Belső tér

Láthatóan mindenkit zavart a meleg, kivéve engem. Én... jól éreztem magam tőle. Persze attól még felfogtam, hogy a dolgok nem a jó irányba haladnak. Annak ellenére, hogy a kedélyek csitultak, a pilóta állapota egyre súlyosabbnak tűnt. Aztán a hőforrásom elinalt, s mintha egy kapcsolót nyomtak volna meg rajtam, két méregfogam helyét, egy teljes, emberi fogsor vette át.
Nem sokáig örvendezhettem a dolognak, mikor is Ben hangja jutott el hozzám. - Ööö... Hogyneee... - Csak nem lehet olyan nehéz sört nyitni és italt tölteni... Kevertet meg remélem senki nem akar. Ez az én formám: beleszerettem a testőrömbe, aki a Lord volt. Semmi gond. De igent mondtam neki, és mielőtt észbe kaphattam volna, Lady lett belőlem. De most már, kocsmárosné is?!

~ Na még csak az hiányzik, hogy itt kezdjen el felrobbanni, vagy mi! ~ nézek gyanakvóan a vetkőző egyenruhásra, akinek láthatóan egyre jobban melege lesz, pedig ezt semmi nem indokolja. Aztán, még mielőtt távolabb húzódnék, hogy biztos, ami biztos legalább ne legyek nyakig trutyis, ha mégis a levegőbe repülne, inkább úgy dönt, hogy megkímél ettől minket és kisöpör a helyiségből.
Minden esetre a sörömet legalább megkaptam és ez is már haladás az elmúlt percek történései után.
- Szerintem a kölyök most éli át élete nagy változását, ha eddig nem tudta magáról, hogy nem ember. – morgom oda az aggódó metamorfnak, bár nem tudom mit izgul annyira, hiszen nem fajtájabéli a fickó. – Nem lesz semmi baja, ha csak fel nem robbantja magát odakinn. – vonom meg a vállam, majd egy jót húzok a sörből, mert azért nem volt semmi a pilóta hőfoka, ahogy elrongyolt mellettem.
Aztán Shalimarra néztem, aki láthatóan már kezdett magához térni, mert egy ideje már nem sziszegett ránk.
- Azért elárulhatná, hogy milyen veszélyes dolog bújik ki magából, ha átalakul? – kérdezem kíváncsian és az alkohol által már könnyebb nyelvvel. – Már csak azért, hogy tudjam mire kell vigyázni. – mosolyogtam rá, mert tényleg szerettem volna tudni.
Persze, ha teljesen józan lettem volna, akkor talán nem kérdezek ilyeneket egy metamorftól, de hát most sem volt bennem semmilyen sértő szándék.

Ahogy kiértem meg sem álltam az udvar közepéig, ott mély levegőt véve egyenesedtem fel. Majd kifújtam a forró levegőt az ég felé. Szemeim csukva voltak így nem láttam a levegő vibrálását, a meleget pedig nem éreztem.
-Huuu.....
Lassan megnyugodott a légzésem és már melegem se volt annyira. Csípőre tett kézzel meredtem a csillagos ég felé. Innen látszott néhány apróbb folt. Az Orion kettő is épp most haladt el felettünk. Több hajónk is cirkált az égen.
~De jó, hogy én mára végeztem... Ott megy a hajnali fuvar a marsra...
Fel sem tűnt, hogy a lábam alatt lévő fű egy kicsit besárgult, megszáradt.

A mora közönye megint feldühített. Csapoltam magamnak egy sört, és bocsánatkérő pillantást vetve Shalimarra, a felét lehúztam egy kortyra. Csak egy pohárka volt, semmi több... De megnyugodnom nem sikerült. A szavak kéretlenül jöttek belőlem, tényleg nem akartam semmiféle gondot.
- Gondolom, magának, Mr. Mora, teljesen mindegy, hogy mások fajok képviselőivel mi történik. Maguk mind ilyenek. Ilyen a Királynőjük is. Áltatják magukat és minket, hogy nem szörnyetegek, pedig semmivel sem jobbak a legönzőbb embernél. Csak azt hiszeik, ez nemesség, nem pedig önteltség. És most, ha megbocsát, megnézem, mi van a telepatával, mert hiába vagyok metamorf, zavarna, ha egy élőlény meghalna, amikor talán meg is akadályozhatom.
Elindultam az ajtó felé.
- És Shalimar... Ha ennyire kíváncsi, harapd meg. Majd megtudja, mire vagy képes.
És már mentem is a tüzes fickó felé. A kis hátsó udvaron találtam meg, ahová jó időben asztalokat meg székeket szoktunk kitenni. Odaléptem hozzá.
- Hé, haver... Minden oké?
Még mindig elég meleg volt a közelében.

Kezdtem fáradni, de mitől? A félhomály, a hőmérséklet esése, a zaj. Mintha nem is ott lettem volna. Mintha... csak adja az ég, hogy ne akarjak téli álmot aludni!
Benre néztem, talán a sör miatt nézett rám olyan bocsánatkérően. És már ott se volt. Egy kérdés. Volt az is. De azt már valaki megválaszolta, nem? Vagy nekem is kéne?
- Lámia... - mondtam csak úgy a nagyvilágba, miközben vizet töltöttem. - Lámia vagyok. Nem nagy, alig hét-nyolc méter. És van méregfogam... - még sose kérték, hogy jellemezzem magam. Hát elsőre ezeket emelném ki talán.
Aggódtam a pilóta miatt és Ben miatt is, mert ugye utána ment.

Bár én nem akartam semmi rosszat, úgy látszik itt én ma bármit is mondok vagy teszek úgy is el vagyok könyvelve, mint egy piszok, érzéketlen dög, egy mora.
És persze megint feljött a királyné példa is, ami már lassan a könyökömön jön ki.
- Most miért? - nézek a feldúlt Ben-re. - Most megint mi baja! Teljesen együtt érző vagyok, és csak az igazat mondom. Azzal, hogy utána megy, mennyivel könnyíti meg a helyzetét? Hiszen maga sem tudja mi baja van, vagy igen? De, hát ez nem az én dolgom tudom! - emelem fel békítően a kezem és a lányra nézek, aki kissé bénultan áll, ahogy elnézem. - Hahó! Bár nem szeretném, ha megharapna, kedves Shalimar, ahogy a párja javasolta, de azért egy újabb kört elfogadnék. - mutatom az üres üveget és most már határozottan jobban érzem magam, mint fél órával ezelőtt.
Mikor aztán a lány mégis válaszol és úgy mondja, hogy egy kis lámia lesz belőle, mintha valami hétköznapi valamivé, mondjuk egy kutyává alakulna, azért még kicsit kótyagosan is felkapom a fejem.
- Ejha! - füttyentek egyet elismerően. - Kicsi? Hát azért örülök, hogy visszafogta magát. - vigyorgok rá szélesen. - És ne féljen én meg mégúgy sem harapok, csak egy szomjas tengeri medve vagyok, akit mindenki félreismer, mert, hogy mora. - emelem a számhoz az újabb sört, már ha megkaptam.

Szinte teljesen sikerült lenyugodnom, a fejem picit fájt. Rezignáltan fordultam a csaposhoz.
-Igen meg vagyok... csak pihennem kell...
Hátra pillantottam az épületbe, nagyjából amerre a pult van. Majd vissza Ben re.
-Azért nem hagynám őket kettesben. Biztos tud magára vigyázni de azért mégis.
Biccentettem ismét a kocsma felé. Végül kezet nyújtottam.
-Örültem Ben. Ha jobban leszek még vissza nézek. Minden jót. Amivel tartozom írja a hadsereg számlájára. 25P0D13 as megnevezéssel.
Azzal kisétáltam a kocsmából és haza felé vettem az irányt hogy végre lepihenhessek és kialudhassam magam és elfelejthessem ezt az egész hercehurcát ami ma történt.

Láttam, hogy ránézésre tényleg jobban van. Biccentettem neki. Aztán hátranéztem, vissza Shalra és a morára. Hm... ebben lehet valami. Persze ha a mora kezet emelne Shalimarra, odaérnék, átalakulnék és kettétörném a fickót, mielőtt bármi komolyabb kárt is tehetne benne... De azért nem árt az óvatosság.
- Megyek is - bólintottam - Csak látni akartam, mi a helyzet. Ami ezt a forróság-dolgot illeti... Jobb lenne utánanézni. A számlát meg hagyja. A vendégem volt.
Kezet ráztam vele, majd visszamentem a kocsmába.
- Mi a helyzet édes - fordultam Shalimarhoz, majd körülnéztem -Ó... Nem ettél meg senkit - mondtam csalódottan.

Észbe kaptam és kiadtam a sört a morának.
- Engem nem igen szoktak érdekelni a faji hovatartozások. - gondolkodtam el ismét. - De abban a vőlegényemmel kell egyet értenem, hogy, ha tehetjük segítenünk kell mindenkinek. És lássuk be... maga nem igazán akarja megkedveltetni magát senkivel látszólag... - mosolyodok el. Aztán Ben is visszatért, és a tőle megszokott stílusban megint a morát sértegeti... férfiak..., forgatom a szemem.
- Nem, nem ettem meg senkit. Úgy csinálsz, mintha mindennapos lenne, hogy bekapok egy-két embert.

Megkaptam a sörömet és ez mindjárt jobb kedvre hangolt és ezt még a visszatérő Ben gyerek sem tudta elrontani, aki valamiért azon igyekezett egyfolytában, hogy felhúzzon a sértegetéseivel.
De ma még ez is meg van neki bocsátva, főleg, hogy ilyen szépséges felesége, vagy menyasszonya van, aki ugyan néha közveszélyes, de azért cuki kis lámia lehet.
- Engem sem zavar, hogy ki milyen fajhoz tartozik, hiszen a munkámból kifolyólag nem is válogathatok. - vonom meg a vállam. - Csak másoknak van velem, ahogy a példa is jól mutatja. - nézek a férfira. - És, a kishölgy nem olyan emberevő, mint egyesek. - mondom kissé gunyorosan és már kissé pityókásan, ismét meghúzva az üveget. - És remélem nem is hagyja, hogy az váljon belőle. - villantok rá egy mosolyt.

Elhúztam a számat. Gondolkodtam, hogy kidobom, azzal az indokkal, hogy részeg, vagy azzal, hogy túl kedves a menyasszonyomhoz, de Shalimar mindkettőért haragudott volna. Így csak egyszerűen válaszoltam neki.
- Ó, higgye el, ez a kislány sokkal veszélyesebb, mint amilyennek látszik. Különben nem mertem volna... Kétes társaságban hagyni.
Visszamentem a pult mögé, futólag megcsókoltam Shalimart. Kezem a derekára tévedt, de visszafogtam magam.
- Énekelsz ma még? - kérdeztem tőle.

Na arról teljesen meg is feledkeztem, hogy tulajdonképpen én dolgozni jöttem ide, vagy valami ahhoz hasonló dolgot csinálni. De ma már voltam pultos...
- Persze - mosolyodtam el, ahogy megcsókolt és átölelt.
A piszkálódások és a mind két férfi irányában érzett neheztelés, most valahogy nem érdekelt. Tudtam, hogy Ben részéről ezek nem is olyan komolyak. Elvégre láttam én már valóban dühösnek... és az ennél klasszisokkal veszélyesebb volt.
- A pilóta jobban lett? - néztem a vőlegényem háta mögé, hátha észreveszem a férfit. - Nagyon rossz bőrben volt, mikor kirohant.

A kellemes zsongást, ami kezdett körüllengeni és már azt is sikerült nagyjából elfelejteni ezáltal, hogy milyen ellenszenvesen állt hozzám a metamorf vezető, ezt mind-mind elsöpörte egyetlen szó, vagy kettő, ha jól számolom: kétes alak!
Biztos vagyok benne, hogy ha józan lettem volna, talán még jót is mosolygok rajta a bajuszom alatt, vagy csak szimplán megvonom a vállam, de most valahogy az alkohol bátorságával felvértezve, nem nagyon viselte el a önbecsülésem, hogy egy ilyen szépséges hölgy előtt, akinek még a hangja is csodálatos le kétesalakozzanak.
- Ne mondjon nekem ilyeneket! - csapom le az üveget a pultra, úgy, hogy ripityomra törik és állok fel kissé imbolyogva. - A kishölgy nem is lehetett volna nagyobb biztonságban, de maga úgy látom mindenben kisajátítja, szegénynek egy önálló döntése sem lehet! - hőbörögtem.
Persze, hogy ezeket honnan vettem és ki kért meg, hogy legyek fogadatlan prókátor, azt valószínűleg én sem tudtam volna, ha megkérdeznek, de hát most nagyon jó ötletnek tűnt.

Rámosolyogtam a lányra. Alig vártam, hogy újra énekeljen: megszépült tőle ez a koszfészek, amit kocsmának csúfolok.
- Hazament. A végén már valamivel egészségesebbnek tűnt, de azért... Elég rossz lehet. Csak így rájönni, hogy valaki nem az, aminek hiszi magát... Főleg, hogy el se hiszi. Remélem, nem lesz baja.
Aztán meghallottam a csörömpölést és a mora szavait. Felnéztem Hideg mosolyra húzódott a szám.
- A közvélekedés szerint maguk veszélyesek. Én is ezt tapasztaltam. Az, hogy mégis itt hagytam életem értelmét magával kettesben, szerintem azt mutatja, hogy nem tartom magát veszélyforrásnak.
Benyúltam a pult alá, de nem a lézervetőt vettem elő, hanem egy törlőrongyot, amit a mora elé dobtam.
- És kérem, takarítsa fel, amit kiöntött.

Azt, hogy a mora széttöri a sörösüveget, és azt, ahogy Ben rárivall, vagy hasonló, már csak a színpadról láttam. Gondolkodóba estem, hogy talán közéjük kéne állnia valakinek, de úgy látszott megoldódik a helyzet magától. És ugye, már a dal is elkezdődött. Ettől a ponttól pedig már nem hallottam a hangjukat.
Reméltem, hogy a morából csak az ital beszél és jobb belátásra tér, ahogy azt is, hogy Ben nem fogja túlságosan felidegesíteni magát a dolgon.
Legrosszabb esetben, még mindig leugorhatok hozzájuk, de akkor valakiből vacsora lesz...

Azt hiszem itt lett volna az ideje , hogy fogjam magam és távozzam, de a férfi hangja és a nyugodt és higgadt viselkedése most éppen az ellenkezőjét érte el, mint ami jó lett volna.
Így aztán bár érzékeltem közben, hogy Shalimar elment a pult mögül, egy darabig csak megütközve néztem a felém hajított rongyra, majd a metamorfra, míg eljutott a tudatomig, hogy mit is akar tőlem.
- Höhh! - buggyant ki belőlem valami nevetésféle. - Hogy mit? Bocs, de összekever a takarítószemélyzettel, már ha van itt olyan egyáltalán. Én a vendége vagyok és nem a kutyája. - mormogtam, majd a kezem a fegyveremre helyezve mereven néztem rá, hogy ezek után még mindig ragaszkodik-e a tervéhez.
Közben előhúztam pár dollárt és a pultra dobtam.
- Elegem volt ebből a helyből! Azt hiszem ez még bőkezű is a kiszolgáláshoz mérten. - vetettem oda gúnyosan, majd ha nem akadályoz meg, akkor kibillegek az ajtón.

//Köszönöm a játékot - nagyon élveztem //

Megvillant a szemem, amikor a fegyveréhez ért. Talán akkor kellett volna lelőnöm, de jobb helyzetben volt. Csak akkor győzhettem volna, ha az első lövést elkerülöm, és így időt nyerek arra, hogy a pult alatti tartóból előrántsam a fegyverem. Az az egy eltévedt lövés pedig bárhová mehet... Még akár Shalimart is eltalálhatja.
Nyeltem egy nagyot, és nem válaszoltam semmit. Hagytam, hadd távozzon. Utána megfogtam a rongyot és feltakarítottam magam a kiömlött sört. Óvatosan összeszedegettem az üvegcserepeket is. Ki tuja, talán mérgező volt a vére és valamelyikkel megvágta magát a marhája... Inkább a szemétégetőbe dobtam a cserepeket, biztos, ami biztos. Az villant egyet, megsemmisítve az egészet.
Utána már nem volt sok dolgom. Álltam a pultra támaszkodva és elbűvölten hallgattam Shalimart.

//Én is köszönöm, nagyon jó volt. //

Bár a figyelmem nem épp az éneklésre koncentrálódott, azért valahogy mégse hibáztam. Pedig nem felvételről ment.
A mora férfi, bár kicsit imbolyogva, de elhagyta a kocsmát. Nekem személy szerint nem is volt vele problémám, csak kicsit kötekedő és cinikus volt. De az ilyen megesik.
Ben láthatóan meg tudta állni, hogy kettétörje és ez jó. És tulajdonképpen fel is ért egy csodával.
Megnyugodva fejeztem be a dalt és kezdtem egy újba, miközben a vőlegényemre mosolyogtam.


(köszönöm a játékot )

// Ben kapitánynak //

Már kellően pipa voltam, mivel végig kajtattam a fél várost, hogy előkerítsem Ben bácsit, hiszen üzlet lett volna a láthatáron, de képtelen voltam megtalálni.
Ilyenkor tudtam volna felrobbanni, hogy egyszerűen nem volt hajlandó semmilyen kommunikátort magával vinni, így kénytelen voltam a világ leghagyományosabb módján személyesen keresgélni. Persze tudtam, hogy valamelyik kocsmában fogom végül megtalálni, ezért is jártam végig sorra, először az űrkikötő mellettieket sorba, majd a távolabbiakat, de most úgy látszik új helyet keresett, mert a szokásosakban nem volt.
Ez volt az utolsó hely, ami még szóba jöhetett, és igazán fáradtan és ennek megfelelően mérgesen is léptem be az ajtón.
Ahogy a szemem hozzászokott a benti fényekhez és körülnéztem, persze azonnal kiszúrtam az Öreget, ahogy az egyik sarokban üldögélve, előtte egy pár üres borosüveggel, lökte a sódert a mellett ülő, hasonlóan elázott társaságnak.
Pár lépéssel az asztal mellett teremtem és csípősen szólaltam meg.
- Mi a pálya Öreg? Megint van pár újonc, aki még vevő a történeteidre? De erre most nincs idő kapitány, vár a hajó és van pár megbeszélnivalónk is. - veszem el előle a poharat, hogy nehogy elcsábuljon.

Fáradtan iszogattam az újabb üveg brandyt, amellyel sikerült meglepnem magamat. Köröttem már összeverődött egy csapatnyi kölyök, akiket néhány régebbi sztorimmal szórakoztattam. Hiába, azért jó az öreg ám a háznál, megéltem pár olyan dolgot, ami ezeknek a tejfelesszájúaknak el sem képzelhető. Na és persze, ha tudják ésszel hasznosítani, talán tanulhatnak is valamit.
- Na szóval és akkor bementünk a meteorrajba, nem mondom, nem a magatokféle kölyköknek való azok között a manőverezés. Na persze a holdi cirkáló nem is tudta követni a könnyű kis bárkát, bár eleinte megpróbálta, de veszett sebességgel bomlottak lefelé a pajzsai. Nem mondom, hogy ezt próbáljátok ki hasonló szituban, mert most mondom: ember kell oda, nem is akármilyen! Majd pár év múlva, ha már...
És ekkor hallottam meg kedvenc gépészem csilingelő ám kifejezetten morózus hangját. Vidáman kitoltam felé a lábammal egy széket és rámutattam az ülőalkalmatosságra, miközben az ifjakra néztem:
- Na gyerekek, a kishölgy a jó példa arra, aki már nyugodtan meg merhet ilyesmit csinálni. Igaz, hogy szerelőként dolgozik inkább, meg navigátorként, de látnátok hogy tud repülni! Az a vén vas olyan tökéletesen engedelmeskedik neki, amit zongorázni kéne, én mondom! - okítottam őket, majd a lány felé mutattam a brandys üveget: - Iszol egyet Cukorfalat? Mellesleg épp azokról az időkről meséltem ezeknek a bolygóközi pelenkásoknak, mikor azzal a holdi kókler mora bandával gyűlt meg a bajunk úgy öt éve. Emlékszel? - morogtam merengve.

Hát, egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha nagyon megszeppent volna, amikor nem éppen kedvesen igyekeztem indulásra bírni, sőt, mintha meg sem hallotta volna.
A kitolt székre néztem, majd a vigyorgó kapitányra, aki persze egyből felmagasztalt az égig, ezeknek a szerencsétlen meteortöltelékeknek, amire aztán csak megforgattam a szemem sóhajtva.
- Nem veszel le a lábamról, hogy most én vagyok a numera 1 navigátor, de bezzeg amikor a hajón vagyunk, meg leszeded a fejem időnként. És már egy párszor felhívtam a figyelmedet Öreg, hogy nem vagyok Cukorfalat! – puffogtam villámló szemekkel.
Mikor láttam, hogy most egy neutroncsillag robbanás sem emeli meg a székéről, míg el nem meséli azt a történetet, így lehuppantam fintorogva a székre, de a poharát nem adtam vissza, csak töltöttem magamnak egy kortyot a megpróbáltatásra.
- Oké, rendben van, de ez az utolsó sztori, aztán húzunk a hajóra, rendben kapitány, - néztem figyelmeztetően a szemébe, hogy tudja, ha kell elcipelem erőszakkal.
- És, igen, emlékszem, mert elég nehéz lenn elfelejteni, amikor majdnem otthagytuk a fogunkat és szegény Bolhapiac sem jött ki túl jól belőle, alig sikerült helyrepofozni, szétmelóztam vele az agyamat.
Azzal türelmesen vártam, hogy beavassa a félkókadt bandát, hogyan is történt a dolog.

- Megjöttünk - szóltam hátra a mogorva képű úrnak, miközben megálltam a taxival a kocsma előtt.
- Itt várjon - morogta és maga után becsapva az ajtót eltűnt a pubban.
Nyugodtan dobolgattam az ujjaimmal a kormánykeréken és figyeltem, ahogy növekszik a díj. Sajnálatomra egész hamar kilépett az ivóból a krapek egy siheder kissráccal.
- És még a kocsit is lenyúltad! - ordított vele a férfi és jókora nyaklevest adott szegény kölyöknek. Kezdtem sejteni mi lehet a szitu. - Meg ne lássalak még egyszer egy ilyen helyen! Hol az autó?! - a gyerek már rá is mutatott egy látványosan drága járműre. Nemcsoda, a Platánfa lakóparkból fuvaroztam ide keménykezű apucit. Nem is volt lelkiismeret furdalásom, hogy megbütyköltettem múltkor a taxiórát és az egy leheletnyit többet számolt fel a kelleténél.
- Azonnal szállj be! Otthon még számolunk!
Ezután hozzám lépett, fújtatva elnézést kért és fizetett. A taxinak támaszkodva figyeltem még a veszekedésüket egy darabig. Közben szívesen rágyújtottam volna a pipámra, csak nem volt dohányom. Helyette a fejembe nyomtam a cowboykalapom és előkotortam a kulacsom.
- Hát akkor az egészségemre - emeltem meg a pub felé és meghúztam azt az egy kemény kortyot, ami még volt benne. Csórócsajszi így kocsmázik kora este... munkaidőben...

Épp lekaptam az egyik alkalmi pincért a tíz körméről. nincs öt perce, hogy apuci hazavitte a kisfiát, aki persze kiskorú volt. Hát kellenek az embernek ellenségek, ha ilyen barátai vannak? Még a végén bezáratja a helyet ez a szerencsétlen.
- Legközelebb nézd meg jobban, hogy mennyi idős, oké? Nem ér annyit az a két sör, amit megiszik, hogy megbüntessenek minket, annyit meg pláne nem, hogy részegen összetörje magát a kis hülye.
A pincér bólogatott, én meg intettem, hogy menjen. Kellett egy kis friss levegő. Az utcára nyíló ajtó volt közelebb, azon mentem ki. Épp láttam, hogy egy sötét bőrű, csinos lány egy öregnek tűnő kulacsból iszik. Rámosolyogtam.
- Inni idebent is tud ám - mondtam neki - És nem csak alkoholt. - intettem a taxija felé.

Barátságos mosollyal mértem végig lassan a férfit, aki az imént lépett ki a pubból. Nem volt ebben semmi kihívó, vagy semmi bizalmatlanság. Csupán olyasfajta érdeklődés, hogy na, ebben a nagy városban éppen most miféle szerzet botlott belém? A nem mindennapi élmények már szinte mindennaposak voltak a házam táján, naponta többször sikerült érdekes, vagy fura, esetleg bizarr emberekkel összefutnom. És ez az, amiért ennyire imádtam ezt a várost. Ebben a színes nyüzsgésben egy percig se lehetett unatkozni.
- Ha ez egy meghívás akart lenni, akkor benne vagyok - löktem el magam a taxitól magabiztos mosollyal. Különösebben nem érdekelt, hogy ő mit akar és mit nem, én meg akartam hívatni magam és kész.

Láttam, ahogy végigmér. Nem mintha különösebben jóképű pasinak tartottam volna magam, de azért a nőktől nem ezt az udvariasan kíváncsi pillantást szoktam látni. Na mindegy... Bármilyen nő bárhogy éz is rám, nekem csak egyetlen egy számít.
Felvontam a szemöldököm, de a mosoly az arcomon maradt. Meghívni? Hát... Akár így is értelmezhette, amit mondtam. Végül is. Bólintottam.
- Legyen. Meghívom.
Azzal kitártam előtte az ajtót. Ha mindenkivel ilyen kedves vagyok, tönkre fogok menni...
Odabent a pult mögé álltam.
- Szóval, mit kér?