Eurázsia

*A fegyver történetére figyeltem, már csak azért is, mert nem úgy kezdődött, hogy „Azzal ölte…”, a folytatás már mindegy lett volna, hogy épp egy állatról beszélünk vagy emberről. *
-Apukád nagyon, hmm… fanatikus? * Hirtelen nem jutott eszembe a megfelelő szó, ami azokra illik, akik ennyire megbecsülnek apró dolgokat, mit sem törődve azzal, hogy ha eladják nagyobbat kaszálhatnak rajta.*
- De ez még nem változtat azon, hogy számomra rontja az összképet. *Vontam meg a vállaim. Hát most istenem, majd nem nézek oda és kész. Különben is, sokkal érdekesebb maga a ház kialakítása mintsem holmi dísz. *
- Mért, a ház tetején süssek tojást vagy kenyeret? * Vontam fel a szemöldököm. Ha már reggelit csinálok, azt csináljam rendesen. S aprózzam el, holmi szendviccsel. Bizony, ritka dolog, ha reggelit csinálok, és nem tudom le az előző napról megmaradt pizzával vagy épp azzal, hogy fél kómában rendelek egy frisset. Szóval ha már ilyenre szánom magam, akkor az legyen normális reggeli. Mint anyu szokott csinálni. Palacsinta, tojás, gofri meg az ég tudja, mi mindent talál ki épp, kávézás közben. Bár tény, hogy ehető is legyen még évtizedeket kell főzöcskélnem, amire nincs időm. Szóval azthiszem a reggeli készítésem alapjaiban ugrott.
Ahogy a vállamon érzem meg a kezét, szinte reflexszerűen kapom kicsit a mancsa felé a tekintetem. De ez nem akadályoz meg abban, hogy elmondjam, amit akarok. A válaszára csak megingatom a fejem, ahogy visszaérkezek a talpamra, ezzel kissé távolabb is kerülve Tőle.*
- Mondjuk a kertvárosban. Innen nem tudnék bejárni, dolgozni vagy épp sokáig tartana. * Ingattam meg a fejem. Persze ha Londonban is lenne egy ilyen, nem gondolkoznék rajta, hogy ott-e hagyom a Marsot vagy sem. De utána már kifordultam a keze alól. De félúton még visszatekinttettem a vállam felet.*
- Mellesleg a helyedben nem lennék ennyire bátor a történtek ellenére sem. * Kacsintottam rá kissé szórakozottan. De valahol komolyan gondoltam és legalább annyira nem akartam, hogy megfogadja a tanácsom. Még mindig éreztem a vállamon a kezét.
…
- Hééé… nem engem kell feltüzelni. Hanem a kandallót. * Ingattam meg már megint a fejem. Az kéne még, hogy velem kezdjen el ismét játszani. A végén még nem tudnám abba hagyni. Mármint nem a játékot, hanem a késztetést, de az a férfiasságába kerülni az fix. Nem akartam az ilyesfajta bonyodalmakat továbbra sem. Miközben mutogatott sorban ki is szedtem, ami nekem kellett. Kávé, cukor, kanalak, bögrét és végül a hűtőből a tejet. S míg a többit is mutatta felkészítettem a kávét.*
- A legjobbat? Mi van ami jobb mint a kávé? Esetleg a forró csoki.* Billentettem oldalra kissé a fejem, ám a tekintetemben ott lapult a kíváncsiság, ahogy Nicholas szürke szemeibe néztem. Még a kezem is megállt a mozdulatban, pedig épp cukrot igyekeztem rakni a bögrékbe. *

- Hm... azt hiszem anyámmal jóba lennétek, mert ő is ezt a szót használja rá elég gyakran - mosolygok. - Ő inkább úgy fogalmazna, hogy tiszteli a régiségeket. Mielőtt a jelenlegi vállalkozásába kezdett volna, egy régiségkereskedő mellett dolgozott értékesítőként. Látott néhány érdekes dolgot annak idején. Látnod kellett volna, milyen arcot vágott, amikor ezt megtalálta. Mint amikor egy kisgyerek bontogatja az ajándékát.
Az emlékek egyre jobban kezdenek megrohanni, mióta itt vagyok... főleg akkor, amikor észreveszem a képeket a falon... régi családi képek, amin az egész család rajta van. Inkább elfordítom a tekintetemet és igyekszek Mirára koncentrálni.
- Öööö... inkább ne. Apám felakaszt mindkettőnket, ha tábortüzet csinálunk a házból.
Átkaroltam Mirát, amikor ott tartottunk, de nem erősítettem az érintésen. Éreztem a reakcióján, hogy kissé ez most nem esik jól neki. De örültem neki, hogy nem húzódott el azonnal. A közelsége valahogy jó hatással volt rám, még ha nem is mertem most teljesen magamhoz vonni. Tény ami tény, most délelőtt a közelségből lehet, hogy túl sok is volt mindkettőnknek. Még mindig nem tudom teljesen elhinni, hogy ami történt, az úgy is volt. Inkább tűnt álomnak...
- Hm... tudod mit? Ha beköltözöl velem oda, akkor építek egyet.
Volt egy kis betyár tónus a hangomban, amolyan, ah, erre úgy se fog igent mondani. De lehetett érezni azt, hogy bizony megcsinálom, ha van rá igény. A kimondott szónak elég nagy hatalma van az ember felett és nem én akartam elkezdeni cáfolni ezt. Mira aztán elhúzódott és figyelmeztetett. A kedvemet nem szegte. Volt valami a tekintetében, ami nem tette az előbbit teljesen elutasítóvá. Így csak mosolyogtam vissza rá, jelezve, hogy a bátorságom nem igen szenvedett csorbát.
...
- Oh, pedig akkor még be se kellene gyújtanom - kuncogok.
Mira megjegyzésére csak mosolyogtam, majd míg várta, hogy lefőjjön a kávé, megmutattam neki, hogy mire gondoltam. Feltekertem az egyik szőnyeget, alatta pedig egy csapóajtó helyezkedett el. Megragadtam a húzókáját és feltártam. Odalent vaksötét volt, csupán egy létra sziluetje vezetett lejjebb. De aztán lenyúltam és felkattintottam a pince világítását. Halovány fény támadt odalent. Nem volt nagyon világos, de Mira azonnal láthatta, mire gondoltam: odalent több polcnyi borosüveg helyezkedett el. Nem is mondtam semmit, csak vigyorogva vártam a reakcióját.

- Körülbelül olyat, mint amikor én megtalálom a megfelelő pillanatot egy-egy képre. *Nem véletlen hoztam fel, a mosolyom elárulhatta, hogy ez a hétvégése sem marad el a gépem nélkül és mivel nem magam szoktam fényképezni evidens, hogy a férfi sem marad ki a szórásból.
A tábortűzre csak megingattam a fejem miközben felkacagtam. Én mondtam, hogy nem fog reggelit kapni, legalábbis úgy biztos nem, hogy Ő még az ágyban van aztán nekem kell megoldani a dolgot. De már nem szóltam semmit, azonban a megjegyzésére összevontam a szemöldököm.*
…
- De igen. Tudod, még ha én is tüzelnék fürdeni, akkor is kell. * Vigyorodtam el, azonban a gondolatom nem hagyta el a korábbi mondatát. Az ajkam rágcsálva gondolataimba merülve raktam fel a kávét és készítettem el a bögréket. De még mindig nem hagyott szabadulni, azonban volt valami más, ami jobban fel kelltette az érdeklődésem. S nem is rejtettem véka alá, csak figyeltem, hogy mit csinál és leguggolva tekintettem le.*
- Ahham… havat is rendeltél estére? * A terasz nem volt kérdés, a hátsókertre biztos van egy terasz, hisz gyerekek nőttek itt fel, így udvar is van biztos a ház háta mögött. Viszont nem feledtem, hogy mit is mondtam legelső találkozásunkkor. Mosolygós tekintetem pedig ráemeltem.*
- Tudod mit? Ha megcsinálod London kertvárosában, akkor oda költözöm. Éltem már együtt pasival és jelenleg az a veszély sem áll fent, hogy bármelyik udvarlóm is veri az ajtót, mint anyuéknál. * Mert nincs, bár tény, akkor még volt és, hogy nem tudom mit hoz a jövő. De basszus, biztos, hogy nem udvarlókat. Azt egyáltalán nem akartam. HA meg mégis ott lesz a lakásom és még ráadásul a szüleim háza is. Szóval azt hiszem semmi akadálya nincs. Mármint azon kívül, hogy továbbra is rendelt kaján élek vagyis izé… élnénk. Közben pedig hallottam, ahogy kezd lejönni a kávé és már fel is emelkedtem, hogy visszasétálva várjam meg a végét és ketté öntsem. Ha ez meg volt, akkor bizony Nicholas kezébe nyomtam az egyik bögrét.*

- És amilyen éles a szemed, biztos találni fogsz ebben a pár napban is érdekes dolgokat - kacsintok neki.
Ennyire azért már ismertem a lányt, hogy tudjam, most is szeretne hódolni a szenvedélyének. Ezzel nincs is semmi baj, elvégre azért jöttünk ide, hogy pihenjünk és azt csináljuk, amit szeretnék, mielőtt Mirának vissza kell mennie dolgozni. Az meg nem gond, ha rólam is készül pár. Valószínűleg csak saját használatra készíti őket, szóval csak nem kell valami hivatalos fórumon viszontlátni az ábrázatomat. Az sajnos... mindkettőnknek rossz lenne.
...
Kuncogok egyet.
- Ja, te tüzelsz és lesz jacuzzi is.
Kicsit felvontam a szemöldökömet, amikor rákérdezett, mit rendeltem még... aztán rájöttem, mire gondolt... ajj, kis naív.
- Ennyire vastagnak nézel? - ülök le a csapóajtó szélére, ahogy lógatom le a lábamat. - Apám és anyám mezőgazdasági vállalkozást működtetnek, vannak földjeik itt és a gall területeken is. Amit idelent látsz, az nem bolti áru, hanem saját termés. A családban elég nagy hagyománya van a bortermesztésnek - lenézek - Azt hiszem a legrégebbi palack talán 200 éves.
Na eléggé elképedek azon, amit Mira mond a lakásos megjegyzésemre. Ha valamire, erre nem számítottam. Elvégre, a lány nem is a Földön lakik... de ez a megjegyzés... oké, biztosan csak... neeeem, túlságosan komolyan néz rám. Hát ez kész, tényleg komolyan gondolta. Jó darabig csak pislogok, de megszólalni csak többször szájnyitásra sikerült.
- Okkkéééé... de akkor kezdj el gondolkozni rajta. Amint sinre rakom az életem és meglesz a megfelelő tőke, megrajzoljuk a tervrajzot meg... meg elintézzük a telekbérletet... meg... ah, oké, előbb jussunk el odáig.
A kávé lefőtt, Mira pedig megosztotta velem. Míg ez megtörtént, én lezártam a csapóajtót, hogy ne legyen túl meleg odalent, majd felálltam.
- Gyere, körbevezetlek.
Maga a ház nem volt nagy, szóval a körút nem volt hosszú. Megmutattam Mirának a kijáratot a hátsó teraszra, a fürdőszobát, a wc-t, a kamrát, a legfontosabb biztonsági dolgokat. A ház mindvégig megtartotta a puritán mivoltját... végül pedig már csak két szoba maradt.
- Ez lesz a legfontosabb talán neked - kinyitottam az ajtót, mely egy franciaágyas szobát rejtett. - Itt fogsz aludni.

- És belém is szállsz? * Vontam fel a szemöldököm a jaccuzis megjegyzésére, ám bár a kérdés komolynak hatott, de tekintetem továbbra is vidáman táncolt, ahogy a másikat fürkészte. Miért is lett volna másmilyen? Miért is hatna meg egy egyszerű kérdés, ami ráadásul a saját számból hangzik el? Amíg nincs gyakorlat nem érdekel, arra meg nem kerül sor.*
- Nem a tárcáddal voltam elfoglalva, bocs, nem abból a fából faragtak. * Vontam meg a vállaim és bocsánat kérőn biggyesztettem le az ajkaim. Ám bár, közel sem sajnáltam. Hátha valakit engem aztán sosem érdekelt a dolog. Ha igen, akkor Zack karjai közt lennék már rég. Apropó… erre már gondolatban el is szégyelltem magam, ami a jelenben csak annyi látszódott, hogy lesütöttem a szemem. Rosszul éreztem magam miatta, persze, kiakartam magam panaszkodni Nicholasnak miatta. De valahogy közbe szólt Rick, aztán meg már nem épp Zack járt a fejemben. De a kis mesére azért csupa fül maradok ám, hisz érdekel. Csak a bűntudat az, ami bekebelezi a lelkem. Nos, legalább most elismertem, hogy van olyanom és utáltam, mert tudtam, hogy a tekintetemben látszik. Már pedig az most a férfire kellett emelnem, hisz mondanom kell valamit.*
- Az nem csak öreg, de csak azok képesek élvezni vagyis díjazni, akik nagy rajongók. *Csodás… micsoda bugyuta válasz. Mira térj már észhez! Nem csináltál semmit, avagy nem akartad, de még ha akartad is volna, nem tartozol elszámolással. Bah… hülye tyúk, majom lelki ismeret. Persze Nicholas reakciója azonban a válaszomra még így is megmosolyogtatott és élveztem ahogy csak pislog, meg tátog és szinte szóhoz sem jut.*
- Már mondtam Noty, hogy a jelenlétemben ne mondj olyat amit nem gondolsz komolyan mert nem tudod mire miként reagálok. * Ingattam meg a fejem. Talán azt hitte volna, hogy ismer? Remélem nem. Az baj lenne, ámbár nekem és jelenleg neki is. De végül azért megtalálta a hangját és a bugyuta válaszom miatt már nem éreztem magam rosszul. Ez sem volt különb. *
- Remélem még sokszor fogsz hasonlóan a kardodba dőlni. * Kacsintottam rá. De talán így nem bízza el magát, már ha ez fent állt. Azonban én komolyan gondoltam. Persze tény, hogy nem fogok a nyakára járni még akkor sem, ha erre sosem kerül sor. De már mosolyogva követtem a kis túránkra és figyeltem, hogy ne tévedjek el. Még mindig nagyobb, mint a lakásom. szóval erősen esélyes a dolog, hogy megesik egy párszor, hogy rossz felé megyek, vagy nem oda nyitok be ahova kéne. Mikor megint beszélni kezd csak összevonom a szemöldököm, de aztán bekukkantva elvigyorodom és beljebb is lépek.*
- Én azt hittem, hogy nem fogok aludni. De kösz… * S bizony az ágyon meg is találtam a helyem, kényelmesen hátra dőlve, naná, hogy az ágy közepén. Szokásom, a sajátomon is oda gubbasztok be. Tekintetem pedig azonnal az ajtó fölé néz.*
- Majd szólj rám, hogy tegyem ki a képet. – biccentettem az ajtó fölé – Nem vagyok otthon, de mg itt vagyok muszáj, ha aludni is akarok és nem Te akarsz megint a jelenbe rángatni. Azért annyira nem jó buli, még ha tökéletes indok is arra, hogy hozzám érhess. * Vigyorodtam el a bögrém fölött, miközben bele ittam. Az enyém finom volt, de hát mindig is édesen ittam a kávét és ha valamit, hát ezt tökéletesen letudom főzni. De aztán csak a fejem billentettem hátra. Kényelmes volt, de most inkább nem kezdtem rugózni rajta, nincs kedvem mosni az ágyneműt.*
- Csüccs le, most ki nem megyek innen… * Adtam „engedélyt” mosolyogva, hogy ne ácsorogjon az ajtóba. Ha leül, az ágy szélére nem fogok harapni. Míg nem ér hozzám… aztán meg ki tudja.*

Hohohó, kezdődik. Oké, ha a lánynak már most előjönnek az ilyen jellegű gondolatai, akkor már minden adott lesz egy remek hétvégére. Valahogy idézi az első találkozásunkat, akárhányszor is jönnek elő a hasonló témák.
- Hát ha megengeded, hogy elmerüljek benned... - vigyorgok, mint a vadalma.
Valahogy úgy érzem, megint olyan dolgot mondtam, amit nem kellett volna. Mira arca valahogy szomorkásabb lett, miután tettem egy megjegyzést az anyagi helyzetemre. Viszont nem hagyott több reakciót rá, mire befejeztem a mondandómat, már máshol járt a téma. De azért úgy éreztem, valamit mondanom kell arra, amit magáról mondott.
- Ajj, dehogy vagy te olyan - mosolygok rá biztatóan. - Ha csak a pénzem érdekelne, már tartoznál nekem. Meg valószínűleg ide se jöttél volna. De mint mondtam és te is, nem vagy olyan számító nőszemély. Ezt pedig nagyon értékelem benned, Mira.
Nem tudom, szükséges volt-e egyáltalán ez a lelkifröccsnek szánt beszéd, de mindenesetre kijött belőlem és remélhetőleg sikerül menteni a hangulatot.
- Hááát... nem vagyok valami ínyenc, de az biztos, hogy a jó hangulat adott lesz ennek a szajrénak köszönhetően.
Hát igen, Mira tényleg olyan fajta lány volt, akinél meg kellett gondolni, mit mond az ember. Könnyen visszaüthet rám... de... most valahogy...
- Hát igen... de... valahogy örülök neki, hogy így alakult - mosolygok. - Érdekes időszak vár majd ránk, ha összeköltözünk.
Kuncogok egyet.
- Ha akarod akkor a karodba is.
...
- Hát nézd, én tisztában vagyok azzal, hogy eléggé eleven meg energikus leányzó vagy, de olykor te is elfáradsz. Főleg, ha megdézsmálod a készletet - pimaszkodok. - Akkor pedig ez az egész a rendelkezésedre áll... tudtommal a nagyobb ágyat jobban preferálod, szóval inkább nem küldelek át a szomszédba a kiságyakhoz.
Bólintok Mira kérésére és igyekszem megjegyezni a dolgot. Az invitálására odasétáltam az ágy mellé és leültem rá, felrakva a lábaimat is. Viszont én nem elfeküdtem, mint Mira, hanem hátamat nekivetettem a falnak. Így kortyolgattam az amúgy kissé savanyú kávémat. Ezt szoktam meg.
- Remélem kellemes emlékeket fogok szerezni neked ezzel a kiruccanással.
Mondjuk nekem már a vonatozás is elég kellemesen zárult...

- A kádad is megszoktad kérdezni, hogy szabad-e? * Vontam fel a szemöldököm. Ugyan is jelenleg ahhoz hasonlítottam magam. A válaszom meg mind a ketten tudtuk és felesleges lett volna lezárni egy egyszerű válasszal a témát. Persze ajkaim szegletében ott bujkált a mosolyom. Arra amit mondott azonban összevontam a szemöldököm és pár pillanatig csak néztem, mire leesett, hogy félre értette a reakcióm.*
- Nem is gondoltam, hogy ez baj lenne. Más van a dolog mögött. Bocs… * Vontam meg a vállaim látszólag könnyedén, de szürkés tekintetemben még mindig ott kavargott minden kétségem és lelkiismeret furdalásom. Nem tudtam, hogy mennyire jó dolog előállni egy ilyennel.*
- Érdekes? Inkább idegőrlő. *S biztos voltam benne, s hogy miért? Állandóan szívtuk egymás vérét. Egy idő után valószínűleg idegesítő lesz. Bár kitudja, hogy mi lesz vagy épp mi nem. *
…
- Ó hát hidd el, ha megdézsmálom nem leszek egyedül azzal a fáradsággal. * Haraptam be az ajkam, bár magam sem tudom, hogy miért. Talán egy felhívás lett volna, csak néma? Passz, de nem is akarok ezen gondolkozni.*
- Hát… köszönöm. De egyébként mind a kettőnknek így lesz a legjobb… Erről jut eszembe, mesélni akartam neked valamit. Annak a bálnak elnéztem az időpontját. A versennyel egy napon volt. Zackkel összefutottam és elmentem vele. Képzeld el verseny után esélyibe bújtam meg álarcba, még minskeltem is, hogy ne lógjak ki a farmeromban meg összefogott hajammal a királynő haccacáréjáról. Erre az a barom kihasználta, hogy nem akartam bajt és megcsókolt. * A morcosságom még mindig kézzel tapintható volt. Azonban arcom csak Nicholas arcát fürkészte.*

- A kádam nem pimaszkodik velem és főleg nem beszél vissza, mint egyesek - vágok vissza, tovább fűzve a kis játékot, melyet elkezdtünk. - Mondjuk annyira élvezetes se, mint egyesek.
Mondjuk kicsit furcsa volt most ilyen ártatlannak tűnő témáról beszélgetni, azok hátterében, ami nemrég még a vonaton történt kettőnk között. Nem tudom, valahogy... eddig olyan gyerekes játéknak tűnt ez az egész. De a történtek után kicsit olyan érzésem volt, mint ha ez be is következhetne. Nem tudom, miért, hiszen ismertem Mira álláspontját az ilyesmikkel kapcsolatban... de... azért szerintem azt a csókcsatát ő se kalkulálta bele a napi rutinunkba. Viszont ahogy néztem Mirát, valami feltűnt nekem a tekintetében. Valami, ami az átlagos csipkelődéseinkhez nem igen szokott hozzájönni.
- Jól vagy Mira?
Felvontam a szemöldökömet a lány megjegyzésére. Oké, tény, hogy eléggé tudjuk szívni egymás vérét, de azért idegörlő kategóriának nem igen nevezném. Én élvezem az ilyeneket, nem igen lehet megunni. De ha már ezen a vonalon indultunk el.
- Hm, akkor határozottan kellemes körülmények között fognak az idegeim szétmenni - vigyorgok egyet.
...
- Óóóó, akkor jó lesz majd elfáradni... egy kis közös dézsmálás után - kuncogok.
Na de ezután jön egy újabb hidegzuhany. Először eléggé megdöbbenve néztem Mirára, miután közölte velem a történteket. Nem kerülte el a figyelmemet a fürkésző tekintete, de ez most a legkisebb gondom volt. A bennem kavargó érzések foglaltak le. Nem voltam teljesen tisztában vele, mit éreztem. Volt egy pillanat, amikor lepillantottam a lány ajkaira, de csak egy kicsit. A gondolat, hogy valaki más... féltékeny lennék? De nem... mondta, hogy nem az akarata szerint történt, nincs miért féltékenynek lenni. Inkább dühös voltam. Igyekeztem uralkodni az arcvonásaimon... de a tekintetemben kavargó mérget aligha lehetett palástolni.
- Az ilyen... barmok, hogy a te szavaddal fogalmazzak, megérdemelnének egy tisztes nevelést - szűrtem ki a fogaim között.
De látszott rajtam, hogy nem sok hiányzott a radikálisabb fogalmazáshoz...

- Pedig a csend néha megváltás. * Vigyorodtam el, de tapasztalat volt. Jár a szám állandóan,de néha… néha szüksége van az embernek egy kis nyugalomra. Mondjuk egy kád forró vízben. A kérdésére már megint csak pislogni tudtam, de bólintottam. Ez végül is csak nézőpont kérdése, de azt hiszem…*
- Hát, úgy ahogy te értetted mindenképp jól. * Bár nem voltam benne biztos, hogy a másik miként is érti. De fizikailag semmi bajom és vele sem. Szóval… igen, jól vagyok.*
- Hidd el… nem lesz olyan kellemes… mikor majd csendre vágysz és a tombolós zenéim rikácsolnak a szobámból. * Vigyorodtam el. A szomszédjaimat őrületbe kergeti… de pech, nem albérlet, saját lakás. Szóval, ha nem tetszik nekik, költözzenek máshova.*
…
- Lényegében milyen készletről is van szó amit meg kell dézsmálni? * Tettem fel a kérdést. Persze nem feledtem ám, hogy a boroktól indultunk. De ez már egészen másképp hangzott így a második váltás után már. Szemeimben pedig újra kéltek a játékos fények, még ha csak egy pillanatra is, miközben bele ittam a kávémba. De aztán csak-csak kibukott belőlem az, aminek korábban kellett volna. Igyekeztem nyugodt maradni, de kevésbé jött össze, még ha nem is tomboltam. Csak a tekintetem, ami viszont kavargott fürkészte csak Nicholas arcát. Nem tudom mit kerestem rajta… de amit találtam az nem tetszett. Kávém viszont le is tettem az éjjeli szekrényre és feltérdelve ültem a sarkamra Notyhoz karnyújtásnyira. Ahogy ez jutott a szavai a tudatomig pedig csak összevontam a szemöldököm. Kezem megindult a karja felé, ám csak egy pillanatnyi megtorpanás után fejeztem be. A történtek után nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet, ha ismét érzem. De megtettem, miközben tekintetem le sem emeltem róla. Érintésem csak nyugtatónak szántam.*
- Nem kérek még egy Shepyt… barátnak meg pláne nem. Nagylány vagyok, megtudom oldani, többnyire. Deee… miért dühít ennyire? * Tettem fel a kérdést csendes szavaim után, ám a karját még mindig nem engedtem el.*

Megvakarom a tarkómat, de végül is tényleg igazat kell adnom, most az egyszer nem tudok ellenkezni a lánnyal... hm, most az egyszer? Eléggé optimista kijelentés volt tőlem annak szemléletében, hogy nővel van dolgom.
- Egen, ez igaz... mondjuk a normális emberi beszéd még mindig megváltás számomra az állandó csatazaj ellenében, mely majd szétrobbantja az ember fejét is...
A megjegyzésére oldalra döntöm a fejemet. Nem tudom mire vélni a válaszát. Én speciel a belső dolgaira kérdeztem rá, elvégre láttam, hogy nincs külsérelmi nyom rajta - látszólag -, emellett erről is csak a tekintete árulkodott. Kíváncsi lennék rá, hogy ő mire gondolt, hogy én mire gondolok... najó, ez már megint kezd túlgondolásra menni. De inkább nem fejtegettem tovább a témát, nem tűnt kellemes témának... majd felhozza, ha szeretné. Az utána jövő gondolatra viszont kuncognom kell. Na igen, a legutóbbi, hirtelen edzésünk alkalmával már volt lehetőségem megtapasztalni Mira zenei érzését. Nem rossz, határozottan élvezhető, de azért egész nap azt hallgatni... bár, mint mindenre, most is akadt megoldási lehetőség a tarsolyomban.
- Tudod, kedves leendő lakótársam, van egy nagyon érdekes találmánya az emberiségnek, még a XX. századból, ami kicsi, egyszerű, mégis nagyszerű és volt alkalmam megtanulni megbecsülni: füldugónak hívják - vigyorgok.
...
Nofene, a jelek szerint már el is felejtette, hogy mi lapul a ház alatt a pincében. Talán a múltkori kocsmázás csak egyszeri alkalom volt a piakérdés tábláján?
- Természetesen arra a jófajta itókára, amit bornak hívnak - kuncogok. - A legjobb altató és fájdalomcsillapító szer, akármiről legyen szó... na meg a fáradtság növelésére is alkalmas. Főleg apámé, dőltünk már ki tőle néhány pohár után... mondjuk oké, az nyáron volt a melegben.
Na Mira felvette az egy millió fontos kérdést. Magát a választ még mindig nem találtam meg magamban, hogy mitől lettem ilyen dühös hirtelen. Sejtések, tapogatózások... és még én voltam jó emberismerő, mi? Jelenleg talán egy csimpánz is többet tudott volna mondani. Azonban egy dolog biztos volt és ahogy megéreztem Mira törődő érintését, meg is szólaltam, miután túlvoltam egy kellemes borzongáson. Ráemeltem a tekintetemet, igyekeztem mosolyogni, még ha elég nehezen is ment.
- Elég nehezen tűröm, ha a számomra kedves emberekkel szórakoznak - mondom.
Az se hiába volt, hogy a sikátorban is ölre mentem volna a két bandataggal, ha szükséges. Az ilyen dolgoktól alapvetően kinyílt a bicska a zsebemben és könnyebben elsült az öklök, mint általában...

- Akármiről? *Csillantak meg reménykedve szürkészöld íriszeim, ahogy a másik ideér a mondandójában. De aztán csak csendesen hallgattam végig. Elvégre Én magam is tudtam, hogy nem lehet gyógyír mindenre, hogy nem csillapíthat akármilyen fájdalmat.*
- Nos… legalább emlékeztetek rá, hogy mennyit ittatok és mit csináltatok.. * Mosolyodtam el, hogy akkor nincs is probléma a dologban, ha ezek megvannak. S valóban nem éreztem benne semmit. Persze az ember nem a kidőlés miatt iszik általában. Hanem mert kellemes és jól esik.
Szavaira csak kissé oldalra billentettem a fejem, ahogy a tekintetem az ölére vándorolt, akarom mondani a combjára de valami nem volt stimm.*
- Igaz tudod, hogy nem áll jól az erőltetett mosoly? * Vezettem vissza rá a tekintetem miután eldöntöttem, hogy nem, nem fogok a lábára ülni, hogy ne legyen menekülő utja. Bár jó volna tudni, hogy mért nem akartam neki hagyni ilyet és, hogy egyáltalán akar-e menekülni. Nem azt mondom, hogy hazudott csak azt, hogy nem tudtam hova tenni ezt a mosoly szerűséget. S tekintve, hogy riporter vagyok, emberekkel foglalkozom nem nagy cucc már észrevenni az ilyet. Viszont a határozottságom már megint a helyén van…*
- Nade… - s hirtelen felpattanva végül csak-csak megtaláltam a helyem a térdein, de nem értem hozzá sehol máshol. Még csak a kezem is a saját combomon pihent, ahogy az ágyon pihentek két oldalán. – Gőzöm sincs, hogy ezt egyáltalán miért mondtam el. Mi lenne ha hagynánk? Csináljunk bármit, de Londont hagyjuk ki… * Billentettem oldalra a fejecském miközben Nicholas tekintetét néztem… meg mást is, már megint. De most erősebb vagyok mint a vonaton… nem hagyom elfajulni. Legalábbis bízom benne… De hogy az ujjam mikor kezdett kacskaringós mintákat írni az alkarjára… nos, tettem még mindig nem vettem észre így azt sem, hogy mikor kezdtem el.*
- - Vagy tesztelhetjük a szomszédok füldugóit… *Csak épp zenét nem hoztam. De igazából a kommunikátoromon volt, de nem is a zenén volt a hangsúly. Újra kétértelműség bujkált a hangomban, ahogy a tekintetemben is játékos fények.*

- Sajnos a memóriámnak van az a rossz szokása, hogy pár pohár után is működik... persze a részegségre már nincs immunitása... bár ha a bármit elmulasztja ezzel, nincs ellene kifogásom - mondom, mintegy megerősítve a korábbi állításomat.
A megjegyzésére csak elhúzom a számat. Na tessék, lebuktam, bár nem lepődök meg. Nem láttam magamat, de valahogy amilyen lelki állapotba kerültem, még éreztem is magamon, neeeem, nem kellene ezt. De persze Nichoka nem figyel a józan észre már megint, ha Mirácska itt van... ah, ezt a szöveget, mint ha az oviból jöttünk volna már megint. Bár amennyi agysejtünk volt néha közösen.
- Oké, ott a pont.
Na az események hamarosan megint kellemes fordulatot vettek. Mira vizslató tekintete már feltűnt egy pár másodperce, de nem tudtam mire venni. Hamarosan viszont megtudtam fondorlatos nőszemély következő tettét. Mire észbe kaptam, Mira már a térdeimen üldögélt és onnan nézett rám. Igen, határozottan meglepett ez a tette... de ez nem jelentette azt, hogy nem tetszene... most már őszinte mosoly az arcomon jelezte, nem zavarnak a fejlemények.
- Valószínűleg azért, mert ki akartad adni magadból... én pedig mindig meghallgatlak téged - állapítok meg egy lehetőséget. - De legyen... mostantól hagyjuk a való életet. Elvégre azért jöttünk ide, hogy elbújjunk a világ dolga elől egy kicsit. Élvezzük ki ezt a kis időt.
Mira simogatása is jótékonyan hatott arra, hogy végre lehessen lazítani egy kicsit. Ám nem, nem léptem tovább, a kezemet továbbra is lazán tartottam az ölemben, hogy elérhesse, nem nyúltam felé. Óvatosságra intett a lány óvatossága. Azok után, ami a vonaton történt, nem lett volna szükség ilyen lassú közeledésre. Nyugodtan egyből mellém is feküdhetett volna vagy valami hasonló, kérnie se kellet volna, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. De nem, ehelyett tartja a távolságot, még ha ott is ül, ahol. Jobb lesz nyugton maradni és várni még egy kicsit, hogy csak utána tegyek valamit... pedig a szememben csillogott egy fény, ami jelezhette neki, legszívesebben már húznám is közelebb.
- A legközelebbi szomszéd kb 300 méterre lakik, nem kell annak füldugó - kuncogok, majd kihívóan tekintek rá. - Bár ki tudja, ha elég hangosak leszünk, talán meghallja ő is, engem pedig nem zavar.
Belementem hát a játékba, játékos fény csillogott a tekintetemben, de mellette még más is, egy sokat sejtető. De nem hagytam neki még érvényesülést. Nőknél sosem lehet tudni, mit szeretnének a helyzettől... főleg ennél az egynél nem...

- Nem hiszem… de egy próbát majd megér. * Húztam sejtelmes mosolyra az ajkaim, hisz még én magam sem tudtam, hogy mire gondolok bármi alatt nem még a másik. De ennek talán azaz oka, hogy nem is akartam belegondolni. Ahogy Nicholas erőltetett mosolyának az okára sem. Oké, észrevettem, megjegyeztem, de nem kell ezen lovagolni. Arra, amúgy is én készülök, legalábbis látszatra, ha a fizikai valómat nézzük. De ha más nem, már a mosolya miatt is megérte. Szavaira azonban egy halvány mosoly húzódott az ajkaimra.*
- Lehet… * Persze ezt is fejtegethettük volna, akár nap hosszat, de akkor hol marad a csendes, édeskettes magányuk amiért itt vagyunk? A bor és a hó öröme? Egymás húzására elkövetett mondataink és tetteink? Na ezekről nem mondtam volna le semmiféle lelkis izé miatt, pláne, mert azt vallottam, hogy nincs. De úgy látszik, tévedni emberi dolog, csak már magamnak kéne beismernem. De az nem most lesz. S közben bizony észre vettem, hogy a kezem bizony láthatatlan mintákat rajzolgat és oldalra biccentett fejjel néztem az útvonalát, ami szép lassan haladt felfelé a felkarjára és végül a vállainál állapodott meg, ahogy megszólalt ajkaimra egy újabb mosoly került, és az ujjaim a vállára siklottak. *
- Majd meglátjuk… * Leheltem halkan, amint közelebb hajoltam a füléhez és már le is dőltem oldalra, kissé keresztbe az ágyon, hogy elérjem az éjjeli szekrényre pakolt kommunikátorom. Pár nyomás és máris felcsendült a zene. De már nem ültem vissza. Mindössze ott pihentem az ágyon, és ahogy elkezdtek énekelni, magam is azt tettem. Imádtam a számot, pláne max hangerőn… meg volt a maga hmm… sötét vonása. Persze nem kiabáltam, nem kiabálós szám… de még a szemeim is lecsuktam, ahogy haladt a szám. De kis idő múlva oldalra fordítottam a fejem és Notyt néztem, de a szám… az nem állt be, ha csak be nem fogták menetközben. Zöldes tekintetem pedig… nos én magam sem tudom, hogy mit váltott ki a helyzet, a szám vonatkoztatása és így azt sem, hogy milyen csillogás lapult benne. Ez bizony, rosszabb mint a szerencse játék.*

Mire keze egyre fentebb vándorolt, én pedig csak mosolyogva néztem őt. Már rég elmúlt az az idő, hogy egy nő érintése zavart volna. Már Miráé se, de ez már az első találkozásunk óta így volt. Elvégre a kontaktus ott se maradt el. Ahogy elérte a vállamat, már megkockáztattam, hogy én is beszálljak, ne csak ő incselkedjen velem. Felemeltem az egyik kezemet és megérintettem vele Mira karját. Semmi közelebb vonás vagy valami, csak végigsimítottam rajta, egyszer... kétszer... párszor. Tekintetemet mindvégig a lányéba fúrtam viszont, ott nem eresztve. Aztán egyszer csak elkezdett közelebb hajolni. Éreztem, a szívem egyből hevesebb verésbe indult. De aztán hiába. Mira nem azért jött közelebb, amit először vélt az a hülye fejem. ,,Csak" a fülemhez hajolt oda és abba suttogott. Ah, még mindig játszik, mondjuk ezen nincs miért meglepődni. Lételeme a gonoszkodás ennek a nőszemélynek.
- Hát kipróbálhatjuk - suttogom vissza neki, én is a fülébe, mintegy jelezve, én még mindig benne vagyok a játékban.
Sajnos aztán hideget éreztem, mert Mira lemászott rólam. Legszívesebben utána kaptam volna, de sikerült megfékeznem a lendületet és csak egy utolsó simítás történt... de az igazából már a karján. Hamarosan a lány zenét kapcsolt és elég érdekes dal indult el. Nem tudtam eldönteni, hogy tévedek, vagy tényleg elég pikáns a szöveg. Mindenesetre megittam a kávé maradékát és leraktam a bögrét az éjjeli szekrényre. Talán jobb, ha nincs nálam semmi törékeny. Utána mosolyogva néztem, ahogyan Mira énekel. Igazából még nem hallottam őt még énekelni. Csak néztem, egészen addig, míg vissza nem nézett rám. A tekintetünk találkozott... és nem tudom, ahj. Ez a nő kiakaszt néha. Hivogató volt számomra a tekintete, de valahogy el is gondolkodtató. Semmi hirtelent nem akartam. Jól tudtam, hiába közeledünk, a hirtelenség mindent elronthat. Szóval... de nem, a mozdulatnak nem tudtam ellenállni. Szóval lassan kinyúltam Mira felé. A tervem az volt, hogy közelebb húzom magamhoz, de csak annyi. Hogy ott legyen teljesen mellettem. Nem rajtam, nem alattam... csak mellettem. Bár óvatos voltam, azért a húzás elég határozott volt ahhoz, hogy ne tűnjek esetlennek. De utána csak viszonoztam a lány tekitnetét... persze ha hagyja, hogy közelebb húzzam...

*Nem zavart Nicholas érintése, valamiért természetesnek tűnt számomra, hogy az úgy ott van. Nem kezdtem el haptákba vágni maga, vagy abba hagyni a minták rajzolását, csak tovább folytattam incselkedve, ahogy az tőlem megszokott volt. Egészen addig míg nem kapcsoltam zenét és az utolsó simítása el nem ért hozzám, még mindig nem érdekelt. Vagyis érdekelt, de nem agresszív értelemben, a többit meg lefojtottam. Annak nincs helye a felszínen, és igazából bennem sem. S nem is volt, csak a szám és az amit okozott. Már maga a hangzása is rejtélyes volt, olyan, ami mögé nem lehet látni, csak a szavak vannak, a mély mormogó hang mely hagyja, hogy az ember képzelete elszálljon. De az enyém nem ment messzire, egészen addig, míg nem néztem Nicho szemébe. Mit is lehetne csinálni? Semmit, csak folytattam és néztem… kerestem valamit azokban a szürke szemekben, még akkor is mikor éreztem, hogy megmozdul. Tekintetem követte a mozgását, de nem ellenkeztem még ha a testem meg is merevedett és ajkaimról elhaltak a dallamok. Éreztem, hogy ott volt mellettem, hogy az oldalam szinte az övének feszült. De maga a mozdulat volt az, ami megállásra késztetett, vagyis hogy ne ellenkezzek. Határozott volt, tudta hogy mit akar és nem volt bizonytalan. Mint egy hülye gyerek aki nem tudja, hogy miként is kell bánni egy nővel. Felkönyökölve néztem szembe vele továbbra is, és ujjaim finoman futattam fel az oldalára, ahogy a tenyerem is követte.*
- Mit szeretnél Nicholas? * Kérdeztem majdhogynem suttogva, azonban ajkaimon ott volt egy halvány mosoly. Valahol ugratásnak szántam a kérdést, amiből egy kis agyhúzás sült volna ki… de félúton valami más lett még mielőtt kimondtam volna. Kapott egy fajta lágy, kíváncsiságot.*

Ott feküdtünk egymás mellett... nem, ez már nem állja így meg teljesen a helyét, elvégre már volt testkontaktus. Szóval... ott feküdtünk az ágyon... oké, így jó lesz. Eléggé meglepett, hogy hagyta magát húzódni. Belegondolva... azért ez hatásosan fejlődés. Amikor először találkoztunk, már azért le akarta rúgni a fejemet a helyéről, mert anélkül dobtam be a pólójába egy jégkockát, hogy hozzáértem volna. Most meg... hagyja húzni magát, mint egy kezes bárány. Ha nem róla lett volna szó, talán el is hiszem, hogy megszelídült. Viszont feltesz egy kérdést... ajh, Mira meg a kérdései, ha nem tudnám, hogy riporter, fogalmam sem lenne ezen kérdések eredetéről. Így viszont adja magát a választ a lényegretörésével. Hogy mit akartam? A kérdésre bevillant a fejemben egy lehetséges alternatíva. Minden szó nélkül letámadom Mirát, hanyattdöntöm és utána megszűnne minden. Semmi gondolkozás, semmi prűdség... csak az édes ajkak, a test közelsége. Csábító opció volt, lényegre törő, nem kertelő... de ugyanakkor kérdéses, mennyire célszerű is. Mint mondtam, nem átlagos nőről van szó, akivel csak úgy elő lehet ezt adni... hanem Miráról. Jól tudtam, hogy a lány eléggé kemény csaj, aki nem megy a szomszédba egy kis merszért, a lelkében pedig elég nagy hajlam van arra, amit kigondoltam... de ugyanakkor tudtam, hogy ugyanannyira porcelánból is van. Vigyázzni kell rá, mert könnyen reped. Ám a kérdése... nem tudtam teljesen hova tenni, belenézve az igéző szürkészöld szemekbe. Kíváncsiság... bátorítás... vágy... pimaszkodás... akármelyik lehetett ettől a kisördögtől.
- Legszívesebben folytatnám azt veled, amit elkezdtünk a vonaton - vallom be neki suttogva. - De ahhoz te is kellesz.
Sosem kényszerítettem semmire a lányt és nem most fogom elkezdeni. Itt, most, ahogy és amilyen módon, csak azért vagyunk, mert engedte. Ha akar, gond nélkül el tudna húzódni, vagy akár lekeverni nekem egyet. Még úgy is, hogy az érintése reakciót váltott ki belőlem. Kellemes borzongás futott végig a testemen, rámosolyogtam a mellettem fekvőre. Kezemet hozzáérintettem az övéhez, a kézfejére, majd szépen lassan elkezdtem felfelé simítani, majd ha hagyja, egy idő után, ez a simítás átterjed a hátára... azok az igéző szemek...

*Nem mondanám, hogy ideges voltam, de tény és való, hogy kissé feszülten várta a válaszát, hiába siklott könnyedén a kezem az oldalán. Lassan, határozottan de mégis valahol kissé finoman, miközben tekintetem egy pillanatra sem szakadt el Nicholasétól. Nem akartam visszabukni a felszínre, hiába hallgatott el közben a szám, hiába uralta néma, várakozásokkal teli csend a szobát, amit csak szívünk hol hevesebb, hol lágyabb, nyugodt dobbanásai. De hogy melyik melyikünktől származott, az most nem számít. A vallomásra mintha némi rémület ülne a szemembe, de a simítástól nem vontam el magam. Egyszerre akartam hinni és elfutni. De a mancsom tovább siklott, a másik nyakára, ahogy testem is kissé közelebb evickélt. Pontosabban, a felső testem dőlt meg kissé felé, ahogy az arcom is közelebb került. Íriszeim továbbra is csak az övéit nézték. Megtorpanva pár centire tőle, pislogtam először a mozdulat óta és hüvelykujjam finoman simít végig a másik ütő erének vonalán. Hezitálok… naná. Miért ne tenném? Hisz magam sem tudom, hogy mennyire okos dolog ez az egész. Bár… azt hiszem, az ész nem az én asztalom és sokat nem veszíthetek. Vagy mégis? Akárhogy is, befejezve a mozdulatot húzom végig az ajkaim az övén, de a gyengéd mozdulat valahol félúton átalakul bennem… erőszakos követelőzéssé, ami egy-két centis visszahőkölésre késztet, miközben összerándul a gyomrom.*
- Nem tudom tudatosan elveszteni a fejem… ez egy elég nagy paradoxon volna. De van valami, ami sokkal finomabb, mint én. * Pillantottam az ajtó felé. Valószínűleg nem a kávéra gondoltam, tekintve, hogy azt nem rég fejeztük be. *
- Mindjárt jövök… addig vetkőzz. * Kacsintottam rá. Ámbár a vigyoromon látszik, hogy nem gondoltam komolyan. Nem kérném, hogy vetkőzzön… de most na, miért is kellene csak úgy itt hagynom? Ha csak nem tett korábban vagy akár most valamit, ami visszatart, akkor bizony felállva az ágyról dobtam vissza az éjjeli szekrényre a kommunikátorom. (Természetesen kikapcsolva.)

Ha hagyott elmenni és nem jött utánam, akkor alig öt perc múlva harmad magammal tértem vissza. Két pohár és egy üveg bor. Amit lentről vadásztam. A csapó ajtó azért nem volt olyan nehéz, hogy ne boldogultam volna. Lemászva megkerestem a borkiállítás közepét. Ha jól sejtettem, akkor a legrégebbi leghátul, ahogy az értékesebbek is, és a legfiatalabb legelöl. Így középen nem nagyon nyúlhattam mellé, még akkor sem, ha a sor fordítva volt. A térdeimen másztam vissza az ágyon, hogy megint Noty mellett kössek ki és a hátam a falnak/ágytámlának vethessem. miközben a bort átnyújtottam neki.*
- Nem tudom milyen… nem néztem, de talán jó lesz. – Közben persze a bornyitót is kivadásztam a nadrágzsebemből, mivel csak oda szúrtam be, hogy véletlen se essek bele, ha vagyok olyan ügyetlen, hogy megbotlok. Szokásom.*
- Ma már úgy se csinálunk semmit… vagyis még be kell gyújtani, de azt hiszem ez is fűt, szóval ráér… * Merész kijelentés így tél közepén, de nem is az északi sarkon vagyunk. Zöldes íriszeim vidáman csillogtak, ahogy oldalra sandítottam, hogy lássam a másikat. Persze az előző dolog hatása ott volt ám… ahogy a kíváncsiság is. De azt hiszem, ehhez még bátorságot kell gyűjtenem *

Miután kimondtam a szavakat, valahogy a tudatom mélyén rémület fogott le. Oké, Mirával közel álltunk egymáshoz, olyan dolgokat engedett meg nekem, amiért más másokat valószínűleg minimum félholtra vert. Mégis, egy ilyen szintű megjegyzés már megfelel egy felhívásnak keringőre. Most pedig itt voltunk. Egymás karjaiban feküdtünk, mélyen egymás szemébe nézve, várva a másik reakcióját. Pontosabban én vártam Miráét, elvégre én nyilatkoztattam ki a szándékom, amire kérdezett. Valahol lélekben felkészültem rá, hogy most mindjárt fejbe fog csapni engem ezért. Talán kicsit túl messzire is mentem, így jogos lenne a fellépése... ám ha mégse. Nem láttam mérget a lány szemében, sem fellángolást, se semmi olyat, amitől tartanom kellene. Inkább vívódást a továbbiakkal kapcsolatban. Én nem tehettem mást, csak várhattam, mi lesz ebből. Súlyos másodpercek voltak... s közben alig vettem észre, hogy Mira jobban belém karolt. Nagyon közel jött, olyan lassan közeledett, hogy már csak a végeredményre lettem figyelmes... aztán arra, hogy az ajka az ajkamhoz ér. Azonnal reagáltam rá, Mira pedig egyik pillanatról a másikra vadabbá vált. Szóval én is. Ám ez nem tartott sokáig. Amilyen gyorsan jött, Mira olyan gyorsan meg is szakította, elhátrálva. Háta a kezemnek feszült, de húzódott vele együtt. Elvégre nem tartottam keményen. A szavai viszont megmosolyogtatnak. Hát igen, tényleg paradoxon volt, amit mondott. Viszont az utolsó megjegyzésére felvontam a szemöldökömet.
- Nálad finomabb? Kötve hiszem.
Amikor húzódni akar, engedem. Elmegy, de tesz egy kihagyhatatlan megjegyzést, melyre jön a kihagyhatatlan válasz is.
- Akkor te is lengén gyere.

Ah, azért mégiscsak vetkőzésre fogtam. Valahogy melegem volt... bár, oké, még mindig a kinti ruhámban voltam, szóval levettem a pulóveremet. Mira pár perc után, kisebb csilingelő hang kíséretében, mely az összeütköző üvegnek volt köszönhető, visszajött, alaposan felszerelkezve. Elismerően hümmögtem egyet erre.
- Te tudsz valamit - mosolygok, mikor odaér mellém.
Előkerül a nyitó is, amit elkérek Mirától és nekikezdek a nyitásnak. Persze előtte megnézem a palackot. 50 éves... hm, ebből a kategóriából nem is ittam még. Akkor jó kis premier lesz. Még jó, hogy van ágytakaró... ha kilötyköljük, nem kell újrahúzni az ágyat. Viszont a szavai eszembe juttatnak valamit.
- Ah, jó, hogy szóltál, még kell fát vágnom.
Közben elkezdem kinyitni a borosüveget. Hamarosan a dugattyú megadja magát és kiszedem a helyéről... majd elkezdek először a lánynak tölteni... de nem is én lennék, ha nem reagálnék az utolsó szavaira.
- Óh, lesz itt elég melegen tartó - kacsintok rá kihívóan.

*Nah nehogy azt higgye itt nekem valaki, hogy Nicholas szavai csak úgy lecsapva maradnak. Jó, tény, hogy ruhában jöttem vissza és másztam fel az ágyra. Azonban csak is azért, mert pohár volt a kezemben. Nincs kedvem puzzlézni a pohárral és nem hiszem, hogy jól venné ki magát, ha kapásból törnék. Nem otthon vagyok, hogy csak nevessek a saját bénaságomon. *
- Csak tapasztalat… * Kacsintottam rá. Ugyan, nem ez az első ágyban borozásom. Érdekes volna, ha bort hozok nyitó nélkül. Mondjuk én azt inkább a konyhában szoktam megoldani. nem egyszer sikerült már beletörnöm, letörnöm az üveg nyakát, kilötykölnöm közben. Köszönöm, de a bort nem szedi ki a mosógép és a sikálás sem az én műfajom. Viszont míg Ő a borral babrál, addig én már le is csapok az utolsó szavaira. Mit is nevezünk lengének? Pulcsi le, mind a kettő és a pólóm is… így viszont egy farmerben és egy testhez álló trikóban kerültem mellé. Persze szívem szerint a nadrágom is társult volna a földre, a pulcsimhoz de ne rohanjunk előre. Oké, a francia bugyim majdnem olyan mint egy rövid nadrág és bizonyára látott már ilyet a másik. Akár rajtam is, ugyanis nem egyszer aludtam nála úgy, hogy Ő keltett és nem arról vagyok híres, hogy nem lököm le magamról a takarót. De ez most valamiért más volt… ejha… gátlásaim lettek vagy mi a szösz? Tekintetem azonban folyamatosan Notyét kutatták. De nem kell azt sokáig keresni, hisz azok a szürkék megtalálnak maguktól is, ahogy a szavai is a hallásom, no meg egy adag vigyort az arcomra.*
- Ch-ch-ch… én valami jobbat is tapasztaltam nem rég, mint édesapád borai. * Oké, csak kihívás volt. De nem felejtettem ám, hogy a vonaton kikellett nyitni az ablakot mert kissé melegem volt. Aztán meg fáztam… szóval sehogy sem jártam jól. No de… attól még azok a csínytalan csillogások a szemeimben lapultak miközben átvettem a borospoharat.*
- De kezdetnek ez is megteszi… *Voilá… még egy lapát Mirától. No de nem havat lapátolni, hanem csak a korábbi szavaimra, amit csak erősített a pofátlan vigyorom. No meg a valahol mélyen lapuló vágyam erre persze rá is cáfol.

Kuncogok egyet, miközben töltök a poharakba.
- Akkor elég érdekes közegben szerezhetted a tapasztalataidat - jegyeztem meg.
Komolyan beszéltem. Oké, én tudom, milyenek a hazai borok, elvégre már jópárszor ittam őket. Egy rohadt nap után egy pohár valamelyikből és oké volt máris minden... vagy ha nem is, akkor jobb volt a rossz is. De mégis... bármennyire szerettem is az itteni bort, valahogy most az íze olcsó lőrének tűnt ahhoz képest, amit nemrég a vonaton tapasztaltam. A lány ajkai most tényleg kívánatosabbak voltak a számomra, bármennyire is meglepő. Bár csak kis idő adatott meg az ízlelésére, valahogy többet akartam belőle... bár lehet, hogy egyszerű a magyarázat. A tény, hogy évek óta ma csókolóztam először... meg... Mira valója... mint valami tiltott gyümölcs... az ember mindig többet és többet akar az ilyesmiből... a gondolkodásból végül a lány attrakciója ugrasztott ki. Nem mondom, gondolta volna a fene, hogy megint valami ilyesmi fog kisülni egy elszólásból. Bár, mit vártam, rólunk van szó... újfent kihasználjuk az elszólásokat. Szóval pislogtam rendesen, amikor Mira odaért mellém, teljesítve a lenge szót. Mit ne mondjak, nagyon kellett koncentrálnom ezt követően, hogy a szemébe nézzek és ne lejjebb. Volt lehetőségem végigmérni őt, amikor odamászott mellém, de valahogy el akart kalandozni a tekintetem... le a sokat sejtető domborulatra.
- Egészségedre - adtam oda neki a poharát.
A megjegyzése hatására dobban egy jó nagyot a szívem. Csak nem olvasott a gondolataimban ezen a tájon? Na vajon mit tudnék én még levenni... ah, már így is csak... hé, ez most meg hogy jött ide? Ah, Mira, már megint kezd elmenni az agyam.
- Valahogy én is finomabbnak találtam azt a bizonyost - kacsintok vissza neki.
De azért beleiszok a borba, ahogyan hátamat Mira mellett nekivetem a falnak. Tovább húzza az agyam, hát nem is ő lenne. Még jó, hogy egyelőre nem ittam sokat... egy ilyen megjegyzés hatására azért már elkezdtem volna mozgolódni... de ami késik... az még nem jön.
- Be kell melegíteni mi? - vigyorgok rá kajánul.
Oké, én felveszem a kesztyűt, nem úgy ismerhet engem, mint aki szó nélkül hagyja az ilyesmit...

*Nos lássuk be, hogy nem voltam szívbajos, de még én is éreztem, hogy mintha kezdenék messzire menni. Jó, ez így nem igaz… csak a körülmények változtak meg és más szemmel láttam, akárhogy is akartam ellenkezni és úgy csinálni mint aki nem. De még így is élveztem és nem is akartam ellene tenni. De azért igyekeztem. Ahogy a magas labdákat is észrevenni… lecsapni és még tenni is rájuk egy lapáttal vagy kettővel…*
- Vagy csak a képzeletünk játszott mindkettőnkkel esetleg az éhségünk. * Feleltem könnyedén. Kitudja, talán ha nem olyan életet éltünk volna, mint amilyet, már nem volna semmilyen varázsa. De olykor persze néhány tettel is igyekeztem megfűszerezni. Mint most… Szabad kezem – hisz a másikba pohár került, amit meg is köszöntem – finoman nyúlt Nicho álla alá és emeltem meg kissé. Ahogy hüvelykujjam is kissé végig simított az arca élén. Persze figyeltem a borospohárra, hogy ott maradjon ahol, a kezemben. *
- V annak sokkal… gyorsabb módjai is a bemelegítésnek. * Búgtam, ahogy az ajkaim finoman közeledtek a másikhoz, egy ideig. Fogalmam sincs miért és senki ne kérdezze, hogy egy korty alkohol nélkül miért is tettem. Hisz… bár az alkohol is csak kifogásnak jó, indoknak semmiképp sem. De kár is ezen gondolkodni, hisz az alkohol a pohárban, az ajkaim pedig a másikon. Persze ezúttal hagytam neki menekülési útvonalat, nem rontottam rá. Vagy csak a saját hezitálásom volt az oka ennek? Nem tudom, de ha csak nem maradtam hoppon, vagy húzta az agyam a megvonással, akkor bizony az arcáról a kezem a karjára csúszott és kissé erélyesebben vontam magamhoz. Nos igen, ez már nem kérdés volt vagy ajánlat. Ha eddig eljutottam bizony én hordom a nadrágot.

Jó előjelnek vettem, hogy Mira nem kezdett el morogni a tekintetem miatt. Meg egyáltalán amiatt, ahogy voltunk. Azok után, amilyen körülmények között megismerkedtünk... most egy ágyban ültünk egymás mellett, egyre jobban feloldódva. Sosem gondoltam volna, hogy így kötünk ki... főleg úgy, hogy egyre jobban vert a szívem. Nem, ez most nem egyszerű incselkedés, vagy remény egy kis légyottra. Nem... a testemben végbemenő folyamatok egyáltalán nem erre utalnak. Mira iránt... egyre jobban úgy véltem, hogy érzéseim vannak... és nem csak egy olcsó nőcskét látok benne, akit hanyatt dönthetek... de vajon... ő hogy gondolja?
- Kétlem - szóltam. - Legalább is, a részemről... a képzeletem ilyen dolgokat nem szokott elhitetni velem. A kiéhezettség pedig... annyira már ismerem magam, hogy tudjam, nem játszik nálam most.
Ez pedig így volt igaz. A múltban már voltak tapasztalataim azzal kapcsolatban, mik zajlanak le ilyenkor bennem. Ezek pedig túlságosan is éberen éltek a tudatomban. Egy régi emlék... egy lánnyal, akivel kapcsolatban ugyanígy éreztem magam, amikor itt volt velem a kezdeti időkben. Ahogy Mira az államnál mozgolódni, az érzés egyre erősödött bennem. Mélyen belenéztem a szemeibe és valahogy a kétely kezdett belőlem kiveszni. Mert kétely az mindig volt, főleg bennem. Mindig... de most vesztésre állt a reménnyel szemben.
- Tudom, de mondj egyet.
Nem mondott végül, hanem tett. Sok tekintetben vallottam azt, hogy először a férfinek kell lépnie... mondjuk, én léptem a vonaton, de miután tudtam, mit akar... ez pedig most is érvényes volt. Ilyen szempontból Mira volt a sebzettebb kettőnk közül... neki kellett eldöntenie, akar-e valamit valaha a másik nemtől. Amikor pedig újra az ajkaink összeértek, a szívem majd felrobbant, annyira vert. Szabad kezemmel átkaroltam a derekát és viszonoztam a csókot neki. Eszemben se volt elhúzódni. Annyi utalgatás és történés után... nem lenne jó. A csók közben leraktam a bort az éjjeliszekrényre, nehogy történjen vele valami, így már a másik karommal és át tudta fonni őt, mintegy stabilan közel tartva... s közben egyre jobban elmerültem az édes ajkakban...

*Szavaira halványan felvontam a szemöldököm és némi kérdő hangsúllyal néztem az arcát és a vonásait. Nem tudtam, hogy mégis mit kéne mondanom avagy najó… egy dolog volt az, amire igazán nem értettem, hogy miért van. De hát nem is az a fajta vagyok, aki ezt ne kérdezné meg.*
- Mióta komolyodtál meg és miért hangsúlyoztad ki azt, hogy részedről? * Tekintetem érdeklődő és szinte már kíváncsi, azonban ott volt az értetlenség is. Bezony… de csak nem arra gondolt, hogy én mit gondolok. Egyrészt hím… miért érdekelné ilyesmi? Másrészt pedig… én meg aztán honnan tudhatnám? Sosem voltam könnyű nőcske… Shepy előtt bár volt barátom, nem mondom, hogy nem de… Bah… túlbonyolítom? Megeshet. de csak újabb kérdéseket szül bennem, amire nem akarok válaszokat kapni, keresni meg pláne nem. Ahogy a tetteim is erre a sorsra jutottak hisz… ami itt történik az itt is marad. Mintha csak részeg lettem volna ebben a pár napban és másnaposan már nem emlékszem rá. Persze, tudtam, hogy mit akarok vagyis csak követtem azokat a dolgokat amik bennem voltak. De legalább megvolt az a plusz, amit kerestem… hogy tudjak engedni. De ehhez kellett némi bizalom is. Nem tudom, hogy mikor vagy mivel érdemelte ki a másik de úgy látszik, hogy bíztam benne. Bár ez egyértelmű lehetett, hisz bizonyára nem maradok egy olyan ember lakásában akiben nem bízok. Pláne nem azon a környéken. Még akkor sem, ha én vagyok Miranda Owen, aki bárkinek neki megy maximum nem sikerül lecsapnia. DE akarni, akarni nem akartam én semmit még önmagamtól sem. Elértem azokat amiket szerettem volna. A férfi pedig nem tartozott oda. Mégis megtettem. Mi lehet az oka?
Éreztem a mozdulatát amivel a szekrény felé nyúlt, aztán pedig a vonó karjait s bár az én kezemben még ott volt a boros pohár de közelebb húzódtam. Viszont az ott is marad, tekintve, hogy számomra távol volt mind a két szekrény, hogy elérjem. Megszakítani meg… nem volt kedvem. Korábban is furcsa volt… mintha, mintha csak egy darabot szedtem volna ki magamból. Hülyén hangzik mi? Attól még ilyen volt. DE az ujjaim szinte görcsösen mélyedtek a másik felkarjába, ahogy igyekeztem nem ereszteni. A gonosz manó ott vibrált a fejemben megmutatva sziluettjét farkával ostorcsapásra emlékeztető hangokat hallatva. Megállja és mégis óvatosságra intett. Hát na… én az ördöggel paktáltam le, nem az angyalka tartott kordában. Egy pillanatra sem szakadva el, lendítettem a lábam át a másikon, aminek csak is az volt az oka, hogy így elértem az asztalt. Mert bizony az egyik korábbi mozdulatomnál éreztem, hogy a bor kissé meglöttyent és egy csepp kicsapódott a pohár peremén… s remélem, hogy csak annyi, ami épp az ujjaimon vágott magának ösvényt és az ágyra nem került belőle. A félelmem éledezni kezdett, de csak annál jobban ragaszkodtam. Le kéne küzedni…ja enyni év után épp itt az ideje. Ahogy a pohár halk koppanása jelezte, hogy az asztalra érkezett, már reppent is a karom a másik mellkasára. Fura kettősség, az egyik tolta volna, míg a másik húzta… Mi lesz ebből Űristenem?*

Eléggé feltűnő lehetett bennem valami, ha már szóvá tette. De igen, tény, most nem teljesen voltam magamnál. A pillanat megrészegített, a sokat ígérő szempár szépen lassan ölte ki a gátlást, már ha maradt ilyen Mirával kapcsolatban. Eldöntöttem, hogy ha ebben a pár napban történik valami, komolyan fogom venni a velem levő lányt és nem valami eldobható szemétként kezelni. Velem egyenrangú ember volt, se több, se kevesebb.
- Én nem vagyok gondolatolvasó, Mira. Csak pár dolgot tudok megállapítani a tekintetedből... de sosem tudhatom, mi jár a fejedben.
Az viszont, hogy viszonoztam Mira csókját, jelezhette neki, hogy csak pozitív visszajelzést vettem észre. Nem volt miért visszahúzódni, visszakozni... bátran fejest lehetett ugroni ebbe a mélyvízbe, hogy elmerülhessek. Nincs félnivaló, nincs idegességi tényező. Csak az esemény. Mira csakhamar emelt a téten, hamarosan már az ölembe ült, még az előtt, hogy én magam húztam volna oda. Ez lett volna a következő tettem, de megelőzött. Tény, hallottam a pohár koppanását az éjjeli szekrényen, ami jelezhette a célját, de nem szegte kedvem. Főleg, hogy mehetett volna a másik irányba is, de mégis felém jött. Közben pedig egy pillanatra se szakadtunk el, csak csókolóztunk megállás nélkül. Egy emlék villant be, amikor legutoljára ilyen helyzetben voltam... gyakorlatilag az utolsó hasonló jellegű emlékem volt az életben eddig. Az utolsó emlék egy számomra kedves személlyel, mielőtt... de nem... nem emlék volt... pontosabban nem teljesen. Gyakorlatilag láttam magunkat Mirával, ahogyan az ágyon tesszük, amit. Ez pedig nagyon hasonlított a korábbi esethez... de mégse képzeltem most ide Giát. Mert én a jelenben voltam, Miranda Owennel az ölemben, akit most egészen közel húztam magamhoz a csókcsata kellős közepén. Érezni akartam a testét, így egymásnak is nyomódtunk... én pedig igyekeztem átvenni a kezdeményezést, ahogy vadítottam a csókon. Igen... a jelenem most csak Miráé volt és nem másé. Szorosan öleltem magamhoz, majd felfalva az ajkait, miközben a másik kezem kacérkodva játszott a lány trikójának szárával. Nem kezdtem el felfelé húzni, nehogy azt érezze, hogy túl gyorsak vagyunk, csak birizgáltam, olykor bedugva alá az egyik ujjamat... de érezhetően nem erre kocentráltam, hanem ami fent zajlott... és ahogy teltek a percek, éreztem, hogy egyre jobban fellazulok...