Anastasia Camilon háza

*Csendesen hallgattam a férfi válaszát, amely tele volt sértéssel. De még is összeszorított fogakkal kellett tudomásul vennem, hogy igaza van. Legalábbis részben… hisz valóban eltértünk a tárgytól és közben még hátsószándékot is feltételeztem. Minden idegvégződésem felkiáltott, mikor a férfi elkezdett felállni. És már bántam azt a percet, mikor Jimmynek azt tanácsoltam, hogy vonuljon vissza. Ő sosem hagyta volna, hogy ennyire elszálljak.*
- Kérem Amser… Bocsásson meg a feltételezésemért. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárki is a segítségét ajánlja fel úgy, hogy nem vár cserébe semmit. *Néztem a szemeibe s láthatta, hogy komolyan gondoltam a szavaim. Az emberek számítóak és nehéz volt ettől elszakadnom, amire még a történelem is rá tett egy lapáttal.*
- Sajnálom, ha megbántottam… * Álltam fel Én is és már azon kezdtem el agyalni, hogy mit is kell tennem. Oké, volt két napom elmondani és megbékíteni Nuot az új helyzettel és megírni a kérvényeket. De ez mind hiába… a Amser nélkül hónapokig is elhúzódhat és azt Nuo nem bírná ki. Még ez a környezet is új volt neki, nem még rögtön egy másik, mikor épphogy kezdet vele megbékélni, még ha megszokni nem is.*

A hajamba túrtam, aztán kétségbeesett mozdulattal leejtettem mindkét karom magam mellé. Láttam a nő szemében, hogy amit mond, az igaz. Vagy pedig kitűnő színész. Ami mellesleg egy politikustól elvárható... De ha valaki elég jó színész, talán annyi esze is van, hogy ne csinálja azt, amit ez a nő.
Fáradtan intettem, és elindultam a szobában. Fel és alá sétáltam, egy pillanatra sem álltam meg.
- A fajom nem sokat tett azért, hogy jó megítélés alá essen... És a mai napig nem sokat tesz. Anyám öreg, és régimódi, a legfőbb tanácsadója pedig még nála is öregebb... Mellesleg, én is öreg vagyok. Ebben a világban mindenki öreg és fáradt. Talán már nem is való nekünk az élet.
Aztán felnéztem, fáradtan a két emberre mosolyogtam, és visszamentem az asztalhoz.
- Szóval, talán térjünk vissza az eredeti témához. Az a szándékom, hogy segítsek magának, Miss Camilon, ha elfogadja a segítségemet.
Kihúztam a széket, és megint leültem rá.
- Megadom az elérhetőségemet... Egy ideig még a városban fogok tartózkodni. Értelemszerűen arra kérném, hogy fényes nappalra ne szervezzen semmilyen megbeszélést vagy találkozót...

*Szavaira lesütöttem a szemem és úgy hallgattam a férfit. Hitetlenkedő tekintetem azonban azonnal a másikra szegeztem mikor az élet kérdéséhez ért. Ezt azért nem mondtam volna még Én sem. *
- Az élet még akkor is ajándék, ha valaki tovább él, mint szeretne. * Motyogtam az orrom alatt. Persze személyfüggő, hogy ki és mit kezd ezzel az ajándékkal. Van, aki visszaél vele és van, aki csak egyszerűen eldobja, vagy elveszi másokét. Ez egyén függő és mindenki másképp vélekedik róla. De Én így gondoltam. Ahogy helyet foglalt, én magam is visszaültem a kanapéra.*
- Köszönöm szépen Amser. Hétfőn megteszem a kezdő lépéseket és igyekszem megsürgetni egy kicsit a dolgot. Értestem önt mindenről és a kérése természetes. * Mosolyodtam el halványan és már nyitottam is volna a számat, hogy… de aztán halványan megingattam a fejem.*
- Nem szeretném, hogy félreértse a szavaim, de ha egyszer esetleg Én tudok tenni Önért valamit… * Néztem fel rá, kissé oldalra biccentett fejjel. Nem szívességnek vagy kölcsönnek vettem a szándékát, de ha egyszer viszonozni tudom, akkor megteszem. Még akkor is, ha nem értem, hanem Nuo miatt teszi. Felállva a pulthoz sétáltam mely elválasztotta a nappalit a konyhától és a kommunikátorommal tértem vissza, ami ott maradt, hogy az elérhetőséget tudjunk cserélni.*
- Ezen a számon Én is bármikor elérhető vagyok… *Na igen, ez még éjszaka is be volt kapcsolva és már nem egyszer visított a fülem mellett. *
- Van esetleg valami feltétlenül szükséges dolog, ami megkönnyítené az ideiglenes elhelyezésben való döntést? *Tettem fel a kérdést, hisz azt még hétfőig megtudom tenni ha akad ilyen.*

- Ajándék, de aki megkeseredik, annak átok tud lenni, vagy egyenesen büntetés.
Előkotortam a kommunikátorom, hogy számot tudjunk cserélni. Aztán felnéztem, és elmosolyodtam.
- Nincs semmi, de azért nagyon köszönöm. Mondhatnám, hogy majd egyszer kérek valamit cserébe... De nem akarok. Ha segíteni akar, adjon egy kicsivel több pénzt a helyi kórházaknak, már amennyiben ez lehetséges és magán múlik. Más nem jut eszembe.
Elgondolkodtam az utolsó kérdésén, aztán megráztam a fejem.
- Nem, egyelőre nincs. A bizottság talán kérni fog ezt-azt, de semmi olyat, amit ne lehetne teljesíteni.
Felálltam, és rámosolyogtam mindkét emberre.
- Sajnos még mindig tart a munkaidőm, úgyhogy jobb, ha indulok. Kérem, ha valami történne Nuo-val, és úgy ítéli meg, elérhető vagyok, ne bíbelődjön a mentőkkel, hívjon egyenesen engem. Nem kell kikísérni.
Azzal intettem, és az ajtó felé indultam.

//Köszönöm a játékot! //

- Rendben. * Bólintottam a javaslatára, ám ezt megígérni nem tudtam. Nem csak rajtam múlott és ehhez először át kell néznem a dokumentációkat. De legalább meg van a hétfői túlórám, meg talán a keddi is. De ez még odébb van. Amser szavai megnyugtattak, bár azért nem ártana a vendégszobát kissé otthonosabbá tenni, de Nuo még nem adta be a derekát egy vásárlásra. Ahogy felállt Én magam is ezt tettem és már léptem is előre, hogy kikísérem, mikor a szavaira meg is torpantam.*
- Rendben Amser. Viszlát. * Köszöntem el a férfitől és mikor elment visszahuppantam a kanapéra, hogy összerakjam a poharakat a tálcára és a konyhába vigyem.*
- Ne szólalj meg… Tudom. * Motyogtam közben Ryannek aki leengedte a maszkját és ezernyi kérdéssel a szemeibe nézett rám. Butaságnak tartotta ezt az egészet, és valahol igazat adtam neki, de Nuo marad. Már ha akar…*
- A kérdéseidet majd máskor Ryan… most pihennék. Csak a külső vonalat riaszd be, a szobák közti folyosót hagyd, hogy ha akar Nuo valamit be tudjon jönni. Jó éjszakát… * Köszöntem el és már el is indultam Jimmy után kutatva a hálómba.*
- Ébren vagy még? * Léptem be halkan, suttogva, hogy ha alszik, akkor ne keltsem fel. Ma biztos, hogy dolgozott, még ami nem kevés fizikai erővel jár. De fogalmam sem volt, hogy épp mit csinál vagy a szobában van-e egyáltalán.*

(Mi is köszönjük )

*Viszonylag nyugodt éjszakája van a kislánynak, csak az álmok zaklatják, mintha csak most értené meg, hogy mi is történt pár órája, a konyhában. Boldogsága egy pillanat alatt olvadt le arcáról, mikor a nő közölte, hogy szülei meghaltak, pedig előtte még bújócskázott is Jimmyvel, ha már Ryan nem akart vele. Vagy csak valóban nem tudott elszakadni munkája miatt.
Az éjszaka közepén riad fel Nuo, maciját szorongatva, megizzadva, a sírás szélén állva, de behunyja szemeit, s végül nem is kúszik át egyetlen könnycsepp sem az arcán. Mélyeket lélegez, immár ülve, hátát a falnak támasztva, s pár perc alatt a normális szintek közé lassul a szívverése. Szemeiben továbbra is az üresség kong, de talán nem is fura, hogy nem tudja pár óra alatt kialudni magából a történteket. Fejéből igyekszik kiűzni a rémálmok maradékát, kevés sikerrel, s mikor ismét megjelenik lelki szemei előtt hallott anyja arca, megtörik, s elsírja magát. Arcát macijába szorítja, hogy az fogja fel a könnyeket, ne az ágynemű, s hosszú percekig csak halkan szipog, ahogy végigfolynak a könnycseppek az arcán. Végül, nagy nehezen megnyugszik, s feláll, hogy a nappaliban keressen egy zsebkendőt magának. Kissé megázott maciját maga után vonszolja, mint mindig, s akkor sem szabadul meg, mikor megtalálja a zsebkendőt, csupán csak lábaival fogja addig.
Megpillantja a délután otthagyott naplóját az asztalon, s felül a székre, ezúttal már az első próbálkozásra helyesen, s lábait lógatva, ismét fellapozza az utolsó szavakat. Nem tudna értelmesen válaszolni, hogy miért nem megy vissza aludni, talán csak nem szeretne, s a következő pár órában, reményei szerint végig egyedül, leírja az utóbbi pár hét történéseit, amennyire csak vissza tud emlékezni. Lassan megfogalmazza, majd papírra veti, hogy mikor találkozott Anaval, s Ryannal, s megpróbálkozik komolyabb mondatokkal is, kisebb nagyobb sikerrel. Megörökíti a játékokat is, amiket még Ryan mutatott neki, s végül elérkezik a mai napig. Leírja a bújócskát, nem sietve, ám annál nagyobb hangsúlyt fektetve a helyesírásra, megörökíti Jimmyt, s amit tud róla, s végül megemlékezik az orvosról is, akinek a neve nem maradt meg az emlékezetében, így következetesen csak doktornak hívja, ahol szükséges. Alapvető hibákat követ el, miközben feltölti a sorokat, a saját maga alkotta jelekkel, mind nyelvtanilag, mind szemantikailag, de nem foglalkozik vele, csak kitartóan körmöl, s az óra már az ötöt üti, mire a toll ismét elmerül a napló gerincének rejtekében, s a kislány összecsukja a könyvet.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, lemászik a székről, s a bejárat felé veszi az irányt, s mikor beleütközik az első őrbe, készségesen elmagyarázza, hogy nem elszökni szeretne, hanem csak kimenni a kertbe, s nem ellenkezik, mikor őrizetet kap. Az őrrel együtt sétál, szótlanul ballagva, nem tesztelve, hogy az őr milyen gyorsan reagál egy esetleges szökési kísérletre. Szüleinek halálhíre és az éjszakai rémálmok elnyomják félelmét a fegyverekkel szemben, szinte észre sem veszi, hogy az őr ott ballag mellette, csak rója a métereket, nem rest többször megkerülni a házat, szép lassan átfagyva a hidegben, de ahogy az összeesést, úgy ezt sem veszi komolyan. Elvégre az ember képes annyira fázni, hogy azt már ne érezze fájdalomnak.
Végül, kizökkenve merengéséből, megáll a kert egy virágokkal gazdagított részén, s leguggol, hogy megvizsgálja őket. Nem ért hozzájuk, csupán csak azt nézi meg, hogy neki melyik tetszik a legjobban, s ha az őr nem lövi le a kezét, akkor letép egyet, szárral együtt, de gyökér nélkül, s tovább folytatja útját a ház körül, mígnem, órákkal azután, hogy kilépett az őrrel a kertbe, visszatalál a házba, továbbra is szótlanul, szomorúan, s szemeiben az űrrel.
Immár az Anaval lefolytatott rövid beszélgetésen mereng, s szinte oda sem figyelve, mint aki otthon van, szolgálja ki magát a hűtőből, s a lehető legkisebb kosszal maga után, csinál egy szendvicset, majd mindent visszapakol a hűtőbe, s a reggelit egy tányérra téve, az asztalra teszi, a virággal egyetemben. Végül visszamászik saját székére, s lábát lógatva várja, hogy a nő felkelljen, s lejöjjön.*

//Én is köszönöm, akkor is, ha most cserébe intézetbe zártok.

*Egy kimerítő éjszaka után álltalában úgy alszom, mint a bunda Jimmy karjai között, de most nem hagyott nyugodni valami. Alig bírtam aludni és csak szinte forgolódtam egész éjjel, mint aki nem találja a helyét. Jimmy ölelő karjai ezt a helyzetemet megoldották, de a gondolataim akkor sem hagytak nyugton. Nem tudtam Nuo miként fog reagálni és erősen kételkedtem abban, hogy jó „anya” leszek. Végül valamikor elnyomott a fáradtság kavargó sötétsége, de ez nem tartott sokáig és pár óra alvás után jött megint a nyugtalanság. De már világosodott és Jimmy aludt mint a bunda. Egy ideig mosolyogva néztem az arcát, hallgattam a légzését, de aztán kimásztam mellőle. Most Én fogok reggelit csinálni neki és nem pedig a bejárónőm.*
- Css… még korán van. Aludj csak… * Nyomtam egy puszit az arcára és magam helyére becsúsztattam a párnámat, hogy visszaaludjon, és ne nagyon vegye észre a szökésemet és egyben a meglepetésemet. Egy köntöst kapva magamra osontam ki halkan és a konyhába vettem az irányt. Ahol meglepetésemre már Nuo várt. Egy pillanatra megtorpantam és a szemeimet megdörzsölve néztem, hogy jól látok-e. De Nuo továbbra is ott volt.*
- Jó reggelt Nuo… * Köszöntem neki, és el is indultam felé, hogy egy puszit nyomjak a buksijára, ha csak nem húzódott el. Olyan kómás volt még az agyam, hogy el is feledkeztem arról, hogy nem biztos, hogy akarja a közelségem.*
- Mi jót csinálsz és hogyhogy ilyen korán fent vagy? * Ültem le mellé egy székre, miután felkapcsoltam a kávéfőzőt, a nagy kómázásba csak most vettem észre a szemem sarkából, hogy reggeli van az asztalon. Első gondolatom Ryan volt, de Ő sosem tépne le virágot a kertemből. Ujjaim közé fogtam és szagolgatni kezdtem, közben a szirmaival végig simítva az arcomon és az ajkaimon.*
- Gondolom ez a Te műved!? * Kérdeztem, bár inkább volt ez kijelentés is egyben. Hangomban ott volt az öröm és a meghatottság.*
- Van valami különösebb oka, vagy csak szerettél volna meglepni? * Kérdeztem kedvesen, hisz nem ismertem a kislányt, hogy tudjam mi a szándéka vagy épp miért tette.*

Egy darabig csak tébláboltam a konyhában, ahogy Anastasia a doktorral konzultált, de végül eluntam magam és gondoltam megvárom a kedvesemet a szobában, előbb-utóbb úgy is be kell jönnie.
Sejtettem, hogy az események eléggé megviselték, így nem készültem semmi extrával, csak gyengéd és figyelmes szándékoztam lenni, hogy ezzel kicsit megvigasztaljam és egy kis boldogságot lopjak a szívébe.

Mikor egy idő után, halkan szólítva benyitott, azonnal felugrottam és hozzá siettem, hogy a karjaimba zárjam, éreztetve vele, hogy én mindig mellette fogok állni, bár hogyan is fog dönteni, bármit is fog csinálni.
- Mi lenne, ha elmennénk zuhanyozni. – vetettem fel, miután egy csókot adtam neki. – Nagyon ügyes vagyok hátmosásban, mondtam már. – vigyorogtam rá.
Ha belement és letussoltunk, a karjaimban vittem vissza az ágyhoz, ahol gyengéden raktam a párnák közé és én is mellé heveredtem, hogy apró kis csókokkal borítsam a nyakát, a vállát, majd egy hosszabb és érzelmes csókkal fejezzem be az ajkain.
- Szeretlek Ana és nagyon kívánlak. – sóhajtottam a fülét cirógatva.

*Lassan olvadozik fel, a kinti hideg után, lévén, hogy nem az alkalomhoz öltözött fel, csupán csak egy póló van rajta, az első nap kapott szoknyával egyetemben, a kinti hőmérséklet pedig minimum egy kabátot is elviselt volna. Ennek ellenére nem fázott, vagy legalábbis nem érdekelte annyira, hogy csak ezért visszaforduljon.
Nem veszi észre azonnal, hogy a nő felkelt, kicsit elfoglalt a saját gondolataival, s hogy ne legyen boldog. Végül csak pislog egyet, s a jókedv minden fajta szikrája nélkül érzékeli Ana jelenlétét, s bár kell neki egy pillanat, végül visszatér a konyhába, s a valóságba.*
- Szia. *mondja, megpróbálkozva egy kis kedvességet csempészve hangjába, mindenfajta meggyőző siker nélkül, s ad egy puszit a nő arcára.*
- Csináltam neked enni. S a bácsi nem lőtt le, úgyhogy hoztam neked vijágot is. *mondja, bőszen célozva az asztalon lévő tányérra, s a szál virágra, mit Ana, ha nem is egyből, de felfedez, s a kislány figyelő szemei céltüzében, megszagol.*
- Az enyém. De a bácsi nem mondta, hogy nem szabad. *mondja, szép lassan túlmentegetve magát, elvégre a nő arcán nem fedezhető fel semmiféle sérelem a kert módszeresnek messze nem nevezhető megcsonkítását tekintően.*
- Tegnap nem akartam olyan lenni, csak szomorú vagyok, s az utcán nem a kedvesség, amit megtanul az ember. Ez a te házad, nem az enyém, s mióta egyedül élek, nem figyeltek jám. Senkit nem éjdekelt, hogy én mit akarok. Én ebben nőttem fel. Egyedül az utcán. *mondja, egy szuszra, ami a végén megbosszulja magát, s kicsit belefullad az utolsó szavakba a kislány, lelkesen szemezve a földdel, s a szék alól néha előkerülő lábával. Nem néz a nőre, csak csöndben bámulja a földet.*

[Jimmy]

*Nem kell sokat keresnem, hisz még körbe sem néztem mikor már ott is volt előttem és átölelt. Nekem sem kellett több máris köré fontam akarom és egy megnyugvó sóhaj keretében szívtam be az illatát. Örültem, hogy itt volt és annak is, hogy nem támadott le egyből kérdésekkel, hanem hagyott időt, hogy összeszedjem a gondolataim. Fogalmam sem volt, hogy miként kéne közölnöm vele. De talán a reakciójától féltem a leginkább. Az ajánlatra szélesen mosolyogtam rám, ami már a csókja alatt is az arcomon pihent.*
- Nem is tudom… győzz meg… * Incselkedtem vele egy kicsit, ami talán az arcomon nem látszott, hisz semmi jó kedv nem volt a szemeimbe. De az biztos éreztette, mikor játékosan egy picit megharaptam a nyakát, mikor oda bújtam. Meggyőzés nélkül is éltem volna a lehetőséggel, szóval, így vagy úgy de a fürdőben kötöttünk ki.
Zuhanyzás közben elmeséltem neki mindent amit Amserrel beszéltünk. Az örökbefogadástól kezdve az esetleges kötekedéseken keresztül a házasság eshetőségéig mindent. Az életem része volt, még akkor is tudnia kell, hogy épp baromira, nem érdekli, mert ritkán van itt. Engem viszont annál jobban érdekelt a véleménye és a reakciója. Nem ellenkeztem mikor ki akart vinni, úgy látszik már szokásává vált, hogy mindig a karjai közt visz az ágyunkig. Ahogy letett a kezem a nyaka köré fontam, de persze oldalra biccentettem a fejem is míg nem találta meg az ajkaim.*
- Hiányoztál… * Feleltem a szavaira miközben végig simítottam az arcán és a szemébe néztem. Nem még mindig nem tudtam kimondani, hisz a szavaknak súlya van. De a szemeimben ott volt minden. Pár pillanat múlva ismét magamhoz vontam, hogy a lehető legközelebb bújva hozzá, olvadjak egybe vele. Kiakartam élvezni ennek a két és fél napnak azon részét, amit együtt tölthettünk, kettesben…*

[Nuo]

*A mentségére csak ráncba szaladt a homlokom, hisz nem tudtam, hogy miért kellett volna Nuot lelőni. De a második mentegetőzésére azért sikerült megértenem, hogy miért is gondolta ezt.*
- A kinti bácsiknak semmi közük a kertemhez. Ha Én nem szólok rád, hogy nem szabad, akkor Ők meg végképp nem tehetnek semmit még akkor sem, ha tudják, hogy nem volna szabad. Nekik Én nem parancsolhatok, csak is Ryan bácsi. * Ingattam meg a fejem elmagyarázva a kislánynak, hogy nem is bánthatták volna, még akkor sem ha rosszat csinálni. Az, hogy esetleg szökés közben megállítanák és az udvaron belül vigyáznak rá más tészta.*
- Engem meg nem zavar, hogy letépted. * Vontam meg a vállaim mosolyogva, hogy lássa valóban nem érdekel. Aztán már ki is derül az ok, de még így reggel vagy ilyenkor még pláne nem tudok közönyös maradni és kinyujva a kezem finoman megemelem a kislány állát, miközben hüvelyujjammal simogatom a pofiját, persze ha hagyja.*
- Nézd Nuo, nem haragszom. Igen, tegnap szemét voltál velem és nem esett jól. De megértem, hogy nehéz neked megszokni azt, hogy most már itt vagyok Én is, Ryan is és alkalomadtán még Jimmy is aki vigyáz rád és akit érdekel, hogy Te mit szeretnél. Nekünk is legalább olyan furcsa, hogy itt vagy mint neked. Sosem volt még gyerek ebben a házban és Én is csak nagyon keveset voltam gyerekek közelében. A srácok szerintem még annyit se, mint Én. Ahogy neked, úgy nekünk is meg kell szokni. * Mosolyogtam rá bátorítóan mikor meghallottam a kávéfőzőt. Már fel is pattantam és az órára nézve csináltam két bögre kávét. A másik Ryané volt, Ő mindjárt ébred. Jimmynek majd később ágyba viszem. Neki korán van még. A kávémmal pedig visszaültem az asztalhoz és magam elé húztam Nuo álltal készített meglepetés szendvicset.*
- Köszönöm még egyszer. Te már ettél? * Kérdeztem, mert ha nem akkor csinálok neki valamit.
- Viszont ha már arról van szó, hogy mit szeretnél… volna egy kérdésem Nuo. * Szólaltam meg két falat között miután bele ittam a kávémba.*
- Szeretnél itt maradni velem, velünk? * Tettem fel a kérdést miközben a reakcióját figyeltem.*

*Sikerül megértetnie a nővel, hogy miért is volt kérdés a lelövés, bár számára nem ennyire triviális, hogy az őrök nem bántják. Bár reggel fáradt volt annyira, hogy ne izgassa magát a fegyverek láttán, s bár nem volt tisztában azzal, hogy nem mehet el a házból, számára az is bántás lett volna, hogyha lefogják, s mondjuk riasztják Ana-t.*
- Nem tudtam. De most nem féltem tőle annyija.
- Öjülök neki. *mondja, egy rövid mosollyal egyetemben, hogy nem fejmosást kap, amiért letépte a virágot a nő kertjéből. Bár a tegnapi nap után nem feltétlenül rajong azért, hogy a nő szemébe nézzen, tudat alatt talán félve a reakciótól, ám nem ellenkezik, s végül zöld íriszeit a nőébe fonja, arcán némi félelemmel, mint a tegnapi nap, mint a lehetséges leszidások miatt.*
- De én megszoktam, hogy nem figyelnek jám. S jó is volt az úgy. Most meg itt vagytok, s ez nekem fuja. Kevés dologgal is elvagyok, s idáig is megvoltam. *mondja, próbálva megmagyarázni, hogy a túlzott féltés, miszerint probléma, hogy egyszer összeesett az éhségtől, s az új ruhák nem feltétlenül jó dolog.
- Jó étvágyat! *mondja, majd a válasznak is nekifut.* Nem, de nem vagyok éhes. Este ettem csokit. *mondja, a maciját az ölében pihentetve.
Kérdőn néz a nőre, szemeivel megfogalmazva a „holabuktató” kérdést, már csak azért is, mert szavakkal nem tudja kifejezni jelenleg a gondolatait. Valahol érzi, hogy a válasz nem egyszerűen igen vagy nem lesz, s hogy a dolgok mögött több van, mint hogy ő mit szeretne.

[Nuo]

- Tudom, hogy fura Nuo. Nem is erőltetek semmit rád. Majd megszokod és idővel Te is belátod, hogy vannak dolgok, amikre szükséged van. S ha úgy érzed akkor majd szólsz miattuk, de időközönként azért megfogom kérdezni. * Mosolyodtam el, tényleg nem akartam semmit sem erőltetni. Az a pár váltás ruha muszáj volt, de ennyi. Azóta nem kapott a lány semmi különösebbet. Nuo válasza azonban egy néma kérdés volt és egy pillanatra lesütöttem a szemem.*
- Most, hogy… szóval így, hogy előkerültél a státuszod megváltozik árvára az eltűntről. Ami azt jelenti, hogy bármikor bárki örökbe fogadhat, attól függetlenül, hogy Te szeretnéd-e vagy sem. De Én szeretném, ha jó kezekben lennél és itt maradnál velem. Azonban ez csak rajtad áll… De azt jó ha tudod, hogy ha nem szeretnéd, akkor már utána semmi beleszólásod nem lesz. Elszökhetsz… de úgy is megtalálnak és visszavisznek. Ha maradsz velem, akkor ezaz időszak mindössze 2-3 hét lenne és senki nem nyúlhatna hozzád és nem is bánthatna. Erről gondoskodom… * Magyaráztam el és reméltem, hogy megérti.*

*Végighallgatja a nőt, lábait a szék alatt lóbálgatva, s figyelve, mintha az olyan fontos, s nélkülözhetetlen lenne, ettől függetlenül figyel minden szóra, ha nem is ért minden szakkifejezést, a lényeg megérti, s bár nem feltétlenül a lényeget ragadja ki, válaszol.*
- Szóval… *kezdi, s hangjából inkább az életmentesség sugárzik, semmint a megvetés vagy a düh.* Szóval… Akkoj… Én… most… Egy… Intézetbe… Kejülök? *kérdezi, széttagolva a mondatot, s bár szavaiból nem sugárzik a megvetés, valahol a szíve mélyén fáj neki a dolog, még akkor is, ha a nő mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen távol tölteni. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy a kislány pár hétre árvaházba kerül, s hogy ez neki mennyire fáj. Ha a nő rábólint, s miért ne tenne így, felemeli jobb kezének mutatóujját, többi ujja között a macival, s a következő mondatot már úgy mondja ki, belesűrítve némi komolyságot, s szemein látszik, hogyha másnak nem is, számára fontos a következő „szertartás”.
- Megesküszöl a kisujaddal is? *kérdezi halkan, a zöld íriszekben némi élettel.*

Még a zuhanyozás közben, amikor is gyengéden beváltottam az ígéretemet és megmostam a hátát, na meg még itt-ott kicsit, azért végig hallgattam, hogy mit intézett a doktorral és, hogy milyen elhatározásra jutott Nuo-val kapcsolatban.
Sejtettem, hogy Ana most valami választ vár tőlem, hogy én mit szólok a dologhoz, de egy darabig csak csendesen hagytam, hogy a víz áztassa végig a testem, ahogy a gondolataimba merültem, hiszen az eddigi életünkbe, amit még nekem is szoknom kellett a testőrökkel, meg azzal, hogy egy politikussal járok, most egy újabb szereplő lép be, méghozzá egy gyerek, aki eddig jóformán az utcán élt és az én drága szerelmem szinte semmit nem tud róla, csak azt, hogy árván maradt.
De mivel velem kapcsolatban sem voltak előítéletei, nem foglalkozott azzal, hogy csak egy egyszerű katona vagyok, nekem van a legkevesebb jogom megkérdőjelezni a döntéseit. Ha ő örökbe akarja fogadni a kislányt, akkor legyen, én nem fogok ellen beszélni, legfeljebb ismételten felhívom a figyelmét rá, hogy nem lesz egyszerű dolga.
- Hát, hogy most így nekem szegezted a kérdést, még ha vattába és mézbe csomagolva burkoltan is, de még nem gondolkoztam a házasságon, viszont, - néztem rá kajánul mosolyogva, - mivel élek-halok érted, így ez a kis probléma nem fog eltántorítani tőled. Ha ez az ára, hogy megkapd Nuo felett a felügyeletet, akkor én hurokba dugom a fejem. – vigyorodtam rá, bár ez most tényleg zsigerből jött.
- Nuo aranyos kislány, bár ha nem sürgetne az idő, azt mondanám szánj rá több időt, hogy megismerjétek egymást, hiszen most leginkább a sajnálat motivál téged is, és nem tudod, hogy hosszabb távon hogy fog működni a dolog. Mikor már nagyobb lesz a kötődés, nehezebb lesz esetleg kényelmetlen döntést hozni mindkettőtöknek. – dőltem neki a fülke falának és néztem Ana-ra, hogy érti-e mire célzok ezzel.
Később, már az ágyban, ahogy hozzám simult, nem kellett több szó hozzá, hogy tudjam, ő is hasonlóképpen érez, de most már nem a szavaké, hanem az érzelmeké és a tetteké volt az éjszaka, hogy szerethessem, hogy kényeztessem és utána álomba ringassam szerelmemet.

[ Jimmy]

*Összevont szemöldökkel hallgattam mikor elkezdet beszélni. Én ugyan nem tettem fel kérdést, pláne nem körül írva. Ha valamire kíváncsi lettem volna, azt felteszem egyenesen és nem csomagolgatom. A közepén csak még értetlenebb fejet vágtam, hisz nem is vártam volna el Tőle, hogy feleségül vegyen még önszántából sem, nem még kényszerből. Ha nagyon kell akkor megoldom… Na de mikor befejezte csak döbbenten álltam előtte és még a szám is tátva maradt. Nem hittem volna, hogy ennyire meg tud lepni valamivel, mint ahogy most tette.*
- Én… mi… vagyis… de ha…* De aztán csak behunytam a szemem, feszülten túrtam a nedves tincseimbe miközben a homlokom a mellkasának fektettem.*
- Csak arra akartam rá mutatni, hogy ha ez kell, akkor várható, hogy papíron Ryan lesz a férjem. Oké, Ő konkrétan kiröhög még a Doki előtt, mikor az eshetőség elhagyta a számat. De ez nekem… az ajánlatod, elhatározásod… *De már megint kezdtem makogni és csak a szemébe tekintettem, miközben egy picit sem húzódtam el.*
- Maga a szándék is megtisztelő Jimmy, hogy csak ezért elszánnád magad és, hogy ezzel is kiakarod fejezni, hogy szeretsz. De azt hiszem, hogy ez egy kicsit nagyobb döntés a részedről, mint az enyémről. Számomra jelenleg csak egy eszköz, a dokumentumot berakom a fiókba és kész. De ha valami rosszul alakulna köztünk és később esetleg valóban, szerelemből akarsz megházasodni és családot alapítani akkor ez akadályozhat. Oké, egy válást is gyorsan ellehet intézni de… azzal ugyan oda kerülnék, mint ahol most vagyok. Ha tényleg kell és nincs más út, és még akkor is szeretnéd hurokba hajtani a fejed tudd, hogy nem válok. *Persze szemeimben ott volt a meghatott csillogás, hogy erre is képes lenne. Attól függetlenül, hogy miattam vagy Nuo miatt. De volt valami, amire nem voltam hajlandó. Ha megromlik a kapcsolatunk, mert elkapkodtuk ám legyen, ha majd el akar menni, mehet. De a papír ott marad. *
- Nézd, most mi történhet? Megutál? Nem kell szeretnie, elég, ha hagyja, hogy gondoskodjak róla. Ha nem akarja még csak látnia sem kell. Elég nagy a ház, hogy elkerüljük egymást. Legfeljebb kap a nyakába egy felügyelőt. De egy biztos… akarjon bármit, ha bele megy, hogy örökbe fogadjam, utána már nem mehet el míg nem tölti be a nagykorúságát.* Na ebből a megnyilvánulásomból sütött, hogy gőzöm sincs a gyerek nevelésről. Ha rajtam múlik Nuo önálló életet élhet egy fedél alatt velem, persze bizonyos kereteken belül.
Élveztem minden apró rezdülését, érintését és a szemében lobogó vágyat melyet most gyengéden próbált csillapítani. Nekem sem volt erőszakos hangulatom, a kezdeti lobbanékonyságomat az este tökéletesen visszahűtötte. Így sodródtam a lágy hullámokkal, hogy végül a féltő karjai közt leljek nyugalomra, még ha álomra nem is.

[Nuo]

*Feszülten vártam Nuo reakcióját, hisz nem tudtam, hogy mit válaszol, de mikor meghallottam a lényegre törő kérdést egy pillanatra megtorpantam az evésben és bele ittam a kávémba.*
- Lényegében igen… amíg a hivatalos eljárás zajlik, addig ott leszel. De ez tényleg csak 2-3 hét Nuo. Amser, a doktor bácsi aki tegnap csokit adott neked, azt mondta, hogy segít az Ő szava döntő súlyú így nem kötözködnek annyit. Én meg egy kicsit meg tudom sürgetni a dolgot, hogy előre vegyék. * Magyaráztam el neki, hogy egy átlagos folyamat nem ilyen rövid. A felém nyújtott kezére csak elmosolyodtam és a bögrém letéve hajoltam felé a kezem feltartva és a kisujjam oda adva neki.*
- Megesküszöm Nuo… * Mosolyodtam rá és ha megvolt az a bizonyos szertartás adtam egy puszit a feje búbjára és bekaptam az utolsó falatokat is.*
- Finom volt, köszönöm. * Álltam fel a helyemről és tettem a mosogatóba a tányért. Mikor aztán megérkezett a bejárónő.*
- Jó reggelt… ma én csinálom a reggelit. * S a nő el is tűnt valahol a mosókonyha körül.*
- Mit szólsz Nuo, ha csinálnánk a srácoknak valami reggelit? Ryan mindjárt kell, Jimmy bácsinak meg beviszem az ágyba. * Mosolyogtam kedvesen a lányra.*

*Érdeklődve figyeli a nő válaszát, szemeiből megpróbálva kiolvasni a lehetséges eredményt, de nem kell sokat várnia, s pár pillanattal később már kinyújtott kisujjába kapaszkodik a nő ujja, s a szertartáshoz a kislánynak bőven elég, hogy ebben az állapotban hangzanak el a szavak. A kíváncsiság azonban azzal a lendülettel ki is veszik a lány szemeiből, ahogy ujjaik elválnak, s egy csapásra zuhan vissza a mélységbe.*
- Akkoj jó. Csókolom. *köszön a bejárónőnek.*
*Nyelvén már ott pihen a kérdés, hogy megtudja, mikor kell ismét költöznie, de végül megelégszik a jótékony tudatlansággal, s egy bólintás kíséretében követi a nőt, hogy a két férfinak elkészítsék a reggelijüket.
Szótlanul csinálja, amit a nő mond neki, s bár témát nem fog felvetni, amennyiben a nő beszélgetést kezdeményez, valószínűleg válaszolni is fog.*

*Örömmel fogadtam, hogy Nuo csatlakozik hozzám és „segít” a srácok reggelijében. De valahogy még is furcsa volt. A hűtőből előszedtem a tojást, a pizzás meleg szendvics krémet, sajtot és ezeket az asztalra pakoltam. Ott könnyebben feléri Nuo is mint a pultnál.*
- Mond csak, Te jártál iskolába? * Kérdeztem puhatolózva, hogy még is mire emlékszik a kislány a múltjából. Közben a kenyér is oda került és két kenő kés és egy tálca. *
- Közben kenjük meg ezeket… * Mutattam a kenyérre és már Én, hozzá is láttam. Persze ha a kislánynak segítség kell akkor segítek de az Én szendvicsem is megcsinálta, szóval nagy gond nem lehetett. Közben a sonka is az asztalra került, aminek apró kockákra vágás lesz a sorsa, hogy legyen valami tápláló is a reggelin. Egy pillanatra otthagytam a lányt, míg feltettem a tojásokat főni.*
- Mit szoktál írni a könyvbe? * Biccentettem a nagy asztal túloldalára. Furcsa volt, hogy Én csinálok reggelit ráadásul ilyen macerásat és nem is magamnak. De mikor a szobában fekvő férfi eszembe jutott, egy mosollyal vettem tudomásul, hogy akár ötfogásos reggelit is csinálok, ha azzal egy mosolyt csalhatok az arcára. Na de… inkább folytassam a reggelit s közben kíváncsian tekingettem Nuo felé, hogy hogyan boldogul.*
- Megőrülök egy cigiért... * morogtam az orrom alatt miközben bele ittam a kávémba.*

*Csendben követi a nőt a konyhába, hogy nekiálljanak a reggelinek, s bar lábujjhegyen pipiskedve feléri a pultot, s ezt nem is rest megmutatni, azért az tagadhatatlan, hogy az asztal, ha más nem, legálabb magasságát tekintve, közelebb áll a szívéhez, mint a konyhapult, s mire Ana végez a hűtő kifosztásával, mar a kislány is az asztal mellett áll, s már-már kíváncsian néz a hűtő tartalmára. A sajtot es a tojást felismeri, bar utóbbit csak hallásból. Nem emlékszik, hogy szüleivel evett volna, az utcán pedig sokkal kevesebbnek is örült. Az évek alatt meg tanulta értékelni a sima kenyeret.*
- Nem jájtam. Anya tanított íjni és olvasni esténként. *kezd bele a mesébe, s egy pillantást vetve a no szendvicsére, megbizonyosodik a tényről, amit idáig is sejtett, nevezetesen, hogy a melegszendvics krém helyettesíti a vajat, amit az elmúlt napokban sikerült kinézetről is alaposan megismernie, így aztán megkeni az egyik kenyeret, s közben tovább folytatja az iskola kérdést.* De meg most sem tudok jendesen. Es beszelni sem. *vigyorodik el, a tegnapi nap után először, s bar a mosoly nem marad meg vonásain, csupán csak egy pillanatig, a nő talán értékeli, hogy képes még ilyesfajta izomrángásokra.* A j betűt nem tudom kimondani, csak úgy, hogy: j. *mondja, konkretizálva az r betű nehézségét.* De szoktam gyakojolni. A könyvembe, ami egy napló. *mondja, rendíthetetlenül kenegetve a kenyereket, számára teljesen észrevétlenül, összekötve a két kérdést.* Abba szoktam leíjni, hogy mi töjténik velem. Abban van minden, amit le tudok íjni. Neked van naplód? *kérdezi, szemeiben a tegnap megismert ürességgel.*

*Cigi ide vagy oda, de nem gyújtottam rá. Egyrészt itt volt a gyerek, másrészt meg nem lett volna szerencsés Jimmyt nikotin füstös puszival kelteni, szóval egy sóhajjal leküzdöttem a kényszert és voilá… vissza is tértem kenyeret kenni. Hát nem egy csodás nő vagyok? De igen… mert hát fő az önbizalom, még annak ellenére is, hogy most megtudtam volna fojtani magam. Nikotin hiánynak hívják azt a kort ami még belőlem is képest ezt kiváltani.*
- Értem… De igaz, azt tudod, hogy ilyen idősen már rég iskolába kéne járnod és, hogy a törvény szerint tanköteles vagy. Ami annyit jelent, hogy iskolába kell járnod, hogy tanulhass. A beszéded meg majd kinövöd, ez csak a korral jár. Nekem nincs naplóm, bár régen vezettem Én is, de már nem sok minden történik velem, ahhoz, hogy tudjak mit írni bele. Egyszerűen értelmét vesztette, ahogy nagy lettem. Te mi akarsz lenni, ha nagy leszel? * Tettem fel egy újabb kérdést, de mivel a kezem nem állt meg, így a kenyerekkel végeztünk is. S a tálcára volt pakolva egy tucat meleg szendvics kezdemény. Aztán neki láttam felkockázni a sonka csíkokat és azt egy tányérra tenni. Közben pedig a tojást figyeltem, ahogy neki dőltem a konyhapultnak a maradék kávémmal. Pár perc és az is kész, a sütő is melegszik. Haladok én, csak kissé lassabban. *

*Nem mintha különösebben zavarná a kislányt, hogyha a nő rágyújtana, már csak azért sem, mert továbbra sem az ő lakásában vannak, hanem Anaéban, másrészt pedig az utcán hozzászokott az elnyomáshoz, s hogy senkit sem érdekel a véleménye.*
// De, csodás vagy. Sorry OFF.
- Nem akajok suliba menni. Idáig sem mentem, s még megvagyok. *bukik ki belőle, s így is gondolja. Kisebb nagyobb problémákat leszámítva, nem is volt olyan rossz az élete. Általában volt mit ennie, s fázni sem mindig fázott az éjszaka. Szemeiből eltűnik a mélység, s átveszi a remény, hogy talán a nőt ilyen könnyen meg tudja győzni, s valóban nem kell majd iskolába mennie. Meg volt elégedve a utcai élettel is.*
- Nem tudom! Nem gondolkodtam még azon. Nem volt fontos. *mondja a nőnek, s kicsit elgondolkodva, most sem tudna válaszolni arra, hogy mit szeretne csinálni, ha nagy lesz. Valószínűleg beérné azzal, hogy élhet.*

*A kislány válaszára összeszaladt a szemöldököm és elgondolkodva pár pillanatig néztem magam elé. Közben már hallottam a zár kattanását és tudtam, hogy Ryan felébredt. Nos, akkor csináljunk neki kávét… Ja nem, azt már megcsináltam. Szóval csak a kezembe fogtam és oldalra nyújtottam ahonnan várható volt.*
- Igaz tudod, hogy ezt nem én döntöm el? Ha nem iskolába jársz, akkor itthon magántanulóként tanulsz és házhoz jönnek a tanárok. A törvény előírja, hogy minden szülő köteles iskolába járatni a gyermekét. Tehát Én is Téged, különben első körben pénzbírság, másod körben megint és utána mennek a hivatali eljárások, hogy a gyereket elvegyék a szüleiktől és olyan helyen helyezzék el, ahol minden feltétel adott arra, hogy tanulhasson és megfelelően fejlődjön. Jó reggelt. * Magyaráztam el Nuonak és közben megérkezett Ryan is, akit köszöntöttem egy mosollyal az arcomon. *
- Halkan durrogj mert Jimmy még alszik és mindjárt kész a reggeli… * Figyelmeztettem a másikat miközben megkaptam a reggeli puszim és már le is ült az asztalhoz. Nos kávé nélkül mosott rongy. Én pedig neki álltam felkészíteni a kávét.*
- Az álmok nagyon is fontosak Nuo… mindenkinek vannak álmai ami hajtja őket az életben. De ha eddig nem volt, akkor majd idővel biztos kialakul benned is. * Nos igen, nem erőszak a disznotor. De egyébként is valami olyasmire számítottam, hogy; hercegnő, királykisasszony, kalóz vagy ilyesmi. Amikről a gyerekek álmodoznak. Na de tojás megfőtt, ideje leszűrni, megtisztítani, felvágni és mehet is a szendvics tetejére. Arra az aprított sonka és a sajt s ha ez kész, akkor bizony mehet is a sütő rácsára.*

//Tudom *.* //

*Kíváncsian várja a választ, s ezúttal, talán a kialvatlanság miatt, talán, hogy a nő eddig még nem kiabálta le, de nem tágít a témától, s bár nem biztos, hogy helyesen cselekszik, de vitába száll a nő érvei ellen, amiket a iskolába járás kötelezettségéről mond, s azt sem feltétlenül várja meg, hogy Ana befejezze a gondolatát, főképp, hogy neki semmit sem mondanak az olyan szakkifejezések, mint a pénzbírság, hivatali eljárások, lévén, hogy a kislány azt sem tudja, hogy a Föld milyen Hierarchiában működik.
- Eddig sem jájtam iskolába. És senki nem szidott le érte. És nem vagy az anyukám. És nem akajok iskolába menni. *mondja, öntudatlanul mondva az utolsó mondatot, elvégre nem akarja azzal befejezni gondolatát, hogy kijelenti, a nő nem az anyja, még akkor sem, ha ezen cselekedete nem teljesen tudatosan játszódik le.*
*Ijedten pislog a férfira, némi oxid kibocsájtásával, a nagy „kirohanásában” ugyanis nem vette észre, hogy családias létszámuk egy „apukával” növekedett az elmúlt percekben, de azért persze köszönti a férfit, immár képességének használata nélkül.*
- Szia Jyan bácsi.
- Nekem nincsenek álmaim. Öjülök, ha tudok enni, s van hol aludnom.

*Csak pislogva hallgattam a lány kitörését a bögrém fülöl nézve le rá. De ez pont nem az a meccs, amiben megadom magam.*
- Nem vagyok az anyád, azonban ha tényleg azt akarod, hogy Én vegyelek magamhoz, akkor kénytelen leszel elviselni azt, ami egy anyának a dolga. Nem kell szeretned, nem kell feltétlenül engedelmeskedned… DE! Iskolába fogsz járni akkor is ha sírva téped a hajad. Az iskola fontos, még akkor is ha most nem érzed szükségét. Ha az utcán ez volt a megszokott és ott jól érezted magad, akkor áldásom rá. Szökj meg és menj. De erre csak azután lesz lehetőséged, míg elintézem a papírokat. Előtte és utána lehetetlen az őrök miatt. Szóval kisasszony, kezdj el barátkozni a gondolattal, hogy mikor visszahozlak, elmegyünk vásárolni. Kapsz normális ruhákat, tanszereket és be leszel íratva a helyi iskolába. * Nem kiabáltam, nem voltam indulatos. Ezek tények. Letettem a bögrémet és a sütőhöz sétálva vettem ki az első adagot, amit egy tányérra pakoltam és az asztalra tettem.*
- Van enned, szóval akár hozzá is látszat a nagy dacolás közben. * Mosolyogtam a lányra miközben letettem az asztalra aztán Ryan tányérjára is tettem belőle. A következő adagot bedobva felkapcsoltam a kávéfőzőt és egy tálcát elővéve készítettem össze. Kávés bögre, tányér, szalvéta, narancslé egy pohárban. *