Bokszok/Asztalok

Igény szerint 4-6 fős asztalok, illetve bokszok.

Az old Bill-ben ma nagy a nyüzsgés...hihetetlenül nagy. Ez jó hír a hely tulajának, egy olyan alaknak mint Maverick viszont már kevésbé, ezért úgy dönt, most az egyszer elviseli a színvonalasabb, volt kollégáktól nyüzsgő másik közeli lélekvesztőt, hogy beszerezze napi betevő semmittevéssel egybekötött ivászatát. A helyben végül kellemesen csalódik, egyik rendfenntartó sem ismeri fel őt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem ismerné fel, neki igazából mindegy. 3 üveg sör társaságában a kocsma legsötétebb sarkában telepedik le, s miután a boxba leülteti íját, és nyilait, hozzálát a barna arany elfogyasztásához. Szokás szerint megint sikerült kifognia azt a helyet, ami annyira félreeső, hogy még megvilágítani sem volt kedve a tulajnak rendesen, ezért aztán sanszos, hogy sem fogja senki sem megzavarni nyugalmát.

Miután felraktam Lyent a hajójára, majd letudtam egy fárasztó szolgálatot utána, úgy éreztem, hogy nagyon rám fér, hogy a kutyaharapást szőrével elvet vallva, gyógyítgassam magam, mert a fejfájásom csak egyre erősödött. Bár nem emlékeztem rá, hogy kevertük volna-e az italokat, de ezek után valószínű volt.
Viszont most inkább a sört választottam, mi reméltem, hogy enyhíti a tüneteket, de nem is üt ki úgy, mint a whisky.
Mivel a pult mellett minden hely foglalt volt és még az a kevés fény is bántotta a szeme, ami megvilágította a helyet, egy sötét sarkot kerestem, amit becélozva meg is találtam, ám mikor már lendületben voltam, hogy leüljek, akkor láttam meg, hogy a sarokban ül valaki.
- Bocs, haver - mert annyit sikerült kivennem, hogy férfi az illető, - nem akarok zavarni, de nem nagyon van máshol ilyen csendes hely.

Két korty közt egy feltűnően egonizáló alakra lesz figyelmes, ki józanodásának abban a szakaszában van, amikor már talán fel is fogja, hogy kissé szédelegve mozog. Fél szemét a fickón tartja, mialatt kiissza az első üveg sör maradékát, arra pedig, hogy hozzá beszélnek, nem reagál semmilyen módon eleinte. Mikor az utolsó csepp is kiürült, már csak némi hab kapaszkodik az üveg oldalához, leteszi azt az asztal szélére, s anélkül, hogy a beszélgetőpartnerére nézne, csak úgy előre a három üvegnek kiböki.
-Ja, és hála neked, most már itt sincs.
Hangjában nem érezhető semmi ellenségeskedés, vagy ellenszenv, ezek ugyanis olyan érzések, amikhez az kéne, hogy egyáltalán rábagózzon arra, mi történik körülötte, s egy ideje ez már nem az erőssége, hacsak nem akarja valaki vele eltöretni pár csontját. Többet nem szól Jimmy-hez, de ha marad, pár perc múlva azért felé fordítja fejét, szokásos életvidám arckifejezését mutatva neki, és a "mit akarsz még?" tekintetét.

Persze nem vártam, hogy örömében a nyakamba ugrik, hiszen valószínűleg ugyan az a szándék vezette őt is, hogy ide húzódott, mint engem, de azért erre a felettébb bunkó válaszra sem számítottam, amire kissé felszaladt a szemöldököm és erősen azon kezdtem gondolkozni, hogy ez a hely valamiért nem kedvel engem. A múltkor Vincent volt az, aki nem bírt magával és belém akart kötni, most meg ez a mogorva alak, akinek még az arcát sem látom rendesen, hogy, ha kihoz a sodromból, akkor bemossak neki egyet. Ma úgy is olyan fene nagy kedvem van!
- Hát elég tágas ez a bolygó és a kupolán kívül még zavarni sem zavar senki, talán ott jól éreznéd magad haver. – vetem oda én is végül, majd ezek után nem törődve vele, hogy teszik-e neki vagy sem, letelepedtem és fikszírozni kezdtem, hátha megunja.
Pár perc elteltével azért csak sikerült elérnem, hogy rám nézzen, habár abba az unott tekintetbe, még egy droggal feltúrbózott hobó is belefulladt volna.
- Kösz, jól érzem magam! – válaszoltam a ki nem mondott kérdésre fülig érő szájjal, majd meghúztam az üveget én is. – És te? „Jól vagyok, kösz, csak kicsit kemény otthon az asszony és ezért itt rontom a többiek kedvét” – játszottam el a saját szerepét is kissé vékonyabb hangon elmondott válasszal. – Nem mondod? Akkor siess haza nyuszifül. – intettem az üveggel, aztán és is a kocsma többi vendégét kezdtem figyelni, mint ő az előbb.

A felettébb szellemes hangutánzó számra a szemeit forgatja, ami tőle már kimondottan heves reakciónak számít, azonban nem lép fel erőszakosan a férfival szemben. Egy pillanatra mondjuk maga mellé sandít az íjra, s mintha fontolgatna is valamit, de aztán meggondolja magát, és inkább csak iszik egyet.
-Sosem nősültem meg - veti oda, szokás szerint nem törődve vele, hogy ki hallja és ki nem, ám erre ráfázik, mert az egyik "kedves ismerőse" a rendfenntartóktól mosolyogva biccent felé, ő pedig felemeli a sörét, mert rádöbbent, hogy így szabadulhat meg tőlük a leggyorsabban.
-De nem azért, mert bajom van a nőkkel, szóval ha ismerkedni akarsz, nem érdekel.
~Azt hiszem megvan, miért nem járok ide sűrűbben.~
Csak úgy a fedetlen ujjával leszedi a kupakot második söréről, és halál nyugodtan kortyolgatni kezdi. Mikor ezt is befejezi, a harmadik sörét hátrahagyja, s csak a fegyverét kapja magára, aztán némán távozik az asztaltól. Pár percig nem zavarja senki Jimmy-t, de aztán odalép hozzá a pincér.
-Hozhatok egy ötödik üveg sört is uram? - Kérdi, aztán ha a férfi értetlenül nézne rá. - az előző úr azt mondta, maga meghívta.

Úgy látszik sikerült valamilyen érzelmet és reakciót kicsiholnom ebből az androidból, bár lehet, hogy tényleg az, ez még csak most jutott eszembe.
De mikor megszólalt, végül elvetettem ezt az ötletemet és szélesen rávigyorodtam, ami kissé lelohadt az arcomtól, amikor azt pedzegette, hogy talán homokos lennék és őt néztem ki hozzá magamnak.
- Hát ilyen fene nagy modorral nem csodálom, hogy még a férfiaknak sem kellesz. – nézek rá provokálóan, de még erre sem veszi a lapot, csak lehajtja az utolsó üveg sörét és összeszedve a cókmókját elhúz a búsba, amit meg is érték. Egy ilyen seggfej ne rontsa itt a levegőt, bár az, hogy fegyvert hord magánál, már megérne egy misét, és ha nagyon kiakasztott volna, akkor ez már jó alap lenne, hogy sittre vágjam egy-két napra.
Aztán, mikor a pincér odaállít azzal a rossz dumával, hogy az a szemét a nyakamba varrta a fogyasztását, már meg is találtam ezt a jó indokot, és levágva pár dolcsit az asztalra, a fickó után eredtem, és az utcán pár méterrel a kocsmától utol is értem.
- Ugye nem képzelted, hogy megúszod ezt a kis mókát? Van fegyverviselési engedélyed haver? Mert szeretném látni! – húztam elő a pólóm alól a plecsnimet.

Ahogy az utcán bandukol, és már fel sem veszi, hogy előtte valamiért mindig megnyílik az emberek folyama, egyszerre beéri őt a tulok, aki már a kocsmában is csak a bajt kereste magának. Unottan fordul meg, ám a következő szavak egyszerre érzelmet varázsolnak az arcára. Úgy néz rá, mint azokra a fickókra tenné, akik még ma, 3002-ben is váltig állítják, hogy az ember sosem járt a holdon, és csak egy átverés az egész.
-Miért, látsz nálam fegyvert? - Kérdi, s fokozatosan győzi le a testében méregként szétáradó döbbenetet, hogy helyét megint az édes apátia vegye át. - Vagy a pásztoríjamat nézted annak? Ez csak családi örökség, és tudtommal nem engedélyköteles.
Mondjuk, volt rendfenntartóként meglepően keveset tud a törvényről, szóval ez még nem jelent semmit, de tényleg meglepődne, hogy valakinek eszébe jutott ez a játékszer ellen is törvényt kiírni, hisz az utóbbi 1000 évben tényleg csak a különleges egységek használják. Meg ő...

A fickó eddig nagyjából érzelemmentes arcán most egyszerre többféle érzelemhullám is átszaladt, az unalomtól kezdve a bosszúságon át a csodálkozásig, ahogy türelmesen vártam, hogy eleget tegyen a kérésemnek és elővarázsolja az engedélyét.
Mondjuk ez a türelem egészen addig tartott, míg el nem kezdte bizonygatni, hogy ez tulajdonképpen nem is egy fegyver, én látom rosszul, hanem egy rokkantakat a járásban segítő célszerszám, vagy valami hasonló, és, hogy persze én vagyok a hülye, hogy erre még engedélyt is akarok kérni!
- Hát haver, egy kicsit elavultak az információid, és, ha csak nem a tizenhetedik századból sikerült időugrással ide teleportálnod, akkor bizony erről a kis családi örökségről kell lennie papírodnak. – vontam meg a vállam, de most már biztos voltam benne, hogy megfogtam a srácot. – Szóval, ha nincs rá engedélyed, akkor egyrészt elkobzom, másrészt mély sajnálatomra, de jogtalan fegyverviselésért le kell, hogy csukassalak. – vigyorogtam a képébe és kezdtem előhalászni a bilincset, de közben azért a fegyverem közelében tartottam a kezem, mert éltem a gyanúperrel, hogy nem fogja ezt olyan könnyen lenyelni.

Még egyszer megnézi magának azt a plecsnit, majd megrázza a fejét, és a zsebébe nyúl, ujjaival enyhén érintve az övén lógó egyik bowie kést.
-Mondtam már, ez nem fegyver, pásztor íj. Ha az egyik birka elkóborol, az őseim ezzel lőtték le. Na mindegy...
Közben a zsebében kotorászva végre megtalálja az iratait, és átnyújtja őket a férfinak, ha már ennyire látni szeretné őket. bármilyen meglepő, ne tölti el kárörömmel, bármilyen arcot is vág Jimmy, amikor meglátja, hogy van engedélye minden legálisan beszerezhető fegyverre, és annak viselésére, hisz amikor csatlakozott a rendfenntartókhoz, ezeket mind hozzávágták a biztonság kedvéért. A listában szerepel többek közt a legtöbb sorozatvető, sima kézi fegyver, távolra hordó gyorsító puska, lángszóró, Katana, antik gépfegyverek, s még az a pisztoly is, ami oly népszerű a rendfentartóknál, hogy a legtöbb azt veszi magának. Íjra viszont tényleg nincs engedélye...
-Máskor ha olvasni akarsz, inkább könyvtárba menj - tanácsolja kedvesen, s a kezét nyújtja az igazolványokért. - Mellesleg, bármelyik félőrült kaphat magának ma hajót, ágyúkkal felszerelve, és téged tényleg a pásztoríjam zavar?
Ha visszakapja az igazolványt, zsebre vágja, aztán kérdőn néz a rend őrére.
-Még valami? A személyimet nem akarod megnézni, elmúltam-e 21?

Bár, ha azt mondom nem csalódtam, hogy mégis csak előhalászta a papírjait és abban aztán volt mindenféle engedély, ami szem-szájnak ingere, akkor nem mondanék igazat, de ahogy a végére értem a listának, ami csak éppen egy őrnaszád ágyújának a kezelésére nem jogosította fel, akkor azért más újból vigyor ült a képemen.
- Nekem ezek is teljesen megfeleltek.
Azzal szépen zsebre raktam a papírjait és ismét a bilincset lóbáltam meg a szeme előtt.
- Azt hihetném, hogy valami kiugrott rendfenntartó lennél, mert csak azoknak van errefelé ennyi engedélye és ráadásul nem rémlik a képed, így nagy az esélye, hogy igazam van. És a személyidre ezek után max. az ügyeletes lesz kíváncsi, aki felveszi az adataidat majd, mielőtt bedug egy zárkába. - lépek kicsit közelebb, hogy majd elkapjam. - Tudod, az összes szaros papíroddal kitörölheted, hiszen egy olyan fegyvert sem látok nálad, viszont, ami itt van a szemem előtt, arra nincs, ismétlem nincs engedélyed! Szóval jössz szép szóval, vagy vigyelek be?

Már az sem dobja fel különösebben, hogy a fickó csak úgy zsebre vágja a papírjait, amiket féltve őrizget már hosszú évek óta valamelyik nadrágja zsebében - ezek szerint ebben - ám szokás szerint ettől még egyetlen arcizma sem rendül meg. A bilincs lóbálása sem hatja meg különösebben, hisz bár jól bírja a piát, és pontosan tudja hol a határ, azt is tudja, hogy inni csak úgy van értelme, ha annál többet önt magába, így nem egyszer ébredt már rács mögött. Azonban az íjának elkobzása meglepően rosszul érinti, s ha csak megpróbál hozzáérni a hekus, elkapja a férfi karját, a másik kezével pedig kést ránt.
-Azt mondtam ne érj hozzá! - Szól rá keményen, és más lendül is a borotvaéles penge átvágva a férfi nadrágját, övét, és a zsebét, hogy kiessenek belőle az igazolványok. Arról nem tud, hogy nem lenne képes megsebezni őt, így nagyon ügyel rá, hogy ne vágjon a bőrébe. Egy másodperc műbe az egész, és a cucca a kezében van, Jimmy nadrágja a térdeinél, ő pedig rohanni kezd előle, mert tényleg nem szeretné bántani, ha nem muszáj, a haverjaival pedig már tuti nem bírna.

Egy darabig látszott az arcán, hogy töprengésbe merült, ami – hosszú idők tapasztalata alapján - már jelezte nekem, hogy nem fog ez a letartóztatás olyan simán menni, mint ahogy vártam. De igazán talán nem is ezt vártam, hanem reménykedtem, hogy ellenáll és akkor bemoshatok abba a semmitmondó képébe egyet.
Azonban, a villámgyors mozdulataira még sem készültem fel, mert olyan pillanatok alatt változott meg a lajhár mozgása, hogy sikerült neki elkapnia a karomat és kést rántani, míg én a fegyveremért nyúltam volna, addigra már el is vágta a nadrágom derékrészét az övemmel együtt, sőt még a zsebemen is ejtett egy vágást, így az iratai a földre hullottak, a lecsúszott nadrágommal együtt.
A szégyentől az arcomba szaladt a vér, bár éppen senki nem járt az utcán, így nem volt tanúja a dolognak, azért nem volt egy mámorító érzés.
Így aztán nem is akadályoztam meg, hogy elszaladjon, hanem azonnal visszarántottam a helyére a ruhadarabot és az övet eldobva nadrág derékrészét a késemmel elől 10-10 centin felhasítva egy kötőt alakítottam ki, hogy megtudjam kötni.
Nem tartott pár percnél tovább és már rohantam is arra, amerre eltűnni láttam, de ekkor már a kezemben volt a lézerpisztolyom, de egyelőre még kábításra állítva.
~ Nem fogsz meglógni előlem, te szemét kis csótány! ~ füstölögtem magamban, miközben elég csúnya dolgokat képzeltem tenni a fickóval, ha a kezembe kerül.

Menekülés közben hátra pillantgat, hogy biztos lehessen benne, a manus megunta végre a banánt, s eleinte úgy tűnik, vette a lapot, és felcsap inkább szabónak - van még mit tanulnia az esztétikáról, de istenem, egy szál késsel cérna nélkül neki sem menne jobban - ám egy újabb pillantás arra utal, hogy mégsem szabadul tőle, és...
~Na, ahhoz a sz*rhoz bezzeg van engedélyem!~
Futásnak ered, egy szűkebb utcába, aztán egyenesen a szemközti falnak rohan, ahonnan visszarúgja magát, és vérül elkapja az egyik magasabbik ablak párkányát, onnan pedig visszarúgja magát oda, ahonnan eredetileg ugrott fel, csak magasabbra. Végre elkapja a háztető szélét, és felrántja magát, hogy élvezhessen egy kis magaslati levegőt, még ha csak az első emeletre is került így. Itt meghúzza magát, úgy figyeli fedezékből üldözőjét, hátha most nem veszi észre, és tovább megy. Ugyanakkor, kezdi érezni, hogy ez hiú ábránd, ezért elővesz egy nyilat, s felkészül, hogy kilője azt.
~Menj tovább.~

Nagyon remélem, hogy sikerül utolérnem, mert nagyon bosszant, hogy így túljárt az eszemen, de attól azért nagyon is óvakodtam, hogy segítséget hívjak az elfogásához, mert akkor hónapokig rajtam röhögne az egész banda.
Tulajdonképpen, ha félre tudom tenni a mérgemet, akkor be kell látnom, hogy még szerencsém is volt, hogy nem akart igazán bántani, csak, ahogy elnézem, nem akarja egy cellában tölteni a hetét, hiszen még csak egy karcolást sem ejtett rajtam, pedig az a kés igen csak éles jószág volt és a fickó tudott is bánni vele. Azt meg nem tudhatta, hogy nagyon ártani sem tudott volna vele nekem.
De most már engem is hajtott a makacsság, hogy azért is megmutassam neki, én leszek a nyerő, így mindent beleadtam, hogy elcsípjem.
Ahogy azonban befordultam a sarkon, egy üres sikátor tárult a szemem elé, és ez megtorpanásra késztetett.
~ Ilyen gyorsan nem érhetett a végére! ~ pillantottam a hosszú utcán végig. ~ Akkor viszont elrejtőzött valahol! ~
És mivel még egy szemetes konténer sem árválkodott, ahol lent elbújhatott volna, így csak felfelé mehetett. Ezért a tűzlétrákat és a tetőket kezdtem el figyelni.
Mivel elsőnek nem láttam mozgást, így találomra húztam le egy tűzlétrát, hogy felmászva onnan nézzek körül.

Túl egyszerű lett volna persze, ha csak úgy békén hagyja, de szerencsére legalább hatodik érzéke nincs, vagy legalábbis nem centire pontos. Azt kitalálta, hogy felmászott valahova - nem is olyan ügyetlen ez a fazon - azt viszont már nem sejti, hogy neki nem kell tűzlétra általában az ilyen műveletekhez. A másik oldalról figyeli, kihúzott nyíllal, ahogy Jimmy mászik, mély levegőt vesz, és becélozza az övén lifegő fegyverét. Megvárja, amíg ahhoz a részhez ér a kopó, ahol meg kell állnia egy pillanatra, és lő, átlyukasztva a fegyvert.
~Remélem nem kapcsolta be, akkor ez nagyon fog fájni.~
A lövés után megragadja a lefolyó csövét, és azon kezd fölfelé mászni a következő, nagyobbik épület teteje felé, mint valami nagyra nőtt csupasz majom.
~Csak 2-3 emelet, addig remélem nem szakad le ez a vacak.~

Minden izmom ugrásra készen feszült meg és nagyon figyeltem, hogy nehogy meglepjen valahonnan, de ara nem számítottam, hogy rám fog lőni. Igaz, hogy csak a pisztolyomat találta el, de azt telibe trafálta. Dühösen mordultam fel és hajítottam el a használhatatlanná vált fegyvert, de ez csak még jobban ösztönzött rá, hogy elkapjam és most már azt is sejtettem, hogy honnan jött a lövés, így arra felé indultam, de most már óvatosabban, lehetőleg fedezékről fedezékre. Már meg is pillantottam, ahogy ő is feljebb igyekezett és ördögi mosolyra húzódott a szám, hiszen onnan már nem igazán lesz hová menekülni, csak lefelé.
- Egy idő után nem tudsz tovább futni előlem! – kiáltottam utána és még nagyobb iramot diktáltam. – Jobban járnál, ha önként feladnád magad. – győzködtem, de azért észben tartottam, hogy nála van az íj és nálam már csak a késem.
Megpróbáltam elé vágni, hogy az épület egy másik szakaszán érjek fel a tetőre, remélve, hogy ott meglephetem.

Erősen kételkedik benne, hogy ez a rendfenntartó szeretné azt látni, milyen, ha nem menekül tovább, ám egyenlőre van fontosabb dolga is. Ahogy macska ügyességgel mászik egyre feljebb, és feljebb, s tökéletesre csiszolt reflexei óramű pontossággal vezérlik őt, ahogy oldalra veti magát, és megkapaszkodik egy nyitott ablak párkányában, arra gondol: "Nem ittam eleget".
A nyitott ablakon bemászik, és a fiatal pár szentségelésével nem törődve már rohan is az ajtó felé, amiről kiderül, hogy valójában a szertér, vagy mi...legalábbis a folyosó helyett egy csomó robotseprűt talál benne, meg furcsa zöld üvegeket.
-Melyik a kijárat?! - Kérdi, cseppet hadarva, mire a magára takarót rántott férfi tovább ordibál vele, hogy mégis mit képzel.
-Bocs, átfogalmazom - szól halkat, aztán újabb nyilat tölt be, és a lakó torkára céloz. - Hol a kijárat?!
Amint megkutatják neki, már szalad is ki rajta, és egyenesen a lépcsőház felé rohan. A lift-et inkább kihagyja, valahogy sosem tudott megbízni abban a vertikálisan mozgó koporsóban.
~Na, kis szerencsével a tetőn fog keresni...~

Azonban hiába értem fel lihegve a végül a tetőre és rejtőztem el, hogy ha felér, akkor meglephessem, egyszerűen felszívódott.
Pár perc után óvatosan a tető széléhez mentem és lenéztem de, nem láttam senkit, csak egy fiatal lány sétált el pont alattam, akinek le is kiabáltam.
- Hé? Figyelj csak! Nem láttál elszaladni egy rövidhajó, nagydarab fickót, egy bazi nagy íjjal?
Először csak csodálkozva felnézett, majd megrázta a fejét és tovább indult.
Én meg bosszúsan könyvelhettem el, hogy a fickónak csak sikerült kicsúsznia a kezeim közül.
De, ami késik, az nem múlik és ha a városban marad, előbb-utóbb összefutunk még és akkor nem menekül.

//Köszönöm a játékot – még találkozunk //

Az egyik üzletből indultam vissza a kikötőbe, ahol végre, hosszas kutatás után sikerült beszereznem egy fontos alkatrészt, amire már régóta vadásztam és, amit most féltő gonddal dédelgettem a zsebemben, mert eléggé törékeny volt. Most éppen lepkét lehetett volna fogatni velem, hiszen ezzel megoldottam volna egy régóta nyomasztó műszaki problémát.
Vidáman lépkedtem tehát, hogy mielőbb visszaérjek és neki láthassak a szerelésnek, mikor fentről valaki kiáltását hallottam.
Mivel sehol nem volt senki, így kíváncsian néztem del a tető szélén álldogáló alakra, majd a meglepő kérdésére, ismét végig néztem a kihalt utcán.
- Hát, szerintem maga is olyan jól látja onnan, amit én is, hogy itt rajtam kívül nincs senki és nem is volt. – vontam meg a vállam, azzal már léptem is tovább, egészen addig, míg a sarok után bele nem szaladtam egy sietős nagydarab, rövid hajú férfiba, aki egy szép szál íjat cipelt.
A lendülettől a földre ültem és éreztem, ahogy valami reccsen a zsebemben.

Már maga előtt látja a szabadulás két kapuját, és szájában érzi a sör keserű ízét, amit őszintén remél, hogy kifizetett neki Jimmy, ha már átkergette a fél lakónegyeden, mikor az ajtón kilépve a semmiből kinő elég egy akadály, ő pedig fájdalom,de fellöki őt. Általában nem zavarná, ha az ilyen szemrevaló nők csak úgy a semmiből tűnének elő, sőt, ha nem is mutatná, örülne is neki, most azonban...
~Pont most kellett ide egy szemtanú! Na jó...~
Lehajol, mint a villám az ölébe kapja, és úgy rohan tovább szexi terhével, mintha nem is lenne súlya, s nem is törődik a nő méltatlankodásával, ha a fejéhez kapja. Pár utcával később, amikor már biztos benne, hogy a rendfenntartó nem akadhat nyomára leteszi a hölgyet, majd lágyan biccent felé.
-Bocs, sürgős ügyem volt. No...pá.
Azzal már menne is, ha hagyják...

A gyanús reccsenés hallatán a fejembe kezdett kúszni a vér, mert nagyon is el tudtam képzelni, hogy mi történt nehezen megszerzett portékámmal, de mielőtt még nyomatékosan - egy jobb egyenes kíséretében - hangot adtam volna a felháborodásomnak, hogy micsoda őstulkok járkálnak manapság az utcán, akik még egy tankot sem vennének észre, egyszerűen felnyalábolt ez a perverz nőrabló és futásnak eredt.
- Hé! Tegyél le te nagyon hülye! - ütöttem a mellkasát, karmoltam a kezeit, és rúgkapáltam veszettül, de olyan erősen szorított, hogy még levegőt is alig kaptam.
Már éppen azon gondolkoztam, hogy talán szabadjára kéne engednem a szaszkacsot és az majd leharapja ennek a diliházból szökött őrültnek a fejét, mikor végre letett. Megkönnyebbülten szusszantam, de azonnal magamhoz tértem, ahogy a távozás mezejére akart lépni, egy nyamvadt, és igen csak gyermeteg magyarázat odavetése után.
- Már bocs bunkókám, - kaptam utána és nyomtam a képébe a pisztolyomat, - de nem mész sehová, míg nem szerzel nekem egy ilyet. - emelem a szemei elé a kettétört alkatrészt. - És ajánlom, hogy hamar, mert fél éve kajtattam ez után is és nagyon morcos leszek, ha ma enélkül kéne visszatérnem a hajóra.
A hangom és a szemem villogása érzékeltetheti vele, hogy cseppet sem vagyok vicces kedvemben, sőt szívesen lelőttem volna már most is.

Egyre inkább az az érzése, hogy ez a mai nem az ő napja, mikor megérzi a nő finomnak nem mondható érintését a csuklóján, és meglátja, hogy egy fegyvert nyomnak a képébe.
~Honnan olyan ismerős ez?~
Kivételesen ellen tud állni a kísértésnek, hogy lesújtó pillantással illesse támadóját, helyette inkább a fegyvert vizsgálja meg, majd a nő másik kezében lévő apró, törött alkatrészt.
-Inkább lőj le - közli szűkszavúan, ugyanis felismeri nyomban mit mutatnak neki. Ez egy...izé, ami a plazmameghajtóba kell, hogy...és akkor megkérte Gary-t, hogy inkább a csajokról beszéljenek, mert ezt ezer év alatt sem fogja a fejébe verni, annak ellenére sem, hogy tényleg érdekli de őt, de na...
-Hidd el, szívesen segítenék - hazudja, bár igaz ami igaz, a nőben megvan minden, ami egy maga fajta férfit maradásra késztethetne: szép kerek arc, igéző szemek, feszes bőrruha, a szívére szegezett kézi halálsugár...
-Mellesleg, úgy nézek én ki, mint aki tudja, honnan szerezhetsz indukciós relét egy katonai űrhajóhoz? Bocs, őskövülethez...
Újra a fegyverre sandít, majd abba az irányba, ahonnan elszaladtak, és végül fáradtan sóhajt fel.
-A marslakók mindig is az idegeimre mentek...van nálad egy PC?

A férfi nem úgy nézett ki, mint aki összetojja magát rögtön a fegyveremtől és az én nagyon is fenyegető tekintetemtől, ami több halált ígért, mint a pisztolyom.
- Nagyon szívesen megteszem, mert azt te elképzelni sem tudod, hogy mit kerestem ezt a kis alkatrészt, míg itt sikerült megvennem. Erre jössz te és egy pillanat alatt romba döntöd a boldogságomat. – bólogattam és az ujjam megfeszült a ravaszon.
- És azt is elhiszem, hogy szívesen segítenél, hiszen senki nem szereti ha szétlövik, ha nem is a fejét – eresztem úgy egy méterrel lejjebb a lézerpisztoly csövét, - hanem annál számára értékesebb testrészét. Ezért nagyon ajánlatos, ha tudod, hogy hol szerezheted be……Mi? ….Micsoda? – hökkenek meg, hiszen tényleg felismerte, hogy mit tartok a kezemben. – És nem is őskövület! – fortyanok fel, ahogy ismét átveszi a csodálkozás érzését a harag. – Az egy nagyon szuper kis hajó! Úgy, hogy ne sértegesd, mert már így is csak egy hajszálon múlik, hogy nem húzom meg a ravaszt.
- PC? Mi az a PC? – nézek rá kérdőn és gyanakodva. – Egyébként nem hiszem, hogy van nálam, de kíváncsian várom, hogy hol fogsz nekem szerezni egy hasonló indukciós relét. – döntöm oldalra a fejem várakozóan, de most már kicsit reménykedve is. Hiszen jobban örülnék az alkatrésznek, mint egy nagydarab, eltüntetésre váró hullának.

-Még egy nő, aki nagyon szívesen lelőne. És még azt hittem, ma rossz napom van - jegyzi meg fintorogva, s kedélyét látszólag a nő meglepett képe sem dobja fel, bármilyen aranyos is az, ahogyan meglepetten pislog percekig.
-Nem, tényleg nem...a DC-6 még csak évtizedekkel ezelőtt lett kivonva a forgalomból.
~Szolgáltam is egye, a kis herceg előtt. Azt a koszfészket...~
Minden esetre cseppet már feszélyezi, hogy legérzékenyebb testrészére céloznak azzal a vacakkal, olyan közelről, hogy még a személyi védőpajzs sem segítene rajta. Mázli, hogy nem vett, pénzkidobás lett volna.
-Nézd, nagyon hízelgő, hogy ennyire maradásra akarsz bírni, tényleg, de nem akarok ismerkedni...
Ám ebben a pillanatban meglátja a távolban a rendfenntartót, ki kétséget kizáróan még mindig őt hajkurássza, s mivel nagyon nem szeretne lebukni, íját, és tegezét a nő háta mögé rejti, másik kezével pedig ezzel egy időben csuklón ragadja őt, és azzal együtt a fegyverét is a háta mögé feszíti, mintha épp szorosan megölelné őt, majd testével a falhoz nyomja Melissa-t, és ajkait a nő zárt ajkaihoz préseli, hogy ne tudjon segítséget hívni, meg legyen alibije, miért bújtak el a tömeg elől. Fél perccel később hátra tekint, s mivel csak a rendfenntartó hűlt helyét látja, elhúzódik a nőtől.
-A mamut osztályú csatahajók kísérővadászai ugyanilyen reléket használnak. Ha újat akarsz beszerezni, a holdra kell eljutnod, kis kenőpénzért adnak a gyárból...ha eleresztem a csuklód békén hagysz végre?