Zoey Davis lakása

Egy modern stílusú, két szobás, középkategóriás lakás.

Igazán nem volt nehéz megtudnom, hogy hol lakik a nő. Elvégre, egy hivatalos fegyveres szervezet vezetője vagyok... Aki épp olyat készül tenni, amiért alighanem a saját emberei fogják levadászni...
Először úgy terveztem, hogy egyszerűen betöröm a nő ajtaját, de aztán meggondoltam magam. Helyette, gigászi erőfeszítés árán, nyugalmat erőltettem magamra, és kopogtattam. Nem tudtam, hagyományos kukucskáló lyuk van -e az ajtón, mivel ezeket egy kis optika illúzióval el szokták rejteni, vagy egy kamera bújik meg valahol, így nem is tudtam elrejtőzni, hogy ne tudja, ki vagyok. Nem mintha számítana... Mindenképp bejutok.

Èpp egy kellemes fürdõt kèszültem venni, mikor meghallottam a dörömbölèsnek is beillõ kopogást.
Hogy èn mièrt mindig abban a lakásban vagyok, ahol keresnek..?
Farmerban ès egy kis vörös topban mentem ajtôt nyitni, persze nem vagyok hülye... elöbb megnèztem ki keres.
Hm... ès, ha rendõrt hívok kiröhögnek?
- Tudom mit akar... ès már elkèsett. Èn csak leírtam, amit mondott parancsnok. Ès mèg így is pártatlan voltam...
Aztán... jobb belátádom ellenère, mègis ajtót nyitottam, makd elhátráltam.

Berobogtam a lakásba, és a cikk nyomtatott verzióját lecsaptam a legközelebbi asztalra. Az nagyot döndült, és én még azon is csodálkoztam, hogy nem omlott össze.
- Ide figyeljen, maga ostoba zugfirkász! Mióta ez a cikk megjelent, már két civil szervezet is visszavonta a támogatásunkat, azzal az indokkal, hogy egy ilyen erőszakos és értelmetlen szervezetet nem támogatnak! Arra lennék kíváncsi, hogy az első halott rendfenntartó családjához, aki azért halt meg, mert nem volt pénzünk rendes felszerelésre, talán maga fog elmenni?! Milyen érzés lesz, amikor majd azt olvassa, hogy meghalt valaki, de ha a szervezetnek lett volna pénze rendes testpáncélra, kutya baja sem lenne? Milyen érzés lesz?!
Az utolsó mondatot már közvetlen közelről ordítottam az arcába.

Megtörölgettem kicsit az arcomat, de nem lèptem hátra.
- Pedig alug egy hetes... - fintorogtam - Olvasta maga a cikket parancsnok? Szórol-szóra magát idèztem. A magánvèlemènyem pedig... - Hát èn se hittem volna, hogy ilyen közkedvelt lesz... - Megadtam.a lehetõsèget, de hisz tudja, ott volt... Èn figyelmeztettem, sõt könyörögtem, hogy mesèljen a rendfenntartók jó oldaláról. Az, bogy nem tudott... szintèn árulkodó... - lèptem el. - Szerintem, ha lemond az segìt... Egy fiatalabb, energikusabb, kevèsbè megkeseredett valaki esetleg... Ès kikèrem magamnak, hogy zugfirkász lennèk... Köszönöm a látogatást...

Ziháltam a haragtól, a futástól és a kiabálástól. Most mégis nyugalmat erőltettem magamra, miközben majd' megdöglöttem egy szivarért.
- Na ide figyeljen, maga okostojás. Meséltem a Rendfenntartók jó oldaláról, és meséltem a rosszról. Őszinte voltam, hogy verné meg az Isten! Nem ezt várják az emberek egy fegyveres testület vezetőjétől? Vagy jobb lett volna, ha lehazudom a csillagokat az égről, és azt mondom, hogy minden emberem gáncs nélküli lovag? Hiába magyaráztam magának, csak azt volt hajlandó meghallani, amivel ártani tudott.
Lerogytam egy székre, ami nagyot reccsent alattam. Hiába, nem voltam kis termetűnek mondható soha életemben...
- Nem tudom, miért gyűlöl minket ennyire. De a bosszúja be fog teljesülni. Emberek fognak meghalni maga miatt. És nem, nem fogok lemondani. Addig egészen biztosan nem, míg rá nem jövök, kicsoda maga valójában, és miért utazik ránk.

- Na jó... Elmondom újra, de csakmert lâtom, hogy nem.jár èlen a szövegèrtès terèn.
. - csuktam be az ajtót. - Csak. Azt. Írtam. Le. Amit. Mondott. A jót ès rosszat egyaránt. Hogy errõl ki ès hogyan vèlekedett, már nem.az èn dolgom. Verje a civilszervezetek ajtaját... - Idegesen lèptem.a táskámhoz ès halásztam.elõ a cigimet.
- Ès, ha csak ez hajtja... - szürtem a fogaim között, cigivel a szâmban. -Zoey Davis... Szolgâlatára. - gyújtottam meg a büzrudat, makd hangosan fújtam ki a füstöt. - Oknyomozó riporter. New Londonban születtem, a szüleim.már meghaltak. Testvèrem, kutyám-macskám nincs. A szedett-vedett csürhèjèvel nincs dolgom.

Úgy döntöttem, amúgy sem udvariaskodni jöttem, és ő sem kérdezte, hogy engem zavar-e a füst, úgyhogy előhalásztam egy szivart, leharaptam a végét, és mivel igazi paraszt nem akartam lenni, a hamutartóba köptem, és nem a földre. Rágyújtottam, és a fogaim közé harapott szivartól mély, darabos hangon válaszoltam.
- Ha egy újságíró pozitív képet akar festeni, akkor azt teszi. Ha nem, akkor meg ír egy olyan szemetet, mint maga. Mindketten tudjuk, hogy ez magán múlt.
Leszívtam a füstöt, majd kifújtam. Kivettem a számból a szivart.
- Igen, persze, értem én. De van valami a dolgok mögött... Hívhatja zsaruösztönnek. Maga hazudik... És ezt ezer méterről kiszagolom. És ha rájövök, mi az, amit eltitkol... Akkor én is úgy fogom kiteregetni a világnak, mint maga a mi szennyesünket. És ne bízzon a szerencséjében... Rá fogok jönni. Hacsak persze nem vallja be egy nyílt cikkben a Rendfenntartók iránti indokolatlan ellenszenvét, nem kér nyilvánosan bocsánatot és nem hozza helyre a kárt, amit okozott.

- Hogyne... nyugodtan gyùjrson rá... mintha nem is az èn lakásomban lennw...
Idegesen ültem le a fèrfival szemben.
- Tegye... de ellenem nem talál semmit. Mivel èn nem tettem semmir. Persze... mèg kitalálhat ezt-azt, de... teszek rá. - szìvtam le mèlyen a füstöt.
- Cikket akar? Nyilt titok, hogy fenntartársaim vannak a rendfenntartókkal szemben, ezt akár meg is írhatom. Ismètlem: fenntartás, nem ellenszenv. Ahogy azt is, hogy idejött ès megfenyegetett, hisz ez is megtörtènt. Csak azt írom, amire van bizonyítèkom ès ami tükrözi a valóságot. Mindkèt oldalt, nem csak a szemèlyes vèlemènyemet.

Nagyot szívtam a szivaromból, aztán valóságos füstfelhőbe burkoltam magunkat. Így már kezdtem otthonosan érezni magam.
- Maga pokol makacs, kislány, ami nem lenne baj, ha mellé nem volna ugyanolyan ostoba is. Hiába magyarázom, nem ért semmit. Az igazság meg a tények nagyon szép dolgok. De akibe szorult némi ravaszság, az a kedve szerint tekergeti őket. Mondhatja, hogy nincs baja velünk, és csak az igazságot írta meg... De mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Mert ha olyan cikket akart volna írni, amivel segít rajtunk, azt is megtehette volna pusztán az igazsággal.
Kényelmesen hátra dőltem és folytattam.
- És e higgye, hogy nem jövök rá a titkára. Mindenkine van titka. Maga messziől bűzlik tőle. Ideje eldöntenie, hogy nem akar-e mégis inkább a barátom lenni. És igen... Ez tényleg egy fenyegetés.