Folyosók

Bosszantott a túlzott magabiztossága.
- Nem, ez az a játék, hogy te igazat mondasz, és akkor talán nem csukatlak le. A telepaták műholdjának ez a része magánterület, csakis a faj tagjai vagy azok vendégei tartózkodhatnak itt. Te egyértelműen egyik sem vagy.
Elgondolkodtam a kis meséjén. Akár még igaz is lehetett.
- És gondolom tudsz is erről valamilyen igazolást mutatni... Nem, ne fáradj, biztosan akkor is tudsz, ha hazudsz, neem tűnsz ostobának. A dolog csupán ott sántít kissé, kedves Rachel vagy Monica vagy hogy a fenébe hívnak, hogy a megyőző szereplésed alkalmával véletlenül sem kérdeztél semmit, ami a terveinkkel lenne kapcsolatos. Sokkal inkább úgy tűnt, mintha az érdekelne, ami már megtörtént, és a megbízásod nem erről szól. Szóval vagy te vagy a világ legbénább magánnyomozója, vagy megint hazudsz, vagy olyasmi zajlik itt, amit képtelen vagyok ép ésszel felmérni. Különben meg mutatok egy kis trükköt neked, amit a jövőben, ha információt próbálsz kinyerni valakitől, alkalmazhatsz. Úgy hívják, kérdezés. Ugyanis semmi olyan nem történt itt, amit a teleoaták hivatalos álláspontja szerint titkolni kéne.

- Ha nem hangzott el semmi olyan, amit a telepaták titkolni akarnának, mi itt a problèma? - emeltem a poharat mosolyogva az ajkamhoz. - A módszereimmel kapcsolatban pedig nem tartozom magyarázattal. Mellesleg nem csak veled beszèltem... Amit meg lehett tudni, azt megtudtam. Arról mi törtènt ès arról is mivel töltöd napjaidat valójában... - ittam, miközben a fèrfit tanulmányoztam, majd lassan felálltam ès mellè lèptem.
- Bármit megmutatok, ha ezzel bebizonyíthatok neked valamit. - ültem a karfájára. - De ahogy megismertelek, nem gondolnám, hogy hátsó szándèkaid lennènek... politikailag. - nevettem csábosan.

Vajon teljesen hülyének néz? Azt hiszi, hogy egy kellemes pásztoróra kihúzza a bajból? Persze igen, de azért előtte (is) meg akartam izzasztani. Úgy tettem, mint aki belemegy a játékba, és a combját kezdtem simogatni.
- Nincs igazán mit megtudni tőlem, vagy mástól. Mi magunk sem tudunk semmit.. A módszereid viszont illegálisak, és emiatt igenis magyarázattal tartozol. Tudod, mit? - a kezem elindult felfelé a combján- légy velem őszinte, és akkor mindent megkapsz, amire vágysz. Ha nem sikerül teljesen meggyőznöd, hívok valakit, aki megérzi a hazugságot, és kölcsönveszem az erejét. Így is, úgy is megtudok mindent. Az, hogy te egy innen minden téren kiellégülve, vagy pedig bilincsben és tudatlanul távozol, csakis a te felelősséged.
Egész elfogadhatóan hoztam a figurát, még egy kicsit élveztem is, annak ellenére, hogy a csábítás művészetének mestereként sosem volt szükségem efféle piszkos zsarolásokra. Az ilyesmit az ember szegény bolond Light-tól várná... Mondjuk, olyan arcberendezéssel nem is csodálom, hogy máshogy nem ment neki.

Mosolyogva hallgattam vègig, a kritikus rèszeknèl kèlyesen felsóhajtva. Makd mikor befejezte felálltam ès mögè lèptem.
- Ha nem bízol bennem, az ellen nem tehetek semmit. Persze okolni se tudlak èrte - csimpaszkodtam a nyakába. Persze, hogy nem.okolnâm, hisz nem tèvedne...
- A bilincset jobban szeretem úgy használni, mikor eszmèletemnèl vagyok... - nevettem, majd arcon csókoltam. - Mondtam: tudom, hogy te is füllentettèl - távolodtam el, majd kacsintottam. - Te Orion2 feje. Nem egèszen a feladataiddal foglalkozol te se... Nekem meg megèrte ez a kiruccanást a 24 órás õrizetet.

Valahol sértette a férfiúi büszkeségemet, hogy inkább a börtönt választja helyettem. Hát, ízlések és pofonok... Ő tudja. De ha már ilyen bátor, gondoskodni fogok róla, hogy ne csak huszonnégy órára tartsák bent.
Szomorúan felsóhajtottam.
- Hát igen, mind követünk el hibákat. Én sem voltam teljesen őszinte. Ideje, hogy mindketten megbűnhődjünk... Én nem kapom meg, amit akarok, te pedig börtönbe kerülsz. Máskülönben nem vennék mérget a helyedben arra a huszonnégy órára. Az új rendőrfőnök, ki tudja, miért, nagyon érzékeny mindenre, ami ezzel a minapi támadással öszefügg. Ha valaki rólad azt súgdossa a fülébe, hogy többet tudsz az ügyről a kelleténél, talán beindulnak a kopóösztönei, és akkor a huszonnégy órából bizony hetek is lehetnek. Nagyon gyanús,hogy csak így felbukkansz, a telaták válaszlépéseiről érdeklődve, a támadás után néhány nappal... De hát a megbízód majd biztosan tisztázni fog.
Sosem voltam kimondottan rosszindulatú fickó, de műst jól esett kiszúrni egy kicsit a lánnyal. Zavart a tenyérbe mászó magabiztossága, hogy azt hitte, bármit megtehet, és elég utána széttennie a lábát, hogy megússza. Vagy csak az zavart, hogy nem tette meg...

- Ugorjuk át a bosszúhadjáratodat Dario... Bár megvallom... nem nèztem volna ki belõled. Te is tudod, hogy nem tettem semmi rosszat... Törvènybeütközõt igen... De rosszat nem. Mondjuk... ha úgy vesszük... ki ne tett volna már törvènytelent... Errõl tudnál mesèlni, ha jôl sejtem. - vigyorogtam. - Na már most visszatèrve a bilincshez... Kèt okát látom a fenyegetèsednek: Egy: többet akarsz, mint amit eddig kaptál. - hajoltam közel hozzá. - A másik, hogy valami olyanba nyúltam, amit titkolnál... esetleg olyan valakibe... Talán fèlsz tõlem Dario?..- hajoltam mèg közelebb, hogy, ha szóra nyitja is a száját, ne kerülhesse el a csókot.

Sajnos igaza volt. Bármennyire is dühös voltam, nem váltottam volna be a fenyegetésem. Bár meg kellett volna tennem, elvégre a lány tényleg gyanús volt. Csak nem tűnt terrorista alkatnak. Igaz, magánhekusnak sem.
Ahogy egyre közelebb hajolt, úgy tűntek az érveim egyre nevetségesebbnek, erőtlenebbeknek. Tudtam, hogy most mégis azt teszi, ami miatt meg akartam leckéztetni, de túl jól csinálta ahhoz, hogy ellen tudjak állni neki. Inkább puhatolózó, mint tudást sejtető, erőtlen fenyegetései nem értek célt, ilalata, szájának formája, nyakának kecses íve annál inkább. Még néhány centit közeledett, és éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul. Aztán már szinte összeértek aajkaink, és ott elvesztem. Átkaroltam a derekát, az ölembe húztam, és a szám az övére tapadt. Nem tudtam, ez hiba-e, ezt akarta-e, vaajon most ő győzött-e vagy én... De ezekben a pillanatokban nem is érdekelt.

Átkaroltam a fèrfi nyakát, majd szenvedèlyesen csókoltam.
Igen... Eddig megvoltam. Kihasználtam a fèrfi köztudott gyengesègèt... Pedog megfogadtam, hogy nem èlek ilyen eszközökkel... etikátlan azt hiszem. Fõleg, hogy nem is vonzódtam Dariohoz különösebben...
Eltoltam magamtól a fèrfit.
- Látod... jobb nyomozó vagyok, mint hitted. Hirtelen már nem is olyan sürgõs, hogy válaszokat kapj, vagy feljelents... - vigyorogtam szemtelenül. - Azt mondtad kèrdezzek, hát megteszem: Ki támadta meg a telepatákat? Az androidokon kívül termèszetesen... - tartottam egy lèlegzetvètelnyi szünetet. - Ha õszinte leszel, èn is az leszek... Elvègre tudod, hogy eddig hazudtam, mint a vízfolyás.

A csók remek volt, csak épp nem éreztem igazinak. Aztán úgy döntöttem, egy nem igazinak érzett numerával is eltelik az idő, szóval... De aztán a lány mást gondolt, úgy tűnik. Végighallgattam, majd elfintorodtam.
- Nem leszel őszinte, mindketten tudjuk, de már nem is érdekel. Ha nem nyomozó vagy, és nem kém, akkor nyilván firkász. Sokat nem mondhatok. Az androidok fellázadtak, elkezdték halomra aprítani a népeket, és néztek nagy, csodálkozó szemekkel, hogy jé, ez nekik fáj, hogy letépem a fejüket? Nem volt szép. A támadás meg támadás volt, ha tudnám, kik voltak, már meglenne az Elnöknő. Nyilván tudod, hogy eltűnt, a Tanács többi tagja gondolom szereti, ha mindenki pánikba esik, és rohant a médiához a hírrel. Ennyi. Nem túl bőséges, de megtoldhatom még némi nonverbális kommunikációval...

- Nos... Ha nem èrdekel, hát nem èrdekel. Akkor bizony lakat a számon. - rántottam meg a vállam, majd kecmeregtem ki az ölèbõl.
Nem tèvedett azzal kapcsolatban mi vagyok... de nem is adott hasznos információkat, akkor meg mi èrtelme folytatni ezt a beszèlgetèst.
- Ha ennyire hiányzik innem az Elnölnõ, ígèrem szólni fogok, ha megtudok valamit Sajnos innen nem sok eredmènnyel távozom... Persze... a korábbi alanyaim beszèdesek voltak... mondtam, miközben táskámèrt nyùltam. - Engedj ki... - nèztem rá barátságosan. Azèrt vokt valamim... egy felvètel, ami egy tanácstag erkölcsi normáiról mesèl...

Viszonoztam a barátságos mosolyt, de az ajtót nem nyitottam ki. Helyette kényelmesen hátradőltem a széken.
- Rengetegen keresik Morganát, és naponta vagy ezer információ fut be hozzánk. Ha mind igaz, legalább húsz Morgana rohangál galaxis-szerte. Nézd, ha megtudsz valamit, leellenőrizzük, de ne pörögj rajta, felesleges.
Előre dőltem és az asztalra könyököltem, de még véletlenül sem nyúltam a nyitógombhoz.
- Természetesen elmehetsz... De azt te sem gondolhattad komolyan, hogy így. De, mert végig ilyen korrekt voltál - itt egy gúnyos kis horkantást hallattam - választási lehetőséget adok. Valaki egész biztosan meg fog motozni, és minden ellopott adathordozót, felvevőt, hasonlót megtalál. A biztonságiak nem túl kíméletesek, de alaposak. Hajlamosak órákig szöszmötölni... Vagy átkutathatlak én is. Ugyanolyan alapos vagyok, de percek alatt végzünk, és mehetsz is. Gondolom, a rosszul értelmezett büszkeség majd a biztonságiak karjaiba vezet... - az asztal alá nyúltam - Hívjam őket?

Röviden felnevettem, majd lettem a táskámat.
- Adatfelvevõ? - mosolyogtam. - A beszèlgetèsünk itt van. - mutattam a fejemre. - De nem dolgozom pletykalapoknak... nem foglalkozom a vezetõk erkölcsi botlásaival. Azèrt èrkeztem, hogy nagyhalat fogjak. Itt olyan nincs egy ideje... - Nem... nem kaptam itt annyit, amièrt megèrnè foggal-körömmel harcolni. De, ha már cikk nem lesz, legalâbb ne menjen kárba a nap... haza akartam menni.
Hátranyúltam a tarkómhoz, majd a fèrfi elè dobtam a felvevõt.
- Sietek, úgyhogy a gyorsabb megoldást választanám. De... tènyleg? - meresztettem nagy szemeket egy vigyor kísèretèben. - Percek???

Elkaptam a kis vackot. Hm... Ügyes dolog. Talán észre sem vettem volna.
- Igen... A motozás csak percek. Úriemberként művelem.
Lehunytam a szemem. Kívülről úgy festhetett, mintha a firkászlány (ugye, megmondtam?!) ruháját viharos szél tépné. Ő mindössze kellemes simogatást érezhetett, puha ujjak érintését egyszerre a bőre minden négyzetcentiméterén...És újra és új, láthatatlan kezek túrtak a hajába, simogatták a derekát, a nyakát, a hasát, a combjait... Aztán elmúlt, vége lett. Kinyitottam a szemem.
- A telekinetikus erő nagyon sok mindenre használható. Nos, ha egy ilyen motozás után még nálad maradt bármi... Akkor megérdemled, hogy megtarthasd.
Felálltam, kinyitottam az ajtót,és mellé léptem. Finoman megérintettem a hátát, hogy irányba állítsam, miközben tisztában voltam vele, hogy most alighanem minden kis érintésre összerándul... Hogy kéjesen-e, vagy dühösen, nem érdekelt.
- Máskülönben nem látom be, miért volna erkölcsi botlás elcsábítanom valakit, mikor se feleségem, se barátnőm... De hát, az erkölcs kényes dolog...

Megborzongtam a " motozás" során... van ilyen. Elvègre, vannak akikbõl ilyen reakciót vált ki mondjuk a hajuk babrálása. De ez nem egy pillanat volt... Amíg ez a szèl, vagy asztrálmancs... Mindegy! Szóval mire vègzett, egy szellõtõl is megrezzentem.
Annyira... zavaró èrzès volt, hogy szinte mèg a büszkesègemrõl is elvonta a figyelmem.
Az ajtòhoz indultam, metszõen pillantva a 'kezèt mindig rosszkor rosszra használó' fèrfire.
- Nem itèlkezem... Vannak, akik engem is lenéznènek azèrt, mert egy vènemberrel csókolóztam. - Robbantam ki szinte az ajtón. - Ha elfogynânak a fontos ügyek, talân megkereslek... - integettem hátra se fordulva.
Választottam volna inkább a biztonsági õrös motozást meg a zárkát... Azokat legalább már ismertem...

( Kõszönöm a játèkot! Èrdekes volt )