Tengerek, óceánok

A Földet nagyrészt borító víztömeg.

Úgy gondoltam, érdekes lenne felkeresni a régi barátokat, ismerősöket. Kicsit megbolygatni az állóvizet, megnézni, ki maradt hűséges, ki fordult ellenem... Kit használhatok és kit nem. Voltak kicsi és nagy fegyvereim. A leghatásosabb és leghasznosabb kétségkívül Morgana Valeur volt. Épp csak... Ő ellenem fordult. Megszökött előlem, s miatta nekem is menekülnöm kellett. De most... Most végre megnézem, mivé lett. Vajon megérdemelte-e régi figyelmem.
A naplemente utolsó sugarai érdekes, narancsvörös árnyaltra festették nyugaton a tengert. Hajóm ablakai kiszűrték a napfényt, majdnem olyan jól, mint egy kupolaváros fényzáró rendszere. Nem repültem gyorsan, így mire leszállok majd azon a kis szigeten, végérvényesen el fog tűnni a napfény.
Így is történt, s mikor kiléptem a hajómból a parton, már szürke sötétség fogadott. Elmerültem benne, eggyé váltam vele: gyorsabban és észrevétlenebbül közlekedhettem így. Nem mintha az itteni kis falu lakóitól vagy Morgana talán jelen lévő testőrségétől tartottam volna. Az egyetlent, akit komoly fenyegetésnek tartottam, eltávolítottam: a rossz hírű magánnyomozó visszarepült a Marsra, mert egy régi barátja kért tőle azonnali segítséget. A régi barát valóban hívta őt... Épp csak a gondot, ami miatt a nyomozóra szükség volt, én magam okoztam. Talán a csapdába ejtett feleség is túléli a dolgot... De ez már nem számít.
Morgana és a hekus egy szép, többszobás házban szálltak meg, nem messze a parttól. Beosonni gyerekjáték volt. A hálószoba illata nehéz volt a forró déli levegőtől és az itt megálmodott álmoktól. Morgana épp egy pohár bort szopogatott. Különös... Korábban sosem ivott. Nos, mind változunk néha...
Nem csaptam nagy felhajtást. Egyszerűen előléptem, kibontakoztam az árnyékok közül.
- Jó estét, kedvesem - mondtam - Rég nem láttalak.

Már most csodâs napok álltak mögöttem. Három napja èrkeztünk a szigetre Mattel, vagy több.. a napok egybefolytak. A tengeren töltött idõ... átszeretkezett òrák...
Mikor Mattnek sürgõs hívása èrkezett ès elment, a parton töltöttem az idõt. Nem zavart senki..
Hiába a lakosok ès a kiszolgáló szemèlyzet, olyan volt, mintha csak én lennèk a szigeten.
Ahogy leszállt az èj, visszatèrtem a szobánkba, ès a fotelba vackoltam magam, egy pohár fehèrborral a kezemben.
El akartam üzni a rossz èrzèst, amiröl egèsz nap igyekeztem nem tudomást venni.
Elöször azt hittem, csak egy újabb làtomás... Elszorult a torkom ès csak nèztem a fèrfi sziluettjèt. A hangja kèsként hatolt a lelkembe, de nem èrezheti a fèlelmem... Egy ragadozó se èrezheti, ès ha valaki, akkor Phillipe ragadozó volt.
- Nem elèg règ... - hajtottam fel az italt.

Egy székhez sétáltam, és leültem rá. Kíváncsian néztem Morganára. Megöregedett, de még mindig szép volt. Érett nő... Érett szépség. És az is lesz, még vagy harminc évig. Ha szerencsés, még tovább is. De én nem ezért jöttem most, nem azért, hogy a szépségét méltassam vagy használjam.
- Nem számítottam rá, hogy örülni fogsz nekem. De arra sem, hogy közömbösen viselkedsz. Azt hiszem, haragban váltunk el... Abban a hitben voltam, hogy táplálsz valamiféle érzést az irányomban. Negatívat, természetesen, de hát...
Körülnéztem a szobában. Egyszerű... Talán túl egyszerű. Morgana jobbhoz van szokva. jobbhoz szoktattam. De hát sok idő telt el...
- Látom, lejjebb adtad az igényeidet, kedvesem. Mind a környezeted, mind a társaságod tekintetében. Kíváncsi lennék, mit látsz abban a férfiban. Azt hallottam, veszélyes ember. Kiszámíthatatlan és senkihez sem hűséges. Igazi zsoldos.
Fürkészve néztem rá, vajon hogyan reagál, ha sértegetem az új kiskutyáját?

Addig szorìtottam a fotel karfáját, míg biztos nem lettem benne, hogy kezem nem fog remegni. Majd felálltam ès újratöltöttem a poharam. Elmèm a szigetet pásztázta. Megszakìtottam a kapcsolatot Shivával. Nem akartam, hogy megpróbáljon megvèdeni.
Nem ültem vissza, inkább a hatalmas, egèsz falat benorító ablakhoz sètáltam,ès a tenger szèpsègèböl próbáltam erõt merìteni.
- Aki kiváncsi, hamar megöregszik... ne kísèrtsd a szerencsèdet. - kinyitottam az ablakot, majd egy szál cigit vettem elô a zsebembõl ès meggyújtottam. - Takarodj.- mondtam higgadtan, miután hangosan kifújtam a füstöt.

Elmosolyodtam. Ez már jobban hasonlított arra, amit vártam.
- Én nem tudok megöregedni, kedvesem, és ezt te is nagyon jól tudod. Szóval akár válaszolhatsz is. El pedig még nem megyek... Nem azért repültem át a fél világot, hogy három percet beszéljek veled. Még a nyomozócskádat is el kellett távolítanom... Nem, túl sok fáradtság volt ez nekem. Egy ideig még élvezni akarom a társaságodat.
Felálltam, de nem mentem közelebb hozzá. Helyette körüljártam a szobában. Szerény kényelem... Nem értettem ezt. Honnan ez a változás?
- Ne légy udvariatlan, nem erre tanítottalak. Inkább mesélj... Sok minden történt az elmúlt években.

Mintha valaki szorìtotta volna a szìvem... De nem adhattam meg azt az örömet a fèrfinak, hogy elveszítem a türelmem. Annak a tehetetlen gyereknek èreztem magam, akit egykor ö formált belõlem... Cinikusan felnevettem.
- Az egyetlen dolog, amit neked köszönhetek az a fèrfiak mélysèges megvetèse. Megtanultam felhasználni másokat... - szìvtam mèlyet a cigiböl. - Ha itt vagy, az azt jelenti, hogy bajban vagy ès már tudod, amit tufni akartál. Apropó... majd el felejtejtettem: rèszvètem a nejed miatt.

Mosolyom egy pillanatra megdermedt, de aztán erőt vettem magamon. Nem szerettem, ha erre a kínos és fájó incidensre emlékeztetnek.
- Köszönöm. A bűnösök már bűnhődnek, kedvesem... De hát ismersz. Tudok kellemetlen is lenni, ha úgy tartja kedvem... És ezt a fiam és a királynő szerepében tetszelgő ostoba némber is meg fogja tudni. De talán evezzünk kellemesebb vizekre... Hogy van a kedves Mr. Light? Mindig nagy érdeklődéssel figyelem a munkásságát.
Most már elindultam a nő felé, de két lépésnyire tőle megálltam. Tudni akartam, az elmúlt időszak mennyire növelte meg a hatalmát, és kész voltam ezt akár saját magamon is megtapasztalni. Ha ez kell ahhoz, hogy a későbbiekben másokat ismertessek meg a nő hatalmával...

Szinte èreztem, hogy a fèrfi mögöttem áll. A gondolattól összerezzentem. Emlèkek rohamoztak meg... csak emlèkek. Erösen koncentráltam, hogy kèpessègemnek mèg csak egy morzsája se törjön a felszínre. De olyan nehèz volt kontrollálni. Elhajìtottam a cigit, és felhajtottam a bort.
- Jason már mem elnök... ès hamarosan hivatalosan se lesz az. Igen... hallottam róla mit tettèl a herceggel... Mèg mindig csak a perverziò állìtja fel? Mostmár tènyleg kezeltesd. - Lèptem arrèbb ès indultam el... bárhova, csak eltávolodhassak a fèrfitól.

Kissé meghökkentem. A félénk lányból, aki Morgana valaha volt, semmi sem maradt. Pedig nem kis munkám volt benne, hogy összetörjem, és ettől visszahúzódó legyen... De mindez már a múlté. Nem csak gyönyörű és befolyásos, de erős nő is lett belőle.
- Kedvesem, nem illik hozzád az efféle trágárság - mondtam elnéző hangon.
Amikor elindult, én is mozgásba lendültem. Szélsebesen suhantam, s pillanatok alatt elálltam az útját.
- De ha már így rákérdeztél... - mondtam, és tenyerem élével finoman végigsimítottam az arcán - Van más is, ami felállítja. Gyere, nosztalgiázzunk egy kicsit...
Megfogtam a kezét. Hála emberfeletti gyorsaságomnak, azelőtt az ágyon voltunk, hogy akár feleszmélhetett volna.

Nem tudom miben remènykedtem, mikor azt hittem, csak úgy elsètálhatok mellette. Az èrintèsètöl felfordult a gyomrom. Önkéntelenül elfordìtottam a fejem, de ez csak a vedztesek mentsvára, hogy megõrizzék büszkesègüket.
A szavak jeges szèlkènt fagyasztották belèm minden gondolatomat. Erösen csapódtam az ágyra, az ütès mèg a vastag takaró ellenère is fájdalmas volt. Fèlelem lett úrrá rajtam, ès kapálóni keztem. Szemem kipattant ès amit láttam egyszerre volt undorìtó ès fájdalmas. - Amser... - suttogtam. Èreztem, amit õ... a kitartását, a hitèt, ami elnyomta a szenvedést.
Használni akartam az erõmet, hiába tudtam, hogy ez Phillipe cèlja...

Láttam rajta, hogy őt nem rohanták meg úgy a kellemes emlékek, ahogy engem. Nos, talán szüksége van még egy kis ösztönzésre...
Könnyed mozdulattal téptem szét a ruháját. Nem rántottam le róla, épp csak félretűrtem azokról a helyekről, melyekre kíváncsi voltam.
- Ne játszd meg magad, kedvesem. Tudod, mit adhatok. Egyetlen férfi sem érhet fel hozzám...
Kimondhatatlanul élveztem a helyzetet. Ha szerencsém van, megtudhatom, szert tett-e a nő valamilyen hasznos képességre a már ismertek mellé. Ha csak kisebb szerencse ér, akkor is megkapom őt, s már megérte idejönni. főleg, hogy egy roppant hasznos információt máris első kézből kaptam: Light Elnök napjai meg vannak számlálva. Itt az alkalom, hogy a saját szolgálatomban lévő telepatát ültessek erre a befolyásos posztra.

A ruhám hangosam hasadt fel... Vajon mièrt vègzik ìgy a ruhadarabjaim a fèrfiak közelèben? Legyen az bárki.
A tudatom már más sìkon volt, mintha nem is a saját testemben lettem volna. Lehunytam a szemem... Phillipe emlèkei... Szentèg, az a rengeteg èv... ès a halottak... a bosszú... Mèg sose láttam ìgy bele egy morába... Hirtelen nyitottam ki a szemem, meghallva, amit gondolt... A szemèbe nèztem, de onnan csak egy riadt, bosszùszomjas ès meggyötört lány nèzett vissza rám, aki szabadulni akart...
- Vedd le rólam a mocskos kezed! - a parancs visszhangilot kelltett, mèg az èn elmèmben is. - Soha nem fogsz újra hozzám èni ès nem engedem, hogy bârkit is Jason helyère ültess!

Úgy kaptam el tőle a kezem, mintha puha, selymes bőre napfényként égetne. Hátralendültem lemeztelenített testétől, le az ágyról, el egészen a falig, mindezt úgy, hogy fogalmam sem volt róla, miért csinálom. Aztán hirtelen megértettem: hát erre fejlődött a kis törékeny Morgana! A telepátia művészete, pláne olyan erősen, hogy még engem is képes vele irányítani, aki már a kezdetektől igyekezett felvértezni ellenük az elméjét, immár négyszáz éve... Figyelemre méltó.
A parancsa a fal mellett tartott, pedig szerettem volna előre lépni.
- Kedvesem, erre semmi szükség. Nem vagy képes megállítani engem. Itt és most talán igen... Talán elkerülheted, hogy egy igazi férfi szerelmét élvezd a kutyád imádata helyett, igen... De a terveimet, még ha ismered is, nem akaszthatod meg.
Erőnek erejével sikerült egyet előre lépnem, de émelygés lett úrrá rajtam, gyengeség és rossz érzés. Inkább visszahátráltam. Felkacagtam, félig-meddig csak kínomban.
- Ha tudtam volna, hogy ekkora erőre teszel szert, sosem engedlek megszökni.

Zihálva ültem fel az ágyban, karjaimat magam elè fonva. Csak nèztem a fèrfit. Elmèmben szavak, gonrolatok dübörögtek. Az enyèmek voltak... de mègse. Ezeket az èrzèseket mâr kiöltem magamból... Ès sose akartam ölni vagy kínozni... Mefizetni, bosszùtállni, menekülni... de nem èlvezetböl ártani...
- A felèt se èrezted az erõmnek! - ordìtottam. Minden fajdalmam, amit Phillipe okozott, most visszaáramlott belè.

Egyre gyengébbnek, kétségbeesettebbnek és kiszolgáltatottabbnak érzetem magam. Igyekeztem harcolni ez ellen, mert valahol mélyen az elmémben egy kitartó kis hang azt súgta, hogy ezek nem a saját érzéseim, ez a fájdalom nem a saját fájdalmam...
Fogalmam sem volt, vajon a nőnek szüksége van-e szemkontaktusra ahhoz, hogy tovább kínozzon, de nem volt jobb ötletem, mint szétolvadni a szoba sűrű árnyai közt. Még ez is nehezebben ment, mint máskor, mintha a kétségbeesés még az oly régóta birtokolt erőmtől is megfosztott volna...
És ekkor, csakis ekkor ötlött fel bennem, mennyire önhitt is voltam. Most értettem csak meg, hogy voltaképpen ostobaság volt idejönnöm. Akár még meg is ölhet...

Lüktetett a fejem... a fájdalom szinte elviselhetetlen volt, de a fèlelmem ès a dühöm hajtott elõre.
- Az elmèd nem vèsz el, csakmert te magad elbújsz, mint egy ijedt fèreg... - Ez az agresszió nem lehet az enyèm.... Blaire... Fèmes ízt èreztem a számban, ès kènyszerítettem magam, hogy leálljak. Ha elveszìtem az eszmèletem, vègkèpp elveszek. Leszálltam az ágyról ès az ajtó felè kezdtem rohanni, remèlve, hogy a fèrfi nem tud követni.

Nem múlt el a hatása, csak mert elbújtam előle, de ő maga megszüntette a rám mért csapásokat. Ebből arra következtettem, hogy egyelőre még fél önnön erejétől. Ez rajtam nem túl sokat segített, hiszen hiába fél, ezúttal mégis alul maradtam. Úgy véltem, talán ha elég gyors vagyok, meg tudnám ölni, de hát miért is tenném ezt? Morgana élve sokkal hasznosabb lehet. A megfelelő irányítás mellett, természetesen.
Így hát nem indultam utána, noha könnyűszerrel utolérhettem volna. Helyette inkább árnyként szivárogtam ki a nyitott ablakon, s indultam a gépem felé. Amit tudni akartam, megtudtam: egyelőre elég ennyi.

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt! //

A Föld egy távoli szegletèben, egy zsúfolt tengerpart...
A nõ nem tûnt ki a sokaságból: Fekete haj, szèles napszemüveg, kihívó bikini, színes kendõ a dereka körül, kezèben újság, arcán szèles, ragadozó mosoly játszott.
" A telepaták egykori elnöke, Jason Light, a kora hajnali órákban gyilkosság áldozatá vált. Titkárnõje, Blaire Cutter, feltehetõen szintèn èletèt vesztette..."
A nõ fèlredobta az újságot ès hátradõlt a napozóágyon.
*Az exelnök igencsak lecsùszott az utolsó napokra... Szánalmassá vált... A gyilkosa csupán kegyes volt* morfondírozott magában, de mègis. Neki mintha kellemes emlèkeket idèzett volna fel, ahogy az elnök halálának rèszleteire gondolt: "A felismerhetetlensègig szèttrancsírozták. De akkor már halott volt..."
Egy fèrfi sètált a nôhöz:
- Szèp napunk van... de maga mègis elhalványítja a napot... úgy ragyog. -
- Valóban... - ült fel a nõ mosolyogva.
- John Foyette - nyújtott kezet a fèrfi.
A nõ kezet rázott vele, majd szemüvegèt felhajtva tanulmányozta leendõ áldozatát.
- Blaire Murphy. Mondja John... egyedül èrkezett?..