A Vándor

Maverick köhécselésére gyanakodva fordítottam felé a fejemet.
-Na csak nem?...
Gyorsan lecsaptam a ,,málnaszörpjére" és hatalmasat kortyoltam belőle.
-Azt a jóságos... Úúú! Egek!-csapkodtam az asztalt fulladozva. Majd Melissa felé löktem a poharat. - Eztet itten kóstolásozd meg, tesó. Ez a Maverick... hát ez milyen simlis! Képesség lett volna titokban lefűrészelni... lereszelni... lerészegedni mellénk! Mert iszik ám ez veled, meg vele, meg velem, meg még velem is. De hogy úgy ám, mondom én! Te, Rick - mormoltam a fülére zuhanva. - Micsoda rsz... rszrrrssszrrr... rrrrrsssssz... nemjócsont vagy!
Büntetésből még kutyamorgásra hasonlító hangot hallatva kaptam el a fogaimmal a fülcimpáját, hogy jól megcsócsáljam, de nem úgy, hogy fájjon neki, épp csak annyira, hogy megijedjen a támadástól. Az emlékeztetőre azonban elgondolkodva adtam vissza a szabadságát. Na, igen, homályos emlékként ugyan felderengett bennem, hogy én valóban tettem ilyen ígéretet, de azóta sem tudtam, hogy mit is kellene nekem megmutatnom neki.
-Ó, Maverick úgy sajnálom - biggyesztettem le az ajkaimat. - De nem tudom... mit is vakaróztam... akaróztam megmutatni neked... bár... nem tudom, mit is kéne...
Tanácstalanul néztem Melissara.
-Én ilyeneket nem tudok. Mit kéne nekem... hmmm... Rendben, menjünk vissza a hajóra... aztán a nagyfiú majd mondja, mit akar látni, és én majd megmutatom neki. Úgy a biztonságos... biztos... nem?
Visszafordultam Maverickhez.
-Én nem tudom, mit akarsz látni, de majd ne felejts el szólni, hogy mutigassam meg... jó?
Aztán az asztal mögül kikászálódva, Mavericket hátrahagyva borultam össze Melissaval, hogy összekulcsolt karokkal süvöltsem engedelmesen, hogy ÉN VAGYOK A BOLHAPIAC URA!, noha rémlett, hogy nekem ott azért bőven vannak feletteseim. De hát annyi baj legyen.

Hiába nívósabb ez a hely, mint amihez szokott - nem is kicsit, rettegve gondol a percre, amikor majd kihozzák a számlát - azért kicsit bánja, hogy nem vágta a poharát a falhoz abban a pillanatban, hogy megtudta mi van benne, ugyanis ha valami nem hiányzik Chloe szervezetébe ebben a pillanatban, az még több alkohol. Igaz ugyan, hogy egyesek talán sokkal kellemesebb társaságnak gondolnák ezt az erősen illuminált nőt, Maverick mégiscsak jobban kedveli a józan változatot, bár ezt sosem merné bevallani, ugyanis sosem olt oda a zártosztályért, beköltözni pedig végképp nem szeretne.
-Persze, hogy lazulok veletek...most is úgy meglazult a fél fogsorom, hogy a tejbegrízhez is kevés leszek. Amúgy te...te...te meg mit csinálsz? - Sandít oldalra a morgás hallatán, a fejét viszont nem tudja elfordítani, hisz Chloe már a fogai közé zárta azt.
~Oké, csak semmi hirtelen mozdulat! Biztos vagyok benne, hogy őt is kiképezték arra, hogyan harapja ki valaki nyaki ütőerét, ha szorult helyzetbe kerülne, és életében először nem beszámítható a csaj...~
Melissa viszont legalább annyi megdöbbenti őt, mint amennyire a fekete hajú nő álla szokott leesni,a mikor a kishúga meséli el neki egy átlagos hetét. Elképzelése sincs, mi vihette őt arra, hogy ennyire össze akarja boronálni őt Chloe-val...már persze ha nem számítjuk azt a mennyiségű szeszt, amitől a bolhapiac körberepülné a holdat.
~Igen, ez kellett, hogy legyen az...~
-Tudod mit? Majd reggel biztosan eszedbe jut - mosolyodik el elnézően, és picit meg is simogatja a nő fejét - mi lenne, ha én megmutatnám a kispárnádat addig? Hé, most meg hova...? Áh...
Felpattan, és pár mérföldes lépéssel utol is éri a fény felé táncoló lányokat, aztán belekarol mindkettőbe, és arrébb húzza őket a hatalmas, kékes fénnyel lángoló üsttől, és a kijárat felé tereli őket...mármint az igazi felé, nem a hajó orra felé, ahonnan ugyan tényleg gyorsabb lenne, és egyikük akár még túl is élhetné a dolgot, ha elég gyorsan változik át, de mára elég volt ennyi izgalom, és megteszi az unalmas rámpa is. Kicsit furcsállja mondjuk, hogy máris "kikötöttek", de végül is amióta csatlakozott ehhez a bandához, minden alkalommal, amikor nem próbálják megölni, úgy érzi, repül az idő. A hajót elhagyva azért még hátratekint, és pimaszul felkuncog.
~Zsupsz, valaki elfelejtett fizetni...~
Aztán rémülten kapja előre a fejét, mikor látja, hogy az egyik pincér az ő irányába kezd kukucskálni ez a gondolat után.
-Khmmm...hölgyeim, mi lenne, ha sietnénk egy kicsit? Ha a kapitány, vagy Macheta felébred, elkezdenek majd arról papolni, hogy nem szép dolog, hogy nem hoztunk nekik piát!
Ezek után, ha nem vár rá más meglepetés, a hajóig tereli őket, ahol aztán ha meggyőződött róla, hogy tiszta a levegő, a hálószobák felé vezeti őket.
-Most halkan -suttogja - nem akarjuk felébreszteni őket.
~Mondjuk, ahogy ismerem őket, ahhoz egy dobfelszerelés kéne, kalapáccsal ütők helyett, de jobb nem kockáztatni.~

Meglepődve szagoltam bele, az elém csapott pohárba, amit még pár pillanattal ezelőtt Ricky fiú birtokolt, de elkobzódás trágya lett, és a húgocskámnak igaza volt, a löttyi bivaly erős volt, ahogy még bele is kortyoltam.
- Tljesen izgatot vagy Sue.- prüszköltem én is tőle. – Ettől a szörpitől hamar lekörözne minket.
Aztán csak vigyorogva nézem, ahogy legelészni kezdi a férfi fülét, akinek ettől olyan tányérnyira tágulnak ki a szemei.
- Eze nagyon belejön neki hugi. – kuncogtam tovább szopogatva az italt.
A távozási felszólításázásra sikerül azért még felállnom, miközben Chloe-val kart karba öltve hozzuk a nézőközönség tudomására, hogy ki is itt, meg amott az úr, de valamiért Rick-nek nem tetszik, hogy arra megyünk, amerre a legvilágosabb van, mert hamarosan valami lejtőn rángat minket lefelé.
- Ne olyan heve..se…ven. – koccantak össze a fogaim, ahogy jó nagyot léptem elnézve a mélységet. – Valaki valami zsibbasztót tett az italomba, alig érzem a lábikámat. – nyöszörögtem a férfi karjába kapaszkodva.
Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan értünk már megint egy hajóra, de a szűk falakból legalább azt felismertem, hogy azon vagyunk.
- Hová utazunk? – néztem kérdőn Rickre, mert valamiért ő volt az egyetlen biztos pont. – És mivel én vagyok a Bolhapiac ura, így AKKOR KIBLÁBOLOK? AMIKOR CSAK AKARÓDZOK! – ordítottam a férfi fülébe halkan, ahogy kérte.

-Gyorsan, gyorsan, hevesen! - rikkantottam összegezve Maverick és Melissa javaslatát.
Azonnal alakot váltottam, majd hogy őket se hagyjam hátra közéjük röppenve elkaptam mindkettőjük hajából egy-egy tincset (Maverick rövid szálai többször is kicsúsztak az ujjaim közül), és sietős szárnycsapásokkal folytattam az utamat felkapva két útitársamat, hogy a magasba emelve őket hazáig reptessem mindkettőjüket. Legalábbis így képzeltem. A valóságban teljesen kényelmesen tudták tartani a saját tempójukat, én ugyanis a nagy részegségben még a hajtincseiket is alig bírtam el, és inkább kapaszkodtam bele bizonytalan ívű röptömben, mintsem annál fogva szállítottam volna őket. Mindenesetre nekem ez nem tűnt fel, így amikor megérkeztünk, mielőtt még elengedtem őket, elrikkantottam magam:
-Vigyázat, landolunk!
Aztán ugyanazzal a lendülettel elvesztve az egyensúlyomat Melissa fejére pottyantam, de némiképp félreértettem a helyzetet.
-Ne nézz oda, zuhanunk! - kiáltottam fel pánikolva, és gyorsan eltakartam a szemeit a szárnyammal.
Mikor megnyugodtam, hogy az iszonyú légikatasztrófa után mindketten sikeresen életben maradtunk, de csodával határos módon még csak maradandó sérüléseket sem szereztünk, visszakormányoztam magam a padlóra, és emberi alakomban folytattam az utat az űrhajó bendőjébe.
-Igazad van, Melissa - öleltem át a nővérem vállát, Maverickre meg kiöltöttem a nyelvem. - Vedd kurtamásul, hogy ő akkor akar, amikor kiabál!
Amikor elértünk a szobánkig, igazából már minden vízszintes felület ággyá alakult a szememben. Kellett a finoman támogató taszigálás oldalról, hogy megtaláljam az igazi, valóban erre a célra faragott és megvetett bútort, nem sokkal Melissaé mellett, amibe azonnal belehuppantam magammal húzva Mavericket is.
-Gyere, na, még nem mutattam semmit - morogtam már félálomban elfészkelődve a takaró alatt, Mavericknek egy zsebkendőnyit sem hagyva belőle. - Megmutatom, hogyan... hogy szoktam... al.. alu... NEM KAPCSOLTAM LE A TŰZHELYET!... Ja, én nem is szoktam főzni... Jó éjszakát, mami - intettem Melissa felé.
Még emlékeztem arra, hogy vagy Maverick felsőjét vagy a lepedőt szorongattam, de aztán jó pár órára filmszakadás. Azt hiszem, elaludtam.

-Na jól van, elég lesz! - Jelenti ki szigorúan, mielőtt visszaveszi a szörpjét, és az asztal közepén álló vázába önti azt. - Kezdtek sokat énekelni.
A hazaút eseménytelenül telik, vagy csak kezdi megszokni a két lány őrültségeit? Nem is igazán fontos, a lényeg, hogy élve jutnak el a kikötőbe, igaz amikor Chloe artikulátlan visításba kezd sárkányként, lekapja őt Melissa fejéről, mielőtt az meg Jetiként kezdene rohangálni a hirtelen beállt sötétben, és a földre teszi.
-Esküszöm, mint a rossz gyerekek...
Később ez csak még inkább fokozódik minden kinyújtott nyelvvel, és kiáltással, amitől már a füle is sípol, de annyira, hogy a gondolatait is alig hallja, de azért Melissa szobáját még megtalálja, benne a két ággyal. Először a szoba tulajdonosát dobja le az egyik ágyra - remélhetőleg arra, amelyikre kell, sosem járt még itt - aztán Chloe-t veszi az ölébe, és fekteti az ágyra, jóval gyengédebben, most, hogy mindkét keze a rendelkezésére áll. Már éppen mozdulna, hogy betakargassa a nőt, de ebben nem kell neki segítség, így elég csak arra koncentrálnia, hogy lefeszítse a nő ujjait a karjáról. Nem könnyű meló...
-Semmi baj, majd holnap ha...
Szabályosan hátraugrik ijedtében, amikor a nő felkiált, aztán a szemeit forgatva lép még távolabb, most hogy kiszabadult. A szoba elhagyása előtt még betakargatja a beszívott mosómedve pózban fekvő Melissa-t is, nehogy megfagyjon reggelig nadrág nélkül, aztán kifelé menet még ad nagyon óvatos puszit Chloe halántékára, utána azonban mint a villám kioson, hogy végre a saját "szobájába" kerülhessen. A raktérbe érve kibontja hálózsákját, bebábozódik, aztán a hátát a légzsilipnek döntve előhúzza labdáját, és a szemközti falnak kezdi dobálni azt.
~Mázli, hogy itt jobb a hangszigetelés...~

Igazán nem számította a hajó felé tartva, váratlan légitámadásra, így a fülembe rikoltó éles hangra és a fejemre pottyanó potyautasra csak egy dühös morranással reagáltam, de mielőtt még automatikusan átváltoztam volna, megláttam az előttem visszaváltozó Chloe-t, így azért az alkoholgőzös agyam már el is felejtette ezt a kis malőrt.
- Te vagy az én legdrag..bb….leggrada….legdrágább testvérem. – öleltem vissza, hiszen ő mindig támogatott engem, ahogy most is.
Megérkezve egy szobába, ami felettébb ismerős volt, hamar egy vízszintes és puha felületen találtam magam és már csak egy boldog sóhajjal vettem tudomásul, hogy a másik ágyra Chloe került és mintha Rick –et is ott láttam volna, de aztán győzött a szesz és én szabályosan beleájultam egy mélységes mély álomba.

Másnap reggel iszonyú fejfájásra ébredtem és még csak arra volt erőm, hogy csukott szemmel nyöszörögjek egyet. Fogalmam sem volt hol vagyok, de még arról is csak halvány emlékeim voltak, hogy ki vagyok.

A reggel iszonyú fájdalmas volt. Több okból is.
Az első, ami azonnal belém hasított, pedig még a szememet sem nyitottam ki, a szinte elviselhetetlen fejfájás volt. Úgy éreztem, mintha belülről lézerkalapáccsal akarnák felaprítani a koponyámat. Ezt egészen addig vettem kifejezetten zokon, amíg eszembe nem jutott, hogy minderről én tehetek.
Nem jól lazítottam. Megpróbáltam, de biztos, hogy nem így kellett volna végződnie. De akkor is... még el kell telnie némi időnek, mielőtt Melissa újra megkísérelhet tanítgatni, mert az alkoholnak csak a gondolatára is forogni kezdett a gyomrom. Ez volt a második fájdalom. A kudarc, hogy nem sikerült rendes civilként lazítanom.
A harmadik pedig akkor nőtte ki magát tekintélyes méretűre, amikor végre szétpislogtam a szemhéjaimat, hogy utánanézzek, miért is mozog az ágyam, holott már egyáltalán nem szédültem. Puhának ugyan puha volt, ahogy egy ágynak lennie kell, de valahogy mégis más volt. Elhúztam a szárnyamat az arcom elől, amiből gyorsan kitaláltam, hogy én bizony sárkányként aludtam át az éjszakát. Jobban megnézve pedig az egyre ismerősebb szőrös fejet, rájöttem, hogy én bizony nem csupán sárkányként aludtam, de nem máshol gömbölyödtem össze, hogy kényelmesen pihenhessek, mint a minket eddig tutujgató Maverick hasán, aki a hátán fekve húzta még mindig a lóbőrt. Ez volt a harmadik. A vasmarokkal szorongató szégyen.
Erőtlenül kászálódtam lábra, de szinte azonnal megbotlottam, és kezemet-lábamat-szárnyamat széttárva terültem szét Maverick mellkasán apró nyekkenéssel.
-Én ezt nem hiszem el - nyüszítettem fel megsemmisülten.
Nem is néztem oda, hogy vajon felébredt-e, azonnal legurultam róla, majd miután tompa puffanással megérkeztem a földre, azonnal kifelé vetem az irányt. Ha meg is szólított, nem fordultam vissza, csak hátralegyintettem neki egyet, és fáradt-erőtlen mozdulatokkal totyogtam ki, hogy megkeressem Melissat. Mikor megtaláltam, kétségbeesett pillantást vetettem rá a magasba, majd a lábára mászva átöleltem a a bokáját, miközben egyre csak a fejemet ráztam, mintha azzal elhessegethetném a sűrű homályt, ami csak mozaikos képeket engedélyezett emlékként használni a tegnap éjszakáról, de azok is olyan hihetetlennek tűntek, hogy képtelen voltam elhinni, hogy én tényleg részt vettem ebben a bizarr éjszakai mulatozásban.
-Szent ég, Melissa, mi történt velünk? - nyögtem könyörgő hangon, hátha azt fogja mondani, hogy csak rosszat álmodtam. - És miért fáj ennyire a fejem? Alig emlékszem valamire... csak, hogy ittunk... valamit...

Az éjszaka folyamán mintha megváltozna a hajó burkolata, és a kopottas, életveszélyes állapotú fém helyett mintha betonból lenne az egész, akárcsak a cellában, ahova akkor zárták a Hereford-ban, amikor még rájöttek, hogy ő volt a tettes...vagy miután bármi történt, bedobták oda őt is. nagyon nem zavartatja magát a helyszíncsere miatt, hisz egyre szűkülő látómezejének köszönhetően úgyis alig fogja fel, és a labdát is egyre nehezebb elkapni a kézzel, ami minden mozdulatával egyben legyint is felé, hogy hagyja már békén. Aztán furcsa dolog történik. Ezúttal a másik oldalon aludni képtelen Chloe annyira felbőszül, hogy sárkány képében ront be a szobába, hogy felgyújtsa őt, fél úton azonban mintha meggondolná magát, mert őszinte meglepetésére összegömbölyödik mint egy macska, és a mellkasán kezd szuszogni. A látvány annyira ledöbbenti, hogy a labdát eszébe sem jut elkapni, így az árván pattog jó messzire, ő pedig inkább új alvós társát kezdi cirógatni. Órákkal később arra ébred, hogy valamiért fázik a hasa, és mintha valami neszt is hallott volna, bár ezen a hajón ez nem szokatlan. Lassacskán felül, és egy nagy ásítás kíséretében kinyújtóztatja karjait.
~Ez de fura álom volt! Pedig nem is ittam sokat! Na jó, ideje bedobni ezt a hálózsákot a mosásba. Kezd szaga lenni, és valamiért tele van sárkány lábnyomokkal...mi a...~
Csodálkozva néz az anyagra, aztán megvakargatja a fejét.
~Okkkké, nem álom volt...na jó, akkor most abbahagyom az idétlen vigyorgást, aztán ránézek a lányokra. Szinte biztos, hogy túlélték az éjszakát de...jobb az óvatosság.~
A folyosókon halkan osonva, hogy ne ébressze fel a két öreget, jut el Melissa szobájához, ahol kopog egyet a nyitott ajtón, majd bedugja a fejét, lepillant, aztán mintha nem látott volna semmi írtó furcsát, Melissa-ra néz, hisz jelenleg csak az ő szavát értheti.
-Minden rendben? Tegnap kissé...inkább ne beszéljünk róla. A lényeg, megmaradtok?

Igazán borzasztóan éreztem magam. A fejfájáson kívül, amitől majd szétszakadt a fejem, ahogy megmozdultam, még a gyomrom is forogni kezdett és komolyan elgondolkoztam rajta, hogy talán legjobb lenne meghalni. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy mi történt, vagyis ez nem lenne teljesen igaz, hiszen voltak emlékeim, de azt reméltem, hogy azok csak valami rémálom részei lehetnek és valójában valami idegen faj elfoglalta a hajót és megmérgezett, azért érzem ilyen cefetül magam.
Még mindig csak résnyire nyitott szemmel, amitől máris erősödött a fejfájásom, felültem az ágyon és kis ideig azon igyekeztem, hogy ülve is maradjak.
Ekkor totyogott be a sárkány…..hmmm….., aki kis gondolkodás után azonosítottam Chloe-val, és legnagyobb megrökönyödésemre ott nyüsszögött a bokámon, mint egy eltévedt mosómedve, de lassan kezdtem rájönni, hogy talán pont az a baja, mint nekem, sőt…….ahogy egyre több emlék villant be, az a szörnyű gyanúm támadt, hogy talán még több baja is támadt, mint nekem.
- Ó, jaj Chloe! – nyöszörögtem vissza rekedten. – Azt hiszem kicsit többet is ittunk a kelleténél! És ugye nem? Nem történt semmi közted és …….közte között?
Mielőtt azonban sürgősen tisztáztuk volna a tisztázni valót valaki éktelenül dörömbölni kezdett és az ajtóban megjelent az emlegetett, aki piszokul kipihentnek és frissnek tűnt, még kétnapos borostásan is.
- Ezen még komolyan vívódnom kell, de ha belegázoltál a húgom becsületébe, akkor…..- a hangom egy haldokló bálnához inkább hasonlított, mint komoly fenyegetéshez, és ráadásul a pisztolyomat sem találtam, viszont rá kellett jönnöm, hogy csak egy rövid nadrág és egy hosszú ing van rajtam, ami miatt igen furcsán és gyanakodva néztem Rick-re.
- Mi a fene történt itt? – néztem most már én is fenemód kíváncsian a férfira.

Mivel a sárkány még mindig a szárnyai alá dugja a fejét - ami egyébként nagyjából annyira megszokott látvány, mint egy ananászt legelő rózsaszín teve a Mars Deimos nevű holdján - megint Maverick-en a sor, hogy kinyissa a száját. A kísérésnek, hogy gonoszul vigyorogjon a lányokra sokkal könnyebb ellenállnia, mint hinné, leginkább azért, mert nem is érez ilyesmit. Nem tudja miért, de valahogy együtt tud érezni mindkét nővel, és kicsit sajnálja is őket...biztos mert a másnaposság neki is közeli ismerőse.
-Nem történt az égvilágon semmi - hazudja folyékonyan, mint akit nem is érdekel különösebben az egész - Chloe este felhívott, és hallottam a hangotokon, hogy kezdtek kidőlni, ezért értetek mentem. Amikor odaértem már az asztalon támaszkodni is alig bírtatok, ezért visszatereltelek titeket a hajóra. Út közben valamiért átváltoztatok mindketten, majd vissza, ezért van rajtad a dzsekim.
Végigméri a szakadt, száradt vértől szennyezett ruhadarabot, amit még mindig visel a fekete hajú nő, aztán lemondóan legyint.
-Majd dobd ki, ha már nem kell. Na szóval, hazahoztalak titeket, és lefeküdtetek. Ennyi. Utána gondolom aludtatok, én igen, az biztos. Na, de most megyek, és keresek valamit amivel kimoshatom ezt az eper ízt a számból...rátok is rátok férne egy kis kávé, és jobb ha siettek. Nemsokára magához tér a két öreg, és ha azt hiszitek TI vagytok másnaposak...Na pá.
Ezzel magára hagyja a két lányt, és megindul a konyha felé, hogy tényleg öntsön magának egy bögrével abból a barna löttyből, amit itt kávénak neveznek, annak ellenére, hogy hideg, és megáll benne a kanál.

Először komoly fejtörést okozott Melissa kérdése. Egyébként is kifejezetten pontatlan volt, hiszen sok minden történt köztem és Maverick között (egymás oldalán harcoltunk rengeteg összecsapásban, tegnap lényegében ő volt a járókeretem stb.), úgyhogy nem tudtam értelmezni, hogy egészen pontosan mire gondol. Ennél fogva hamar abbahagytam a bólogatást, amit az a kijelentése indokolt, hogy túl sokat ittunk. Nekem ugyan nem volt összehasonlítási alapom, de ez nekem is túlzásnak tűnt.
Mikor azonban Maverick megjelent (én pedig még mélyebbre fúrtam a fejemet szégyenemben Melissa bokái közé), már számomra is világossá vált, mire gondolt. Mivel én nem sok mindenre emlékeztem, a gyanúra, hogy esetleg belerondítottam kettejük kapcsolatába egy be nem tervezett szexuális aktussal, a rémület markolt a szívembe, hiszen a nővéremet semmiképpen nem akartam bántani. Mavericket meg... hát ha egy férfit lehet szexszel bántani... na jó, végül is őt sem. Azonnal felé kaptam könyörgő tekintetemet, hogy ugye nem csináltunk semmi meggondolatlanságot, de szerencsére megnyugtatott, hogy nem történt semmi. Megkönnyebbült sóhajjal adtam ki magamból a félelmemet egy kisebb lángcsóva képében, majd megnyúlva emberré váltam, hogy szembenézzek a férfival, akinek megnehezítettem az éjszakáját.
-Szeretném megköszönni a segítségedet - ráztam meg a kezét, ha hagyta, miután odaléptem hozzá. - Ezen a téren eléggé tapasztalatlan vagyok, és ki tudja, milyen őrültségeket műveltem volna az alkohol befolyása alatt, ha te nem vagy ott. És ráadásul még Melissara is vigyáztál! Ha én katonához méltatlanul is viselkedtem, a te példás magatartásod mindenképpen dicséretet érdemel. És megígérem, hogy ez soha többé nem fog előfordulni.
Aztán Melissahoz fordultam.
-Sajnálom - mondtam kicsivel több, tehát talán már észlelhető mennyiségű érzelemmel a hangomban. - Én megpróbáltam, de úgy látszik a lazítást nem nekem találták ki. De ne aggódj, sosem szándékoztam lefeküdni Maverickkel. Legalábbis nem mostanában, de jövő hónapban azt hiszem, Billy szabadságon lesz a Marson, úgyhogy akár lehet is róla szó, de csak akkor ha te is beleegyezel, mert ha neked kell, akkor keresek mást. Tudom, hogy mindig tagadjátok, de lényegében együtt éltek, úgyhogy adja magát. Még akkor is, ha szerinted Mavericknek valamiféle érzései vannak irántam.
Elgondolkodva vakargattam meg a fejem. Ezt még meg sem kérdeztem a másik érintettől.
-Tényleg - néztem ismét a férfira gyakorlatias kíváncsisággal -, igaza van? Azért mentünk el randevúzni, mert vannak érzéseid? Engem nem zavar, csak én azt hittem, hogy küldetésen voltunk, ahogy mondtad. Az előre nem egyeztetett kódokat nehéz értelmezni.

Chloe továbbra is szégyenlősnek tűnik még a jelenlegi alakjában, ami még mindig annyira szokatlan látvány Maverick számára mint egy... hát, pár hónapja lehet sárkányt mondott volna, vagy Jeti-t, de nyilván az már nem újdonság, úgyhogy legyen mondjuk Pegazus póni, szivárványszárnyakkal. Természetesen nem ellenkezik a kézfogás ellen, a köszönetre pedig csak biccent némám.
-Ha ez vigasztal, a legtöbb eltávos katona pontosan így viselkedik, és egyébként...
Itt eszébe jut az a csók, ami kimondottan jól esett neki azon az éjszakán, egészen addig, amíg abba nem maradt, és...nos tudjuk mi történt utána. Addig viszont nagyon jól érezte magát!
-Nem voltatok annyira vészesek...Melissa még meg is nevettetett egy párszor, és neked is volt pár jó dumád, tényleg csak azért hoztalak haza titeket, mert nem akartam, hogy ott aludjatok el...
Aztán már menekülne is, de nem tud elég gyorsan megszökni ahhoz, hogy ne hallja meg már megint...
~Billy...vajon hány évet kapnék, ha hülyére vernék minden Billy-t aki a Marson nyaral? Mellesleg megérdemli, ha pont ide képes utazni az egész Naprendszerben.~
Arra, hogy akár esélyes is lehetne hamarosan...hát, inkább úgy dönt, hogy nem mond semmit. Úgyis valami olyasmi lenne belőle, hogy "kösz, de nem lehet, félek beléd esnék", de jobbnak látja, ha nem beszél érzelmekről a nő előtt, nehogy elkérje róluk a kapcsolási rajzot. Annál meglepőbb, hogy aztán Chloe hozza fel ezt a témát. Maverick félrenyeli a levegőt döbbenetében, és a szobát sem tudja elhagyni, pedig ha valamikor, most aztán szívesen lenne máshol. Aztán amire visszafordul, eszébe jut, hogy ő nem egy 16 éves kamasz gyerek, és talán nem is kéne úgy viselkednie, ha már tegnap olyan jól megállta...többnyire.
-Igen, igaza van - vallja be, ha már úgysem zavarja őt...csodálatos! - Amiket mondtam neked az étteremben, az nem kód volt...
Na jó, valóban nem kiskamasz, de azért picit feszélyezi, hogy az érzéseiről úgy kell beszélnie, hogy egy szobában van velük a szíve választottjának másnapos, hirtelen haragú, alakváltó nővére, aki helyből nem csípi őt.
-De ne aggódj miatta. Ha te nem akarod, én megértem. Na, de most már tényleg húzok innen, hogy valaki fel tudjon öltözni végre.
Ha nagyon ragaszkodnak a társaságához, a folyosón várja meg, hogy Melissa végre magára húzzon legalább egy nadrágot, ha annyira nem, akkor viszont betámadja a konyhát azért a kávéért.

Nagyon bajban voltam a tegnapi nappal, hogy nem emlékeztem semmire, vagyis csak részletekre és azok sem tetszettek, de ha megpróbáltam, olyan fejfájás kapott el, hogy inkább nem próbálkozta, így aztán kénytelen voltam arra hagyatkozni, amit Rick mondott, bár erősen voltak kételyeim.
Viszont azon meglepődtem, hogy Chloe még meg is köszönte azt, amire ő sem emlékezett.
- Hé, hé! Ennek semmi köze ahhoz, hogy te katona vagy! – szúrtam közbe felháborodva. – Te is lazíthatsz egyszer-kétszer és ahogy Rick mondja, nem te lennél az egyetlen, aki kicsit kirúg a hámból. – replikáztam, de csak halkan, mert már az előző felkiáltásnál is éles villanások jelentkeztek a szemem előtt.
Még csak az hiányozna, hogy Chloe itt lehúzza a rolót, aztán máskor hat lóval sem tudom elhúzni majd egy kis lazulásra.
- Tessék??????? – hápogtam aztán, ahogy eljutottak az agyamig a testvérem agyament feltételezései. – Hogy mi??? Hogy én és…..ez? – böktem az ajtóban megdermedő és legalább annyira értetlenül pislogó hímre, mint amennyire én nézhettem ki a fejemből. – CHOLE! Ez honnan a jó űristenből sakkoztad ki? – fakadtam ki most már nem törődve a szétesni készülő fejemmel. – Hát ennyire nem lehetsz vak, hogy nem veszed észre, hogy majd kiesik a szeme, mikor rád néz? Mi meg örülünk, ha egy hajóban elviseljük egymást! – forgattam meg a szemeimet ennyi értetlenség láttán. Bár szívesen lelőném, amiért közeledik hozzád, Billinél biztos jobb és úgy látom még elég jól viseli a…..a…..különcségeidet. – fejeztem be jóval finomabban mint gondoltam volna. _ és most mindenki tűnjön a kabinomból, mert egyrészt fürödni akarok, másrészt felöltözni és különben is……- Rick hasonó megjegyzését természetesen elengedve a fülem mellett, toltam ki őket dühösen az ajtón, hogy még a lazulás sem úgy sikerült, ahogy eredetileg terveztem volna. – És odakinn egyeztessétek a kódjaitokat. – csaptam rájuk az ajtót.

Reménykedtem benne, hogy amennyiben most kerül megtárgyalásra Maverick irántam táplált érzése (Vagy érzései? Hogy működik ez?), akkor számomra is érthetően fogalmaznak, mert én csak éreztem volna biztos talajt a talpam alatt, ha legalább a kapcsolási rajzát megkaptam volna, erre viszont valami azt súgta, hiába várnék. Főleg azok után, hogy ismét sikerült kiborítanom Melissat, inkább úgy döntöttem, nem most fogok előhozakodni a különféle igényeimmel a megbeszélés gördülékenyebbé tételéért. Csak éljem túl kétszáz elhalálozás nélkül a következő tíz percet, és akkor már sikeresnek volt mondható a tárgyalás. Legalábbis ahogy a nővérem lobogó tekintetét elnéztem, feljebb nem volt sok értelme helyeznem a kívánságaimat.
-Ti beszéltek érzelmekről, én csak szexuális együttlétről - emeltem fel védekezőn a kezeimet. - Ha eddig nem is volt, csak jelezném, hogy talán nem ártana. Elég feszültek vagytok mindketten. Te, Melissa nyilvánvalóan mindjárt szétrobbansz, Maverick meg furcsa dolgokat érez. Megpróbálkozhatnátok egy kiadós gőzkieresztéssel.
Ami a nővéremet illeti tényleg már csak hiányzott, hogy tüzet okádjon, és bár valamelyest már hozzászoktam a temperamentumához, miután kilökdösött minket a szobájából, szigorú kiosztásának hatására, hogy odakint egyeztessük a kódjainkat, reflexszerűen vigyázzba vágtam magam.
-Értettem! - harsogtam, de feszes tartásomon csak azután lazítottam, hogy az ajtó döndülve bevágódott előttünk.
Aztán Maverickhez fordultam. Szerettem volna tisztázni vele a helyzetet, még akkor is, ha nem mozogtam kimondottan otthonosan e téren.
-Nézd - kezdtem komolyan -, amennyiben valóban randevú volt a legutóbbi bevetésünk... mármint tényleg randi-randi, akkor figyelmeztetnem kell téged, hogy én nem szoktam hosszútávú párkapcsolatokba bonyolódni. Semmi személyes, ne vedd sértésnek. Ez nem rólad szól, hanem arról, hogy nem akarom, hogy bármi befolyással legyen a munkámra. Melissaért már így is akármennyi szabályt hajlandó lennék áthágni, nem szeretném, ha lenne még valaki, aki miatt még inkább vesztenék az objektivitásomból. Éppen ezért kéthavonta létesíthetünk szexuális kapcsolatot, de semmi többről nem lehet szó. Megérted, ugye?

~Űristen? Na, ilyet sem hallottam még eddig, csak egy valakitől...de ezek szerint terjed az ige.~
Egyre gyakrabban fordul elő az a kényelmetlen helyzet, hogy Maverick azon kapja magát, hogy egyet értenek Melissa-val. Most például minden szó, ami elhagyta a száját, igaz volt a véleménye szerint. Valóban megérdemel a vöröske egy kis lazítást néha, tényleg ki van zárva, hogy ő és az őrült nő között legyen bármi, az a Billy tényleg egy rohadék, és legfőképpen: marhára itt az ideje, hogy végre kitakarodjanak abból a szobából mind a ketten!!!
-Ne aggódj, nem veled van baja, csak a másnaposság miatt ilyen hisztis - biccent az ajtó felé, amikor az bezáródik mögöttük. - No, én most már tényleg lépek, mielőtt eszébe jut, hogy a migrén ellen az embervér a legjobb...
És menne is, de még milyen szívesen, ám ma már kitudja hanyadszor, megtorpan, ahogy Chloe hozzászól. Nem néz a nő arcába, ahogy az hozzá beszél monoton, katonás hangján, helyette inkább a szemközti, fullasztó közelségben álló falat figyeli, amit úgy tervez, nemsokára még közelebb lesz, amikor bele veri a fejét, ha ez az istencsapás, akibe képes volt belesni tovább beszél olyan távolságtartóan a legintimebb érzelmekről, hogy az már férfi létére az őrületbe kergeti lassan. Hosszú másodpercekig csak áll ott, háttal a nőnek, arra a szimpatikusan kemény falra meredve, lehajtott fejjel, aztán vesz egy mély levegőt, kihúzza magát, és egyszerre, mintha egy métert nőne, úgy magasodik Chloe fölé, amikor megfordul.
-A nővéred téved. Nem viselem jól a különcségeidet...pont azokat szeretem benned. Imádom, ahogy nem tűröd el senki baromságát, ahogy a zajos, idegesítő világ elcsendesül körülötted, mintha neked vágná magát haptákba, és azt a szenvedélyt is, amivel igenis törődsz másokkal, bármennyire mélyen is eltemeted ezt magadban. De főleg, imádom, hogy érted nem kell aggódni, mert fel vagy készülve mindenre, és megoldasz bármit.
Tenyerét a falnak támasztja, hogy kissé előrébb dőljön. Az eddigi kissé hevesebb szózathoz képest az utolsó mondata jóval halkabb:
-Bár a szeretteim közül mindenki olyan lett volna mint te, akkor nem csak múlt időben léteznének.
Másik kezét is a falnak támasztva, gyakorlatilag közrefogva a nőt.
-A kérdésedre válaszolva: igen, megértettem a szabályokat.
Aztán hirtelen, kihasználva, hogy másnaposan még nem az igaziak a nő reflexei, egész testével a falhoz nyomja őt, felkarját pedig a feje mögé rakja, hogy azért azt ne üsse be, amikor ajkait az ajkaihoz nyomja, és egy rövid, de annál hevesebb csókot ad neki. Szinte el sem kezdődik, és már vége is, ő pedig hátrébb lép Chloe-tól.
-De tudod, a szabályok már a seregben sem hatottak meg, és ezen nem most fogok változtatni.
Ezzel hátat fordít neki, és most már tényleg megindul az az átkozott konyha felé.
-Ó, és feladni sem az erősségem! - Kiáltja még búcsúzásképpen a válla felett.
~Na jó, ilyen nincs...ez álmában elment epret legelni, vagy mi a fene?~

Maverick váratlan szóáradatára mosolytalan arccal biccentettem.
-Köszönöm ezt a pozitív értékelést.
Bár nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen dicshimnuszt, azért jól esett, hogy egy kollégám ilyen jó véleménnyel van rólam. Ahogy közeledni kezdett, végig tartottam a szemkontaktust, figyelemmel kísérve a mondandóját, de egy centimétert sem hátráltam, még a fejemet sem húztam el. Nem volt mitől tartanom, mint már ő is nagyon helyesen megállapította, tudok magamra vigyázni. Tőle meg a tapasztalatok alapján nem kellett támadásra számítanom. Igaz, kicsit furcsálltam, hogy szükségesnek találta az ekkora közelséget, hiszen nem voltam sem süket, sem közellátó, de még akkor sem védekeztem, vagy hátráltam, amikor már mindkét kezével a fejem mellett támaszkodva hajolt fölém.
Amikor azt mondta, hogy megértette a szabályokat, szólásra nyitottam a számat, hogy megdicsérjem a felfogóképességét, de mint kiderült, ez igen elhamarkodott lépés lett volna a részemről, ugyanis belém fojtva a szót igen heves mozdulattal megcsókolt. Mivel éppen az imént kosaraztam ki, úgy éreztem, ennyi vigaszdíjat megérdemel, hiszen szegényke olyan kis gyenge érzelmi téren, hogy ez neki talán tényleg túl sok volt, de nem mondanám, hogy én különösebben átadtam volna magam a pillanat varázsának. Egyrészt, mert én nem éreztem ilyesmit, másrészt mert nem is tudtam, hogy azt hogy kell. Így hát nyitott szemmel, kifejezéstelen arccal vártam ki, amíg végzett.
Megjegyzésére rosszallóan vontam fel a fél szemöldökömet.
-Erre azért nem volnék büszke - jegyeztem meg.
Megvártam, amíg a konyha felé vette az irányt, anélkül, hogy akár csak a leghalványabban is éreztem volna bármit, ami... hát nem tudom, nem értek hozzá, úgyhogy fogalmam sincs, mit kellett volna éreznem. Majd megkérdezem Melissat. De jelenleg csak mintha egy bajos közkatonával lettem volna egy picit engedékenyebb, hogy könnyebb legyen elfogadni a kemény, de szükséges szabályokat. Hátradobott mondatára viszont már alig látható mosolyra görbült a szám.
-Erre talán már egy picit - morogtam az orrom alatt, majd utána mentem, hogy én is igyak egy kávét, hátha az jótékony hatással lesz a fejfájásomra, ami már majd szétrobbantotta a koponyámat.
Megvártam, amíg ő már végzett, csak azután öntöttem magamnak is egy bőséges adagot, majd feketén, ahogy szoktam kortyolgatni kezdtem a forró, élénkítő italt.
-De nem lesz belőle rendszer - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, ha kellett a hátának, miközben egy székre ülve vártam, hogy Melissa is csatlakozzon hozzánk. - Billy-vel is ritkán szoktam csókolózni, de ha nem tartasz rá igényt, hogy veled cseréljem le, akkor sajnos el kell fogadnod, hogy nem tarthatsz igényt a számra. Nem mondom el Melissanak, hogy megérhesd a holnapot, de ez volt az utolsó.
Valami furcsa, feszítő érzés azért szorongatta a mellkasomat, ami különös módon mindig akkor erősödött fel, amikor belenéztem Maverick szemeibe, amiről leginkább egy bánatos kiskutya jutott eszembe. Na, persze, hogy annak meg aztán mi köze volt az egészhez, már végképp talány volt a számomra, de valahogy nehezemre esett szabadulni a kellemetlen érzéstől. Egészen biztos, hogy a tegnapi túlzott alkoholfogyasztás volt a ludas, hiszen mi mással magyarázhatnám a hirtelen rám törő késztetést, hogy finoman megcirógassam Maverick arcát? Hát egyébként nem lett volna semmi értelme. Hogy ezt az egészen őrült és logikátlan vágyamat levezessem valahogy, az érkező Melissahoz lépve szorosan átöleltem, adtam egy cuppanós puszit az arcára, és a legkedvesebb hangomon kérdeztem meg tőle, hogy nem kér-e egy kávét.
-Még meleg.

Mivel Chloe - ha épp nem egy ezerfős hadsereg elől bujkálnak éppen - általában csak akkor hajlandó fele olyan halkan beszélni, mint egy kiképző őrmester - és akkor is csak a "pihenj" utasítást követően - ezért aztán utolsó halk morgolódására Maverick arcára is mosoly húzódik. Az már csak jó, ha nem szeretné, hogy feladja nem?
~Szóval ilyen érzés megragadni minden fűszálat? Mennyei...~
Ha már itt tartunk, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, amikor meghallja, hogy követi őt a nő - na jó legyünk reálisak, abba az irányba megy, amerre ő, és a másik irány a légzsiliphez visz ezen a parányi hajón - valamiért örül a dolognak, és még arra is hajlandó, hogy abbahagyja a morgást, és fintorgást...míg meg nem ízleli a kávét.
~Ezen a hajó nem ismerik a cukrot???~
Mikor kiderül, hogy igen, beledob vagy négy kockát a bögréjébe, majd amikor kortyolgatja az italát, feszülten figyel Chloe minden szavára. Na nem, nem azért, mert ahol ül, remek rálátása van valami szépre, bár ez sem hátrány, viszont az ok, amiért minden figyelmét a nőnek szenteli az, hogy a szűk űrhajón az íjával nem sokra menne, és mivel itt a legénység minden tagja felfegyverzett pszichopata, kérdés sem lenne, hogy végül kinek kéne feltakarítani a kiprüszkölt kávét, ami védjegye minden olyan embernek, aki nem teszi meg a kellő óvintézkedéseket, ha a vöröskével beszélget.
-Ahogy gondolod - feleli, lezseren megvonva a vállait. - Úgyis csak részegen csókolsz jól.
Valójában több mint jól, de többet ma már nem vall neki szerelmet, most, hogy vette a fáradtságot, és gondolkodott egy hetedmásodpercet a dolgon. Inkább csak belekortyol a kávéjába óvatosan...nagyon óvatosan, és lassan.
-Amúgy...nem pont két hónap telt el, amióta összefutottunk a holdon? Csak úgy eszembe jutott...
Aztán megjelenik Melissa is és...a következő jelenet elgondolkodtatja Maverick-et.
~Hmmm, miért van az, hogy erről egy ősrégi film jut eszembe, egészen pontosan a birodalom visszavág egyik jelenete?~
-Reggelt bundás. Ha rám hallgatsz, te is teszel bele egy kis cukrot...legalábbis, tegnap, miután azzal a nővel smároltál, nagyon panaszkodtál, hogy keserű a szája, ez pedig tuti ezerszer rosszabb.
A mondat második részével természetesen megvárja, amíg a fekete hajú nő már csak dacból is belekortyol az édesítetlen fekete löttybe, és persze igyekszik köpéstávon kívül maradni.
-Nyugi, nem felejtetted megadni neki a számodat.

Miután kitessékeltem a kéretlen lakóimat, még egy darabig füstölögtem az ajtónak dőlve, de aztán levéve magamról a szakadt dzsekit és a pólót, jó ideig áztattam magam zuhany alatt, amitől kissé fel is frissültem, és a fejfájásom is tompult, de azért még a biztonság kedvéért, belőttem magamnak egy gyorsan ható fájdalomcsillapítót az elsősegély felszerelésből.
Mire felöltöztem, egészen normálisnak kezdtem magam érezni, ezért úgy gondoltam meg érdemlek egy jó nagy adag kávét, hogy teljes legyen a boldogságom.
Persze erősen rontott az összképen, hogy a konyha egy túlzsúfolt heringdobozhoz volt hasonlatos, mivel már a jórészét elfoglalta Rick és a húgocskám, de hát kellett a kávé a túlélésemhez, így kénytelen voltam bepréselődni én is.
Az ölelést önkéntelen viszonoztam, habár fogalmam sem volt, hogy mit tettem érte és Chloe-tól ilyet érzelembombát kapni, csak valami olyan szörnyűségre utalt, hogy gyanakodva néztem körül, a kezem a pisztolyomra téve.
- Valami történt? – kérdeztem végül az arcukat fürkészve, de azért bólintottam a kávé kínálásra.
- Nem kére…….BUNDÁÁÁÁÁS!!!! – kaptam elő reflexből a fegyverem és szegeztem Rick homlokának, ami nem volt nehéz, mivel egy karnyújtásnyira szürcsölgette a kávéját. – Ez kb. ugyanabba a kategóriába esik, mint a Cu…..- nyeltem egyet, - mint az a szó, amit nem mondhattok ki! – néztem rá összeszedve magam villámló szemekkel.
Aztán eljutott a tudatomig a mondat kissé késve érkező része, mikor már leengedtem a pisztolyt és éppen beleittam volna a kávémba. Szerencsémre csak a levegőt nyeltem félre, de attól is kidűlledt szemekkel kaptam köhögő rohamot.
- Mimimi? Mit csináltam? Na nem? – ráztam a fejem kétségbeesetten. – Arra biztos emlékeznék, hogy én….egy….nővel…..NEM!
Ismét a szeme közé nézett a stukkerom a következő pillanatban.
- És TE hagytad? Minek voltál ott, ha nem akadályoztad meg! Chloe, nagyon bánnád, ha ellőném valamilyét?

Nem mondom, hogy különösebben fontosnak tartottam volna az olyan részleteket, mint hogy pontosan hogyan is csókolok (már csak azért is, mert ritkán alkalmaztam, és akkor is inkább csak beadtam a derekamat, ha a partnerem nagyon vágyott rá), de azért kicsit lelombozott, hogy nem is értek hozzá. Legalábbis nem elfogadható szinten.
-Értem. Ezen a jövőben dolgozni fogok. Köszönöm az építő visszajelzést.
Kicsit még rágódtam magamban, de aztán csak kiböktem:
-Pontosan mit csinálok rosszul?
A kérdésére utána kellett számolnom, de valóban, nagyjából helyes volt a becslés.
-De igen. Ha jól számolom... egy hónap és huszonnyolc nap. Miért?
Melissa eléggé harapós kedvében volt még mindig, úgyhogy valamiért azonnal rosszra asszociált az ölelésről és a pusziról (na, ilyesmire szerintem senki más nem lenne képes), úgyhogy azonnal heves fejrázással biztosítottam, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Visszaülve a helyemre ismét kézbevettem a kávémat, hogy lassan kortyolgassam tovább a forró, borzalmas ízű, de élénkítő italt. Maverick közben persze megint kihúzta a gyufát, én pedig egykedvűen néztem, ahogy a nővérem fegyvert ránt, és azzal fenyegeti őt.
-Tőlem - vontam meg a vállamat unottan. - Bár szerintem, ha tényleg indokoltnak találod ezt a fajta büntetést, inkább a lábára célozz. Úgy még tud dolgozni, de azért elég hatékony fenyítés.
Komolyan nem tudnám megmondani, hogy mi jött rám. Jobb híján én továbbra is az alkoholra fogtam, de hirtelen beugrott, amit mondott. Hogy én csak részegen csókolok jól. Rengeteg negatív értékelést kaptam már életem során, elvégre azokból lehet tanulni, a hibákat ki lehet javítani, a teljesítményt pedig ezáltal jobbá tenni. De ez! Ez valamiért nagyon dühített. Pedig nem is volt fontos. Nem is volt lényeges. Mégis sértetten préseltem össze az ajkaimat, ahogy az orromból tűzforró levegőt fújtam ki, mintha máris sárkánnyá változtam volna. Még hogy rosszul csókolok! Bárki más mondta volna, nem érdekelt volna, de Maverick... MI AZ, HOGY ROSSZUL CSÓKOLOK?!
-Csinálhatom én? - kértem engedélyt halkan, de metsző hangon, miközben én is előhúztam a pisztolyomat, és becéloztam a férfi lábát... illetve egészen pontosan a kettő közti tiltott zónát.

Felvont szemöldökkel hallgatja, ahogy Chloe köszönetet mond a visszajelzésért a maga szokott stílusában, ám ezúttal valami nem stimmel. Ha annyi érzelmet nem is fedez fel az arcán, mint mondjuk valami emberfajzatén, azért a C-3PO szintet mér megüti, így csak türelmesen vár, hogy kiderüljön, mennyire is hagyja őt hidegen ez a téma valójában. Nem is kell csalódnia...
-Azt, hogy nem éled bele magad, csak úgy túlesel rajta, ráadásul azt is úgy, hogy közben szinte látom, hogy egy ütemtervhez próbálsz igazodni. ÉS! Mielőtt még előkapnád megint a "szupcsi randi" nevű borzadályt, közlöm, hogy ezt nem lehet könyvből megtanulni, legfeljebb csak gyakorolni...ha érdekel a téma, tudod hol találsz meg.
Közel sem érzi olyan okosnak magát, mint azt egyesek most gondolhatnák, sőt, kimondottan meglepődne, ha ezek után Chloe tőle akarna órákat venni smárolásból, de őszintén, van aki ne próbálná meg ezt? Na jó, másoknak lehet van jobb dolga is, de neki nincs!
-Hát tudod...1 hónap, 28 nap...ez azt jelenti, hogy 2, legfeljebb 3 napod van, hogy lebunkózz valakit, és a hajánál fogva a barlangodba vonszold...na mindegy, csak úgy eszembe jutott...
Hogy ebből a szinte kellemes gondolatmenetből hogy jutott el oda, hogy egy másik nő fegyvert szegez a homlokának, az jó kérdés, de az igazat megvallva, kezdi gyanítani, hogy a bolhapiacon ez lehet a divat, hisz a bőrének jóformán hiányzott már a hideg acél érintése.
-Mondták már, hogy egész aranyos vagy idegbetegen? - Kérdi, a legkisebb aggodalom nélkül a hangjában, aztán belekortyol a kávéba. Ez már kivált belőle némi fintort, és aggodalmat, hogy lehet épp most mérgezte meg magát.
-Hogyhogy hagytam? Mikor egyeztél te bele abba, hogy én legyek a pesztrád, ha eliszod az agyad. Sőt, ez inkább olyasminek hangzik, amiért lelőnél, ha felajánlanám.
Diadalittas mosolya csak addig tart ki, amíg meg nem hallja Chloe hangját. Itt egy kicsit leveri a víz, főleg amikor a nő....ODA céloz.
-Na jó, ez egyre kevésbé vicces...Ne értsetek félre, örülök, hogy találtatok végre egy közös hobbit, de megtennétek, hogy elteszitek azokat a vackokat, már csak azért is, mert lemerítettem az aksijukat. Féltem, hogy megint elkezdtek részegen lövöldözni...
Egy ideig feszülten néz farkasszemet hol az egyik, hol a másik lánnyal, aztán hangosan felröhög.
-Bocs, te a tegnapi nap után ennyi igazán járt nektek! Nyugi cukorfalat, nem smároltál senkivel, és tömegverekedés is csak egy tört ki miattatok, szóval semmi gáz. Ó és igen, mi győztünk, Melissa lenyomott mindenkit...
Arról már inkább jótékonyan hallgat, hogy mi történt az utcán, és főleg: kinek a biztatására. Jó dolog látni szegény Melissa-t őrjöngeni, de attól tuti idegösszeomlást kapna, és az már nem lenne vicces.

Egy barátságos mosolyt villantottam Chloe-ra, mikor nem gördített akadályt az elé, gogy kicsit kicakkozzam Ricky fiú fülét.
- Ara nem volt ideje senkinek. – közöltem fagyos tekintettel a vigyorgó hímnek. – És ha már utánunk jöttél, akkor igenis úgy gondoltam, hogy van annyi sütnivalód, hogy ezt megakadályozod, gondolván, hogyha kiderül, akkor ezzel megmentheted az irhádat. – közöltem nagyon is bőbeszédűen, ahhoz képest, hogy a másnaposság miatt még mindig nehezen forgott a nyelvem.
Az viszont meglepett, mikor a hugicám is hirtelen fegyvert szegezett az ÉN áldozatomra, de mivel egészen máshová célzott, mint én végül is vállat vontam.
- Inkább együtt, azt hiszem jut is marad is. De biztos, hogy jófelé célzol? – pillantottam a célterületre.
Persze, mint minden férfi Rick sem a fejét, hanem a családi ékszereit féltette, ami nem meglepő, hiszen a gondolkodást is az vezérelte náluk általában, így azzal biztos többet vesztett volna. Viszont, amikor kinyögte, hogy az egészet csak a mi átverésünkre találta ki, akkor pechére, nem a megkönnyebbülés futott ár rajtam, hanem a méreg, amire gondolom a másnaposság is rásegítette, de amivel elvetette a sulykot, az a tiltott szó újbóli kiejtése volt.
A még mindig a kezemben szorongatott tűzforró kávét egy lezser mozdulattal öntöttem az ülő nagyfiú ölébe, ahová Chloe pisztolycsöve is irányult.
- Ez volt az utolsó figyelmeztetés részemről. – sziszegtem a férfi képébe. – Chloe a tied, előfőzve és tálalva. – intettem és arrébb álltam, hogy ne akadályozzam, ha még mindig lövöldözni akar és, hogy töltsek magamnak egy újabb adag kávét.

Nyilván nem állt komolyan szándékomban elvenni Maverick nemzőképességét, de úgy véltem egy kiadós halálfélelem (mert nézzünk szembe a tényekkel, még a teljes objektivitás mellett is tudtam, hogy a férfiaknál a kettő egy súlycsoportba tartozott) igenis kijár neki. Előbb nem csupán olyan negatív kritikával illet, ami megmagyarázhatatlan sebet szakít fel bennem, ami pedig jobban zavart, mint maga a kritika, hiszen az építő jellegű és így hasznos is, de utána képes volt Melissanak is olyasmit mondani, amitől még a legádázabb ellenségemet is óva intettem volna. Nem tudom, hogy szándékosan dühített-e fel minket, mert úgy gondolta, hogy a tegnap este után ennyit megérdemlünk, vagy egyszerűen csak meggondolatlan volt (rosszindulatú csak nem, nem olyannak ismertem), de elérte a kívánt hatást: nagyon mérges voltam.
Mikor megtudtam, hogy a pisztolyomat nem is tudnám használni, elhagyta ugyan a számat egy dühös morgás, de sok mindent nem tehettem ellene. Gondoltam ugyan rá, hogy esetleg akkor hozzávágom az előbb becélzott területre, úgy is eléggé fájdalmas lehet, de Melissa végül bravúrosan megoldotta, hogy Maverick kénytelen legyen vezekelni, hogy öröm volt nézni.
-Lett volna annyi sütnivalód, hogy egyszerre csak az egyikünket haragítod magadra - csóváltam a fejemet, majd még egyszer megöleltem Melissat. - Nekem most mennem kell, majd este jelentkezem. Addig kösd pórázra ezt az átok embert, de lehetőleg a hajó orrán felszállás előtt. Vagy ahogy gondolod. Szerintem nálad jó kezekben lesz.
Hasznavehetetlen pisztolyomat visszalöktem a tokjába, és inkább a kommunikátoromat vettem elő, ami hamar kapcsolt, még alig értem a konyhaajtóba, mikor máris beleszólt az ismerős hang.
-Szia, Billy, én vagyok. Igen, ráérek ma este. Figyelj már, tényleg rosszul csókolok? Ne már... Na jó, akkor ezt majd gyakoroljuk, jó? Szerintem is, hiszen előttünk az egész éjszaka. Remek, akkor a szokott helyen. Szia.

//Köszönöm a játékot, szuper volt Mindkettőtöknek jobbulást //

-Nem is volt rá szükség, őrült némber, mert...ÁÁÁÁÁÁ!!!
Nos, igen...hiba volt azt feltételezni, hogy a kávé állaga kiöntve is egy téglára emlékeztet majd, így hiába tartja elé a kezeit, ujjai közt átfolyik a cucc, és alaposan a frászt hozza rá. Egy ideig dühösen fújtat, de aztán csak mérgesen megindul a kabinja felé, míg meg nem hallja azt, hogy...
-Mivan??? Na jó...menjetek a pokolba mindketten, én leléptem innen...
És valóban, egy hideg zuhany után - kapóra jön, hogy a hajón nem nagyon működik másféle, amikor ő használja valamiért - le is lép. Hogy pontosan merre jár, és mit művel, arról nem számol be senkinek, ám elég komoly nyom lehet az, hogy Chloe legfeljebb a kórházban futhat össze a férfivel akit hívott, Billy ugyanis estére kap egy nyílvesszőt a térdébe!!!
~És még mázlija van, hogy mérgemben elszámoltam a magasságot!!!~
Egy darabig még nézi a háztetőről az összegörnyedő manust, aztán eltűnik az éjszakában.
~Mi bajom is volt nekem a sörrel mostanában? Azt hiszem ideje ennek utána járnom...

//köszi a játékot, tiiii, ördögi nőszemélyek //

Chole megjegyzésére csak elvigyorodtam a mérgem ellenére, ahogy háttal nekik a kávémat töltöttem ki, hiszen ebben volt jó adag igazság. Valahol még halvány bűntudatot is éreztem, hogy Rick-kel szemben, ennyire egy húron pendülünk. Szegénynek tényleg elege lehetett belőlünk, de hát ő kereste magának a bajt!
Mikor a húgocskám megölelt én is gyengéden viszonoztam.
- Azért vigyázz magadra, le ne lövesd magad valahol. – kiáltottam utána és az előbbi tettem után, már a kedvem is kezdett felvidulni.
- És ne félts engem tesó, nagyon kreatív tudok lenni, ha férfiak büntetéséről vagy dolgoztatásáról van szó. – kacsintottam Chloe-ra búcsúzóul.
Maverick jókívánságait csak mosolyogva és egy vállvonással intéztem el, nézve ahogy nagy dühösen és foltos nadrágban kirohan.
- Aztán nem elkóborolni! – szóltam azért utána. – Még meg kell javítani a wc lefolyóját, mert valami megint eldugította.
Aztán már csak a pultnak dőlve és élvezve a pillanatnyi csendet, kortyolgattam a forró és baromian ízetlen löttyöt.

((Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem //