Belső tér

Belépve a pubba hamar hozzászoktam a sajátos levegőjéhez és fényviszonyaihoz. Nem voltak túl sokan odabent, de azért úgy tűnt rosszul sem megy a bolt.
- Nahát, itt dolgozik? - lepődtem meg, mikor a pult mögé állt. - Milyen szerencsés vagyok - jegyeztem meg egy kedves félmosollyal és leültem a bárpulthoz vele szemben.
- Amire hajlandó meghívni - ha már p0fátlanul meghívattam magam nem akartam még inkább b#nkó lenni. Alapszabály, ha már potyázol, örülj annak, amit kapsz.
Levettem a kalapom és magam elé tettem a pultra, kezeim rajta pihentettem. Közben azért előre hajolva végigmértem a kínálatot.
- Jó kis helynek tűnik ez a pub - jegyeztem meg, miközben már a helyet pásztázta végig a tekintetem. Tetszett a kis kocsma hangulata. Végül felfedeztem valami rágcsálnivalót egy tálban úgy egy méterre a pulton. Kinyúltam felé hosszan, hogy megszerezzem.
- Na és, jól fizetnek? - kérdeztem meg szégyentelenül.

Kérdésére, hogy itt dolgozom-e, bólintottam. Aztán kitöltöttem egy pohárba két deci narancslevet, és a vodka felé nyúltam. Félúton a pohár felé megállt az üveg a kezemben.
- Ezt csak akkor töltöm bele, ha ma már nem vezet. Különben itt nem kp alkoholt. Utálnám, ha miattam csavarodna fel egy fára.
Meghallgattam a dicséreteit.
- Ja, nem rossz. Elég sokan járnak ide. Van egy elképesztően tehetséges énekesnőnk, gondolom, főleg miatta. Hallgassa meg egyszer. Amúgy meg változó, mikor, hogy. A számlák azért eléggé betesznek néha, de hónap végén többnyire pluszra jövök ki. Enyém ez a hely.

Gyorsan mérlegeltem a helyzetet, nem hagyhattam veszendőbe menni az ajánlatot. Előkaptam a kiürült kulacsom és elé toltam.
- Ebbe mehet, majd ha biztonságban elkerültem minden fát és letettem a kocsit, iszom az egészségére - nem voltam szívbajos, tudom. De továbbra is csak merész bájjal mosolyogtam rá. Meg voltam győződve arról, hogy nem lehet visszautasítani.
- Ohohohohó! - lepődtem meg elég hangosan az utolsó mondatán. - A mindenit! - szaladt szám sarka a fülemig. - Akkor ha nem tévedek, Ben - mutattam rá. Ezek után nem volt nagy kunszt kitalálni a hely fantáziadús megnevezéséből.
- Örvendek, én Nakatani vagyok - nyújtottam kezet neki a narancslé fölött. - Szóval ajánlatos veled jóban lenni - nevettem.
- Ilyen szimpi tulajjal lehet, hogy valóban benézek még. Az elképesztően tehetséges énekesnőre is kíváncsi lennék. Őt hogy hívják, halhattam már róla? - vezettem tovább a témát.

Megint felvontam a szemöldökömet, de azért töltöttem némi vodkát abba a kulacsba.
- Csak aztán tényleg a nap végére tartogasd. Ha kinyírod magad, soha többé nem kapsz ingyen piát tőlem - mondtam szigorúan.
Aztán mosolyogva kezet nyújtottam neki.
- Igen, Ben Jones vagyok. az énekesünk pedig Shalimar O'Dell. Hallhattál róla, de nem igazán az énekesi pályafutásáról. Az csak amolyan hobbi nála. Ő a metamorfok Ladyje. Tudod, a vezető.
Azt nem árultam el, hogy én vagyok a másik. Felesleges lett volna, és utáltam volna, ha ez a bájosan szemtelen lány hirtelen mereven tisztelettudóvá válik.

Újabb magas labda, amire le kellett csapni. Kezdtem máris megszeretni ezt a krapekot, főleg, hogy eddig nem tűnt egy fukar alaknak.
- Szóval ha nem nyíratom ki magam, kapok még ingyen piát tőled? - pimaszul mosolyogtam rá nagy, eltúlzottan ártatlan szemekkel. Ki akartam csikarni belőle egy ilyesfajta ajánlatot a jövőre nézve. Bár tudtam, hogy azért már kicsit kezdtem túlzásba esni. Végül is az se lepett volna meg, ha kidobat ezek után, csak sajnáltam volna, kezdtem nagyon élvezni a dolgokat. De legalább a kulacsom nem volt már üres.
A Ladyre tett pár megjegyzésére meglepetten elkomolyodtam, de hamar újra rá találtam a szokott mosolyomra. Nem voltam otthon még ezekben a ki kicsoda és ő miért fontos ember kérdésekben, jó, hogy tudtam, hogy mit is jelent kb az a Lady titulus. De őszintén szólva ez a Ben Jones név is ismerős volt, csak gőzöm nem volt honnan. Elég mindennapi név volt.
- Öhm, és biztos nem bukkan ma itt fel? Nem bánnám, ha összefuthatnék vele, hátha összebarátkoznánk. Szerinted szóba állna velem? - jó lett volna, ha szimpinek talál. - Ha nem más, lenne hozzá pár kérdésem.

Elvigyorodtam.
- Ha mindenkinek ingyen adnám az italt, tönkremennék. De néha, esetleg, lehet róla szó.
Szóval ingyen iszom én, Shal, Tyler, és most már ő is. Bravó, öregem. Üzleti érzékből megbuktál.
A kérdésére megint elmosolyodtam.
- Nem, sajnos ma már nem hiszem, hogy jönne. Persze nem mindig jelenti be előre. És igen, biztosan szóba állna veled. Ő mindenkivel szóba áll.
Néha olyanokkal is, akikkel nem kéne, tettem hozzá gondolatban. Mint az a mora múltkor...
- Ha a metamorfokkal kapcsolatban van kérdésed, nekem is felteheted. Eléggé... Otthon vagyok a témában.

Két megállapítást tettem. Az egyik, hogy irtó aranyos Ben mosolya. A másikat jókedvűen hangosan is kimondtam.
- Nos, akkor már csak arról kell gondoskodnom, hogy átkerüljek a "mindenki" címkéjű halmazból mondjuk a "barátok" közé - jelentettem ki határozott mosollyal.
- Az jó! - lelkesedtem a Ladyvel kapcsolatban. - Szóval nyitott személyiség. Dicséretes. Na és milyen ember még? Mit kell róla tudni? - próbáltam rávenni egy kis jellemzésre, hátha tud róla annyit, ha már itt szokott fellépni. - Nem kipletykálni gondoltam a háta mögött, hanem mondjuk egy őszinte, szubjektív megítélésre lennék kíváncsi tőled. Már amennyire ismered. - Az ilyen infók hasznosak lehetnek, ha tényleg találkoznék vele. Tudjam, hogy viszonyuljak hozzá.
- Nem mondod! - kiáltottam fel megint. Hangos egy egyed voltam néha, gyorsan vissza is fogtam a hangerőm. - ... hogy te is az vagy... - tátottam el a szám és sugárzó mosollyal örvendeztem a hírnek. Jó, persze tele volt a város metamorfokkal, de erre most nem számítottam. Még mindig szívből örültem egy-egy bajtársnak, pláne, ha amúgy is csíptem a búráját.
- Lenne néhány kérdésem, de még csak meg sem fogalmaztam őket - nyíltam is meg neki. - Viszont hallottam valami olyasmit, hogy ha esetleg egy metamorf nincs hova menjen, talán szívesen látják az "udvarban?" - néztem rá kérdőn, hirtelen elbizonytalanodtam még a hely nevét illetően is. Reméltem, hogy tud erről valamit, mert jól jött volna, ha igaz az infó.

A lány közvetlensége Shalimarra emlékeztetett. Ez egyfelől üditő érzés volt, másfelől viszont riasztó. Riasztó, mert Shalimarnak ott voltam én, hogy megvédjem, ha olyasvalakivel akarna barátkozni, akivel nem kéne. De vajon neki is van egy ilyen védőangyala? Reméltem, hogy igen. Vagy neki talán nincs is rá szüksége. Nem lehet mindenki olyan szelíd, mint Shal.
- Shalimar... Ő egészen kivételes. Kedves, megértő és odaadó. Mindenkire odafigyel. Kedvelni fogod. Mindenki kedveli.
A lányra mosolyogtam, amolyan "kicsi a világ"- szerű mosolyjal.
- Igen,én is metamorf vagyok. És van olyan, hogy Udvar. Ott élek. Meg Shalimar is, és a Lord. Hely mindig van. Ha akarod megmutatom.

Önkéntelenül elmosolyodtam a kedves jellemzését hallva. Áradt Benből, hogy szereti a Ladyt. Jó, ha ez elmondható egy vezetőről, azt jelenti, hogy tényleg tudhat valamit.
- Aaaalig várom, hogy találkozzak vele! Talán még barinők is lehetnénk! Bár azt se tudom hány éves - gondolkodtam el hangosan. Valamiért rögtön fiatalnak képzeltem el. Úgy talán egy öt évvel idősebbnek. Max héttel. De lehet, hogy nagyon melléfognék ezzel. - Szóval mennyi idős? Imádnivaló fiatal, vagy tiszteletreméltó idősödő hölgy? - kérdeztem meg vidáman. Ezt sem ártott előre tudni, nehogy aztán még félreértés történjék. Főleg, hogy egyértelműen tudtam, hogy be akarok nála vágódni, nem akartam elszúrni.
- Naggyon örülnék, ha megmutatnád - néztem rá lelkesedve. Egyrészt, mert ott a Lady, a Lord, Ben... csupa csupa fontos ember, akiknél jó, ha az ember piros pontokat tud gyűjteni, illetve akiktől néha el lehet lesni ezt-azt. A másik okot el is árulhattam. - Ha lenne rá mód, én is szívesen élnék ott, most irigyellek - mosolyogtam rá. - Már így látatlanban is. Tuti jobb, mint az Empire State...

Úgy tettem, mint aki egy kicsit elgondolkodik. Valamiért még mindig nem akartam leleplezni magam.
- Hát... Nem lehet sokkal idősebb nálad. Egy, vagy talán két évvel. Ő minden idők legfiatalabb Ladyje. És, ha engem kérdezel, a legjobb is. Hogy barátnők lesztek-e... Na látod, ezt nem tudom. Ő nagyon elfoglalt. De a barátaira mindig szakít időt, és szeret új embereket megismerni. Egy pillanat!
Kiszolgáltam egy fószert, aki egy üveg sört kért. Aztán visszafordultam a lány felé.
- Mondtam már: van hely. Nyugodtan beköltözhetsz. Az Empire State Buildingben laksz? És minden nap átjössz ide taxizni? De hát az óceán felett az több órás út!
Valóban meglepődtem. Vagy valamit félreértettem volna?

- Ejha! - szólt az őszinte, elismerő reakcióm. - Akkor nagyon más ember lehet, mint én. Ennyi idősen ilyen felelősségteljes, komoly feladatkört... fú, isten ments, bele sem gondolok! De amennyire alkalmatlan lennék én erre, annál jobban tisztelem érte - mosolyodtam el csak úgy magamban. - Főleg, hogy tényleg jó arcnak tűnik - elvégre a posztjához képest fontosak voltak a barátai. És ezt bizonyította az is, ahogy korábban Ben róla beszélt. Komolyan baromi kíváncsi lettem erre a csajszira.
Amíg kiszolgált Ben egy vendéget én elpakoltam a kulacsom a táskámba.
- Na jó, csaltam egy kicsit - vallottam be játékos fintorral. - Egyszer tényleg jártam arra és ott húztam meg magam, de az egy hosszú történet... Csak hát, azóta sincs állandó lakcímem, és eddig mégiscsak az a hely volt a legminőségibb mind közül. Bár talán most már csak változik majd a helyzet - motyogtam bizakodva az orrom elé, majd újra hangosan és vidáman folytattam. - Tök komolyan hangzik: Empire State Building! - hangsúlyoztam mélyebb hangon, majd elnevettem magam. - Olyan történelmi neve van, nem?

Elmosolyodtam. Ha Shal itt lett volna, mostanra egészen biztosan fülig vörösödött volna.
- Azért ő sem akarta ezt, főleg nem ilyen fiatalon... Szegény elkövetett egy hibát. Beleszeretett egy mogorva, unott fickóba, akiben ő valahogy mégis látott valamit. Ne kérdezd, hogy mit, mert elképzelni sem tudom. Aztán kiderült, hogy ez a fickó a Lord. És amikor eljegyezte Shalimart, belőle Lady lett. Sokan hitték, hogy nem fogja bírni, hogy túlzottan fiatal, de eddig remekül teljesített. A minap például megmentette pár metamorf gyereket... Szóval jól végzi a dolgát.
Felnevettem, bár kissé szörnyülködtem.
- Hát persze, hogy történelmi neve van. Több, mint ezer éves. Csoda, hogy még áll. Én semmi pénzért be nem mennék oda...
Nem mintha nekem árthatna egy összeomló toronyház...

Mogorván néztem egy pillanatra Cukorfalatra, de aztán elnevettem magam. Sosem tudok hosszabban haragudni erre a lyányra. Ittam egy kortyot, majd a zöldfülűek felé fordultam:
- Na szóval egy mora vadászgép roncsait sikerült akkor kikutatnunk - meséltem. - Amelyen, mint kiderült, valamikor párszáz éve egy nagykövet, vagy mi a rossebb utazott. A holdi hatóságok meg továbbra is igényt tartottak valami családi ereklyéjére, noha az űr alapvető törvénye, hogy ami ott sodródik, az a megtalálóé. Na persze ők azt az elvet követték, hogy a mindenkori legerősebbé a cucc. Nem tudom ki hogy van vele, de nem sok kedvem lett volna vitatkozni az űrvadászaik lézerágyúival, szóval lendületesen elkezdtük lerázni őket az aszteroidamezőben. Na gyerekek, aki a csini pofikájú kishölgy után tudja csinálni a mora vadászok állva hagyását egy rakat sodródó szikla között, az a vendégem egy rekesz szintisörre. Aki nem, az viszont csodálja meg és kérje el tőle szépen a legjobb útvonaltervet a környező bolygókra. Nem vagyunk szemetek, csak kereskedők. Nála megvehetitek azon űrfolyosók tuti útvonalát, amin nem járnak járőrök és tudhatjátok mikor jön az aszteroida mező - ajánlottam vidáman. Na igen, nem egy ilyen csempészjáratot derítettünk fel kényszerből és persze szívesen eladtuk a navigációs útvonalat egy kis mellékesért. Most is megvették páran Meltől az adatokat, már az értelmesebbje. Egy srác érdeklődve kérdezte:
- És mi lett a nagykövet ereklyéjével?
- Nincs közünk hozzá - vontam vállat.
- Rendelek még egy kört!
- Meggyőztél - nevettem. - Eladtuk természetesen. Egy kis dísz szobor volt és a humán hatóságok egy ügynöke gyanúsan szépen fizetett érte. Biztos van valami egyéb értéke, de ez nem a mi dolgunk. Ha érdekel titeket, hát csak rajta, nyomozgassatok.
Még rövid csevej meg a zöldfülűek általi lelkes vadiúj nav útvonal nézegetés, lelkes tervezgetés következett, aztán persze lekoptak. De gazdagabbak lettünk vagy ezer dolcsival, ami kifejezetten jól tud jönni, kedvenc navigátorom is boldogan számolgatta a pénzt és már kevésbé haragudott. Na jah, a vén szeszkazán még azért tudja ám, hogyan is kell eladni. Az ilyen kölykök mindig kaphatók pár sztorira. Mel felé fordultam:
- Na miért kerestél Cukorfalat? - kortyoltam a whiskeymbe.

~ Na, persze ilyenkor én vagyok az ász, meg a kedvenc, bezzeg mikor nem úgy megy a kicsike, ahogy a nagy kapitány szeretné, akkor meg én vagyok a hibás, mert nem értek semmihez! ~ morgolódtam magamban, ahogy hallgattam a történetet, amit ezeknek a zöldfülű kiscserkészeknek mesélt, de azért mosolyt csalt az arcomra az emlék, mert jól megszívattuk akkor a vadászokat, azóta pár törmelékkel több kering abban az aszteroida mezőben.
Miután természetesen az üzletet sem felejtett el a vén kufár és némelyik eszesebbje sietve ki is perkálta a járőrmentes útvonalért a lóvét, akkor már kissé szebb színben láttam a világot és már annyira az Öreg torkát sem akartam átharapni.
Mikor kettesben maradtunk aztán megint kezdte ezt a Cukorfalatozást, amire csak megforgattam a szemeimet ismételten, de aztán villámokat löveltem felé.
- Te Öreg, mit csináljak veled, hogy leszokj erről a becézgetésről? Aztán csodálkozol, ha meg van aki meg akar nyalogatni és én szétlövöm a csingilingijét.
De aztán észbe kaptam, hogy tulajdonképpen miért is kajtattam a kapitányt már jó ideje.
- Befutott egy jónak ígérkező kis kincs vadászat, ami egy millió dolcsit hozhat a konyhára, igaz eléggé meg kell dolgozni érte. – kezdtem bele és kicsit izgulva, hogy vajon bele megy-e majd igyekeztem érdekessé tenni a dolgot, hiszen nekem valamiért nagyon felcsigázta a fantáziámat. – Valami gazdag főszer hirdetést tett közzé, hogy ha valaki elé teszi Leonardo da Vinci űrhajós találmányának négy részből álló terveit, akkor kifizeti ezt a szép kis pénzt.
Azzal részletesen elmeséltem, hogy mit mondott a holoneten az Árnyék.
- Azt hiszem talán érdemes lenne utána járni. És most, hogy ilyen jó kis üzlettel bizonyítottad, hogy azért nem csak vizezett bor van abban a kemény fejedben, akár kutakodhatnál is az öreg haverjaid között, hátha tudnak valamit. Én meg elmennék a Könyvtárba, aztán belemélyedek a tudós műveibe, hátha találok valami utalást. Na, mit gondolsz?

Miközben beszélt, bár nem vettem észre, mosolyom kissé üressé vált, majd fokozatosan elkezdett eltűnni. Hirtelen egy picit fáradtnak éreztem magam. Pedig előttem volt még az egész éjszaka. Semmifajta elgyengülésnek nem engedhettem meg még a gondolatát sem. Vettem feltűnésmentesen egy mély levegőt és újrateremtettem a mosolyom.
- Szerencsés egy csajszi - jegyeztem meg őszintén. - A f3nébe is, de irigylem! - ekkorra már sikerült a korábbi vigyort egészen visszavarázsolnom. - De az elhangzottak alapján bizalmat szavazok neki. Jó Ladynk van - állapítottam meg komolyan magamnak is. Ez azért jó volt. Megnyugtató.
- Nem volt olyan rossz - mondtam neki az épületre vonatkozóan. - Nem is a pénzért kell oda bemenni, hanem az élményért - kötekedtem vele játékosan. - Ha arra jársz, azért hidd, el, megéri nem csak elmenni mellette. Amúgy is, egyszer az életben mindent ki kell próbálni - győzködtem az életelvemmel. - Csak nem akarhatsz bután meghalni! - villantottam rá huncut vigyort. - Viszont az a szörnyű helyzet Ben, hogy nekem lassan lépnem kellene melózni, ha még enni is szeretnék holnap... - hoztam fel a témát kelletlenül.

Elvigyorodtam, bár a lány nem tudhatta, miért is teszem ezt. Shalimar valóban nagyon szerencsés nő...
- Nem is tudom... Elég dolgot láttam és tettem már ahhoz, hogy ne érezzem úgy, hogy buta lennék - mondtam mosolyogva, de szomorúan- De ott még nem jártam. A városban már igen, de az ilyen lebombázott, szétrombolt városok látványa mindig elszomorít.
A katonaéveimre emlékeztet, tettem még hozzá gondolatban.
- És jól fizet a taxizás?

- Ben, te hány éves vagy? - kérdeztem meg, mert hirtelen kíváncsi lettem, elgondolkodtatott amit és ahogyan mondta. Közben hunyorítva megtámasztottam az állam a kezemen. Mintha így jobban ki tudnám találni. Eszembe se jutott, hogy ez bárkinek is kényes kérdés lehet. Ez olyan volt nekem, mint a név. Egy tény, amiből ha mindenáron akart valaki valamit következtetni úgyis megtette, akármilyen logikával is ruházza fel a véleményét. H#lyeség ebből nagy ügyet csinálni. Bár igaz, egyszer már megjártam.
- Minden relatív - vontam meg nemtörődöm a vállam, aztán lassan felálltam és szedelőzködtem. - Éhen nem halok belőle, bár kaján kívül másra nem nagyon költök, az is igaz - Tényleg lassan matattam, azért annyira nem akaródzott menni. - Ha van infód egy jó kis mellékállásról, ne tartsd magadban, azokból sosem elég - kacsintottam rá jókedvűen.
- Jaj, tényleg Ben, ha tudsz majd olcsón pipába dohányt, de valami olyat, ami nem extragagyi, akkor szólj! - jutott eszembe hirtelen.

Kicsit meglepett a kérdése, de aztán rájöttem, hogy nőből van, s mint ilyen, a kiszámíthatatlanság nála szériatartozék.
- Öregebb, mint némelyik országút, de azért más országutaknál fiatalabb.
Tudtam, hogy ez egy kitérő válasz, hát elmosolyodtam, és megadtam az igazit.
- Na jó... Elmúltam nyolcvan.
Nem tűnt valami jónak a taxizás, ezek után.
- Hát... Lehetsz a pub taxisa. Itt mindig akad elég spicces fickó, akiknek nem szabad vezetniük. gondolom, elég jó forgalmat bonyolíthatsz itt te is, főleg péntek meg szombat esténként. És amikor nincs fuvar, kisegíthetsz a konyhán. Na? Heti két nap? Legalább megkeresed a pipadohányra valót.
Csúnyán néztem, de aztán megint elmosolyodtam.
- Na jó... Oké, tudom, manapság már nincs benne semmi káros, de akkor is... Régimódi vagyok.

Az égnek emeltem tekintetem a semleges, bölcselkedő válaszán, de azért töretlenül mosolyogtam. Mire is számítottam? De aztán csak kaptam egy rendes választ is, minek hatására leesett az állam.
- Azta! Öhm, vagyis, nahát.. vagyis, vagy ötvennel mellé lőttem - nevettem el magam meglepettségem közepette. Meg nem mondtam volna, hogy ennyi év van már mögötte. Bár így belegondolva, most, hogy ezt megtudtam, tényleg árulkodott valami erről a tekintetében. De lehet, hogy csak képzeltem.
- Zseniális ötlet Ben, elfogadom az ajánlatod, csapj bele - nyújtottam felé a kezem, hogy megrázza.
- Igen, régimódi vagy - értettem vele egyet pimaszul. - Viszont most már rohanok, mert kapok a fejemre. Örülök, hogy megismertelek, Főnök. Holnap újra benézek... - kaptam fel cókmókom és a búcsúzásom második felét már a kijárat felé tartva kiabáltam neki.
- Öhm... Csókolom! - köszöntem el tőle hangosan, vigyorogva, és szedtem is a lábaim a taxim felé.

(Köszönöm a játékot,várom a következőt!)

Este van. A bár még működik, hisz egész éjjel nyitva van, de most egy kis üresjáratban forogtok. Neked sem kell éppen énekelned, hiszen annak a három-négy itt lévőnek, akik az előző előadásodat is hallották, nem érdekes. A zenekar a bárpultnál iszogat, Tyler egy sarokban búsong egy üveg sör felett, Ben pedig az éjjeli műszakot veszi majd át egy óra múlva, és még meg sem érkezett. Hétköznap esténként ez már csak így megy: a pub igazán nagy forgalmat mindig csak hétvégén tud bonyolítani.
Te, ha már felszabadult fél órád, a számlákat nézed, mivel tudod, hogy ha nem tennéd, Ben, bár kifizetheti őket, megvárja a harmadik felszólítást is. Tapasztalatból tudod, hogy nehéz úgy énekelni, ha az elektromos hangszerek nem működnek, mert kikapcsolták az áramot...
Szóval az este még csendes és nyugalmas, amikor meghallod azt a bizonyos hangot. A nevedet suttogja, de olyan hátborzongatóan, mintha egy réges-régi, fekete-fehér rémfilmben lennél. Olyannyira ijesztő, hogy az már vicces.
- Shaaaaliiiimaaar.... Shaaaaaliiiimaaaaar.... Gyeeeereeeee, Shaaaaaaliiiiimaaaaar....
A hang az iroda ajtaja előtt halad el, akárha a folyosón távolodna. Mit teszel? Kinézel, mi ez, vagy bekuckózol az íróasztal mögé? Esetleg kikiabálsz Tylernek?

Egy kicsit már álmos voltam. Ehhez nem csekèly szerepe lehetett a számlák apró (alig a második ujjpercemig èrt fel, mikor mellè böktem a mutatóujjammal.) kupaca.
Ès èppen ezèrt, meg mert a bárban alig voltunk összesen tizen, vált gyanússá, hogy hangokat hallok.
Felemeltem a fejem az asztalról ès füelni kezdtem.
- Tyler!... Ezt te csinálod? - indultam lassan az ajtô felè. A Lady vajon kirohanhat egy irodából hisztèrikusan sikítva? Majd betudják a számlahalomnak legfeljebb.
- Tyler.... - ezúttal hangosabban szóltam. Ez csak valami rossz vicc...

Ahogy megszólalsz, egy pillanatra csend lesz, majd a hang újra felzúg a maga túlvilági módján.
- Tyyyyyyyleeeer... - majd halk pusmogást hallasz, ami nagyon úgy hangzik, mint: "Nem, te hülye, nem Tyler, Shalimar!", és folytatódik a suttogás - Shaaaliiimaaar...
A meglehetősen komolytalannak tűnő túlvilági hang tovább távolodik a folyosón, majd teljesen elhal. Ez után egyszer csak fura, perregő-zúgó hangot hallasz, és amikor megfordulsz, azt láthatod, hogy a számlák, mintha szélviharba kerültek volna, szanaszét szóródnak a szélrózsa minden irányába. Aztán a nehezebb tárgyak is kezdenek a levegőbe emelkedni, egik a másik után, hogy aztán vad táncba kezdjenek. Idebtnt kezd veszélyessé válni a helyzet a repkedő iratnehezékek, kalkulátorok és kommunikátorok miatt (Ben vajon miért nem állt még elektronikus számlázásra, 3003-at írunk, az isten szerelmére!). Odakint viszont a rossz emlékezőtehetségű szellemhang kószál, ami nem sokkal jobb kilátás.
Mész vagy maradsz?

Meghallva a pusmogást a homlokomra csaptam ès mèg nevettem is. Ijesztõ, persze, de... ez vicces volt. Egyre inkább hajlottam rá, hogy ez csak egy trèfa akart lenni...
Ám hirtelen a szoba, mintha ellenem akart volna fordulni. Vagy csak álom ès most meg kell küzdenem a gonosz számlák ès azpk csatlósainak hadával.
Neeeem... nen èrdekel a büszkesègem El is dobtam, majd sikítva feltèptem az ajtót, annak remènyèben, hogy elbújhatok valaki mögött.

Ahogy kilépsz az ajtón (vagy inkább kirohansz, de valljuk be, ha ezt valakinek elmeséled, ez a jelenet úgyis az "Óvatos, de méltóságteljes kivonulás" címet fogja kapni), a folyosóra érsz, ami teljesen sötét. Vajon egy szellem hogyan képes lekapcsolni a lámpát?
Csoszogást hallasz, aztán nyöszörgést, utána pedig egy hangos AU!-t, és fojtott káromkodást, aminek a hangszíne igencsak emlékeztet Tylerére.
- Shalimar? -szól a testőr - Itt vagy valahol? Fura hangot hallottam, és... Hé! Szállj le rólam, te... Hé!
Ekkor vakító fény villan, mely a retinádba ég, de még mielőtt átmenetileg elvenné a látásod, látod, hogy Tyler inkább meglepett, mint ijedt arccal áll a folyosón, aztán pedig nyoma vész, és a fény is eltűnik. a folyosó sötétségbe borul, ami nem baj, mert hála a vakító villanásnak, néhány percig amúgy is csak színes foltokat láthatsz.
A helyzet kezd egyre kísértetiesebb lenni... Vajon mi történhetett Tylerrel? És... Ki az, aki hátulról finoman lököd téged előre?

A sìkításomat hamar visszanyeltem, miután valóban elhittem, hogy kijutottam. Ám kísèrtetiesen sötèt volt... ès mint minden rendes lány, èn is fèltem a sötètben.
Megkönnyebbültem, ahogy meghallottam testõröm hangját.
- Igen!... Tyler, itt vagyok! - felsikoltottam, ahogy felragyogott az ismeretlen fèny. - Tyler! Mirõl beszèlsz? Ki... ki van mèg itt? - kèrdeztem, majd elindultam arra, ahol korábban a fèrfit láttam. Választásom nem is volt... mert valaki elörefele taszigált.
Fèltem... talán apró pánik is vegtült a hangomba.
- Mi folyik itt...? Mi ez az egèsz?