3. szoba

Cassandra Robin Hackett szobája.

Egyetlen szoba, ami maximum két fő befogadására alkalmas. Megtalálható benne továbbá egy apró fürdőszoba is.

Nem veszõdtem kopogással, csak bevágódtam a szobába ès elterültem az ágyon.
- Tudom, hogy mèsz a mentõsökhöz, de elkísèrlek ès akkor vègig tudsz hallgatni... - vágtam bele. Cassyvel ezt megtehettem. Semmi kötöttsèg, nulla elvárás, a protokoll teljes hiánya.
- Mond neked valamit a Kowalsky nèv? Az az androidgyáros... azaz csak volt. Na... jön a hapsi, hogy kártèrítèst adna. Mondon köszi, de nem kell. Erre közli, hogy õ akkor ledolgozná a kárt, merthogy tudós meg politikus, meg mit t'om èn mi mèg. Aztán meg, mint derült ègbõl a mennykõ közli, hogy beáll tanâcsadónak, mert èn milyen fiatal ès tapasztalatlan vagyok. - csak úgy dõlt belõlem a szó, ès mèg mutogattam is kicsit a plafonnak.
- Aztán meg azt mondja, picit kísèrletezne a metamorfok gènjeivel ès... ès talán Bent is visszahozhatná... - Itt elszomorodtam kicsit. Ezèrt jöttem ide. Mert engem nem a józan eszem vezetett.
- Majdnem kidobtam... De rokkant. Viszont... volt egy apró fèlmondata... Azt mondta " több száz èv" tette ilyen fáradttá... - Felültem. - Na mit szólsz? - Benen kívül, a lány volt az egyetlen, aki igazán ismert engem. Neki soha nem.kellett magyarázkodnom, vagy bármi más. Fèl szavakból megèrtettük egymást, ès majd' minden szabályszegèst is együtt vittünk vèghez... A règi szèp idõk.

Természetesen késésben voltam, mint általában, mindent nagyon kicentiztem, így általános volt, hogy én mindenhova rohanok. Most épp fehérneműben fogat mostam a fürdőszobában, mikor berontott Shalimar és elterült az ágyon. Szó nélkül hallgattam, közben ebben a helyzetben úgyse nagyon tudtam volna beszélni, de nem is kellett egyelőre. Csak megingattam a fejem a kérdésére, tényleg nem hangzott ismerősen a név. Aztán valami derengeni kezdett halványan, mikor elárulta ki is az illető. Végeztem a fürdőben és bementem a szobába valami ruhát keresni, közben nem bírtam nem fintorogni a hallottakon.
- Hát, elég érzéketlenül sikerült magát bemutatnia... - hangzott a tömör és még mindig hüledező válaszom. - Nekem nem szimpatikus - folytattam, miközben szó nélkül kihúztam alóla a szoknyám. - Miért akar ilyen erőszakosan segíteni? Vagy csak nekem tűnik úgy, mintha bármire hajlandó lenne, halmozza az ötleteket, hogy mi mindenre lenne ő jó, csak alkalmazd és élj valamelyikkel... El akarja adni magát neked. Komolyan, mint valami állásinterjú! Pedig ennyire csak nem szorulhatott meg... - tettem hozzá a gonosz kis megjegyzésem.
- Tutira vaj van a füle mögött. Aztán ki tudja milyen szándékai vannak, persze, lehet nem akar ártani, csak rosszul adja elő magát - foglaltam össze a benyomásaim, meghagyva ezt az eshetőséget is. - Folytassuk út közben - tettem hozzá és felhúztam az ágyról. Nem mondtam ki hangosan, de nem engedtem volna az öreget se Ben, se a génjeink közelében sem. Talán főleg emiatt az ötlete miatt nem tetszett nekem. Pedig lehet, csak egy futó kétségbeesett gondolata volt... Ki tudja. Egyelőre elég gyéren vizsgázott, legalábbis abból kiindulva amit Shalimar mondott.
- És egyébként ha még egyszer azt mondja valaki, hogy fiatal vagy és tapasztalatlan, esküszöm megverem, akárki legyen is az! Még a testőrök se fognak megállítani! - mondtam komolyan, aztán persze elvigyorodtam. Oldani próbáltam egy kicsit a hangulatot, mielőtt Benre térnénk. Azok a gének nem hagytak nyugodni...

Hagytam, hogy felrángasson.
- De sürgõs lett odaèrni... - jegyeztem meg viccelõdve. - Ebben pasi lesz... - nyújtottam el a szavakat.
Ez a kis kitèrõ kellett, mielött ismèt a terhesebb tèmára koncentráltam.
- Tehát... Azt mondod a bizalom teljesen kizárva... Na igen. Cassy... lehet, hogy fel kène nõnõm? Mármint... úgy, de ùgy megbíznèk benne. De ñem tehetem. Viszont... ha nagyon akar, metamorf gènekre bárhol szert tehet. Vagy nem? - nèztem rá remènykedve. - A segítsèg jól jönne... Felügyelettel, ès... Legalább tudnám kit küldjek Ametshez... - vigyorogtam.
- Balsejtelmes a fickó... olyan: " agyafùrt vagyok ès úgy se tudod mi a tervem" módon. Ijesztõõõ... - merrsztettem szemeimet ès hörögtem is kicsit hozzá.
- Hallod csajszi... Szerintem te leszel az elsõ önkèntes, akit egy vezetõ, meg kèt testõr kísèr jelentkezni... - vigyorogtam hátra nèzve, miközben a hangár felè tartottunk.

- Jajj, hagyjál... - böktem meg játékosan a vállát a pasik említésére, és tettem magam, hogy bosszankodok a megjegyzésén, hiszen ki ér rá ilyesmire? De azt hiszem a vigyorom nem sokat segített a hihetőségén.
- Hát igen, gondolom biztos tudna szerezni... - gondolkodtam el a dolgon. - Nem azt mondom, hogy ne bízz meg benne. Csak azt, hogy van valami hátsó szándéka, amit azért jó lenne a feltétel nélküli bizalom előtt kideríteni - Közben folytatta és nem bírtam nem nevetni egy jóízűt.
- Ne, sose nőj fel! - mondtam neki határozottan. - Még csak az kéne! - nevetgéltem tovább.
- Ha gondolod, legközelebb, ha erre jár, véletlenül arra tévedhetek, aztán használhatóbb véleményt formálok róla. Ez a bemutató után amúgy is kíváncsi lettem az öregre.
- És nem tudom, hogy az nekem mennyire jelent jót... - folytattam a megjegyzését, aztán közelebb húzódtam hozzá. - Szívesen lekoptatnám a testőröket, úgy mint régen annyiszor - mosolyogtam rá, de tudtam, hogy azért ezt most már nem engedhetjük meg magunknak.

- Hát persze, hogy nem... Elvègre mèg sose fordult elõ, hogy egy fèl napot császkáltunk a városban, csak azèrt, hogy tüzoltókat meg egyèb egyenruhás, izmos pasikat nèzegessünk. - vigyorogtan szèlesen. - Na igen, ne is mond... Jó lenne. Nagyon is... de a fejemet karóra tüznèk, ha èlve tèrnènk vissza. Ha meg nem... Talán az humánusabb lenne... -
Elgondolkodtam az ötletèn Kowalskyval kapcsolatba.n
- Lesz rá lehetõsèged... - fintorogtam. - Három nap múlva visszatèr a válaszèrt. Ès a fekete teát szereti... - Idèztem a fèrfit eltúlzott arisztokratikus orrhangon.
A hangárba èrve a testõrökre bíztam a kocsi kiválasztását... mivel èn ùgyse èrtek hozzájuk. Vègül, valami kèk lett... Cassyvel hátraültünk.
- De most koncentráljunk rád: Voltál vadászni mostanában? Nehogy nekem ott jöjjön rád a vèrnyomj... - ugrattam.

//New London/ Szent Kristóf kórház/Mentõállomás//

- Nem tehettünk róla, az egyenruha szexi - vigyorogtam rá én is. - Egyet kell értenem sajnos - húztam el a szám kényszeredetten a felügyeletünk miatt.
Újra elnevettem magam.
- Jajj, imádlak! És ezt hallanom kell élőben is! Szívesen beszólnék neki párat, hadd lássuk hogy kezelné a dolgot - és már meg is próbáltam vizionálni a helyzetet. Tutira nem bírnám ki szó nélkül, ha ilyeneket mondana az ipse. Persze nem az lenne a cél, és nem is úgy gondoltam, hogy ellehetetlenítsem Shalimart az ilyen helyzetekben, de ezt ő is tudta.
- Persze - feleltem neki már a kocsiban félvállról, épp átnéztem a táskámban a dolgaim, hogy minden nálam volt-e, amire szükségem lehetett.

//Mentőállomás//