601. szoba

Minden luxussal felszerelt szállodai szoba.

Még alig dolgoztam itt, de máris kezdett totál elegem lenni ebből a munkából. Be kellett látnom, hogy nem nekem való a mások után takarítás. És hogy nem fizet ez a hely olyan jól, hogy eltűrjem az állandó, bosszantó utasítgatásokat. Azt már gyerek fejjel is rosszul tűrtem.
Ma tizenkét szoba volt az enyém, azt hittem időre végzek vele, de eddig mindegyikhez visszahívtak. Minden nyomorult kis apróságba belekötött a menedzser, valami beteges maximalizmusa és rendmániája lehetett. És nem bírtam a stílusát sem. Komolyan az agyamra ment. B@sszus, ha ilyen helyen alhatnék egyszer tutira nem érdekelne egy-két porszem a polcon! Persze, megfizetik az árát, de az engem hol érdekel? Akit ki lehet zsebelni, ki is kell zsebelni... Jómódú ficsúrok...
Az egyenruhát is rühelltem, hiába fojtogatott, még a legfelső gombját sem gombolhattam ki, folyton megfeddtek érte. Úgy éreztem minden igyekezetem ellenére valóban csak pár hetet fogok itt dolgozni. Azért még belém is szorult némi büszkeség. Vagy nem tudom mi, de ha még egyszer beszól az az ipse én biz isten ráborítom a takarítókocsit! Úgyis megvan már a következő állásom Bennél... Lehet örök életemben még a munkák terén sem fogok egy helyben maradni sokáig. Igaz, nem is volt célom. Viszont a taxizást meglepő mód egész jól bírtam.
Kicsit paprikásan nyitottam ki a következő szoba ajtaját, betoltam a kocsit és felmértem a terepet.
Hát akkor lássunk hozzá. Aztán később levezetem a feszült energiáim vezetés közben.

Világéletemben szerettem a luxust. És szinte mindig meg is engedhettem magamnak, függetlenül attól, hogy az évek során nem egyszer megfosztottak már a vagyonomtól. Akinek van egy kevés sütnivalója, az nem tartja minden pénzén egy bankban és egy néven... Persze az ilyesmi is egyre nehezebb lesz, de azért még mindig nem lehetetlen. Néha áldom, máskor átkozom a számítógépeket...
Mivel ez idő tájt megint üldözött voltam, egy kis trükkel kellett birtokba vennem a lakosztályomat. Ez abból állt, hogy valaki kivette nekem a szobát, én pedig az árnyak közt belopóztam. Idebent nem voltak kamerák, így nem volt veszély sem. Most is ezt csináltam, és láthatatlan beköltözésem során volt szerencsém hallani, hogyan gorombítja le az a barom a csinos szobalányt. Gyorsan a szobámba vittem a cuccomat, és a lány után eredtem.
A szobában mögötte léptem ki az árnyak közül, és lazán zswebre süllyesztettem a kezem.
- Véletlenül a fültanúja voltam az előző jelenetnek... Szerintem méltatlanul bánnak kegyeddel - szólaltam meg.

Egy portörlőt vettem a kezembe, mikor váratlanul megszólalt valaki mögöttem. Annyira megijedtem tőle, hogy le is ejtettem, de hála a jó reflexeknek a másik kezemmel még időben elkaptam. Szerencsére annyi lélekjelenlét volt bennem, hogy ne sikítsam el magam. Bár a kezdeti heves szívdobogás még megvolt, már talpraesettségem latba vetve fordultam felé.
- Ebben Uram, egyetértünk. De azt hiszem ez már ilyen évszázados szokás lehet ebben az ágazatban - feleltem neki hetykén, igyekezve azért felé némi udvariasságot és tiszteletet erőltetni magamba. Elvégre nem voltam akárhol, ezt alaposan a tudtomra adták. Na és persze a feltűnően jóképű férfiről is lerítt, hogy nagyon más körökhöz tartozunk.
- Talán jót tenne az egészségemnek, ha egyszerűen felmondanék. Na meg a drága Főnők Úrénak is... - tettem hozzá leheletnyi fenyegetésem halkan dohogva tovább. Aztán visszatértem a földre és dühömet félretéve kedvesen a vendégre mosolyogtam, elvégre ő nem tehetett semmiről, ráadásul még sikerült kedves hangnemet is megütnie. Még senki sem mondott nekem olyat, hogy "kegyed". Ez vicces volt.
- De elnézést kérek a kellemetlenségért, azt hittem üres a szoba, biztos elnézhettek valamit. Majd később visszajövök - léptem a kiskocsi túloldalára, hogy ki tudjam tolni a szobából.

Bájos volt a lány ügyetlenkedése. Máris tudtam, hogy meg akarom szerezni magamnak. Még hasznomra lehet, a nyilvánvalón kívül is.
Amikor az ajtó felé indult, az árnyékba vesztem, és aztán a szoba egy más pontján jelentem meg újra.
- Hát persze, hogy nem látott, hölgyem, mivel láthatatlan voltam. Bevallom, maga után lopakodtam, hogy lássam, jól van-e, nem viselte-e meg az előbbi szégyenletes história. Kérem, bocsássa meg nekem az illetlenségemet, de mi, morák, néha elfeledkezünk az emberek korlátairól. Tudom, ez faragatlanság, de hát a korral jár... Ha a szenilitás nem is környékez meg minket, ez mindenképp.
Odaléptem hozzá, megfogtam a kezét és megcsókoltam, enyhén meghajolva.
- Gaston LeReaux vagyok, szolgálatára, hölgyem.
Mégsem használhattam a valódi nevem, az kissé hivalkodó lenne... És persze veszélyes is.

Eltűnt és megjelent, azt hittem először, hogy valami bűvésszel hozott össze a sors. Meg is torpantam hirtelen. Aztán annyi információt zúdított rám, hogy meglepődtem. Mielőtt még felfoghattam volna a szavait, az első benyomásom az volt, hogy akar tőlem valamit ez a férfi. De nem sokat filóztam ezen a kósza érzeten.
Első reakcióm az volt, hogy könnyedén, fiús hangomon már-már csilingelve elnevettem magam. Talán nem illett ide, de hirtelen egy régi jó klasszikus szappanopera főhősnőjének éreztem magam és ez önkéntelenül is nevetésre sarkallt. Tetszett a helyzet. Főleg, ha tényleg valami izgalmasat tartogatott. Eszembe sem jutott nem belemenni, és kihagyni egy esetleges új tapasztalatokkal járó kaland lehetőségét. Még akkor is, ha egy kicsit azért rémisztő volt, hogy utánam leselkedett egy ilyen fura fazon. De hát mikor törődtem én ilyesmivel? Talán ez így a maga borzongató voltával még vonzóbbá tette. Morákhoz eddig még úgysem nagyon volt szerencsém.
- Aki így láthatatlanul lopakodik, az valami rosszban sántikálhat - incselkedtem is vele rögtön. - De mint látja, rendben vagyok - mosolyogtam rá csöppet sem titkolva, hogy élvezem a helyzetet.
- Nagyon örvendek, én Nakatani vagyok - mutatkoztam be, közben igyekeztem titkolni, hogy nem tudom mi lenne a helyes viselkedés egy kézcsók fogadására. - Egyszerűen csak Nakatani - tettem hozzá.
- Nos, és egy olyasfajta valaki, mint ön, miért aggódik egy mezei szobalányka lelkivilága miatt? - vágtam is bele a közepébe.

Tetszett a nevetése. Rengeteg életerő áradt belőle. Ezt a fajta életszeretetet kihívás volt megtörni, és igen szórakoztató, amikor sikerül. De ez a lány most nem csak játékszer lesz... Egészen más dolgokat tudnék elképzelni vele... Bárcsak kiderülne, hogy nem egyszerű ember... Akkor még hasznosabb lehetne. az emberek olyan törékenyek, és könnyen elhasználódnak...
- Csak nem szeretem a feltűnést - feleltem vállat vonva - És ha nem lopakodnék, a személyzet titkolná előttem a túlkapásait. a vendégek előtt rendesen viselkednek a szobalányokkal... Én pedig szeretem tudni, hogy mi is zajlik voltaképpen körülöttem.
Belehuppantam egy kényelmesnek tűnő fotelbe, és nagyvonalúan intettem, hogy tegyen ő is így.
- Majd kimagyarázom annál a rémes alaknál, ha rajtakap minket... - mosolyogtam- Nos... Igazából csak nem kedvelem az igazságtalanságot. Kissé dühít. ennyi az egész.
Ami voltaképpen igaz volt, ha hozzátesszük azt a tényt, hogy az igazságtalanság akkor zavart a legjobban, ha a személyem ellen irányult, esetleg egy figyelemre méltóan szép nő ellen.

Úgy tűnt egy ritka és érdekes emberfajtával hozott össze a sors. A válaszán fel is szaladt a szemöldököm, aztán széles, magabiztos mosolyra húzódtak ajkaim. Érdekes egy gondolkodásmódot öntött szavakba. De az egészben lévő apró bibi tette számomra érdekessé.
Lehuppantam a vele szemben lévő fotel karfájára, miközben vidáman végig a tekintetét fürkésztem. Aztán teret engedtem a kíváncsiságomnak.
- Szóval, ha jól értem, de javítson ki, ha tévednék... - kezdtem el finoman, hangom végig barátságos volt illetve enyhén csipkelődő - kihallgatja az embereket, meglesi az alkalmazottakat, s bár dühíti az olykor megtapasztalt igazságtalanság, a feltűnés kerülése sokkal fontosabb, minthogy ily módon nyíltan vállalja a lovag szerepét - ingattam ide-oda a kezemben maradt portörlőt, miközben vázoltam a következtetéseimet. - Eddig egy felettébb érdekes személynek tűnik - mosolyogtam rá sugárzó jókedvvel és kíváncsisággal.
- Most akkor Ön, Gaston, egy okkal rejtőzködő titokzatos lovag, vagy csak egy karizmatikus kukkoló? - kuncogtam jóízűen. Élveztem a helyzetet. Hogy kielemzek egy vadidegent, monologizálok róla egy sort, hallgatom a saját hangom, sziporkázó elmének élem meg magam, feltevéseket kreálok, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Talán csak unalmamban én akarok mindenáron mindenkiben valami izgalmasat látni. De néha azért sikerül elkapni egy-két irtó fura fazont.
- Bár bevallom, egy ponton megbukik az elméletem - hajoltam előre játékosan morfondírozva, könyököm térdemen, állam tenyeremben pihent - Egyik esetben sem értem mi okból követheti csöndben az adott szobalányt, s kéri arra, hogy ezek után önben bízva a tilosban járjon... - már-már pofátlanul magabiztos voltam és az izgatott mosoly sem akart eltűnni. - Talán szép lassan el kellene kezdenem aggódni ezen?

Türelmesen, mosolyt erőltetve az arcomra hallgattam végig a fejtegetéseit. Többnyire szórakoztatott a pimaszság, ha nem velem szemben engedte meg valaki. Mindamellett ez azt jelezte, hogy a lányban van némi bátorság és ész, ami szintén a hasznomra válhat. Persze az ilyen jellemek hajlamosak az engedetlenségre és a fegyelmezetlenségre, amit majd ki kell ölnöm belőle, de máskülönben remek háremhölgy válna belőle. Egy szolga, aki ugrik, és a befolyásos férfiak ágyában keres nekem információkat...
Igyekeztem a megfontoltság jeleit mutatni, miközben válaszoltam.
- Nem nevezném magam sem kukkolónak, sem lovagnak... Csak jobb szeretem, ha nem zaklatnak az emberek. ez pedig rejtőzködéssel jár, az pedig akaratlanul is kihallgatott beszélgetésekkel... És csak a feltűnően csinos szobalányok után lopózom, abban a reményben, hogy jobban megismerhetem őket... Ami miatt viszont nem kell aggódnia. egy kis udvarlásba még senki sem halt bele - mosolyogtam.
- Akkor hadd kérdezzek én is. Hogyan kerül egy szép, sziporkázóan okos és kellően pimasz nő ilyen munkakörbe? Sosem érezte még, hogy maga ennél többre hivatott?

Egy keveset vidáman morfondírozgattam a válaszán. Magának való egy figura volt, aki az én ízlésemhez képest túl komolynak hatott. Lehet, hogy egy idő után unalmasnak is találnám? De egy futó kaland erejéig nehogy már ezen filózzak! Mert úgy vettem ki az elhangzottakból, hogy erre terelődik a dolog. Ez meg már önmagában kellően izgalmasnak számított.
- Ez igaz... - mosolyogtam rá, és közben akaratlanul is végigmértem. - Szóval ki lettem szemelve... - állapítottam meg hangosan, élvezettel.
A kérdésében felhalmozott bókok sora elég rendesen legyezgette az egóm és ezt nem is akartam titkolni előle. Megint elkönyvelhettem, hogy nem nehéz azért engem zsebre vágni, ha én is úgy akarom.
- Tudom, hogy többre vagyok hivatott - feleltem, nyugodt hangomban a teljes bizonyosság csengett. A bohóságom helyét részben átvette valami belső csöndes harmónia. - A szükség viszont nagy úr. De minden tapasztalat csak gyarapít az úton. Hát nem? - vigyorogtam rá megint a magabiztos de szolid mosoly után. - Egyébként is szeretem magam minél több téren kipróbálni. - Lecsusszantam féloldalasan bele a fotelbe, két lábam a karfán maradt és ott lóbáltam. - Na és ön? Mi a foglalkozása? Mennyit árulhat el nekem magáról? - incselkedtem vele újfent.

Kedves mosollyal bólintottam, és előre dőltem, könyökömet a térdemre támasztva.
- Igen, kiszemeltem magamnak - mondtam teljesen őszintén.
Tetszett a magabiztossága. Veszélyes, de remek tulajdonság egy leendő kémnél. Fegyvert fogok csinálni ebből a nőből, sokkal halálosabb fegyvert, mint a tűvető, ami a ruhám alatt lapul...
- A kíváncsiság és a tapasztalatszerzés dicséretes. De biztos vagyok benne, hogy szívesebben próbálná ki magát veszélyesebb és izgalmasabb területeken is... Egy olyan nőnek, mint kegyed, nem lehet eléggé kielégítő egy ilyen munka...
Nem is próbáltam titkolni, mennyire lenézem ezt a munkakört. Ha látja, hogy én ennél jobb vagyok, és őt is jobbnak tartom, talán könnyebb dolgom lesz.
- Hogy mennyit? Most csak annyit, hogy üzletember vagyok, és mora. Amikor majd a munkaideje végeztével elviszem vacsorázni és táncolni, sokkal több mindent el fogok mondani.
Már tisztán láttam: ez a nő pontosan ilyen fotelekbe, ilyen szobákba termett. De nem ebben a ruhában... Vagy talán egyáltalán semmilyenben.

- Ha kapnék egy ilyen ajánlatot, nem sokat gondolkoznék azon, hogy itt hagyjam-e ezt a helyet - erősítettem meg határozottan, miközben érdeklődve rendesen elhelyezkedtem a fotelben. Közben kicsit más szemmel is figyeltem, megpróbáltam felmérni, hogy vajon miért is hangsúlyozta mindezeket. Sok minden megfordult most a fejemben. Főleg azon morfondíroztam, hogy mennyire éreztem helyesen, hogy itt valami üzleti ajánlatról is cseveghetünk.
- Máris várom a randevúnkat - mosolyodtam rá elbűvölően. Lehet, hogy egy igazi nagykutyával hozott össze a szeszélyes sors. Egyszerűen visszautasíthatatlan volt a meghívása, főleg, hogy a korábbi szavai egészen kecsegtetőnek tűntek. Az a fránya izgalom...
- Bár nem ígérem, hogy le fogom tudni nyűgözni. Legalábbis a tánctudásommal - Már hogy ne nyűgözném le úgy egyébként? Csak táncolni nem tudok, de hát mi az? Semmiség. Gyorsan meg lehet azt tanulni!

Igazán pompásan haladtam. Még a vártnál is jobban. Hatalmas adag kíváncsiság, kalandvágy, bizonyítási vágy... Nem is kell több. Ideális alapanyag. Persze azért nem szabad elbíznom magam: ez a lány okos. Ami jó, a jövőbeni terveket tekintve, de rossz is, mert esetleg meglepetést okozhat vele.
- Nem tud táncolni? Ó... Azon könnyen segíthetünk.
Felpattantam, és szemmel követhetetlen sebességgel a multimédia-rendszer kis konzoljához siklottam. Mire kinyújtott kézzel a lány fotelje előtt termettem, megszólalt a halk, kellemes zene is.
- Jöjjön - mondtam - Kap egy leckét, ízelítőként.

- Wow! - ámultam el a képességein. - Azért ez nem semmi. Kíváncsi vagyok miket tartogat még a tarsolyában - mondtam elismerően és kinyújtott kezébe helyeztem a kacsóm. Felálltam és megpróbálkoztam az irányításával valami kezdő állást felvenni, amit talán egy reklámban láthattam.
- És melyik táncstílus rejtelmeibe kíván beavatni a Tanár Úr? - csilingeltem el a kérdést. Úgy voltam vele, hogy hozzám inkább valami szenvedélyesebb latin tánc illene, de ha valaki nem mutat egy két nyugisabb, klasszikus tánclépést, valószínűleg azon a téren örökre analfabéta maradok. És hát a kellemes zene most inkább ennek kedvezett. Nem is bántam, sőt örültem neki. Valahogy ez nagyobb kihívásnak tűnt nekem. Bíztam benne, hogy azért nem leszek tejesen elveszett és feltalálom magam, bár most hajszálnyit megingott az a nagy önbizalmam.

Megfogtam a kezét, és felhúztam magamhoz. Szép metaforája volt ez annak, amit terveztem vele...
- És még a felét sem látta... Van néhány ügyes trükköm.
Egyik kezemmel átöleltem a derekát, a másikat pedig, nem teljesen szabályszerűen, kissé eltartva magunktól összekulcsoltam az ő kezével.
- Csak érezze a zenét, és lépkedjen, ahogy én. Én vezetek, magának csak követnie kell.
Lassan, finoman keringtem, úgy, hogy egy igazi kezdő is követni tudjon. Ugyan nem feltétlen kellett volna annyira összesimulnunk, ahogy azt én rendeztem, de mint mondtam, van néhány ügyes trükköm.
A nő illata a tisztítószerek alatt kellemes volt, teste pedig ruganyosnak és erősnek érződött. Egyre biztosabb voltam benne, hogy igazán jó példányt sodort elém a vakszerencse.
Amikor véget ért a tánc, megálltam, léptem egyet hátra, és meghajolva megcsókoltam a kezét.
- Hölgyem... Köszönöm a táncot.
Felegyenesedtem, és rámosolyogtam a lányra.
- Most mennem kell. A hotel éttermében fogom várni, mostantól számítva két óra múlva. Egész este várom, akkor jön, amikor jön.
Megint meghajoltam, és az árnyékok közé veszve távoztam. még le kellett fizetnem a hotel vezetőségét, hogy ne kerüljenek ki a kamerák felvételei, amíg itt tartózkodom...

Bólintottam egyet az instrukciókra és behunytam a szemem egy kicsit. Igyekeztem érezni a zenét, illetve őt, és hagyni, hogy vezessen. Nem volt nehéz, szinte magától ment tökéletesen minden. Lehet, hogy mégsem volt ez akkora nehézség nekem. Vagy csak tényleg nagyon jó volt a tanár. A tanár, akinek ez a fajta közelsége le se tagadhattam volna magam előtt, egészen szép hatást gyakorolt rám. A fantáziám máris akaratlan ábrándozások hada lepte el.
Aztán véget ért a pillanat és újabb kézcsókot kaptam. Alig észrevehető volt a sóhajom, amit kiváltott.
- Én is köszönöm - mondtam rekedtes hangon, ami egy csöppet zavarba hozott, gyorsan meg is köszörültem a torkom. - Köszönöm - ismételtem el normálisan is. Egek! Józanodj ki Nakatani! Hogy te milyen rosszkislány vagy!
- Ott leszek - mondtam elmélázó, kacér félmosollyal talán már csak az üres szobának.

//Étterem//