Dareios Noxian lakása

Jobb szemöldökömet felvontam a vízi csata hallatán. Félszemmel néztem Mira mosolygását. Számomra nem volt benne semmi furcsa, máskor is láttam már mosolyogni. A kérdés áradatot hallva lassan fejemet is felemeltem. Mire a végére ért farkas szemet néztem vele. Felegyenesedtem és már csak passzióból is megtörültem a kezem a konyharuhába amit végül flegmán félre dobtam a pult sarkába.
-Ám legyen.
Mutató ujjamat az ég felé meresztettem.
-Egy...
Mondtam és lassan kisétáltam a pult mögül, hogy elé érve háttal támaszkodjak neki. Jobban mondva derékkal.
-Egy kérdésedre készséggel válaszolok. Legyen az bármi, az igazat fogom mondani.
Komolyságomat egy mosoly végül megtörte.
-Ennyi kérdést amúgy sincs kedvem észben tartani. Ekkora luxusra pedig ne számíts. Ez egy egyszerű ház, egy egyszerű tulajjal.

*NA de a nagy lelkesedésem le is törte azzal, hogy csak egy kérdést tehetek fel. Mélyen belül vacilláltam és inkább előbb a szövege végére kezdtem el válaszolni.*
- Ha ezen múlik, fejben tartom én és felteszem egyesével, hogy ne erőltessem meg egyszerű buksidat. * Vigyorogtam el, de belül még mindig ádáz harc folyt.*
- De oké… mivel az lényegtelen, hogy miért borítottál ki és hogyan értetted azt, hogy engem akarsz. Mivel bármi is a válasz, a dolgokon nem fog változtatni. Ami pedig azt takarja, hogy Én nem akarok senkit. Szóval a négy kérdésem egybe foglalva… Mi vagy Te? *S csak bíztam benne, hogy nem játssza ki a kérdésem és valóban őszintén felel. Néztem a testtartását, de én nem mozdultam, maximum a lábam kezdtem el lóbálni.*

Csak mosolyogva oldalra billentettem a fejem.
-Tudod, hogy nem ez a lényeg.
Okfejtését hallgatva ismét egyenesbe hoztam a fejem. Sajnos helytálló volt. Nem tudom, hogy melyik kérdés csoport lett volna nagyobb szívás de végül nálam kötöttünk ki. Lehunytam a szemem, próbáltam megfogalmazni, de ez nem olyasmi amit szavakba lehetne önteni. Legalábbis nem egy könnyen.
-A kérdés jó...
Elléptem a pulttól. Kicsit közelebb lépdeltem hozzá.
-Hallottál már a Leviatánokról? Mondhatom roppant érdekes kis társaság.

- Igen, ettől tartottam Én is. * Helyeseltem le a szavait könnyedén. Tudtam, Ó hogy ne tudtam volna. Elég sűrűn szívatnak ezzel a munkám során. Oda állítok egy rehadli kérdéssel és közlik, hogy csak egyet tehetek fel. Pff… emberi ostobaság vagyis inkább fukarság. Ahogy lehunyta a szemeit kezdtem elbizonytalanodni, hogy valóban jól tettem-e fel a kérdést. Ami érdekes, hisz kérdezni azt tudtam. De mikor megnyugtatott már csak mosolyogva figyeltem és vártam. Mikor közelebb lépett kicsit próbáltam oldani a feszültséget.*
- Ha hozzám érsz, még mindig lecsaplak… * De a kérdése már le is törölte a mosolyom.*
- Nem. Legalábbis semmi nem rémlik. De ezek szerint közéjük tartozol. S mivel csak egyet kérdezhettem, közelebbit csak akkor fogok megtudni ha magam járok utána. Igazam van Dareios? * Billentettem oldalra a fejecskémet és karjaimat karbafontam.

Szavaim folyása elapadt, a Mira által bele vágott gáttól. Felvont szemöldökkel hallgattam végig az okfejtését.
-Ezt egy szóval sem mondtam. Tulajdonképen még választ sem adtam a kérdésedre, de ha neked válasznak megteszi egy egyszerű visszakérdezés is...
Vállat vontam és visszafordultam a pulthoz.
-Akkor berekesztem a mesedélutánt és folytatom a mosogatást.
Összecsaptam a kezem vállat vontam és elindultam vissza a pult mögé hogy kezelésbe vegyem végre a mosatlant.

- Nem. De nem vagyok ostoba Dar. Kérdeztem valamit és te visszakérdeztél, hogy ismerem-e ez egy beismerés szokott lenni, ami után általában jön a kifejtés. DE csak egyet kérdezhettem, ergo arra következtettem, hogy többre nem fogsz. * Védtem meg magam. Hisz Én csak a szimpla logika útját követtem és az emberi gonoszságot. Kik szeretnek elültetni valamit az emberek fülében, hogy aztán ott furdalja őket a kíváncsiság. Na mikor elfordult mérgesen pattantam le az asztalról és mentem ahhoz a nyavalyás mosogatóhoz. Megfogtam a férfi egyik csuklóját. Másikkal a mosogató szélét és felhúztam oda magam. A másik kezét is elkaptam és magam mellett tartottam fogva a férfit, így kénytelen volt a szemembe nézni és menekülni sem tudott. Az, hogy közel volt hozzám kicsit sem érdekelt. Én érintettem Őt és nem Ő engem.*
- Szóval hallgatlak… * S bizony addig nem távozok onnan, míg nem mesél.*

Aprókat bólogattam és ízleltem a szavait. Egy gonosz kis mosoly ült az arcomra.
-Vagy csak tőlük akarom átvezetni a mondókámat. Úgy is kezdhettem volna, hogy ismered e az emberi fajt? Mondhatom roppant érdekes társaság.. képesek voltak létrehozni másik két fajt...
Egy kaján vigyor kíséretében a kis kekeckedés után rákacsintottam és a mosatlanhoz mentem. Ott hirtelen a lány gyöngécske lefogásában találtam magam. Nem mellesleg szemtől szembe. Belemosolyogtam a képébe. Behunytam a szemem. Mellkasom, tüdőm megtelt levegővel. Bőröm egyre inkább felforrósodott.
-Máskülönben, igazad volt.
Szemeim kipattantak, benne mintha kék lángok táncolnának a a tükrös szemgolyó felszíne alatt. Hajam vadul kapálózott az ég felé kék lángok formájában.
-Egy vándorló erő második tulajdonosa vagyok. Egy Tűz Leviatán.... Állítólag a leghatalmasabb erejét örököltem... egy mészáros volt, egy kegyetlen tömeg gyilkos. Nagy Londoni tűzvész, amikor Néró felégette Rómát...
Hagytam egy kis szünetet és elaltattam a lángjaimat.
-Mondtam, hogy nem akarod tudni.

*Csendesen hallgattam a helyemről a válaszát, hogy igazam van. Melegedett a kezem alatt a keze, de nem érdekelt. Még nem fájt. DE mikor kinyitotta a szemét. Akkorát ugrottam hátra, hogy beleestem a mosogatóba és bevertem a fejem is. Egy halk sikkantás közepette igyekeztem megtámaszkodni, de inkább a fejemet kezdtem el dörzsölgetni. Nem volt kellemes érzés bármit is fejeltem meg.*
- Dareios állj le!* Szólítottam fel a férfit, mert kezdet nagyon melegem lenni és ezt nem bírtam elviselni. Szívem szerint már a bőröm is ledobtam volna magamról, nem csak a ruháim.*
- Egyrészt akármi is vagy, nem vagy gyilkos. Csak egy pilóta. Másrészt meg, ez szép és jó és még el is hiszem, de tudni akartam. Mellesleg lehetett volna kevésbé fájdalmasan is közölni, hogy tűzember vagy. És nem muszáj mészárosnak lenned… az utadat te választod. *Vontam meg a vállaimat.*

Sikkantására és felkiáltására sikerült visszazökkennem és moderálni magamat. A hőmérsékletet nem tudtam lejjebb vinni, igazándiból nekem nem tűnt fel hogy majdnem szaunában vagyunk.
-Nem vagyok ember... Többé már nem. Ez több annál. Igyekszem az maradni, úgy viselkedni, de néha elkap a hév. Ahogy az előbb is... Jól vagy?
Néztem rá bűnbánóan. Szemet szúrt a szapora légzése, és hogy izzad is.
-Nincs meleged? Ne nyissak ablakot? Vagy előbb mosogassalak el a többi antik edényemmel együtt?

- Nem, nem vagyok jól. * Hangom rekedt volt és ha korábban azt mondtam, hogy már ennél rosszabb nem lehet, akkor tessék itt volt. Mindjárt élve megfőznek a mosogatóban. *
- És de, az vagy Dareios. Érzel… mi kell még, hogy el hidd? * S kezem megindult az arca felé, de nem mertem megérinteni így csak visszahullott a lábaimra. Csak néztem a férfit és igyekeztem feldolgozni azt, amit láttam. Nem volt hihetetlen, hisz nyitott voltam. De… azt sem mondhatnám, hogy hétköznapi volt.*
- Igen… vagyis nem. * Sóhajtottam egyet, de a meleg levegő, ami a másikból áradt nem tett jót, csak rosszabb lett.*
- Nem kell elmosogatni és hozzám ne érj. De ha leengedsz innen, akkor kinyitom én az ablakot. Ha a vízbe nyúlsz az magától is forrni kezd én meg csontos lennék még levesbe is. Szóval… S igyekeztem kitámasztani magam, hogy ki tudjak mászni. Már nyomták a hátsómat az edények. És csak reméltem, hogy nem tört össze semmi és nem okozott valami bajt a hátsó fertájamon.*

-Az állatok is éreznek, a növények is éreznek, mégsem emberek. Én is érzek, de miért legyek csak ember ha lehetek valami más?
~...valami sokkal jobb...
-Embernek lenni unalmas...
Mosolyogtam és elléptem tőle, hogy kitudjon kecmeregni a mosogatómból. Bárcsak minden edényem ilyen könnyen kikerülne onnét.
-Én szeretem a csontlevest...
Jegyeztem meg egy kacsintással és még egyet hátrébb léptem, hátra nyúltam az ablak gombjához de nem találtam így oda kellett fordulnom. Amint megtaláltam egy gombnyomással a két hatalmas szárny kiszaladt oldalra a falba a hideg levegő pedig csak ömlött befelé. Vagyis a meleg ömlött kifelé enyhén vibráltatva a levegőt, a hideg pedig pótolta annak a helyét.
-Tudod, most úgy festesz mintha egy sellő mászna elő a mosogatómból... mit gondolsz? Halászlének is szálkás lennél?
Ha nagyon nehézkesen akarna kimászni akkor a konyha ruha után nyúlok, félkézzel félbe hajtom és a másik felét felé nyújtom, hogy abba tudjon kapaszkodni.

- Sajnálom, hogy így gondolod… Bár emlékeim szerint a legutóbbi esténk nem volt épp unalmasnak nevezhető. * Húztam el a számat, de hát ki vagyok Én, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről? Jelenleg a másik sem vette figyelembe, hogy csak egy egyszerű halandóval trécsel épp. *
- Akkor hozz egy másik csirkét… * Feleltem tüskésen és a friss levegő tiszta felüdülés volt számomra és mielőtt még folytattam volna mélyeket lélegeztem belőle. Na de aztán morcosság ide vagy oda elnevettem magam. Idióta ez a fazon, de pont ez volt szórakoztató benne. *
- Nem… annak meg már túl húsos meg izmos. De mi lenne, ha nem engem akarnál megenni? * Kérdeztem vigyorogva, de azért a korábbi sértése sem merült teljesen a múltba mindössze csak egy kicsit jobb kedvre derítet a hülyülésével.*
- Különben is… sokkal izgalmasabb vagyok élve… már akinek. * Vontam meg a lábaim és kimásztam én magamtól is és nem is nagyon kellett szenvednem. *

Elméláztam az érvelését hallva. Végtére is igaza volt...
-Jobban meggondolva... Többnyire unalmas... De a kivétel erősíti a szabályt.
Tűzdeltem meg még egy ócska közhellyel. A csirke említésére csak felszaladt a szemöldököm, magam mellé nyúltam és egy lezser mozdulattal felnyitottam a mélyhűtő ajtaját ami mögött ott fagyoskodott egy egész csirke. Benyúltma érte és egy alsó dobással Finoman Mirához dobtam.
-Tessék... Ennek még ki kéne olvadnia, különben is...
Néhány érdekes információ árazstotta el az agyamat. Tekintetem elváltozott, kissé eszelős lett és bele is kezdtem hogy megosszam vele midnazt ami ezsemeb jutott.
-Az ember hús a legédesebb a világon. Különösen csuklótól könyékig, a comb izmok, és a legfinomabbak...
Vettem egy mély levegőt, épp hogy a nyálam ki nem csurrant.
-...a mimikai izmok. Hm...A szívnek pedig van egy... érdekes utóíze... Csak, hát ugye mérgező! Így fogyasztása nem csak etikátlan hanem veszélyes is.
Tértem rögtön magamhoz ahogy szinte éreztem a számban a szóban forgó ízeket.
-Na és ki az a szerencsés?
Könyököltem a pultra kíváncsian vigyorogva.

*A felém repülő cuccot reflexből kaptam el és kezdtem el összevont szemöldökkel nézegetni, hogy ez meg mi a pokol akar lenni. Ki olvadni? Mihez? Értetlen tekintetem Dariosra emeltem, hogy ez most mit akar jelenteni. De az agyam is elkezdett dolgozni… s mikor leesett visszadobtam a másiknak.*
- A kiolvasztás nálad könnyen megy. De felesleges… nem tudok főzni és fogalmam sincs mit kéne kezdeni ezzel a tyúkkal. * Biccentettem a fagyasztott termékre. NA de aztán amit mondott, nem csak meghökkentett, hanem undort is váltott ki belőlem, ami most leplezetlenül ott pihent az arcomon. De a kifejezése… a szeme… Grr.. még a gondolatba is bele borzongtam és kelletlenül léptem egyet hátra, hogy távolabb kerüljek a másiktól. A hirtelen kérdése azonban csak pislogást váltott ki.*
- Nincs konkrét szerencsés, aki inkább szerencsétlennek volna nevezhető az én esetemben. De bárkinek szolgálhatok egy kis izgalommal, ha igényt tart rá, már ha jó napom van. De azt hiszem az előbbi kis riposztoddal sikerült elérned, hogy undorodjak Tőled. Szóval, ha nem haragszol, Én megyek is. * S bizony elkezdtem kifelé hátrálni a konyhából, el az ablaktól a nappalin keresztül a fürdőbe, hogy visszavegyem a holmijaimat. Mit nekem a bátyám, ha kell, gyalog megyek hazáig, de itt tuti nem maradok.*

A bepárásodott fóliás csirkét elkaptam. A rajta leledző vékony jégréteg halk ropogással megadta magát és elfolyt. Kezem alatt a fagyott állat is kipuhult. Vetettem egy kósza pillantást a szerencsétlen szárnyas személyre. Visszaraktam a frigóba mielőtt kisült volna nejlonostul.
-Általában megtömik őket, jó alaposan, különböző töltelékkel és módszerekkel... De nem csak a szárnyasokat.
Mosolyogtam vissza rá a vállam fölött, érezhetően én már elrugaszkodtam a főzés témától. Aztán érdeklődve fordultam vissza felé. Összefont karokkal dőltem neki a hűtőnek háttal. Kérdezni akartam, hogy jó napja van e. De eszembe jutott a park, no meg amit még a fejemhez vágott az teljesen egyértelműsítette a helyzetet.
-Úgy érzem ebből én ki fogok maradni... Még ha jó napod is lesz valaha. Lesz neked jó napod valaha?
Fordultam utána de ő csak ment előre. Utána nyúltam és elkaptam az alkarját.
-Hm?!

*A válaszára halványan elmosolyodtam és máskor már ostorként csattant volna a cspős megjegyzésem, de ez a helyzet egyre jobban kezdett feszélyeztetni és ez nem tett jót a nyelvemnek.*
- Ha haza értem rá keresek a HoloNeten, hogy mégis hogyan működik, és milyen lehetőségek vannak. * NA persze… tudtam Én, hogy a másik épp mire célozgat de ha most ebbe a játékba beszállok nem tudnék jól kijönni belőle. A másik elég morbitnak tűnik… az kell még, hogy itt erőszakoskodjon nekem. Aztán már inkább menekülőre is fogtam, még mielőtt a csirke helyett én leszek a következő fogás. A kérdését ennek fényében figyelmen kívül is hagytam mindaddig, míg meg nem ragadott.*
- Minden napnak meg van a maga szépsége… ennek az lesz mikor kijutok innen. * Szűrtem a fogaim között dühösen, és ha már rendbe hozta a kezem, akkor nem is féltem használni. A másik kezem ismét ököllel lendült az álkapcsának, hogy vegye a lapot és eresszen el.*
- Engedj el… kezd égetni a kezed.. * Kiabáltam rá dühösen és megpróbáltam kirántani. Még nem fájt, különben sem vallottam volna be. *

-Nem tetted túl magasra a mércét...
Csíptem vissza. Ennél bugyutább napi életcélt nem sokan tűzhetnek ki maguknak. Talán jobb lenne egy kicsit emelni a dolgon, hogy tényleg érjen valamit az a napi fénypont. Az arcom felé lendülő kezét alkarral védtem, utána pedig megpróbáltam elkapni és mindkettőre rá szorítani.
-Ezt meg ne próbáld még egyszer...
Hajoltam hozzá egy kicsivel közelebb.
-Tudod milyen amikor éget valami?
Azzal rászorítottam és szépen lassan egyre feljebb tornáztam a kezemből kiáramló hőt. Folyamatosan kúszott egyre feljebb és feljebb. Nem tudtam megsaccolni milyen hőmérsékletre jutottam el.
-Érzed már? Ez még csak a gyertya láng hegye...

- Ha már a maradásomra kevésnek bizonyulsz… * NA azért nem fogtam be a számat, ha játszik, hát játszunk. Az azonban annál jobban meglepett, hogy nem csak kivédte, hanem még el is kapta a másik kezem is. *
- Vicces ezt hallani azután, hogy lazán hagytad korábban… De ugyan ez vonatkozik arra is, hogy hozzám érsz. Még is azt teszed… * Tekintettem jelentőség teljesen a kezeire amik az enyémet tartották még mindig fogva.*
- De mért mi lesz Dareios? Megversz? * Szavaimból csöpög a gúny és még csak meg sem próbáltam leplezni. Ahogy a közelebb hajolására is csak kihúztam magam. Ahogy a hő növekedett, úgy növekedett bennem is a páni félelem. DE a másik ezt nem láthatta… nem kapálóztam, még csak meg sem próbáltam szabadulni. Büszkén és határozottan néztem a szemeibe igyekezve figyelmen kívül hagyni a tettét.*
- Ezt vegyem fenyegetésnek? *Léptem egyet előre, és így már bizony közel álltam hozzá. De tekintetem nem változott. Komor, határozott. Cseppnyi félelem nem volt benne… meg öl? na és… volt idő mikor kergettem és örömmel fogadtam volna. Ezen annyi változott, hogy nem kergetem már. De ez nem jelenti azt, hogy van miért élnem. Csak azt, hogy meguntam a fogócskát.*

Felvontam a szemöldököm és némi fintor kíséretében megemeltem a kezét és elengedtem. Mintha valami tárgyat ejtenék flegmán az asztalára.
-Nem érsz te annyit... Egyébként sem ütök meg nőket. Van neked elég bajod nélkülem is.
Ellöktem magam a hűtőtől és ellépve mellette a mosogatóhoz sétáltam. Belenéztem, hogy összetört e valami edény, de úgy tűnt, hogy minden egyben maradt. A mihez tartás végett elkezdtem ismét mosogatni őket. Fel sem néztem rá úgy válaszoltam.
-Vedd aminek akarod... Különben is a halál neked nem büntetés. Nekem viszont plusz meló, amiből most van bőven...
Egy kicsit abbahagytam a csörömpölést az edényekkel és felpillantottam rá, majd folytattam.

*Mikor leengedte a kezem, nagy volt a késztetés, hogy azonnal megdörzsölgessen ott ahol fogott, de inkább csak ökölbe szorítottam a kezem, hogy ne engedjek neki. Meg nem inogtam egy pillanatra sem, még a szavaival sem tudott felbosszantani. Sőt, az utolsó mondatával még egyet is értettem legbelül. Valóban volt és ezt kár lett volna tagadni, ahogy megerősíteni is. Így inkább nem reagáltam. Mikor megint mosogatni kezdett, csak felvontam a szemöldököm. ~ Nesze neked kiképzés… legalább mosogatni megtanították. ~
- Csak nem Te vagy a legújabb rajongóm, aki mindent tud rólam? * Kérdeztem gúnyosan. Hisz közel sem lehet ilyen biztos a dolgában. Sőt… oké, hogy nem volt miért vagy épp kiért élnem, de ez nem jelenti azt, hogy nem is szeretek élni. Férfi logika… mit is várna tőle az ember. Semmit.*
- De azért örömmel hallom, hogy nem érek annyit. Szóval a soha viszont látásra Dareios… * S egyszerűen fogtam magam és ott hagytam. Beugrottam a fürdőbe felkaptam a saját gönceim, az övét persze a földön hagytam és már csak az ajtó becsapása jelezte, hogy elhagytam a helyet. Lefele menet újra hívtam a bátyám, hogy hol van már… *

// Köszi a játékot.//