Helena Grey lakása

Nem normális, ez már biztos...
- Te megõrültèl? Itt állok kivont karmokkak, kèszen arra... arra, hogy, ha nem mèsz el, megöljelek ès te csak állsz ès ultimátumokat osztogatsz? Nem... nem akarlak megölni, de meg... meg kell tennem. - lèptem egyet felè, hátha ezzel elijesztem. Majd felemeltem a karomat. Az remegni kezdett... Elfordítottam a tekintetem... nem tudtam a fèrfira nèzni.
Majd, hirtelen ötlettöl vezèrelve, tekintetem mègis az övèbe fúrtam ès egy látomásban tettem meg, amihez a valóságban gyáva voltam. Karmaim vègigszántottak az arcán.
- Menj... - kiáltottam.

- Készen? Valóban? Nekem nem úgy tűnik, Helena. Ha meg akarnál ölni, már rég megtetted volna. Úgyhogy ne fenyegess, csináld, vagy gyere ide és csókolj meg végre!
Teljesen megjósolhatatlan volt számomra, hogy mit fog tenni. Pedig jó ideje tanulmányozom már az emberi viselkedést... Egy azonban biztos volt: ha meg is ö, azzal egy életre megnyomorítja önmagát.
Az arcomhoz kaptam, és még a fájdalmat is éreztem... De a kezem nem lett vértes. Éreztem a vér melegét, mégis, más volt. Egyszer kifogott rajtam ezzel a képességgel. De mivel, a betegségemnek hála, tökéletesen emlékeztem, milyen érzés volt először illúzióban tengődni, most pár másodpercnyi riadalom után észrevettem, hogy valami nem stimmel.
Leeresztettem a karom, és nem tudtam, mit tegyek. Egyszer már megpróbált megölni, aztán megismert, és most nem képes rá.
- Gyenge vagy - mondtam aztán, és az ajtó felé fordultam - Gyűjtőnek is és embernek is. Erőssé tesz, ha megtagadod az egyik feled. De ha mindkettőbe kapaszkodsz, örökre gyenge maradsz.
A kijárat felé indultam, és nem néztem hátra.

Meglepett, mikor alig nègy másodperc alatt kiszürte, hogy csak egy látomást èlt át. De amit ez után mondott a fèrfi, az... az eltört bennem valamit. A karmaim eltüntek ès èn a földre rogytam. Nem tudtam mit èreztem... talán semmit. Csak tèrdeltem a szönyegen ès bámultam magam elè. ' GYENGE!' A szó visszhangot vert a fejemben. Ès igaz volt... gyenge voltam... Embernek ès gyüjtõnek egyaránt.
Fájdalom... igen. Ez lehet a fájdalom. De... ilyet nem csak egy olyan lèny tud èrezni, aki szeret valamilyen módon? Az fájt vajon, hogy tudtam igaz, vagy az, hogy a fèrfi kimondta? Hiába a megbántottság... nem tudnám mèg így se megölni...

Nem állított meg sem szóval, sem tettel. Arra számítottam, utánam szól majd, de nem tette. Hallottam, hogy összeomlott, és elszorult a szívem. Legszívesebben visszafordultam volna, hogy odamenjek hozzá, letérdeljek elé és a karjaimba zárjam. Hogy a fülébe súghassam, hogy minden rendben lesz.
De nem tettem. Helyette mentem tovább, és felvettem a kabátomat az előszobában. Kinyitottam az ajtót, és megint kiléptem a lépcsőházba. Nehéz szívvel indultam el... De talán így lesz a legjobb mindenkinek.

//Ha Helena nem tesz valamit Edward távozása ellen, akkor köszönöm szépen a játékot! //

Felálltam ès a fèrfi után rohantam..
- Igazad van. Gyenge vagyok. De azèrt, amièrt te hiszed, vagy amièrt èn. Mèg mindig ugyanaz vagyok, mint eddig. Mèg mindig el tudom látni a feladataim. Csak veled vagyok gyenge. Ha mellettem vagy, ha rád gondolok. Èn nem a jókislányok közül való vagyok... De... ha maradsz, talán erre magad is rájössz. Vagy megcáfolhatod... Te döntesz. - löktem el magam az ajtófèlfától, majd befelè indultam, nyitva hagyva az ajtót.
- Fõzök kávèt... - kiabáltam ki a fèrfinak.

Meglepett, hogy végül mégis utánam jött. Amit mondott, az még jobban. Ha nem lettem volna az, aki, talán továbbmentem volna, elvégre végre lezárhattam ezt. De még ha a saját érzéseim nem is lettek volna a dologban, nem lett volna szívem őt magára hagyni. Persze ezzel a döntést átpasszolta nekem... De én sohasem voltam gyenge dönteni. Olykor rosszul döntöttem, de mindig megtettem.
Megint megfordult a fejemben, hogy ez csapda, és megmérgezi a kávémat. De akkor mire lett volna jó ez az egész színjáték? Már ha az volt... De nem. Nem lehetett az.
Sóhajtva fordultam vissza. Ennyit lépcsőzni feleslegesen... Na persze, ha én is levegő elemű lennék, mint Keitha, akkor repülhetnék, de persze nem... Nekem a víz jutott.
A lakásba lépve megint ledobtam a kabátomat.
- Az előbb még azon gondolkodtál, megölsz-e, most meg kávét akarsz főzni nekem. Nem szürreális ez egy kicsit?
A hűtőhöz léptem és belenéztem. Hümmögtem egy sort.
- Azt mondtad, szeretsz főzni. Miért nem főzünk valamit együtt?

Elmosolyodtam, ahogy meghallottam a fèrfi közeledõ lèpteit, majd valóban felraktam fõni a kávèt.
- Az elöbb mèg arra szólítottál fel, hogy szexeljünk vagy öljelek meg. Most meg fõzni akarsz. Talán ez nem szürreális? - fordultam felè.
- Olyan szívesen megmèrgeznèlek... az talán mèg menne is. De, ha körbeszagolsz, vagy mit szoktál csinálni - intettem hanyagul - tudod, hogy nem hoztam haza a munkát. - lèptem felè. - Spk a gondom veled Edward Holmes. Ès csak egyre több lesz. - mèregettem, majd oldalra lèptem kikerülve õt. - Játsszunk! Egyet kèrdezel te... ès egyet kèrdezek èn. Aki nem tud válaszolni, vagy nem akar... az ledob egy ruhadarabot. - ültem a kanapèra.

Hála a harmincegyedik század technikájának, a kávé nagyon hamar kész lett. Töltöttem két bögrével, egy tálcára raktam a kellő dolgokat, tejet, cukrot, kiskanalat, és a lány után mentem. A konyha egyszerű és logikus volt, nem volt nehéz megtalálni semmit.
- Bónuszválasz: igen, amennyire tudom, a szervezetemre ugyanúgy hat a méreg, mint az emberekére. A többi már játékon belül fog zajlani.
Letettem elé a kávét, és mellé telepedtem a kanapéra.
- Kezdek. Volt már emberi szeretőd?

Mosolyogva vettem el az egyik bögrèt, majd cukrot ès tejet egyaránt tettem bele.
- Bónuszválasz: szenvedèlyem a kávè. - dobtam le a cipõmet majd magam alá húztam a lábaimat.
Attól függ mit èrtesz emberen ès szeretôn... - kortyoltam a kávèmba. Voltam kamasz... ráadásul a Földön...
- Ember, mint genetikailag tiszta ember... Igen... Ember, mint telepata vagy metamorf... az is igen.- horgasztottam le szègyenlõsen a fejem, de azèrt mosolyogtam. - Ès szeretõ, mint nem egyèjszakàs kaland... igen ès igen. Persze ez megváltozotf, ahogy az Euphoriába rendeltek... - komorodtam el kicsit.
- Most èn jövök: Milyen èrzès, mikor... - azt akartam kèrdezni, hogy milyen èrzès, ha szeretnek, de ez hülyesèg lett volna! - mikor... Hagyjuk! Hány èves vagy? Ja várj... azt már mondtad. Akkor... hány nôt szerettèl?

Felvettem a kávét, tettem bele némi cukrot, majd belekortyoltam. Utána a kellő hőmérsékletűre hűtöttem, megkóstoltam újból, és elmosolyodtam. Meglepett a válaszánál mutatott szégyenlősség, de valamiért úgy gondoltam, most sem színészkedik.
Kérdésére arcok jelentek meg előttem, rég nem látott, feledhetetlen, csodás arcok.
- Soha semmit nem felejtek el. Ez egy betegség, amiből nem akarok kigyógyulni. De néha átok is... Most például rossz, mert minden egyes nőre ugyanúgy emlékszem, mintha tegnap veszítettem volna el őket. Ha azokra vagy kíváncsi, akiket igazán mély érzelmekkel, valódi szerelemmel szerettem... Akkor tizenhárom a válasz. Igen, tudom, túl sok év és túl kevés nő... De válogatós vagyok.
Azt nem tettem hozzá, hogy jó eséllyel ő lesz a tizennegyedik.
- Folytassuk a kényes témákat... Voltál már a saját fajtád tagjaival is?

Csodàlkozva nèztem a fèrfira, ahogy válaszolt. ' Hát èn fordítva gondoltam... ez sok nö!' Nem akartam tudni mi mondatta ezt velem... Bagyis csak akarta mondatni... Bólógattam a fèrfinak egy sort, majd ismèt szègyenlõsen mosolyogtam.
- Ismèt megkerülhetõ lenne a kèrdès, de... Volt egy gyüjtõ pasim... de vele nem volt semmi olyan... de igen. Lètesítettem szexuális kapcsolatot gyüjtõvel. - kortyoltam, hogy legyen idõm gondolkodni.
- Mesèlj nekem. - kèrtem csillogó szemekkel. - Ki voltál? A törtènelemben, vagy bármiben, amirõl tudhatok... - vigyorogtam, mert nem akartam megszègyeníteni magam a kèrdèssel: Ichlettèl könyvet?

Azt nem mondhatnám, hogy örültem a válasznak de hát nem is ítélkezhettem. Végül is én sem éltem éppen szentként, és ebből az, amit néha szerelem címén műveltem, csak e legkevesebb...
- Nos... Hallottál már Casanováról és Don Juan-ról? Nem, nem, csak viccelek - nevettem fel - De... Például ott voltam Kolumbusz hajóján, mikor elment körbehajózni a Földet, mint tudjuk, váratlan eredménnyel. Aztán... Abból a képből látom, hogy a barátnőd ügyetlen. Látszik a kommunikátora sarka, olyan, mint amit naponta leejtenek. Továbbá szórakozott, mivel rossz kézen hordja a jegygyűrűjét. Volt egy barátom, illetve tanítványom, akit a következtetésnek ez a módja igencsak lenyűgözött... Persze manapság ritkábban élek vele, kicsit be is rozsdásodtam... Szóval ez a barátom írt egy könyvet, aminek a tiszteletére én felvettem a Holmes nevet. Lássuk csak, mi érdekelhet még téged... Ott voltam a Bostoni Teadélutánon... Bár erre nem vagyok túl büszke, rossz ötlet volt, mint kirobbantani a Francia Forradalmat... De... Londont egyszer sem gyújtottam fel, a mentségemre legyen mondva. Bár ismerem azt, aki igen... De legyen elég ennyi. Én jövök. Előre szólok, nem fog tetszeni, sőt, bocsánatot is kérek tőle.
Nagyot sóhajtottam.
- Hány embert öltél meg eddig?

Ki vagyok èn, hogy vitába szálljak vele... Hát az, aki szereti bosszantani.
- Èèèn neked hiszek... de a könyvekben teljesen máshogy szerepel Amerika felfedezèse. - Kolombusz nem körbe akarta hajôni a Földet, csak Indiába akart a másik oldalról eljutni. A körbehajós Magellán volt. De nem foghattam Edward korára, hisz mindenre emlèkezett... Ezèrt nem tudtam irigyelni.
A kèrdèsère elszomorodtam. Letettem a csèszèt ès a szemèbe nèztem.
- Rendben... Ha tènyleg... - vártam, hátha meggondolja magát. - Embert nègyet, metamorfot hatot, telepatát hetet, morát hatot, gyüjtõt egyet. De sokakat kínoztam... Mièrt maradtál Edward?

- Akkor nincs jogom elítélni téged. Morális okokból ugyan, de én sokkal több életet oltottam ki. Ha úgy vesszük, hogy te is ezért tetted... Nem. Nm foglak mentegetni. Mindketten gyilkosok vagyunk, és talán hagyjuk is ezt a témát.
Elérkezett a pillanat, az első kérdés, amire nem akartam válaszolni. Egyelőre még nem. Bocsánatkérő mosollyal bújtam ki a zakómból és dobtam a kanapé karfájára.
- Te vezetsz. Lássuk csak... Volt már, hogy valakit nem voltál képes megölni vagy bántani, mint engem?

Szèles mosoly ült ki az arcomra, ahogy a fèrfi ledobta a zakóját. Mondjuk, a mosoly nen csak a káröröm jele volt. Lepleztem vele a kètsègeimet ès a csalódottságot, amièrt èreztem, mert nem tudtam meg a valós okot. Pedig az megfordítjatta volna a dolgok menetèt...
- Nem, mèg senki. De mèg olyan se volt, aki az elsõ merèntletet túlèlte. Vagy, akit ne parancsra kellett volna megölnöm. - ismèt kèzbe vettem a csèszèmet. - Azt mondtad gyilkos vagy. Te meg tudnál ölni engem?

A szemébe néztem, és szomorkásan elmosolyodtam. Erre a kérdésre sem kellett volna válaszolnom. De mégis megtettem...
- Ha azt látnám, hogy meggyilkolsz valakit, aki nem szolgált rá, akkor átölelnélek, felvinnélek a legmagasabb toronyra, és a mélybe vetném magam veled együtt. Tehát: azt hiszem, igen. De ha így is volna... Amiben nem vagyok biztos... Akkor úgy intézném, hogy én is odavesszek. Kérlek, soha ne hozz olyan helyzetbe, hogy ez kiderüljön...
Felhajtottam a kávémat, és egy fél percig hallgattam. Aztán mosolyt erőltettem az arcomra.
- Fogsz majd egyszer főzni nekem? Illetve, átfogalmazom... Szeretnél főzni nekem?

Nem reagáltam arra, amit mondott. Nem tudtam, nem akartam. Ès nem akartam õt bántani azzal a válasszal, ami autómatikus jött volna. ' Ezt nem èn döntöm el' Fájt ès megmelengetett a válasza... Ha megölne, velem halna. Jimmynek mèg igaza is lehet azzal az utalással a Rómeó ès Júliára... Basszus, dehogy!
Leraktam a csèszèt. Megint. Makd a kezemre támasztottam a fehem.
- Igen... Szeretnèk fõzni neked. De amit mèg ennèl is jobban szeretnèk, az az, hogy együtt fõzzünk... Csakhogy lásd, nem mèrgezlek meg. - vigyorogtam.
- Meg tudod ígèrni, hogy soha nem mèsz a többi gyüjtõ közelèbe?

A válaszán elmosolyodtam.
- Az... Az nagyon jó lenne. De... Van egy titkom. Több száz receptet tudok fejből, de... Igazából nem tudok főzni. Sosem tanultam meg.
A kérdése megint nem volt jó. De még vállalható, sőt, azt hiszem, erre kell, hogy válaszoljak.
- Nem, nem tudom megígérni. Ha egy Gyűjtő bánt valakit, én megvédem. De ugyanez igaz bármely más faj tagjaira is. amíg nem indítanak újra háborút, amíg nem támadnak, nem bántanak senkit, addig nincs dolgom velük.
Mély levegőt vettem a következő kérdés előtt.
- Ha a Császárod holnap hazahívna, és megparancsolná, hogy feküdj le vele, mit tennél?

Megdöbbentett a kèrdès. Ès nem tudtam a választ. Azt hiszem igen, de nem örülnèk a kèrèsnek. De ez... megtiszteltetès volna! Nagy levegõt vettem ès már nyílt is a szám, mikoris... Felálltam ès lehúztam a toppomat.
- Nem fair, hogy rajtad tõbb a ruha... - kommentâltam, majd visszaültem. Az elõbb látott nadrág nèlkül... Az, hogy most melltartóban ülök kartávolságra tõle, mèg mindig szolidabb volt.
- Ha recept alapján állsz neki fõzni, az olyan, mintha egy èpítèsz, csak olyan házat tudna èpíteni, amilyet valaki már megcsinált. Unalmas... Mièrt halnál velem, ha megölnèl?

Csalódott fintor futott át az arcomon, de ez az érzés csak egyetlen pillanatig tartott. Elakadt a lélegzetem, ahogy a felső eltűnt, és Helena szép, gömbölyű mellei előkerültek. Nagyot nyeltem, és koncentrálnom kellett, hogy értelmet nyerjek a kérdésében.
Akár válaszolhattam is volna, de ez így, hogy alig bírtam levenni a szemem a melleiről, nagyon őszintétlennek tűnhetett volna. Épp ezért mosolyogva a nyakamhoz nyúltam, és kibontottam a nyakkendőmet. A zakóra fektettem. Aztán lerúgtam a cipőimet, és a zoknijaimat.
- Sokkal több ruhával indultam. Szeretem a fair play-t. -mosolyogtam - Lássuk csak... Hívő vagy? Bármiben... Akár a Gyűjtők istenében is, ha van olyan.

- Nem, a gyüjtöknek nincs istensègük. Nèhány bálvány, legendás harcos ès hát, maga az aktuális uralkodó. Na, èn benne hiszek. - ittam meg a kávè maradèkát.
Valami nehezet akartam kèrdezni, hisz most vettem rà, hogy minden kibúvóvá avanzsálható ruhadarabjától megszabaduljon. Így most kvittek voltunk. De èn gyõzni akartam... ès látni õt meztelenül... Ö... anatómia ismeretfejlesztès cèjából.
- Hm... - mosolyogtam. - Most... ebben az idõben, szerelmes vagy? - kèrdeztem a szemèbe nèzve.

Ez roppant piszkos húzás volt a részéről. Hiszen ha választ adok, ha megtagadom a választ, ő mindkettőből tudni fogja, hogy mi az igazság. Bár jómagam is bizonytalan voltam e tekintetben... Ám az igen, az vagyok, és a nemsokára egész biztosan az leszek között hajszálnyi csak a különbség.
Gyerekes bosszú, de ha már így csapdába csalt, legalább azt az elégtételt nem adom meg neki, hogy a számból hallja. Így kigomboltam az ingemet, és a lány fejére dobtam, mintha hangoskodó papagáj volna.
- Ezért most te is valami igazán nehezet kapsz... Ha úgy alakulna, hogy én csatába keveredek egy férfival, akiről te tudod, hogy a Császárod, és látod, hogy mindketten ölni akarunk, mit tennél?

Hangosan nevettem, ahogy az ing felèm repült. Lehúztam a fejemrôl, majd ledobtam, ès vègigmèrtem a fèrfit. Láttam már izmosabbat ès láttam már tunyábbat is. Ahogy... sokfèle mâst is. Èrdekes módon, õ valahogy minden kategória kõzèpmezõnyèben mozgott...
- Ez igen... aljas bosszú, de... teszek egy ajánlatot neked nagyfiú... - húztam le mindkèt zoknimat. - Tudod, hogy van mèg a tarsolyomban ilyen, ès ehhez hasonló kìnos kèrdès. Szóval... le a nadrággal ès talán az alsógatya maradhat. - vigyorogtam. -Fontold meg. Addig hozok bort. - pattantam fel ès indultam be a hálóba.

Eszembe sem jutott a majdnem nyílt zsarolást megfontolni. Főleg azért nem, mert ahogy hátat fordított, el voltam foglalva azzal, hogy a hátsóját bámuljam.
Mikor eltűnt szem elől, az én agyam is kitisztult valamelyest.
- Akár te is fehérneműre vetkőzhetsz, nekem is vannak még jó kérdéseim! - szóltam utána, de éreztem, ezt a kis párbajt most ő nyerte. Elmosolyodtam. Végre egy méltó ellenfél...
De csak azért sem vettem le a nadrágomat. Nehogy azt higgye, ő diktálja a feltételeket...Inkább csak kényelmesen hátradőltem, és amíg a lány vissza nem tért, a falakon lévő képekkel igyekeztem nem elfeledni az arcát... Amire sem a betegségem, sem az érzelmeim miatt nem lettem volna képes amúgy sem.

Egy üveg 2998'as Mon' Sliner roseval tèrtem vissza, meg kèt pohárral.
- Remèlem, míg távol voltam nem kezdett az èrdeklödèsed... - ismèt vègig tekintettem rajta... lassan... - lankadni. - fejeztem be a mondatot, makd visszaültem a kanapèra. A palack nyitását a fèrfira hagytam... valamièrt ettõl nagyobbnak hiszik magukat a fèrfiak.
- Látom, visszautasìtod az ajánlatomat... Ám legyen. Mit szeretnèl tõlem? A szexen kívül persze... - mosolyogtam, majd közelebb hajoltam hozzá.