Lerombolt városok

A bolygó több nagyvárosa is az enyészeté lett: New York, Berlin, Budapest, Párizs, Sydney... Londonon kívül már csak Hong Kong és Moszkva tartja magát.

Kaspernek


A Földön találod magad, és nem tudod, hol vagy. Kicsit emlékeztet a romos New Yorkra, de esküdni mernél, hogy ott áll az Empire State Building, itt pedig csak egy szürke foghíj van a helyén, a felhőháttér előtt. A környező épületek viszont stimmelnek, bár... Valahogy mégis más a város kinézete. Amott, ahol talán a megszokott, kiégett kocsi állna, egy inkább kéményes szekérre emlékeztető, nagy, fakerekű, alkotmány pihen törött abroncsokkal. Embereket nem látsz, bár talán érzed, hogy figyelnek...

(A kaland ezzel számodra elkezdődik.)

Ami az előző pillanatban történt velem, abban biztos voltam, hogy igazándiból meg sem történt. Legalábbis semennyire sem volt valóságos, erre mérget vettem volna, ha lett volna nálam méreg, de az ugye nem volt. Hirtelen fel sem tudtam idézni, melyik rohadt városban sétálhattam, amikor egyszer csak reccs, és ide kerültem. A szívem majdnem görcsöt kapott és állva maradt, ahogy átkerültem New York romjai közé! Vagyis valami nagyon hasonló városba... vagy ez tényleg ugyanaz a város?
Tátva maradt a szám, ahogy minden erőmmel gondolkodni próbáltam a látványon (az előző percek képtelenségeivel most nem foglalkoztam). Tétován, kezeimet a fejtetőmön összekulcsolva, cél nélkül indultam el az utcán, hátha attól, hogy mozogni kezd körülöttem a világ, majd sokkal egyszerűbb lesz minden. De nem... ez képtelenség! Ez nem lehet New York! Gyerekkoromban gyakran álmodtam városokkal, helyekkel, amiket bár láttam, de álmomban mindig baromira máshogy néztek ki. Nem is értettem soha. Miért erőlködött az agyam, hogy teljesen másnak láttasson egy várost, ha tudom, hogy néz ki? Akkor ezt most mind álmodom? De nem, az sem lehet... éreztem magamon, hogy ébren vagyok! Még a kézfejembe is beleharaptam, hogy érezzem magam körül a testem... igen, az is megvolt. Akkor mégis mi a hézag? Csak... csak nem megőrültem?!?! A rohadt életbe, hát ilyen lehet az őrület?? Egyre kétségbeesetten haladtam az utcán, ami kihalt volt, csak egy idétlen gépet találtam a járda mellett.
~Mi ez?! Ilyennek nem szabadna itt lennie... nagyon nem!~
Egészen közel mentem ahhoz a valamihez, ami úgy nézett ki, mintha egy ősi vonat és egy még ősibb szekér szült volna valami betegeset. Annyira döbbenetes, szinte már iszonyú volt az egész helyzet, hogy még a porontyok is kussban maradtak és semmilyen tanáccsal nem láttak el, hogy mit kéne csinálni egy ilyen képtelen, őrült helyzetben. Körbenéztem párszor, nehezen jutottam dűlőre. Végül a kíváncsiság győzött és bevetettem magam ennek a valaminek az ülésébe, a kormány mögé. Úgy döntöttem, elég okosnak kell lennem ahhoz, hogy megfejtsem ezt a járgányt. Hiszen mégiscsak egy hajtómű fejlesztő vagyok...voltam.

Az autószerű valamiben kopott, fa műszerfal fogad, nagy, fából ácsolt kormánykerékkel. A dolog működése pofonegyszerű: lent pedálok, előtted a volán, a kezednél sebváltó, a kormány mellett pedig egy húzókar, mellyel nyilván a motort lehetett egykor beindítani. Persze ha ezzel meg is próbálkozol, nem történik semmi. Ha a jármű ép is belülről, üzemanyag egészen biztosan nincs benne.
Akár órákig is próbálkozhatnál, hogy beindítsd az autót, ám ekkor a melletted felbukkan, szinte a semmiből, egy különös ruhába öltözött, szép, fiatal nő
- Sosem fog elindulni, hiába próbálkozol vele - mondja neked - Még nem láttalak errefelé. Hogy kerültél ide?

Csak húztam-vontam, nyomogattam mindent, mint süket a csengőt! Görcsösen akartam, hogy valami történjen ezzel az izével, mert éreztem, hogy valami olyasmi dolog lehet ez, ami menésre lett kitalálva. Legalábbis a kerék erre utal... A porontyok is felébredtek közben és sorban mindegyik leostobázott. Azt akarták mind, hogy szálljak ki és kotródjak innen, de én rájuk se hederítettem. Olyan, voltam mint egy nagy gyerek, a nyelvemet félig kidugva, izgatottan játszadoztam ezzel a szerkezettel. Össze is rezzentem, amikor hozzám szólt valaki egy váratlan pillanatban. Értetlenül, vagy inkább riadtan meredtem rá. De egy kicsit dühös is voltam. Pedig ez csak egy nő... egy elég furcsán öltözködő nő... na jó, szép is volt, de engem ez a gép most jobban érdekelt! Elvégre én gépekkel foglalkoztam régen! Próbáltam egy pár másodpercig tudomást sem venni a nőről és újra megmarkoltam a kormányt, de éreztem magamon a tekintetét. Libabőrös lettem a gondolattól, hogy esetleg épp most olvassa ki a gondolataim... El is engedtem a kormányt és idegesen felé fordítottam a fejem.
- Én... én nem tudom hogy kerültem ide. Egyszer csak itt lettem! - válaszoltam, szinte duzzogva és megint a kormányra meredtem. A kezeimmel közben az ülést markoltam két oldalról és a leghalványabb ötletem sem volt, hogy most mi a fenét csináljak! Kínomban megint oldalra rántottam a fejem, a nő felé.
- És miért van ez itt?! Ez. - mutattam rá a szerkezetre. - Mi ez itt? - kérdeztem dühösen, kérdőre vonóan. Nem igazán jött össze, hogy tartsam a nővel a szemkontaktust, de néhány pillanatig úgy próbáltam a szemeibe nézni, mintha gondolatot akarnék olvasni.
~Annak most nagy hasznát venném!~

A fiatal nő elnéző mosollyal szemléli, hogy mit csinálsz.
- Ez már soha többé nem fog elindulni... És nem is te leszel az, aki megpróbálja beindítani. Szóval, egyszer csak itt lettél? Hát, ez nagyon érdekes. Csak nem annak a kísérletnek hála, amit az emberi férgek végeztek el? Lebuktak az ostobák... És te vagy az, aki lebuktatta őket. Szükségem lesz rád... De jobb, ha biztonságos helyre teszlek.
Azzal a nő a szemed láttára kezd változni. A bőre elsötétül és megvastagodik, karjai szárnyakká válnak. Ara is megváltozott, ijesztő szönypofa lett belőle. A ruhái szétszakadoztak a különböző testi változásoktól, s most már egyáltalán nem nevezhető szépnek...
Hosszú, több méteres nyelv vágódik ki a szörnyszájból, s ahogy ostorként csap meg téged, érzed, hogy a tested elzsibbad. A második csapást már alig érzed, a harmadik pedig egyáltalán nem.
A szörnyeteg egyik karmos lábával ragad meg téged, és ránt ki rongybabaként az autóból. Aztán föléd hajol... És nem marad más, csak a sötétség...

(A karakter halott.)