Serpentine tó

*Nem lepett meg, hogy ott hagyott és nem is igazán foglalkoztam vele, hogy merre megy vagy egyáltalán, hogy minek. Leguggolva fürkésztem a tájat továbbra is, hogy látok-e valamit ami megéri, ami magával ragad. De aztán egyetlen dolog volt ami magával ragadt. Az pedig a döbbenet, ahogy kis idő multán meghallottam Dar hangját. Felállva tekintettem a szemeibe ameddig el nem fordította azt. De a kérdésére összerezzentem, ami a néma csendben elhangzott. Olyannyira, hogy még a szemeim is lehunytam egy pillanatra.*
- Találkoztam vele. * S nem fűztem több kommentárt hozzá. Ehhez már nem is volt mit fűzni és nem is akartam. Számomra ez mindent megmagyarázott. Visszaguggolva leskelődtem tovább valami csoda után.*
- Azt hittem elmentél. Miért vagy ennyire kitartó? * Tettem fel a kérdést, hisz undok voltam. Nem is kicsit, még is vissza jött és nem is úgy néz ki mint aki távozni akar.*

Amilyen egyszerű volt a kérdés, olyan egyszerű volt a válasz is.
-Akkor a nehezén túl vagy. Igyál.
Nyújtottam felé a másik poharat míg az enyémbe kortyoltam.
-Nincs felvizezve..... annyira.
Próbáltam kihangsúlyozni, hogy egy távoli dologra gondolok. Pontosabban a kocsmában ahol először találkoztunk. Kérdése némiképp váratlanul ért, sőt meg is lepett.
-Hümph...
Kacagtam halkan egy rövidet.
-Mert így választottam, és most viselem büszkén a következményeit.
Vontam vállat félig mosolyogva ahogy korábbi szavaiból idéztem. Mosolyomat leplezendő beleittam az italomba. Igyekeztem komolyan mondani azt amit, de az a kis irónia próbált ebben megakadályozni.

*Na azt, hogy „igyál” még én is megértettem. Nem kell ezt holmi körítés meg udvarias kérdés közé rejteni. Egy biccentéssel vettem el a poharat, miközben válaszoltam.*
- Így kéne lennie. De nem így van. * Vontam meg könnyedén a vállaimat, miközben bele ittam a forralt borba. Már csak az volt a kérdés, hogy Én mióta iszom ilyet. De most jól esett. Az első korty után helyeslőn bólintottam.*
- Annyira tényleg nincs. *A kacagására azonban összevontam a tekintetem és vártam, hogy mit válaszol. Mert Én semmi vicceset nem találtam ebben az egészben, ahogy a kérdésemben sem.*
- A választás oka érdekelt, nem pedig az, hogy mit vont magával. Szóval? Miért jöttél vissza? * Ismételtem meg a kérdést, felhívva a figyelmét arra, hogy bár hallom ám, hogy ezeket mondtam nem rég én is. De attól még nem válasz a kérdésemre.*

Jobbnak véltem erre a témára esetleg később visszatérni. Átnyújtottam a poharat és felszabadult kezemet rögvest zsebre dugtam. Egyetértésére csak mosolyogtam szolidan, tekintetem szigorúan a semmibe meredt. Bámultam a.... Nénit aki próbálta vacogás közben a szájában tartani a fogazatát.
Végül elértünk egy forró pontra. Lenéztem rá mikor kérdőre vont ismételten. Ártatlan arckifejezéssel pislogtam rá párat. Poharam aljával az övé felé böktem.
-Hoztam bort.
Azzal ismét beleittam az enyémbe ezzel együtt előre néztem. Bármennyire érdekelt a reakciója próbáltam nem rá nézni. Kész szerencse, hogy a feltört jégtáblákat a tinédzserke lekezdték kipakolni és egymást püfölni, kergetőzni vele. Izmoznak, hogy szétbírják ütni. Kortyoltam még a poharamból, utána megforgattam az alján lötykölődő pár kortyot. Tekintetem beleragad a pohár alján hullámzó sötét italba.
~Ez nem sok... viszont kevés...
Ekkor egy kíváncsi pillantást vettem Mira felé. Titkon remélve, hogy esetleg ő is engem fürkész. Ha netán össze akadna megkérdem:
-Ízlik?

*A célzására csak a szemeimet forgattam. Komolyan ennyire hülyének látszom? Tényleg? Na ne már. De végül csak váll vonva feleltem és ittam egy újabb kortyot.*
- Nincs hangulatom fogócskázni és nem dolgozom. Szóval tartsd meg magadnak. * A poharamat megállítottam a hóban, ahogy az egyik gyerek elcsúszott miközben a másik kergette. Kissé kétkedve fogadtam, hogy ebből mi lesz. De végül nem törte szét a fején a jégtábla darabot… tiszta üdítő… Épp ezekben a gondolataimba kezdtem el bele mélyedni, mikor megtalálta Inf ismét a hangját. De hogy mikor vettem fel megint a poharam vagy meddig voltunk csendben nem tudom.*
- Iszom, nem? Ha iszom, akkor olyan rossz nem lehet. *Vontam meg a vállam és most már tényleg felálltam. Kezdet elzsibbadni a lábam a sok guggolásban. Párszor megráztam, hogy a vérkeringésem helyre álljon, de ez volt az összes reakcióm. Na most tekintettem a férfire, de még csak nem is lopva. Egyenesen elé álltam és karba fontam a karjaimat, a felsőbe még mindig a poharam fogva.*
- Ha azért maradtál, hogy feldobd a kedvem, akkor sajnálom, de ez nem fog menni. Ha le akarsz itatni, akkor ezt is sajnálom, mert kocsival vagyok. Ráadásul Gabe kocsijával és megígértem neki, hogy ha két sörnél többet iszom, akkor nem vezetem. Jelenleg még csak jó kedv hozóként és lazításra sem vagyok tökéletes, hogy feledtessem a húzós hetedet. Nem vagy senkim sem, hogy valamilyen ostoba oknál fogva „muszájból” maradj mellettem, mert egy még ostobább gondolat azt súgta, hogy szükségem van rád és ezt kell tenned. * Néztem a szemeibe határozottan, de vártam a reakcióját és a többi gondolatmenetem egyelőre visszanyeltem.*

-Ki fog hűlni...
Pillantottam a pohárra így sajnos lemaradtam a majdnem tragikus kimenetelű fogócskázásról. Kiittam az utolsó kortyot és leszúrtam a hóba a poharat. Felegyenesedve két kezemet zsebre dugtam és a park egy másik felét kezdtem nézni. Lepillantottam rá, és tényleg itta. Egy röpke mosollyal nyugtáztam a dolgot. Mocorgásával belekerült a perifériás látásomba ezért akaratlanul is rá néztem és követtem a tekintetemmel. Kérdőn néztem rá mikor beállt elém.
~Na már megint mit követtem el?
-A fehéret jobban szereted?
Pillantottam a poharára, de aztán belekezdett. Homlokomat ráncoltam a vádaskodást hallgatva. Kicsit oldalra is billentettem a fejemet. Amint befejezte gyermeteg kíváncsisággal néztem rá, van e még valami. Kis várakozás után enyhén oldalra biccentette a fejemet egy kellemes mosollyal az arcomon. Kifürkészhetetlen tekintetemet az övébe fúrtam.
-Miért gondolod azt, hogy ezeknek bármiféle köze van ahhoz, hogy itt vagyok?

*Vártam, hogy mit reagál. A kérdésére inkább nem reagáltam, hisz múltkor már mondtam, hogy a vöröset szeretem. De ez most nem is érdekelt. Csak az, hogy a feltárt szavaimra válaszoljon. De… ó anyu… ment meg a férfiaktól. Komolyan mondom, mesterségesen megtermékenyítem magam, hogy legyen unokád. De ments meg ezektől. No de ez aligha tünteti el előlem Dareiost egyik pillanatról a másikra. Így inkább imádkozás és ígéretek helyett ráösszpontosítottam.*
- Ezen felül már csak az opció maradt, hogy a bugyimba akarsz férkőzni. Amit ügye már múltkor tisztáztunk, hogy esélytelen. Most meg… most meg még annyi esély sincs rá mint múltkor, hogy sikerrel jársz. S mivel katona vagy és nem pedig hülye ezt te is látod. Szóval azok maradtak, amiket felsoroltam. De hogy válaszoljak is… szimpla tapasztalat. * S nem eresztettem a tekintetét. Oké, nem fogtam le a fejét, hogy már pedig akkor is a szemembe nézel, de igyekeztem a sajátoméba tartani miközben meg sem mozdultam vagy rezdült az arcom.*

Apró elismerő bólintásokat intéztem felé. Az arcomon a mosoly is elhalványult, és összességében tanakodó képet vágtam.
-Ügyes.
Dicsértem az okfejtését egy elismerő mosollyal. Kicsit hosszabban be is hunytam a szemem. Ahogy a téma a bugyijához terelődött értetlenül ráncoltam össze a homlokomat és sűrűket pislogtam ahogy lapoztam az emlékképekben.
-Tisztáztuk volna? Nekem nem rémlik...
Kérdeztem vissza maró gúnnyal. Ugyanis tényleg nem volt az emlékeimben ilyesmi párbeszéd. Megvakartam a tarkómat és elhúztam a számat oldalra.
-Ez kellemetlen... Ahogy az is, hogy ilyen tapasztalataid vannak...
A grimaszolásnak véget vetettem és ismételten a kíváncsiság lett úrrá rajtam.
-HÜhm... Na akkor most mi lesz?

- Riporter vagyok. Tudnom kell összefoglalókat hirtelen és azonnal mondani, még akkor is ha épp a halálos ágyamon vért köhögök. *Feleltem a bókjára, vagyis inkább az elismerésére. Számomra ez nem volt olyan, hű de kimagasló. Erre bárki képes, pláne ha szakmabeli. De nem kerülte el a figyelmem a meglepettsége. A szavaira pedig csak a hajamba túrtam és bele kortyoltam a borba.*
- Nézd Dareios. Sosem voltam egy könnyű eset… De az szerintem még nekem is világos, sőt még egy hat éves kölyöknek is, hogy a szexualitás mivel jár. Érintéssel… Ami pedig néhány rúgással, kézcsavargatással és egyéb ilyen fincsi dolgokkal nálam. Tehát, hol nem volt érthető, mikor a tudtodra adtam, hogy nem bírom az érintést? Vagy az volt a baj, hogy nem fájt eléggé? * Vontam össze a szemöldököm. De aztán már a szavaira csak összevontam a szemöldököm és a kérdése végleg kicsapta a biztosítékot.*
- Ha hagyom, hogy megfektess, akkor végre leteszel róla és úgy fogsz viselkedni, mint egy normális ember, aki épp élvezi a szabadnapját ahelyett, hogy engem pátyolgat? * Csattantam fel dühösen és nekem fel sem tűnt, hogy egy páran felénk kapták a fejüket. Én csak a dühös és elérhetetlenül szomorú tekintetemmel néztem rá és csakis a szemeibe.*

Kacaghatnékom támadt amikor azt sulykolta, mennyire nem könnyű eset. A nevetést próbáltam egy egyetértő mosolyba szorítani. Bár logikai buktatót találtam benne így is. Össze is ráncoltam a szemöldökömet.
-Egy hatéves alig ha...
Ahogy a fájdalom szóba került egy kicsit közelebb hajoltam hozzá.
-Valahogy többre számítottam.
Ejtettem meg egy pimasz kacsintást és elhajoltam. Még szerencse, különben biztos hanyatt vágódtam volna a kirohanásától. Arcomra őszinte meglepettség ült ki, szemeim is kikerekedtek. Sok mindenre számítottam de erre nem. Kellett egy kis idő míg felszedtem a z állam a földről. Lassan vissza emeltem tekintetem az övébe és egy lépéssel közelebb merészkedtem hozzá. Egészen közelebb is hajoltam az arcához. Ott bujkált a szememben a szigor, a szánalom és a meg nem értés minden jele.
-Miért fáj ha valaki törődik veled?... hm?
Előbbi érzéseim helyét kezdte átvenni a kíváncsiság.

*A pimaszság? Na nem… nem ezzel volt a baj, hisz ez rám is elmondható, legalábbis jobb napjaimon. Kacsintás? Ugyan már… ez csak egy gesztus. Na de a szavai, amelyekben lekicsinyelt a düh fényeit csalták a szemembe, és már lendült is a jobb kezem, hogy megint összeismerkedjen az állkapcsával. Erre elhajol… ezt nem hiszem el… Legszívesebben utána ugrottam volna, hogy kitekerjem a nyakát de csak felmorogtam. Kicsit sem volt ebben semmi érzelem, csak mély állatiasság.*
- Ne feszítsd túl a húrt Dareios. * Jó, alakot én nem váltottam volna ha csak nem egy dühödt örülté. De ez meg nem állati alak, de lényegtelen. Nekem úgy sem volt olyanom. A dühön keresztül nem érdekelt az arckifejezése. Megdöbbent a kérdésemtől. Na és? Nem fog leszakadni az ég. Ahogy közeledett figyelmeztetően villantak meg a szemeim felé, de legyűrtem a késztetést, hogy ne lépjek hátra. Ami azért elég nagy volt. A szemébe nézve próbáltam kikövetkeztetni az érzéseit… de amit ott találtam az csak olaj volt a tűzre. Szánalom… mást nem igazán, de ezt megismertem. Volt benne részem bőven. S ez csak azt bizonyíthatja, hogy ugyan ott vagyok mint három éve. Tettem egy lépést felé, és így már megint közel kerültünk egymáshoz, ha nem hátrált meg.*
- Mert mindennek ára van Dareios. Meg nem vagyok egy pátyolgatni való plüss maci, akit az ember előkap és aztán ott hagy porosodni az ágyon. Nem vagyok egy csecsemő, hogy szükségem legyen mások támaszra, mert különben nem élem meg a reggelt. Engem egy dolog érdekel… Az, hogy mit akarsz valójában és mit kérsz cserébe. Oké… nem a szexualitás vezérel akkor mégis mi? Mire van szükséged Dar? Gyorsabban túl vagy rajta ha kinyögöd és eldöntöm. Nem kell körbe táncolnod érte…

Nem törődtem intő szavaival. Sőt mi több azokból csak némi bátorságot merítettem. Azt már jó jelnek tituláltam, hogy részben sikerült tettlegességre buzdítani, pedig még csak hozzá sem értem. Nem hátráltam. Sőt egy kicsit én is közelebb hajoltam hozzá. Ne érezze magát annyira felül ebben a heves szóváltásban. Szavait hallva egy arcizmom se rezzent. Pedig adott rá okot rendesen. Ahogy beszélt, szavai nyomán menten elkalandoztak a gondolataim. Egy ilyen plüssmaci ki hagyna ott porosodni? Most komolyan...
-Tévedsz...
Szólaltam fel halkan.
-Lásd be, eddig se másztál ki belőle egyedül, most sem fogsz. Különben is...ki hagyna porosodni egy ilyen macit?
Hajoltam az arca mellé, hogy fülébe súghassak.
-Rád... te bolond...

*Tévedek? Lehet… de attól még így gondoltam és ennyi nem szolgált elég alapot ahhoz, hogy megváltoztassam a véleményem vagy elismerjem a tévedésem. Na kellet nekem alapról beszélni, meg hiányolni. Már is adott egyet, csak épp a dühömnek a szavaival. Semmit nem tudott rólam és talán pont ezért nem is kellett volna dühítenie. A kérdést meg úgy alapjáraton is figyelmen kívül kellett volna hagynom. Ami sikerült is, köszönhetően annak, hogy a fülemhez hajolt. Az oda suttogott szavai mint egy kés hatoltak belém. Picit felé fordítottam a fejem meglepettségemben és alig választott el egy hajszál attól, hogy röhögjek a hülyeségén. De ott volt az a hajszál és hirtelen hátrarántva a fejem, fejeltem meg a másikat. Rick mindig azt mondogatta, hogy ne a fejemmel küzdjek, apu meg azt, hogy azzal. Apu talán nem épp erre gondolt, de Rick tuti. Igaza is volt, hisz aucs… fáj a fejem. De a fejelés után hátra ugrottam és telitalppal céloztam be a gyomrát egy erőteljes rúgással… Érdekesen nézhettünk ki itt a parkban, de nem érdekelt amíg nem jönnek a zsaruk.*
- Te h*lye vagy… * Sziszegtem a rúgás közben…

Ahogy a szeme villant már tudtam hogy támadni fog. Azt nem hogy miként, de tudtam és egész testem megfeszült. Közeledő fejét észlelve ösztönösen összeugrottak a szemeim. A fejeléstől kicsit hátra tántorodtam. Jobb szememet sikerült résnyire nyitva tartani. EZ csupán annyira volt elég, hogy lássam a lábát közeledni és megfeszítsem a hasizmomat. Ami rengeteget segített. Ettől függetlenül megtettem két lépést hátra. Ezzel is csökkentve a rúgás erejét. Kihúztam magam. Szipogtam egyet és sikerült egy véreset sercintenem a hóba. Nagy levegőt vettem és a szám felé fújtam de nem engedtem ki hanem átvezettem onnét az orromba és ott fújtam ki. Szipogtam kettőt és törött orrom jobb volt mint ujjkorában.
-Tudom, de ennél valamivel többre számítottam...
Mondtam gúnyosan vigyorogva és letöröltem hüvelykujjammal a vért az orrom alól. Vagyis csak kicsit elkentem. Kihúztam magam.

* Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a rúgás elől volt ideje meghátrálni egy kicsit, még ha teljes mértékben kivédeni nem is. Érdekes látvány volt, ahogy a vörös a hófehér, hó fedte talajba itta magát ezzel kissé rózsaszínesre váltva. Nem volt rossz egy törött orr, legalábbis ahhoz képest, hogy fejelni nem szokásom. Már csak egyetlen probléma volt, ami elvette a sikerem apró örömét. Hogy bár már sokat hallottam, hogy konok és önfejű vagyok, de nincs fémből. Ergo „kissé” sajgott a fejem, de nem nagyon. Csak pont annyira, hogy azt higgyem, menten itt esek össze a fájdalomtól és a fejem minimum háromfelé hullva ér a földre, annyira hasogatott. Már vártam a támadást, hisz ez most nem volt játék. Nekem nem. De erre… Összeszűkült szemekkel néztem az arcát és csak pislogtam a szavaira hallva. Testem megfeszülve fogadta a szavakat, én meg… én meg pár nagyobb lépéssel előtte teremtem. Legszívesebben neki ugrottam volna, kitekertem volna a nyakát… De a vigyorát látva el ugyan nem szállt a dühöm, de háttérbe szorult. Közelről néztem rajta végig, majd gunyoros kifejezésem a szemében állapodott meg, ahogy tettem hátra egy lépést.*
- Nem tudsz Te semmit Dareios. Azt tudod, hogy mi történt, de azt, hogy miként lábaltam ki belőle nem. Mondanám, hogy sértenek szavaid, de felesleges. Hisz magad is látod. De ami azt illeti… ettől azért Én is. * Tekintettem végig rajta egy elhúzott gúnyos mosollyal. De hogy valójában tőle vártam-e többet vagy magamtól, az jó kérdés. De jelenleg nincs rá jó válasz sem. *
- Te ezt élvezed. De mondok neked valamit… én nem vagyok olyan, mint Ti. Keresd meg a nők laktanyáját és szólj ott, hogy mire van szükséged. Biztos vagyok benne, hogy lesz, aki kap majd az alkalmon. Ha meg nem, nos, a Tiétekben biztos csíped valakinek a szemét, aki repülve fogja szétverni azt a kemény fejed. De ennyi volt. Nem csinálsz belőlem viccet tovább Dareios… * Szemeimben nem látszódott már más mire végeztem, csak némi undor, gyűlölet és jegesség. Azért röhej, hogy ilyenekre képes vagyok, mikor csak egy szeretgetni valónak kéne lennem. Bár ehhez képest az meg már csoda számba megy, hogy a végére még önvédelmet is tanultam. Szóval ezen az alap érzelmi dolgon akár túl is tehetem magam. De arra az ezer éves mondásra, hogy; „Nyújtsd a kis ujjad és egyből a karod kell” már korábban igazat adtam. Most csak annyi történt, hogy Dareios neve is ebbe a rublikába került a fejemben. De akárhogy is, szavaim végeztével pár pillanatig néztem a szemébe aztán oldalra kilépve igyekeztem elhaladni mellette.*

//Nicholas//

Kicsit elmorfondíroztam, míg a lány beszélt. De nem azon, amit mondott, hanem egy egészen kis apróságon. Na most tegeződünk vagy magázódunk? Mert most hallottam mindkettőt. Ah, biztos ami biztos, maradok a magázódásnál, elvégre legutoljára ő is azt használta. Viszont szabadkozással fejezte be a mondandóját, amire én csak előzékenyen mosolyogtam.
- Ugyan, nem történt semmi. Nem vagyok sértődős típus, meg amúgy is mindenkinek megvan a maga véleménye. Legalább az van - nyugtattam meg, majd ránéztem a tó vízére. - Igen, el kell ismernem, hogy igaza van. Ismerek embereket mind a két típusból, most így jobban belegondolva, tényleg van különbség.
No, a kedvcsináló délután egész jól sikerült a jelek szerint, elvégre a lány egyre nagyobb kedvet érzett hozzá, hogy megnézze magának a kinti világot. A szavai legalább is nekem erről árulkodtak. Csak persze azért egy se volt olcsó mulatság, sajnos az űrjegyek nem olcsóak. Jó, nem azt mondom, hogy megfizethetetlen, de útról útra menni is jókora költség. Még a magánhajósoknak is, elvégre nekik még az üzemanyagot is fizetniük kell.
- Hát igen, mond valamit - nézek körbe én is a tájon. - Az ember mindig és minden körülmények között ragaszkodni fog a Földhöz, főleg annak tekintetében, hogy milyen keményen megharcoltak érte a gyűjtőkkel. Emellett... gyarmatosítás ide vagy oda, de nekünk akkor is ez marad az otthonunk... még ha nem is vagyunk nagyon hálásak azért, hogy élhetünk rajta.

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a lány mellettem megborzongott egy pillanatra. Hamarosan meg is tudtam a borzongás okát. Hát igen, mondjuk gondolhattam volna magamtól is, hogy ez áll a háttérben. Elvégre, tél volt, még ha a Nap hidegen sütött is és még nem volt hó. Na, viszont a társaság elég kellemes volt, szóval, amíg igény van a közelségemre, nem mondanék le róla.
- Természetesen. Nem venném a lelkemre, ha megbetegedne. De... csak annyi kérésem lenne, hogy maradjunk egy darabig a tó környékén - megrázom a csemegés zacskót. - Valakinek meg kell etetnie őket is.
Szóval felálltunk és hamarosan elindultunk, hiszen nem volt sok dolog, amit széthagytam volna. Vicces volt, ahogy sétáltunk a parton, a kacsák követtek minket, úszva. Áh, kis éhenkórászok... na mindegy, ha már megvettem a csemegét, akkor szórtam nekik, időről időre, olykor felajánlva a mellettem sétálónak is ennek a lehetőségét.
- És mondja csak, mivel foglalkozik, Miss... - na bakker, most jut eszembe, még meg se kérdeztem a nevét, szóval elharaptam a mondat végét.

-Kilábaltál belőle mi?... Aki ilyenből kilábal az nem így viselkedik...
Szipogtam még párat.
-Szerinted mi abban az élvezet ha hagyom, hogy ripityomra törd a csontjaim? Ennyire nem súlyos a helyzet... Annyira meg pláne nem...
Szaladt végig a hátamon a hideg, ahogy emlékek merültek fel benne ma női laktanyáról... Több füle mint foga, némelyikük izmosabb mint én. Nem sok embernek van hozzájuk gusztusa. Ahogy kilépett oldalra csak szemmel követtem, mihelyst mellém ért megszólítottam.
-Most mihez fogsz kezdeni? Ki klickelgeted a dühödet? Vagy játszod továbbra is a vasszüzet, a sérthetetlen kemény nőt?
Ha szó nélkül tovább halad utána fordulok és még megpróbálkozok valamivel.
-Gyáva vagy Miranda.

- Mért, szerinted, hogy kéne viselkednem? Mosolyogjak a világra? Eddig is azt tettem, de mielőtt újra megteszem, össze kell kapnom magam. * Túrtam a hajamba mérgesen. Mellé lépve megtorpantam és dühödt, sebzett tekintetem az övébe fúrtam egy pillanatra.*
- Ebben a sorrendben. * A fényképezés megnyugtat és utána már úgy is a régi leszek. Bár szűznek nem mondhatom magam, legalábbis ténylegesen. Bár ki tudja… ennyi idő alatt azon sem lepődnék meg, ha visszanőtt volna. De már haladtam is tovább, de pár lépés után megtorpantam, ahogy a szavak elértek hozzám. S mint a rossz filmekben visszhangzottak a fejemben. Hirtelen megfordultam és egyenesen a férfinek mentem. Egyik kezem a torkát igyekezett megragadni, míg a másik a gyomorszáját vette célba. Hogy öklömmel kissé meggörnyedjen… De ha csak nem fogott le, folyamatosan folytattam az ostromot. Hasa, gyomorszája, bordái… mindegy volt, hogy hol… Jobb lábam térde pedig a férfiasságát vette célba.*

-Hát nem így... Inkább... Akkor hajrá.
Buzdítottam, nem túl sok átéléssel hangomban. Válasza rövid volt és tömör. Nem számítottam többre. Egyedül arra, hogy sikerül tettlegességre késztetnem. De ezt ennyivel nem sikerült kiviteleznem így egy elég kemény eszközhöz kellett folyamodnom. Ami szemlátomást működött. Szinte éreztem a levegőben ahogy elpattant nála a cérna. Felé is fordultam teljes testtel. Még épp időben, már jött is nekem. Torkom felé nyúló kezét kilöktem oldalra és a másik irányba léptem egyet, hogy biztosan elhaladjak mellette. Ütései java részét igyekeztem félre söpörni, olyan ütések amik a vállamat, mellkasomat célozták azokat hagytam bemenni. Sok vizet nem zavartak. A mókustörvény(véd a makkot) végig a szemem előtt lebegett. Egy nő ellen az a legkritikusabb helyszín. Oda tartó térdét kissé előre hajolva, két kezemmel tenyérrel blokkoltam.
-Félsz.... az... élettől...
Tettem még ár egy lapáttal ha lankadni véltem harci kedvét.

*Lankadni ugyan? Csak egy kicsit fáradni, így már nem voltam lelkes. De ezen szavai változtattak, gyorsan leguggoltam és hátam mögött támasztottam meg a kezeim. Ezen támaszkodva, az egyik lábam beakasztottam az övébe, míg a másikkal ugyan azon lábának a térdét vettem célba. Kezdett elegem lenni ebből az egészből. Mért hiszi azt mindegyik, hogy egy full kiképzett valaki vagyok és ez a megoldás mindenre? Dühös voltam tény, és ezért nem is finomkodtam. De ha sikerült a másikat a földre teríteni, akkor hirtelen ellöktem magam és a férfi hasára ültem és egyenesen az arcát vettem célba az ökleimmel.*

Egy váratlan fordulat következett be amire egyáltalán nem számítottam. Éles fájdalom a térdemen a következő pillanatban pedig folytonos nyomás a hasamon. Emeltem volna fel a fejem a földről de egy szembe jövő ököl vissza kényszerítette a földre. Így még a tarkómat is bevágtam. Még fel se ocsudtam az első ütéstől már jött a következő arra pedig a rákövetkező és így tovább. A tehetetlenség érzése, hogy nem bírtam arra fordítani a fejem amerre akarom, ráadásul az egész kezdett fájni, felébresztette bennem a neveltetésem egy részét. Két kezemet az arcom elé kaptam alkarral fogtam fel az ütések jó részét. Éreztem ahogy lihegtem, hogy arcomra vissza csap a lélegzet, és a fájdalom tompul, a sebek eltűnnek de a vér már jócskán belepte az arcomat. Résnyire nyitom a kezeimet, hogy lássam hova akar ütni és ha szükséges akkor tudjam védeni. Nyelvemmel pedig az egyik fogam keresem, hogy kitudjam köpni mielőtt lenyelem...

*Talán a szavai, vagy talán csak a kétségbeesés miatt, de nem bírtam gondolkozni. Olyan volt, mintha kívülről nézném önmagam. Nem dobtam fel, hogy mit csinálok. Erről mi sem árulkodhatott jobban, minthogy hiába tette maga elé Dareios a karját. Én még azt is ütöttem és a fájdalmat pedig fel sem fogtam. Jó, igyekeztem oldalról ütni, hogy elérjem vagy ott ahol épp találtam rést. De ha nem ment, akkor néha a gyomorszájánál. De az öklöm már véres volt. De hogy ebből mennyi volt a sajátom nem tudhattam. De azt éreztem, hogy a bal öklöm megsínylette a dolgot és az egyik bütyköm hátracsúszott. De még így is ütöttem. Nem tudom meddig, de egyszer csak lefordultam a férfiről a hóba és összekuporodva meredtem magam elé. Felfogtam, hogy véres vagyok. Hogy vér tapad a kezemhez és ezzel egy időben pedig a fájdalom is eljutott a tudatomig. Na de nem ez volt a könnyeim oka. Az már jóval korábban megindult még akkor mikor Daron ülve ütöttem.*