Gyárnegyed

+ 16

Most aztán alaposan bajban voltam, hiszen Aurora nagyon elszántnak tűnt és nem nagyon érdekelte, hogy én mire akarok kilyukadni, és, hogy nem kifogásokat keresek, sőt….legszívesebben már most csókokkal borítottam volna el és………és, szóval sok mindent csinálnék vele, hiszen egyikünk sem volt túl öltözve.
Azon már meg sem lepődtem igazán, hogy az olvasmányaiból próbálta meg felidézni, hogy mit is kéne tennie, és most már igen csak vágytam rá, hogy inkább tapasztalatban részesítsem, így oktatva őt.
Ahogy erőteljes mozdulattal visszahúzott és a lábát még feljebb helyezte rajtam, persze, hogy találkozott a feltüzelt állapotommal, és……..és természetesen félreértelmezte, aminek nem tudtam, hogy most örüljek-e vagy ne.
- Azt hiszem ez nem lesz olyan egyszerű Aurora. – mondtam neki rekedten. – Az nem olyan hálótárs, amit el lehet küldeni, hanem…. – nem tudtam, hogyan világosítsam fel, hiszen ebben meg nekem nem volt tapasztalatom. – ööööö…..az a férfiasságom, és azért „ficánkol – idéztem a szavait – mert én…..én nagyon vágyom rád. – nyögtem ki, majd erőt véve magamon én is átkaroltam, hogy a sötétben megpróbáljak az arcába nézni. – Szeretlek Aurora és nem kell ahhoz dühösnek lenned, hogy megcsókoljalak, csak biztos akarok lenni benne, hogy nem fogod megbánni, ha kijózanotsz. – suttogtam, most már határozottan, de éreztem, hogy nem bírom tovább, hiszen meleg leheletének érintése, már teljesen elvette az eszemet.
- Nem! Most már nem engedlek sehová, még a végén tényleg valami butaságot csinálsz. – húztam vissza és ha nem ellenkezett lágyan rátapadtam a szájára és gyengéden és hosszan megcsókoltam, miközben a kezem végig cirógatta a testét, és ha továbbra sem menekült el, akkor a mellénél megállapodott.

+16

*Összevont szemöldökkel hallgattam a magyarázatát a hálótársára a paplan alatt.*
- De igen is ellehet! Ez az én helyem! *Csattantam fel sziszegve, hogy a többieket ne keltsem fel, mikor épp próbálta keresni a másik a gondolatait. ~Férfiasság… vágy.~ Na de aztán leesett és halkan elnevettem magam. *
- Több vér áramlik az erektilis szövet ereibe, és kevesebb vér áramlik kifelé. A szóban forgó érrendszereket corpora cavernosa és corpus spongiosum nevezik. Ez, az említett két együttműködő mechanizmus összességéből jön létre. A centrális nagyobb cavernák telítődve összenyomják a széli kisebb cavernákat és a belőlük elvezető vénákat, ezáltal a vér nem tud elfolyni és bekövetkezik az erekció. Hétköznapi nevén a merevedés, mely a szexuális túlfűtöttség, azaz a vágy okozta tettrekészséget jelenti. Hát mért nem ezt mondod? * Kuncogtam le rá, miután elhadartam a tananyagot, hogy ezt még Én is értem és csak elég egyszer elmondani, nem kell itt makogni meg izgulni, hogy leegyszerűsítse, mert nem értem meg. Nem vagyok Én ennyire buta… De aztán magához vont és pedig boldogan engedtem az ölelő karoknak.*
- Tudom, hogy velem szembe magas az oxitocin hormon szinted a buksidban… S ezért vagyok itt. * Nyugtattam meg, hogy aztán ezzel bizony tisztában vagyok. A gond ott merült fel, hogy ezt Én így nem tudtam kijelenteni… az Én agyi hormonom szinten magasabb volt vele szemben, de nem kellő mennyiségű ahhoz, hogy ezt biztosra kijelentsem. Ellenben azonban a testivel, hisz az már egy nézésére is megnő, hát még, ha hozzám ér. Egy siker ittas vigyor terült el az arcomon, hisz sikerült elérnem, amit akartam. Bár tény, ha elenged tényleg csináltam volna valami nagy butaságot, de szerencsére erre nem került sor. Bár szívesen megkérdeztem volna, hogy csak azért tart-e itt, mert félt. De ez még Tőlem is nagy butaság lett volna. Tekintve, hogy azt mondta, hogy szeret. Én ugyan nem ellenkeztem és kezem a hátára siklott, ahogy ajkai az enyémre tapadtak. Bár meg kell hagyni, hogy igazán jól csókol. Ellenben velem… hisz bennem csak egyetlen csók tapasztalata volt és az sem épp gyengédnek mondható. Így az ajkaim hevessége és a fogaim karistolása -ami csak annak köszönhető, hogy nem tudtam hova tenni őket-, inkább sürgetésről árulkodtak. Pedig nem ez volt a cél… csak hát ügye Én ezt ismertem. Na de mikor a mancsai a mellemhez értek… ösztönösen szorítottam rá a vállára a hirtelen érzéstől és annak idegenségétől. (Meg kell hagyni, hogy a szorításom sem fogtam vissza… hisz még mindig nem voltam tudatában annak, hogy használom az erőm. Így ha a másik nem tesz valamit, akkor egy ideig nem forgatja a botját az tuti.)*

Még jó, hogy nem látom a saját arckifejezésemet, mikor Aurora-nak végül leesik, hogy mi mocorog a nadrágomban, aztán olyan tudományos magyarázatba kezd, amit csak leesett állal hallgatok végig, és ezzel majdnem sikerül is elérnie, hogy lelohadjon a nagy élvezetem.
De csak majdnem!
Hiszen mikor nem húzódik el a csók elől, hanem még viszonozza is….na jó kissé ügyetlenül és kissé durvábban, mint amire számítottam, de a lényeg, hogy viszonozza. Azt hiszem rá kell vezetnem az ízére, mielőtt leharapja a nyelvem.
De minden esetre érzem, hogy a vágya szintén heves és ez csak még jobban arra sarkal, hogy nyelvem érzéki táncba kezdjen, igyekezve rávenni az övét is erre.
Aztán jön egy váratlan fordulat, mert mikor megérintem a kebleit, a vállamon nyugvó keze hirtelen olyan erővel szorítanak meg, hogy önkéntelenül belenyögök a szájába és kiszakadva a csók extázisából rántom meg magam.
- Aurora! – kiáltok fel halkan. – Engedj el, mert eltöröd a vállam.
Persze a nagy ficánkolásban e kezem is elhagyta a mellének simogatását, de, ha engedett a szorításon, azért igyekszem hamar visszatérni hozz.
- Ez csak simogatás Aurora, nem kell félni tőle. Rosszul esett? – kérdezem gyengéden.

*Én igyekeztem… tudásomhoz mérten mindent beleadni abba, hogy a másiknak is jó legyen. De ez legalább annyira sikerült, mint fényes nappal London utcáin járni. Semennyire. De azért nem adtam fel… elvégre a tananyagot is többször olvastam el mire megtanultam. De a kiáltása megakasztott és a nyögése sem épp az élvezet jele volt. De nem értettem, hogy mit akar még nem mondta.*
- Ó bocsánat… nem is szorítottam nagyot. * Mondtam, de persze elengedtem a vállát. Az kell még, hogy pont Én bántsam. Ennyi erővel saját magamnak is okozhattam volna fájdalmat. A kérdésére viszont elbizonytalanodtam.*
- Nem tudom, hogy erre mit kéne mondanom… De furcsa és túl intim… soha nem értek még hozzá.* Adtam tudtára az aggályom, de aztán egy hirtelen mozdulattal a csípőjét lenyomtam az ágyra és felé kerekedve, kaptam el a kezeit is és fogtam le az ágyra. Na de, hogy ebből a cselekedetemből mennyit látott… a sötét alapból akadályozta és a hirtelen mozdulat hátránya, hogy ehhez is a sebességem használtam. *
- De így biztos nem fog zavarni… * Búgtam a fülébe kuncogva, nem kicsit célozva arra, hogy épp nem tudja használni a kezeit. Bíztam benne, hogy épp nem okozok neki fájdalmat… de hát éreztem is én, hogy mit csináltam. Hát nem… fogalmam sem volt, hogy mekkora erőt fejtek ki ahhoz, hogy ott is tartsam. Szavaim után pedig finoman a fülcimpájába haraptam. Na ezt tudtam kontrolálni, vagyis nem kellett így ez biztos, hogy nem fájt neki.*

+ 16

A fájdalom ellenére elvigyorodtam, mikor tiltakozni kezdett, hogy nem is szorított meg, hiszen ezt is csak egy mora szájából lehet hallani és főleg Aurora-jéból, így, hogy be van csípve.
- Hát a te mércéddel mérve biztosan nem, de nekem már ez is több a soknál, hiszen most éppen gyengéd ölelést kéne bemutatnod és nem harci gyakorlatot. – súgtam vissza neki, de ha nagyon elhúzódott, most én magam húztam vissza. Most már nem fog elmenekülni, az biztos. Legalábbis, ha rajtam múlik.
Természetesen arra is komoly magyarázatot kaptam, hogy milyen érzéseket élt át, mikor megérintettem a melleit, bár jobban örültem volna, ha kicsit több benne az érzelem.
Aztán a következő másodpercben már két vállra fektetve nézhettem a fölöttem kirajzolódó sziluettjét, és meg sem tudtam moccanni, hiszen rajtam ült, amitől az ágyékom ismét lüktetni kezdett, és ez csak fokozódott, ahogy harapdálni kezdte a fülemet, habár halványan felrémlett bennem, hogy talán ez nem biztos, hogy olyan jó ötlet, hiszen ha itt sem érzékeli a határokat, akkor hamar fül nélkül maradok.
- Aurora! Komolyan meg akarsz kínozni? – nyögtem izzadó homlokkal, és legszívesebben azonnal letepertem volna, hogy a magamévá tegyem, mert különben az a veszély fenyegetett, hogyha sokáig játszik még velem, szétdurranok.
- Iszonyatosan kívánlak, kérlek szeretkezz velem. - néztem rá vágyakozóan, hiszen tidtam, hogy ő nagyon is jól lát engem.

+16

- Öhm… nem is ismerek harci gyakorlatokat. *Hívtam fel a figyelmét, hogy ez nélkül meg aligha tudtam volna bármi ilyesmit bemutatni. Oké, megszorítottam a vállát de na, Én akkor is gyengéd voltam, ha tetszik ha nem. ~Lehet puhányabb mint aminek látszik? Hmm… nem, ezt azért nem hiszem. Na de mindegy… majd figyelek.~ Legalábbis nagyon reméltem, hogy oda tudok figyelni az ilyesmire. De a füle a helyén maradt, de mikor feltette a kérdését úgy engedtem el a csuklóját mintha csak tűzbe nyúltam voltam.*
- Bocsánat… *Hisz szavaiból azt vettem ki, hogy már megint fájdalmat okozott és fel is egyenesedtem rajta és így mind a két kezem a hasán pihent. Oké, ez nem volt jó ötlet…*
- Nyomsz… így nem kényelmes. * Kezdtem el izegni rajta, hisz ahogy felegyenesedtem az Ő férfiassága igen csak nyomta a hátsóm. Na ez csak akkor maradt abba mikor ismét megszólalt. Oldalra biccentett fejjel néztem a szemeit és a vonásait.*
- Én meg csak azt, hogy szeress… de ha ez abban merül ki, hogy „szeretkezünk” ám legyen. De fogalmam sincs, hogy ezzel mit akartál mondani, vagy épp hogyan kell. * Hangomból hallhatta, hogy ez a fogalom idegen Tőlem és valóban nem tudom, hogy mire gondol. *

+ 16

Természetesen megint csak félreértelmezte, amit mondtam, és én legszívesebben leharaptam volna a nyelvem, de hát nem voltam abban a helyzetben agyilag, hogy nagyon gondolkozzak, mielőtt beszélek.
- Jaj te lány! – sóhajtottam, mikor elkapta a kezét, mintha megégettem volna. – Nem arra gondoltam, de most már mindegy. Csak azt akartam kifejezni, hogy nagyon felizgattál már és, hogy ….hmmm……szeretnélek megkapni, megkapni a tested, hogy…….hogy egyesüljünk, vagy mit tudom én, hogyan írják a könyvek! – vesztettem el a türelmemet, már nem Aurora iránt, hanem mert egyre sürgetőbb testi vágyaim támadtak, ahogy ráadásul mocorogni kezdett az ölemen.
- Ohh! Ha még egyszer ezt megcsinálod édes Aurora, akkor, úgy elfogok élvezni, ahogy a nagykönyvben meg van írva és nagyon remélem, hogy ezt most értetted, mert képtelen lennék tudományosan megmagyarázni, ahogy a szeretkezést sem, bár nem tudom te mire gondolsz, de félek, hogy az nem azonos a „szeress”-el. – rázom meg hangyányit a fejem. – De gyakorlatban meg tudom mutatni. – fonom a derekára a kezem, ahogy szabályosan lovagol rajtam, majd megpróbálom magam alá fordítani.
Ha sikerül, akkor már nem tud elhúzódni és remélem nem is akar, ahogy ismét megcsókolom, továbbra is finoman, és a kezem lágyan cirógatja a testét és az erogén zónákat sem kihagyva.

+16

*Kitartóan igyekeztem felfogni Paul szavait. A felizgattál fogalma és jelentését sikerült azonosítanom. S most kivételesen fizikális értelemre értettem, nem pedig mentálisan. Ez már haladás nem? De aztán megint jött egy csomó olyan, amiről gőzöm sem volt.*
- Az egyesülés alatt arra gondolsz, hogy két léleknek nevezet nem megfogható, spirituális dolog egyesül? *Próbáltam megfogalmazni, hogy nekem erről mi jutott eszembe. Na de aztán az „elélvezni” dolgot értettem. Mármint annyit, hogy ez nem rossz dolog és a férfiaknak ez örömet okoz, mutatkozzon meg bármilyen formában. S én ezt akartam. Örömet okozni a másiknak. Így bizony megint neki álltam izegni rajta egy széles vigyorral az arcomon.*
- Ez jó… szóval ne fogd vissza magad. * Feleltem szavaira, de aztán már olyan váratlanul fordított maga alá, ahogy tovább beszélt, hogy csak pislogtam. Bár inkább a szavai miatt nem a tette miatt.*
- Szeretkezésnek azt nevezik, mikor két ember szereti egymást és ezt fizikálisan is megmutatják. De Én nem tudom, hogy szeretlek-e. Egyszerűen nem tudom, hogy az milyen. * Vontam meg a vállaim könnyedén alatta.*
- Azonban azt igen, hogy szeretnélek boldoggá tenni. *S elkezdtem megint mozogni alatta, igyekezve őt tovább izgatni, ha már ezt a szót használta. Csókját a korábbi vadsággal viszonoztam még mindig és megéreztem a vérének a fémes ízét. Hupssz… ez még ha nem is fájt a másiknak de sebes lesz. De ez a nyelve volt vagy az ajka? Mindegy… nem számít. Csak nem kiabál az ügyetlenségem miatt. Persze biztos jobban élvezte volna a másik, ha épp nincs rajtam felső meg bugyi. De honnan tudtam volna, hogy azt le is kell venni? Meg különben is... *
- Paul… én nem akarok szaporodni veled. Teljesen értelmetlen lenne… gyereket biológiailag képtelenek lennénk nemzeni. Így maga a folyamat is feleslegessé válik, hisz a célját nem éri el soha. Akkor meg mi értelme lenne? *Adtam megint egy roppant praktikus és persze „odaillő” választ mi után kiszakadtam a csókból. De persze nem húzódtam el.*
- Bár vágyom gyerek után… De ez csak mora férfivel lehetséges. De ők olyan… nyersek, kemények, fellengzősek, el érhetetlenek és számítóak. * Borzongtam meg még maga a gondolatra is, hogy egy mora férfi oldalán legyek. Ahol nevetni is csak akkor nevethetek, ha nem hallja senki, ahol csak „uram” után szólhatok, már ha szólhatok egyáltalán. Grrr…*
- De ettől még neked szeretnék örömet okozni... mi lenne ha hagynánk a szaporodás részt és csak kielégteném az izgalmi állapotod? Csak... csak segíts, hogy hoygan kell azt...

+ 18

Sose gondoltam volna, hogy mennyire nehéz, ha a legalapvetőbb szavakat is, amik egy szexuális aktusra irányulnak meg kell magyarázni. De ez még mindig nem lett volna baj, ha gyakorlatban is lehet csinálni, de nem akartam Aurora-t megbántani, vagy olyasmire kényszeríteni, amit ő maga nem akar és itt kezdődtek a problémák.
- A szeretkezés értelmezése már stimmt, de az egyesülést még kicsit át kell értelmezned, nem a lélek, hanem a fizikai test egyesüléséről van, szó. Tudod, amikor összetesszük amink van, a………..a nemi szerveinket, na! – nyögtem ki végül, mert sejtettem, hogy ha megint kétértelműen fogalmazok, akkor reggelig magyarázhatok és most nem ez volt a célom.
Mikor megint ficánkolni kezdett, a férfiasságom már robbanásig feszült és nagyokat nyelve igyekeztem valami nagyon higgasztó dologra gondolni.
~ Egy sarkvidéki barlangban vagyok és nagyon hideg van, szinte reszketek, ahogy fázom és odalenn is kicsire húzódik minden…..~ mantráztam, de a csókja megint csak vissza rángatott és akár mennyire is hevesre és kicsit vámpírosra sikerült, nagyon élveztem.
- Ez igazán megnyugtató Aurora, ugyanis én sem szeretnék egyelőre szaporodni, de szeretkezni veled igen, és az hogy kényeztetjük egymás testét, majd végül a lábad közötti barlangba történő behatolás után kielégítjük egymást, az nem csak a szaporodást, hanem egyéb gyönyöröket szolgál. – suttogom a vágytól most már rekedten és igyekszem megszabadítani a felsőjétől és a bugyitól, ahogy én is lerúgom magamról az alsómat.
- Csak engedd el magad és megmutatom, hogyan kell, és remélem mindketten élvezni fogjuk, nem csak én. – simogattam most már hevesen.

+16

- Összetesszük amink van? Hisz folyamatosan ezt csináljuk… Te megtanítod őket túlélni, Én meg egy kis elméleti tudást csempészni beléjük. * Céloztam a gyerekre, hisz itt tökéletesen kiegészítettük egymást. Ő a gyakorlatban volt jó, Én az elméletben. *
- Óóó… *Értettem meg, hogy mire is gondolt jelenleg és, hogy ennek semmi köze nem volt máshoz, csakis kettőnkhöz. *
- Na akkor ezt meg is beszéltük. Mit kell tennem? * Vágtam a szavába, hogy akkor ne beszéljen itt nekem, ha Ő sem akar szaporodni, hanem mondja meg, hogy mit is kéne tennem ahhoz, hogy jó legyen. Na persze… hiú ábránd, hogy befogja végre. Hmm… talán úgy kéne csinálnom, mint a könyvekben. Kikötözni, kiszolgáltatni a kényem szerint és persze a száját is betömni, hogy ne beszéljen annyit. Pff… és még rám mondják, hogy sokat beszélek. De szavai néma ígéretek voltak egy olyan dologra, amitől féltem. Egyre csábítóbb volt a könyves dolog. Kezeit nem állítottam meg és igyekeztem elengedni magam, ahogy kérte, egyetlen apró bökkenő volt… Ahogy kezdtem érezni a hormonjaim megnövekedését, úgy kezdett el egy ismeretlen érzés szorítani az ölemnél. Na nekem sem kellett több máris megragadtam a másik kezét, hogy megállítsam.*
- Legutóbb mikor élveztem valamit a szüleim halál híre fogadott. Szóval légy szíves hagyjuk ezt a részt. Csak azt mond, hogy mit csináljak… * Szűrtem dühösen a fogaim között. Kezdtem elveszíteni a türelmem, amiről eddig azt hittem, hogy végtelen ciklusban van a vége. De az új dolgok ilyen hatással voltak rám.*
- A saját érdekedben Paul… ne hergelj tovább, ha csak nem akarsz törött csontokkal a korházban kikötni. Ha új inger ér, nem tudom blokkolni azt, aminek születtem. Így is szép folt lesz a válladon és a csuklódon…*Itt már kissé lágyabb volt a hangom és szinte már kérlelő. Ahogy a tekintetem is könyörgő, ha épp látta volna. S szavaim nyomán el is engedtem a kezét.*
- Ha nem akarod, hogy örömet okozzak, oké. De ne játssz velem, ne lépd át a határaimat. *Itt már a hangom is könyörgő volt. Nem akartam bántani a másikat.*
- Küldj el vagy mond meg, mit kell tennem, nincs harmadik opció. *Ch… na most le sem tagadhattam volna, hogy mora vagyok. S jelenleg utáltam is magam miatta. De… de féltettem a másikat, amit persze a hangom is sugárzott.*

Már régen a lényegre tértem volna, ha nem zavar ennyire az a tárgyilagos, jóformán minden érzelmet nélkülöző stílus, amivel mindig megakasztott, mikor már kezdtem volna a belelendülni.
Mikor végre „az összetesszük, amink van” leesett neki, akkor meg sürgetni kezdett, amivel nem is lett volna semmi gondom, és még a simogatásom is kezdte megszokni, legalábbis ezt hittem míg satuként meg nem ragadta a kezemet, és meg nem állított benne.
A szavai aztán úgy mellbe vágtak, hogy magamtól is leálltam volna, hiszen az élvezethez a szülei halálát kötni, nem volt éppen szívderítő, főleg, mikor most egész másról van szó.
- De Aurora! – hebegtem teljesen visszaesve érzelmileg. – Azt hiszem, te egészen félreérted a helyzetet. Ez nem valami kényszer, vagy valami kellemetlen dolog, amin át kell esni! Ha te nem érzel semmit, ha te nem akarod, úgy mint én, akkor semmi értelme. – rázom meg a fejem és lemászva róla, mellé ülök, úgy folytatom, miközben igyekszem magamhoz térni, de már nem is esik olyan nehezemre ezek után. – Én játszom veled! – háborodtam fel, szerintem teljesen jogosan. Hiszen te másztál be mellém, és ahogy felizgattál, azt hittem…….Áááááá! – intettem, majd a fejem a kezembe temettem. – Felejtsd el! Azt hiszem nekem, most ki kell mennem egy kicsit a levegőre. – mondtam kétségbeesett keserűséggel a hangomban, majd ha nem gátolt meg benne, akkor felkaptam egy nadrágot és egy pólót és úgy húztam kifelé, mint akit kergetnek.
- Ez a harmadik opció! – szóltam még vissza, de már ott sem voltam.
Mikor megkerültem a sötétbe burkolódzó raktárat, leültem a földre és csak bámultam magam elé. Párszor keményen a falba vertem a fejem, mire kicsit lehiggadtam, majd bánatosan bámultam csak magam elé.

*Kényszer? Nem, ez meg sem fordult a fejemben. Kényszerből nem csinálok semmit. Az, hogy ezen egyszer át kell esni az már más tészta… de Én nem most akartam. Én csak örömet akartam neki szerezni, még mielőtt valaki más teszi meg helyettem. De ezt már elmondtam neki, így csak csendesen hallgattam és mikor lemászott rólam tudtam, hogy megbántottam. De mivel?*
- Veled, mellettem akartam lenni… Vagy már ez is bűn? * Szűrtem dühösen a fogaim között és a nyugodt tekintetem sem volt már más, mint egy kés, ami épp szikrákat kelt egy másik fémen. Izgatni? Mégis, hogy a pokolba? Csak azt akartam, hogy… hogy megcsókoljon. De ezt sem szabad… Hát mi az, amit itt egyáltalán lehet? További szavaira csak meghökkenve pislogtam és még egy gondolat foszlány sem volt a fejemben. Csak néztem, ahogy öltözik és magamra hagy… Ettől az ölemnél szorító érzés kiterjedt a mellkasomba is. S míg fent erősödött, alul úgy múlt. *
- Menj a pokolba! * Kiabáltam utána a megjegyzésére. Mire csak páran felültek és az indulatomat igyekeztem lenyelni.*
- Nincs semmi baj… pihenjetek. * Igyekeztem a többieket megnyugtatni, már aki felkelt. Egy ideig csak meredtem az ajtóra és nem tudtam, hogy mit tegyek. Maradjak? Menjek? Minek alázkodjak meg? Ő is olyan, mint a többi… nem kívánhatom a csókját, nem akarhatok semmit… morának egész jó lenne Paul. Jobb, mint egy embernek… Az emberek éreznek, látnak… De mire végére értem volna a gondolataimnak már utána is mentem. Öltözni? Ugyan… kit érdekelt ez most? A francia bugyim amúgy is felért egy rövidnacival. Oké… kissé rövidebbnek, de na. Az oldalán kissé felvolt hasítva a fehér anyag, amit egy vörös szalag fogott össze masnira kötve. Mikor megtaláltam Paul csak sóhajtottam egyet és közelebb mentem hozzá, majd mellette leültem.*
- Nem állok készen. Érzelmileg nem, de fizikálisan… fizikálisan már egy jó ideje. De nem tudom, hogy mit csináltam rosszul… Azért feküdtem melléd, mert az ösztönöm oda hajtott mikor haza értem. Csak azt akartam, hogy szeress… hogy magadhoz ölelj és simogass. Hogy érezzem a tested melegét, azt, hogy ott vagy velem. Aztán… aztán meg azt akartam, hogy megcsókolj és, hogy örömet szerezzek neked. Nem akartam megvárni, míg más teszi meg. De nem tudom, hogy hogyan kell… azt hittem segíteni fogsz… De nem akartalak megbántani Paul, és fájdalmat okozni sem. Én csak… nem tudom mi ütött belém. A fesztő érzés megijesztett… s erre nincs mentségem. De azt hiszem, ezt nem tudom elintézni egy bocsánatkéréssel. De attól még sajnálom... *Hallgattam el, de aztán csak csendben meredtem magam elé. Nem néztem rá… fájt látni az arcát, de az igazságot joga volt tudni. Pár perc csend után szólaltam meg ismét.*
- Megyek lefekszem Sarah mellé… nem fogok átmászni hozzád. * Mosolyodtam el halványan, és ha nem volt mondanivalója vagy tartott vissza akkor szavaim szerint cselekedtem rettegve a másnapi érbredéstől.*

- Nem, nem bűn! – ráztam meg kedvetlenül a fejem, mert most igazán nem volt kedvem megmagyarázni neki, hogy nem azzal van a gond, hogy velem akart lenni, hanem azzal, hogy felkínálja magát, hogy a kedvemre tegyen, de ő nem akarja ezt az egészet, és ez az ami nem működik.
Még hallom, ahogy utánam kiált, de nem fordulok meg, csak megyek, hogy lehiggadjak és újból normálisan tudjak gondolkozni arról, ami történt és arról, hogy hová fog lenni ez a kapcsolat.
~ Kapcsolat? Miről beszélek? Hiszen csak én érzek iránta, ős csak „kedves” akar lenni hozzám! ~ fut el ismét a méreg, ahogy visszagondolok az elmúlt percekre, és hogy majdnem megtettem azt, amit nem akartam. Nem akartam, hiszen ez nem csak az én örömömről kellett, hogy szóljon, különben nincs értelme az egésznek.
Aztán megjelent egy árnyék, és egy nagy sóhajjal vettem tudomásul, hogy Aurora jött utánam. Nem tudtam, mit kéne mondanom neki, de végül megoldotta, mert ő kezdett beszélni.
Mikor befejezte egy pár pillanatig csak hallgattam, aztán megfogtam a kezét, ha menni akart és magam mellé húztam, de még kellet egy kis idő míg összeszedtem a gondolataimat.
- Aurora! Tényleg köszönöm, hogy örömöt akartál szerezni nekem, de ez így nem megy! Talán többet kellett volna beszélnem ezekről a dolgokról, de mikor egy férfi a ……a farkával kezd gondolkozni, ez már nem megy. – mosolyodom el zavartan, de én nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint ő. – Tudod, hogy mit érzek irántad, és azt is tudom, hogy mindenkinek szeretnéd megadni, amit szeretne, de ezzel csak megnehezíted a dolgot, hiszen, ahogy most is mondod, te nem szeretsz engem viszont. – mondom neki egy szomorú mosollyal. – Nem tudom elmagyarázni, hogy milyen érzés úgy testileg és érzelmileg közeledni valakihez, hogy a másik közben úgy beszél erről az aktusról, mintha……mintha a konyhában dirigálná a főzést. – próbálok rávilágítani az előbb történtekre. – Nem fájdalmat okoztál, hanem rádöbbentettél, hogy nem vehetek el tőled valamit, amit csak azért adnál nekem, mert „örömöt” akartál szerezni. – simogatom meg a kezét gyengéden, ha hagyja. – Megőrjítettél a testeddel, a simogatásoddal, a csókoddal és majdnem elvesztettem a fejem. – nézek a földön magam előtt egy pontot és most nem akarok ránézni, hiszen szégyellem magam ezért.
- Te bocsáss meg nekem Aurora. – emelem fel végül mégis a fejem és nézek a szemébe. – Soha többé nem fordul elő, csak ha majd te is akarod, ha mér érzel irántam valamit.
Aztán gyorsan folytatom, hogy ne bántódjon meg.
- Persze nyugodtan hozzám bújhatsz, ha melegségre és vigasztalásra vágysz, de ne ……ne játssz a ….a testemmel. Tudod a férfiak könnyen elveszthetik miatta a fejüket, ahogy én is. – fejeztem be, majd hallgatásba merültem.
Nagyon reméltem, hogy talán ezt megérti és nem ástam el magam örökre előtte.

*Ahogy maga mellé húzott nem ellenkeztem, azért akartam menni, hogy magára hagyjam ha ezt akarja. Nem azért mert olyan, hű de fontos mehetnékem volt.*
- Honnan tudjam, hogy valóban nem szeretlek, ha azt sem tudom, hogy milyen szeretni? * Sóhajtottam fel a saját kérdésemre lemondóan. Én nem mondtam, hogy nem szeretem. Csak azt, hogy nem vagyok benne biztos, hogy mit érzek. *
- És nem mindenkinek. Vagy láttál engem bármelyik nagyobb srác ágyába bújni? Pedig annyi szemem még nekem is van, hogy nem Te vagy az egyetlen, akinek tetszem. Az már más kérdés, hogy meg sem mernek mukkanni, mióta egyértelmű jeleit adod annak, hogy igényt tartasz rám.* Sőt… azóta az órákon kívül még csak a közelembe sem jönnek. De ez annyira nem zavart. A hasonlat azonban egy mosolyt csalt az arcomra, hisz ezzel meg értettem, amit mondani akart. De csendesen végig hallgattam és volt egy apró pont ahol valószínűleg félre értettük egymást korábban. Csak nem tudtam, hogy ezt okos dolog lenne-e elmondanom neki. De hát… mára már a butaságokból bőven volt a számlámon. Plusz egy már nem fog még mélyebbre küldeni. *
- Félreértettél… Nem akartam szexuális kapcsolatot létesíteni. Legalábbis nem a maga ööö… teljes értelmében. Az egyik regényben, amit még anyu szobájából nyúltam le olvastam, hogy nem feltétlen kell teljes, fizikális értelembe vett aktust létesíteni ahhoz, hogy kielégítsük a párunk vágyait. * Na ezt aztán szépen körbe írtam a másiknak itt nagy zavaromban. Gratulálok magamnak, hogy még több félreértésre adok alapot. De aztán csak mélyen beszívtam a levegőt, ezzel erőt véve ahhoz, hogy nyersebben fogalmazzak.*
- Szóval, hogy behatolás nélkül is kilehet elégíteni a másikat. De nem tudom, hogy minek is nevezhető hisz lényegében ez is az, csak egy finoman verziója… * Hadartam el miközben kifakadt belőlem a levegő. Na igen, nálam ez volt a nyers válasz. *
- Ezért játszottam… bár meg kell hagyni, hogy nem tudom melyik részét vetted játéknak. Mert Én komolyan gondoltam. * Legalábbis azt hiszem. Bár így hangosan kimondva és beszélve róla, már nem voltam benne olyan biztos, mint amikor megpróbáltam rávezetni a másikat. Amire zavarom csak rátett egy lapáttal. Az ajánlaton viszont kaptam is s a karjai közé fúrtam magam oldalasan ülve, de a tekintetem nem akart elszakadni egyetlen ponttól.*
- Ha megcsókollak, azzal játszom? * Kérdeztem végül még mielőtt bármit is tettem volna, hiába vágytam rá oly nagyon. De mivel nem tudtam, hogy mi tartozik a „játékok” csoportjába így nem kockáztattam. S a kérdésem követően erőszakkal elszakítottam a tekintetem az ajkairól, hogy a szemeibe nézzek.*

Igazán attól tudok megőrülni, hogy a morák természetéből kifolyólag, vagy nem tudom miért, de a lány annyira szenvtelenül és ésszerűen tud beszélni ezekről az érzelmi dolgokról. De, hogy lehet az, hogy nem tudja, hogyan érez? Pedig biztosan vannak érzései, érzelmei, hiszen nap, mint nap látom, ahogy a kölykökkel bánik, ahogy kedves, vagy szigorú hozzájuk, ahogy gondoskodik róluk, akkor velem szemben mi az, amit nem tud?
A gondolatok továbbra is vadul keringtek a fejemben, de éreztem, hogy Aurora is bizonytalan és, hogy bántja az előbb történt dolog és én most végre pontot akartam tenni ennek a végére, és egyszer és mindenkorra tisztázni, hogy ne legyenek közöttünk félreértések.
- Lehet, hogy félreértetettelek, mert én mást akartam látni ebben a közeledésben, mert heves érzelmeket táplálok irántad, és azt is tudom, hogy a srácok kerülnek miattam, ezért szeretném, ha tisztáznánk a közöttünk lévő dolgot. – öleltem át a vállát, ahogy hozzám bújt, majd halkan folytattam, mert arra is felkészültem, hogy nem azt fogom hallani, amit szeretnék, sőt….inkább arra számítottam.
- Először is, igen van ilyen dolog, hogy kielégíthetik egymást az emberek a tényleges aktus nélkül is, de mivel ezt előtte nem tisztáztuk, ezért nem erre gondoltam, de az is lehet én értettem a jelzéseidet félre. Másodszor, és ez a leglényegesebb, én szeretlek téged Aurora, és ebben teljesen biztos vagyok, viszont szeretnék segíteni neked, hiszen azt mondod nem vagy tisztában, mit érzel velem szemben. Talán, ha elmondod, akkor közösen kitaláljuk, hogy ez jó vagy rossz. Rendben? – néztem rá, ha felemelte a fejét és rám nézett. – A csók az csók, nem játék, hanem egy érzelmi megnyilvánulás a másik felé, a szeretetének kifejezése, és az csak biztató, ha azt érzed, hogy szeretnél megcsókolni. – ragyogott fel a szemem és nem húzódtam el, hanem egészen közel hajoltam hozzá, hiszen én is szívesen megcsókoltam volna ismét, de kíváncsi is voltam a válaszára.

*Ahogy átölelte a vállaim ismét a hatalmába kerített az a furcsa „haza érkeztem” érzés, amit már bent is feldugta a fejét, míg ezt el nem nyomta valami más. De most csak fürödtem benne és ez kissé segített, hogy csak a szavaira figyeljek.*
- Ezért? Paul, még ha mi soha nem is jutunk közös nevezőre, akkor sem tetszenek a srácaid. Persze némelyiknek figyelemre méltó testfelépítése van de ez kevés. * Ingattam meg a fejem és az arcom a nyakába fúrtam, hogy egy pici puszit adjak neki, ami nem hergeli lehetőleg. Utána el is húzódtam onnan, még mielőtt túllőttem volna a célon, ami csak annyi volt, hogy… a fene sem tudja, ezt akartam és kész. Amikor végzett pár pillanatig hallgattam miközben a szemébe néztem. De aztán bólintottam.*
- Rendben… de nem tudtam, hogy az ilyeneket is előtte mondani kell. De majd legközelebb igyekszem… *Ígértem meg neki, bár jelenleg elég hihetetlen volt, hogy még egyszer rászánnám magam, pláne, hogy előtte be kell jelenteni. Még így is kellemetlen volt, hogy utólag tártam fel csak a szándékaim. Ahogy közelebb hajolt kezem az arcára siklott és kényszerítettem magam, hogy épphogy csak hozzá érjek. Leküzdve azt az apró távolságot hajoltam az ajkaira és görcsösen visszafogva magam csókoltam meg. Bár érezhette, hogy feszült vagyok azonban mégis sikerült lágyan, simogatóan megcsókolnom. S pont ez a feszültség kellett ahhoz, hogy ne kapjam szét. Mikor kiszakadtam újra a szemébe néztem s az enyémben is láthatott valami furcsa csillogást.*
- Valami hozzád hajtott, mikor melléd feküdtem, vagy mikor csak átölelsz az olyan mintha haza érkeztem volna. Vágyok rá; hogy megérints, még ha csak futólag is, hogy rám mosolyogj, vagy ha dühös vagy, akkor megnyugtassalak. Ha valamelyik tyúk a közeledben van, legszívesebben az ajtó elé lógatnám szélcsengőnek. *Na itt egy picit ráncba szaladt a homlokom. Egyrészt nem szoktam így beszélni, másrészt nem kenyerem az agresszivitás, harmadrészt nem tudtam, hogy ez melyik érzelem és kutattam az agyamban.*
- Azt hiszem erre azt szokták mondani, hogy féltékenység. Már ha jól emlékszem. Aztán ott van a melegség, de mellette az is, hogy úgy érzem, hogy a lehető legtávolabb kéne menekülnöm Tőled, ha nem akarok megint elveszíteni valakit. *Sóhajtottam lemondóan és egy kicsit elhallgatva fúrtam vissza magam a nyakához.*
- A kényszer, hogy hozzád érjek, hogy érezzem, a bőröd melegét megőrjít. S a feszítő érzés, amit akkor érzek, mikor megkapom, megijeszt. * Az utolsó mondatom alatt kezét finoman a hasamra fektettem, hogy jelezzem mire gondoltam. *
- Ez valami olyan vágyat hordoz magában, amitől félek… mert türelmetlenné és agresszívé tesz. Már jócskán abban a korban vagyok Paul, hogy ezek a dolgok természetes biológiai és biokémiai reakciók legyenek, mely a felnőtté érésemmel jár. Apa mindig azt mondta, hogy soha ne hagyjam, hogy ezek a természetes hormonok okozta reakciók megzavarják a gondolkodásom. Sok a hormon és olyan gyorsan nőnek, csökkennek vagy váltják egymást, hogy nem tudok rajtuk kiigazodni. De ha Te ebből kitudod, találni mi a helyzet… * Sóhajtottam lemondóan, hogy akkor hajrá. *
- Én nem jutok velük előrébb, pedig tökéletesen ismerem ezeknek a reakcióknak a vonzatát, folyamatát, előzményeit és utórezgéseit. * Na igen… most látszik igazán, hogy a sok tudás néha átok. Hisz minden tapasztalatom igyekeztem elhelyezni valami tudományos vonzatba. Halkan beszéltem, szinte már suttogtam végig. *

Bár sejtettem, hogy most sem fog mindent úgy érteni, ahogy nekem szándékomban állt elmondani, azért reménykedtem, hogy a nagyja legalább világos volt számára is.
- Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy odaállsz elém és közlöd, hogy én most fel akarlak izgatni, hogy kielégülj. – ráztam meg a fejem, mert láttam, hogy itt megint elakadunk.
Én meg igyekeztem erőt venni magamon és erről az egészről úgy beszélni, mintha nem valami intim és általában nem szóba kerülő dologról tartanék most kiselőadást, de láthatóan másként nem fogunk közös nevezőre kerülni, csak, ha felvilágosító órát tartok…….a gyakorlati részéről, hiszen a tudása messze megfelelő lenne, csak képtelen alkalmazni.
- De annyit mondhatsz, hogy nem szeretnéd, ha sor kerülne e közösülésre. – nyeltem egyet, de csak kimondtam.
Bár számítottam rá, hogy a csókja megint kicsit hevesebb lesz, de nem, most valamiért nem így történt, igaz a teste feszüléséből arra következtettem, hogy nagyon igyekszik vigyázni.
- Ohh, kicsi Aurora! – húzódott elégedett mosolyra a szám, ahogy hallgattam és csillogó szemeibe néztem, melyekben legalább annyira ott volt a vágy, mint az enyémben.
Igen, elégedett voltam, hiszen, amit elmondott, azt jelentette, hogy ő is viszonozza az érzelmeket felém és még féltékeny is, csak ezt neki is meg kéne értenie.
- Én is így érzek irántad, és mivel én tudom magamról, hogy szerelmes vagyok beléd, így nem nehéz levonni a következtetést, hogy te is hasonló érzelmeket táplálsz felém. – simogattam meg az arcár gyengéden, kisimítva belőle a hajtincseket.
- Az a feszítő érzés pedig a testi vágyadat jelzi. – hagytam mozdulatlanul a kezem a hasán, ahová helyezte, és éreztem, ahogy ismét elönt az izgalom. – De én már nem fogom erőltetni, hogy szeretkezz velem, ha nem állsz rá készen. Ezt neked kell eldönteni, hiszen ha nem tudod elengedni magad és védekezel, senki nem juthat a közeledbe, ezt te is tudod. – simogattam meg végül a hasát is. – De örülnék, ha segíthetnék ebben. Gyengéd leszek és, majd igyekszem nem félreérteni a közeledésedet többé, és csak addig elmenni, amíg te is akarod. – suttogtam én is, hiszen ez valahogy annyira adta magát, ahogy ott ültünk a sötétben.
- És most Aurora Moreira, most meg foglak csókolni ismét. Próbáld meg elengedni magad és engedni a vágyaidnak is. Ne görcsölj rajta, ne keress magyarázatokat, könyveket, csak rám figyelj és menni fog.
Ráhajoltam az ajkaira és lágyan, finoman kezdtem bele a csókba.

- De hisz mondtam… erre csak megbántottalak, mire bedurciztál aztán meg ott hagytál. *Ingattam meg a fejem lemondóan. Tény, hogy bár az űristen tudja, mivel de megbántottam és azt, hogy ezért ott hagyott nem is akartam a szemére hányni. De pont azután hagyott, ott, hogy ezt elmondtam neki és megkértem, hogy vigyázzon. Nem nehéz összehozni a kettőt, hogy pont ez volt a gond. A simogatásába bele fordítottam az arcom, hogy jobban érezzem, de persze a számra nem tudtam lakatot tenni.*
- Hasonló? *Kérdeztem kissé elszontyolodva. Hisz a hasonló nem ugyan olyan, tehát nem úgy érzek, mint Ő. Nem azt érzem, amit szeretne, amit kéne, hogy boldog legyen mellettem. *
- Oké, de a testi vágy mért tesz követelőzővé, agresszívé és türelmetlenné? Ez teljesen ellent mond minden elméleti tudásnak, pedig sok szemszögből megközelítettem, hogy apám kérésének eleget tudjak tenni. * Ingattam meg ismét a fejem. S ha ez így megy tovább… Nos akkor nem tudom majd betartani a kérését, elfogom veszteni a józan eszem. S ez nem tetszett, nagyon nem. Hisz olyan keveset kért… A kelletlen gondolataim közepette remegés futott végig a testemen, amikor Paul megsimogatta a hasam. Fogaim összeszorítva fojtottam el azt az apró hangot, mely ki akart bukni s inkább csak közelebb bújva igyekeztem a remegést is visszaszorítani, a testével. Szavaira egy halvány mosolyra húzódtak az ajkaim és bizony a szemeimben ott volt a hála. Hála a türelméért, hogy vár… még mindig képes várni.*
- Köszönöm. És ha minden nap haladunk egy kicsit, akkor képes leszek hozzá szokni.* Igyekeztem azért megnyugtatni. De ebben ezúttal biztos voltam, nem azért mert olvastam, hanem mert ismertem magam. A határaim túl közel vannak, azonban apránként tolva őket ki lehet szélesíteni a közre eső területet. Ahogy a gyerekek is tették… eleinte csak óvatosan, apránként közeledtek mikor látták, hogy zavar az érzelmi megnyilvánulások még akkor is, ha nekik ösztönös. De már nem csak eltudom viselni mikor a némelyik a nyakamba ugrik, hanem még értékelni is tudom ezeket az apró gesztusokat amiket korábban nem tudtam elviselni mert sok volt.*
- Paul várj… * Állítottam meg aggódó hangon és kezem a mellkasára tettem.*
- Nem tudom elengedni magam… Mármint, ez így nem igaz. Persze el tudom, ha akarom, hisz bent is azt tettem. De majdnem eltörtem a vállad… * Simítottam óvatosan végig a vállán, amit bent olyan csúnyán megszorítottam.*
- Talán az lenne a legbiztonságosabb, hogy ha… *~ … haza utaznék és keresnék egy mora férfit, akit nem tudok összetörni. Addig, míg meg tanulom kezelni ezt az új érzést annyira, hogy ne okozzak fájdalmat neked.~ Fejeztem be gondolatban, de nem bírtam kimondani. Szomorúságtól és szégyentől ittas tekintetem lesütöttem. Nem tudtam volna megtenni, önszántamból biztos, hogy nem. De kitudja mennyire erős a féltésem, ami a másikat óvja. S belegondolva, hogy ezt a másik is megtehetné vagy, hogy bárki hozzám ér rajta kívül… a szívem annyira összeszorult, mintha egy láthatatlan kéz szorongatná belülről és akarná összeroppantani. S inkább csak magamhoz vontam, és ahogy korábban, úgy megint kissé feszülten ugyan, de lágyan mégis éhesen viszonoztam a csókját. *

- Nem tudom megítélni, hogy pontosan mit érzel, hiszen azt csak te tudod pontosan, de mondhatom, hogy kísértetiesen hasonlók az érzéseid. – javítom ki magam mosolyogva, nehogy most meg ez álljon közénk, hogy kitalálja, ez nem szerelem, mert nem érzi teljesen ugyan azt, mint én.
A tovább szavai is csak azt bizonyították, hogy az elméleti tudása, csak összezavarja azt az okos kis fejecskéjét.
- Mert visszafogod magad és nem adod át magad annak, amit most már nem csak a szíved, hanem a tested is kíván. Miért? Ha megnézel egy gyereket, aki nagyon akar valamit, az nem hasonlóan viselkedik? Türelmetlen, követelőző és, amíg nem kapja meg még általában agresszív is. – próbálok példával magyarázni. – Mivel te sem kapod meg, amit szeretnél – ami nem rajtam múlik, csak saját magadon – addig, ezt érzed. De mivel félsz is a következményektől, ezért most a kettő között őrlődsz.
Annál, hogy miként reagál az érintéseimre, nagyobb bizonyíték nem is kell arra, hogy igazam van. Ahogy hozzám bújuk, én is még szorosabba ölelem.
Bólintok arra, hogy benne vagyok ebben a fokozatosságban, mert ez is több, mint amit eddig remélhettem és talán így végre ő is megértheti, amiről eddig beszéltem és hamarosan átültethetjük a gyakorlatba.
- Csak próbáld meg, nem vagyok cukorból, nem lesz semmi bajom. Pár kék folttal meg nem foglalkozom. – vigyorogtam el magam és nem hagyom, hogy ez elvegye a kedvét. – Nem kell biztonság, nem kell, hogy folyton aggódj valamiért, csak azzal törődj, hogy neked jó legyen, most csak ezzel törődj, kérlek. – suttogtam egészen közel hajolva már, és folytattam, amit elkezdtem.
Meglepő módon mégis csak sikerült Aurora-nak olyan gyengéden viszonoznia, hogy úgy éreztem, nem volt hiábavaló a sok beszéd, pedig nem vagyok az a fajta, aki ebben jó.
- Látod. – szólaltam meg kis idő múlva mosolyogva. – Nem is volt olyan nehéz, igaz? De, hogy mindig sikerüljön, sokat kell gyakorolni, és ezt most vedd parancsnak a tanárodtól. – kuncogtam fel továbbra is simogatva, hol a karját, hol a hátát.

*Javítása megkönnyebbülést hozott és szívből jövő mosolyt, ahogy a szemeibe néztem. Nem akadtam fent azon, hogy csak másodjára sikerült megértenem és neki is kimondani. Ő nem a szavak embere én meg mindent túlfogalmazok. Ezt már megszoktam mióta itt vagyok, még ha ilyen téren nem is tudtam alkalmazkodni. De hát Paul sem tanult meg főzni, szóval nem is törtem magam igazán. *
- Korábban erre azt mondtam volna, hogy csak hisztisek… de igazad van. * Törődtem bele, hogy ez így fog maradni jó sokáig. A félelmem nehezebb leküzdenem, mint az agresszivitásom. Pláne, hogy eddig nem is nagyon féltem csak akkor, ha a saját érzéseimről volt szó. Hiába nyugtatott, nem teljesen tudott megnyugtatni… de, legalább belementem a játékba és szavak helyett a csókra koncentráltam, nehogy valami balgaságot csináljak. A dicséretre szélesen elmosolyodtam és az arcomról sugárzott az a gyerekes büszkeség, mint amikor Én dicsérek valakit, hogy ügyesen végre hajtotta a feladatot. A kuncogása meg csak zene volt a füleimnek. Kissé elhúzódtam Tőle, és vele szemben ültem vissza a lábaira közben átfontam a kezem a nyakán.*
- Miből gondolja a tanár bácsi, hogy én bizony engedelmeskedek a parancsainak? *Kérdeztem kihívóan miközben a nyakára hajolva adtam egy puszit. Visszafelé pedig egy pillanatra megálltam a fülénél, az ajkaimmal végig simítva rajta, halkan susogva.*
- Vágyom rád… de ígérd meg… Ígérd meg Paul, hogy nem mész messzire bármi történjék is. * Búgtam neki. Feszítet, akartam, de nem akartam a végletekig elmenni… még nem. Nem ma és nem itt. De mégis enyhülést akartam, neki és magamnak is. S ha szavát adta, akkor bizony igyekeztem magam elengedni miközben visszahajoltam a nyakára. *

+ 16


Nagyon örültem, mikor Aurora arcán felragyogni láttam egy mosolyt, és annak is, hogy megint közvetlen volt és még mindig átölelve tartotta a nyakamat, ami azt jelezte, hogy nem esett rosszul, sőt talán azt mondhatom, hogy élvezte is a csókot.
A provokatív kérdésére már éppen válaszolni akartam, mikor megéreztem a nyakamon az ajkait, majd ahogy a fülemet megbizsirkézi a lehelete, amitől végig borzongott a gerincem a feltámadt vágyamtól.
- Ez kölcsönös, ezt gondolom nem kell mondanom. – suttogom neki halkan, kissé rekedt hangon. – És megígérem Aurora, hogy tartom magam az egyezségünkhöz, addig nem szeretkezem veled, míg nem állsz készen arra, hogy befogadj magadba. – támasztottam a homlokom az övéhez és kissé kancsalon próbáltam a szemébe nézni. – s, ha majd úgy érzed itt az idő, akkor megadjuk a módját, és kiveszek egy szobát, ahol csak mi ketten leszünk, és nem zavarhat meg senki és semmi. – teszem még hozzá, miközben éppen igyekszem azon munkálkodni, hogy ne áruljon el a testem sem.
Egy mély sóhaj szakadt ki belőlem, ahogy ismét a nyakamat kezdte csókolgatni, de most kissé eltoltam magamtól, hogy időben feltegyem a kérdést.
- Mond, mit szeretnél? Ki akarsz elégíteni? Az a célod? – kérdeztem még időben, hogy nehogy tévedésbe essen. – Én tudok várni. Kivárom, míg te is készen állsz, nem szükséges, hogy …..hogy…..- igazán nehezen tudtam olyan szavakat találni, amivel elmondhattam volna, hogy mit akarok. – Szóval csak ezért nem kell, hogy elérd azt, hogy elélvezzek, na. – nyögtem ki elvörösödve. – De azt is tudnod kell, hogy mivel nagyon kívánlak, ha tovább mész most, akkor ez bekövetkezhet.

+16

*Az ígérete minden falat lebontott, amit módszeresen építettem kettőnk közé. Bíztam benne. Tudtam, hogy megtartja szavát és nem fog a szavai ellen tenni. Maga a dologtól féltem de így, hogy ezt kizártuk már nem volt mitől. *
- És ha már a zavarás… remélem, az embereid nem ólálkodnak erre. * Tekintettem az épületek tetejére és oldalra biccentett fejjel hallgatóztam. Nem ismertem az emberi útvonalát, különben sem hiszem, hogy bármi rendszert találtam volna benne. A raktárban volt mozgás, ezek szerint nem aludt vissza mindenki. De a közelben nem hallottam mást csak kicsit távolabb… szívverés és lépések hangját. De nem foglalkoztam vele, ha túl közel jönnek azt úgy is hallom. S bíztam benne, hogy az, amire készülök, nem fogja blokkolni vagy épp sokkolni az érzékeimet annyira, hogy kikapcsoljanak. Ahogy eltolt magától csak összevont szemöldökkel és kissé morcosan néztem rá. Hát mért kell mindig megállítani, amikor épp elszánom magam? A kérdéseit hallva azonban ez logikus volt, hogy ne legyen több félreértés, ám csak zavarba jöttem tőle és inkább visszabújtam a nyakához, ha tetszett, ha nem. De nem ingereltem, csak elbújtam, hogy válaszolni tudjak.*
- Tudom, hogy várnál. De igen, ez a célom, hogy „kielégítselek”. Ahogy szeretném azt is, hogy Te is megpróbáld. Nem tudom megígérni, hogy az utóbbit végig tudom csinálni… de így, hogy már nem félek, hogy „szeretkezni” fogsz velem, egy próbát megér. * Idéztem az Ő szavait, nehogy a túlfogalmazásom megint félreértésre adjon okot, vagy a tárgyilagosságom megint kedvét szegje, és itt hagyjon. Meg akartam adni mind a kettőnk testének azt, amiért már görcsösen sóvárognak. Legalábbis az enyém biztosan. Viszont elakadtam, hogy merre és hogyan tovább… ezt a másiknak kell majd megmutatnia, megtanítania, hogy mivel tudok neki örömet okozni. No meg kitapasztalnia, hogy nekem mi okoz kéjt, mert még csak ebben sem tudtam volna segíteni. De meg volt, azaz előnyöm, hogy számomra minden új, és így aligha tudna olyat tenni, ami nem tetszik. A gondolatra belülről vágyakozva feszültek meg a láthatatlan izmaim, amikről fizikálisan nem is tudtam, hogy léteznek.*
- Kérlek Paul… *Suttogtam szinte már könyörögve, miközben a csípőm megmozdult az ölén s nadrágja erőszakosan csúszott el a finom anyagon, amit Én viseltem egy halk sóhajt előidézve.*

+ 18

- Nem hiszem! – ráztam meg a fejem. – Az őrök láttak idejönni, és nem hiszem, hogy zavarni akarnának, ha csak nem ér támadást minket váratlanul. – vigyorogtam az aggódó lányra.
Nagyon jól esett, hogy sutba hajította a tartózkodását és most olyan volt, mint egy kényeztetésre vágyó kiscica, aki csak arra vágyott, hogy cirógassák, simogassák. Na, ehhez nekem sem kellett biztatás, hiszen hogyne használtam volna ki az alkalmat, hogy megérinthetem, hogy simogathatom selymes, fehér bőrét, hogy érezhetem szívének heves dobogását.
Aztán, ahogy elmondta, hogy mit szeretne, nagyot nyeltem, hiszen ezzel is felülmúlta a várakozásomat, mert amióta itt tisztáztuk a dolgokat, tényleg elkönyveltem magamban, hogy nem történik közöttünk majd semmi, egy-egy csókon vagy simogatáson kívül. És most nem elég, hogy szeretné, ha kielégíthetne, még azt is szeretné, ha én is megtenném vele.
- Hát……hát….ez …..nagyon…. – kerestem a szavakat, amivel a tudomására hozhatnám, hogy mit érzek. – Nagyon boldoggá tennél vele, de….- néztem a szemébe kissé elkomolyodva, - de, tényleg ezt akarod? Nem mondom, hogy nem fog nehezemre esni, de ha megállítasz, akkor azonnal abbahagyom, rendben? – igyekeztem higgadt maradni, de a hevesen dobogó szívem biztosan elárulta neki, hogy mennyire felizgatott ezzel.
Nem nagyon kellettek volna már ide aztán szavak, de tudtam, hogy Aurora-nak szüksége lesz útmutatásra, így mikor megszólalt és megmozdult és is halkan felnyögtem, hiszen már megint eléggé felizgatott állapotban voltam.
- Ha csókolsz és simogatsz, az nagyon jól esik, és azt már tudod, hogy a férfiasságom izgatása mennyi gyönyört okoz, ha így folytatod, akkor, hamar elérek az élvezetem csúcsára. – nyögöm ki rekedten. – Neked is vannak ilyen pontjaid, én azt fogom simogatni, de ha úgy érzed kellemetlen, akkor állíts le. – suttogtam, de már csukott szemekkel.

+18

*Paul nyugtató szavaira elmosolyodtam. Amúgy sem hiszem, hogy ilyen feszült állapotomban bárkinek is kedve volna zavarni. Ilyenkor kerülni szoktak, már ha nem akarnak szándékosan bosszantani. Ami ezért előfordul… S abból csak a vita volt eddig is, mert „bántottam” őket. Pedig nem is… *
- Ha minden szándékom megkérdőjelezed, akkor hamar elbizonytalaníthatsz… * Simítottam végig a nyakán a mutató ujjammal. Oké, néha Én sem tudtam mit akarok és hálás voltam, ha többször át kellett gondolnom, mert Paul visszakérdezed. De ez nem az a helyzet. Nem akartam elbizonytalanodni és újra kérdés-válasz dologba keveredni. Arra, hogy ha megállítom, akkor hagyja csak bólintottam. Nem tudtam eldönteni, hogy most a szavaival engem akar meggyőzni vagy saját magát. Hisz Én tudtam, hogy megállna. Ha nem így volna, nem lennék itt, vagyis nem ebben a helyzetben.
Arra, hogy mit kell csinálnom csak halványan bólintottam és már vissza is fontam az egyik kezem a nyaka köré a tarkóját simogatva, míg a másik a pólója alá siklott ugyan ezt téve az oldalával.*
- Csssss… most, ne a szád járjon. * Csitítottam kedvesen, halkan súgva szavaim az ajkaiba. De válaszolni már aligha tudott, hisz így, hogy a kezemre is koncentráltam nem kellett tartanom önmagam hevességétől. Követelőzőbb csókba forrtam össze vele, de ennek ellenére nem bántottam. A póló alatt a kezem, pedig már kezdet is visszafelé kúszni, lágyan simogatva a nadrágja derekánál. De közben a csípőmozgásom sem hagytam abba, hisz nyögéséből hallottam, hogy élvezi… De az ajkaimmal ellentétben ennek a mozgása már inkább kínzóan lassú lehetett. *

+18

Nagyon úgy néz ki, hogy most már Aurora tényleg elhatározta magát, és most ő tapasztotta be a számat a csókjával, aminek viszonzására persze nem kellett biztatni.
Igyekeztem a nyelvemmel kellően bemutatni, hogy hogyan is kell elképzelni egy igazi csókot, és reméltem, hogy jó gyakorlati tanárnak bizonyulok, mert ezt nem hiszem, hogy le tudják írni a könyvekben.
Közben a keze besiklott a pólóm alá és a simogatása csak tovább fokozta a vágyaimat, amit most már erősen érezhetett a vékony kis bugyin keresztül odalenn, ahogy megállás nélkül dörzsölte magát hozzám.
Nem akartam, hogy egyedül én élvezzem a helyzetet, és kicsit erőt véve a saját élvezetemen, én is akcióba lendültem. Miközben az ajkairól nem vettem el a sajátomat, én is behatoltam a topja alá, de nem tértem rögtön a lényegre, hanem először csak a hátát, majd a derekát, a hasát kezdtem simogatni, majd aztán elértem a melléig és finom kényeztetésébe fogtam.
A másik kezem sem tétlenkedett, az először a fenekét markolta, majd rásiklottam a combja belső felére, ahogy az ölemben ült.
Férfiasságom erős ágaskodása kellően izgathatta a szemérmét, így ott sem maradt kényeztetés nélkül.
Belőlem, most már egyfolytában halk nyögések és sóhajok szakadtak fel. Tudtam, hogy nem fogom sokáig húzni, ahhoz túlságosan kívántam a lányt.