Ivóhelyiség

Bár az idegen a felszínen eddig a legrendesebb fazon, akivel az utóbbi 24 órában összefutott, ő sajnos azt is hallja, mi játszódik le a fejében, és emiatt kénytelen nyelni egy nagyot, és kiadni azt a rajzfilmekbe illő hangot, ahogy a hatalmas gombóc lemegy a torkán, mielőtt megszólalna.
-Van egy olyan Han Solo-s beütésed - magyarázza, aztán az asztal felé sandít, pontosan abba az irányba, ahol Matthias ujjai a pisztoly köré fonódnak. - De nyugi, nem valami adósságot jöttem behajtani. El kéne jutnom az Orion űrbázisra, minél előbb, és ahogy hallottam, nemsokára indulni készülsz. Ha befér még egy utas, szeretnék csatlakozni...természetesen megfizetem az utat. Öhm...
Óvatosan, NAGYON óvatosan előhúzza a kommunikátorát, hogy ellenőrizze, mennyire is tudja őt megfizetni. A kijelzőn lévő szám a legkevésbé sem dobja fel.
-23 dollár kevés lesz ugye? - Kérdi félénken.

Mikor megszólalt, akkor már elengedtem a pisztolyomat, mert ha ez a kölyök itt veszélyes rám nézve, akkor én megeszem a kalapomat, bár, hogy ki az a Han Solo, akit emleget, arról dunsztom sincs.
- Igen, hogy nem behajtó vagy, azt már leszűrtem, ahhoz még gyúrnod kéne kicsit a kinézeteden és a fellépéseden. – hagytam rá a dolgot.
Aztán kicsit rácsodálkoztam, amikor arról szövegelt, hogy egy fuvar kéne neki az Orionra. Még körül is néztem, hogy nem kevert-e össze valakivel, mert nem hiszem, hogy kitábláztam volna, hogy a járgányom utasszállító.
Amikor aztán még a fuvardíjra is rátért, majdnem telibe kaptam a sörömmel, amit kispricceltem a számon és harsány röhögésbe kezdtem.
- Baromi jó humorod van öcskös! – vigyorogtam rá, de aztán az szép lassan hervadt le rólam, ahogy fészket vert bennem a gyanú, hogy nem viccnek szánta. – Ez komoly? 23 dollárod van az útra? Akkor már értem, hogy miért nálam kopogtatsz. Takarítani tudsz? – nézek végig rajta aztán halálos komolysággal, mintha felmérném.

-Köszönöm...azt hiszem - feleli, miután úgy dönt, hogy bóknak veszi amit a férfi mondott, a gondolatai ellenére. - És nem, nincs kitáblázva, csak épp...neked olyan megbízható képes van, és el tudom hinni, hogy a telepaták el is viselnek maguk közt, na meg, olyan kíváncsi fazonnak tűnsz, aki képes is lenne oda utazni...
~És nem tudja, ki az a HAN SOLO! Azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete, főleg, hogy már arról is letett, hogy agyonlőjön!~
-Takarítani? - Kérdi, nem sok jót sejtve. - Ha ez alatt azt érted, hogy megnyomni az "ON" gombot a robotporszívókon, akkor igen...viszont a szüleim ott élnek, szóval ha kevesled a lóvét, a maradékot ki tudom fizetni, amikor odaértünk...

A srác szavaira eszembe jutott a múltkori kis afférom Lyen-nel és a zsarukkal, amitől kissé keserű lett a szám íze és nem gondoltam volna, hogy nagyon ugrálnak örömükben, ha újra tiszteletemet teszem náluk, habár nem utasítottak ki, így végül is nem lenne gond leszállnom ott.
Vigyorogni kezdtem, ahogy a kölyök gyanakodva nézett rám a takarítás szó hallatán, ami persze nem volt a részéről teljesen alaptalan.
-- Nem, nem arra gondoltam, hogy egy robot takarít helyetted, hanem, hogy a hófehér kacsóddal fogsz magad takarítani a megfelelő szerszámokkal felfegyverkezve. – ráztam meg a fejem. – És nem bízom az utólagos fizetésben, így vagy bevállalod a 23 dolláros mellé, hogy kidzsuvázod a raktáramat, vagy mehetsz menetrendszerinti járattal, már ha őket meg tudod győzni, hogy utólag kifizeti a mama, vagy a papa a fuvart. – vontam meg a vállam. – Egyébként mi a neved és csak a pénzhiány az oka, hogy nem személyszállítóval akarsz utazni? – néztem rá kíváncsian. – Tudod nem komálom, ha váratlan meglepetések érnek, ha felveszek valami stoppost. Igaz, még menet közben kidobhatlak a zsilipen, ha átversz. – teszem hozzá, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból.

Forogni kezd vele a világ. Sosem hitte volna magáról, hogy mindezek után, ami mostanában történt vele, a robotkezű ex rendfenntartó, a bérgyilkosnő, és az utcai alakváltó banda után a legjobban az fogja őt felzaklatni, hogy valaki tényleg, őszintén azt várja tőle, hogy takarítson, de a jelek szerint még annál is sokkalta lustább, mint hitte volna magáról.
-Na nem! Nem nem nem és nem. Akkor inkább megyek gyalog, de nem! YIKES!
Kezdi úgy érezni, hogy még a gondolatolvasással együtt is alaposan félreismerte ezt a manust. Ez még Solo kapitánynál is idegesítőbb, igaz könnyű dolga van, hiszt ő valódi! A ganézás is elég övön aluli volt, de most meg faggatni kezdi!
-Oké, tudod mit? Igen, le akarok lépni erről a szeméthegyről, mielőtt megtalál az a selyemfiú bandája, akinek a csajáról kiderül, hogy annyira nem facér, mint amilyennek tűnt a tegnapi koncert alatt...és utána. - Hadarja, és persze még a füle is bele pirosodik, de őszintén reméli, hogy mint általában, most is annyira szerencsétlennek hiszik majd, hogy ezt ne a hazugság egyértelmű jelének vegyék, csupán a sima szégyenérzetnek.

Egészen meglep a srác kiakadása, hiszen semmi olyat nem kértem tőle, amit mástól sem kérnék, egy gyors menekülés esetén a bolygóról, mert volt már annyi tapasztalatom, hogy ezt leszűrjem.
- Hát engem nem érdekel kölyök. – vonom meg a vállamat nyugodtan. – De gyalog kicsit messze lesz, viszont ez a hely, ahogy elnézem, neked nem valami biztonságos, Yikes. – bólintok a kissé vehemens bemutatkozásra, és rövidesen már be is bizonyosodik, hogy igazam volt a sürgős út vonatkozásában, bár az is igaz, hogy a felét sem hittem el, amit mondott.
- Szóval te valami nagy szoknyapecér vagy, aki ráhajt az első lányra a koncerten. – mértem végig rajta sokat mondóan. – De tudod mit? Marhára nem érdekel, hogy miért akarsz lelépni, az ajánlatom él, és vagy elfogadod, vagy lehet tiplizni, mert szeretném meginni nyugodtan a sörömet mielőtt indulok.

~Oké...a helyzet kezd reménytelen lenni, ez a fickó tényleg, komolyan azt szeretné, hogy takarítsak, ráadásul ő is rendelkezik az űrhajó tulajdonosok légzsilip fétisével, szóval tényleg, abszolút reménytelen a helyzet...~
-Oké...vak randi volt, a csajnak három szeme van, és nincs szívem megmondani neki, hogy legyünk inkább csak barátok, plusz lógok valami gengszternek, így jobb? - Kérdi sóhajtva, s az igazat már tényleg csak azért nem mondja el, mert sosem szállna fel egy olyan elmebeteg hajójára, aki azt elhinné neki, hogy egy összeesküvés kellős közepébe került, mikor is a metamorf árvák utcai bandájának vezére a telepata elnök megbízására elrabolta őt, hogy olvassa ki a a barátnője szeretője agyából az egyik terrortámadásra vonatkozó részleteket, vagy mit, á az akció balul sült el, és most a robotkarú, alkoholista robbantó az egyetlen ember a Marson, aki nem akarja őt megölni...vagy mi.
-Rendben...takarítok - megy bele, mintha a jobb karja levágásár bólintana rá. - Indulhatunk végre? Már így is kimondhatatlanul utálom ezt a bolygót.

- Ne erőlködj kölyök, ezt még gyakorolnod kell, ha nekem akarsz hantázni! - ráztam meg a fejem, de azt azért még korainak tartottam közölni, hogy egy négyszáz éves moránál elég kicsi az esélye. Most, hogy elvállalta a takarítást, nem akartam elszalasztani, hogy ingyen kipucoválja a hajóm.
- Indulhatunk. - bólintottam, majd felhajtottam a maradék sörömet, pénzt dobtam az asztalra és intettem a srácnak, hogy jöjjön utánam.


Nem tudtam mennyire jártas a hajókban, de az enyém elég árulkodó volt, hogy melyik fajt erősítem, így azért szemmel tartottam, hogy ne most akarjon már megpattanni, ha már nyélbe ütöttük az üzletet. Miután beléptünk a hajóra, bemutattam Lórinak is.
- Lóri, ez itt az ideiglenes hajósinas. Ha takarítja a ketreced, leszel szíves nem összecsípkedni.

//Innentől mehet a kikötőbe, ha gondolod //

Megvonja a vállait, aztán kiböki:
-Jó, rendben, ez esetben Jason light akar megöletni engem egy hordányi Metamorf-al, nekem meg haza kell húznom, a többi telepata közt ugyanis nagyobb biztonságban vagyok, most jobb? - Kérdi fáradtan. Ha ez a manus Morának képzeli magát, akkor az sem lehetetlen, hogy ezt a sületlenséget(ami sajnos szóról szóra igaz) elhiszi, gondolja.
A hajóhoz érve viszont már kicsit leveri a víz.
~Basszus, lehet, hogy tényleg mora? Akarok én ezzel egy hajón utazni???~
-Öhm...szép hajó...
Normális esetben biztosan oda lenne meg vissza a papagájért, most azonban...nos, túlságosan leköti az, hogy az univerzum milyen kreatívan képes megoldani, hogy valahányszor azt hiszi, ennél rosszabb már nem lehet a helyzete, kolosszálisat tévedjen.
-Szia...Lóri... - dadogja, mint egy Zombi. - Izé...kaja lesz a gépen? - Kérdi, remegő hangon, őszintén reménykedve benne, hogy nem ő az.

Kicsit leesett állal pislogok a kölyökre, mikor a harmadik és egyben leghihetetlenebb magyarázattal áll elő azt indokolva, hogy miért is olyan sürgős lelépnie innen, de aztán lemondóan intettem neki.
- Hagyd a fenébe, nekem végül is mindegy miért akarsz velem utazni, én megkapom az árát és kész. – néztem rá vidáman.
- Még, hogy Jason meg a metamorfok….. – kuncogok magamban egy sort kifelé menet.

A hajóhoz érve leolvashattam az arcáról, hogy mi fut át a fejében és nem mondom, kimondottan jót szórakoztam az ijedelmén.
~ A fene tudja miért hiszi azt mindenki, ha meglát egy morát, hogy mindjárt neki ugrik és szárazra szívja! ~ ingattam meg rosszallóan a fejem, de nem tettem szóvá.
Aztán a kissé zavart viselkedését megelégelve a kérdésére, csak megfogtam a vállát és magam felé fordítva a szemébe néztem.
- Na, a mihez tartás végett. Igen, mora vagyok és van már párszáz év a hátam mögött, így se nem tapasztalatlan, se nem heves vérmérsékletű nem vagyok, így nem kell attól tartanod, hogy nem bírok magammal és rád vetem magam egy kis desszert reményében. – kezdem a megnyugtatását, mert nem szeretném, ha egész úton úgy rezegne, mint a nyárfalevél. – Nem tudom mit tudsz a fajomról, de, igen, van kaja a hajón, amit én is, mint más normális ember fogyasztok. „Egyéb” szükségleteimet meg másként oldom meg, nem kell betojni. – engedem el és a vezérlőpanel elé ülök.
- Lassan indulunk, úgy, hogy pakolj le és kösd be magad. Ha meg még kérdésed van, akkor hajrá. – teszem még hozzá.
- Veem beszélj! Velem beszélj! - élénkült meg a kalitkában Lóri.

A férfi gondolataira jobbnak látja nem felelni, ugyanis valamiért él az az előítélet a többi népben, hogy ha telepata van a közelükben, az nyomban kihallgatja a legbelsőbb titkaikat, és aki tényleg ezt teszi, az általában nem szeret lebukni, szóval inkább csendben bólint.
-Remek...de ugye azt a vallomást leshetem, hogy annyira jó fej vagy, hogy takarítani sem kényszerítesz majd igaz? - Kérdi reménykedve, de aztán inkább csak helyet foglal az egyik székben, hogy így készüljön a landolásra.
-Nem is tudom Lóri...kedves madárnak tűnsz, de nem hiszem, hogy sok közös témánk lenne. Szereted a videó játékokat? Vagy a babaarcú barna hajú lányokat? Vagy ha gondolod, eldumálhatunk arról is, mennyire utáljuk a Star Wars-t. Ha nem tudod mi az, tiéd lehet a kekszem...

A fiú elkeseredett igyekezete, hogy megszabaduljon a takarítás rémes feladatától, azért kezdte megenyhíteni a szívemet, hiszen nem szándékoztam én a halálba küldeni. Belegondolva, hogy nekem mennyi kedvem lenne hozzá, hogy kiganézzam a rakteret, ami már jó ideje takarítás után sikoltozott, hát......
A nagy csöndre kaptam fel a fejem a műszerekről és a gondolataimtól, hiszen szokatlan, hogy Lóri nem kotyogja tele a teret. Valamiért utálja a csendet, de most mégis az volt.
Csodálkozva néztem a fejét behúzva gubbasztó madárra, aki le nem vette csillogó tekintetét a fiúról.
- Mit mondtál neki, hogy megnémult? Ezt nekem is meg kell mutatnod! - vigyorodtam el, majd megrántottam a vállam és Luke-ra néztem, elfordulva a konzoltól, mert már beállítottam a robotpilótát. - Ha, fel tudsz ajánlani valami hasznos tevékenységet, akkor eltekintek a takarítástól. Na, mit szólsz? és most már igazán elárulhatnád, hogy miért akarsz ilyen sürgősen lelépni a Marsról és a Holdra menni? Azt hiszed a telepaták jobbak?

-Öhm... - kezd bele zavarodottan - nem tudom. Elkezdtem beszélni, aztán megnémult, miután felajánlottam neki egy kekszet valamiért...lehet a madarad "Jedi lovag", és megsértettem? - Kérdi aggódva, aztán hátra fordul, hogy jobban szemügyre vegye a jószágot.
-Amúgy nem, nincsenek olyan illúzióim, hogy a telepaták kedvesebbek lennének, de mit csináljak, ha egyszer közéjük tartozom? - Kérdi vállvonogatva, aztán fáradtan dől hátra a foteljében. - Hasznos tevékenység? Marha jól tudok pénz kölcsönkérni a szüleimtől...nagyjából 20%-os sikerességi rátával. Más nem jut eszembe hirtelen. Esetleg a számítógépekben is jó vagyok, és bármikor legyőzlek itt a pirosban...ezen kívül nem tudom.
Aztán kitekint a kijelzőn, és vágyakozva kérdi:
-Mikor érünk már oda?

Persze sejtettem én, hogy Lóriba, csak a meglepődés okozhatott ilyen mértékű szórekedést, de hagytam, hogy Luke ezen elagyaljon egy keveset, addig sem azon járt az esze, hogy megpróbáljon kibújni a fizetség alól, ami az utiköltségét illeti.
- Most nagyon megleptél! - néztem rá vidám szemekkel. - Nem gondoltam volna, hogy az Orionra siető kölyök, akinek a szülei is ott élnek, telepata. Komolyan megdöbbentő. - cukkoltam egy kicsit, aztán hagytam, hagy vergődjön annak kitalálásával, hogy miben is tudna nekem segíteni, de aztán megsajnáltam, hiszen látszott, hogy eléggé megviselte őt a Mars, így nem akartam még én is kegyetlen lenni vele, főleg, hogy amúgy is úgy nézett rám, mint morára, mintha valami emberevő lennék.
- Na jó, mielőtt végképp berezelnél, maradjunk annyiban, hogy lógsz nekem egy szívességgel, amit majd egyszer lehet, hogy behajtok rajtad. - állok fel és adok a papagájnak egy kis magot enni. - Ha ez megfelel, akkor letudtad a fizetséget, ha nem, akkor marad a takarítás. - vonom meg a vállam mosolyogva. - És még van négy órányi út előttünk, így nyugodtan elengedheted magad. Addig is jobba tennéd, ha már egy morával utazol együtt és ennyire nem ismered őket, ha kielégíted a kíváncsiságodat. Ritka az ilyen jó fej közöttük, mint én. - vigyorgok rá és visszaülök a helyemre.

*Ha a haza utamnak más haszna nem is volt, annyi mindenképp, hogy elhatározásra jutottam. Már nem vártam tovább, hisz már lassan két hete is annak, hogy megjelent a cikk. Elindultam hát, hogy tisztázzam a dolgot. Magamra kaptam egy farmert, a hosszított szárú fekete tornacipőm, egy zöld testhezálló pólót és a fekete kabátom. Vállamon a táskám, amibe benne volt a már jól megszokott fényképezőm és most a vizsgálat eredménye is, még az eredeti borítékában. Annyi, hogy fel volt bontva. Szép és jó elhatározás volt, de csak addig tartott még nem értem közel a kocsmához. A szakítás után még lejártam egy ideig, de aztán… aztán kerültem a helyet. Ha itt volt valami, még akkor sem jöttem ide. Az ajtóban megtorpantam, de egy mosolyt erőltettem az ajkaimra és belépve egyenesen a pulthoz sétáltam. Volt egy kis átalakítás az elmúlt években. De ez nem volt újdonság… hetente legalább háromszor verték szét a helyet. Közel és távol azon kevés helyek egyike, ahol nem fogadtak valami szívélyesen. Bár lassan három év távlatából nem is reméltem mást. Fürkésző tekintetek követték a lépteim, de a pultig meg sem álltam. *
- Hello. Egy sört kérnék, és meg tudnád mondani, hogy Mavericket hol találom? * Tettem fel egyből a kérdést miközben kértem. Kezem pedig automatikusan a pénztálcám kutatta. *

A kocsmáros arcán kivételesen mosoly rajzolódik ki a szép nő láttán, de azonnal el is apad, mikor egy másik férfiról kérdezik.
-Az az elmebeteg? - Kérdi, nem kevés irigységgel a hangjában. - Ott ül, a legsötétebb sarokban, csak mint rendesen. Nem rég érkezett, szóval ha szerencséd van, még csak az első sörét végezte ki.

Maverick valóban ott ül, ahol mondja, a boxban, ahol a lámpa ezer éve nem működik, a szomszédos fülkékből pedig alig szivárog oda valami fény, ezért sokaknak fel sem tűnik, hogy ide is le lehet ülni, így nem is teszik. A másik ok, amiért kerülik ezt a helyet maga Maverick, és persze a gyilkos pillantás, ami a többség számára bőven elég ahhoz, hogy ne akarjon a közelébe menni, de persze mindig vannak kivételek.
~Fura...ez a sör kezd olyan hatással lenni rám, mint a desztillált víz...azt már megszoktam, hogy kell vagy 5, hogy érezzek valamit, de hogy íze sincs, az új. Lehet jobb lesz ha...mi a...~
Felkapja a fejét, hogy jobban szemügyre vegye azt, amit csak a perifériás látása szúrt ki, majd mikor teljesen biztos benne, hogy Miranda-t látja, mélyet sóhajt.

*~ Mióta lett Rick elmebeteg és alkoholista?~ Fordult meg a kérdés a fejemben és kifizetve a söröm mosolyogtam a férfire.*
- Köszönöm szépen. Azt hiszem, a szerencse jól jön. *Sóhajtottam egyet és már fogtam is a korsóm és minden hezitálás nélkül odasétáltam. Azon már túl voltam és sokkal rosszabb nem jöhet, az elválásnál. Szóval… Odaérve hozzá minden előzmény nélkül helyet foglaltam vele szembe és oldalra biccentett fejjel vártam, hogy a sötéthez alkalmazkodjon a szemem.*
- Szia She… Rick. *Javítottam ki gyorsan magam és egy mosolyra húztam az ajkaim. Csendben vártam, hogy mi lesz a reakciója. Egyelőre fogalmam sem volt, hogy miként is kezdjek bele. Közben pedig ujjaim a korsomon doboltak. *

Ahogy a nő a boxhoz közeledik, ő minden lépését figyeli, és közben magában szuggerálja őt: "menj innen! NE GYERE IDE! SICC!", de természetesen Mira immúnis gyilkos pillantására...legalábbis elméletben, a gyakorlatban úgy néz ki, hogy most nem sikerült bevetnie valamiért.
-Üdv - felel ridegen, miután exe helyet foglal vele szemben - kérlek, foglalj helyet! - Teszi még hozzá gúnyosan, aztán hátra dől, és puszta kezével felbontja második üveg sörét.
-Ezek szerint emlékszel még, mennyire utálom, ha valaki Rick-nek szólít? Pazar...

*A hangja végig szántott rajtam, de az arcvonásaim csak megkeményedtek. A szemeim meg… mázlim van, hogy ilyen szürke egér és nem látszik a sötétben, hogy mennyire is fájt.*
- Nem jó pofizni jöttem. *Fűztem a gúnyolódásához, de szívem szerint már itt nyomban elástam volna magam. De nem… ettől azért erősebb vagyok. Azt hiszem…*
- Jobban örülnél, ha becéznélek? *Vontam fel a szemöldököm, miközben a dobolás megállt egy pillanatra. De aztán már folytatódott is.*
- Eddig vártam, hogy ha más nem a ruháidért visszajössz, és majd akkor… De nem jöttél. Most itt vagyok és szeretném, ha elolvasnál valamit.*Csak egy egyszerű riporter vagyok és nem színész. Shepy pedig ismer annyira, hogy meghallja a hangomban a bánatot.*

-A legboldogabb akkor lennék, ha csendben lennél, és valahol máshol - feleli az utóbbi néhány évben szokásává vált bűbájjal, aztán nagyot kortyol a söréből, ami még mindig desztillált vízre emlékezteti őt.
~Na jó, azt hiszem ma válok szentéletűvé...ha ez a legjobb sör a bolygón, és biz isten, leszokom róla.~
A borítékot vajmi kevés érdeklődéssel jutalmazza meg, épp csak rá sandít.
-Papír...mi a szösz, régiségboltban jártál? Ezért igazán nem kellett volna felkeresned, tudhatnád, hogy nem érdekelnek az ezer éves vackok.
Itt mintha megérezné mondandójában az iróniát, egy pillanatra az íjra pillant maga mellett, aztán megvonja a vállait.
-Manapság az ilyen vackok 99%-ában bomba van egy kedves barátom szerint, de ha ez a kivétel lenne, most akkor sincs kedvem olvasni, megtennéd, hogy összefoglalod nekem a lényeget?

*Na ez mélyre hatolt és egy pillanatra el is vesztettem az önuralmam és csak bámultam a férfit megrökönyödve. Oké, nem azt vártam, hogy a karjaimba omlik… de nem volt ilyen.*
- Ó nem. Viszont orvosnál igen… még azelőtt, hogy ott hagytál. *Szegeztem neki az igazságot.*
- És ha érdekel, ha nem akkor is megfogod tudni és csak 3 éves lesz ez a „vacak”. *Még nem omlottam össze. ~Haladás Mira…~ De már a hangom sem volt olyan határozott.*
- Most mégis beszéljek? Mikor akartam nem hagytad… *Böktem ki fájdalmasan, még mielőtt magamba tarthattam volna.*
- De oké. Nem emlékeztem semmire abból az estéből… *Vegyült némi undor a hangomba*
- Ha csak leiszom magam, akkor foszlányok maradnak. De totál sötétség volt, így elmentem orvoshoz. A dokumentumban mindössze a vérvizsgálat eredménye van. Még egy héttel az eset után is drog maradványokat találtak a vérembe. Az eredmény végén találsz egy viszonyítást, amely kiszámolja, hogy azon az éjszakán mennyi lehetett a szervezetembe. Ez nem pontos érték, de elég közeli. S az orvos elég hosszan ecsetelte a szakvéleményét, mely szerint ez egy függőnek is nagy dózis egyszerre. *S felemelve a söröm remeget a kezem ahogy bele ittam. De mielőtt még jobban megaláztam volna magam azzal, hogy a fogaimnak koccanjon az üveg, inkább visszaraktam és rászorítottam a fülére. Nem tartottam lényegesnek, hogy jobban kifejtsem, hisz Ő is tudta, hogy soha nem nyúltam szerekhez.*

Hogy mik lehetnek Maverick valódi érzései, az sajnos örök titok marad, már persze, ha érez bármit is a teljes apátián kívül. Ahogy hallgatja Miranda mondanivalóját, újra, és újra belekortyol a kriminálisan felvizezett sörbe, aztán undorítva hajítja el azt, olyan erővel, hogy az üveg széttörik a terem másik végét behatároló falon, alaposan átnedvesítve azt.
-Tehát orvosi szakvéleményed van róla, hogy bunkó vagyok, és az is voltam mindig? - Kérdi színtelen hangon. - Most gratulálnom kéne hozzá? Az az Ogre ott a pultnál elmondta volna neked ugyanezt ingyen.
Újabb sörért nyúl, ám mielőtt kibontaná, meggondolja magát, és azt is elhajítja, teljes erejéből, hogy szintén apró darabokra törjön, mintha a tűzijáték egy nagyon fapados változata lenne.
-Emlékszel, amikor a drága főnöködnek volt az a síbalesete, ami miatt nem ment be két hónapig, és azóta is biceg?
Mély levegőt vesz, és lehajtja a fejét, kerülve a nő tekintetét.
-Innék a karmára, de itt lassan már a szódát is vizezik.

*A csattanás olyan váratlanul ért, hogy ültömben is ugrottam egyet hátra miközben meghűlt még a vér is bennem. Megrökönyödve néztem ahogy beszélt és sajnáltam, hogy egy fikarcnyi fény sincs a helységben.*
- Nem. Csak arról… *Feleltem volna de a következő hajításra megemeltem magam és kissé rádőlve az asztalra kaptam el Rick kezét. Bár későn, hisz az üveg elrepült és hangos durranással érkezett meg a célba. Kissé ráfogtam a kezére, de nem szorítottam addig, míg nem próbálta meg elhúzni.*
- Elég legyen! * Kérleltem és szavai közben a tekintetét kerestem. Újat nem mondott, hisz a főnököm megtalált vele. De nem tudta bizonyítani így annyiban maradt.*
- Kérlek… *Csúsztattam a másik kezem kissé remegve az álla alá.*
- Csak… csak nézz rám. Nem akartalak felzaklatni… csak… csak szerettem volna, hogy tudd. A történteket megváltoztatni már nem tudom. * Kezdtek el csendesen szivárogni a könnyeim.*
- Csak azt szerettem volna, hogy tudd és... *De csak a fejem ingattam meg, hisz magam sem tudom, hogy mit akartam. Jó, lezárni ezzel az elmúlt három évet. De valahogy, valamiért nehezemre esett kimondani, most, hogy már itt van.*

Bár meglepi,a hogy a nő elkapja a kezét, és már a szokásos védelmi reflex is ott ólálkodik, végül mégsem cselekszik úgy, ahogy tanították, de még a kezét sem húzza el, legalábbis nem azonnal. Egyenlőre csak felemeli a fejét, és belenéz Mira két szép szomorú szemébe, majd pár perc néma csend után végül csak kiszabadítja magát a bársonyos ujjak ismerős, simogató érintéséből.
-Ne - szól kurtán, és közben eltolja magától a nő mindkét kezét, aztán pedig, gyakorlatilag gondolkodás nélkül letörli a könnyeket az arcáról.
-Tudom, hogy nem akartál bántani, de...
Itt veszi észre, mit művelnek a kezei, és mint a villám húzza vissza őket a saját térfelére.
-Khmm...Miért dolgozol még mindig annak a tetűnek? Vannak csatornák, akik a lelküket eladnák érted...

*Hogy az érintésem visszautasítása vagy a férfi ösztönös mozdulata volt az, ami ledöntötte az utolsó elhatározásomat is, nem tudom. De visszahuppantam a székre és kezeim csak tehetetlenül remegtek az asztalon továbbra is, ott, ahova tolta. Pedig meg akartam, érinteni újra… érezni tenyeremben a szinte mindig borostás arcát, kezeim arcomon kissé érdes kezeit… De csak fejem lehajtva hallgattam.*
- … megtettem. * Fejeztem be a mondatott magam elé suttogva. Ám kérdése váratlanul ért és csak az asztalra könyökölve túrtam kiengedett hajamba.*
- Az nap este aláíratott velem egy szerződést. Van még két évem… A büntetést egyik csatorna sem fizetné ki, amit a nyakamba varrna. * Szorítottam ökölbe a kezeim a tincseim közre fogva.*