602. szoba

Átgondoltam mindazt, amit mondott. Túl szépen hangzott ahhoz, hogy igaz legyen. Megegyezés... Vagyis Zahn segítene nekem visszavágni Morganának? Plusz a főágyasát is megkapom ajándékba? Ha Zahnnál kisebb kaliberű embernek küldtem volna vissza a kurváját összeszabdalva, akkor megérteném ezt a reakciót. De ő nem ilyen gyáva... Vagy mégis? Lehetséges ez?
- És az meg sem fordul a fejében, kedves Miss Grey, hogy esetleg, ha sokat faggatózik, akkor én leszek az, aki nagyon-nagyon csúnyám megbünteti kegyedet?
Kezem felcsusszant a combja tövébe, de nem szorítottam meg, nem bántottam. -De tegyük fel, hogy hajlandó vagyok egy bizonyos... Összefonódásra a két fél között - itt viszont már finoman megszorítottam a nő combját - Árulja el kérem, mire gondolt?

Nem tetszett, ahogy a dolgok alakultak, de ez volt a cèlom. Ahogy a fèrfi keze feljebb csúszott ès enyhe fenyegetèssel igyekezett rendre terelni, már tudtam, ennèl a fèrfinál mire lesz szüksèg.
- Amire èn gondoltam, azt nem kaptam parancsba, de... - hajoltam a fülèhez - Ha maga büntet meg, azt ìgy... vagy úgy, de èlvezettel viselnèm... - kuncogtam.
- Hogy mire gondoltam... Az nem az üzlethez kapcsolódik. - egyenesedtem ki ismèt. - Ám a munka, az munka... ès nekem el kell vègeznem. Tudnom kell mik a szàndèkai Mr. Light... A fõnökömmel közös üzleteit
ès a bosszúval kapcsolatos terveit.

Túlzottan csábító volt. Blaire vagy százszor szedett ki így belőlem információkat, de ő végül hűségesnek bizonyult. Ez a nő nem lenne az, ebben egészen biztos voltam. Ő valaki más Blaire-e...
Egy ötlet kezdett körvonalazódni bennem. Vajon ha Blaire-nek azt mondanám, menjen tárgyalni Zahn-nal, de ne bántsa, engedelmeskedne? Aligha... Ahhoz túlzottan önfejű. Bármilyen hasznos szövetséges is, idővel meg kell majd szabadulnom tőle valahogy... Egy mora. Egy erős mora vére, és az életerő-elszívás együtt segíthet... De ez még a jövő zenéje.
Elhúzódtam a nőtől, és behunytam a szemem, hogy ne lássam. Legszívesebben a fülem is becsuktam volna, hogy ne halljam búgó, csábító hangját.
- A gazdájával, Mr Grey, minden marad a régiben. Amennyiben új megállapodást kívánok majd kötni vele, elküldöm hozzá a társamat. Ami Morgana Valeur-t, a pondró kis hekust meg a marsi utcakölyköket illeti... Ez hadd legyen az én dolgom. Morgana természetesen nem fog meghalni, és egyetlen gyermek sem. Ellenben a vezetőjük és Matt Kyle halál fia. De sajn os még mindig nem látom be, miért van kegyednek szüksége erre az információra, és vészesen fogy a türelmem...

- Hogy nekem? Már mondtam... csak a munkámat vègzem. Az okokat nem osztotta meg velem Mr. Zahn. Csak annyit kèrt, tudakoljam meg mik a szándèkai... - felálltam ès tettem nèhány táncoló, bolondos lèptet. - Talán mèg a règi èrtèkek szerint gondolkodom... Amit nekem parancsolnak, megteszem... Kiszolgálom az igènyeket, megörzöm a titkokat... - nevettem. Tulajdonkèppen megkaptam, amit akartam. Már csak valahogy el kell tünnöm.
- Mr. Light... Örültem, hogy újra talàlkoztunk...

Felálltam és a nő után léptem. Elkaptam a karját, és magamhoz húztam. az arcomon nem volt mosoly.
- Talán én is a régi értékeket vallom, Miss Grey. Talán úgy gondolom, hogy ha a teste ígért nekem valamit, akkor a testének kötelessége meg is adni azt nekem.
Még közelebb vontam magamhoz, de nem csókoltam meg. Az arca előbb Blaire arcává vált, majd Morganáévá, és akkor bántani akartam. De nem tettem. Helyette a karjánál fogva ellöktem magamtól, és a hálószoba ajtaja felé pillantottam. Kibontottam a nyakkendőmet, miközben az említett ajtó kattanva kitárult.
- Befelé, és ha már régimódi vagy, akkor csinálj is úgy, mint egy igazi szakmádbeli, egy régimódi kurva, és szó nélkül tedd szét a lábad! Ne félj, utána megfizetlek. Bőségesen megfizetlek.
Agyamat elöntötte a vad düh, és ezt magam sem tudtam mire vélni. Azonban nem is akartam gondolkodni rajta. Csak birtokolni akartam a nőt, szeretkezni vele, és fájdalmat okozni neki, mert csak egy nő volt, olyan, mint Morgana, mint Blaire, aki azt hiszi, felsőbbrendű és okosabb nálam, aki azt hiszi, játszhat velem és a vonzerejével mindent elérhet...
- Befelé! - ordítottam.

Volt tapasztalatom az ilyen fèrfiakkal... Akiket a düh vezèrel. Hogy ez a harag sèrtettsègbõl vagy a saját vágyuk miatt èrzett undorból fakad, már lènyegtelen.
Az a parancs vezèrelt, ami ilyenkor mindig: szolgáljak ki az igènyeit. Ès alig pár órája adta tudtomra császárom, hogy nekem nagyon is ki kell elègítenem Light vágyait. Hogy engedjem, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, míg az nem fenyegeti az èletemet... Nem támadhatok rá.
De... Edward! A pokolba vele! Nem akartam, hogy más èrintsen... De, hisz tudnia kell ki vagyok! Èn... mondtam neki. Ès õ azt mondta elfogad... De nem erre gondolt azt hiszem...
- Nem erre szólt a megbízásom. - mondtam, miközben hátráltam. - Mindketten tudjuk, hogy nem engem akar. A testem nem kínált semmit... Nem kèrek a pènzèböl... Csak a szövetsègèbõl... Mr. Light... - a hangom színtelen volt, de belül harag ès kètsègek mozgattak. - Ès most kèrem engedje, hogy távozzak. - A hátam mögè nyúltam. A fecskendõt kerestem, melyben egy felnõt fèrfinak.elegendõ nyugtató volt... ha más nem segít... hát elküldöm alukâlni. A whiskyvel együtt hatva mèg az emlèkeit is elködösíti...

Tovább fortyogott bennem a düh. Nem akartam mást, mint az ágyra dobni a nőt, és vadul magamévá tenni, miközben barangoló elmém újabb és újabb sebeket nyit a testén...
- A legkevésbé sem érdekel, miről szólt a megbízatásod. Én most új megbízatást adok neked, világos? Befelé a hálóba, ha nem akarod itt, a szőnyegen csinálni, de azonnal!
A harag megint erősödött bennem. Szinte láttam magam előtt, ahogy a nő törka vért spriccelve felnyílik... De nem! Nem lehet! Nem kell bántanom őt, és nem is volna semmi értelme, nem volna értelmetlen kegyetlenségnél. Én nem ilyen vagyok. Ez nem én vagyok.
Mély levegőt vettem, és aztán kifújtam. Aztán újra, és megint. A dühöm egy része elpárolgott, de ez nem volt elég.
- Rendben van. Akkor pedig ez a szövetségem ára. Nem értem, hogy miért húzódozik. Hiszen ez a foglalkozása, nemde?

Micsoda kreativitás... De így meg lehet fogalmazni, hogy olyan kanos ès dühös, hogy talán... Hm... Ez mèg hasznos lehet.
A fèrfihoz lèptem, makd fèlkèzzel átkaroltam ès szenvedèlyesen megcsókoltam. Közben másik kezemmel a klonazepámot tartalmazó injekció fecskendõ tetejèt pattintottam le hangtalanul, majdvazt a karomat is a nyaka körè fontam.
- Mi törtènt Jason, amièrt így megveted a nõket..? Mert ezt nem egy nõ tette veled ugye? Ez annál règebbröl jön, mint a kudarcod Valeur elnöknõvel szemben...

Az érintése felborzolta az idegeimet. De megint, mint mindig, megint ostobának nézett egy nő! Azt hiszi, elhiszem, hogy máris megkívánt, holott egy perce még távozni akart? Nem, nem és nem! Elég volt!
Ellöktem magamtól a nőt, de máris utána léptem, és minden testi erőmet beleadva pofon ütöttem. Fájdalom szúrt a tenyerembe, és én magam is megtántorodtam.
- Azért vetem meg a nőket, mert hazug ribanc az összes! Ha az szolgálja a célját, csábít, ha az, sír, ha az, támad! Azt hiszik, uralkodhatnak, csak mert képesek széttenni a lábukat! Hát nem! A nők csak arra jók, hogy megfőzzenek, és hogy egy férfi kitöltse rajtuk a kedvét, és amelyik ezt nem tudja, annak megtanítom! Az ágyba, most!
Fiókok, ajtók, italosüvegek nyíltak ki maguktól, ahogy a dühöm elöntötte a szobát.

Feladó: Edward Holmes
Címzett: Helena Grey

Mint már említettem néhányszor, nem fogok megfutamodni. Sem előled, sem a az elől a despota, ostoba diktátor elől, aki a császárodnak képzeli magát. Kezdem unni a fenyegetéseket. Nem fogsz tudni elriasztani magadtól, mert szeretlek, és ha kell, ezért akár meghalni is hajlandó vagyok. Az életedbe nem akarok beleszólni, és főleg tönkretenni nem akarom. Ha a te életed arról szól, hogy szolgálsz egy őrültet, aki azt parancsolja, hogy öld meg a férfit, akit szeretsz, akkor ezt nekem el kell fogadnom.
Azzal a bizonyos üzletféllel pedig óvatosan, ha megint bánt téged, megölöm.

A felesleges idõhúzás sose kifizetõdõ... Ès èn ezt most a saját bõrömön tapasztaltam meg. Ez már tènyleg ostobaság volt...
Megtántorodtam a pofontól. Sok mindent el kellett türnöm èletem folyamán... de ezt mèg soha! De a császárom ezt parancsolta.
A fecskendõt a kezem takarásában tartottam, ès úgy indultam a hálószoba irányába...
Nem kis erõfeszítès árán tettem ezt... De a császárom parancsa megkèrdõjelezhetetlen volt.
- Szerintem innod kène mèg egyet... èn nem rohanok el...

Továbbra sem bíztam benne, de bármennyire is dühös voltam, a vágy, hogy az enyém legyen, hogy bántsam és megalázzam immár túl erős volt. Utána mentem, megragadtam, és az ágyra löktem. Ledobtam az ingemet, és fölé másztam. A lábaimmal nyomtam az ágyra a csípőjét, hogy ha akar, se tudjon szabadulni, és megint pofon ütöttem. Aztán vadul megcsókoltam, és megpróbáltam letépni róla a ruhát, de az anyag túl erős volt és nem boldogultam vele. Dühömet a nő nyakán töltöttem ki egy harapással, teljesen fölé hajoltam, és meztelen hátam, oldalam, nyakam ki volt téve a kezeinek... De hát mit tehetne velem egy gyenge nő?

Hirtelen èrt a 'támadása' ès már az ágyon feküdtem hanyatt... Testemhez a fèrfiè prèselõdött... Elismerem... nem volt kellemetlen èrzès... De azèrt nem is volt kedvem eltürni. A pofonra csak felszisszentem... azt se a fájdalomtól, bár a nyoma biztosan megmarad. A harapásra viszont, felordítottam... Viszont a gyenge próbálkozására, hogy letèpje a ruhám, majdnem gúnyosan nevettem fel. De... annak ellenère, hogy nem.sikerült letèpnie, azèrt elszakította.
Ujjaim között megforgattam a fecskendõt, majd amilyen etõsen csak lehetett, nehogy beletörjem a fèrfiba, beleszúrtam a tüt a hátába...
- Jobban tetted volna, ha mèg iszol...
Mikor elkábult, legurítottam magamról ès körbelocsoltam whiskyvel...
- Eleget kaptál, hogy holnap reggelig aludj... ès hogy elfelejts... - Vettem magamhoz a kabátomat ès a táskám, majd távoztam.

(Köszönöm a játèkot! )

Éreztem a nő ízét, az igazi ízét, a félelemét és a megalázottságét, és még akartam... Vadul és dühösen akartam meghágni, ahogy az állatok csinálják, romantika, odafigyelés, gyengédség nélkül...
Felgyűrtem a ruháját, és már épp rámarkoltam a fehérneműjére, hogy ha a ruhával nem boldogultam, legalább azt letépjem, amikor éles, szúró fájdalmat éreztem. Odakaptam, és valami keményet tapintottam ki, ami mintha a hátamból meredezett volna... De már el is tűnt.
- Mi...? -kezdtem, de megszédültem, és az ágyra hanyatlottam. Elsötétült előttem a világ.

//Én is köszönöm! //