Fogadószoba

Dühösen az asztalra csaptam, mire az ketté tört és összeroskadt. Mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak.
- Semmit sem értesz, igaz? A személyiségünket az határozza meg, hogy mik történtek velünk és ezt hogyan éltük meg. Ha birtokába jutsz Inferno emlékeinek, óhatatlanul eggyé válsz vele. A több ezer év emléke és tapasztalata megsemmisítené a jelenlegi személyiségedet. Inferno egy új testben születne újjá. A barátom volt, és meggyászoltam. De az ő ideje lejárt, ahogy lejár majd egyszer az enyém is, és mindenkié. A sajátodat használd jóra, és ne bolygasd a holtakat. Hadd nyugodjanak békében.
Leültem, és a fiúra néztem.
- Miért olyan nagyon fontos neked, hogy ismerd Infernot? Nem az ősöd, nem a rokonod. Csupán egy elődöd, akinek a tetteiért nem vagy felelős.

Egy erős hőhullámot váltott ki belőlem amikor Hector egy mozdulattal ketté tessékelte az asztalt. Fejfedőm egy kicsit el is emelkedett a fejemről a löket hatására. Megigazítottam és egyet hátra léptem. Nem mintha sokat számítana ez a fél méter ha elmérgesedne a helyzet.
-A sajátom egy részében szeretném a korábbit jóvá tenni. De ahhoz tudnom kell, hogy mit kell jóvá tennem... Igaza van, sem az ősöm, sem a rokonom, az erején kívül semmi más nem köt minket egymáshoz, de úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom eziránt. Azt hiszem embernek születtem, és azok neveltek fel. Méghozzá egy katona családban. Nem tehetek róla... Jóvá KELL tennem... Én mindig úgy véltem, hogy igen is felelősséggel tartozunk még az elődeink tetteiért is. Nem véletlenül lettem pont én a következő. Nem hagyom hogy felemésszenek az emlékei. Jóváteszek mindent...
Adtam hangot elhatározásomnak, erélyesen és magabiztosan.

Vállat vontam. Az érvelés nem nélkülözött némi logikát, de ahhoz, hogy valóban át tudjam érezni, ez kevés volt. De hát ha ő ezt akarja...
- Nos, rendben. Ha mindenképpen jónak látod ezt, ám legyen. De előre figyelmeztetlek: a világ megváltozott. A te erőd már nem jelent feltétlen hatalmat. Ha eluralkodna rajtad a régi Inferno egynémely kellemetlenebb tulajdonsága, akkor alighanem elkapnának és végeznének veled az emberek. Többé nincsenek istenek, és ha látnak egyet, hát megölik és felvágják, hogy lássák, mi teszi istenné.
Immáron másodszorra írtam le a koordinátákat egy papírra. Odanyújtottam a gyereknek.
- Légy bölcs, és ne használd - mondtam neki, aztán intettem, hogy mehet. Egyedül akartam maradni.

Mivel megígèrtem magamnak, hogy nem fognak kihozni a sodromból ma, így mèlyeket lèlegeztem csupán a szalon felè. "Egy csinos hölgy..." volt vendègem meghatározása... Fogadom... De, csakhogy Hector orra alá dörgöljem, milyen nyájas is vagyok...
Ma este vár ránk a bál... Terveim elsõ lèpcsõfoka, ès nem engedem, hogy a szeretöim csicsegèse, vagy Hector szentimentalitása megzavarjon.
Kitárták elöttem az ajtót és èn belèptem, a vendèget futólag vègigmèrve, majd leültem.
- Elnèzèst, de ma mèg nem ettem... - intettem magamhoz egy cselédet.
- Mièrt keresett fel? - kèrdeztem èrzelemmentesen. Egy csinos nõ, a bál napján... Hm... meglepõ lenne, tudván, hogy õ nem az elsõ?

~Oké, azt hiszem pá napja egy kicsit túloztam, Morgana színe előtt nem is paráztam...persze egy kicsit izgultam igaz, most azonban ki akar robbanni a szívem a mellkasomból, hogy elfuthasson, és a testem többi része is erős késztetést érez rá, hogy kövesse őt. Hiányzik Morgana...ő legalább, hopp, megjött!~
Kihúzom magam, amint meglátom a kecses, és könyörtelen királynőt. Látom rajta, hogy nincs jó kedve, és nagyon nem lennék annak a helyében, ai miatt...ide kellett...fáradnia...szóval abban a pillanatban működésbe lép a képességem, hogy meglátom őt. Eleinte legfeljebb minimális "rokonszenvet" érezhet irántam, amit a fehér ruhám önmagában is elérhet, azok alapján, amit hallottam róla, de minek kockáztatni?
-Üdvözletem felség - hajtok fejet előtte tisztelettudóan, kihúzva magam ahogy kell, a szabadkozására pedig csak elnézően bólintok egyet, miközben próbálom titkolni, hogy kevés mondattal hozhatta volna jobban rám a frászt, mint azzal, hogy éhes...
-Egy bizonyos Philippe...bocsánat... + előkapom a kommunikátoromat, és felolvasom a képernyőjéről: - Phillipe du Saint-Étienne ügyében kerestem fel önt, felség. Ez az ember...
Lesütöm a szemem, mint valami sebzett őzike, kinek nagyon nehéz beszélnie erről. Nem egy nehéz szerep hisz hisz itt, a sátán barlangjában legszívesebben tényleg befognm a szám, hátha akkor nem tűnök fel senkinek.
-Én...meg kell találnom őt. - nyögöm ki végül, elszántan.

Ahogy kènyelmes fotelomból a nõt tanulmányoztam, egèsz szimpatikusnak találtam. Bár... az öltözèke talán túl... egyszerü, de tetszett kihívó mivolta.
Higgadságom viszont nyom nèlkül illant el, ahogy a nevet meghallottam. A szolgáló, kinek kezèt szorítottam hang nèlkül türte, hogy körmein vèrt fakasszanak tenyerèböl ès csuklójából. Ha nem nyugszom meg, Hector mèg szìvrohamot kap...
- Itt ezt a nevet, csak a legbátrabbak ejtik ki... Vagy az ostobák. De annyit elárulhatok, hogy mi is meg szeretnènk találni. Mint mora, az èn alattvalóm... rendeljezek felette ès megbüntetem. ÈN... nem más. Bár èrdekelnènek a maga indokai is Ms..?

Alapvetően nem az esetem ez a nő, ahhoz túl...rideg, viszont sokkal inkább stírölném ennek ellenére is a testét, a szolgája vérző csuklója helyett, ha le tudnám venni róla a szemem.
~Kitartás Vicky! Még tíz perc, és nem csak a fogai közül a húscafataim kipiszkálva jut majd eszébe, hogy tulajdonképpen egészen szimpatikus voltam, de azt még meg kell élni!~
-Kérem bocsásson meg, felség - esedezek, valódi rémülettel a hangomban, a képességem továbbra is ezerrel pörgetve - de mindenképpen meg kell találnom azt a szemétládát!
És ekkor, sikerül kierőszakolnom magamból pár kövér könnycseppet. Egyenlőre még csak ott gyülekeznek a szemem sarkában, némi csillogást adva a teintetemek, készülve a mély zuhanásra.
-Tett valamit...valakivel, aki nekem kedves...én...Természetesen az ön alattvalója, és ön rendelkezik fölötte, de addig nem nyugodhatok, amíg z a szemét nem bűnhődött. - Összeszorított, falfehér öklöm, és immár könnyáztatta arcom korán sem olyan hatásos, mint a partneremé de azért remélem elég lesz.

Èrdeklödve húztam fel a szemöldökömet. A nö, bár kellemetlen okkal járult elèm, mègis egyre szimpatikusabbá vált, ami azèrt èrdekes, mert èn olyat igen kevesek iránt èrzek.
Elengedtem a szolgáló kezèt, majd sajátomat felfelè fordítottam, hogy meg tudja tisztítani a vèrtõl.
- Tudja... ma kiemelkedõen türelmes vagyok... Ám... Maga be se mutatkozott. Ès... ha ezt most pórolná, megoszthatná velem a faját... esetleg a kèpessègèt is. Csak.úgy... csevegès gyanánt...
A könnyei csak szánalomra voltak mèltóak, most mègis enyhe kènyszer fogott el, hogy megvígasztaljam.
- Kèrem... szedje össze magát... a könnyek nem.segítenek soha... A gyengesèget mutatják, vagy az ármányt fedik csupán.

~Ó, hogy az Űristen verje meg!!! Pedig már kérdezte is egyszer!~
-Madsen... - felelem, lesütött szemekkel, halkan. - Victoria Madsen. És...
~Név, faj, képesség? Ez lett a chat-en használatos A/S/L-ből mára? Na szép...és amilyen gyanakvóan néz azokkal a fagyos...igéző szemeivel...~
-Rendben...megpróbálom - felelem, aztán kezeimmel az arcom kezdem törölgetni, majd úgy teszek, mintha hatalmas erőfeszítés lenne ránéznem.
-Teleptata vagyok...de nagyon gyenge. órákig is eltart, amíg hatással vagyok valakire...
Féligazság, de sajnos tudom, milyen hatással van az valakire, ha elmondom a teljes igazat, úgyhogy inkább gyorsan megszólalok, mintha ez nem is lenne fontos.
-Kérem, segítsen nekem. Hajlandó vagyok megtenni, bármit amit csak kér.

A nõt tanulmányoztam, miközben a kezemről lassan eltűnt a vèr.
- A kèpessège Victoria... arra lennèk kiváncsi. - jelentettem ki, bár nem dühösen. - Tudja... nem eszem reggelire telepatákat, de attól tartok, ja a kèpessègèt valamilyen ok miatt nem tudja kikapcsolni, vagy ilyesmi, a beszèlgetèsünknek vègeszakad itt ès most. Maga távozik ès mindeni a maga módján kutat tovább Phillipe után. A B terv, hogy elkezdi az igazat mondani ès egymást segítve kutatjuk fel azt a... - Behunytam a szemem és megszorítottam a szolgáló kezèt. Az èletereje... frissítõ volt... - Segítek... A nõi nem rajongója vagyok, de ilyen esetekben türtõztetem magam. - masszíroztam meg a halántèkom. - Tõlem idegen èrzet vonz magához... A másik dolog. Milyen szerepet tölt be a telepata vezetèsben? Ugyanis az alakítása profi... De hol erõs... hol gyenge. - Arra hagyatkoztam, amit az èvek alatt megtapasztaltam. Bár az, hogy nem a saját èrzèseim vezèreltek mèg adhat okot tèvedni...

-Ki tudom kapcsolni - jegyzem meg, mélyet sóhajtva, aztán lehajtom a fejem, mint aki megadja magát. A lelki szemeim előtt szinte már látom ahogy felkoncolnak, bedarálnak pépnek, aztán belekevernek a tésztába, és olcsó kürtös kalácsot sütnek belőlem, amit aztán a Marson árulnak a pancsereknek. Talán tényleg jobb lesz, ha az igazat mondom.
-Képes vagyok vonzalmat ébreszteni másokban....általában sokáig tart, de segít, ha én is hasonlóképp érzek. Ami pedig a telepata vezetést illeti, nem vagyok tagja...
~Mondjuk mostanában egymásnak adják nálam a kilincset az elnökök és tanácstagok, de na...~
-Szinte biztos vagyok benne, hogy ha közöm lenne hozzájuk, túl értékes lennék, hogy személyesen beszéljünk, és azért nagy kár lenne...
Említettem, hogy a képességem nem kapcsolom ki, csak azért sem? Nem mintha mondta volna, hogy zavarja az az idegen érzelem, szóval egyenlőre úgy érzem maradhat....hátha jó barátnők leszünk a végére. tudjátok, nevet a vicceimen, megmutatja a kedvenc filmjeit, kibeszéljük a többi nőt, élve hazaenged, ilyesmik...
-És amit mondtam igaz, tényleg személyes okból akarom kinyírni azt a férget. Szóval, mit mond, segítsünk egymásnak?
Nem játszom többé az ijedt kislányt...mondjuk az ijedt részét annyira nem játszottam, de az mindegy, a lényeg, hogy most már határozottan nézek a nő szemeibe, és eszem ágába sincs tovább szipogni.

- Ennek örülök.. - feleltem - Ennek fènyèben, büntudat nèlkül vonhatom felelõssègre, akár utólag is, gondolom, ha az idegen èrzès fokozódna... - Egyrèszt kèrdèsnek is szántam, hogy megismerjem a kèpessègèt...
- Tùl fontos..? Hm... ahhoz egy kèpessèg kevès Victoria... De remènyeim szerint èn is tudok majd osztozni azon vèlemènyèben, hogy ismerettsègünk gyümölcsözõ lesz... - mosolyogtam. - Csakhogy megtudjam mitõl.is olyan èrtèkes... a kèpessège. Fõleg, hogy Phillipenek van köze magához... Igen sokan keresik õt... de èrthetõ okokból, õ csak a drága Morganát kereste fel, ha jól hallottam... A kor neki is erõt kölcsönzött ès nem csak a kèpessègèben. Megtanult bebiztosítani magát. - figyeltem a nõ reakciòit... Vajon meg kène emlìtenem neki, hogy szerett lèny volt annyi a tömlöceimben, mint ellensèg? Vagy a kèpessège kiterjedtebb lenne, mint azt említette...?
- Az öszintesèg jól áll neked... - álltam fel ès kezdtem járkálni... - Hogy nem rejted el a belsõ erôdet...

-Hozzám személyesen nincs köze, mármint, csak közvetve, még soha sem találkoztunk, és reményeim szerint csak egyszer fogunk, de az után nem láthat majd többé senkit.
Az érdeklődése irántam egyre hízelgőbb, még akkor is, ha úgy vizsgál engem, mintha tűzszerész lenne, én meg valami bomba, ami római számokkal jelzi ki, hogy mennyi idő van még hátra az este fájdalmasan hirtelen befejezéséig mindkettőnk számára, ha nem vágja el gyorsan a zöld dróttal jelképezett melltartóm pántját és...kezdek ebbe belezavarodni. Viszont, még mindig nem szólított fel rá egyértelműen, hogy ha hagyjam abba, amit csinálok, így folytatom.
-Köszönöm felség. Önnek is nagyon jól áll...hát, leginkább minden. - Ezen el is mosolyodom, de csak rövid ideig. Nem szeretném rabolni az idejét, így vissza is térek a célponthoz. - Nos, ha személyesen tudnék találkozni ezzel a Philippe-el, biztos vagyok benne, hogy rá tudnám venni, hogy jöjjön ide, és önként dugja a fejét a giotine-ba. Aztán maga...azt tenne vele...amit csak akar...

A nõt hallgatva se hagytam abba a sètát.
- Hadd meséljek neked el valamit Philliperõl Victoria... Majdnem olyan öreg, mint èn. Ès hajtja a bosszú. Sokakat hajt... nemde? Ez vezèrelne tèged is? - mosolyogtam, majd a nõ elött megálltam ès elõredöltem.
- Mèg mindig használod a kèpessèged... - állapítottam meg. - Pedig megigèrtem, hogy nem bántalak. - Fogtam gyengèden ujjaim közè az állát, majd megemeltem azt. - Mondcsak... Phillipe ennyire fontos neked? Ö... vagy a megölèse... lènyegtelen. - közelebb hajoltam, hogy ajkunk majdnem összeèrt - Ajánlatot tettèl Victoria... De milyet is pontosan?

Hector:

Csalódottság ült arcomra. Úgy tűnik szerinte csak a hatalmat akarom megszerezni. Azonban az istenek emlegetésére ez az érzés elhalványult az arcomon. Inkább érdeklődve néztem fel rá.
-Már mondtam, hogy nem a hatalma kell...
Oldalra billentett fejjel figyeltem ahogy írni kezdett a ketté tört asztalon. Nem úgy tűnt, mint aki különösebben zavartatja magát emiatt. Átvettem a cetlit és végig futtattam rajta a tekintetem. Nagyjából betudtam tippelni, hogy merre lehet. A nagy büdös semmi legtávolabbi, kietlen sarkán. Össze hajtottam a papírost és a kalapom belső felében elhelyeztem egy aprócska zsebben. Fejet hajtottam és egy kicsit meg is hajoltam.
-Hálásan köszönöm Konzul. Remélem még találkozunk, és nosztalgiázhatunk egy kicsit egy jó ital mellett.
Egy komolytalan mosoly kanyarodott az arcomra amit végül a fejemre emelt kalappal el is takartam. Némi kétely és egy csöppnyi aggodalom vegyült a hangomban. Nem bíztam teljesen abban, hogy sikerrel fogok járni.
-Minden jót.
Azzal sarkon fordultam és elindultam haza. Elhagyva a holdat és hazai űrtérbe lépve már hívtam is Holmest, hogy lebeszéljem vele a következő randinkat. Aminek immáron a helyszíne is meg van.

Kezd nagyon nem tetszeni itt nekem valami. Általában nincs ellenemre egy kis játék az érzelmekkel, de azt szeretem, ha ÉN játszom, és nem velem játszanak, márpedig most ez történik, hiába minden praktikám, de még a képességem is csak annyiban segít, hogy kissé gátlástalanabb legyen ez a nő....és ha jobban belegondolok, abban sem, azok alapján, amiket a királynőről hallottam.
-Ó, szóval elmúlt már 18? Az jó, mert gyerekeket nem ölök - jegyzem meg magabiztosan, de aztán bele is borzongok az érintésébe, s mivel nem nagyon szeretné elengedni az arcom, érezheti, ahogy nyelek egyet, és a lélegzetem is eláll, ahogy közel hajol hozzám.
-Amit csak szeretne Felség...

- Hm... - mosolyogtam. - Abból vontad le, hogy elmúlt 18, hogy majdnem olyan öreg, mint èn... Azhiszem ez egyszerre bájos, talán kedves ès kicsit sèrtõ...- nevettem halkan. - Tudod mit? - hajoltam a fülèhez. - Maradhat a kèpessèged... - lehelltem, majd fogaimmal gyengèden vègigkarcoltam a fülcimpáját.
- De az èrtèkekrõl szólva... - engedtem el, bár el nem távolodtam. - Morgana Valeur számára nincs olyan, ha Phillipen állhat bosszút... De gondolom ezt már magad is tudod... De vajon hozzám, akkor mi vezetett? - néztem a szemèbe. - Victoria... Victoria... De azt legalább tudom, hogy ölni kèszülsz... ès az olyanoknak már nincs tùl nagy ár... Lehet, hogy ezt ki kène használnom... - csókoltam meg röviden. - Mit gondolsz?

-A specialitásom - jegyzem meg mosolyogva arra, hogy milyen érzéseket váltott ki belőle ártatlan kis megjegyzésem, aztán oldalra döntöm a fejem, és küldök felé egy bűbájos mosolyt.
-Ó, tényleg? Akkor jó, mert igazán sajnálnám, ha abba kéne hagynom.
Aztán nagyot nézek, az elnöknő neve hallatán. Ezek szerint, még annál is többe tud, mint amitől tartottam, de ahogy ajkai az enyémet érik, valamiért úgy érzem, hogy lehet valamiért annyira mégsem haragszik rám, távolodására pedig egy rosszalló morgással reagálok, majd előre hajolok, mielőtt még túl messze szökne. Az én csókom - ha engedi - jóval hosszabb, és jóval gyengédebb, mint amilyenhez a legtöbb embertől szokhatott...gondolom. Ha nem ellenkezik, még átölelni is bátorkodom a nyaka fölött, biztos ami biztos, nehogy megint eljátssza velem ezt, hogy úgy tesz, mintha smárolnánk, aztán 2 másodperc után vége...
-Az nem lenne túl szép...kihasználni, hogy ilyen sebezhető helyzetben vagyok...felség.

A nõ reakciója meglepett, de cseppet sem bántam. De választ, mèg mindig nem kaptam a kèrdèseimre... Mondjuk, nem is ellenkezett, mikor megemlítettem Morganát...
- Talán... akkor mindketten használhatjuk a kèpessègeinket... - mondtam, majd egy hirtelen lendületvètellel máris a falhoz szorítottam a nõt ès folytattam a csókot.
Tetszett a dolog ès maga a nõ is... de, hogy ebbõl az èrzèsbõl mennyi volt valódi...
Cirógatni kezdtem a nyakát, majd meg is csókoltam azt... vègül az èleterejèt kezdtem szívni. Csak keveset, ès èlvezetet okozva ezzel neki. Majd kezem a felsõje alá siklott.
- Elárulod mit titkolsz..? Vagy, ha itt vègeztünk, menjünk is a tömlöcökhöz? - mosolyogtam.

~Hajjajj...ennyit arról, hogy azért iktatok be néha egy nőt is, mert gyengédségre vágyom.~
Hagyja magát rongybabaként rángatni, és élvezetten nyög fel, mikor Amets ajka a bőréhez ér. Morával még sosem csinálta, de gyanítja, hogy amit most érez, annak köze lehet a nő képességéhez. A tömlöc említésére viszont csak felnevet, és két kezét a nő bordáin át levezeti annak formás fenekéig, amire rá is markol.
-Ha te arra gerjedsz szívi - jegyzi meg nevetve, de aztán gondol egyet, és úgy dönt, akár őszinte is lehet. A királynő kutató kezeinek helyzete mindenképpen önbizalomra adnak okot.
-Na jó, soha életemben nem láttam ezt a...hú, ez annyira jó...tehát, megbíztak vele, hogy végezzek az ipsével...de fogalmam sem volt, hogyan kezdjek ho..huhú...
Megragadja Amets tarkóját, és vad csókot nyom az ajkaira, aztán mélyen a szemeibe fúrja saját lángoló tekintetét.
-Nem beszélhetnénk ezt meg később?

Valami nem volt egészen rendben. Vágy és kíváncsiság kerített hatalmába, ami nem a sajátom volt... De a vággyal valami nem egészen stimmelt. Mintha a meglévőt felerősítették volna... Látni akartam, ki az, aki Ametset ilyen szimpátiára ébreszti...
Persze mint egy bolondos öregember, véletlen nyitottam be a helyiségbe. A látvány, ami a szemem elé tárult, titkon minden férfiember egyik nagy vágya és kedvence... Már ha ő is beszállhat harmadiknak. Ezt én nem tartottam túl valószínűnek, de hát, ahogy mondani szokás, vén kecske is megnyalja a sót... sosem lehet tudni, mi lesz ebből...
- Ó, elnézést... Csak itt felejtettem egy könyvet... Nem akarok zavarni...
Azonban az ajtó felé nem indultam el.

Vágytam a nõre... A testère, ès talán másra is, amit adhat. De gyanakodtam... Mondjuk, ez nem meglepõ, miután beismerte, mièrt is jött.
Az ajtó nyílt ès nekem nem kellett elfordítanom arcomat, hogy tudjam ki az.
Mèg egy utolsó, gyengèd csókot nyomtam a nõ nyakára, mi által ismèt elvettem egy keveset az erejèbõl, majd hátrèbb lèptem ès a Konzulomra nèztem. Nem.örültem, hogy megzavart, de nem is nehezteltem... Mióta Victoria itt van, kicsit ambivalensek az èrzèseim...
- Hector - nyújtottam a kezem a fèrfi felè - Õ itt Victoria... Telepata, aki, ha jól sejtem ès jól vettem ki a szavaiból, kèpes valamilyen formában befolyásolni az emocionális èrzèkelèst. - ès ezt hevesen dobogó szívem is jelezte... - Morgana küldte, hogy információt gyüjrsön, ès/vagy szövetkezzen velem. Ezen kívül, mèg Phillipevel is vègezni akar. - mosolyogtam, mert, így összefoglalva igen mulatrató volt a dolog.