3-as szoba

Egyszerű, egyszemélyes szoba ággyal, szekrénnyel, multimédia-sarokkal és kétlépésnyi fürdővel.

Az állomást elèrve Sarah Roset ès a nõt az egyik szobába kísèrtem, Shiva pedig elvonult enni.
- Èrtesítsèk King tanácsost, hogy megèrkeztem, ès a hármas szobában várok rá. Ès, hogy ne várakoztasson. - mondtam az egyik õrnek, aki enyhèn bólintott ès elviharzott.
Töltöttem egy pohár bort magamnak, majd leültem az egyik fotelba ès a vendègekhez fordultam.
- Ezt a szobát fogjátok használni, mivel gondolom közös szobát szeretnètek. Ha kell, hozatok mèg egy ágyat. Az ètkezö a folyosó vègèn, balra található. Ha segìtsègre van szüksèg, szólhattok bárkinek, vagy üzenhettek nekem, ha akartok, de Dario King lesz az, aki gondotokat viseli ès aki segít Sarah Rosenak, hogy... megtanuljon varázsolni. - mosolyogtam a kislányra.

Tanácsnoknak lenni nem mindig jó. Vannak például azok a bosszantó dolgok, amik sosem hagynak nyugodni, hogy is hívják... Ja, a felelősség, meg a feladatok. Valamit mindig kell csinálni. Morgana most is hívat... Esküszöm, az a nő nélkülem két lépést se tudna tenni... Jó, ez persze valószínűleg nem igaz, de néha tényleg úgy viselkedik, mintha az volna.
De mégis mit akarhat tőlem egy lakószobában? Rejtély...
Belépve megtorpantam, és széles mosoly terült el az arcomon a gyönyörű, fiatal nő láttán.
- Ó, hello - nyújtottam neki kezet - A nevem Dario King. Én vagyok ennek a műholdnak a szíve és a lelke...
Aztán észrevettem a kislányt is. Leguggoltam elé.
- Szia, kicsi. Én Dario vagyok. Téged hogy hívnak?
Kíváncsi pillantást vettettem Morganára. Ő volna a kislány, akiről írt? Nyilván.

*Még nem jártam erre és kíváncsi tekintetemmel igyekeztem mindent befogadni, de nem húztam az időt. Míg Sarah tanul addig szét tudok nézni, már ha szabad. Most csak követtem Morganát a szobába, néha-néha unszolva a kislányt, hogy ugyan jöjjön már. Emlékeztem, hogy Morganának dolga volt.*
- Nem, köszönöm. Ez elég lesz… Sarah otthon is mellettem alszik az álmai miatt. Rendben. * Bólintottam a szavaira és vártam, hogy megérkezzen a férfi. Persze leültem az ágyra és a kicsi Rose megtalálta a helyét mellettem. De én bizony, ahogy nyílt az ajtó fel is álltam.*
- Jó napot. Aurora Moreira. * Viszonoztam a bemutatkozást és a kézfogást, a már jól megszokott mosolyommal, amire most azért a szavai is rásegítettek.*

*A felnőttek megint beszélgettek, én meg csak leültem Aurora mellé és a vállára hajtottam a fejem. Tele vagyok. Az a sok palacsinta, az utazás… aludni kéne. Tele pocakkal azt a legjobb. Kezdtem is volna elszundítani a kissé csontos vállakon, ch… Ragyásé sokkal kényelmesebb. De ezt a csontosat se élvezhettem sokáig, hisz már fel is állt. Szemeim megdörzsölve igyekeztem behatárolni, hogy ki az és mit akar. Fent kerestem pedig lent volt, amit a hangja meg is mutatott és mosolyogva, álmos szemekkel néztem rá.*
- Szia, Sarah-Rose. Morgana néni azt mondta, hogy Te fogsz varázsolni tanítani. Mikor, hol és hogyan? Te is tudsz varázsolni? Mit? * Na azért annyira fáradt nem voltam, hogy elfelejtsem, hogy mit akartam kérdezni. Bár jó párat így is kihagytam, abból a sok-sok kérdésből mit az úton gyűjtöttem össze.*

A fotelból figyeltem az esemènyeket, majd felálltam ès a fèrfihez lèptem.
- Igen Dario... õ itt a kis Sarah Rose, aki varázsló, mint itt mindenki. - ' Ès szeretnèm, ha ebben a hitben maradhatna, míg nem áll kèszen az igazságra. Amúgy pirokinetikus. A nõ mora... csak szèpen játsz vele.' - Ès èn most megyek is a dolgomra. A te gondjaidra vannak bízva Dario... te is felelsz èrtük. A rèszleteket már az üzenetembõl tudod. - indultam az ajtóhoz. - Nos akkor: Sarah Rose, Aurora... remèlem jôl èrzik itt majd magukat. Mèg azèrt biztos találkozunk. - mosolyogtam barátságosan, makd távoztam.

(Köszönöm a játèkot )

Morgana üzenetére csak egy lekicsinylő, mentális morranással válaszoltam. Ezek a mai fiatalok azt hiszik, mindent jobban tudnak...
Aztán a figyelmem, bár nem volt könnyű, a mora nőről a kislányra fordítottam.
Meghallgattam a kérdésözönt, majd felemeltem a kezem, jelezve, hogy várjon, míg válaszolni tudok.
- Igen, én foglak megtanítani rá. Én is varázsló vagyok. Az én varázslatom abból áll, hogy le tudom másolni mások varázslatát, és tudom használni. Nézd csak!
Azzal felemeltem a tenyerem, amin egy apró lángnyelv táncolt néhány másodpercig, majd kihunyt.
- Szívesen elkezdeném már most a tanítást, de úgy látom, álmos vagy, kicsi. Jobb, ha alszol egy nagyot, és ha felébredtél, elkezdjük. Vannak szép nagy gyakorlótermeink, direkt ilyen célokra. És amíg te alszol - pillantottam fel Aurorára - A barátod remélhetőleg velem vacsorázik, hogy meséljen nekem rólad.

- Viszlát Morgana elnök asszony… * Köszöntem el a nőtől udvariasan, aztán ahogy elment vissza is ültem az ágyra. Feszült voltam a nő közelében, ami talán nem meglepő, de számomra idegesítő. ~Mért kell nekem mindenről tudnom?~ Szaladtak meg a gondolataim, ám a férfi szavai fel kelltették az érdeklődésem és ismét rájuk figyeltem. Persze nem szóltam bele, nekem aztán semmi közöm nem volt hozzá. Azért vagyok itt, hogy Sarahra figyeljek és lehűtsem, ha szükséges. Dario meghívására már nyitottam is a szám, hogy elutasítsam, de igaza volt. Volt amit Rosenak nem kell tudnia. Így aztán felsóhajtva válaszoltam.*
- Rendben, mondja meg, hogy hányra legyek kész. *Az hogy mit vegyek fel még foglalkoztatott, de hát na… csak kitalálok valami köztes megoldást annak ellenére, hogy nem ismerem a helyet.*

(Én is köszönöm, remélem még találkozunk. )

- Mielőtt haza megyek, megmutatom, hogy mit tanultam szóval, ha addig nem is találkozunk, de előtte mindenképp megkereslek. Szia.* Vigyorogtam fel a nénire és igen csak meg kellett erőltetnem magam, hogy ne pattanjak fel és öleljem meg, mikor távozik. Dario bácsi szavaira összeszaladt a szemöldököm.*
- Azt ho….váááooooo… * Szakadt fel belőlem a döbbenet és az értetlenség egyszerre, ahogy megláttam a lángocskákat. Aztán pedig duzzogva, féltékenységtől hajtva fontam a karjaimat össze.*
- Én nem tudom ilyen közel engedni, mert süt. * Na de a hiszti ennyi volt és már újra mosolyogva néztem a férfire.*
- Morgana néni tehet róla… csináltatott nekem palacsintát és úgy, de úgy tele ettem magam… * Dőltem hátra az ágyon nevetve. Na igen, nem épp a jó modor volt az erősségem. De már megint sikerült a bácsinak meglepnie és nevetve néztem rá.*
- Aurora nem vacsorázik, alig eszik valamit… De ha főzni kell, akkor Ő a…. * De már nem tudtam befejezni, mert Aurora befogta a számat s rám szólt, hogy viselkedjek rendesen. De legalább mosolygott, szóval nagy rosszat nem csináltam.*

- Én nagyon sok varázslatot használtam már életemben, olyat is, mint a tiéd. Nagyon szép és ritka varázslat, de néha előfordul, hogy más is képes rá. Ezért vagyok talán egy icipicit ügyesebb benne. De elárulok valamit: ha nem félsz tőle, nem fog bántani. Ő a te tüzed, te teremted és te irányítod. Ha félsz tőle, megéget. De ha megparancsolod neki, hogy ne bántson, akkor majd nem is fog, és közel engedheted magadhoz.
Felegyenesedtem, futó mosolyt villantottam Aurorára, aztán folytattam.
- Holnap talán ezt is megpróbáljuk, rendben? De sajnos van egy szabályom. Csak egy, de ezt be kell tartanod, különben mérges leszek. Figyelj jól tehát, kicsi. Mostantól kezdve csak akkor varázsolhatsz, ha ott vagyok veled, rendben? Ha véletlenül egy kis lángocska kiszökik, az nem baj, de direkt csak akkor szabad, ha veled vagyok. Ugye meg tudod ezt tenni, Sarah-Rose?

- Nem félek Tőle… *Mondtam meg a bácsinak az igazat, de nekem még így is meleg volt. De ha Ő mondja, akkor biztosan jobb lesz majd. De aztán jött a fekete leves azok a híres szabályok, amiket még Paulnál is szerettem feszegetni és mindig vicces volt mikor mérgelődött. *
- Nem tehetem… Ha csak nem jössz velem vissza a Marsra. Muszáj varázsolnom, különben belülről marcangolnak a lángok és nélkülük még aludni sem tudok. Arról nem is beszélve, hogy bajt csinálok, ha maguktól törnek felszínre. Így inkább varázsolok tudatosan és gond nélkül. Még akkor is, ha meg kell szegnem a szabályod. Nem veszélyeztetem a többieket. De azt megígérhetem, hogy míg itt vagyok, nem varázsolok. * S abba már bele sem gondoltam, hogy mi van akkor, ha felbosszant valaki. Na mindegy.*

Mosolyogva bólogattam, és igyekeztem nem vetkőztetni Aurorát a szememmel.
- Én is így gondoltam, kicsi. Csak, amíg itt vagy. De tudod, mit?
A zsebembe nyúltam, és előkotortam egy kis tárgyat. Kis hatókörű kommunikátor volt, csak beszédre programozva.
- Tessék. Ha úgy érzed, hogy baj van, akkor mond bele ebbe a nevem, és én meghallom majd. Akkor tudni fogom, hogy jobb, ha eljövök ide hozzád. Sajnos csak itt működik, a műholdon. Tudod, amikor majd végzünk a tanulással, már nem kell majd félned ilyesmitől. Akkor majd mindig fogod tudni irányítani a dolgot, és nem fog belülről sem bántani. Megígérem.
Aurora szemébe néztem.
- Nyolckor fogom várni az étkezőben, biztosan megtalálja. Nem baj, ha késik, csak akkor jöjjön, ha Sarah-Rose elengedi - kacsintottam a kislányra.
- Akkor holnap érted jövök, jó? Amikor kialudtad azt a sok palacsintát. És elkezdjük a tanulást.

*Kicsi? Na mindegy, a bácsinak biztos nem tetszik a nevem. De még szórakoztató, ahogy így hív és még nem untam meg. De megkönnyebbültem, hogy tényleg csak itt nem szabad használnom, de már csak kíváncsian néztem, hogy mit is vesz elő a zsebéből. Óvatosan vettem át a szerkezetet és mintha csak rázna raktam le az éjjeli szekrényre. Jó, attól azért kicsit finomabban, nehogy valami baja legyen. *
- És Te be is tartod az ígéreted? * Kérdeztem oldalra biccentett fejjel és mit sem foglalkoztam Aurora fejingatásával. Hisz Ő is tudja, hogy az emberek nem mindig tartják be az ígéretüket. A kacsintásra csak összevontam a szemöldököm. Nem értettem mit akar a másik…*
- Felőlem… de egyébként is nekem kéne Tőle engedélyt kérnem és nem fordítva. Bár még én sem szoktam. * Csillantak meg a szemeim gonoszan, hisz a folyó szép nagy volt. Aurorának biztos lesz egy pár köre mire néha megtalál. *
- Rendben és köszönöm. Viszont akkor Én megyek is fürdeni… Viszlát* S azzal fel is álltam és a fürdőbe vettem az irányt.*
- Majd behozod a hálóingem? * Kérdeztem még az ajtóból, de tudtam a választ így mentem is tovább.*

- Persze... *Megvártam míg Sarah Rose bemegy a fürdőbe és csak azután álltam fel az ágyról és néztem Dariora.*
- Nem szokásom késni Mr. King, pláne akkor nem, hogy ha a gyerekekről van szó. Én hiszek bennük, de egy hét aligha lesz elegendő, hogy Sarah Rose mindent megtanuljon. Ne tegyen olyan ígéretet, amit nem tud betartani még akkor sem, ha nem az Ön hibájából nem sikerül. Roseról egy dolgot tudnia kell, még mielőtt túl késő lenne… minden szavát úgy érti, ahogy mondja. Ha nem szabja szűkebbre a mondani valóját, vagy konkretizálja le, még sok ilyen félreértés lehet, és könnyen elvesztheti a kezdetleges bizalmát. * Amiért ugyan sokat nem tett a férfi, de ennyi naivitás még maradt a kislányban és Morgana is rásegített.*
- A többi rá ér vacsora közbe, ha addigra konkrét kérdésekkel áll elő, akkor gyorsabban végzünk és nem rabolom az estéjét. De ha rám bízza… nos, nem garantálhatom a gyors véget és azt sem, hogy megkapja azt, amire kíváncsi.

A kislányra mosolyogtam.
- Eddig még mindig betartottam. De ha egy hét alatt nem sikerül, akkor majd elmegyek hozzátok, és meglátogatlak. Tanulni bárhol lehet.
És legalább tudnám, hogy jól bánnak vele, gondoltam. Amennyit tudtam, az azt sejtette, hogy nem éppen gyermeknek való környezetben él.
Elmosolyodtam, ahogy a kislány kimutatta vásottságát. Belevaló kiskölyök, nem az az anyuci pici lánya fajta. Úgy gondoltam, jól fogok boldogulni vele.
- Szia, Sarah-Rose. Holnap reggeli után találkozunk.
Meghallgattam Aurorát is, és megállapítottam, hogy kimondottan szűziesen, tanárnősen viselkedik. Hm... Talán még kihívást is fog jelenteni...
- Ne aggódjon, Miss Moreira - mondtam neki mosolyogva - Nem Sarah-Rose az első, akit ilyesmire oktatok. Kérem, bízzon meg bennem.
Finoman, biztatóan megérintettem a karját, aztán az ajtó felé indultam.
- Nem baj, ha elkalandozik - szóltam még vissza - Igazán kellemes hangja van, szívesen hallgatom.

//Étkező, vagy valami hasonló//

*Arra, hogy a férfi eljön hozzánk és ott tanítja a kislányt majdnem elnevettem magam, de aztán még sem. Nem épp az ilyen rangú embereknek találták ki, bár tény, meglehet szokni hisz Én is meg tudtam. De egy átutazónak kényelmetlen lenne.*
- Én bízom… csak Őt féltem. * S az érintésre oda kaptam a pillantásom, de ennyi volt az összes reakcióm. Nem húzódtam el és még barátságosan mosolyogtam is.*
- Köszönöm a bókot. Viszlát… * Köszöntem el és ahogy kilépet elkezdtem a előszedni a szüleim képét és Rosenak megteremteni az alváshoz szükséges feltételeket. A gyertyától a megágyazásig mindent. A pizsamáját bevittem, és ahogy ki jött mellé feküdtem.*
- A-a… megígérted, hogy nem teszed. * S már nyúltam is gyújtó eszközért még mielőtt Sarah nagyon bele lendült volna a dolgokba meggyújtottam neki.*
- Ha elalszol elmegyek, de Darioval leszek ha bármi baj van csak szólj a készüléken és máris vissza jövök. * Adtam egy puszit a homlokára, és ha elaludt, akkor neki álltam készülődni…

*** Később ***

A vacsoráról visszaérve, elküldtem Paulnak egy üzenetet melyben csak jó éjszakát kívántam neki. Majd holnap rá ér a beszámoló, reggel úgy is az lesz az első dolgom, hogy felhívom. Szóval ezután már csak óvatosan bebújtam Sarah mellé, hogy ha már eddig nem riadt fel a kislány, akkor ezek után se tegye…

Másnap reggel jókedvűen csengettem be a kislány és a mora lakosztályába. Nem kedvetlenített el a vacsora sikertelensége: vannak olyan nők, akiket egyszerűen nem lehet egy este alatt elcsábítani. Aurora pedig, mint ahogy azt hamar észrevettem, az a fajta volt, akit egyáltalán nem lehet elcsábítani, már ha az embernek csak egy vagy két kellemes éjszaka a célja, és nem több. Márpedig nekem sosem volt több...
Így hát, új vadászmezőkre kell indulnom, és új prédákat keresnem... De előbb teljesítenem kell azt is, amit Sarah-nak ígértem. A tűzzel nem szabad játszani, de neki muszáj, és akkor már úgy csinálja, ahogy én tanítom neki...

*Már korareggel kipattantak a szemeim és naná, hogy Aurorát sem hagytam aludni a nagy csörtetésben miközben felöltöztem. Izgatottan és egy kissé feszülten vártam, hogy mi lesz az első lecke. De persze nem is Én lettem volna, ha nem rohamozom meg olyan kérdésekkel Aurorát amikről gőze sincs. Az ölében ültem, mikor valaki kopogott és nyomban fel is pattantam. Meg sem várva, hogy Aurora elköszönjön Paultól. *
- Szia Drakula… * Köszöntöttem egy széles vigyorral a kis nadrágomban meg a pólómban, miközben a copfom még mindig hintázott a lendülettől.*
- Nem Drakula, hanem Dario… Jó reggelt. * Ért oda mellém Aurora is nevetve pillanatok alatt, akin épp egy egybe ruha volt, csak mint mindig és ez sem ért még csak a térde fölé sem. Állandóan takargatta magát, mint akinek valami bőrbetegsége van. De most csak a kezét a fejemre tette.*
- Az este elfelejtettem megkérdezni, hogy az első pár órára el-e kísérhetem Sarah-t vagy jobbnak látja ha még a jelenlétemmel sem zavarnám az oktatást? * Kérdezte miközben odébb állt az ajtóból, hogy ha akar a másik, akkor be tudjon jönni.*
- Mit fogunk tanulni? * Naná, hogy közbe kotyogtam. Nekem aztán mindegy volt, hogy ezek itt mit beszélnek, csak haladjunk, mert szét pukkadok az izgalomtól, amit mind a szemeim és az örökös kézmozgásom amivel a pólóm gyürködtem mutatott.*

Mindkettejükre rámosolyogtam, és a nadrágom zsebébe süllyesztettem a kezem. Megfordult a fejemben, hogy a szokásos öltönyöm helyett egy tűzálló ruhát veszek fel, de azt a kislány bizalmatlanságnak értékelhette volna, azt pedig nem akartam.
- Nos, igen, ott lehet, kedves Aurora, ha ennek szükségét érzi - mondtam kedvesen - És Sarah, nem tudom, mit fogunk tanulni. Arra gondoltam, hogy az első órán meglátjuk, te mit tudsz, aztán abból kiindulva majd felépítem az edzéstervet. De menjünk! Van egy gyakorlóterem innen nem messze, majd ott nekilátunk.
Kézen fogtam a kislányt, és ellenállva a kísértésnek, hogy kézen fogjam a nagyobbik lányt is, elindultam a terem felé. Hamar odaértünk.
- Na jó, figyelj rám. Minden tele... Mármint varázslónak, amikor olyan kicsi, mint te, kell egy érzés, ami kiváltja a varázserejét. Ez lehet félelem, vagy harag, vagy nagyon jó kedv... A lényeg, hogy erős legyen. Emlékszel még, hogy mit éreztél, amikor először varázsoltál?

*Dario szavaira nem válaszolt Aurora, de velünk tartott így talán nem is volt fontos a válasza. Utána bár néha-néha rápislantottam, de inkább csak a bácsi szavaira figyeltem. Mancsom a kezébe csúsztattam és próbáltam emlékezni.*
- Én… sok mindenre nem emlékszem. De mikor először varázsoltam, legalábbis ami eszembe jut akkor féltem a sok gyerek között, akiket nem ismertem és csúnyákat álmodtam. Valami azt súgta, hogy ha varázsolok, akkor megnyugszom és varázsoltam. Nem tudom hogyan, de egyszerűen tudtam, hogy mit csináljak és úgy, hogy ne tegyek nagy kárt. * Vontam meg a vállaim. Tudtam, hogy ez nem elegendő válasz de másra nem emlékeztem.*
- Most már ha félek akkor is előtudom hívni és ha nagyon koncentrálok akkor úgy is megy, de olyankor sokáig nem szabad megzavarni. Mikor Ragyás megzavart akkor majdnem felgyújtottam a raktárat. * Szégyelltem el magam és bár nem kaptam ki, de még mindig nem volt jó érzés, hogy mennyire megijedtek a többiek.*

Az, amit a kislány mesélt, nem tért el nagyban attól, amit sok más telepatánál tapasztaltam. Ami vizont meglepő volt, az az önurala és a koncetrációs készsége volt. Bólintottam.
- A félelem nagyon erős érzelem, Sarah. Sok varázsló ereje szabadult már el a félelem hatására. Pont azért vagyunk most itt, hogy ezt megtanuld kezelni. De akkor ezek szerint ez már jól megy. Mondd csak, olyankor, amikor dühös vagy valakire, nem szoktál varázsolni? A harag is egy nagyon erős érzelem. Talán az lenne a legokosabb, ha varázsolnál most nekem egy kicsit. Mi addig Aurorával csendben várunk, rendben?

*Az újabb kérdésre csak megvontam a vállaimat, hisz nem tudtam, hogy erre mit is mondjak.*
- Nem tudom… Ritkán vagyok mérges, Paul nem hagyja, hogy bántsanak a többiek. De ha igen, akkor sem vettem észre, hogy varázsoltam volna, elég gyorsan az orrom alá dugnak olyankor egy számhálózatot, ami eltereli a figyelmem. * A kérésre tekintetem az említett lányra kaptam, de onnan semmi válasz nem jött így kissé bátortalanul bólintottam, és oda sétáltam az eszközökhöz. Mivel korán keltem, így egy kicsit féltem, hogy nem fog sikerülni. Egy két papírdobozt letettem a földre egymástól egy lépésre és jó magam pedig hátráltam pár lépést. Egy utolsót pillantottam a felnőttek felé, majd már minden figyelmem az egyik papírra szegeztem. Koncentráltam, még a nyelvem is kinyújtottam, ahogy elképzeltem, ahogy füstölni kezd, majd szép lassan lángra kap. Persze ez nem volt így egyszerű, hogy hopp már ég is, így hosszasan koncentráltam tovább és nagyon meg akartam mutatni, így nem adtam fel, mint legutóbb. Párperc – ami jócskán lehetet 5 perc is – pedig sikerült is, és füst kezdett gomolyogni, majd lángra kapott az egész. Az arcomat az öröm, a jó kedv és egyfajta csodálat borította el, ahogy feltörtek az aprócska lángok. Ujjammal már igyekeztem is, a másik dobozra terelni, de csak egy kicsit lenget ki és aztán már el is aludt. Egy pillanatra lesütöttem a szemem, aztán Dariora néztem. Aki még mindig szembesülhetett a csodálatom jeleivel.*
- Bocsánat… csak… csak izgultam és… nem tudom mért nem sikerült. * Igyekeztem megmagyarázni, de nem tudtam, hogy mi a baj. Tegnap igaz, hogy mikor Morgana néni megtalált varázsoltam és nem is kicsit kellett koncentrálnom. De két papírdobozzal elbántam, tekintve, hogy amúgy is mostanság fával próbálkozok, és nem egyre próbálom átvezetni. *
- Talán mert izgultam… Megpróbáljam megint?* Motyogtam halkan, de csak tippelni tudtam. A fejfájásom nem volt erős és ez a pici csak pár percig szokott tartani. Így ezt elvetettem.*

Feszülten figyeltem, hogy mi történik, olyannyira, hogy erre az időre még az Aurora idomaira vetett lopott pillantásokkal is felhagytam. Kellett némi idő, míg a kislány működésbe hozta a képességét. Morganától ennél nagyobb hatalomról hallottam, és a kislány, meg Aurora beszámolói is többet sejtettek.
- Semmi gond, Sarah. Nem kell aggódnod, és izgulnod sem.
A másik papírdobozra néztem, és lehunytam a szemem. Néhány másodperc múlva a doboz már vidáman lángolt.
- Kell egy bizonyos lelkiállapot ahhoz, hogy a képességed működjön. Sokak szerint a harag segít a legtöbbet, de szerintem nem. Légy derűs és vidám. Ne félj a tűztől, hanem szered. Akard, hogy megjelenjen, hívd, ahogy egy régi, kedves játszótársat hívnál. Próbáld meg újra... Ne gondolj rá erősen, csak bízz abban, hogy sikerülni fog.
Az önbizalom nagyon fontos volt. Ha elhitte, hogy képes rá, máris nyert ügye volt.

*Dario szavaira felemeltem a tekintetem, de nem tudtam és nem is akartam igazán belekötni, csak megérteni, hogy miért nem megy. Pedig Paulnak is meg tudtam mutatni.*
- Nem félek Tőle… * Bár nélküle már annál inkább, de ezt már mondtam neki tegnap. Vagyis csak utaltam rá, de ez most mindegy. Szavaira bólintottam, és megfordulva mentem vissza.*
- Végül is… ha nem sikerül, akkor maximum haza megyek. * Bár nem töltött el túlzott lelkesedéssel ez a gondolat. De végül is eddig is megvoltam, még ha tanulni is szerettem volna. Legalábbis az óta, mióta tudom, hogy egyáltalán lehet. A korábbi papírdobozok helyére, ahol már csak hamu volt letettem két fából készültet és visszamentem a korábbi helyemre, hogy újra kezdjem. Magam elé képzeltem, ahogy apró lángcsóvák kelnek életre belőle, ahogy a hő emészti azokat a vékony szálakat megperzselve maga körül a levegőt. Ahogy ez a gyakorlatban is megvalósult mosolyogva létem közelebb, és ahogy múltkor – és most Dario is elmondta – csináltam, mutató ujjammal hívogatni kezdtem. Egy picit magam felé és utána ki oldalra a másikra egy szép, de nem túl magas ívben. Ahogy a másik is lángra kapott ismét a kettő erejét, lángját hívtam magamhoz, ahogy lassan haladtam közelebb, a láng úgy haladt felém is fokozatosan és egy darab „kiszakadt” a többiből, amit továbbra is magam köré akartam fonni, hogy védjen…
Dario talán észre sem vette, de az utolsó két lépésnél már Aurora ijedten pillantott rá, hogy mikor rántja vissza a kislányt. Hisz egyszer már megégette magát, még ha mára már csak egy apró heg is emlékezteti rá. S ha az utolsó lépés előtt sem tett még semmit, akkor Ő szólt oda Sarahnak, megőrizve a hidegvérét, még ha a hangjában ott is bujkált az aggodalom, nem rá kiabált, csak lágyan rászólt, hisz tudta jól, hogy ez is kizökkenti annyira, hogy az a láng ott essen le, ahol épp tart és ne érjen a lányhoz.
- Bocsánat, csak… nem tud ellenállni a késztetésnek. * Motyogta szemeit lesütve, de ha nem kellett közbe avatkoznia, akkor csak megkönnyebbülten sóhajtott egyet. *

Felvontam a szemöldököm, amikor Sarah nem papír, hanem fadobozokat rakott maga elé. Reméltem, hogy nem vágja túl nagy fába a fejszéjét. Aztán nagyon hamar bebizonyosodott, hogy erről szó sincs. A fa vidáman lángolt, én pedig megbűvölve néztem a kislányt, aki ugyanígy meredt a tűzre. Aztán, néhány másodperc múlva, végre rájöttem, mi az, amit eddig nem vettem észre: Sarah valóban nem félt a tűztől. Sokkal inkább elvarázsolta és ámulatba ejtette... Talán túlzottan is.
Két hosszú lépéssel közöttük termettem, és a tüzet hátrébb parancsoltam. Nem volt könnyű dolgom, és mielőtt sikerült volna, éreztem a perzselő forróságát. Aztán a lángok széthullottak, a padlóra estek, és nem találván éghető anyagot, kialudtak. Sarkon fordultam, és leguggoltam Sarah elé.
- Ezt nem szabad többet megtenned, kislány - mondtam kedvesen, eltitkolva az ijedtségemet - A tűz szép, de nagyon, nagyon veszélyes. Kérlek, ezt jól jegyezd meg.