Jason lakosztály

Bólintottam.
- Nos igen, ráakadhatunk olyan jó szándékú egyénekre, akik hajlandóak segíteni...
Elképzeltem, mit szólna Paul Donovan, ha közölnénk vele, hogy a telepata gyerekeket a bandájából áttelepítjük a műholdra, iskolába járatjuk őket, és hasonlók. Nagy bevételtől esne el a telepatái nélkül, ebben biztos voltam. Ugyanakkor... Morganának igaza volt. A Mars valóban nem gyerekeknek való hely.
Amikor felállt, azt hittem, hogy újabb italt akar tölteni magának, esetleg nekem. Amikor végigsimított az a hajamon, elkerekedett a szemem, és ha épp ittam volna, egészen biztosan kiköpöm.
- Drágám... Azt hiszem, nem kéne többet innod. - mondtam - Azt kell, hogy mondjam, furcsán viselkedsz. Nincs ellenemre, félre ne érts... De szokatlan tőled ez a kendőzetlenség, kedvesem.

Kihívóan felkacagtam.
- Kedves, hogy aggódsz értem, de... felesleges. - az utolsó szót már csak a fülébe suttogtam, aztán a férfi elé léptem és leguggoltam hozzá. - Mondjuk úgy... Megvilágosodtam. És ebben neked nagy szereped volt. De ki vagyok én, hogy rád erőszakoljam magam. - emelkedtem meg kissé, és röviden megcsókoltam, majd szándékosan lassan az ajtóhoz léptem. - Ne felejtsd el, még tartozol egy vacsorával. - mosolyogtam elégedetten, háttal a férfinak.

Megborzongtam, ahogy suttogásának lehelete a fülemet cirógatta. Amikor pedig megcsókolt, annyira megdöbbentem, hogy először fel sem tűnt az idegen férfiarc, ami felmerült az elmémben, vagy amit kiloptam az övéből. Ki lehetett ez? Vagy csak valaki, akit az utcán láttam, és most az agyam valamiért kidobta? Lehetséges, de... Mit számít? Hisz megcsókolt! Akar engem!
De akkor... Akkor miért nem vagyok boldog? Persze, érzem a testem sürgetését, és kívánom a nőt... De valami mélyről jövő, ősösztöni hang valamiért ara int, hogy ne bízzak benne. Van ennek jelentősége? Foglalkoznom kéne vele? Most aligha...
Felálltam, utána eredtem és elkaptam a csuklóját.
- Várj! Én csak... Meglepődtem. De nem akarom, hogy elmenj. Vacsorázhatunk akár most is.
Magamhoz húztam, de meglepettem konstatáltam, hogy nem merem magam felé is fordítani, hogy megcsókoljam. Végül aztán mégis megtettem, és közben nevettem magamon... Mint egy kamaszfiú...

Éreztem, hogy hezitál, de ez kevés volt ahhoz, hogy megálljon. Ahogy megcsókolt, kívánni kezdtem, pedig nem akartam. Karjaimat a nyaka köré fontam és ahogy korábban, most is csak rá koncentráltam, abban a reményben, hogy megtudhatok valamit a fiúról, akivel a Marson beszélt. Két dolgot próbáltam egyszerre. Látni és irányítani.
- Mesélj nekem a Marson lévő üzletedről és a megbeszélésedről drágám.

Elfogott a vágy, hogy érezzem őt, hogy csókoljam, és ne engedjem el, és úgy láttam, ő is akarja, csak... Csak... Volt valami... Valami itt az agyam hátsó részében, valami kis apróság... Olyasmi, mint mikor olyan pont viszket a hátunkon, amit nem érünk el... Egyfajta frusztráció. De enyhült... ahogy meghallottam a hangját, máris enyhülni kezdett, hisz már tudtam, mit kell tennem, hogy mit kér tőlem...
- Én... Hát, volt egy szállítmányom, ami... Hé... várj csak! Ez nem... Most...
Megcsókoltam, de ha azt reméltem, ettől majd kitisztul a fejem, hát nagyot kellett tévednem. Alig bírtam felhagyni vele, hogy beszélhessek...
- Ne most... Most ne beszéljünk, most csak... - megint megcsókoltam, ezúttal pont azért, hogy elködösítse a fejem, mert azzal a gondolattal -"Miért kérdi pont most ezt?!"- nem akartam most foglalkozni, pedig egyre hangosabban üvöltött a fejemben...

Ahogy korábban az állatokkal, amikor nem tudtam még irányítani a képességem... Ez az új erő is elszabadult. Jason gondolatai dübörögtek a fejemben, az ő vágya fűtötte a testemet.
- Csss... -suttogtam két csók között. - Ez csak egy álom. -ziháltam. - Hisz tudod, hogy én nem ilyen vagyok... Most menj... Le kell feküdnöd, hogy felébredj... Menj. - Az ajkamba haraptam, úgy koncentráltam, hogy sikerüljön ezt elhitetnem vele, és hogy kizárjam magamból őt. - Én már rég elmentem, te pedig lefeküdtél aludni.

Furcsa volt. Egy csóktól felvillanyozottnak, tettre késznek és vággyal telinek kellett volna éreznem magam. De én ehelyett egyre csak álmodoztam, mintha nemcsak Morgana személye, de még a csókja is borzasztóan untatna, holott ez nem volt igaz.
Aztán rájöttem, mi lehet ez. Csalódottság fogott el, de a megértés tompa öröme is. Hát persze! ez csak álom, semmi több. Hogyan is gondolhattam, hogy pont ő teszi félre a büszkeségét, és vallja be végre, mennyire vágyik rám? Ezt sosem tenné meg. Most még legalábbis biztosan nem.
Kinyitottam a szemem, s valóban az ágyamban feküdtem. jólesően elmosolyodtam. Azért meg kell hagyni, kellemes álom volt... Aztán újra lehunytam a szemem, és aludtam tovább.

El se hittem, hogy sikerült. Nagyon fáradtnak éreztem magam, mégis, miután végignéztem, ahogy a férfi a szobájába megy, nem tudtam rá venni magam a távozásra. Végre itt az alkalom, hogy körülnézzek, bár nem tudtam mennyi időm lehet. Megnéztem, van-e széf a képek mögött, átkutattam még a bárszekrényt is... Egy éves fizetésem folyékony állagban... Aztán következett az íróasztala. Fiók után fiók következett. A papírok sorra kerültek elő, bár egyik se terhelő egyelőre. Pedig azt hinné az ember, hogy egy ilyen arrogáns féreg kevésbé óvatos.
Dühösen adtam fel és raktam vissza mindent. Levettem a magassarkúmat, nehogy zajt csapjak és úgy hagytam el a szobát.

(Köszönöm a játékot )

Csak hosszú órák múltán ébredtem fel újra. Kipihentnek éreztem magam, ami annál is furcsább, mert úgy tűnt, öltönyben mentem aludni. Ilyen fáradt lettem volna? Alig emlékeztem a lefekvés bevett rituáléjára, ám annál tisztábban élt az emlékezetemben az egyik különösen valószerű álmom, amiben Morgana szerepelt...
Kikeltem az ágyból. Éhes nem voltam, de úgy éreztem, jól esne egy ital, mielőtt elindul a nap... Egyáltalán, hány óra lehet? Nocsak, még az óra is a csuklómon maradt. Különös.
Két pohár a metszett kristályüveg mellett... Valóban borzasztó fáradt lehettem. És még a hajam is hullik... Türelmetlenül söpörtem félre a hajszálat. Okosabb lesz, ha jobban odafigyelek magamra, ezek riasztó tünetek...

//Én is köszönöm! //

Szomorúan néztem körül a szobámban. Szobám... Nem, ez többé már nem engem illet. Jobb lesz összepakolni...
Ruhákat, pótolható ingóságokat nem raktam el, felesleges lett volna. Ha szükségem lesz valamire, megvásárolom. Egy bőröndöt fogtam meg, amibe így alig került valami. Egy nyakkendő, amit Dario Kingtől kaptam karácsonyra két évvel ezelőtt. Nem volt különösebb érzelmi töltete, épp csak tetszett. A csipogó, mintegy mementóként, mert többé már nem lesz szükségem rá. Néhány fontosabb adathordozó, aminek még hasznát láthatom valamikor. a hibásan működő lézerfegyver, a szállítmány utolsó darabja.
És egy fénykép. Morganáról készült, egy elkapott, titkos kis pillanatban, amikor szívből nevetett, és a szeme csillogott a vidámságtól. A haja az arca körül repkedett. Elmosolyodtam. Aztán lezártam a bőröndöt, és a belső kommrendszer linkjéhez léptem.
- Központ? Küldje ide nekem Miss Cuttert. Sürgős. Köszönöm.

Játszadozás közben èrkezett a hìr... Èpp azt próbáltam kiderìteni, hogy el tudom-e èrni azt a hatást, mint egy rèszecskegyorsìtó. Na... makj máskor.
Visszanövesztettem a takarìtó alkarját, majd eltörtem a gerincèt ès a lètraalá dobtam a hullát.
Siettem Jasonhoz... A jâtèk a vègèhdz közelefett, ha nem èrt vèget máris. Ès, ha erröl lesz szó, azt mindenkèppen hallani akarom.
- Itt vagyok. - csuktam be magam után az ajtót.

Egy fotelben ülve, félpohárnyi itallal a kezemben vártam a nőre, aki nemsokára meg is érkezett. Az ajtó csukódására felnéztem, és csodák csodája, még el is mosolyodtam.
- Örülök. Szolgáld ki magad - intettem a bárszekrény felé - És ülj le. Híreim vannak.
Aztán ittam egy kortyot, nagy levegőt vettem, és belekezdtem.
- Vesztettem, Blaire. Morgana legyőzött. Mindent megpróbáltam, de egyszerűen csak jobbnak bizonyult nálam. Persze megölhetném azt az emberi korcsot, akivel ágyba bújik, de minek? Vége van. A beszélgetésünk után bejelentem a lemondásomat. Máskülönben törvényen kívülivé és üldözötté válok. Kénytelen leszek másfelé keresni a boldogulást, kedvesem. És te is kénytelen leszel. Elcsábíthatod az utánam következő Elnököt, nyilván nem esne nehezedre. Ha Dario King lesz az, elég, ha rámosolyogsz. Ha másképp döntenél, átutalok neked annyi pénzt, amennyivel új életet kezdhetsz. Én csak... Szeretném megköszönni a szolgálataidat. Téged nem rántalak magammal, annál jobban tisztellek, még ha ezt nem is hiszed el.
Újabb kortyot ittam.
- Csak ezt akartam. Ha gondolod, elmehetsz.

Töltöttem egy pohár cherryt, de nem ültem le. Figyelmesen hallgattam a feèrfit, sxabai nyomán a sajnálat és a szánalom vegyes èrzèse tört rám. Nem èn okoztam a vesztèt, de megakadályozhattam volna.
Lassan mellè lèptem ès leültem fotel karfájára, amin ült. Majd hátulról átöleltem ès homlokon csókoltam.
- Ez kedves, de felesleges. Nem azèrt voltam melletted, mert te voltál az elnök, ès nem is ezèrt maradok veled. De az okok nem fontosak. - hisz magam se tudtam a pontos választ. Vagy... nem akaryam belegondolni.

A gyengédsége meglepett, és zavarba is hozott. A lehető legrosszabbul reagáltam rá: felébredt a büszkeségem és a gyanakvásom. Elhúzódtam Blaire-től, és felálltam a fotelből.
- Nincs szükségem a sajnálatodra. Nem tudom, miért akarnál velem maradni, de nem is érdekel. Ennek vége, Blaire, és többé már semmi sem köt ösze minket.
Szálegyenesen, büszkén álltam, a tekintetem pedig lángolt a haragtól. Aztán egyszerre megint eszembe jutott minden. Többé már nem Light Elnök voltam, a nagy hatalmú telepata, csak egy telepata a sok közül, egy senki. A vállam megroggyant, és lehajtottam a fejem.
- Ne haragudj. Kissé megviselt vagyok. De akkor sem értem... Nekem fontosak az okok. Nyilván nem vagy szerelmes belém, és gyanítom, hogy a nők nagy részére gyakorolt vonzerőm a posztommal együtt odaveszett. Akkor meg miért?

Meglepett a hatagja, de erös mantrázással sikerül tütelmet eröltetnem magamra.
- Jason Light! Te vagy az egyik legelkèpesztöbb, lenyügözõbb ès legixgalmadabb lèny ezen ax unalmas világon. Az idõ, amit veled töltök szórakoztat és elègedettè tesz. - Ez csak az igazság egy rèsze volt... a többit olyan èrzelmek szültèk, amikröl nem kívántam tudomást venni.
- Ha akarod, ha nem, èn mindig a közeledben leszek, míg úgy tartom jònak, vagy amìg meg nem jalsz.

Meglepetten néztem rá. Sosem gondoltam volna, hogy ő így gondol rám. Meg akartam köszönni neki. Egyetlen módot ismertem erre, ami tőlem valóban őszintének hathatott. Odaléptem hozzá, lehajoltam és szájon csókoltam. Aztán felegyenesedtem.
- Hát akkor... Azt hiszem, nincs más hátra. Akarsz méltóképp elköszönni? De ne haljon bele senki, jó? Ezek mégiscsak telepaták... Csak várj egy percet.
Megint a belső kommlinkhez léptem.
- Központ? Igen, megint én. Kihangosítást kérek. Nem, az egész területre. Köszönöm.
Blaire-re mosolyogtam. Aztán az operátor szólt, hogy kezdhetem.
- Tisztelt telepaták! - álltam neki, s hangom az egész műholdon végigzengett - Jason Light vagyok. Szokták mondani, hogy a politika mocskos játék. Én nem játszottam elég mocskosul, és legyőzettem. Ennélfogva a mai naptól fogva visszaadom a megbízatásomat. Nem teljesen szabad akaratomból, de teljesen beszámíthatóan, döntéshozó képességem teljes birtokában teszem ezt, mégpedig abban a reményben, hogy legyőzőm és elkergetőm az utódomat méltóbbnak találja majd maga mellé.
Kikapcsoltam a kommlinket, és Blaire-re vigyorogtam.
- Hát akkor... Tűnjünk el innen.

Jólesett a nyugodt, lágy csók... ès ennyit a gyengèd èrzelmekrõl!
Farkas vigyor kúszott az arcomra, ahogy Jasont hallgattam. Azèrt mèg u toljára befütött Morganának.
Felálltam ès a fèrfiba karoltam.
- Hát hogyne... - indultunk kifelè. A csomagjaimat elküldetem... hát az új lakhelyünkre. Elnagyolt lèptekkel, vidáman haladtam, majd mikor elègsègesnek ítèltem a távolságot, berobbantottam a
lakosztályt.

Saját magam számára is meglepő módon vidámnak és felszabadultnak éreztem magam. Össze sem rezzentem egykori lakhelyem pusztulását hallván. Az állomás felbolydult, de ezt most élveztem. Utánunk a vízözön...
- Tudod, kedves... - kezdtem - Vannak terveim. Elnök többet már nem leszek, ez szinte biztos... Ezt a kétes élményt meghagyom Morganának és annak, akit a helyemre ültet. De még mindig lehetünk kalózok. Igazából még hajóra se volna szükségünk. Vagy... Üzlet? Mit szólnál az üzleti világhoz? De... Elmehetünk felfedezőnek is. Mindig is érdekelt, mi van az ismert űrön túl... Érdekes lenne egy hosszabb utazás, nem? Majd eldöntjük.
A hangár felé lépkedtünk. Senki sem próbált megállítani minket.

//Köszönöm a játékot! //