Kertváros

Éreztem, ahogy megfeszült a lába, de nem távolodtam el a földtől, vagyis nem a lábát emelte meg, hanem ő hajolt le hozzá. Végül nem jutottam dűlőre, hogy vajon ütni akar, vagy inkább letépni magáról, legalábbis nem időben, mert ő volt a gyorsabb, amitől én másodpercekig csillagokat láttam, de a halk szisszenésből, ami a száját elhagyta arra következtethettem, hogy azért ő sem úszta meg simán az álnok öklözést. Ez azonban vajmi kevés vigasz volt, még akkor is, ha az ütés hatására lejjebb csusszantam, és mivel a fogaimat még mindig a bokájába vájtam, rövid vonalakban felszántottam a bőrét, ami igencsak kellemetlen lehetett.
Úgy véltem, ennyi talán elég is lesz, előbb-utóbb csak feladja, amikor a fájdalom jobb belátásra kényszeríti, de nem így történt. Nem mondom, az állkapcsom már egy kicsit fáradni kezdett a megerőltetéstől, de az a zsibbadás, ami ekkor jött, messze vitte a pálmát. A támadás felülről érkezett, és biztos lehettem abban is, hogy mi ez.
Kék fény világította be körülöttünk a csatornát, ahogy a fogaim engedtek az izmaimat fájdalmas erőszakkal stimuláló sugaraknak, én pedig halk nyekkenéssel a földre estem. Még jó, hogy csak pár centit, elvégre boka magasságban voltam, így elkerülhettem a komolyabb sérüléseket. Pár másodpercig a földön fekve lihegtem, hogy kiheverjem a sokkhatást, aztán a kezeimre, szárnyaimra támaszkodva feltápászkodtam, és kóvályogva elindultam... valamerre. A fáklya vége kilógott a vízből, így azt tűzokádással ismét meg tudtam gyújtani, hogy ismét láthassunk, hiszen most szükségem volt minden segítségre, de már ez is szörnyen kimerített.
Újra és újra fenékre tottyantam vagy belebotlottam a falba, esetleg átestem a lábfején. Minden ütközésnek felhangzott a halk nyekkenés, a kábultság pedig teljesen leterített. Elszállt az erőm, szédültem, az ízületeimet enyhe görcs kínozta, és még a gondolkodás is nehezemre esett. Végül, mikor már sokadszor pottyantam a hátsómra, éppen vele szemben voltam, így előtte ücsörögve emeltem magasra a fejem, hogy ránézzek, és a lehető legfenyegetőbben fújtam felé nagy erőlködések és így apróbb nyögések közepette egy akkora lángcsóvát, amekkorát csak jelenleg össze tudtam hozni. Ami most már alig haladta meg a két-három centit és nem is volt hosszú életű.
Végül köhögtem még pár füstkarikát, de aztán már csak lehajtott fejjel pihegtem a földön csücsülve, lábaim mellett oldalt megtámaszkodva.

Eléggé megsínylettem ezt az ütést, jobban, mint reméltem... én hülye elfelejtettem, hogy a sárkányok természetüknél fogva szúrósak... szó szerint, mert az ütés során a kezemet felhorzsolta az egyik tüskéje. Fel is szisszentem ettől, mint ha az ütés maga ne fájt volna... na ezt meg tetézte, hogy után a fogai végigmarcangolták a lábamat, ami jókora fájdalommal járt együtt. Na tessék, kész rehab programon kell a végén részt vennem, ha végzünk... meg ha élve kikerülök ebből egyáltalán... amire jó esélyem volt most már, mert egy az egyben fejbe találta a sugárnyaláb... amitől végre elengedett és... nos, egy darabig csak csendben álltam a sötétben, pár lépést hátrálva... aztán hirtelen fény gyulladt, ahogy a sárkány tüzet fújt. Riadtamban hátráltam, de valamiben megbotlottam és elestem. Ám a tűznyaláb nem felém jött... hanem az előzőleg eloltott fáklya került újraélesztésre.
Ez eléggé meglepett, elvégre egy ilyen tűzerő ellenem bőven elég lett volna, hisze csak egy ember voltam... de aztán láttam, hogy milyen állapotban van az ellenfelem és már értettem, miért nem fújt csak úgy rám egyet vaktába. Igazság szerint eléggé szánni való képet mutatott a kis sárkány a következő percekben. Ahogy állandóan összecsuklott, majd felállt... majd megint össze és meginf felállt... mint amikor egy részeg hazafelé tántorog az utcán. Eléggé szánnivaló látvány volt, egészen ellágyultam, ahogyan néztem. Most már nem tűnt annyira veszélyesnek... egészen addig, míg az utolsó hátsóra ülés után rám nem nézett és mint ha gyűjtötte volna valamire a levegőt... a szájában látott lobbanás alapján pedig.
- Ne... nenenenenene - kaptam magam elé a karjaimat, holott tudtam, hogy a tűzfújás ellen az aligha véd meg.
Éreztem is a tűz melegét, de végül nem kezdett el semmim se égni. Kikukucskálva a kezeim mögül láttam, ahogy a pár centisre sikerült csóva lassan eloszlik... én meg mangacseppel a fejemen pislogtam egy ideig, hogy hogyan lehetett engem így beijeszteni. Mindenesetre a sárkánynő lassan összekuporodott, én meg végre meg mertem mozdulni. Lassan felálltam és elindultam előre, hogy elmenjek... de aztán megálltam a földön kuporgó lény mellett... és valahogy nem tudtam itt hagyni. Leguggoltam mellé, hogy megnézzem a pulzusát... de ez hülyeség volt tőlem... egyrészt mert nem tudom, hogy a sárkány artériája... másrészt mert, bár kótyagosan, de a kezem után kapott, majdnem megmarva.
- De kis méregzsák vagy te - morogtam, miután visszaszívtam azt a kéztetést, hogy megint jól fejbevágjam ezért.
Lassan visszaengedtem magam mellé a kezeimet, miközben néztem a mítikus lényt. Eléggé kábán nézett, de mint ha láttam volna valami vádlót a tekintetében.
- Igen, igen, tudom, nem volt ez a tett tőlem valami becsületes tett, de te meg sárkánnyá változol. Valahogy ki kellett egyenlíteni - tartottam egy kis szünetet, nézve a pihegő lényt, majd. - Nézd, én a helyedben visszaváltoznék. Így sem vagy valami jó állapotban, de csak jobban kimeríted magad, ha tovább maradsz ebben az alakban.
Bár úgy tűnt, hogy teljesen lecsillapodtak a kedélyek, elvégre egy kis poént már én is megengedtem magamnak, de ez nem jelentett semmit. Kész voltam bármikor eltávolodni a sárkánytól és újra beleereszteni egy kábítót, ha valami veszélyeset tervezne ellenem... ami, elnézve az állapotát, nem olyan biztos.

Ahogy megindult felém, felkészültem rá, hogy most el fog taposni. Nagyon bosszantó volt, hogy nem tudtam tenni ellene semmit, de sajnos egy ilyen támadást már nem lettem volna képes kivédeni. Mikor azonban mellém ért, legnagyobb meglepetésemre megállt, és úgy tűnt, minden ártó szándék nélkül nyúlt felém.
De hát ostobaság lett volna a részemről, ha kockáztattam volna, így dühös morgással kaptam felé, hogy a kezébe harapjak, viszont gyorsabb volt nálam, elvégre saját magába nem lőtt kábító töltetet, így aztán a két fogsorom csupán az üres levegőn csattant össze. Ez az egyszerű mozdulat is nagyon kimerítő volt a számomra, alig hittem el, hogy sikeresen majdnem megharaptam, de többet félő volt, hogy már nem tehetek. Azt sem tudtam, hogy fogok visszajutni Madonsky-hoz, nem hogy még a harcot is folytassam. Szégyenkezve ismertem el, hogy azt elvesztettem. De legalább a védencem biztonságban lehetett.
Furcsa volt, hogy ennyire óvatos mozdulatokkal ért hozzám, szinte már gyengédnek is nevezhetném őket, csak azt nem tudtam, miért. Meg kellett volna ölnie, de legalábbis a falhoz sulykolnia, amíg elvesztem az eszméletemet, esetleg az életemet. Mégsem tette. Ráadásul... tényleg tanácsot adott, hogy jobban legyek?! Jó, hát az igaz, hogy nagyon szívesen adtam volna át magam az öntudatlanság mélységeibe, de ki kellett használnom, hogy ezt elkerültem. Nem engedhettem a gyengeségnek.
Amit mondott azonban, nem volt ostobaság. Ideje volt visszaváltozni. Lehorgasztott fejjel négykézláb másztam messzebb tőle, hogy ha visszanyertem eredeti formámat, ne ütközzek bele. Nehézkes mozgással értem el a falat, ott ismét emberi alakot öltöttem, de két lábra állni csak igen nehézkesen sikerült, megközelítőleg sem elfogadható tempóban.
Görnyedten dőltem oldalammal a falnak, kezemmel a kiálló csövekbe kapaszkodva, laposakat pislogva, csupán elmosódott foltokat látva magam előtt.
-Nem győztél... - motyogtam imbolyogva, meg-megbotolva, bár egyetlen lépést sem tettem. -... csak most... de legközelebb... és ne menj Madonsky közelébe... amíg én vigyázok rá, te biztos nem...
Összeakadó nyelvvel próbáltam elmondani neki a lényeget, de csak ennyire futotta. Reméltem, hogy ennyiből is érteni fog, mert nem tudtam volna mélyebb elemzésekbe és jövőtervezésbe bonyolódni, hiszen alig álltam a lábamon, ráadásul fogalmam sem volt, meddig vagyok még képes eszméletemnél maradni.

A tanácsomat megfogadta, ahogyan nehézkesen odabotorkált a falhoz és lassan visszaalakult. Hát, ha a sárkány alakja meg volt viselve, akkor ő meg főleg, elvégre a sárkánynak aligha volt olyan arcmimikája, mint a lánynak most. Kapaszkodva állt a fal mellett, miközben utolsó energiáját is a talpon maradásra és a beszédre használta. Felvontam az egyik szemöldökömet, majd rosszallóan megráztam a fejem. Ejjej, erre pazarolni az energiát, a helyett, hogy inkább leülne és pihenne.
- Most sikerült megakadályoznod, azt elismerem... de legközelebb nem leszek annyira ostoba, hogy félvállról vegyelek téged.
Az állapota egyre romlott, várható volt, hogy hamarosan el fogja veszíteni az eszméletét... azonban azt kivárni inkább nem akartam, ki tudja, jön-e valaki még utána hamarosan. Így hát csak közelebb sétáltam hozzá, a sugárpisztolyomat pedig rá irányítottam.
- Pihend ki magad.
Meghúztam a ravaszt, hasba lőve a lányt egy kábító lövedékkel. Azonnal hatott, hiszen már nem volt sárkány alakban, elkezdett összecsuklani. Csak azért nem terült el a földön, mert még időben elkaptam. Na azt ne várja senki, hogy egy nőt itt hagyok lent. Ki tudja, kik élnek a csatornában. Szóval költözik a hivatal. Lassan megemeltem a lányt, majd elindultam vele visszafelé. Út közben észrevettem, hogy a kése markolata még kilóg a vízből. Gondoltam egyet és magamhoz vettem, majd tovább haladtam. A létrán egy kicsit macerásabb volt felmenni, de sikerült, kiérve pedig az alélt lányt az egyik oszloplámpának döntöttem. Elővettem a kommunikátoromat, majd tárcsáztam és a fülemnek nyomtam.
- New London-i Mentőszolgálat, tessék.
- Jó estét, mentőt szeretnék kérni a King Edwards utca 37 alá, egy személy számára.
- Mi a panasz?
Na itt elgondolkodtam, majd:
- Kimerültség.
...
Mire Chloe magához tért, már teljesen egyedül volt az utcán, távolban pedig hallani lehetett a mentő szirénáját, ha nem ért még oda. Tompa tudata talán érezhette, hogy ölébe rakott kezeiben egy kemény tárgy helyezkedik el. A kése volt az, melyre egy papírdarabot szúrtak rá. A papírdarabon pedig néhány szó állt: ,,1-0 Neked", illetve alatta: ,,A Doctor".

A fenyegetés és a bók különös elegyére komoran biccentettem. Hiába csendült elismerés az ajkairól, ha az nekem mindenképpen rosszat jelentett. ,,Legközelebb", vagyis nem mondott le arról, hogy megölje Madonsky-t, vagy esetleg már engem is felvett az elintézendők listájára. Ezen kívül pedig, ha legközelebb már nem fog lebecsülni, azzal is csak jobb lesz, ez meg nekem érthetően hátrányt jelentett. De legalább már én is tudtam, kivel állok szemben. Egy veszélyesen jól képzett, különös erkölcsi renddel bíró férfival.
Ez utóbbin még nagyon sokat töprengtem, elvégre harc közben már többször is tanújelét adta annak, hogy nem csupán hírből ismeri a könyörületet, ez viszont nem illett egy gyilkoshoz. Többször is megölhetett volna. Többször is meg kellet volna, hogy öljön, de ő mintha még megütni sem nagyon akart volna. De hát nem állhattam le moralizálni, nem számított, hogy miért bánt velem kesztyűs kézzel, amíg a védencem életét veszélyeztette, ellenségként kellett rá tekintenem. Ennek az embernek rács mögé kell kerülnie.
Ezért azonban már sok mindent nem tehettem. Megpróbáltam erőtlenül félreütni azt a valamit, amit felém nyújtott, de csak kimerülten ráejtettem a kezemet. Sejtettem, hogy a fegyvere lehet az, de már csak színes, elmosódott foltokat láttam mindenütt. Felkészültem a lövésre, arra a jellegzetes hangra, a villanásra, a fájdalomra, a szagra... de nem történt semmi. Legalábbis nem emlékszem rá, hogy összerándultam vagy éreztem volna fájdalmat.
Ami azt illeti semmire sem emlékeztem. Mikor magamhoz tértem, már az utcán voltam. Egy lámpaoszlop aljában ültem, hátamat a hideg vascsőnek vetve. Elgyengültem, de egyébként jól voltam, lőtt sebet sehol sem találtam magamon. Megint megkegyelmezett. Csak azt tudnám, igazán, hogy miért?
A távolból sziréna hallatszott egyre hangosabban. Nem lehetett kérdés, hogy hozzám jönnek. Vajon őket ő hívta? Elképzelhető, hogy csak játszik velem? Gúnyolódik? De nem, nem szabad túlgondolnom, és végeredményben ez mindegy is. Csak a feladatra szabad koncentrálni: megtalálni és ártalmatlanítani. Nincs jelentősége, hogy miért tette, amit tett.
A cetli és a visszakapott késem nagyon váratlanul ért. Ahogy feljebb fészkelődtem, csúszott arrébb az ölemben, és megéreztem a súrlódását. Doctor. Vajon igazi, vagy becenév? Ennek mindenképpen utánajárok.
~Lesz ebből még 2-0 is, doki!~ - gondoltam dühösen.
A kés pengéje egy hirtelen mozdulattal kettészelte a ráhúzott papírszeletet, de mire hangtalanul, puhán a földre értek a fecnik, már meg is érkezett a mentő. Már másra kellett figyelnem.

//Köszönöm a játékot. Nagyon élveztem //

- Én is szeretlek téged, egyetlenem - mosolyogtam rá majd hagytam, hogy elhalmozzon csókjaival. Természetesen én is viszonoztam érzelmeink, főleg szerelmünk és vágyódásunk eme csodálatos gesztusát. A nedves ajkak fantasztikus tánca ahogy eggyé forrasztják a felhevült testen keresztül a lelket és szívet. Ő a hajamba túrt, én kezeimmel gyengéden simogattam csodás testét, puha bőrét több helyen is, magamhoz szorítva őt.
Hamarosan elszakadt ajka az enyémtől amit kicsit bántam, de mikor megéreztem, hogy apró, nedves szája körútra indul testem érzékeny és erogén részei felé széles és elégedett mosollyal nyugtáztam a távozást.
Vágya egyre jobban fellobbant és örökkön élő gyertyaláng helyett már futótűzként terjedt. Míg velem játszadozott kigombolta a nadrágját, leszállva teljesen meg is szabadította magát a felesleges ruházattól majd újra felém térdelt.
Csípőjével huncut és vadító módon ringatózott ami már nekem is soknak bizonyult. Megcsókoltam hosszan, egyik kezemmel megfogtam az arcát, megsimítottam, odahúztam magamhoz és a fülébe súgtam míg másik kezemmel lejjebb nyúltam segítséget adni magamnak.
- Hát, ha ennyire akarod szerelmem, bármikor megkaphatod. - majd egy hirtelen, de gyengéd mozdulattal behatoltam. Első mozdulatra teljesen felnyomtam a csípőmet és ott megálltam, reakcióját várva és figyelve.

/Christian +18/


A lökés határozott volt gyors, de egy cseppet se bántam. Felsóhajtottam, mikor megéreztem magamban, majd hosszan az ajkaira hajoltam és megcsókoltam. Puha ajkait lágyan csókoltam, és néhány perc múlva el kezdtem mozgatnia csípőmet. Eleinte nagyon nagyon lassan csináltam, hogy hozzátudjak szokni, aztán, amikor egyre kevésbé éreztem a feszítést odabent végül gyorsabb tempóra váltottam.
- Szeretlek.
Súgtam ajkaiba, miközben tovább folytattam előbbi tevékenységemet. Nem tartott túl sokáig, hogy megérezzem a dolog végét. Egyre hangosabban és hangosabban sóhajtoztam, és nyögdécseltem. Kezeimmel a feje mellett tenyereltem és ahogy szakadatlan haladtam a csúcs felé egyre erősebben markoltam a lepedőt. Ajkaimat közben nagy kínok árán, de elszakítottam Christian-tól és a levegőbe sóhajtozva értem fel a csúcsra, de addig nem álltam meg, amíg minden egyes kis remegéshullám el nem hagyta a testemet, csak utána borultam Chris mellkasára. Pihegve, levegő után kapkodva simogattam meg a mellkasát, majd egy apró puszit nyomtam rá, és felnéztem a szemeibe.
- Cseréljünk helyet.
Ziháltam, miközben ajkait vettem célba és hosszan kezdtem csókolni.

Hagytam, hogy ő mozogjon, nem nyúltam bele se a csípőmmel se mással. Eleinte lassan kezdte aztán ahogy egyre könnyebbé váltak a mozdulatok úgy lett ő is gyorsabb, vadabb és úgy fokozódtak sóhajai. Minden egyes nyögése és aprócska kéjsikolya boldogsággal töltött el, nem csak azért mert mérhetetlenül aranyos volt ilyenkor hanem mert tudom, hogy élvezetet és örömöt adok neki és ő is nekem. Míg mozgott kezemmel óvatosan simogattam a hátát és néha lejjebb is csúsztattam, gyengéden, érzékien. Viszonoztam minden egyes forró és édes csókját és én sem rejtegettem munkájának tetszéseinek jeleit.
Teste apró rezzenésein éreztem, hogy közeledik már a csúcshoz, minden egyes mozdulatával egyre jobban és jobban. Nem is tartott sokáig míg ajkait elszakította az enyéimtől és végső nyögéseivel töltötte be a szobát. Egész teste, minden porcikája remegett a gyönyörtől, beletelt pár pillanatba míg abbamaradt a kéjmámor és a mellkasomra borult. Ott kifújta magát majd megkért, hogy cseréljünk én csak bólintottam, majd megfogva őt a feneke alatt úgy fordítottam magam alá, hogy közben ne szűnjön meg köztünk a kapcsolat.
- Szeretlek édesem. - majd elsőre én is szépen lassan elkezdtem mozogni és csókolgatni őt. Egyre jobban felgyorsítottam, nagyobb lendületeket véve minden egyes kijjebb húzáskor. Egyik kezemmel benyúltam a feneke alá a combjára és kicsit feljebb emeltem másik kézzel pedig a melleit masszíroztam. Egyre jobban közeledtem én is a vége felé.

/Christian +18/

A hirtelen mozdulattól még jobban magamban éreztem eg pillanatra, aztán, amikor fölém került és meghallottam mély hangját elmosolyodtam.
- Én is szeretlek téged.
Mosolyogtam rá kedvesemre, aztán, ahogy megéreztem, hogy ismét elkezdett mozogni, körmeimet a hátába mélyesztettem úgy húztam le magamhoz, ajkaira pedig hosszú, szenvedélyes csókot leheltem. Ahogy a tempó egyre gyorsult és gyorsult, ajkaim egyre vaabban falták az övét, és amikor megéreztem kezét a lábamon és azt, hogy még mélyebbre hatol bennem ajkaimat kéjes nyügés hagyta el, ami tudatta vele, hogy nagyon is jól csinálja, amit épp cselekszik. Az idő múlásával egyre jobban éreztem, hogy közeleg a vég, és körmeim egyre jobban belevájtak Christian bőrébe, ahol csak értem.
- Chris....
Nyögtem elszakadva ajkaitól és ívbe feszítettem a mellkasomat, amikor éreztem, hogy a gyönyör hulláma hogyan árad szét a testemben, és minden egyes lökését követően apróbb összehúzódások szaladtak végig a testemen, ajkaimon pedig apróbb sikolyok törtek fel. Kezeim leestek a lepedőre és egyre erősebben és erősebben kapaszkodtam a vékony anyagba.

- Cori... - szaladt ki a lendületes mozdulatok közötti mámorral teljes sóhajok közepette a számon, hogy a gyönyörben fürdött mindkettőnk teste. Kezeivel a hátamba kapaszkodott ahol az élvezettől remegő ujjakkal mart belém, máskor ez lehet, hogy fájt volna egy kicsit de a szenvedély hevében csak olaj volt a tűzre, így a hévtől forró és nedves ajkakkal viszonoztam a csókját hosszú, éveknek tűnő pillanatokon át. Mozgásom habár rendszertelen ütemű és ritmusú volt, mégis egyre inkább vadabb és pajkosabbá vált.
Éreztem ahogy ismét a csúcsra juttatom őt, teste vadul remegett és vonaglott alattam. Elmosolyodtam és halk kuncogás szaladt ki a számon ahogy rámosolyogtam élvezkedő kedvesemre. Nem kellett sok már nekem sem, éreztem, hogy még pár erősebb mozdulat és én is bevégzem a dolgom. Pont ezért egy hirtelen és előre láthatatlan mozdulattal elemelkedtem kedvesemtől teljese, hogy megszakadjon köztünk a kapcsolat.
Még mielőtt azonban bármit is reagálhatott volna felhúztam fektéből, én leültem az ágy szélére és őt az ölembe emeltem. Óvatosan a lábára vigyázva helyeztem el és ahogy ebben a pózban ismét eggyé váltunk éreztem, hogy eddig elérhetetlen mélységekbe is el sikerül jutnunk. Mikor combjaink összeértek nagyot sóhajtottam, majd mindkét kezemmel megmarkoltam a fenekét és egy hosszú csókot adtam neki. Ahogy nyelveink kellemes vad táncot jártak ajkaink között kezeimmel ismét csak szépen lassan, emelgetni kezdtem, persze rásegítve a csípőmmel is. Újra gyorsítottam és közben kezeimmel simogattam is csodálatos bőrét. Nem tévedtem sokat, ettől fogva nem kellett már több mint két három perc és felgyülemlett a nyomás az ágyékomban. Az utolsó pillanatban mikor egyetlen hatalmas rántással és csípőm felfele tolásával elérkezett az én időm elszakadtam a csodálatos csókból és arcomat a két fantasztikus kebel közé temettem, hogy elfojtsam gyönyöröm hangjait.
Néhány pillanatig amíg a forró pulzálás el nem múlt csak öleltem és pihentem mellei közt, majd még mindig pihegve elengedte és hanyatt dőltem az ágyon.

Amint megéreztem, hogy Chistian is a végére ért mosolyogva dőltem a mellkasára és leheltem egy könnyed csókot a nyakára. Aztán finoman leszálltam róla és mellé bújtam. Fejemet a mellkasára tettem és a kezemmel a mellkasát kezdtem simogatni.
- Elfáradtál?
Kérdeztem mosolyogva, és néha-néha egy-egy puszit hintettem a bőrére.
- Mit szólnál, ha holnap nem mennénk sehova és egész nap csak ágyban lennénk?
Néztem fel rá vigyorogva és megcsókoltam röviden, aztán felültem.
- Elmegyek lezuhanyzom. Velem jössz?
Míg a válaszát vártam alaposan végignéztem Chris-en, miközben Ő meztelenül terült szét a nagy ágyon. A kép leírhatatlan volt. Izmai ernyedtek voltak, a bőre pedig csillogott az előbbi élvezettől, mellkasa viszonylag gyorsan emelkedett fel és le.
- Hm.. egyre jobban örülök neki, hogy igent mondtam, amikor megkérted a kezemet.
Vigyorogtam le rá, aztán hosszan ajkaira hajoltam és megcsókoltam.
- Na én mentem, ha gondolod, van elég szabad hely kettőnknek is.
Kacsintottam rá, aztán felálltam és óvatosan a szekrényekbe kapaszkodva besántikáltam a fürdőbe. Lassan beálltam a zuhany alá és megengedtem a meleg vizet.

Kedvesem is előredőlt utánam, csókot nyomott a nyakamra majd mellém feküdt. Fejét mellkasomon nyugtatta és simogatott gyengéden és lágyan. Én átkaroltam fél kézzel felette és én is cirógatni kezdtem őt.
- Hát, kellemes fáradtság ez, de korántsem olyan ami ledöntene a lábamról - mosolyogtam vissza Cori-ra.
- Egész nap az ágyban? Nem is rossz ötlet sőt! Mint orvos a lábadra való tekintettel ezt szinte már kötelezőnek tekintem! - viszonoztam a csókját majd amikor felült én a két könyökömet magam alá húztam és félig megemeltem a felsőtestem.
- Egy csöppet még nyújtózkodom de utána igen jól esne a frissítő zuhany... habár ma ez már a második lenne, de üsse kavics - csókja kellemes volt, forró és édes.
- Én pedig egyre jobban azt gondolom, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok ezért, hogy igent mondtál!
Azzal szerelmem elindult kapaszkodókat keresve a fürdő felé. Ahogy mondtam tényleg kicsit hátradőltem még hogy ernyedt tagjaimat megropogtassam aztán felpattantam és utána mentem, nehogy baja legyen.
Mire odaértem ő már a víz alatt állt, mögé léptem hát és hátulról átkaroltam a derekánál, majd egy-egy csókot nyomtam a nyakára és az arcára.
- Ne erőltesd túl a lábad, nyugodtan kapaszkodj belém - ajánlottam fel neki.

[Nyussznak]

*Nyussz kérdéseire nem válaszoltam, amik még a konyhában hangoztak el. Ezek olyan kérdések voltak, amiket végig kellett gondolnom és nem válaszolhattam rá kapásból, mert akkor talán nem lett volna igaz. Hisz ezekbe még soha nem gondoltam bele.
Ahogy haladtunk az úton, óvatosan vezettem. Már koránt sem voltam az a vakmerő legény aki annak idején és több kocsit tett tönkre mint amit megengedhetett magának. Már nem csak az Én épségemre kellett figyelni és ez Vani születésével meg is változott. Óvatos voltam, de nem lassú. A kettő csak a vén lányoknál keveredik. Az út egyenesen kivezetett a városból, ha esetleg megkérdezte Jaya, hogy hova megyünk, akkor közöltem, hogy a Külvárosba. De máskülönben nem szóltam és nem is akartam. A visszapillantóban észrevettem, hogy a szentem elaludt és csak mosolyogva vettem tudomásul.
Egy kertes háznál álltam meg. Nagy ház volt, hisz nem két személyre tervezték. A garázsba megállva emeltem ki a lányom miután elővadásztam a kulcsokat.*
- Megérkeztünk… * Mondtam a nyilvánvalót és az ajtót nyitva engedtem a lányt előre. Ha belépett egy előtérben találta magát, ahonnan ki is ugrottam a cipőmből. Onnan jobbra nyílt a nappali, balra a konyha és az ajtóval szemben egy lépcső vezetett az emeletre és le a pincébe, ahol bizony a mosókonyha volt és egy tároló helység. Az emeleten 4 szoba volt, két fürdő és egy erkély. A nappaliból egy üvegajtó vezetett a teraszra és az udvar hátuljába. A hótól most nem látszott, de volt ott egy medence is. *
- Érezd magad otthon… lefektetem Vanit és jövök. * Biccentettem a nappali felé és ha szétnézett akkor láthatta, hogy bár semmi hivalkodó nincs benne, de még is ízléses és ami a legnyilvánvalóbb, hogy egy nő kezei nyomát fedezheti fel. A tájképek, a sarokba állított váza, az üvegszekrény a csecse-becsékkel. A kandalló felett elhelyezett családi képek. Tipikus családi ház volt, meleg színekkel. Jó magam pedig az emeletre indultam… *

*Egy jó tíz perc múlva csatlakoztam ismét, míg visszasimogattam az álomba a kicsit és leérve már volt rajtam egy trikó, aminek épp akkor húztam le az alját.*
- Bocs, csak megébredt. Csüccs nyugodtan… majd kitakarítom, ha meg nem megy van takarítónő is. * Mosolyodtam el, ha eddig nem ült volna le magától. Én magam a krémszínű kanapéra vetettem magam, de ha nem akart mellém ülni, volt ott két fotel is.
- Ha szeretnéd, akkor megmutathatom a fürdőt és keríthetek valami tiszta rongyot. Ó és baromi rossz házigazda vagyok, szóval, ha kell valami csak szólj, mert én nem fogom öt percenként megkérdezni. De előtte még… Volt két kérdésed korábban… Először is… a ragadozó lét sokszor bajba kevert. Pláne mikor még nem tudtam befolyásolni és kezelni önmagam. A városban egy párduc… * Ingattam meg a fejem jelentőség teljesen, hogy szavak nélkül is értse, hogy nem épp a legjobb. Pláne ha nincs az ember közelébe olyan ember, aki vissza tudná fogni. *
- De nem… még így sem cserélném le. Nincs attól jobb, mikor az ember vadászik. Még akkor is, ha nem bántja a fogást. A másik kérdésed pedig az volt, hogy volt-e hosszú hajam. Nos… ha van egy kis emberismerő készséged Te magad is kitalálhatod, hogy volt. Nem mindig voltam ilyen jámbor… még fiatal koromban hátközépig érő hajjal és bőr szerkóba nyomultam a srácokkal. Sosem voltam jó fiú… * Vontam meg nem törődöm módon a vállam. Hát istenem, ezen már úgy sem tudok változtatni és semmit sem bántam meg. Hisz ezekkel együtt lettem az, aki. Egy normális ember és apa.*
- De Te jössz… mi vezérelt egy űrhajóra és mit csinálsz ott pontosan? *S ha nagyon nem érezte jól magát, akkor bizony a kérdésem már menet közben hangzott el, hogy meg tudjam mutatni neki mutatni a fürdőt.*

Magamra se ismerek, hogy bírtam ki egy ilyen hosszú utat anélkül, hogy végigpofáztam volna. Valószínűleg mások se ismertek volna rám, akik már régebb óta ismernek, bár az is tény, ha lett volna itt ilyen ember, akkor nem csak kifelé bámultam volna… Aztán egyszer csak megálltunk. Amíg Nicho kipecázta Vanesszát a gyerekülésből, csak forgolódva vártam, majd a ház ura ajtót nyisson. Cipőm nem lévén én nem ugrottam ki belőle, csak kíváncsian nézelődve követtem a pasast.
-Okés, miattam ne aggódj. –biccentettem neki, majd ahogy a lépcső felé indult, én addig a nappali felé vettem az irányt.
Bár, előbb inkább bekukkantottam minden helységbe, ha mást nem azért, hogy képben legyek, hogy mi merre van. Na, aztán tényleg a nappaliba mentem. Mit ne mondjak, szép ház. Szép nagy… Azért érdekes dolog látni, tapasztalni, hogy mások hogyan élnek. Tudom, hogy Nicho mondta, érezzem magam otthon, de valahogy még sem ment olyan könnyen, mint hittem. Annak ellenére, hogy mi is ketten éltünk anyámmal, a mi házunk ennek a közelébe se ér, se méretben, se megjelenésben. Igaz, nem is a kertvárosi részen van, hanem valahol New London leg-leg-legszélén…
Amikor kiszúrtam a kandalló feletti fényképeket, egyből odamentem, hogy jobban szemügyre vegyem őket. Már Vani is többször emlegette az anyukáját, és a házról is egyértelműen lejött, hogy többen laktak itt korábban, mégis… Szinte fel sem tűnt, de amikor Nicho visszaért, én még mindig a fotókat bámultam.
-Hogy mi? Ja, oké, semmi gond. –mosolyodtam el, majd lehuppantam Nicho mellé.
Kissé féloldalasan, a lábaimat magam alá húzva, fél kézzel a kanapéra támaszkodva, úgy hallgattam a mentegetőzését.
-Most már mindegy, ha már itt maradunk egy darabig, viszont ha befejeztük a csevejt, vagy házbejárást akarsz tartani, akkor lehet, hogy kérek valami váltóruhát, ne koszoljak mindent össze. De ne aggódj, ha van valami, majd visítok! –vigyorodtam el, majd hallgattam a válaszokat, amire hiába vártam az Udvarban…
-Hááát, igen. Mondjuk a párduc még mindig feltűnő, mint egy agancsos „denevérnyúl”, ahogy a lányod nevezett, bár én sose zavartattam magam különösebben emiatt. Ilyen világban élünk, most egy galamb húz el az ember feje felett, vagy egy wolpertinger, majdnem ugyanaz… Vadászni… hát, hiszek neked, azt eddig nem sűrűn próbáltam. Nekem a repülés a mindenem!
A hosszú-hajú képre pedig csak felcsillant a szemem:
-Mutiii egy képet! Ne mondd, hogy nincs, mert úgy se hiszem el!
Amikor engem kérdezett, alig bírtam visszafojtani a vigyorgásomat:
-Hát, az úgy volt… Hogy épp a toronyházak között repkedtem, amikor kis híján nekimentem valakinek, aki ott gubbasztott a tetején. Odarepültem hozzá, megtetszettem neki, kiderült, hogy van egy űrhajója. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele tartani, én meg úgy voltam, hogy miért is ne? Legalább végre önállósodok meg világot látok. Azóta én vagyok az elsőtiszt a hajón. És hogy mit csinálok… Lényegében csak terrorizálom a legénységet, meg felügyelem a munkájukat. Esetleg ha van valami egyéb munka ahol jól jön, ha ilyen kicsi az ember… akarom mondani a nyúl, és nem egy két méteres benga állat, akkor besegítek nekik… Ja igen, és az a vicces az egészben, hogy ott senki sem tudja, hogy valójában alakváltó vagyok, legalábbis még senki sem látott emberi alakomban. Jó, mi? Kicsit fura is, úgy megszoktam a másik alakomat… már ezer éve nem voltam annyit emberi alakban, mint most, a „szabim” alatt.
Elhallgattam egy kicsit, ahogy a tekintetem újra a fotókra tévedt. Azt hiszem, sejtem, hogy mi lehet Vani anyukájával, ám nem egészen voltam biztos benne, hogy mégis mi lehet, vagy hogyan, így ha kicsit vonakodva is, de végül nekikezdtem a kérdésem megfogalmazásának:
-Nicho, kérdezhetek valamit? Ha nem akarsz, akkor nem kell válaszolnod, de… Vani többször is emlegette az anyukáját, azt hitte, hogy az ő helyére pályázok… Leszögezem, eszem ágában sincs! Őt nem akartam faggatni ilyenekről, de… mi történt vele?

*Igen, észrevettem, hogy a lány a képek előtt álldogált és nem véletlen nem tettem szóvá. Egyszerűen nem érdekelt. Jó persze, valahol mélyen szerettem azokat a képeket, de csak azért nem tűntettem el még őket, mert mindent úgy akartam hagyni, ahogy itt hagyott minket. Találhat egy képet, amin Corinne van egyedül, aztán egy olyat is, amin Corin, Én, Vani és Matthew az ikertestvérem van. Vaniról még van pár, különböző korszakokban, de leginkább az anyjával. Vanessza – a feleségem -, szép nő volt. Magas, szőke haja a háta közepéig ért, kék szemeiben folyamatosan ott csillogott a játékos fény. Egy energia bomba volt az a nő, ami a kosztüm ellenére is sugárzott belőle, ahogy a mosolyából is. Két közös kép van, egy az esküvőn a gyönyörű fehér ruhájában és Én meg öltönyben. A másik meg mikor megszületett Vani, na itt kissé csapzott volt a szerelmem, de senkit nem érdekelt. Még őt sem annyira, hogy eltegye a képet. A képekről a tipikus idilli és boldog család összképe sugárzott. S ez, ez nem csak a felszín volt. De hát túl szép is lett volna, ha minden így is marad.*
- Rendben, kerítünk neked valamit. És ennek igazán örülök… azt nem mondom, hogy szolgáld ki magad mert tűz ellen nincs biztosításom.* Mosolyogtam a lányra persze fogalmam sem volt, hogy mire terjed ki a biztosítás. Én csak fizetem. De azért ez a kis csipkelődés nem árt. A ráaggatott névre csak felnevettem.*
- Nézd, még mindig jobb amit Vani adott, mint a Szárnyas. Hisz annak ellenére, hogy a repülés a mindened, valahogy ez még sem tetszett. * Nyújtottam rá ki a nyelvem egy pillanatra. Vagy csak vaninak nem szólt, hogy nem tetszik neki. De mindegy, a lényeg, hogy én le lettem cseszve, hogy ne hívjam szárnyasnak.*
- Öhm… tényleg van. De nem itt… a szüleim tartogatják az ilyen emlékeket és ha csak nem kérem meg a kezed, aligha kerülsz a közelükbe. * Na ezzel bizony azt is elárultam, hogy a szedett-vetett nőimet nem szoktam családi ebédre vinni. Nem, sőt… ami nem éri meg minimum a fél-egy évet azoknak a családom tabu. Jó, Vani nem mert Ő többnyire velem van, de a többi része az igen. Nem hordok haza akárkit. S ez szerencsére már kölyökként belém ivódott. De inkább csak csendesen és érdeklődő tekintettel hallgattam a lányt a munkájáról.*
- Tehát lényegében a kapitány kis kedvence vagy és kabala figurája? * Összegeztem a hallottakat és a lehető legjobban próbáltam meg elrejteni és visszafojtani a feltüremkedő nevetésem.*
- Mellesleg nem vagy azaz ijesztő fajta, szóval ha Tőled megijednek nem ártana egy legénység csere. De hogy bírod annyi ideig állatformában? Én csak egyszer-kétszer maradtam tovább állati alakban utána meg szidtam még az űristent is. Ha sokáig maradok párducként, átváltozás után sokáig tart még a szemem nem sárgán villog, hanem visszaveszi az eredeti barna színét és a mozgásom is macskás marad. *Ahogy a képekre tekintett már sejtettem, hogy jön az elkerülhetetlen kérdés. Én meg oldalra biccentett fejjel néztem a lányt, hogy mégis miként fogja felvezetni. A kérdés általában sokkal kellemes mint az a feszült felvezetés ahogy elővezetik. DE arra, hogy Vani mitől félt egy jót röhögtem és még a könnyeim is letöröltem a kézfejemmel.*
- Hajm.. kész ez a lány, de eddig ez a „legjobb” amit művelt. A feleségem meghalt, állítólag túladagolásban miközben vezetett. Ezek a hivatalos jelentések, de nem tudom pontosan. Mielőtt bejelentették, hogy meghalt. Előtte már három nappal eltűnt és Vanessza nem hagyta volna itt a lányát. Szóval fogalmam sincs, de ügyvéd volt szóval bármi megeshet és tényleg furcsán viselkedett az utóbbi időben. * Válaszoltam miközben megvontam a vállaimat. Ám a lány tekintetét kerültem, semmi kedvem nem volt megmutatni neki, hogy mennyire fáj, hogy nincs itt. De persze az élet megy tovább, de ettől még idő, míg a belső fájdalmakat kiölöm a szememből és a szívemből.*

-Okés, köszi! Amúgy meg… ezt neked! –bokszoltam bele játékosan a vállába- Ezen ne múljon, akkor majd ugráltatlak mindenért, ami eszembe jut, nehogy már felgyújtsam a házat… Hm, reggelire tükörtojást szeretnék, de úgy, hogy még kicsit lágy legyen a sárgája. Ja, és ha lehet ágyba kérem! –indult be egyből a fantáziám, mert kb. máshogy nem is lenne esélyem felgyújtani a házat.
Max ha felszedem a parkettát a nappaliban és tábortüzet rakok belőle, vagy egy olajos hordó mellett nekiállok pillecukrot sütögetni a hálóban, de most egyikre se láttam túl sok esélyt.
-Hát figyi… Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem felénk a szárnyas szót a csirkékre használják, én meg nem vagyok az, szóval, hanyagold, ha kérhetem. És NE, ne fűzz hozzá semmi megjegyzést, ha kérhetem, okés? Elég nagy a választék becenevek terén, szóval ha nem tetszik a Jaya és mindenáron becézgetni szeretnél, én nem bánom, csak ne ezt… Bólogass, ha értve vagyok.
Ha esetleg közbe akart volna szólni, akkor nemes egyszerűséggel a szájára tapasztottam a kezem. Most én beszélek, ne szóljon közbe.
A fényképes magyarázatra csak lebiggyesztettem a szám. Ez nem fair… Mármint, hogy csak az ősöknél van fotó.
-Akkor úgy tűnik, így jártam. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek, meg ilyen rövid ismeretség után úgy se mondanék igent senkinek. De oké, vettem a lapot, nem vagyok az eseted és úgy se lenne esélyem, úgyhogy hagyjuk is. –legyintettem.
Ahogy megláttam, milyen képet vág a válaszom hallatán, nem bírtam megállni „verekedés” nélkül, aztán ismét elkezdtem oldalba bokszolni, két ütés között elejtve egy-egy mondatot.
-Olyan izé vagy… röhögj csak, úgy… fogadok, csak a féltékenység beszél belőled… -ám mire a végére értem, már én magam is nevettem.
-Na ne már, pedig én annyira próbálkozok! Mondjuk te még nem láttál olyan sokat állati alakomban… Amúgy nem tudom, nekem tök természetes. Mióta jelentkezett a képességem, már a kezdetektől fogva rengeteg időt töltöttem így, néha több napot is, folyamatosan. Eleinte még talán voltak ilyen „utóhatások”, de az elmúlt pár év alatt már kinőttem a dolgot, szóval csak pár percre redukálódott ez az idő. De tényleg, annyira megszerettem, hogy néha már sokkal kényelmesebb számomra az az alakom, meg egyáltalán nem okoz gondot az se, ha több napon keresztül nem változok vissza. Mondjuk wolpertingerként gyűlölök fürödni, ha elázik a szárnyam, akkor nem tudok repülni, szóval azt ha rajtam múlik, akkor emberi alakban szoktam. Nem vagyok ijesztő? Nem láttál még wolpertingert fürdés után… Na, az ijesztő! –dőltem vissza a kanapéra.
Amikor Nicho megint röhögésben tört ki, csak egy szemforgatással válaszoltam, úgy tűnik, az előbb tényleg beletrafáltam a dologba, de aztán a magyarázatát hallgatva csak csendben ücsörögtem.
Csak néhány perccel később sikerült kiböknöm egy halk „Sajnálom”-ot, ám a következő pillanatban már követte is egy hatalmas tüsszentés, aminek hatására kisebb lisztfelhő keletkezett körülöttem, szép fehérre színezve a kanapét. Meg a szőnyeget. Meg bármit ami elég közel volt, talán még Nichora is jutott belőle.
-Uh, bocsi! –néztem körbe magam körül- Azt hiszem, sikerült letüdőznöm egy kis lisztet, lehet, hogy nem ártana átöltöznöm. Meg ha már itt tartunk, előtte fürödnöm, hogy értelme is legyen a dolognak, szóval, mit is mondtál, merre találom a fürdőszobát?

- Hééé… * Méltatlankodtam nevetve mikor belém bokszolt és közben játékosan meglöktem. Na nem nagyon, csak egy kicsit, hogy érezze a törődést. Tudtam, hogy mekkora erővel szabad meglöknöm egy lányt, hogy ne legyen belőle gond. Elvégre van egy húgom is, akit aztán mindig is szerettem az őrületbe kergetni.*
- Ágyba kapod, de akkor Én is ágyadba kérem a reggelim. * Na igen, ha az ágyába viszem, akkor már ott leszek Én is. S jelentőség teljesen néztem végig rajta, hogy Én nem feltétlen olyan reggelire gondoltam, amit a konyhában ellehet készíteni. Bááár… ott is meglehet „enni”, az tény.*
- De hisz… * Kezdtem volna bele, hogy nő ergo csirke. De már be is fogta a szám és meg nem voltam restem húzodszkodni és derekánál megfogva magamra rántani. Na de azért nem is lenne az élet szép, ha nem bosszantanám. Naná, hogy elkezdtem nyalogatni a tenyerét, míg a számon volt. Ha már úgy is macska féle vagyok, csak nem veszi zokon. De aztán már böszen bólogattam is, de ha csak nem húzódott el nem engedtem el az ölelő karjaimból.*
- Ezt az egy módját ismered annak, hogy befogd egy férfi száját? * Néztem közelről a szemébe és hangom lágy volt. Ha elhúzódott is feltettem a kérdést, annyi, hogy akkor vigyorogva és ugratásnak szánva nem provokációnak. Ám a szavai meghökkentettek és ezt nem is akartam leplezni. Megingattam a fejem, hogy bizony téved. *
- Tévedsz Jaya… nagyon is az esetem vagy, és ha tehetném már rég a karjaimba vittelek volna fel a szobába. Nem ellened irányultak a szavaim, csak nekem a család mindig is szent volt és sérthetetlen. Nem hagytam bepillantást nyerni csak azoknak akiknél komoly volt a dolog. * Válaszoltam komolyan neki. Atyám milyen nő… észre sem veszi, hogy folyamatosan játszik és már rég rávetném magam. Ehelyett az ellenkezőjét vonja le… ez kész.
Az ütlegelésére elnevettem magam és mind a két kezét megfogtam, de csak annyira, hogy ne tudja kirántani és elkezdtem hátra dönteni a kanapén. Persze az egyik lábammal a földön kellett megtámaszkodnom, míg a másikkal rajta – mármint a kanapén – térdeltem, ahogy felé hajoltam.*
- Talán igazad van… * Vigyorodtam el a féltékenységre. Bár tény, hogy ha lehetne választani akkor Én jobban jártam. Hisz én látom milyen emberként és nem csak egy kabala figuraként. Az a szerencsétlen meg csak azt sem tudja, hogy micsoda jó nő van napi 24 órában a társaságában. Idióta. Ha csak nem lökött le magáról akkor ebben a helyzetben vártam, hogy kifogyjon a szóból. De hát valahogy nem sikerült neki és valahol a mondandója közepén egészen közel hajoltam, hogy megcsókoljam. De vártam, hogy egyáltalán akarja-e és ha csak nem védekezett vagy jelezte, hogy nem akkor meg is tettem. Sosem voltam erőszakos fajta, ám mégis hevesen és szenvedélyesen tettem, hogy ha sor került rá. Ha nem… nos, nem haragszom meg a visszautasításért egyszerűen csak visszaültem a kanapé másik felére.
A lány sajnálatára csak elmosolyodtam és legyintettem egyet, hogy nem érdekel. A tüsszentésére csak legyezni kezdtem a levegőt, amiben a liszt és a kakaó szemek szálingóztam. Az kell még, hogy itt megfulladjak.*
- Semmi baj… de ahogy látom most már rám is rám fér. * Néztem végig magamon mosolyogva.*
- Nem mondtam semmit, de egyébként is lógok neked egy hajmosással szóval gyere. * Álltam fel és a kezem-nyújtottam felé, hogy megmutatom. Ha elfogadta elfogadta, ha nem hát nem. Nem udvariatlanság de én tudom az utat tehát Én mentem most előre fel egyenesen az emeltre. Elvezettem a fürdőszoba ajtajáig. Ahol találhatott egy nagy kádat, ami kétszemélyes volt, ugyan akkor egy zuhanyzó is állt a másik végén. Egy szekrény, amiben a törölközök voltak és persze a kézmosó alatta kisszekrénnyel, amiben a többi vacak volt. A kád szélén persze ott tornyozott a fehér liliomos és a rózsás habfürdő, sampon, tusfürdő és a fürdőszivacs.*
- Elforduljak míg levetközöl és bemászol a vízbe? * Kérdeztem miközben a kád szélére ülve elkezdtem beállítani a meleg vizet.*
- Melyiket rakjam bele? * Mutattam arra a két eshetőségre, ami volt. Bár a liliomosat az asszonykám használta, de mindegy. Nem fogom azt mondani, hogy nem… legfeljebb nosztalgikus élményem lesz.*

Na, már megint kezdi az alkudozást…
-Bánom is én, ha csinálsz magadnak is, akkor szorítok neked egy kis helyet az ágy végén. –vonok vállat a reggelis megjegyzésére, épp akkor, amikor ő elkezdi rajtam legeltetni a szemét.
-Na nem… azt felejtsd el! –szólok rá egyből, majd mielőtt még megszólalhatna, már folytatom is- Nem lesz reggelire nyúlpörkölt, meg úgy egyáltalán se. Ez már szakállas vicc, ezzel ugrat mindenki, mióta előjött a képességem, szóval ne kezdd te is, értve vagyok?! –nézek a szemébe olyan tekintettel, mint aki nem ismer viccet ilyen téren, de aztán szélesen elvigyorodok.
Azon, hogy magához rántott, egy csöppet meglepődtem, bár különösebben nem zavart a dolog. A szabad kezemmel a mellkasára támaszkodtam, igaz, csak alkarral, nem könyökkel. Azon meg, hogy megint összenyálaz, csak egy szemforgatással válaszolok. Ja, meg megfordítom a kézfejem, hogy akkor már a másik oldala se maradjon ki a cicamosdásból. Végül is, ráérünk, nem?
-Nocsak, annyira nem is vagy reménytelen eset, egész gyorsan tanulsz. –nevetem el magam a lelkes bólogatása láttán, aztán amikor ismét engem kérdez, csak gyorsan beletörlöm a kezem a pulcsimba (annak már úgy is mindegy, tiszta retek), majd szép lassan közelebb hajolok hozzá:
-Várj csak, had gondolkozzak egy kicsit… -kezdtem el grimaszolni, mint ha épp bőszen agyalnék valamin, majd vidáman megráztam a fejem, és suttogva folytattam- Ami azt illeti, lenne egy pár ötletem… Csak van egy kis bökkenő. –biggyedt le a szám széle egy kicsit, ami aztán lassacskán újra mosolyra húzódott - Ahogy eddig észrevettem, a kaja egész hatásos módszer ilyen célra. Ahogy a sör is, bár az előbb már kajáltunk, sör meg épp nincs nálam. Mint ahogy pillanatragasztó sem, pedig elhiheted, az aztán csodákra képes! –magyaráztam lelkesen csillogó szemekkel, igaz, a végét már nem bírtam megállni nevetés nélkül.
Jesszus, de rég nevettem már ennyit… Ha így folytatom, holnapra olyan izomlázam lesz rekeszizomban, hogy csak na!
-Jól van, jól van, értem én! –legyintek a magyarázkodására.
Tudom, hogy szép dolog a család, meg jó, meg minden, sőt, ma látni is láttam, de miután nálunk ez az érzés sosem volt különösebben jelentős, így úgy is hiába magyarázta volna nekem órákon át. Ki miben nőtt fel, úgy se akarom, hogy most azért felrúgja a szokásait, csak mert pár napot itt vendégeskedek náluk.
Na jó, ez nem buli. Nem elég, hogy hárítja a támadásomat, még ki is nevet, meg visszatámad, ráadásul hiába próbálok szabadulni, az se megy. Mondjuk ahogy elkezd hátra dönteni a kanapén, már nem is próbálkozok, helyette inkább én is a kezébe kapaszkodok, kissé talán túl erősen is, s ez csak akkor múlik, ha már biztos stabilságot érzek a hátammal. Ahogy így felnéztem rá, akarva-akaratlanul is annak a kőkorszaki rajzfilmnek az egyik jelenete jutott eszembe, amit még egyszer az árvaházban nézettek velünk, Oroszlánkirály vagy mi. ( Ez az, 1:55-től. )
Igaz, ha meg is próbáltam volna egy hasonlót kivitelezni, nem hiszem, hogy sikerült volna, azt meg még kevésbé, hogy a kedves házigazda túlzottan díjazta volna… Alig bírom visszatartani a vigyorgásomat, így inkább az ajkamba harapok, amíg magyaráz, ám egy pár pillanatig még így is kerülöm a tekintetét, mielőtt újra a szemébe néznék.
-Nem tudom, hogy ismered-e azt a… -kezdtem bele elkalandozva, mire észbe kaptam, hogy Nicho milyen közel is hajolt hozzám.
Még épp az utolsó pillanatban sikerült oldalra fordítanom a fejem, igaz, a szívem majd’ kiugrott a helyéről közben. Azt hiszem… De mindegy, most fürödni akartunk, ha itt most leáll csókolgatni, akkor attól félek, hogy egyhamar nem jutunk el odáig, szóval… miután visszahuppant a kanapé túlsó felére, én is visszatornáztam magam ülő helyzetbe.
-Jah, úgy tűnik… -válaszoltam meg álszent képpel a megjegyzésére, majd adtam egy pacsit a kinyújtott tenyerébe, mielőtt elfogadtam volna a kéznyújtást.
Mondjuk a fürdőszobába érve kissé elveszettnek éreztem magam. Mert izé… eddig nem igazán használtam másnál a fürdőkádat, vagy zuhanyzót… jó, az űrhajó az más tészta, de hát na, nem egy kategória. Csak álltam egy helyben egy darabig, s szótlanul nézelődtem, csak amikor Nicho kérdezett, merészkedtem közelebb.
-Ugyan, nem szükséges. Úgy döntöttem, hogy kivételesen nyuszi alakban pancsolok, ez a kád akkora, hogy az már szinte úszómedence! –kacsintottam rá, majd lehuppantam mellé a kád szélére- Így viszont te is bőven elférsz, úgy is azt mondtad, hogy rád is rád fér a fürdés, szóval hajrá! Meg gondolom kényelmesebb, mint itt csücsülni. –paskoltam meg a kádat magam mellett.
Ahogy a habfürdőről kérdezett, az első reakció, ami kibukott belőlem az az, hogy:
-Epres nincs? Na mindegy, akkor rád bízom, amelyik jobban habzik. Szeretem a habfürdő-buborékokat.

*Szavaira ismét kikerekedtek a szemeim és kezdtem azt hinni, hogy a lánynak az agyára meg a mentamorf lét. De most komolyan, ki az a barom, aki nyúl pörit akar enni reggelire?*
- Jaya… nem érdekel a nyulad. Amúgy sem szeretem, de Én rád gondoltam. Hogy Te leszel a reggelim és hidd el, nem késsel és villával akarnék neki látni. * Úgy látszik a leányzó nem ért a burkolt kifejezésekből. Egyre jobban kezd bennem megfogalmazódni, hogy a kapitány, akivel van nem csak egy sült bolond, de még meleg is. De közben, ahogy megfordította a kezét, rajtam ne múljék… meg nyalogatom én ott is. S ha már a nyalogatásnál tartunk… el tudnám képzelni kellemesebb helyeken is. De valljuk be, azért annak örültem, hogy nem épp könyökölt a gyomromba és nem is húzódott el egy „fúúúj” felkiáltással. Ahogy közelebb hajolt…ó istenem, ez a nő a sírba visz. A közelsége alapból ingerlő hatással volt rám, és ahogy beszélt… a szemeimbe a vágy csillogása is megjelent. Milyen rég is voltam nővel… már kemény két napja, már nem is emlékszem lassan, hogy milyen erre ez a Szárnyas még játszadozik velem.*
- Ilyenekkel a lányom szokott próbálkozni… szóval nincs valami jobb? * Kérdeztem mosolyogva miközben önkénytelen is megnyaltam a számat. A franc… kiszáradt, hogy a macska rúgná meg ezt a nyulat. De legalább a nevetése zene volt a füleimnek. Rég nevettek ennyit ebben a házban, ha Vanit nem vesszük figyelembe. Mikor hátradöntöttem már épp azt hittem, hogy engedni fog mikor ugyan csak elfordította a fejét. Egy szájhúzással jutalmaztam, amit még nem láthatott, de nem erőszakoskodtam, inkább visszahuppantam a helyemre, hogy aztán segítsek neki felállni. Mikor belecsapott a tenyerembe, a szemöldököm a homlokomra szaladt és elnevettem magam, miközben megingattam a fejem.*
- Nagyon hasonlítasz viselkedésben Vanesszára. * Motyogtam neki halkan, és ha másból nem is abból tudhatta, hogy nem a lányomra gondoltam, hogy a tekintetem az esküvői képre vetült.
A fürdőben csak kérdőn néztem rá ahogy lehuppant mellém és akaratlanul is a rózsás felé nyúltam amiből jócskán nyomtam a vízbe.*
- Epres nincs, de Vani fürdőjében talán akad barackos, de oda nem mennék be, mert felkel. * Magyaráztam és a többire nem reagáltam csak lekaptam a felsőm és voilá, adonisz testem már meg is villant. De nem sok ideje lehetett gyönyörködni, hisz így ahogy ültem, kezem egy hirtelen mozdulattal a dereka köré fontam, másik kezem a buksijához tettem, ne hogy beverje véletlen és már be is fordultam a kádba miközben a víz csobogott és magamra húztam.*
- Itt nem fogsz nyuszi alakban fürdeni… ahhoz a vendég fürdőt kell használnod, de ha már úgy is vizes vagy, felesleged átmászni oda. * Vigyorogtam pofátlanul, de ha szabadulni akart miután a vízbe került, természetesen elengedtem. S Én magam meg felálltam a kádban, hogy megszabaduljak a nadrágomtól.*
- Ha már felajánlottad, hogy veled fürödhetek, akkor tegyem rendesen… * Kacsintottam rá és már a vizes nadrág a kövön landolt én meg visszaültem a vízbe és néztem, hogy most mihez is kezd magával a leányzó.*

Nicho magyarázatára csak elkomorul a tekintetem.
-Na szép... Még jó, hogy az nem a nyulam, hanem ugyanúgy én vagyok, mint ahogy most is. Az meg ahogy finoman közölted, hogy az ágyba reggeliért cserébe „rám mászol”, hát, igazán felüdítő gondolat. –jegyeztem meg egy grimasz kíséretében, de aztán el is nevettem magam, nehogy már megsértődjön itt nekem a nagyfiú.
-Cöhh, férfiak… hogy sosem elégednek meg semmivel. –cukkoltam a visszavágására, de aztán csak egy szemforgatással válaszoltam.
Hát, tulajdonképpen még lenne pár ötletem, de ha ezeket nem díjazta, akkor nem hiszem, hogy azokkal nagyobb sikerem lenne… Pl. az a széles szigetelőszalag is csodákra képes, de nem tudom, hogy van-e nekik itthon, vagy az altató… Bár az csak akkor, ha nem horkol. Meg meg meg… Micsoda?
A motyogása billentett ki a nagy fantáziálgatásból, amire egyből fel is kaptam a fejem, s felé fordultam és nyeltem egyet. Majd a falon lévő fotó felé pillantottam, utána újra a férfi felé, s pár pillanatig csak némán néztem.
-Tényleg? –kérdeztem halkan, majd komolyabbra fordítva a szót, folytattam- Nicho, ígérd meg, hogy nem szeretsz belém…
A fürdőben aztán, ahogy meghallottam, hogy nincs eper illatú habfürdő, csak egy sóhajtással jeleztem beletörődésem a dologba.
-Vani fürdőjében? Miért, neki külön… -kezdtem bele a kérdésemben, amikor Nicho szó nélkül nekivetkőzött, s mielőtt még befejezhettem volna, amit mondani akartam, elkapott és magával rántott a vízbe.
Arra még pont volt időm, hogy vegyek egy nagy levegőt, mielőtt belecsobbanunk a vízbe, de az biztos, hogy erre aztán egyáltalán nem számítottam. Miután sikerült elárasztani a fürdőszobát, a következő pillanatban már lelöktem magam Nicholasról, hogy a kád másik felében ücsörögve köhögjek meg prüszköljek a víztől, amit sikerült lenyelnem. Azt hiszem, nem lopta be magát a szívembe a rózsás habfürdő…
-Ez… aljas… húzás… volt… -sikerült lassacskán kiböknöm, 1-1 köhögési roham között, majd nekiláttam, hogy kisimítsam az arcomból a hajamat, ami most kisebb függönyként takart mindent.
Még javában törölgettem a szemeimet, amikor meghallottam, hogy valami tompa puffanással/cuppanással landol a vizes csempén. Ahogy oda kaptam a tekintetem, és megpróbáltam kipislogni a maradék vizet a szememből, lassan sikerült ráfókuszálni, és leesett, hogy ez az a nadrág, ami az előbb még Nichon volt. Hogy mik vannak. Ahogy pedig felé fordultam, már a vízben ült.
-Szuper! –vigyorodtam el, majd megfordultam, hogy kerítsek valami sampont a kád szélén sorakozó flakonok között.
Oldalra billentettem a fejem, majd sorban olvastam el a feliratokat, mígnem megakadt a tekintetem egyen.
-Meg is van! –kaptam le a kád széléről, majd a vállam fölött hátrapillantva felmutattam Nichonak is.
-Ez jó lesz? –s ha igen, már repült is felé, remélhetőleg sikerül elkapnia, hisz semmi csel, csak egy sima dobás.
-Nekem pedig egy pillanat… -nyúltam hátra két kézzel, hogy valahol a lapockám táján megragadjam a rajtam lógó, csurom vizes pulcsit, ám alig kezdtem volna el lehúzni, egy pillanattal később egy éles fájdalom nyilallt a nyakamba.
-Hogyazajóédes…. áááááá, basszuskulcs! Basszus, basszus, basszus… -hadartam, ahogy elengedtem az anyagot, és megpróbáltam lassan leereszteni a kezemet.
Ha olyan sebességgel mozdítottam, mint valami lassított felvétel, akkor legalább „elviselhető” volt a fájdalom, de amikor hátra akartam pillantani Nichora, egyből könnybe lábad a szemem a fájdalomtól, így aztán nem is próbálkoztam tovább.
- Nicho? Attól tartok, hogy, nem tudok mozdulni… Vagy ha megpróbálom, akkor úgy fáj, hogy én itt pusztulok el… -kezdtem bele remegő hangon- A gerincem mentén, ott hátul a nyakamnál valahol… Most mit csináljak?! Nincs valami fájdalomcsillapítód véletlenül? Vagy az használ ilyenkor? Basszus, mi van, ha nem? Úristen, nem akarok kórházba menni! –hadartam, egyre inkább kétségbe esve.
Persze, ha közben Nicho megpróbálna hozzáérni, vagy megtapogatni a fájós helyet, akkor egyből egy kisebb visítás rá a válasz, hogy „Nenyúljhozzámert%ߣ$€@&fáj!!!!!”

Amikor megéreztem, hogy kezeit a derekamra csúsztatja, ajkai pedig a bőrömhöz értek libabőrös lettem a kellemes érzéstől.
- Hm... Örülök, hogy utánam jöttél.
Fordultam felé, majd finoman megcsókoltam a mellkasát.
- Nagyon szeretlek, ugye tudod?
Néztem a szemébe, miközben kezeimet a nyaka köré fontam és úgy néztem rá szerelmes pillantásokkal. Nekem Ő volt a mindenem. Imádtam úgy ahogy volt, és ez így volt, amióta megismertem.
- Emlékszel, az első együtt töltött esténkre?
Kérdeztem mosolyogva, miközben felidéztem azt az alkalmat. Még csak tizennyolc éves voltam. Azelőtt még csak bele se gondoltam, hogy eljön az a bizonyos este, és akkor jött Christian és bumm.
- Azt is pontosan a zuhanyzóban fejeztük be.
Néztem a szemébe, miközben az agyam még mindig az akkori eseményeket játszotta vissza. Nekem Chris volt az első. És nagyon úgy tűnt az utolsó is. Volt a férfiban valami lenyűgöző, ami első pillanatra megfogott. Igazából, sose gondoltam volna, hogy Grace-n kívül más iránt is fogok olyan erős érzelmeket táplálni. És még is... Egy ideig csak összeölelkezve álltam a vőlegényemmel, aztán hosszan megcsókoltam és a tusfürdőért nyúltam.
- Segítesz?
Kérdeztem és kicsit hátrébb léptem, bár a bokám sajgott, azért megtartottam magamat.
- Jah, ami pedig lábamat illeti, holnap délutános vagyok, úgyhogy tudok vele pihenni.
Nyugtattam meg Chris-t, és vártam, hogy segítsen a fürdésben, már ha volt kedve hozzá. Én azért elkezdtem először a nyakamon és a kezeimen, majd a mellkasomon és egyre lejjebb haladtam. Lassan, egy kicsit kínozva őt.

- Nem tudtam volna kihagyni az alkalmat, hogy részt vehessek a kedvesem rituális szex utáni mosdatásában. - Válaszolok neki, majd miután felém fordul és egy futó csókot lehel a mellkasomra enyhén meg borzongok. Mint mindig a csókjai állandóan egy aprócska hátborzongatóan élvezetes elektrosokk-ként hatnak rám.
- Remélem is, hogy nagyon szeretsz különben feleslegesen költöztünk össze, és igazán pocsék lenne, ha én lennék csak szerelemes beléd. - Majd a következő megjegyzésére a mosolyom még szélesebb lett. - Igazán emlékezetes este volt, mert nem gondoltam, hogy utána a zuhany alatt olyan vadul veted rám magadat. - Persze nem panaszkodok. Azóta teljesen elválaszthatatlanok vagyunk nem csak lelkileg, hanem testileg is. Ezt bizonyítja most a hosszú csókunk is.
- Persze az egyik kedvenc sportom téged alaposan meg tisztogatni. Olyan feladat ez ami önmaga jutalma. - Azonban ahogy arrébb lépett és megint a fájós lábára nehezedett elkomorultam. Előtört belőlem a doktor. Fej csóválva néztem ahogy a fájdalommal küszködik.
- Kincsem tudom kötözködésnek számít, de a francért nem változtál már át pókká? Az oda és vissza változás során a zúzódott és enyhén sérült szövetek az átalakulás miatt egy kicsit gyógyulnak is. Elvégre minden izmod és idegszálad és csontozatod átrendeződik. Amikor vissza változol a tested csak a komoly sérüléseket tartja meg magán. Szóval ki a vízből, és uzsgyi kis kicsi kékségem gyógyítsd meg magad. Ha nem javul akkor hozom a krémet és be kenjük a lábadat. Egy óra múlva pedig jól is lesz. Utána esküszöm nosztalgiázunk egyet a víz alatt.

- Olyan vagy.
Nevettem fel, majd még közelebb bújtam hozzá. Felnéztem rá, és mosolyogva megsimogattam az arcát.
- Néha nagyon arrogáns vagy szívem. Ezért bünti fog járni.
Dörmögök s finoman megharapom az alsó ajkamat, miközben kezeimmel finoman elkezdtem simogatni a hátát. Aztán finoman a mellkasára ütöttem, amikor meghallottam mit mondott.
- Nem is vetettem rád magamat. Összekeversz engem magaddal. Tudtommal te voltál az, aki nem bírta ki még a zuhanyzó és az ágy közötti fél percet sem anélkül, hogy ne érj hozzám.
Nevettem fel, majd rosszallóan megráztam a fejemet és hosszan és szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Aztán, amikor elkezdett lemosdatni felsóhajtottam és átadtam magam a kezének. Olyan jól tudott bánni az emberrel, főleg velem.
- Óh, isteni kezed van, azt hiszem te egy főnyeremény vagy.
Nyögtem fel, majd amikor megkaptam az utasítást megfordultam és ráemeltem a tekintetem.
Esküszöm, hogy lekötözlek az ágyra és azzal fogok szórakozni, hogy a szőrös lábaimmal foglak csikizni.
Nyújtottam rá a nyelvemet, majd hosszan még egyszer megcsókoltam és igazat adva neki, óvatosan kiléptem a zuhanyfülkéből, aztán átváltoztam pókká. Kicsit furcsa volt így látni, hogy ő még ember volt, de azért tetszett. Sok dolog megfordult a fejemben, hogy mit nem csináltunk még így pók formájában... Egyik lábammal benyúltam a zuhanyfülkébe és megsimogattam óvatosan a hátát, majd lassan elindultam kifele a fürdőből. Az ajtónál majdnem beszorult a fenekem, de azért csak sikerült átpasszíroznom magamat. Egy gyors ötlettől vezérelve hatalmas fonalat kezdtem szőni, a bezárt ajtó elé, hogyha kijön beleragadjon és amint elkészültem visszaváltoztam. A bokám tényleg valamennyivel jobb lett.

Lassan doktorosan figyeltem szigorúan ellentmondást nem tűrően. Cserébe még a nyelvét is rám öltötte amitől igen csak igyekeznem kellett, hogy ne nevessem el magam, és ne öleljem magamhoz azonnal. Mindazonáltal, ennél a vágynál sokkal erősebb volt bennem a féltés ezért nem engedtem. Majd végig néztem ahogy a javaslatomra pók formát ölt. Csodálatosan néz ki hatalmas pókként ezekkel a vad színekkel. Amikor a lábaival végig simított rajtam meg borzongtam, az enyhe simogató és dörzsölő érzéstől. Azt hittem helyben vissza is változik, de nagy meglepetésemre hátat fordított nekem majd egy kisebb nehézség árán ki masírozott a fürdőszobából. Mosolyognom kellett azon, hogy az oly kecses szerelmem pókként olyan mint egy mini tank. Még az ajtón is alig fér ki. Vissza fordultam és elzártam a zuhanyzót, így mikor a víz zubogása abba maradt, és a kijárat felé fordultam meglepve tapasztaltam, hogy az egész be van fonva a kedvesem kék pókhálójával.
- Hééé erről nem volt szó! - kiáltok fel, majd elnevetem magam. Jó magam is pókká változom. A világ érzékelése megváltozik ahogy nyolclábú óriás pók formájában érzékelem a világot. A lábaimon keresztül érzékelem a rezdüléseket, és a nyolc szemem újfajta nézőpontot ad a világra. Ki nyújtom a lábaim előre és könnyedén lefejtem az ajtó elől a kedvesem hálóját. Mikor ezzel megvolnék visszaváltozom emberré és széles mosollyal az arcomon kocogok a háló szobába.
- Hát itt vagy! Azt hittem mostanra már a hálószobát is behálóztad teljes egészében. - jegyzem meg és hozzá lépve szorosan magamhoz ölelem a kedvesemet. - Nos már csak egy kérdésem van. Hozzam, a gyógy kütyüimet, vagy rendbe jött a bokád?

Vigyorogva figyeltem, ahogy átmászott a hálómon és felém közeledett immár emberként.
- Hehe, nem tetszett, ahogy bezártalak?
Vontam fel a szemöldököm, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Amúgy jól vagyok. Igazad volt, már egy fokkal jobb is. Úgyhogy nem kellenek a cuccok, amúgy is... Alszom egyet és kutya bajom se lesz.
nyugtattam kedvesemet, majd megcsókoltam.
- Vizes vagy.. és nagyon szexi ruha nélkül.
Duruzsoltam ajkaiba, aztán végighúztam kezemet a hátán, amíg el nem értem a fenekéhez, amibe bele is markoltam.
- Hm... nagy a kísértés, ugye tudod?
Kérdeztem szinte dorombolva, aztán még egyszer hosszan megcsókoltam és az ágy felé kezdtem húzni. Nagyot ásítottam, majd nyújtózkodtam egyet és elkezdtem a pizsimet kutatni.
- Én azt hiszem lefekszem. hulla vagyok és kimerültem. Velem tartasz ugye?
Néztem rá szempilla rebegtetve.