Bokszok/Asztalok

- Félreértesz! – ráztam meg a fejem kissé bosszúsan. – Én nem maradásra, hanem beszédre szeretnélek ösztönözni, hogy minél előbb megszabadulhassak tőled, mert elhiheted, nem a kedvenc foglalatosságom, a délutánomat, ilyen seggfejekkel tölteni, akik megfosztanak egy értékes alkatrésztől. – mormogom mérgesen, és még van a tarsolyomban pár hasonló sértegetés, de mielőtt még azokat is hozzávághatnám, hirtelen nekem esik és a kezem a fegyvert tartó kezem a hátam mögé szorítva dönt a falnak, és a kényelmetlenül a hátamba mélyedő íjának, de ez min eltörpül a mellett, hogy a számra tapasztja az SZÁJÁT!
Pár pillanatig a döbbenettől még levegőt is elfelejtek venni és az is kiesik a fejemből, hogy fegyver van nálam, mert ilyet még egy férfi sem mert csinálni velem! Mire aztán végre magamhoz térek, és belém villan a régi jól bevált menekülési térdrúgás, addigra pont elenged én meg levegő után kapkodva nézek villogó szemekkel a szemébe.
- Hogy rogyott volna rád az ég, mikor erre a bolygóra léptél, te….te…..te – lihegtem olyan szó után kutatva, ami kellően kifejezné s felháborodásomat. – Mit képzelsz te magadról! Azonnal eressz el, különben nem állok jót magamé……………. Hogy hol? A Holdon? – csillantak fel a szemeim és kissé lejjebb lohadt a haragom, majd biccentettem neki. – Persze, csak eressz el!
Ha megteszi, akkor a fegyvert gondosan visszahelyezem a tokjába, majd váratlanul teljes erőből behúzok neki egyet.
- Ha még egyszer az engedélyem nélkül hozzám érsz, kikaparom a szemed! – vetettem oda neki, remélve, hogy sikerül legalább az orrát betörnöm. – Egyébként az a Rendfenntartó, nagyon kitartó és úgy láttam, mintha nem kedvelne téged, talán szólnom kéne neki.
Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy mennyire ért a hajókhoz, ezért ez nem volt minden hátsó szándék nélkül.
- Lehet, hogy valakinek hamarosan sürgősen távoznia kéne a bolygóról, és akkor milyen jól is jönne egy hajó, ahol nem kérdezősködnek a papírjai után, de hát ahhoz persze kéne, hogy valaki megígérje, hogy vásárol egy ilyen kis aranyos relét a Holdon vígaszdíjul.

A fehérnép méltatlankodása most sem hatja meg különösebben, hisz ő sem szórakozásból tette amit tett, bár agya egy rejtett alattomos zugában azért el kell ismernie, hogy az az egy monokli - melynek a születésekor a feje körüli pályára állt énekesmadárkák még mindig ott dalolnak - nem túl nagy ár azért a fél perces smárolásért...igaz lehet csak azért úszta meg élve, mert úriember volt, és nem használt nyelvet.
-Nyugi, nem vagy az esetem. Szépnek szép vagy, ne érts félre, de inkább a vidámabb színeket kedvelem. - Jegyzi meg, nem kevés szarkazmussal, bár most kivételesen van ebben valami igazság, ha a barna vagy a szőke vidámnak számít. -Nem értem, pedig olyan elragadó személyiség vagyok...mégis folyton piszkálnak.
~Cserébe az ég vörös, a fű...nincs, és a hadsereg embereit is ritkán eszi ide a fene, hogy könyörögjenek azért, hogy visszamenjek, szóval jópofa bolygó ez na.~
-Ja, kafa lenne egy ilyen hajó, csak az a baj, hogy általában olyan emberek élnek rajta, hogy inkább élek együtt a rendfenntartókkal egy tágas bolygón, mint a bőrruhás lezbi csajokkal egy szűk hajón. Na, pá, sok szerencsét a holdon, remélem nem lőnek le, amint meglátnak.
~Mondjuk, az is benne van a pakliban...a hadsereg gondosan őrzi a gyárait, és nemárt egy ismerős, ha az ember üzletelni akar, de na...megoldja.~

Kaján örömmel láttam, hogy az ütéstől kicsit keresztbe álltak a szemei, bár sajnos sokkal nagyobb baja nem lett, de azért nekem már ez is egy kis elégtétel volt.
- Még az kéne, hogy az eseted is legyek! – puffogtam azért tovább, bár igazából a férfi ellen nem lett volna kifogásom, de a stílusa…..Na, az hagyott némi kívánnivalót maga után! – Akar a halál az lenni! Te meg annyira vagy elragadó személyiség, mint egy vörös seggű pávián. – tettem még hozzá, hogy tudja, hol a helye a szememben.
Aztán persze megint megeresztet egy alattomos sértést, amitől fellángolt az arcom és legszívesebben ott helyben lepuffantottam volna, de mielőtt a gondolataimat tettekre váltottam volna, megint olyat mondott, hogy egyelőre letettem róla. Lesz még rá szerintem, ennél jobb alkalom is!
- Állj! Állj! – kaptam a válla után, nehogy azt gondolja, hogy csak úgy elsétálhat. – Nem képzeled, hogy csak a te kétséges szavaid alapján fejest ugrok egy ilyen útba és akcióba? Összetörted a relét, ezért tartozol nekem! Mivel úgy látom nagyon otthon vagy a dologban, majd TE megszerzed nekem az alkatrészt és AKKOR kivittek leszünk. – mosolyogtam rá, egy olyan farkasvigyorral. – És ne akard megtudni a másik variációt, ha esetleg nemet akarnál mondani, erre a nagyon is fair ajánlatra.

-Szeretnéd mi? - Kérdi, s bár nem szokása felvenni a szemkontaktust, most ha akarná sem tudná, hisz egyenlőre még mindig képtelen eldönteni, hogy melyik Melissa lehet az igazi a 3 közül, bár van egy olyan érzése, hogy ahonnan az az idegesítő hang érkezik, az lesz a nyerő. Mikor a látása kitisztul, és a pacsirták is befejezik koncertjüket, rá kell döbbennie, hogy megérzése helyes volt.
-Elragadó, mint egy micsoda? - Kérdi elképedve, mert űrvámpírról, alakváltó metamorf emberekről, és mentalista mágusokról hallott már, de erről a pávi izéről még nem, bár van egy olyan érzése, hogy sértés akart lenni, ami jó, legalább megmaradnak mindketten a komfort zónájukban.
-Legalább egy kávéra meghívhatnál, mielőtt felhurcolsz az űrhajódra - veti oda keserűen, aztán újra végigméri a csajt, és komolyan fontolgatni kezdi, hogy az előző módszert újra bevetve szereli le őt, de a végén inkább csak felkapja az íjat a hátára, és bólint.
-Rendben...mutasd az utat.

- A műveltséged vetekszik a modoroddal. – vetem oda kissé megvetően, de végül nem robbanok fel a férfi pikírtségén, hanem erőt veszek magamon és megvárom, hogy mit választ: egy utat a Holdra, vagy egy utat a másvilágra, mert, hogy nem hagyom csak úgy elsétálni, az tuti.
- Majd kávézol a hajón, bár fogalmam sincs, hogy mivel leszel megkínálva, ha feljössz a Bolhapiacra. – vigyorodok el, hiszen még ezt az egészet az Öreggel is meg kell emésztetnem és lehet nem lesz tőle boldog, hogy felviszek egy idegent a hajóra, főleg egy ilyen életunt fazont. – Ugyanis a hajó nem az enyém, hanem Ben kapitányé, aki legalább annyira nehéz egyéniség, mint……hmm…..egyesek. – mondom a mellettem gyalogló fickónak. – Egyébként, hogy hívnak? Mert valamit mondanom kell a kapitánynak, bár szerintem elsőre leordítja a fejemet a tiéddel együtt. – jósolom meg előre a várható reakciót. – Aztán meg ott van Ramirez, hát azt hiszem vele sem lesz könnyű. – sóhajtok fel. – De, talán túléled. – nézek végig akkurátusan a férfin. - De meg kell majd érteniük, hogy ez a kis aranyos, minden áldozatot megér. – győzködöm saját magamat is.
Minden esetre keményen elhatározom, hogy Ben akármit is mond, akkor is felcipelem ezt a fazont a hajóra, hogy megszerezze a relét, ha a fene fenét eszik is. Utána, már kidobhatjuk valahol. Így érkezünk meg a kikötőbe, ahol már vár minket a kissé roskatagnak tűnő, de bizony jó karban tartott Bolhapiac.

//Űrkikötő//

Melissa további udvarlására inkább már nem mond semmit, csak szép csendben beletörődik a sorsába, hogy lehet most látja utoljára a Mars szeméttel kikövezett bűzlő utcáit, az emberi jogokról furcsa elveket valló rendfenntartóit, és az apró ki lukat, ahol él, melyért már hónapok óta nem fizet lakbért.
~Á, pokolba ezzel a vörös rémséggel! Ha nem lenne ilyen olcsó a pia, már rég leléptem volna!~
Azért "lelkesedését" kissé megtöri, amikor meghallja az űrhajó nevét.
~Lehetne rosszabb is...hívhatnák a hajót Serenity-nek, vagy Titanic-nak...esetleg Kamikáze. Vagy mondjuk üstökös, mert távcsőből annak nézik.~
-Szóval, egy bolhapiac nevű hajón kell utaznom a Hold-ra, aminek a plazma meghajtójának tropára ment az indukciós reléje, ráadásul minden őrültet felengedtek a fedélzetre - foglalja össze a helyzetet, s egy rövid ideig elgondolkodik azon, mi rosszabb, megfulladni az űrben, vagy a ha a csaj most rögtön lelövi. Végül inkább csak sodródik tovább az árral.
-A barátaim Rick-nek szólítanak...utálom őket ezért.
~Öreg Ben, és Ramirez. Nos, legalább jól mutatunk majd, ha közös emléktáblára kerülünk a "landolás" után.~
-Én továbbra is Fúriának szólítalak majd, ha nem baj.

//űrkikötő//

Egyáltalán nem zavar, hogy Hotep jóformán szökdécselve jár mellettem és úgy nézelődik, hiszen látom az arcán az örömöt és az élmény okozta pirulást, és ezért türelmesen sétálgatok, lehetőleg mindenfelé elcsatangolva, hogy a lány sokféle dolgot lásson ebből az én számomra már unásig ismert városból.
- Az az igazság, hogy beljebb, sötétebb helyekre azért nem szívesen vinnélek, mert az hasonlítana a te Földi rossz tapasztalataidra és ez a kirándulás most nem erről szól. - magyarázom, hogy bizonyos helyekre, miért nem megyek be.
Aztán mikor a lány láthatóan elfárad, vidáman biccentek és máris a tudtommal a város legbiztonságosabb vendéglátóhelye felé veszem az irányt.
Belépve azért megnyugodva látom, hogy nincs nagy tömeg, hiszen még aránylag korán van a csúcsidőhöz, ezért az egyik sarok asztalhoz vezetem és leültetem.
- Mit kérsz inni? És, ha megéheztél talán van pár szendvicsük is. - nézek kérdőn a lányra és ha kér valamit, akkor már le is adom a pultnál a rendelést, majd leülök vele szemben.
- Látom, hogy élvezted a túrát. - vigyorogtam rá.

- Nos, akkor úgy tűnik, hogy egy nagyon figyelmes idegenvezetőm van - mosolyogtam rá.
Őszintén mikor beléptünk a helységbe kicsit megnyugodtam. Megdörzsöltem a kezeimet. Egy kicsit úgy éreztem már odakint hogy húzódik a bőröm. A kupola alatt nem érhetett kár a napfény miatt... mégis... nem voltam hozzászokva, hogy ennyi fény és ilyen hő érje a bőrömet egyfolytában.
- Éhes? - lepődtem meg. - Lehet ez csak nekem nem megszokott... jól laktam akkor amikor elindultunk, eddig nem is gondoltam ilyesmire, hogy ilyen ,,hamar" éhes lennék. - És nem tudom - gondolkoztam el, hogy mit kérjek inni. Némelyik földi viskóban elég lett volna azt mondanom, hogy akármint amiben nincsenek állati maradványok. De ezt talán csak nem mondhattam itt. - Mindegy - feleltem végül kicsit megvonva a vállam - csak ne legyen túl erős... - egyenlőre.
Érdeklődésből körbe néztem ismét. A lézengő emberek, vagy ki tudja mi félék elvoltak a maguk kis dolgával, ez megnyugtatott. Ez általában jó jel. Nem mintha attól tartottam volna, hogy most megrohamoznak minket. De hát ki tudja... Mintha viszont az egyik nőnek elkaptam volna a tekintetét, és szúrósan nézett volna felénk, de amint észrevette... nos hogy észrevettem egy kis időre elpillantott. Úgyhogy egyenlőre nem foglalkoztam vele.

Mivel láttam Hotep-en, hogy bizonytalankodik és végül tényleg rám bízta a döntést, így végül kértem neki is és magamnak is egy gyenge sört, meg két szendvicset, mert lehet, hogy csak szerénységből nem akart rendelni, én meg éhes voltam.
- Tessék! – toltam elé az egyik tányért és az egyik pohár aranyló folyadékot. – Szerintem a sok séta után beléd fér, meg aztán az ital is jobban csúszik, ha eszel előtte valamit.
Mikor leültem vele szemben még elkaptam a tekintetét, amivel mintha valakit jobban megnézett volna a szokásos körülnézés helyett, ezért én is abba az irányba néztem és akkor megláttam Rose-t: Ő már régebb óta vizslathatott engem, vagyis minket és a szúrós tekintete nem sok jóval biztatott, bár reménykedtem, hogy nem most akarja kiönteni a lelkét, amiért felé sem néztem már hónapok óta. Így, úgy tettem mintha nem vettem volna észre, remélve, hogy veszi a lapot, hogy most nem alkalmas.
- Aztán, hogy érzed maga? Tetszik a napfény? – próbáltam visszahozni a figyelmemet Hotep-hez, azonban hirtelen valaki az asztalunkhoz toppant.
- Math! Te nyavajás csirkefogó! Miért csinálsz úgy, mintha a világon sem lennék! Talán dobtál emiatt a sápatag kis ribanc miatt? Hát hol van ő én tőlem? – emelte meg két kézzel látványosan a melleit, amire természetesen egy szavam sem lehetett, de teljesen félreértette a szituációt.
- Rose! Ne most! Majd megbe……
- Te csak ne csitítgassál engem! – rikoltotta, majd dühösen fújtatva Hotep mellé zöttyent a székre. – Tudod te kis cafka, hogy mit keccsöltem ennek a csődörnek? Ne hogy azt hidd, hogy neked nagyobb becsületed lesz. Na szólalj már meg? Talán néma? – néz rám, de én már azon töröm a fejem, hogy menekítsem ki a lányt, anélkül, hogy a nyakamba uszítaná a fél kocsmát.

- Oh, köszönöm - néztem magam elé a tányérra. Körülbelül úgy vizslattam a szendvicset utána mintha attól tartottam volna, hogy megmozdul. Persze nem ettől tartottam. Máshol lehet így lett volna...
- Jól - feleltem kicsit meghökkenve, mert körülbelül eddig szinte másról sem beszélgettünk. - Az én... nem is tudom mit mondjak erre, de... - most egy kicsit jól esik a sötétben lenni; ezt akartam mondani. Ekkor azonban már láttam is közeledni a nőt a szemem sarkából, és amúgy sem tudtam volna végig mondani.
- Tudod a látszat néha csal - fordultam végül a nő felé, ha már ennyire büszke nőiességre felsőbbik mutatóira. - Az én ruháim nem feltétlenül emelnek ki dolgokat úgy mint a tieid nem véletlenül. Vagy talán látványos megmérettetést szeretnél? - fojtottam vissza nevetésemet. - A férfiak itt biztos örülnének neki... - megvontam a vállam. - Nem tudom - feleltem neki. - Igazából azt sem tudom ki vagy...
Talán túl gonosz vicc volt, Matheusszal szemben is. Ezért egy kicsit elszégyelltem magam, de próbáltam nem mutatni. Majd ha lehet utána bocsánatot kérek tőle.

Most kicsit elvesztettem a szokásos határozottságomat, mert balhét sem akartam, de azt sem, hogy ez az akaratos nőszemély még megsérti Hotep-et, és elrontja a szép kis kirándulásunkat. Arról nem is beszélve, hogy igazságtalanul vádolgat. Na jó, van némi igaza, de nem Hotep-pel kapcsolatban!
- Állj le Rose! Ne akard kihúzni a gyufát! A lánynak csak megmutattam a várost és már viszem is vissza a Földre. Aztán, ha visszajöttem, akkor mindent megbeszélhetünk! – igyekeztem aránylag halkan nyugtatgatni, de sejtettem, hogy ez itt most nem lesz elég.
- IGEN! – kapott a lány által felvetett alkalmon. – Igen is akarom azt a megmérettetést! – villogtak eszelősen a szemei, ami azt bizonyította, hogy már többet ivott a kelleténél.
- NEM! – mondtam legalább olyan határozottan. – Itt nem lesz semmi ilyen! – ráztam meg a fejem. – Mi most elmegyünk, és mint mondtam majd vissza…..
- Most akarom! – ragadta meg Hotep kezét és rántotta magával, hogy a kocsma közepére penderítse. – Vetkőzz! – azzal már kezdte is tépkedni magáról a blúzt, meg a szoknyát.
- - Nehogy meg tedd- álltam fel, de ekkor egy fegyver kibiztosításának hangja ütötte meg a fülem. – Ülj csak le koma, mi most nézzük a műsort! – szólalt meg egy rekedtes hang mellettem és mikor hátra pillantottam egy vigyorgó, nagy darab munkást pillantottam meg, gondolom valami jól menő bányász lehetett.

Igen, azt hiszem tényleg elvetettem a sulykot. Egy rövid pillantást próbáltam vetni Matheusra bocsánat kérően.
Amikor viszont megragadta a nő a kezem egy ijesztő szikra villant a szememben. Ezt már nem tartottam jó viccnek. Nagyot sóhajtottam, és mivel nem vettem észre, mi folyik Matheus közelében, mondhatni nyugodt szívvel cselekedtem.
- Ezt még meg fogod köszönni - suttogtam magam elé, majd visszakézből tarkón vágtam a lányt úgy hogy összeesett. Közben még el is kaptam, utána, hogy ne essen akkorát, meg biztos lehessek benne, hogy úgy is marad.
A férfire vetettem egy pillantást, hogy akkor most mi legyen. Ismeri a lányt, és becsületére legyen mondva még tudja is a nevét. Talán haza kéne vinnünk...

Aztán olyan gyorsan peregtek az események, hogy követni is alig tudtam, már neki készültem, hogy jó képen nyomjam a fickót, aki volt olyan hülye, hogy egész a fejemhez nyomta a stukkerját, és így könnyen elértem, mind a fegyvert, mind a kezét, addigra Hotp úgy lecsapta Rose-t, hogy az egy nyekkenés nélkül hullott ….volna a földre, ha a lány még azt is nem sajnálja, hogy azt felnyalja, mert szépen óvatosan engedi le.
Én azonban már nem vagyok ilyen előzékeny, fordulásból ütöm el a pisztolyt és vele együtt a fickó kezét, majd egy pár percig meg is szorítom, míg egy kicsit elgyengül, de nem feltűnően.
Remélem ezzel el lesz egy darabig, és nem akar tovább szórakozni.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyünk. – intek a várakozó lánynak. – Rose-t meg majd hazafuvarozzák a haverjai. – intek a másik sarokban sugdolózók felé, akik hála az égnek most úgy néz ki nem akarnak beszállni
A pulthoz megyek és leteszek pár dollárt, amjd ,a Hotep is jön elindulunk a hajó felé.
- - Remélem nem lesz több meglepetés és bocsánat, hogy ez miattam alakult így. – mondom kicsit zavartam Hotepnak.

Azt hiszem legközelebb jobban kell figyelnem a környezetemre.
- Ó, oké... - mondtam bizonytalanul. Azért egy kicsit aggódtam a lányért, hogy így eszméletlenül ott hagyom magára. De nem akartam ezen fenn akadni. Ha nekünk mennünk kellett, akkor nekünk mennünk kellett. Gyorsan Matheus után ugrottam.
Mikor már kissé eltávolodtunk a helytől, Matheusra néztem.
- Nem, az én hibám volt - néztem rá bűntudatosan. - Rossz vicc volt részemről. Nem kellett volna... heccelnem a lányt. Sajnálom.
Akkor jó szórakozásnak tűnt, hát ezek után egyértelműen nem volt az.
- Inkább kimentenem kellett volna téged, mint sem... ezt - őrlődtem még egy kicsit tovább a dolgon. Szerencsére nagyobb baj nem történt.

Mikor meghallottam, hogy magát okolja a történtekért teljesen elképedtem és gyorsan igyekeztem meggyőzni, hogy ehhez neki semmi köze.
- Persze, hogy nem a te hibád volt Hotep! - simítottam végig a kezén önkéntelenül is. - Ha már valakinek a hibája volt, akkor az enyém inkább, hiszen az én ex szerelmem esett nekünk, de tényleg nem számítottam rá, hogy ott lesz és főleg, hogy ennyire kiakad. Biztos kicsit többet gurított le a torkán ettől lett ennyire.....hmmm....közönséges. Remélem, nem bántott meg nagyon és ez nem rontja el az élményt, amiért ideutaztál. - kérdeztem tőle bűnbánóan. - Ha akarod, persze még maradhatunk, de te döntesz, hogy mikor menjünk, persze ha egyáltalán menni akarsz. - mosolyogtam rá kedvesen, hgy elűzzem az előbbi rossz érzéseket.

Matheusra néztem ahogy hozzám ért. Kedves volt tőle, hogy az egészet magára vállalta, de én tényleg olajat öntöttem a tűzre.
- Hát én sem segítettem a helyzeten... Azt pedig hogy őt mivel bántottad meg, avagy mivel nem az én dolgom. Bár azért el tudom képzelni a helyzetet... de hidd el láttam én ennél... a kis közjátéknál durvábbakat. Úgyhogy nem kell emiatt aggódnod... csődör - somolyogtam, és reméltem hogy nem rontottam jelenleg a helyzet hangulatán.
Nagyot sóhajtottam, és próbáltam elfelejteni az ebbéli aggályaimat.
- Igen Matheus, visszamegyek már mondtam. Hidd el nekem, nem olyan szörnyű dolog az - mosolyodtam el kedvesen. Most már hiába tagadta, kezdett tényleg olyan érzésem lenni, hogy marasztalni akar.- Ami nem jelenti azt, hogy örökre eltűnnék, és remélhetőleg azt sem mindenképpen, hogy soha többet ki se tenném a lábam, legalább egy hasonló kiruccanás erejéig...

Látszott, hogy azért nem sikerült teljesen feloldanom a bűntudatát, pedig aztán tényleg ő nem követett el semmit, sőt, nagyon is frappánsul oldotta meg a dolgot, hiszen ki tudja mi lett volna, ha Rose még jobba feltüzeli a bent lévőket a szokatlan sztriptizével.
Mikor Hotep visszamondta exem szavait, ami az ágybani teljesítményemre utalt, teljesen zavarba jöttem, mert valahogy eddig el nem tudtam képzelni, hogy a képzeletemben egy kicsit olyan papnőnek titulált lány, említi majd meg mellettem.
- Óhhh! Tényleg nem kell komolyan venni azt az eszementet. – intettem kicsit talán még bele is vörösödve a dologba. – Csak meg akart sérteni, azért vagdalkozott ilyenekkel.
Kimondottan örültem, hogy aztán másfelé terelődött a szó ezek után.
- Elhiszem, ha te mondod. – bólintottam a visszatérésére vonatkozó szavaira. – Hiszen egész életedet ott élted le, azt a helyet ismered minden rossz és jó dolgával együtt. Ez olyan, mint, hogy nekem is hiába ajánlanának szuperebb hajót az enyémnél, nem kellene, mert már hozzám nőtt, minden hibájával együtt. – néztem rá megértően. – De mint mondtam, ha a Földön járok, bármikor megkereshetsz és én szívesen viszlek pár kört, ahová csak szeretnéd. Azt hiszem nagyon megkedveltelek és mindig lesz számodra egy helyem a hajón. – tettem még hozzá gyorsan, miközben már a kikötőbe értünk.

Hihetetlenül váratlanul ért, hogy így zavarba jött csipkelődő szavaimra. Igazából innentől egészen érdeklődve figyeltem azt a pillanatnyi szótlanságot, majd az elpiruló arcát, amire szintén nem számítottam volna. Viszont annál szimpatikusabbá tette, szinte kifejezetten aranyos volt így látni.
A következő szavaira meg talán még inkább elmosolyodtam.
- Ez igazán kedves tőled. Igazából én is remélem ha legközelebb arra jársz összefutunk. Ami azt illeti van is egy kommunikátorom, csak hát eddig nem túl sokszor kellett használnom. Én csak az aktuális rejtek helyemen tudnék fel ajánlani egy helyet nejed, de nem hiszem, hogy valamikor szükséged lenne rá...
- Matheus - tettem hozzá mielőtt felléptem a hajóra, megállva kicsit előtte - én eddig úgy látom, hogy a ka amivel születtél alapvetően jó. Ne becsüld ezt annyira le.
Még egyszer visszapillantottam a városra mielőtt indultunk volna. Próbáltam megjegyezni a pillanatot, és elraktározni az emlékeim között későbbre, mielőtt búcsút mondtam volna neki.

Nagyon megörültem mikor meghallottam, hogy van kommunikátora, bár nem okozott volna különösebb gondot adni neki egyet, csak azt nem tudtam, hogy használ-e ilyet, vagy egyáltalán akar-e egyet. De így megoldódott a problémám, amit az okozott volna, hogy hogyan is futunk mi össze, ha nem tudja, mikor tartózkodom a Földön.
- Ez nagyon jó! – adtam hangot is ennek. – Akkor tudlak értesíteni, ha a Földön akad dolgom és, ha a közelben vagy, vagy van kedved egy újabb kiruccanásra, akkor állok rendelkezésedre. – vigyorgok a lányra, miközben kinyitom a zsilipet, hogy felsétálhassunk a hajóra. – És tényleg nem hiszem, hogy igénybe venném a felajánlásodat, de – itt felemeltem a kezem, - nem azért mert úgy gondolom nem lenne megfelelő, hiszen én sem ebbe születtem, hanem mert nem tartózkodok sokáig a földi kikötőben, csak, amíg nagyon muszáj. – fejezem be határozottan.
Meglepődve pislogok rá, mikor valami „ka”-ról beszél, bár sejtem, hogy ez most valamiféle dicséret akar lenni.
- Köszönöm, de az úton azért majd magyarázd el, hogy mi is az a „ka”. – nevetek fel, majd intek neki, hogy foglalja el a helyét, én meg engedélyt kérek a felszállásra.

//irány a Föld //

- Sejtettem - feleltem. - Meg azért is, mert a hajód alkalmasabb is erre... ha már ott kéne elbújnod ahol nekem, akkor lehet az nem túl sok jót jelentene.
Közben már kezdtem úgy érezni, hogy talán sikerült ettől a helytől elbúcsúznom egyenlőre. Azonban az hogy kinevetett egészen furcsán érintett. Én komolyan mondtam amit mondtam, mégis így kicsit olyan volt mintha félvállról vette volna. Persze hogy nem értette a szót az valamennyit megmagyarázott, de...
- Ó... nos a ka... legjobban talán úgy lehet mondani, hogy az a része a lelkednek amivel együtt születsz és sosem változik - magyaráztam el gyorsan, aztán pedig csendben maradtam. Valahogy furcsán éreztem most magam.
Leültem a helyemre közben, ahol idefelé is utaztam és bekötöttem magam. Igazából most ismét eléggé fáradt voltam, vagy még mindig, de nem akartam valami olyasmivel elcsapni a végét, hogy elvonulok a múltkor felajánlott kabinba aludni. Azt ráérek majd ha haza értem.

New London - Külváros - Űrkikötő

Nekem nagyon kellett most egy telepata, aki ki tudja szedni annak a kőagyú nyomozónak a fejéből, ami engem érdekel. Persze azt mondtam, neki, hogy van hozzá emberem és valamelyest igazat is mondtam, de sajnos a kislány 8 éves volt és még nagyon gyakorlatlan, így ezt nem bízhattam rá.
Kellett szereznem egy másikat méghozzá gyorsan. Aztán, megint csak szerencsém volt, mert az egyik srác ismert a Földön valakit, akinek meg volt egy ismerőse az Egyetemen, aki tudott egy fiúról, akinek volt ilyen képessége, de hát sajnos ez nem a Marson volt, ahol hamar levadásztuk volna.
Törtem a fejem, hogy mi legyen, és végül kaján vigyor kúszott a képemre az ötlettől és nekiálltam a kommunikátorral pötyögni.
És most itt ülök és várom, hogy belibbenjen az áldozatom Luke Darrow. Persze megkértem Arkangyalt, hogy üljön a szomszéd asztalhoz és az ő leírását adtam meg, így a srác hozzá fog menni, ha remélhetőleg eljön.
Most már bármelyik percben várható, hogy befusson a hősszerelmes.

-Vak randi? - Fakad ki Luke egyik haverja...na jó, egyetlen haverja, ki elkísérte őt a Marsra. - Ez de gáz...
-Nos, ez is több, mint amit az utóbbi hat hónapban fel tudok mutatni...és az a másik sem sikerült valami jól fél éve.
-Na igen, gyakrabban kéne kimozdulnod.
Valóban, Luke nem valami gyakran hagyja el koli szobájának biztonságos, poszterekkel kiplakátolt falait, s most is csak azért tette, mert nyert 2 jegyet kedvenc bandája koncertjére. Alapjáraton a koncertekért sincs oda természetesen, de úgy érezte, a páholy talán elég magasan lesz ahhoz, hogy ne zavarjon be a többi ember, és a zenére tudjon figyelni, az elviselhetetlen migrén helyett. A terv bejött, de most már ideje lenne vissza indulni a földre, csak épp...
-Még jól is elsülhet a dolog.
Zsebéből előkotor egy apró, átlátszó kockát, valami fehér gömbbel a közepében, és megnyomja kissé, mire egy hatalmas, gyönyörű, félig áttetsző virág hologrammja kezd el pörögni fölötte, mely fokozatosan változtatja szirmai színárnyalatát, és színét is.
-Gondolod tetszeni fog neki?
-Hát, elég giccses....biztos ne maradjak?
-Ne, menj csak. Mi a legrosszabb ami történhet? Elrabolnak a forradalmár haverjai?

A kocsmába érve ezt már annyira nem találja viccesnek. Bármennyire is próbál küzdeni ellene, telepataként nem tudja nem észrevenni, mennyire más ez a világ, mint a föld, és milyen sok a felgyülemlett feszültség a népben. A lányt akit keres egy félreeső bokszban pillantja meg, és ez máris szimpatikussá teszi őt a számára, hisz így kiérhet a többi vendég hatósugarából.
-Szia, biztos te vagy Christine. - Köszön rá a kellemes arcú, vörös hajú lányra mosolyogva. - Én lennék Luke, örülök, hogy végre élőben is találk...
Amennyiben a lány olyasmire gondol, amiben szerepel valamilyen formában az, hogy "átverés", itt Luke-nak elakad a szava, és gyanakodva néz körbe, szemeivel a vészkijárat, vagy legalább egy ablak után kutatva.
~Francba! Tudtam,hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!~

Mikor végre megjelent a srác, aki nagy elveszetten toporgott egy pár percig az ajtóban, már tudtam, hogy megjött a vendégünk és azt is, hogy talán nem is lesz olyan nehéz dolgom vele. Nem tűnt annak a nagyon határozott egyéniségnek, akinek nem lehet lyukat beszélni a hasába, vagy pár kiskutyaszemű, rossz sorsú kölyökkel a lelkére hatni.
Azt is tudtam azonban, hogy ha tényleg az, akinek mondják, akkor szinte azonnal le fogunk bukni, hiszen egyikünknek sincs túl nagy gyakorlata benne, hogy eltitkolja a gondolatait.
Aztán ez be is következett, hiszen ahogy illedelmesen ráköszönt a szendén mosolygó Arkangyalra, már szinte azonnal elharapta a szót és rémült tekintettel keresett valami menekülési útvonalat.
Azt legalább azonnal leszűrtem, hogy nem hülye gyerek és gyorsan kapcsol, de ez már nem segített rajta, mert már a háta mögött álltam és csendesen szóltam a fülébe.
- Nem kell pánikolni Like fiú, nem eszünk meg. Csüccs le a lány mellé és beszélgessünk.
Azzal, ha leült a helyettesem mellé, én is mellé ültem, így közrefogva őt. Azért nem szerettem volna, ha idő előtt megpattan.
- Tényleg nem kell betojni, csak szeretnénk neked egy üzletet ajánlani, amivel segíthetnél pár szegény kölykön és még keresnél is pár száz dolcsit. – vágok bele rögtön, hogy megnyugodjon egy kicsit.

Luke agya néha nagyon furcsán tud működni, amikor eluralkodik rajta a pánik. Most például valamiért az a lány jut eszébe, akivel egy hónapja találkozott, megnéztek együtt egy filmet, aztán pedig mind a ketten futólépésben az ellenkező irányban távoztak. Nem volt valami sikeres randi, de egyszerre szinte már hiányzik neki az a csaj...olyan kedves volt, édesen nevetett a film azon részein, amiket ő nem talált viccesnek, és nem próbálta belekeverni semmi stiklibe...
-Like boy? Ennyit azért nem lógok Facebook-on... - Jegyzi meg, miközben helyet foglal, s szándékosan kerüli a szemkontaktust mindkét alakkal.
-Kedves tőletek, de ha pénz kell, majd beállok pizzafutárnak a Földön, mellesleg...
Pislog egyet, és most már Paul felé fordul.
-Te...nem tudom, ki ültetett fel ennyire, de én vagyok a kozmosz legbénább telepatája. Az utca végi hamiskártyás is jobb nálam. De most komolyan, léteznek olyanok is, akik képesek megkedveltetni VELEM a Star Wars-t negyed órára...mi a fenét akarsz pont tőlem?

Annak ellenére, hogy nem teszik a srácnak a felállás és nagyon az együttműködésre sem hajlik, legalábbis a pénz ezek szerint nem motiválja, azt legalább már nem titkolja, hogy kicsoda és azt is kiolvasta a fejükből, hogy, mint telepatára van szükségük. Igaz ezt nem volt nehéz telepátia nélkül sem kitalálni, mert más miatt mi a frásznak csábított volna ide valaki is, egy teljesen sablonos fickót. Hát nem e két szép szeméért, habár lehet, hogy Arkangyalnak bejön, mert mosolyogva pislog erre a Luke gyerekre.
- Hogy miért téged, ez most mellékes, de téged értünk el a leghamarabb és nagyon nem dolgoztattál meg minket az idecsalásoddal sem. De most inkább elmondok egy-két dolgot, ami miatt kéne a segítséged, és tudom, hogy a képességed meg van ahhoz, amit szeretnék.
Ha ezt ingyen akarod megtenni a te dolgod. – vontam meg a vállam.
- Szóval volt egy robbantás a területemen és ezt már eleve piszkálja a csőröm, de mivel másnak is, és engem bízott meg a robbantás kiötlőjének kiderítésével, így már elég nagy érdekem fűződik hozzá, hogy ez kiderüljön. A robbantót már megtaláltuk, de valamilyen rejtélyes okból, a lepukkant zsarunak nem kell a pénz, de nagyon titkolja a megbízóját. Semmi különöset nem kérek tőled, csak azt, hogy ezt olvasd ki a fejéből. – teszem a vállára a kezem barátságosan. – Ugye, nem nagy kérés, és ezért én nagyon hálás leszek neked, jövök neked eggyel, ami azért nem rossz, ha a Marson lenne valami dolgod. – biztatom vigyorogva.