Glaw Theater

*Az információt hallva elnevettem magam és lágyan megingattam a fejem.*
- Leleményes… Bennél bevált, de a gyerekeknél is? * Na igen, Én a sajátomból indultam ki. Nem volt az a fenyegetés, amivel megmaradt volna a helyén vagy épp „jó” lett volna. *
- Csak nem hagyott a varázslata nyomot rajtam? * Kérdeztettem megjátszott aggodalommal. S ez egyben volt egy válasz is. Egy varázslatos mosoly, mely egy félnapi hiszti után következet be. Szóval igen, ez egy varázslat volt. Örültem, hogy vége a hisztinek mikor belementem. NA de közben egy pörgetés, és már válaszoltam is.*
- Én igen… Ő… nos… még nem tudom. Nem akartam megtudni orvosok által. Baja meg még nem esett, ami megmutathatta volna… * Néztem a Lady szemeibe miután oldalra sandítottam a lányra. Szerencsétlen férfi… *
- Bele sem merek gondolni, hogy mit művelt le, hogy az úr táncoljon vele. * Kuncogtam vidáman.*

Pár másodperc múlva, míg farkasszemet néztem az álarc nyílásán keresztül a barátságtalan alakkal, végül rájöttem, hogy miért is olyan ismerős, viszont így a mérgem jó része meglepődéssé alakult, hiszen nem úgy ismertem meg a tanár urat, mint aki, nőkkel bunkóskodik és bálokon kötekedik. Bár, igazából nem is ismerem! Talán a következtetéseim róla tévesek és egy kiállhatatlan alak.
- Ő …… - mutattam döbbenten a férfira, - Ö a párod? Ő az, aki….. – de végül nem fejeztem be, mert nem akartam Helena-t kellemetlen helyzetbe hozni. – Biztos, hogy magadra hagyhatlak vele? – néztem összehúzott szemekkel még mindig feszülten Edward-ra, és ha Helena megnyugtatott, akkor némi habozás után elindultam, aztán megtorpantam a férfi nyomatékos szavára és fürkészve meredtem rá.
- Ne higgye, hogy maga miatt távozom, barátom. – nyomtam meg az utolsó szót én is, és ráztam meg a fejem visszafojtva az erős késztetést, hogy bemossak neki egyet. – De, ha gorombáskodni mer, akkor most mondom, hogy imádom „gyűjteni” a problémákat, kezdve magával. – szóltam vissza neki.
- Feltétlenül elköszönünk. – ígértem meg Helena-nak, bár, hogy Ana nem szedi le addig a fejem, abban nem voltam biztos.
Aztán, ha Edward nem provokált tovább, akkor elkezdem keresni Anastasia-t.

[Vani]

*A bácsi nevetet én meg csak a tekintetemmel biztattam, hogy csak rajta. Pörögjön Ő is, hisz ez mókás. Persze arcomról egy pillanatra sem hervadt le a mosoly. Ami csak szélesebb lett mikor James megpróbálta.*
- Látod… ügyesen táncolsz. * Dicsértem meg és az esetlennek vélt mozdulata nekem maga volt az öröm. Apa sosem tudott átbújni alatta. Aztán ahogy lent volt még mielőtt felállhatott volna körbe jártam a kezét megfogva.*
- Ezt egy mesében láttam. * Újságoltam mikor visszaérkeztem elé anélkül, hogy egyszer is megbotlottam volna. A lábát is ügyesen átléptem.*
- Csak nekem nincs olyan szép szoknyám, mint a hercegnőnek. De a tündérek tudnak repülni… Ha én tudnék repülni, apu sem érhetne utol. Akarsz játszani? * Kérdeztem reménykedve ám a szemeim elárulták, hogy bizony valami csíntalanság van a játék mögött.*

- Hát hogyne... bevált. Egèszen addig jól viselkedtek, míg kilèptünk az ajtón gondolom. - kacagtam fel.
- Nos igen... Mèg ráèr... - nèztem gyengèden a kicsire - Rólam.is nagyon sokáig azt hittèk, hogy nincs meg bennem a gèn. Mèg az orvosok is azt mondták... Aztán tizenhat èvesen átváltoztam... csak úgy. - mesèltem, bár vidámság nem bújkált a hangomban...
De ide szórakozni jöttem, úgyhogy na!
Felnevettem a fèrfi reakcióján...
- Ugyan... majd elmúlik... De... esetleg valahol.itt van az èdesanyja is? - kèrdeztem fèlve, hátha rosszul mèrtem fel a rokoni kapcsolatokat. - Èn nem aggónèk. Ahogy elnèzem elvarázsolta a fèrfit... - kuncogtam.

- Túlélési ösztön? Nos, igen, akár így is nevezheti, ha kedveli az eufemizmusokat. Valóban jogos lenne a kitétel, ha a morák olyanok lennének, amilyennek leírja őket. Ám mivel téved, mégiscsak rasszizmust kell emlegetnem...
Arra, hogy a lábamra lépett, csak egy legyintéssel válaszoltam. Kisebb gondom is nagyobb volt most ennél. Egyre haragosabb lettem, ahogy a nőt hallgattam.
- Nem zárkózik el előle? Nem zárkózik el az előtt, hogy megtegye azt, amire maguk esküt tettek, hogy már háromszáz éve megtették? Ez igazán nagyon kedves öntől, Anastasia. És hadd kérdezzek valamit... Mióta is ön a protektor? Mióta tudja, hogy az a könyvtár létezik? Pontosan ugyanolyan bűnös maga is, mint az elődei.
Újabb mély levegőt vettem, és elengedtem a nőt.
- Hogyne... A kertbe. Csak ön után...
Menet közben fejeztem be a gondolatomat.
- Hogyne... Hisz mindketten tudjuk, hogy feleslegesen fenyegetőzöm, mert ha tenni akarnék valamit, akkor nyílt színen feltépném a torkát és a fogaimmal tépném ki velőle a nyelőcsövét, igaz? Mint egy rendes mora... Az ég szerelmére, kislány, 3003-at írunk, és én politikus vagyok! Gondolkodjon már, hogy miket beszél, ostoba némber, mielőtt tényleg kirobbant egy háborút!
Fel nem foghatom, hogy választhatták meg az emberek ezt az ostoba nőszemélyt...

- Ejj… pedig ha hosszú távú lett volna, megkértem volna, hogy beszélgessen el Vanesszával. * Vigyorodtam el, de persze a Lady szavai is valószínűleg annyit értek volna, mint az enyémek. Éreztem a szavain, hogy itt valami gond volt. De nem kérdeztem rá, sokkal szebb volt mikor nevetett.*
- Ezt csak azért mondja, mert nem ismeri. De ami a kérdését illeti… öhm… * Akadtam meg egy pillanatra, hogy ezt aztán hogyan fogalmazzam meg, hogy a másik ne érezze kellemetlenül magát a kérdés miatt.*
- A feleségem meghalt. De ha most elkezd szabadkozni, felemelem, és úgy fogom megpörgetni. És akkor Ben féltékeny lesz és kitör a botrány…*”Fenyegettem” meg játékosan a Ladyt. Ha jó emberismerő volt, akkor láthatta a szemeimben a szomorúságot miatta, de csak egy pillanatra. Hisz, ahogy folytattam már játékos fény csillogott benne.*

Jimmy minden egyes kèrdès foszlányára egy rövid bólogatással vagy fejrázással felelek...
Hù... csak úgy áradt a tesztoszteron...
- Köszönöm Jimmy, de hidd el... kèzben tartom - fordultam Edward felè, majd elvigyorodtam ès adtam egy puszit Jimmy arcára. - Ha mègse köszönnèl el... levadàszlak... - kacsintottam, makd útjára engedtem.
Nocsak... hát tènyleg az emberek vezetõje a társa...
Nem fordultam Edwardhoz ès nem mentem hozzá közelebb..., de el se távolodtam töle.
- Hát mègis eljöttèl... Hiú ábránd, hogy miattam ès nem azèrt, hogy akadályozz a munkámban? - nèztem Jimmy után.
Örültem Edwardnak... a szívem, ami nem irányíthatna repesett. De ez a kis közjátèk, ès ami mèg az indulásom elött törtènt, gyanùt èbresztett bennem.

Csillogó szemekkel figyeltem a kislányt, ahogy felegyenesedtem, és kissé leporoltam az öltönyömet.
- Édesapád biztos nagyon szomorú volna, ha elrepülnél előle, Vanessa - mondtam neki - Egy ilyen okos kislány, mint te...
Sejtettem, ki lehet a szerencsés apa, legalábbis egyvalaki nagyon odafigyelt ránk. Jól is tette. Ha volna egy lányom, én se venném le róla a szemem... Főleg, ha épp a mumussal táncol.
- Az túlzás, hogy ügyesen - nevettem -Vagy, hogy táncolok... De azért köszönöm, igazán nagyon kedves tőled.
Láttam a kislányon, hogy valami rosszaságra készül. Nem biztos, hogy ezt Amets királynő díjazta volna, bár azt azért még őróla sem tudtam elképzelni, hogy bántana egy gyermeket.
- Hát... Nem is tudom. Mire gondolsz?

- Higgye el, barátom, nem akarja, hogy én legyek a problémája - mondtam kedvesen - Káros az egészségre. Sokakat megkérdezhetne, de... Ja, mégsem. Őket már nem.
A férfi végre távozott, és Helena csak az enyém volt. Amint megütötte a fülemet a "munka" szó, meg kellett volna nyugodnom, de csak még mérgesebb lettem.
- O'Connor elkötelezett Gyűjtő-gyűlölő, emellett pedig nyilvánvalóan ő maga is az - mondtam halkan, hogy csak Helena halhassa - Nem nehéz kitalálni, mi a feladatod: elcsábítani őt. Amennyire látom, nagyon turbékolnak azzal a boszorkánnyal, de hát te tudod. Sok sikert hozzá. Ha a munkádat már letudtad, esetleg táncolhatsz velem is, bár én csak a szabadidődben vagyok a pasid - mondtam mérgesen.

[Vani]

- Visszajönnék… csak egy kicsit bosszantanám. * Vigyorogtam miközben igyekeztem megnyugtatni a másikat, hogy soha nem hagynám el az apukám. Csak incselkedek vele, ami repülve sokkal könnyebb lenne. *
- Apa nem bírt átbújni, mindig fellökött mikor megpróbálta. Neked sikerült. Tehát ügyes vagy. * Ragaszkodtam a véleményemhez. A bácsi igenis ügyes volt az Én szemembe. *
- Mondjuk fogócska? Lassan szaladok… *S közben akár neki is lehet menni valakinek. De leginkább egy italokkal megrakott tálcás bácsinak vagy néninek.*
- Vagy bújócskázhatunk is, esetleeeeg… elszedhetjük a nénik maszkjait. * Vigyorodtam egyre jobban belelkesülve a kis ötleteimen.*
- De ha van valami jobb ötleted James… * Ő nagy… neki biztos ezer és egy remek ötlete van arra, hogy játszunk egy kicsit… mások idegeivel persze. De ezt nem tudtam, hogy mit jelent.*

Megmerevedtem, ahogy a fèrfi válaszolt. Magamhoz mèltóan meg akartam vìgasztalni, de belèm akaszotta a szót, így, csak a szemèbe nèztem ès elmosolyodtam.
Tudtam mi a gyász... tudtam, hogy az èvek is kevèsnek bizonyulnak, ha felejteni kell... Tudtam, mi menekülni a tudat elöl, ès görcsösen kapaszkodni egy kèpbe, mègse engedni el a fâjdalmat... Tudtam, mennyit èr a remèny, hogy egyszer újra láthatod azt, akut szerettèl... Hogy remèled lát tèged ès büszke rád... Hogy a szívedbe beleerõszakolod, hogy õ egy szebb világban van már...
Bátorìtóan szorítottam meg a fèrfi kezèt, ès ez ugyanannyira szólt magamnak, mint neki.
- A kis tündèr bármikor berepoenhet hozzánk... A többi gyerek is biztosan örülne neki.

Megfordultam, majd karon ragadtam a fèrfit.
- Gyere... - Arcom ès hangom nem árulkodott èrzelemrõl. Ha tiltakozott a sèta ellen, forgattam kicsit a szemem ès addig rángattam, míg velem jött.
A kertbe vezettem, ami hála az ègnek igen csendes volt... azèrt mi tovább is mentünk, majd egy öreg tölgy alatt megálltam ès egy szó nèlkül megcsókoltam a fèrfit.
- Nem... Nem csak a szabadidõmben vagy a párom ès ez ellen, ha akarnèk se tudnèk tenni semmit. Próbâltam... - eltávolodtam tõle kucsit ès leültem a padra.
- Ma, ahogy itt sètáltam, ès csodáltam a kivilágított teret, a fákat, ès beszívtam a virágok.illatát... Azt akartam, hogy itt lègy. Velem... - nèztem fel rá... - Hè... az nem az operaház fantomjának a maszkja???

*A mosolyom egy hálásmosollyá szelídült a Lady gesztusára. De nem szóltam egy szót se többet erről a témáról. Egyrészt nem akartam elrontani az estét, másrészt még mindig fájt és kevesen tudják, hogy mi történt valójában. Az ajánlatra csak megingattam a fejem.*
- Kedves öntől, de aligha hiszem, hogy fél percnél tovább ott tudnám hagyni. Féltem. Mikor a húgom vigyázz rá, már akkor is a falnak megyek, és az ötpercenkénti ellenőrzéssel az Ő agyára. De ha egyszer a szükség úgy hozza, akkor majd igyekszem meghálálni a lehetőséget. * Bólintottam, de ez még nem most volt.*
- S maguk… esetleg nem kívánják gyarapítani a rosszcsontok számát egy tucattal? * Kíváncsiskodtam egy kicsit.*

Metsszõn nèztem a fèrfi szemèbe.
- Benjamin... Ne fenyegessen, különben nem hagy más választást, minthogy kidobjam innen... - mosolyogtam. - Kicsinyes bosszúèrt rontaná el a menyasszonya jókedvèt? Hisz nèzze... gyermeki bájjal táncol... - sóhajtottam, majd elindultam a kert felè.
A Lord szerencsèje csupán az volt, hogy felismertem haragom forrását: Hectort. Mèg láttam is, hogy azzal a boszorkánnyal, aki... hm... boszorkânynak öltözött, indult el a sövènylabirintus felè.
Nem használtam emberfeletti gyorsaságot...Ha annyi idõ alatt, míg odaèrek a protector megöleti magát... hát lelke rajta.
Aki egy ennyire türelmes lènyt, mint Hector ki tud hozni a sodrából... Talán sietnem.kène mègis... - derengett fel elöttem annak a rengeteg karónak a kèpe -

- Akkor majd elkisèri. / mosolyogtam barátságosan. - Megèrtem, hogy nehèz egyedül hagynia, így... akár vele is tarthat. Az ajánlatom amúgy is mindkettejükre vonatkozott. Ès egy gyereknek, bár a családja körèben a hely, jót tesz, ha hsonlókoruak társaságában van. - Olykor pedig... mèg pótolhatják is a családot... vagy megpróbálhatják...
- Ô... - pirultam el kissè. - Nos... èn mèg alig vagyok 23, szóval... De gyereket persze szeretnèk, csak... Már, ha sajátokra gondolt... - mosolyogtam szègyenlôsen.
Bennel ilyesmirôl mèg nem beszèltünk... Esküvõ... egyetem... hogy èn vagyok a Lady... De egy baba, az... Talán, ha felnövök... gondoltam.

Láttam már, hogy a kislány egy igazi, bosszantó kis fruska. Kezdtem azt hinni, hogy az apja nem azért figyelt minket olyan árgus szemekkel, mert aggódott, hanem, mert attól félt, hogy Vanessa elcseni a sétapálcámat.
- Sajnos a fogócska még akkor sem nekem való, ha te nagyon lassan futsz - mondtam, és megint megemeltem a botomat, hogy emlékeztessem rá. - A bújócska pedig... Hát, az sem túl jó. Te icipici vagy, és bárhová be tudsz bújni, én pedig akkor soha nem talállak meg.
Mindezt mosolyogva adtam elő. Bevallom, kissé zavarban voltam. Nagyon rég volt, hogy egy gyermekkel játszottam volna, és már arra is alig emlékeztem, hogy hogyan kell.
- Nem, sajnos nekem sincs semmi ötletem - ráztam a fejem szomorúan.

Hagytam, hogy a nő magával húzzon a kert felé. A mesterséges városoknak az az egyik nagy előnyük, hogy soha nincs túlzottan hideg. Így legalább nem kellett útba ejteni a ruhatárat a kabátokért.
Odakint már épp szóra nyitottam volna a számat, amikor Helena betapasztotta azt. Na jó... Ez bocsánatkérésnek nem is olyan rossz...
Leültem a padra magam is, és átkaroltam a nő vállát.
- Hát, sajnos ez van. Emberi érzelmek... Nehéz velük harcolni... És... Én örülök, hogy itt lehetek most veled. Sok minden van, ami zavar... De most itt lenni nagyon jó.
Ezúttal én csókoltam meg őt, aztán rámosolyogtam.
- De... De nem az eredeti! Na jó, az... A legelső előadásról.

Hozzábújtam, mint aki fázik, ès kerestem is a melegsèget, ami a közelèben mindig elfogott.
- Uramatyám! Te tènyleg nagyon öreg vagy! - nevettem. - Szeretem a virágokat... Remek mèrgeket lehet belõlük keverni... - fordítottam el a fejem ès csókoltam meg ismèt. - Szeretlek bosszantani... - mondtam vidáman, majd hangomba komolyság költözött.
- De mivel ennyire jó veled lenni... Nem maradhatunk együtt. Parancsot kaptam, mègha haladèkkal is... Nem akarom... Nem akarlak megölni, de a császáromat se árulhatom el... Ez már kezd olyan lenni, mint egy görög dráma... - nevettem keserüen. - Tudod... amelyikek tragèdiával èrnek vèget. -
Megfordult a fejemben, hogy máris nagy lehet a baj... A maszkok tengerèben elrejtõzhet pár fajtámbeli... vagy maga a császár is... Vagy bárki, aki felismerhet, ès láthatja, mit müvelek itt...

- Mint már említettem neked néhányszor, igen - bólintottam vigyorogva - Valóban nem vagyok túl fiatal.
Hitetlenkedve néztem Helenára, amikor meghallottam az okfejtését.
- Ez valami kifacsart női logika? Túl jó velem, ezért elhagysz? Ugye tudod, hogy ennek így nincs túl sok értelme? Tudom, tudom, embernek még kezdő vagy, de mi akkor szoktunk szakítani, ha rossz a másikkal, nem akkor, ha jó. És sosem szerettem a görög drámákat. Shakespeare barátomé szerintem jobbak voltak... Na mindegy. Szóval, értem, hogy aggódsz... De én még mindig Edward Holmes vagyok. Továbbra sem félek, és tudom, hogy amikor eljön az ideje, jól fogsz dönteni. Függetlenül attól, hogy az vajon nekem is jó-e.

- Hát valakinek biztos jó lesz... De hogy az nem èn leszek, az is biztos... - Valamit mindenkèppen elveszítek... De ma nem ezen akartam rágóni. Èlvezzük ki, amíg mèg èlhetek... Mert bárhogy döntök, valaki a halálomat akarja majd... De jó... Edward optimizmusa rám ragadt...
Behunytam a szemem, a fèrfinak támaszkodtam ès lábaimat a padra helyeztem.
- Shakespeare... Az a... XIV. század nem? Teháààt... az annyi mint, Ezernègyzáz èv... Ès te vagy ezerhatszáz... Tènyleg nagyon sok.idõd volt. Deee... te viszont nem tudod, èn mennyi vagyok... - vigyorogtam. - Ha választhatnál... emberrè válnál teljesen, vagy leviatán maradnál?

- Talán találunk erre is valami jó megoldást - mondtam.
- Azt tudom, hogy nagyon fiatal vagy, Helena. Hozzám képest még gyermek. - nevettem, majd egyik karommal magamhoz öleltem, ahogy elhelyezkedett a padon. - De hadd tippeljek... Voltál egyetemen, éltél a Marson, volt időd a császárod hű emberévé válni... Nagyjából ötven éves lehetsz, vagy egy kicsivel fiatalabb. Mondjuk úgy negyvenöt. Nos?
Vártam a válaszát, aztán folytattam.
- Különben meg ezernyolcszáz vagyok, nem ezerhatszáz. Annyiszor elismételtem már, és még mindig nem jegezted meg? - kérdeztem kedvesen.
Nem kellett sokat gondolkodnom a kérdésén.
- Ez tőled függ. Ha halhatatlan vagy, akkor én is az akarok lenni. Ha nem vagy az, én is inkább ember akarnék lenni.

- Oda ne rohanjak Mr. Ezernyolcszáz... -nevettem. - A múlt hónapban töltöttem be a nagyveneggyet.- Volt ott buli! Haláli party a hullaházban... Csak èn ès egy rakat halott... Meg az aszisztensem... de ez nem vâltoztat a csoportosításon...
- Èn gyüjtõ vagyok Edward... A vèremben van, hogy hallhatatlan akarjak lenni... ez egy ösztön, mint nálatok a... családalapítás. De nem... nem vagyok az. Mègcsak nem is regenerálódok, mint a többsèg... Ellenben az anyám... Na õ az. - vágtam fancsali arcot, bár, hogy ezt a fèrfi látta-e, nem tudhattam.
- Pszoralen... - kèrdeztem elgondolkodva. - Mit tudsz róla?

- Akkor nem is tippeltem olyan rosszul. Majd kapsz tőlem valami szépet. És elviszlek vacsorázni is... Utóünneplés. De hullákat sajnos nem ígérhetek, hacsak addig sírba nem viszel...
Ahogy egyre többet tudtam meg a Gyűjtőkről, úgy váltak egyre kevésbé rokonszenvessé a szememben. Ezt a gondolatot persze Helenával nem osztottam meg.
- Talán egyszer az is eljön, Helena. A legegyszerűbb az volna, ha elvennéd az én életem... De sajnos, minket hiába esztek meg.
Ahogy kimondta a szót, azonnal tudtam, hogy még sohasem hallottam. Nem hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges... De úgy látszik, az volt.
- Semmit. Mi az?

*Eufemizmus, rasszizmus… Akárhogy is erre már inkább csak egy halvány mosollyal feleltem. Én csak a saját véleményem tártam fel, de egy szóval sem mondtam, hogy ez kőbe van vésve. Ó de ez lett volna a legkevesebb… ~Hogy az a…~ a következő félreértés már kicsit sem tetszett.*
- Nem erre gondoltam. És ez a második évem. * Feleltem az egyik kérdésére a másik az kissé bonyolultabb volt. De akár arra is lehet válasz, ha a tényleges időt nézzük. Elindultam a kertbe, de menetközben megejtett sértésére csak összeszorítottam a fogaim. ~ És megint csak, hogy az a…~ Legszívesebben elküldtem volna melegebbre és itt hagytam volna ezt az egészet. De nem… kiérve mélyen beszívtam a levegőt és levéve az idióta álarcom fogtam a kezembe, ahogy sétáltam előre. ~ Na ebből, hogy másszak ki, ha minden amit mondok fordítva sül el?~ De öröm az ürümben, hogy a kert csodálatos volt. *
- Hát borzongató képet írt le az imént, de megint csak nem így értettem a szavaim. Ha így gondolnám… annyira „ostoba” még Én sem vagyok, hogy kijöjjek. *Sandítottam oldalra és már azon forgott az agyam, hogy ezt miként fogja kiforgatni, félreérteni vagy az ég tudja mit hozni ki belőle. ~Ha vallok nem jó, ha nem, még úgy sem jó. De honnan ilyen átkozottul biztos a dolgában? Matt Kyle… én megöllek.~ Háborogtam gondolatban. Ujjaim közt forgatva a maszkot folytattam végül.*
- A könyvtár megsemmisült, ezt maga is tudja. Biztos vagyok benne, hogy valaki felügyelte a folyamatot Önöktől is… * Ingattam meg a fejem. Ez tény volt és valós. A tartalma nagy része is oda lett, még ha nem is minden. De ez már más kérdés… *
- De honnan ilyen biztos a dolgában Hector? * Kérdeztem a férfire tekintve. Ó csak jussak innen haza… *

- Azért nem őrzöm hét lakat alatt. * Vigyorodtam el a feltevésre.*
- Óvodába jár, már amikor a kénye kedve úgy tartja a kisasszonynak. És még a lányom barátkozik, addig engem maga szórakoztat, vagy Én leszek a „kicsi a rakás” alap pillérje? * Kérdeztem nevetve, azonban ez hamar váltott át meghökkenésre, ami még így is látszott rajtam.*
- Bocsásson meg… csak ezt nem tudtam. Vagyis persze hallottam pletykákat, hogy Ön nagyon vonzó és fiatal… Az előbbire kétségem sem volt, de az utóbbira csak azt hittem, hogy egy rosszmájú pletyka az egész. * Bókoltam miközben magyarázkodtam, féltem, hogy megbántom a nőt. S ez bizony rontotta volna az átlagom.*
- Sajátra gondoltam, de akkor tényleg rá érnek még vele. És mivel foglalkozik Lady? Sokat kérdezek… de mentségemre legyen mondva, csak akkor vagyok az Udvarban, ha hív a szükség. *Mosolyodtam el halványan, de a szemöldököm összeszaladt ahogy megpillantottam a lányom tekintetét.*
- Hajjaj... maga szerint a Királynő, hogy fogadná, ha egy tündér elvarázsloná a bálját egy káosszá?