg mennem kell.
Arra, hogy utána néz a magánéletemnek, talán most először a találkozásunk óta, villámló szemekkel néztem rá, és szinte azonnal kijózanodtam.
- Nem mondtam a nevét és nyomatékosan megkérlek Miranda, hogy maradj távol a magánéletemtől. Én is tiszteletben tartom a tiédet és ezt várom tőled is! Ha azt hittem volna, hogy riporterként ülsz le velem, akkor nem maradtam volna itt. – mondom neki és érezheti, hogy ezt nagyon komolyan gondolom, és bár ő nevetett, azért jobbnak láttam ezt tisztázni időben.

- Mind ezt mondjátok Jimmy… *Ingattam meg a fejem lemondóan és látszódhatott, hogy kicsit sincs kedvemre ez a tény. Azonban az is, hogy bizony nem nagyon lehet meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Bár tény… csúnya dolog az előítélet, pláne, hogy nem sok okom van rá.*
- De abban igazad van, hogy mindent ki kell próbálni.
- Azért óvatosan azokkal a macikkal… nem érzed, mert édes, de üt… * Figyelmeztettem, de talán már túlkésőn. A legutóbbi alkalommal mikor ezt ettem hullámzott az egész hely, az előtte valóira meg nem is emlékszem. Mázli, hogy akkor megbízható kezekben voltam.*
- Hát kár… de ezt megiszom és akár mehetsz is… Azt hiszem nekem sem kéne tovább maradnom. * De hogy hova tovább… na, ez jó kérdés volt még számomra is. Ahhoz, hogy haza menjek még korán volt. Maradni meg… nos… nem akartam az őrsön kikötni megint.*
- Pff… ha érdekelne a magánéleted, semmit sem tehetnél az ellen, hogy megtudjam. Az elvárásaid aligha akadályoznának meg… De csak hülyéskedtem… van jobb dolgom, is mint ez után kutatni. * Húztam el a számat keserűen. Hát hova lett az emberek humora és a logikája.*
- Az enyém után meg kutathatsz… semmi újat nem tudsz meg, ami már ne derült volna napvilágra hála a kollegáimnak. *Na igen, a titkaim azok viszont titkok és senki nem tudja. Aki mégis az hamarabb halna meg, minthogy magára haragítson. Nem, Én talán egymagam nem voltam veszélyes… Csakhogy nem voltam egyedül.*
- Mellesleg nem riporterként ülök itt, hanem egy unatkozó épp most szabadult nőként. Ha munkámból kifolyólag kereslek meg, azt előre fogom közölni Mr. O’Connor. Ritka és talán hihetetlen is, de sosem támadok hátulról… még egy jól fizető cikkért sem. *Na itt azért már Én is megkomolyodtam, hisz komolyan gondoltam. Ha valakit fel akarok használni, vagy épp tudni akarok Tőle valamit, azt előre közlöm. Mindig! De aztán lehúztam a söröm és felálltam, hogy rendezzem a számlát. Ahham, azzal a lendülettel ültem is vissza.*
- Vagyis… * S már intettem is, hogy hozzák, a számlát addig erőt veszek magamon.*

Látom az arckifejezésén, hogy egy szavamat sem hiszi, de erre csak megvonom a vállam, elvégre nem kell nekem meggyőznöm őt, ha ilyen rossz tapasztalatai voltak, de azért őszintén sajnálom, hogy így áll a férfiakhoz, hiszen csinos, fiatal nő.
- A macikkal meg már hiába vigyázok, mert azt hiszem így is taxira lesz szükségem, hogy eljussak hazáig és neked is ezt ajánlom. – vigyorgok a figyelmeztetésére.
Bár a hangulatom kissé komorabb lett a magánéletemmel kapcsolatos megjegyzésére, de aztán mégis csak összehoztam egy halvány mosolyt, amikor végül kiderült nem gondolta komolyan, hiszen ha másként alakul, talán súlyosabb figyelmeztetést kellett volna eszközölni, és ehhez most nem fűlött a fogam
- Nem vagyok nyomozó és nem is az én dolgom Miranda, így a magánéleted tőlem biztonságban van ne félj. És ha te keresnél meg ezzel, akkor már most garantálom a visszautasítást. – jegyzem meg. – Nem vagyok az a fajta, aki szívesen tárja ezt mások elé.
Mikor feláll, látom, hogy nekem volt igazam és kell majd az a taxi. Én egyelőre nem is kísérletezek, habár azért én mire hazaérek nagyrész ki is józanodom.
- Hagyd csak! Egy frissen szabadult nőnek jár egy vendéglátás. – veszem elő a kártyámat és ha ide ér a pultos, akkor már nyújtom is felé.
- Köszönöm a beszélgetést Miranda, igazán tanulságos és kellemes volt, hívjak neked is egy taxit? – nézek rá kérdőn, miközben előveszem a kommunikátorom.
Aztán, ha úgy dönt igen, akkor úgy teszek, ha nem akkor csak magamnak hívok, és ha megérkezik még egyszer elbúcsúzom a lánytól és hazavitetem magam. Fáradt vagyok. Nagyon fáradt.

//Köszönöm a játékot, szokásosan jól sikerült //

- Írd fel valahova Nagyfiú mert ezt az ajánlatot megfogadom. Nem sok kedvem van sétálni és kénytelen vagyok haza menni. Vagyis gurulni… * Feleltem a taxira fejem ingatva. Nos, nasi van otthon, mint mindig. S elővadásztam a kommunikátorom is.*
- Jó estét… egy pizzát kérnék. Miranda Owen… Hun… Oké rendben. *S már el is raktam, nem kellett a címem, hisz ha lenne törzsvásárlói kártya tuti én vinném a legtöbb rendeléssel.*
- Mire haza érek, már a vacsim is kész. És egyáltalán nem félek Jimmy… Tudom, hogy kell elrejteni azt, amit senki kezébe nem akarom, hogy bele kerüljön. * Vontam meg a vállaimat könnyedén.*
- Oooké… de a következő alkalom az enyém. * Ha viszont ide ért és a számla rendezve lett mosolyogva felelek a kérdésére.*
- Igen, én is élveztem és köszönöm. * Őszinte és szelíd mosolyt villantottam a férfire, és ha megérkezett a taxi, akkor bizony kifelé vettem az irányt.*
- Hééé Mira… * Na de erre megtorpantam és a pult felé néztem.*
- A vized… * Mi? Nem is kértem vizet. Vagyis most nem, annak ellenére, hogy mindig, azaz utolsó rendelésem. Mivel gyalog járok haza általában így kell, hogy mire haza érek ki is józanodjak. Na de már repült is felém az üveg, amit csak bambán néztem.*
- Ööö… kösz? * Hajoltam le a guruló flakonért, amit a kezemmel védtem ki és már mentem is.*
- Még egyszer köszönöm és minden jót. * Bemásztam a kocsiba és aztán már gurultam is haza…*

(Lehetet volna jobb is… Én is köszönöm.)