Pizzéria

Megint sikerült felhúznom. Csak mint rendesen. Valahogy mindig kihoztam a sodrából, pedig igazán nem állt szándékomban. Csak ismét félreértettem minden egyes szavát. Legalábbis folyamatos, és egyre hevesebb tiltakozásából erre következtettem, annak ellenére, hogy továbbra is úgy véltem, eddigi következtetéseim helyesek voltak, akár szerelmeskedésnek, akár szexuális aktusnak neveztük a fő motivációt, a családba kerülésről már nem is beszélve, ha még Melissa is úgy vélte, hosszútávon akár házasság is szóba kerülhet.
-Igen, Melissa, értem - bólintottam. - És tudom, mi az a férj. Ennyire azért ismerem a civil életet... meg aztán anyának is volt, emlékszel?
Nagyot kortyoltam a közben elém rakott energiaitalból, amire úgy éreztem, nagy szükségem is lesz az elkövetkező órákban. Hagytam leülepedni az iszonyú mennyiségű információhalmot a fejemben, de sajnos még közel sem volt vége. Ezzel nyilván Melissa is tisztában volt, mivel a folyadék- és energiapótlásról ő sem feledkezett meg.
-Vettem - biccentettem a folytatásra. - Semmi fegyver, semmi méreg. Tehát pusztakezes harc. Ne aggódj, az is fog menni... Az sem?! Semmi akció... de hát azt mondtad...
Felsóhajtottam. Randevúzni nagyon nehéz. Bárcsak inkább egy csapat terroristával kellett volna szembenéznem, az sokkal könnyebbnek tűnt.
-Tehát - összegeztem végül fáradtan sóhajtva - békés tárgyalás, személyiség- és helyzetfelmérés szexuálisan provokatív ruhában. Tánc és csók engedélyezve, de egyéb bevetés elutasítva. Mindent megjegyeztem. Egyébként nem egészen vagyok biztos benne, hogy nekem milyen információkra van szükségem tőle. Mit kell kiszednem belőle?
Aztán hirtelen borult minden. Pedig már nagyjából kezdtem kapiskálni, miről is szól ez a randi dolog, erre Melissa lesztornózta az egészet. Méghozzá látszólag csupán azért, mert Maverick volt az önkéntes partnerem. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy lefújjam a találkozót, hiszen egyébként is ráállítottak, egy ilyen alkalom pedig még meg is könnyítette ebben a dolgomat, viszont a jótanácsai azonnali visszaszívása eléggé megdöbbentett. De azért hamar rájöttem, honnan fújt a szél.
-Nem lesz semmi baj, Melissa - mosolyogtam rá. - Meg tudom védeni magam, nincs szükség megkockáztatni, hogy feltűnjön neki, mennyire nem vagyok alkalomhoz illően öltözve, vagy nem elfogadható a magatartásom. A végén még gyanút fogna. Bár nem hinném, hogy Maverick veszélyforrást jelentene, de ne félj, ha gyanús mozdulatra ragadtatná magát, tudom a dolgom. Igazán köszönöm a segítséget.
A munkámról természetesen nem beszélhettem, ezért csak kurtán biccentettem.
-Minden rendben van. Nálad?

Bár igyekeztem nagyon szigorúan nézni Chloe-ra, hogy nehogy megint valami kibúvót és katonai sallangot vegyítsen a szavaimba, teljesen mást értelmezve belőle, de úgy látszik csak részben használt.
- Úgy van, semmi méreg, semmi akció………….MIII??? NEM! NEM! NEM! – temettem a kezembe az arcom, hogy nem is lássam a képét és ne mondjak első nekifutásból olyat, amit később nagyon megbánok. – Nincs pusztakezes harc! Semmilyen harc nincs, drága egyetlen egy húgocskám. – néztem aztán fel és mondtam olyan halkan, hogy csak ő hallja, mert a következő variáció az üvöltés lett volna. - Semmit nem kell csinálnod, csak szépen felöltözni, leülni a pároddal szemben és befogni a szádat, aztán csak mosolyogni és bólogatni, és figyelmesen hallgatni, amit mond.
Mikor aztán folytatta, feltámadt bennem a remény, hogy még sem teljesen egy csődtömeg, de azért még voltak fenntartásaim.
- Nem kell kiszedned belőle semmit, legfeljebb azt, hogy mennyire kedvel téged, de ezt is lehetőleg burkoltan, ne a magad…….hogy is mondjam….őszinte stílusában. – jegyeztem meg.
Az, hogy Rick hívta randira, még mindig képtelen voltam feldolgozni, de láthatóan Chloe-t ez nem zavarta túlságosan, de most már örültem, hogy nem sikerült e röpke fél óra alatt, egy dizőzt faragni a húgomból, így a férfinek lesz néhány kellemetlen meglepetése a randi folyamán, ha már lebeszélni nem tudtam Chloe-t a megjelenésről.
- Nálam is, de azért remélem, többször meglátogatsz majd, de …… - közben megszólalt a kommunikátorom, amit egy bocsánatkérő mosollyal vettem fel.
- Bocsi Chloe, de nekem most rohannom kell, valami zűr van a hajóval, de majd csörögj rá, hogy, hogy ment. – adtam egy gyors puszit az arcára, majd szinte elmenekültem, hogy a hajón majd egy hideg fürdő után megnyugodjak végre.

//Köszönöm a játékot, nagyon mellbevágó volt, mint mindig //

-Öh... rendben van. Nincs erőszak, csupán csendes megfigyelés, információcsere, békés tárgyalás.
Már nem voltam benne biztos, hogy csak azért mondom (és igyekszem majd betartani), mert valóban belátom, hogy így szükséges, vagy csak azért, hogy Melissát megnyugtassam. Szegény nagyon megviseltnek tűnt. Továbbra sem hagyott nyugodni a gyanú, hogy Mavericket talán már kinézte magának szaporodási célra, de már megszoktam, hogy valahányszor ezt szóba hoztam, még idegesebb lett, mint az imént, úgyhogy ezúttal már hallgattam. Halványan már elkezdtem játszani a gondolattal, hogy talán mégsem volt közöttük semmi szexuális kapcsolat, de ezt a gondolatot továbbra is csak erős feltételezések között engedtem a fejembe, hiszen továbbra is inkább az foglalkoztatott, hogy vajon miért tagadják még mindig ekkora elszántsággal.
-Rendben van, szia - búcsúztam. - Nem fogok elkésni a jelentéssel, ne aggódj, csak tartsd magadnál a kommunikátorodat.
Amikor eljött a randevú ideje, Melissa és a letöltött anyagok segítségével már abszolút felkészülten léptem ki a lakásomból. A fodrász a hajamat laza kontyba fogta össze a fejem búbján, csupán elöl hagyott ki két hullámos tincset, hogy ,,keretezzék az arcomat", bármit jelentsen is ez. A kölcsönzött ruha megegyezett az egyik tanácsadó oldal cikke mellé biggyesztett képpel, vagyis egy combközépig érő fekete bőrből készült, testhez simuló alkalmi ruha spagettipántokkal, és az eladó szerint igen, a dekoltázs nagysága kellőképpen nagy volt ahhoz, hogy a kívánt nyálcsorgató hatást elérhessem vele, de ehhez még a bevágás is hozzásegíthetett, ami a ruha alján volt található oldalt, és majdnem a fenekemig felért. A cipőm az előírt vékony, magas sarkakkal rendelkezett, a lábamra pedig neccharisnya feszült. Ez utóbbi kettő szintén fekete színben pompáztak.
Kiegészítőnek egy aprócska kézitáskát vittem magammal, ami bár ugyanúgy bőr volt, mint a ruha vagy a cipő, de ez már vérvörös színben pompázott, és éppen elfért benne a kommunikátorom, a lézerpisztolyom, a késem, a kulcsaim és némi pénz. A sminkemről, mint a hajamról szakember gondoskodott, én magam nem vettem festéket, hiszen úgyse tudtam volna rendesen használni őket.
Mikor a megbeszélt étterem előtt kiszálltam a taxiból, már csak abban reménykedtem, hogy minden bemagolt szabályt be tudjak tartani, valamint, hogy soha többet ne kelljen randevúznom, mert ez a fél napos cirkusz, amit az előkészületek igényelnek, egyszerűen téboly. Nagyon ajánlom Mavericknek, hogy ő is legalább ennyi irritáló macerán esett át, hogy rendesen felkészüljön a találkozóra.

Az utóbbi pár hét kimondottan tanulságos volt Maverick számára. Megtanulta többek közt a kitartás, és a kemény munka értékét, azt, hogy talán nem csak nemtörődömségből áll az élet, azt viszont biztosan, hogy Chloe egy istencsapása, akin soha a büdös életbe nem fog kiigazodni!!!

Az első próbálkozása még egészen ártatlan volt, és pár kitágult pupillán kívül nem is ért el vele semmit, hisz a csaj lerázó dumája hatékonyabb volt, mint egy fénysebességre kapcsolt csillagcirkáló. Itt fel is adta volna, ám ahogy jobban megismerte ezt a különös teremtményt, úgy derült ki számára, hogy szó sem volt lerázásról, csak nem fogta fel, hogy romantikusan próbált közeledni hozzá...olyankor ugyanis Chloe beveti a nehéztüzérséget, mint kiderült, amikor megpróbált egy papírra írt levelet eljuttatni hozzá, mert az egyesek szerint mindig beválik, és mert a hasonló tartalmú E-mailjeit helyből kukába dobta a csaj Spam szűrője. Ennyi vereséget követően a taktikai visszavonulás, és kapituláció helyénvaló döntésnek tűnt, és talán le is tudta volna győzni a makacsságát annyi időre, hogy ezt meglépje, ám ekkor a szexi vörös NAGYON furcsán kezdett viselkedni...legalábbis ahhoz képest, hogy eddig minden próbálkozását a tüzérség bevetésével honorálta, felettébb különös, hogy az utóbbi hetekben viszont kimondottan kereste a társaságát, és úgy általában mindent megtett, hogy mellette legyen még a veszélyes helyzetekben is, párszor pedig esküdni mert volna, hogy látta a titokban tartott akciói közben is elsuhanni őt maga felett...bár ez utóbbi lehet csak paranoia, némi reménnyel fűszerezve. A lényeg, hogy akármi is volt ez, úgy döntött, tesz még egy utolsó próbát, ezúttal viszont semmit sem fog a véletlenre bízni!

Már a tervezési fázisban őszintén reménykedett benne, hogy a terve bejön, és persze abban is, hogy ő az egyetlen idióta a naprendszerben, aki nemhogy fontolóra veszi, de valósággal rákényszerül 3 különböző harcászati szakértő segítségét kérni egy randevú megszervezésében. Tekintve, hogy hogyan vált el a seregtől, nem volt épp kellemes érzés újra szóba állni ezekkel az emberekkel, és beismerni, hogy valójában velük speciel ő volt bunkó, de a szent cél érdekében bármit...Amire elkészült az új "szerelmes levéllel", ami már alkalmasnak ítéltetett arra, hogy személyesen adja át a nőnek, meg kellett állapítania, hogy ez a valami - ami tartalmazza a randi pontos időintervallumát, a helyszínek alaprajzait, megjelölve rajtuk a vészkijáratokkal, és az öt kilométeres körzeten belül várhatóan tartózkodó minden ember adatlapjával - abszolút részletes, mindenre kiterjedő, és a legkevésbé sem romantikus, vagyis egyszerűen tökéletes.

A jelen:

Az étteremben ülve a kommandósként töltött éveiből rá ragadt légzési technikákkal, és gondolatjátékokkal próbálja lenyugtatni magát, ám a dolog nem sikerül valami fényesen, hisz még attól is csak egyre idegesebb lesz, hogy ezek a módszerek, melyektől a vérnyomása egy angol lord szintjére csökkent akkor is, ha tízszeres túlerő ellen kellett harcba szállni, mindössze a késével felfegyverkezve, most kivételesen fabatkát sem érnek, egy szimpla randi előtt.
~Na jó...nem szimpla...jól van, csak semmi pánik, igent mondott vagy nem? DE. Ráadásul a két hónap sem telt még le, szóval tényleg érdeklem, és nem csak azért bólintott rá, mert a múltkor több pontom volt a lőtéren, és rájött, hogy nem a pisztolyával van a baj? Na jó, most már csak magam idegesítem...Nem lesz semmi baj. Mondjuk...lehet jobb lett volna, ha megkérem, hogy átváltozva jöjjön el? Furán festettünk volna, de esküszöm, sokkal barátságosabb tűzokádó ragadozó szárnyas gyíkként. Lehet meg kellett volna kérnem, hogy legyen inkább sárkány...
Nyílik az ajtó, ő pedig hátrakapja a fejét, kb ezredszer az elmúlt negyed órában, amióta itt ül, azonban most, halálpontosan akkor, amikorra megbeszélték a randit, tényleg megjelenik az ajtóban Chloe, és WOW! Egy pillanatra a lélegzete is elakad a látványtól, agya pedig teljesen lefagy, s amikor újra beindul, akkor is csak erre képes:
~...na egye fene, jó lesz így is.~
Ezt követően viszont már felpattan a helyéről, hogy illően üdvözölhesse őt. Kinyit kényelmetlenül mozog újonnan vásárolt fekete zakójában, és az alá vett kék inggel. Nyakkendőre nem tudta rávenni magát, részben mert nem szereti, és részben, mert ezzel túl nagy előnyt adna esetleges támadójának. Ez utóbbival úgy vélte a nő is egyetért, szóval nincs nyakkendő, így is hatszor elegánsabb, mint bármi amit a szekrényében talált, már csak azért is, mert mostani együttesében nincs semmi terepszínű, és mindennek van ujja.
-Üdv. - Áll meg a hölgy előtt, kihúzva magát. - Örülök, hogy eljöttél, ezt neked hoztam.
Ezzel átnyújt Chloe-nak egy apró tárgyat, melynek oldala fekete mint az éjszaka, alja és teteje viszont élén vörös, akár egy rózsa, tapintása pedig kemény, ám mégis meglepően könnyű.
-Az utolsó bevetésen feltűnt, hogy nem volt időd pótolni amit a múltkor elvesztettél.
Hogy pontosan mi ez, azt inkább nem magyarázza el, pontosan tudja, mennyire utálja az üres fecsegést, ahogy az is, hogy partnere csak felismer egy ilyen szép darab taktikai távcsövet, éjjellátó móddal felszerelve, alul bekapcsolható elektromágneses illesztővel, hogy alkalmasint bármilyen fegyverre ráerősíthető legyen. Helyette inkább az asztalukhoz vezeti őt, majd miután segít neki helyet foglalni, ahogy illik(őszintén reméli, hogy eljutott már ehhez részhez abban a holonetes kalauzban,a mit állítólag olvas), ő maga is leül vele szemben, és kezébe veszi az étlapot.
-Gyönyörű vagy. - Állapítja meg szavakkal is, amit korábban már megtett kiugró szemeivel, és felgyorsult szívverésével. - És pontos. Persze, sejtettem, hogy ha valaki, akkor te leszel az, aki nem fog késni a randiról, és örülök, hogy nem kellett csalódnom benned.

Megálltam az ajtó előtt. Még utoljára lehunyt szemmel mélyet sóhajtottam, hogy összeszedjem magam, elvégre egy számomra abszolút ismeretlen bevetésen kellett részt vennem. Még egyszer egyszer gyorsan végigpörgettem magamban címszavakban a teendőket, amiket semmiképpen nem hagyhattam ki, majd kinyitottam a szemem, ezzel egy időben pedig hangtalanul kifújtam azt a rengeteg levegőt, amit eddig a tüdőmben tartottam. Nem hátrálhattam meg. Végig kellett csinálnom.
Maverick már ott volt. Alig léptem át a küszöböt, máris megláttam, ahogy szokatlan öltözékben felém sietett. Ahogy szemügyre vettem a zakóját, ingét, egyáltalán az egész hozzá nem illő ruházatot, magamban elismerően felróttam neki egy jó pontot, amiért ilyen jól kivitelezte a civilek közti elvegyülés feladatát.
-Hogyne jöttem volna el, elvégre így beszéltük meg. Óraegyeztetésre sajnos nem kerítettünk sort, de az enyém szerint pontosan érkeztem. Sajnálom a mulasztást, remélem, nem kellett emiatt sokat várnod rám.
Körbesandítottam a tömött éttermi helyiségben.
-Bár így legalább volt időd felmérni a terepet. Van jelentenivalód?
Az aprócska felém nyújtott tárgyra eléggé meglepődtem. Ez is a rituálé része? A randevú szabályai között nem találtam semmi arra vonatkozó részt, hogy ilyenkor hozni kell valamit a másiknak. Ez cseppet ugyan elbizonytalanított, de bíznom kellett a megtanult anyagban. Ha valami onnan hiányzott, akkor arra nem is volt szükség. Maverick biztosan a férfiakra vonatkozó szabályokat tanulmányozta. Mire ujjaim a felém nyújtott tárgyra simultak, már meg is nyugodtam, hogy még nem követtem el hibát.
-Köszönöm - biccentettem.
Ahogy jobban szemügyre véve felismertem, mit is tartottam a kezemben, sokatmondó pillantást vetettem a férfira. Nem rossz! Igazán értett a diszkrét vészjelzéshez, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy elkerüljük a felesleges pánikot, valamint hogy felhívjuk magunkra az ellenfél figyelmét.
-Vettem, értettem - morogtam oda halkan, miközben a táskámba rejtettem a kis távcsövet. - Ne tegyél semmi feltűnőt.
Ha nem kaptam egyéb magyarázatot a távcső kézhez kapásának okáról, egész este potenciális merénylőket kerestem a tekintetemmel.
Maga a leülés kissé bajosan ment, mivel amikor kihúztam magamnak a széket, a támlát markoló, és így félig-meddig ökölbe szorított kezem a mögöttem indokolatlanul közel álló Maverick gyomrába csapódott. Gyanakodva mértem végig, hogy mit keresett ott.
-Egyben vagy? De mit művelsz te itt rám tapadva? Valami baj van?
A letöltött anyag rengeteg ábrával is rendelkezett. A helyes testtartásról több igen pontos ábrát csatoltak, amiket most felidézve helyezkedtem el az előírásoknak megfelelően. Vagyis a comb és a lábszár tökéletes kilencven fokos szöget zártak be, a hátam egyenes volt, de enyhén előre dőltem, hogy államat az asztal fölött összefűzött ujjaimra támasszam, miközben az elém készített tányér két oldalán könyököltem ügyelve rá, hogy a karjaimmal enyhén összébb és feljebb nyomjam a melleimet (nem mintha a rajtam lévő ne tette volna ezt meg már eddig is magától). Mindeközben a szokott merev, szigorú, fürkésző tekintetemmel néztem a velem szemben ülő Mavericket, de nem felejtettem el nagyjából kilencven másodpercenként pontosan négyszer pislogni gyors egymásutánban, mivel az olvasott szakvélemény szerint a pillarebegtetés nagyon hatásos tud lenni, ezért semmiképp nem szabad hanyagolni. Én ezt sokáig ugyan nem értettem, de aztán elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy talán azért van erre szükség, hogy az ellenfél azt higgye, valami belement a szemünkbe, meggyengült a látásunk, és így félrevezessük ellenállóképességünkről, testi felkészültségünkről, ami káros, lazasághoz vezető ítéletét később felhasználhatunk ellene.
-Köszönöm - biccentettem ismét rám vonatkozó megfigyelését hallva. - Észrevettem az enyhe izzadásodat, szaporább légzésedet és a nyálcseppeket a szád sarkában. Úgy értesültem, ez az optimális megjelenés legjellemzőbb visszajelzési módja. De kitűnő, hogy feltételezed, nem készültem fel kellőképpen a mai estére, és ezekkel nem vagyok tisztában - folytattam őszinte elismeréssel. - Ha a harcmezőn követnék el hasonló hibát, az életembe is kerülhetne, ezért örülök, hogy ilyen előrelátóan odafigyelsz a partnered teljesítményére.
Magam is kézbe vettem az étlapot, de lapozgatás közben inkább a másik félre koncentráltam, mint a felsorolt ételekre, hiszen rengeteg előírásra kellett egyszerre odafigyelnem, amelyek között annyira még nem mozogtam otthonosan, hogy tudjam, mennyire volnának beláthatatlanul katasztrofális következményei, ha csak egyet is megszegnék. Még csak rangsorolni sem tudtam a fontosságukat. Talán ezért történhetett, hogy majdnem megfeledkeztem, a ,,bókolás" nevű, eddig még elintézetlen követelményről, ami a nyilvánvaló és/vagy teljesen felesleges részletek közlése a másik féllel úgy, hogy enyhe zavart, elbizakodottságot, valamint örömöt okozzunk neki.
-A te megjelenésed is teljes mértékben megfelel a célnak - pótoltam gyorsan az elmaradt bókot. - Jó a méret, a stílusa semmiben nem üt el a környező emberekétől, így hatékonyabban tudsz elvegyülni a civilek között, és úgy figyeltem meg, elég nagy zsebekkel látták el, hogy a fegyvereidnek is legyen hely.
Fejben kipipáltam az elvégzendők listáján a ,,Bók" címszó melletti rubrikát is.

Az óraegyeztetésre csak mosolyog, mint kötelezően elvégzendő feladatra, amit ugyan az ő fejébe is szigorúan belevertek, hisz a gyarmati kommandó bevetésein néha másodperceken múlhat egy emberélet, azt már nem mondják el kedvenc kiképzőhelye végzőseinek sem, hogy a Földön ezzel nem kell bajlódni, itt ugyanis a legsötétebb mélytengeri árokban is van internetjel, szóval az antik órákat leszámítva a bolygó összes időmérője pillanatra pontosan ugyanúgy jár.
-Minden a terv szerint halad, csak mint rendesen, ha te vagy a partnerem - jegyzi meg, nagyjából olyan hangszínnel, hogy a hivatalos jelentésből is több érzelmet lehet kihallani, amire a kollégája értékelését szokta írni az ember egy bevetés után. Sosem hitte volna, hogy egyszer ugyanúgy fog bókolni egy randin, ahogy a kis kopasz kollégáit jellemzi a parancsnokságnak, de ugye szerelemben és háborúban mindent...
-Igen van. Te vagy a legdekoratívabb külsejű nőnemű személy a látómezőben, de számítottam erre, ezért módosítottam a tervet, és az ablak helyett a nagyobb fedezéket nyújtó kandalló közelébe tettem át a foglalásunkat, így két oldalról védve leszünk falak által, és rálátunk minden bejáratra.
...bár az jó kérdés, hogy ez a kettő közül mégis melyik. Ha jobban bele kell gondolnia, tényleg csak azért tudja letenni a voksát az egyik mellett, mert ő speciel nem hozott magával fegyvert...
-Ughpf...nem...nincs...semmi...baj...tényleg... - nyőgi, küszködve saját testével, hogy ne görnyedjen előre, hálát adva az égnek, hogy nem nőtt még 10 centivel magasabbra. - Ha úgy ütnél mint egy lány, akkor aggódnék igazán.
Kicsit sürgősebben foglal helyet, hogy a taktikai visszavonulást követően újra összpontosítsa erőit, és átvegye, hol hibádzott a taktikája. Az ajándék tettszett neki, bár az őrült fényből, ami két szép szemében csillogott átvételekor, melyek hófehér, porcelán arcán csak még nagyobbnak tűnnek, és az ember el tudna veszni bennük az idők...
~Igen,igen, szép szemei vannak, felfogtuk. Most pedig koncentrál, mert megesz reggelire! Mondanám, hogy én egy állat vagyok, hogy ebbe belementem, de a helyzet rosszabb, hisz én szerveztem...~
Szóval Chloe viselkedéséből feltételezhető, hogy a csajnak kész terve van még arra is, hogy mit tegyen, ha a gyűjtők serege visszatér, és minden ablakon egyszerre rontanak be.
~Na ja...de olyan jól áll neki az csillogás...~
-Igazán kedves tőled - feleli, majd amikor asztaltársasága megint a peremvidékeket ellenőrzi át, gyorsan megtörli a szája szélét, hogy ne láthassa senki az elhadart mozdulatot. - Nos, kimondottan gyorsan kapcsolsz még ebben az idegen szituációban is, szóval én nagyon optimista vagyok a küldetés sikerét illetően.
~Mondjuk a szívem a torkomban dobog, és kedvem lenne rászokni a dohányzásra, a kávéra, és a füves cigire egyszerre, hogy legalább egy kicsit megnyugodjak...~
-Örülök, hogy tettszik, és nekem elhiheted, a legnagyobb fegyverem nem fér el még a lábszárában sem, de majd meglátod magad, amikor az este folyamán a kezedbe kerülhet. - Itt rákacsint, jelezve, hogy ez természetesen olyan információ a küldetésről, amit egyenlőre nem oszthat meg vele...vagy a normális embereknél akár meglepetésnek is lehetne nevezni, de na...azt a táblát elhagyták már egy ideje.
-Szóval, mit szeretnél enni? Úgy hallottam, a két személyes tál itt nagyon népszerű.
~Jut eszembe!~
Előkap a farzsebéből egy apró, átlátszó dobozkát, benne vagy 30 apró fehér drazséval. Kinyitja a doboz tetejét, és a nő felé nyújtja.
-Különleges ellenméreg, arra az esetre, ha itt próbálna meglepni minket valaki. A mérnökök úgy látták jónak, hogy valami "Tic-Tac" nevű édességnek álcázzák, mondjuk azt mondták, az ízét nem találták el, elvileg mentolos kéne legyen...
Ha Chloe elfogadja, akkor ő is a szájába tesz egyet, és az ismerős ízre kedve lenne a fejét csóválni.
~Epres...~

-Ó! - néztem végig magamon. - Elnézést a hibáért, azt hittem, alkalomhoz illő a ruhám. Majd igyekszem úgy helyezkedni, hogy minél kevésbé legyen szembetűnő, nem akarom magunkra vonni a figyelmet.
Ezek után még alaposabban kémleltem a környezetünkben ülőket, de még azok is, akik gyanúsan hosszú ideig bámultak azonnal elkapták a fejüket, amint feléjük villant metsző tekintetem. Senkit nem ismertem fel, és valóban úgy tűnt, hogy csupa ártatlan civil, nem tesznek mást csak kellemes környezetben megvacsoráztak egy ismerősükkel. De ostoba lettem volna, ha csupán a látszat miatt hagytam volna lankadni az éberségemet.
-Mint egy lány? - értetlenkedtem, miközben helyet foglaltam. - Sajnos nem ismerem ezt a fajta ütést. Azt hogy alkalmazzák?
Bármilyen feszültnek is tűnt (amit nem egészen értettem, hiszen annyi bevetésen vettünk már részt együtt, és sosem láttam még ilyen idegesnek), azért igyekezett tartani magát, még akkor is, ha egy ponton indokolatlanul sokáig meredt rám, hogy egy idő után kénytelen voltam hátrafordulni, hátha nem is engem néz, hanem valamit mögöttem. Sem merénylőt, sem más fenyegetést nem észleltem, ráadásul mire visszafordultam, már ismét az étlapot tanulmányozta igen elmélyülten, valamiért pipacspiros fülekkel. Talán beteg volt? Felidéztem magamban, mit mondott Melissa a ,,szívdöglesztő" hatásról, de a pirulás nem szerepelt a listán. Kezdtem komolyan aggódni, hogy valami baj történt, de inkább nem tettem szóvá, elvégre Maverick is nyilván tisztában volt vele, hogy a problémák eltitkolása a lehető legrosszabb stratégia, ráadásul a füle is szépen kezdte visszaölteni eredeti színét.
-Hogy érted?... Nem hiszem, hogy egy kétszemélyes tálat meg tudnék enni egyedül, de te egyél csak nyugodtan olyat!... Nagyobb kaliberű fegyverre lesz szükség? - hajoltam közelebb, hogy azért még hallja a lehalkított hangomat. - Én nem vettem észre semmit, ami veszélyre utalt, de ha te igen, azt jobb lenne, ha megosztanád velem.
Közben megjött a pincér, de én már inkább a sokkal égetőbb problémákra figyeltem, mint az elém pakolt ételek mibenlétére.
-Ezt kérem, ezt és ezt - böktem véletlenszerűen az étlap különböző pontjaira.
-Öh... hölgyem, talán...
-Ezt, és ezt és ezt - ismételtem higgadtan, de gyilkos pillantást vetve a pincérre, bár csodálkoztam volna rajta, ha véletlenül pont oda böktem volna újra, ahova elsőre.
Miután a pincér elment, én pedig a felém nyújtott dobozból elvettem kettőt, egyet azonnali fogyasztásra, egyet vész esetére, már nagyon nehéz volt tartanom a számomra abszolút idegen helyzet hangulatát. De nem adhattam fel ilyen könnyen, elvégre már eddig is annyi energiát öltem bele, hogy kár lett volna érte.
Gyorsan kutatni kezdtem az emlékezetemben, hogy találok-e valami adatot a vonatkozó szituációra, de csak egyet találtam: ,,A férfiak betegesen ragaszkodnak ahhoz az evolúciós késztetéshez, hogy nekik kell megvédeniük a kisebbeket és gyengébbeket, jelen esetben a randevúra hívott nőt. Ettől erősebbnek érzik magukat, akiknek nagyobb a hatalmuk, mint valójában. Ne vegyük el tőlük ezt az örömöt, pláne ha úgy látjuk, hogy partnerünknek ez kimondottan fontos." Tekintve, hogy Maverick eddig hiába tett meg számos óvintézkedést, ezt látszólag semmi nem indokolta. Persze lehet, hogy csak igen komolyan veszi a biztonsági előírásokat, de ha ennek a ,,Tuti tippek egy szupcsi randira" címet viselő tanulmánynak (a címet egy kollégám fordította le nekem) volt igaza, akkor ismét követnem kellett a furcsa előírásokat, még akkor is, ha fogalmam sem volt, mire jó, baromságokat beszélni. A férfiak olyan furcsák!
-Igazán figyelmes tőled, hogy minderre figyeltél - mondtam fel gépiesen, mint egy első osztályos a bemagolásra feladott verset. - Mivel te férfi vagy, nagyobb, erősebb és hatékonyabb vagy nálam, én pedig nálad sokkal gyengébb, kiszolgáltatottabb vagyok, ez pedig nekem nagyon jó érzés, mert... öh... A fenébe, pedig tudtam! - morogtam szinte némán, majd gyorsan az asztal alatt leellenőriztem a helyes választ a PDA-mon elmentett jegyzetekben. - Mi van?! Ennek semmi értelme.. Khm! - fordultam vissza Maverickhez. - Azért örülök neki, mert így biztonságban lehetek melletted.
Sejtettem, hogy ilyet nem szabad, de ez akkora ostobaság volt, hogy megint bele kellett lapoznom. Mást azonban nem találtam róla.
-De ha én vagyok az, rá nincs is szükség, hogy biztonságban legyek, a kodependencia csupán akadályoz az önálló hatékonyságban! - dünnyögtem a kis műszernek, de az természetesen nem felelt.
Aztán valami szöget ütött a fejemben. ,,Ne vegyük el tőlük ezt az örömöt, pláne ha úgy látjuk, hogy partnerünknek ez kimondottan fontos." Szóval ez csak akkor fontos, ha...
-Mond csak - kérdeztem Mavericktől reménykedve -, neked ez örömet okoz és kimondottan fontos?

-Nem probléma, ez is tökéletesen megfelel.
~Hmm, kicsit most úgy érzem magam, mint egy 8 éves a Mona Lisa előtt, aki azt mondja, egész tűrhetően rajzol ez a bácsi.~
-És megvan az előnye is. Aki nem ismer téged, most meg nem mondaná, milyen veszélyes vagy, pusztán a kinézeted alapján.
Ahogy Chloe a frászt hozza a többi vendégre, neki van ideje kiheverni a gyomrost, amit olyan csúnyán bekapott. A fájdalom elandalog szépen lassan, de még mindig zsémbes miatta egy kicsit:
-Ó, nem csodálom, hogy nem ismered, a tengerészgyalogság szokta alkalmazni. Az a lényeg, hogy az ellenség legkeményebb részét találd el, a legrosszabb szögben, és aztán ugrálva fájlald a kezed, miközben röhögnek rajtad. Ne kérdezd, mi értelme van, én magam sem értem, de biztos hasznosnak gondolják, mert rengeteg katonájuk alkalmazta már rajtam...
Azt, hogy a nő közelebb hajol az asztal fölött örömmel fogadja, s ő maga is előre dől kissé, ám mielőtt még annyit mondhatna: "Nem most, csak később, és úgy gondoltam, ehetnénk együtt azt a tálat", az események nagyon felgyorsulnak, és épp csak annyira van ideje, hogy a pincér kezében lévő gépről lelesse, mit rendelt partnere véletlenül, majd, hogy megszabaduljon a pincértől, gyorsan leadja ő is a rendelését.
-Én csak egy tál rizibizit, és egy másik tál sült krumplit kérek. Köszönjük.
Ez után halkabbra veszi a hangját, és úgy felel a nő kérdésére, mielőtt az skalpgyűjtésbe kezdene itt, vagy elbarikádozná az éttermet, és hadat üzenne a városnak, vagy ilyesmi.
~Anyám...és ha bele gondolok, hogy ez nem poén, tényleg képes lenne rá, mindkét értelemben.~
-Légytürelmes, és meg fogod tudni ígérem. Arról biztosíthatlak, hogy nem fogom az étteremben elővenni, az nagyon felzaklatná a vendégeket...na meg, be sem férne az ajtón. - Teszi még hozzá kissé büszkén, aztán visszadől a helyére. Már épp vállon veregetné magát, amiért sikerült megakadályoznia egy katasztrófát, amikor a nő...
~MIMIMI???~
Egyszerre nem tudja eldönteni, hogy pontosan mi is történik itt. Kicsit előre dől, hogy lássa miből puskázik, és közben azon gondolkodik, hogy ez most végtelenül aranyos, vagy ijesztő, netán kimondottan bizarr, esetleg a három furcsa keveréke, ismertebb nevén a Chloe koktél? Szemöldöke egyre feljebb kúszik a nő minden szava után, aztán oldalra dönti a fejét, miközben próbálja értelmezni, mi a fene folyik itt. Mikor a gépével veszekszik, újra előveszi a "Tic-Tac"-os dobozt, hogy még egyszer megvizsgálja azt.
~Mi a fenét adtam be neki???~
-Hát, örülök, hogy így érzel, de...
Újra elgondolkodik, s közben nem kerüli el a figyelmét az sem, ahogy Chloe rá néz. Valami nagyon nem stimmel vele, csak azt nem tudja mi, ezért aztán előveszi régi, idegesítő trükkjét, ami abból áll, hogy megpróbálja kitalálni, mire gondol a másik, aztán legfeljebb vagy ráhibáz, vagy nem.
-Nem, kifejezetten nem szeretném, ah úgy csinálnál, mintha a hercegnőm lennél, akit meg kell védenem. Pontosan tudom, hogy tökösebb vagy, mint a katonatársaim fele, és én pont ezért kedvellek szóval...szerintem kapcsold azt ki nyugodtan, nem véletlen, hogy téged hívtalak el, és nem mást.
Közben meghozzák az ételt is, hála a jövő elképesztően gyors konyhájának. Maverick elé csupán két körettel teli tányért tesznek le, Chloe rendelését viszont 2 külön pincér hozza, és hamarosan egy óriás Steak, egy hatalmas tál "nyammogós" csirkeszárny, és egy nagy szelet rántott bárányborda gőzölög előtte.
-Neked aztán van étvágyad - jegyzi meg élcelődve, aztán a nő felé tolja a rizibizit. - Én viszont lehet keveset kértem, nincs kedved elcserélni valamelyiket erre?

Megvetően horkantam fel.
-Hagyd már a tengerészgyalogságot - legyintettem. - Még a tengervizet se tudnák úgy felpofozni, hogy ne törjön bele a kezük.
Még hogy a tengerészgyalogosok! Valahol nagy sértőnek éreztem, hogy hozzájuk hasonlított, ugyanakkor nem volt okom a mérgelődésre, hiszen éppen azt mondta, hogy én nem úgy ütök, mint ők. Jól is tette.
Amikor meghallottam, mit rendelt, kicsit összehúztam a szemöldökömet, hiszen milyen különös, hogy semmi mást nem rendelt némi köreten kívül, de hamar kiderült ám az is, hogy miért szentelt nagyjából annyi figyelmet a vacsorája kiválasztásának, mint én. Mert nem volt semmi jelentősége azok mellett, amiket még meg kellet beszélnünk. Többek között annak a titokzatos fegyvernek a mibenléte, amit azonban valamiért nem kívánt részletesebben megtárgyalni. Kénytelen voltam hát ráhagyni, akkor is, ha nagyon fontos részletnek éreztem. Inkább a randevú abszolút szabályos menetére figyeltem, amiben úgy látszik, nem kapott szerepet egyetlen fegyver sem (eddig...).
-Szóval örülsz, hogy így érzel, de... mégsem okoz neked örömet -ismételtem lassú bólintással, hogy legyen időm átgondolni a hallottakat.
Ennek, ha megszakadtam sem volt semmi értelme, ezért aztán újra a jegyzetekbe néztem, még akkor is, ha Maverick arra kért, hogy ne tegyem. Persze csak a szemem sarkából tekinthettem a képernyőre, viszont már a kisujjamban volt, melyik bejegyzés melyik oldalon található, így másodpercek alatt odaértem a kívánt bekezdéshez.
,,A bókoknál nem csupán arra kell figyelni, hogy mi mit mondunk, hanem, hogy nekünk mit mondanak, azokban ugyanis rengeteg információ rejlik meg utalva a partner igényeire. Miért pont a szemünket dicsérte meg és nem a hajunkat? Miért a színét és nem a formáját? Mindez utal valamire. Irigység, amiért ő rövidlátó? Esetleg hasonlóságot vélt felfedezni bennünk és az anyja, esetleg egy exe között? Ha így van, vajon mennyire jó jel, ha arra a bizonyos illetőre emlékeztetjük? Egyáltalán őszinte bók volt-e, vagy inkább jelzés? Ezt nem mindig könnyű eldönteni, de vannak egyértelmű helyzetek. Például, ha azt mondja, tetszel neki smink és ékszerek nélkül úgy, hogy a ruhád nem felel meg a legutolsó divatnak, az csak a kötelező udvariasság. Felejtsd el. Ha azt mondja, tetszik neki, hogy erős, intelligens és határozott vagy, az egyértelmű jelzése annak, hogy nem tart elég nőiesnek. Ha azt mondja imponál neki a függetlenséged, belül már görcsben áll a gyomra, amiért nem állhat rangban fölötted, ezért gyorsan változtass a viselkedéseden és adj át neki minden irányítást és hatalmat, különben elhagy!"
Egyre kevésbé tetszett ez az egész, és komoly kétségeim támadtak arra nézve, hogy ez ugyan melyik nőnek hiányzik, de a küldetés kezdetét vette, be kellett fejeznem, méghozzá kitűnő eredményekkel.
-Kedves, hogy ezt mondod - feleltem, talán nem éppen a legszívélyesebb hangomon, de jelen helyzetben ezt ugyan ki róhatná fel nekem, hiszen fejben nyilván ő is épp most pipált ki egy ,,Előírásszerű bók" feliratot. - De nem kell aggódnod, nem szándékozlak lekörözni a hivatásunk egyik területén sem, legalábbis nem ez lebeg a szemem előtt, ha jobb is vagyok nálad...
,,Ne felejtsünk el időnként felkuncogni, hogy aztán egész este csilingelő kacagásunk emlékét őrizhesse magában!"
-... és haha! - tettem hozzá gépiesen.
Meghozták a vacsoránkat. Elém egy heti adagot tettek le, míg elé annyit, amennyi még egy nyüzüge matróznak se lett volna elég. A csere ötlete ésszerűnek tűnt, így elé toltam a steaket és a csirkeszárnyakat, csak a báránybordát tartottam meg, amihez némi krumplit terveztem.
,,Bármiféle megjegyzés arra, hogy mit rendeltünk, még az is, hogy finomnak tűnik, utalás arra, hogy rosszat rendeltél. Ennek legvalószínűbb oka, hogy kövérnek tart, és fél tőle, hogy a rendelt étellel, még jobban elhízol. Ez ugyanis a férfiak elcsábításának első és legfontosabb törvénye: ha nem éri át a derekadat egy kézzel, bármilyen csinos lehetsz, nem fogsz kelleni neki."
A bárányborda átkerült a steak mellé, a felszabadult tányérra pedig átkerült egyetlen csirkeszárny egy evőkanálnyi rizzsel.
-Itt túl nagy adagokat adnak - jegyeztem meg inkább nem gondolva a jóval kiadósabb vacsora után sóvárgó gyomromra. - Én pedig pontosan tudom, hogy nem szabad sokat ennem, de köszönöm, hogy emlékeztettél rá, egy pillanatra tényleg elfelejtettem, és majdnem annyit ettem, amennyi jól esett volna.
Valóban nagy könnyebbség volt, hogy Maverick ennyire betéve tudta a randevúzás szabályait, és ha hibáztam volna, figyelmeztetett, így még idejében tudtam korrigálni. Mindenesetre azért szerettem volna önállóan megoldani a rám osztott feladatot, ezért még jobban koncentráltam rá, hogy korgó gyomorral is képes legyek kiváló teljesítményt nyújtani.

Vidámat nevet fel Chloe méltatlankodásán, és a matrózok kárára elkövetett beszólásán.
-Ez azért hiányzott a seregből - jegyzi meg még mindig mosolyogva - Amúgy, ahogy hallottam osztályelső voltál. Akkor gondolom téged is kölcsönadtak pár hétre nekik, hogy láthasd, miként mennek ott a dolgok. Amikor nekem kellett, azt hittem megfulladok...a röhögéstől. Nem fogod elhinni, de van köztük, aki nem tud úszni...Bááár, ha jobban belegondolok, te el lennél anélkül is.
Aztán őszinte sajnálatára megint visszatér a robothang, és a leskelődés abba a jegyzetbe, amiről őszintén nem tudja elképzelni, mi lehet benne, csak abban biztos, hogy Chloe minden alkalommal egyre szomorúbbnak tűnik(na jó, ez a kifejezés rá talán nem illik...inkább csak úgy néz, mint aki az ellenséges vonalak közt, tűz alatt próbálja kitalálni mit tegyen, a parancsok viszont valamiért ó Azték nyelven érkeznek). A pohár végül a kajánál telik be nála, és miután maga elé kap mindent, feláll, és közelebb sétál a nőhöz.
-Igazán nincs mit - feleli hűvösen, aztán közel hajol a nőhöz, hogy arca kitakarjon minden mást a látóteréből.
~Oké, kezek 3 és 9 óránál, hogy megvédjem a létfontosságú szerveket, ha megint ütni akarna. Elterelő hadművelet indul.~
-De véleményem szerint, annyira nem nagyok ezek az adagok - jegyzi meg, egyre halkabban, hisz már olyan közel hajol hozzá, hogy az orruk szinte össze is érhetne, aztán pedig még közelebb merészkedik, csak nem fent, hanem odalent, legalábbis megpróbálja elvenni azt az ördögi szerkezetet, és ha sikerül, visszaül a székére.
-Majd év végén visszakapod - dorgálja meg, aztán Chloe elé tolja a bárányt, és a sült krumplit, ugyanis korábban kiszúrta, hogy azok tettszettek meg neki nagyon, aztán pedig ő is hozzálát az evéshez.
~Fura, esküdni mertem volna, hogy a rizibizit választja...akkor a második randin két sült krumpli lesz, ha megint ezt játssza el.~
-Jó étvágyat.

-Iskolaelső - igazítottam ki. - És voltam a tengerészgyalogságnál, igen. Nem mondhatnám, hogy különösebben lenyűgözött, amit ott láttam, de külső szemlélőként természetesen nem szólhattam bele az ottani rendbe. Őszintén szólva a légierőnél tett látogatásomat sokkal hasznosabbnak ítéltem meg tanulás és gyakorlat szempontjából.
Apropó tanulás és gyakorlat! Az előbbiből volt bőven, de az utóbbiból aligha, így amikor Maverick indokolatlanul irtani kezdte köztünk a távolságot, azonnal pörgetni kezdtem az agytekervényeimet, hogy vissza tudjak emlékezni, olvastam-e valamit az ilyen helyzetekről. A keze sajnos megakadályoztak a puskázásban, így emlékezetből kellett dolgoznom. Rémlett egy bekezdés, a férfiak kényszeres közeledési vágyáról, amivel a szexuális aktust akarják folyamatosan sürgetni, ám annak elhalasztása közvetlenül vezet a randevú és a ,,közös jövő" (ennek fogalma némiképp még homályos volt nekem) felé. A szerző szerint ha a férfi nagyon türelmetlenül igyekszik testi kontaktust felvenni, finoman jelezni kell neki, hogy erre még várnia kell.
Ezért aztán egy villámgyors mozdulattal előkaptam a pisztolyomat, és az álla alá nyomtam, de hogy érezze, csupán jelzésértékű ez a mozdulat, nem biztosítottam ki. Úgy tűnt, tudomásul vette a visszautasítást, ugyanis hamarosan visszaült a helyére anélkül, hogy jelenetet rendezett volna.
-De hát... - kezdtem hebegve, aztán viszont megembereltem magam, hiszen mindez az én hibámból történt. - Igazad van, nincs arra szükségem, már mindent fejből kell tudnom. Elnézést, amiért eddig segédeszközt használtam.
Amit azonban ezek után művelt, egészen elképesztett. Miért ad nekem ennyi ennivalót? Mintha nem lenne tisztában azzal, hogy ezt nem szabad.
-Ez szabályellenes, te is tudod - emlékeztettem. - Ha normálisan eszem, azzal csalódást okozok neked, és jelenleg épp azért vagyunk itt, hogy elnyerjük egymás tetszését.
Ennek ellenére, ha csak még egyszer biztosított afelől, hogy nem bánja, ha megeszem az adagomat, nekiláttam. Közben utánagondoltam, mi is következik most.
,,Érdeklődjünk az életéről, családjáról, hobbijáról, munkájáról."
-Kérlek, ossz meg velem néhány fontosabb információt - néztem rá komolyan. - Milyen hozzátartozókkal rendelkezel? Oszd két csoportra: vérszerinti és járulékos ismeretségi körökre. Úgy tudom, egyedül élsz. Tervezel ezen változtatni? Szóval nem szándékozol például csatlakozni a hadsereghez?Amennyiben nem titkos, szeretném ha közölnél velem pár adatot a munkádról, kitérve arra is, hogy milyen szabadidős tevékenységgel egészíted ki.
Eszembe jutott ennek kapcsán, hogy nekem is fel kell fednem hasonló információkat magamról, de hirtelen fogalmam sem volt, hol is kezdhetném.
-Kérdezz - szólítottam hát fel.

-De csak az után, hogy én elmentem - kacsint rá, önbizalommal teli mosollyal, bár maga is tudja, hogy a kettőnek egyébként semmi köze egymáshoz, hisz felderítőnek nem vesznek fel olyat, aki nem bajkeverő, és ennek a kritériumnak ő maximálisan megfelelt.
~Hmmm...már ki sem biztosítja a fegyvert, amit rám fog, ha a közelébe megyek. Azt hiszem marha jó vagyok! Inkább marha, mint jó, de most mit csináljak, hogy pont ezért tettszik, menjek orvoshoz? Hát, lehet nem ártana...~
A nő hebegése nem hatja meg, és csak szigorúan néz a szemeibe, még az után is, hogy megembereli magát, főleg, mert valami szabályról kezd hablatyolni, ami megtiltja neki, hogy egyen. Biztos ami biztos, le is sandít a PDA-ra, hogy ellenőrizze, mi ez a hülyeség, amit olvas Chloe, és egyszerre...hát, eddig tartott a komoly arc.
-Mi a...
Minden erejére szüksége van, hogy ne röhögje el magát, aztán újra szigorúan néz partnerére.
-Chloe, ezt a könyvet olyan nőknek írták, akik egész nap otthon ülnek, és ilyen marhaságokat olvasnak, ráadásul kizárt, hogy túlélnének egy randit velem, vagy egyáltalán eljussanak a találkozóra sértetlenül. A te tested 40%-át izmok teszik ki, és ha szeretnéd, hogy ez így is maradjon enned kell.
Az utolsó mondatról, hogy azért vannak itt, hogy elnyerjék egymás tetszését...próbál nem belegondolni, mit jelenthet rá nézve az, hogy ennek ellenére is eljött Chloe, mert ha megtenné, biztosan elpirulna.
-Azért hívtalak pont téged, mert már elnyerted a tetszésemet, és mert alkalmas vagy a feladatra, minden tekintetben.
Miután túl van élete talán legfurább bókján, hozzálát az ebédhez, és boldogan veszi tudomásul, hogy őt is sikerült rávennie erre, a kérdés hallatán pedig...
-Klasszikus Chloe - mosolyog a bajsza alatt - Vér szerinti hozzátartozóim nincsenek, mármint, amennyire tudom egyikük sem él már. Az egyéb ismerőseim pedig többnyire te is ismered, de ha eszembe jut valaki, akit hasznos lenne ismerned, és még nem mutattam be, nyomban pótolom majd a hiányosságot. És igen, egyedül élek, de miért? Talán lakótársat keresel?
~Én most tényleg megkérdeztem az első randin, hogy össze akar-e költözni velem? Mázli, hogy ez Chloe, más nőnél most bajban lennék.~
-Nem, nem tervezek a sereghez visszamenni, hiába kérik, a munkám viszont...képzelt, nemrég megkerestek a Hi-sectől, hogy nincs-e kedvem nekik dolgozni. Úgy tűnik valaki olyan jó jellemzéseket írt rólam, hogy azt szeretnék, csatlakozzak a céghez...
~Meg valami olyasmit is mondtak, hogy nem volt még másik emberük, aki 4 bevetést is el tud viselni Chloe-val, pláne egymás után...~
-A szabadidőmben pedig főleg olvasni szoktam. Hmm, viszont erről jut eszembe, te mit csinálsz a szabadidődben? Már úgy értem, amikor nem továbbképzed magad, vagy ilyesmi. Azt látom, hogy te is szeretsz olvasni...még ha nem is a legjobb irodalmat.
Közben azért arra is tud koncentrálni, hogy a tányérjáról szépen fogyjon az étel.
-Melissa-val jól kijöttök? Amikor nem vagy velünk, állandóan rólad beszél...
~Leginkább abban a kontextusban, hogy lelő, ha a közeledbe jövök, de na...~
-Vicces, hogy első találkozásunkkor még arról beszéltünk, mióta keresed, két nappal később pedig meg is találtad.

-Csak a randevún nem lehet rendesen enni, egyébként pontosan tudom, mennyire van szükségem, és azt be is tartom - vontam meg a vállamat. - De ha szerinted nem nagy probléma, hogy ezt a szabályt megszegem... nem mintha nagyon érteném a lényegét, de...
Újabb vállrándítással láttam neki a normális adagú vacsorának. Így mégiscsak más volt! Az sem érdekelt, hogy negatív kritikával illette a forrást, ahonnan a jegyzeteim származtak, hiszen ezek kitértek arra is, hogy a férfiaknak semmi érzékük nincs az efféle finomságokhoz, így ne is várjuk el tőlük, hogy megértsék ezeknek a praktikáknak a fontosságát, még akkor is, ha értük tesszük az egészet. Főleg, mikor azt mondta, hogy én már elnyertem a tetszését. Akkor mintha egy hatalmas kő gördült volna le a vállamról.
-Akkor ezek szerint én már sikerrel jártam - próbáltam értelmezni a helyzetet. - Vagyis most rajtad a sor, hogy ugyanezt elérd. Van rá egy estéd. Sok sikert. Ha megengedsz egy javaslatot, kezdhetnéd azzal, hogy elmondod végre, milyen feladatról van szó.
Mint újabb kitöltött aktákat raktároztam el az agyamban az újabb információkat Maverickől és a családjáról, bár nem nagyon tudtam elképzelni olyan szituációt, amelyben szükség lehet rá. De hát végül is ki tudja. Ártani nem árthat, és egyszer még hasznos lehet.
-Nem keresek lakótársat - ráztam a fejem. - Az én lakásomra ritkán szokott bárki is jönni, de nem is látom szükségét.
Amit a HiSec ajánlatára mondott persze nem ért váratlanul, de csak hallgattam. Nem mondhattam erről semmit, elvégre titkos küldetés volt, hogy térképezzem fel Maverick képességeit, hogy alkalmas-e csatlakozni a céghez, és ha igen, melyik szektorba. Úgy tettem hát, mint akit abszolút hidegen hagy a téma.
-Olvasni én is szoktam, elsősorban a modern hadászati és technológiai szaklapokat, hogy mindig naprakész legyek. Ezen kívül sok gyakorlati edzést is végzek. Tudod, izom és kardio, terepgyakorlatok, lőgyakorlatok és így tovább. Mindig formában kell lennem. Ó, és szeretem a keresztrejtvényeket.
Melissa említésére akaratlanul is átfutott az arcomon egy halvány mosoly. Hiába, a testvérem volt az egyetlen, aki képes volt kihozni belőlem (ő talán így mondta volna) az ,,embert".
-Ő a nővérem, Maverick - mondtam neki még számomra is szokatlan hangszínnel -, aki a gyilkosoktól hemzsegő házban is odafigyelt rá, hogy a húgával legyen a nyuszija, és évekkel később, amikor újra találkoztunk, elfogadott olyannak, amilyen vagyok, pedig... pedig tudom, hogy más lettem, mint amilyen akkor voltam és amilyenre számított... vagy talán inkább amiben reménykedett - tettem hozzá halkabban, kicsit szomorúbban. - Tűzbe tenném érte a kezemet, s tudom, hogy ő is értem. Szóval igen. Mondhatni jó a kapcsolatom vele.
Bekaptam az utolsó falatot a tányéromról, és kérdőn pillantottam rá.
-És neked? Őt is elvitted randevúzni?

-Nos, a könyvedben valóban ezt írják, de VELEM sosem randizott, aki ezt írta, és nem is fog az tuti.
Egyszerre mintha oldottabb lenen a hangulat...nehéz megmondani, mihez hasonlít a dolog, talán olyan érzés, mint az ostrom alatt tartott erődből kitekinteni, és azt látni, hogy megérkezett a felmentő sereg, és a borzalmaknak vége van.
-Igen, sikerrel jártál - jegyzi meg mosolyogva, arra pedig, hogy most rajta a sor, egyetértően bólint. - Életem legnehezebb küldetése lesz...
Arra, hogy mi lesz a küldetés, csak kacsint egyet. Még nem érkezett el az idő arra, hogy ebbe beavassa, és összeköltözni sem fognak ma a mondottak alapján, így inkább a szaklapokra koncentrál:
-Soldier of Fortune? - "Hibáz rá" a folyóiratra, igaz kivételesen nincs nehéz dolga, mert látta Chloe-t ezt olvasni. - Jó kis lap, és viszonylag ritkán írnak benne hülyeséget. A múltkor például azt mondták, hogy még évtizedekre vagyunk egy igazán mobil erőpáncél hadrendbe állításától.
Aztán kimondottan büszke magára, amiért sikerül mosolyt csalnia nő arcára, de persze az Chloe, szóval a sikerélménye nem tarthat sokáig. Összeszorítja a fogait, hogy ne kelljen tudomást vennie az utolsó mondatról, mely hatására úgy érzi magát, mintha tarkón vágnák egy jegesmedvével, s csak finoman dől előre, hogy lágy hangon szóljon a nőhöz.
-Nem, nem hívtam randizni soha...
~Bár, pusztán azért megérné, hogy lássam milyen arcot vágna, de olvastam valahol, hogy szív kell ahhoz, hogy éljek, szóval inkább passzolom.~
-Eszembe sem jutott elhívni soha, igaz eddig nem is tudtam, hogy ilyen jó fej. Mondjuk egyszer adott nekem egy tál...hát, nem tudom mi volt az pontosan, ilyen fehér lötty, aminek vaníliás íze van, és finom vatta szerű cuccok úszkálnak benne. Na szóval, állítólag ő csinálta, és kaptam belőle én is, mert idegesítette, hogy korog a gyomrom, és "nem hajlandó eltakarítani a hullám, ha éhen halok".
Itt tart egy kis szünetet, mert nagyon idegesíti, hogy nem jut eszébe, mi volt a neve annak a cuccnak, pedig kimondottan ízlett neki.
~Madártej? Valami ilyesmi rémlik, de kizárt...a madarak nem emlősök, hogy lenne már tejük?~
-Nem vagyok valami jó az ilyen beszédekben egyébként...Amit mondani akartam, csak annyi, hogy amikor nem tudott rólad semmit, abban reménykedett, hogy ha valaha újra találkozik veled, egy erős, egészséges nőt fog látni, és hidd el, nem okoztál neki csalódást. Az más kérdés, hogy meg kell szoknia, hogy felnőttél, de a nagy tesók már csak ilyenek.
Közben óvatosan, nagyon óvatosan előre nyúl, és ha úgy látja, van rá esély, hogy nem szegezik a kezét az asztalhoz egy késsel, finoman megérinti Chloe asztalon pihenő kezét, és küld felé egy biztató mosolyt.
-Mellesleg, imád mérgelődni, szóval ezt nagyon ne vedd a szívedre. Viszont, megtennéd, hogy nem árulod el neki, hogy "jó fejnek" tituláltam? Múltkor megdicsértem a főztjét, és kidobta a hálózsákom a légzsilipen...

-Soldier of Fortune - bólintottam. - De szeretem a Guns n' Forces és a Jet Pistols számait is. Azt a bizonyos becslést pedig a mobil erőpáncélokról nem a cikk írója állította, hanem az, akivel az interjút készítették, ő pedig a legkevésbé sem számít szaktekintélynek. Ugyan már, ha te egyáltalán figyelemre méltatod Jameson tengernagy bölcselkedéseit, akkor magadra vess.
Az említett Melissa által szervírozott ételre elgondolkodva húztam össze a szemöldökömet, de csak nem jutott eszembe, hogy mi lehetett az. Ritkán ettem édességet, így kifejezetten gyér volt a tudásom e téren.
-Sajnos ebben nem tudok segíteni. Még sosem találkoztam ilyen desszerttel. Bár ha valóban az éhhalál fenyegetett, akkor nem is hiszem, hogy számított, mit is eszel.
Megköszörültem a torkomat. Bevallom, kissé kényelmetlenül éreztem magam a kijelentésétől.
-Viszont ha ez kell neked ahhoz, hogy valakit jó fejnek tarts, sajnos ki kell hogy ábrándítsalak: nem tudok főzni. Legalábbis nem olyat, amit az ízéért is finoman fogyasztanál. De azért ha eltévednél velem a vadonban, azt tudnám garantálni, hogy ne halj éhen.
Ahogy folytatta a Melissa témát, ismét elmosolyodtam. Azért jó érzés volt ilyeneket hallani, és ha igaza volt, akkor pedig végképp örülhettem.
-Köszönöm - mondtam, és elernyedtek a váratlan érintéstől azonnal megfeszülő ujjaim, viszonoztam a szorítást, anélkül, hogy tudtam volna, tulajdonképpen mi is a funkciója. - És ígérem, hogy nem fogom elárulni neki, hogy nem utálod. Amellett, hogy tudok titkot tartani, sosem tennék vele ilyet elvégre a nővérem.
Aztán, hogy a randevú is az előírtaknak megfelelően haladjon (bármit is mondott), nekem pedig még fel kellett térképeznem, hogy mennyire alkalmas bizonyos jövőbeli célokra, kertelés nélkül kiböktem a kérdést:
-Hány gyereket szeretnél?

Olyan csodálattal tekint a nőre, mintha arra készülne, hogy perceken belül még az autogramját is elkérje. Ritkán fut össze olyannal, aki az említett 3 magazin közül egyikről sem hiszi, hogy ezer éves Rock banda, nemhogy olyannal, aki még olvassa is őket!
-Épp a páncélom viseltem, amikor olvastam a cikket, szóval nem, nem tartom sokra a fickó véleményét - feleli, és újra a nőre kacsint. Persze az erőpáncél még mindig titkos projekt, de már túl sok pletyka kering róla, hogy valóban érdemes legyen eltitkolni, és már nem is fogják sokáig...
-Annyira azért nem korgott a gyomrom, csak tudod milyen, viszont a jófejségét nem a szakácsművészetéből állapítottam meg, hanem abból, hogy hála neki, eszkimó még veled van. A vadonban pedig nekem sincs szükségem segítségre, hacsak nem sérülök meg súlyosan, de addig levadászok, és megsütök bármit, ami elég hülye ahhoz, hogy az 5 kilométeres közelembe jöjjön. Azért köszi, és remélem, ha valakivel a dzsungelben ragadok, az te leszel.
Ezúttal tartósan sikerül elérnie, hogy mosolyodjon, és nem is olyan halványan, mint az előbb, és ezt látva neki is vidámság költözik a szívébe. Képtelen lenne visszaemlékezni, mikor stresszelt ennyit egy randin, de az este folyamán most először végre kezdi úgy érezni, hogy talán mégis túlélheti ezt a küldetést.
-Köszönöm, tudtam, hogy bízhatok benned - feleli mosolyogva, és ha már sikerült becserkészni, esze ágában sincs elengedni a kezet, mely az előbb bizonyára lila csíkokat szorított az ujjaiba acélos fogásával, most viszont csak gyengéden pihen a kezében, ő pedig mutató és középső ujjával cirógatja azt.
-Gyakrabban kéne mosolyognod, nagyon jól áll.
Arca nem rendül meg, csupán szemeiből táncol ki egy szikra, és simogató ujjai állnak meg egyetlen magányos pillanatra a következő kérdésre.
-Az attól függ, mennyit vagy hajlandó megszülni? - Kérdi komolyan, hogy időt nyerjen, amíg azon gondolkodik, hogy vajon egy olyan nőtől ezt hogyan kell érteni, mint Chloe? "Csak azért kérdezem, mert én 377-et szeretnék, és már nem leszek fiatalabb, úgyhogy jó lenne, ha virítanál valamit!"; vagy esetleg: "Láttam egy szőkét idefelé jövet, olyan békésen aludt , csak egy szavadba kerül, és elintézem az adoptálási papírokat." . Végül úgy dönt, majdnem biztos, hogy egyik sem, és vele akár lehet őszinte is...ahhoz túl kiszámíthatatlan, hogy másképpen cselekedjen.
-Mindenképpen szeretném, ha nem lenne egyke, szóval kettő a minimum, és szerintem háromnál meg is állnék, mert több kicsi partizánnal nem bírok el egyszerre...
Ezen a gondolatmeneten felbuzdulva elképzeli Chloe-t sokkal kisebben, és nagyobb szemekkel, két copffal, ahogy éppen sütiért könyörög, és magában beismeri, hogy talán eggyel sem.
-És durván 2-3 év szünettel hoznám össze őket, mert úgy tudom az az ideális, viszont még vagy 20-25 évig biztos nem nem tervezem. Nem akarok családot alapítani, amíg ilyen veszélyes a munkám.
A beszéd végeztével óvatosan megszorítja a nő kezét egy pillanatra, aztán megint visszatér a simogatáshoz. Ha Chloe még mindig nem ellenkezik, most kezdi csak igazán élvezni a dolgot, hisz végre elhiszi, hogy valóban ez történik, és nem csak a kitépett karja miatt elszenvedett vérveszteségtől hallucinál.
-Torta?

Bár én nem szándékoztam sokáig szorongatni Maverick kezét, tekintve, hogy nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. Fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor csinálni, egyáltalán engedhetem-e vagy tolakodásnak kell vennem a férfi cirógatását. Nem ismertem az erre vonatkozó szabályt, de nekem kimondottan jól esett (legalábbis miután rájöttem, hogy nem kell támadásra számítanom), úgyhogy arra jutottam, hogy ezúttal annyiban hagyom a dolgot. Nagyobb bajom csak nem származhat belőle.
-Nos, akkor gyakrabban mosolyogtass meg - ajánlottam tárgyilagosan.
Ha nehezen is képzeltem el Mavericket, mint apát, a téma kötelező volt, így nem mellőzhettem. Mindazonáltal amit először válaszolt, eléggé meglepett.
-Nem látom az összefügg... Ó!
Nem volt ez így jól. Nagyon nem. Az iromány szerint a közös gyerekvállalás, csakúgy mint a házasság és szerelem témája tabu volt, mivel a férfiak gyenge idegrendszere nem tud ezekkel megbirkózni, és csak idegesek lesznek, kapkodva valami ostoba kifogást keresnek, amivel távozhatnak, aztán soha többé nem látjuk őket. Erre magától felhozza. És nem tűnik idegesnek.
-Itt valami nem stimmel - morogtam, alig hallva, mit beszél az ideális gyerekekről. Gyanakodva méregettem összehúzott szemmel, még közelebb is hajoltam, mert ez az abnormális viselkedés teljesen összezavart. - Nagyon annak tűnsz, de... biztos, hogy férfi vagy?
Átfutott a fejemen, hogy amekkora terpeszben ül, a lábam csupán egyetlen mozdulatával ezt igen könnyen kideríthetném, de végül arra jutottam, hogy nem éri meg. Kicsit még mustrálgattam magamnak, hogy biztosra menjek, aztán miután már végképp nem találtam semmi ellentmondást közte és a férfi lét között (legalábbis ránézésre), rájöttem a megoldásra.
-Jót tett neked a Hereford.
A tortára bólintottam, és hamar rá is böktem egy epresre, amihez az étlap szerint még a tejszínhabot is eperkrémmel keverték el. Amíg a desszertre vártunk, újabb emlékeztető ugrott be. Ki kellett derítenem, hogy Mavericknek vajon ,,tisztességesek-e a szándékai", de hogy ez mit jelent... Nyilván olyasmit, hogy nem akar gyilkosságot vagy egyéb törvénybeütköző bűntényt elkövetni. Másra nem tudtam gondolni, hiszen ezek a leginkább tisztességtelen dolgok ugyebár.
-Maverick - néztem rá komolyan, de azért a kezét nem akaródzott elengednem -, szeretném tisztázni a szándékaidat. Elsősorban azt, hogy azok tisztességesek-e. Remélem megérted, hogy ez szükséges, és nem akadékoskodsz, csak szépen őszintén közlöd velem a céljaidat. Kezdheted.

-Igenis - Vágja rá katonásan, bár tapasztalatból tudja, hogy nem olyan könnyű megmosolyogtatni ezt a nőt, mint szeretné, sőt...de feladni sem tervezi a dolgot, most, hogy látja, sőt kezével még érzi is, hogy nem teljesen reménytelen a dolog.
-Minden rendben? - Kérdi, megrendült önbizalommal, mikor a nő tanácstalanul mered rá válaszát követően, a következő kérdésre, hogy férfi-e pedig ő maga is közelebb hajol az asztal felett, válasz helyett azonban csak bólint.
~Nagyon annak látszom? Hát kösz. Te is abszolút úgy nézel ki mint egy nő...Hajjajj...de még mennyire...~
-Köszönöm, de ezzel nem vagyok egyedül. Egyébként, furcsa, hogy sosem találkoztunk, végül is csak 3 év van köztünk. A "Nagy bátorságpróba" idején már ott voltál ugye, amikor hirtelen elsötétedett az egész tábor, az éjszaka közepén, és reggelig nem is volt áram? Húzós egy este volt...
A nő közben kiválasztja az epertortát, ami Maverick szerint annyira jó húzás, hogy egy pillanatra azt fontolgatja, megkéri a kezét itt helyben...na persze nem komolyan, csak úgy poénból. Valamivel később rádöbben azonban, hogy ez nem lenne olyan jó vicc, és Chloe még félreértené a dolgot, úgyhogy inkább lemond a dologról, és helyette inkább a heveny szívinfarktusával foglalkozik, amit az idéz elő, hogy pont most kérdez rá partnere, mennyire komolyak a szándékai...kísérteties...
-Természetesen...megértem - feleli, hogy időt nyerjen, amíg összeszedi magát, és meglepően sokat segít neki az, hogy kezeik még mindig nem szakadtak el egymástól.
-De, ha teljes őszinteséget vársz tőlem, akkor még nem tudom. Egyenlőre szeretnék minél többet veled lenni, és ha ez működik, akkor akár beszélhetünk komolyabb dolgokról is.
Közben megérkezik a torta, amiből mindkettejük elé leraknak egy-egy tányérral, a pincér távozása után pedig a férfi folytatja a beszédet:
-Én nagyon jól érzem magam a közeledben, te vagy az első olyan ismerősöm, akivel őszintén el lehet beszélgetni bármiről, és nem úgy tekintesz a fegyverekre, mint egy csomó csillogó játékra, ráadásul valamiért az első pillanattól fogva megbízom benned, pedig az nem szokásom...nagyon nem. Remélem ezzel válaszoltam a kérdésedre...
Aztán beleszúr a tortába bal kezével, kissé erőteljesebben az indokoltnál, és a szájába veszi a lemetszett falatot.
-Hmmm....
Amit egy újabb, még nagyobb követ, és még egy, meg még egy, és még egy.
~Oké...majdnem biztos, hogy ez csak a második legédesebb dolog a teremben, de a fenébe is, marha finom!!!~
A torta elpusztítása után a fények elhalványodnak, és körülöttük minden asztalnál felállnak az emberek, hogy a táncparkett felé vegyék az irányt. a zene is egyre hangosabban szól, majd az andalító háttérzene átvált egy másik, több mint ezer éves slágerre.
-Nos, talán jobb, ha nem lógunk ki nagyon a tömegből egyenlőre, szabad egy táncra?

-A csoporttársaim közül sem ismertem senkit - vontam vállat. - Sosem voltam jó a csapatmunkában, jobban szerettem az önálló gyakorlatokat. Nem vagyok ellene, persze, de... láttam, mi történik, ha túlságosan a másikra támaszkodunk, és az nem jön be. Maradtam már egyedül, ami majdnem az életembe került, mert egyedül nem voltam képes semmire. Nem mintha Melissat hibáztatnám - tettem hozzá gyorsan. - Még csak gyerek volt, és a maga részéről mindent megtett, úgy vélem kiemelkedő módon. Ez viszont nem változtat azon, hogy a csapattársaiddal bármikor történhet igazából bármi, ami miatt magadra maradsz. Szóval... inkább az egyéni munkára koncentráltam. Nem is kötöttem túl sok ismeretséget.
A bátorságpróba említésére nosztalgikusan sóhajtottam fel, és a messzeségbe révedve emlékeztem vissza arra az estére.
-Természetesen. Azon az éjszakán roppant népszerű voltam.
Ha nem értette volna elsőre, sokatmondóan mutattam a számra, amiből már csak megértette, hogy miért imádott a sötétben vacogó társaság egy tűzokádó sárkányt.
-Mondjuk utána tíz napi fogdát kaptam - ismertem be az igazság kedvéért. - A tisztem szerint ez csalás volt, mivel csak csak a rendelkezésünkre álló eszközöket használhattuk volna, én meg emlékeztettem rá, hogy ez egy mindig nálam lévő ,,tűzcsiholó eszköz", ami lehetővé teszi a felszereléssel való spórolást. Úgyhogy pimaszság miatt kétszeres időt kellett ülnöm. De igaza volt. Többet nem változtam át egy gyakorlaton sem, és év végére ebből is iskolaelső lettem. Valóban hiba volt egyetlen megoldásra hagyatkozni, hiszen sosem lehet tudni, mennyi lehetőségünk van azt használni, esetleg megéri-e, ha például kockázatosabb vagy bármi.
A pozitív visszajelzésére, amivel az érdeklődését indokolta, először nem is tudtam mit felelni. Mindig keményen dolgoztam, hogy a legjobbak között lehessek, így hozzászoktam már a pozitív értékelésekhez. Ez viszont valahogy más volt. Személyesebb. Hogy kell az ilyesmire reagálni? A letöltött kivonatokban erről nem esett szó. Miért nincs itt ilyenkor Melissa? Végül jobb híján kénytelen voltam azt mondani, amit ilyenkor mindig szoktam:
-Köszönöm. A jövőben is mindent elkövetek, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassam.
Persze most nem álltam vigyázzban, de a hivatalos hangszín azért megvolt, és reméltem, hogy Maverick megkönnyíti a dolgomat, és úgy válaszol, amit én is megértek.
~Mond, hogy ajánlod is. Mond, hogy ajánlod is. Mond, hogy ajánlod is...~
A torta lassan elfogyott, de Mavericknek máris újabb ötlete támadt az este folytatásához. Hogy ne keltsek pánikot, nem vettem elő a pisztolyomat, de azért magamhoz húztam az azt rejtő kézitáskámat, amikor megláttam, hogy a fények elhalványultak, az emberek pedig tömörödni kezdtek. Terrorista akciót gyanítanak? Nem ostobaság. Különben miért zavarnák meg ennyire az itt lévők látását?
-Nem tudok táncolni - hívtam fel rá a férfi figyelmét, de azért felálltam. - Viszont azt hiszem, ha beépített terroristákat keresünk, kitűnő ötlet kicsit elvegyülni közöttük.
A táskámat éppen ezért vittem magammal, és úgy fogtam, hogy azonnal előránthassam belőle a lézerpisztolyomat, ha szükséges. Szerencsére maga a tánc nem volt annyira kötött lépésű, mivel mindenki máshogy rázta magát, de kétségtelenül volt egyfajta hasonlóság a táncparketten vonagló sokaság mozgásában.
Hagytam hát, hogy Maverick vezessen, én inkább arra figyeltem, hogy mikor látok gyanús mozgást, miközben egyszerre próbáltam megfelelni az ütemre előírt cipőtalp koptatásnak és a munkámból adódó kötelességemnek is.
-Pörgess meg, látni akarom, mi van a hátam mögött...
-Dönts hátra, mintha fegyver lenne az oldalára csatolva, de fentről nem látom jól...
-Dobj fel, ott a szélén lehet, hogy az már inkább dulakodás, mint tánc...
Végül azonban szerencsésem megúsztuk, és békésen vonulhattunk vissza az asztalunkhoz.
-Hasznosnak találtam ezt a táncot - jelentettem ki. - Feltűnés nélkül lehet közben felmérni a terepet. Ez ugyan az ellenfélre is igaz, de ezért kell jobbnak lenni. Már csak azért is, mert ennyire összezsúfolódva igen könnyű merényletet elkövetni. Nem gondolod?

-Nekem mások a tapasztalataim - mond ellen a nőnek szinte azonnal - aztán lehet csak azért vagyunk olyan sikeresek együtt, mert én sem vagyok jellemzően csapatjátékos.
Aztán megint visszatér a szomorú témához, mire még előrébb hajol az asztal felett, és a másik keze is előrébb vándorol, most már nem olyan óvatosan, mint az előző, s ezúttal Chloe arcát simogatja meg, nagyon-nagyon óvatosan. Az első körben gyakorlatilag a nő aurájával szomszédos levegőhöz ér csak hozzá, és aztán onnan halad fokozatosan beljebb, ha nem ütközik komolyabb ellenállásba. A 4. körre már a bőrét is eléri, a tőle furcsának hatható, de már tapasztalt gyengédséggel, amivel a kezét is cirógatja.
-Manapság bármelyiktek szét tudná rúgni a seggét azoknak az alakoknak, a Skater lányok együtt pedig...na olyankor még én is meggondolnám mit beszélek. Aztán meg mondanám ami eszembe jut, de mégis...a lényeg, hogy összetarthatsz valakivel úgy is, hogy nem függtök egymástól, csak kiegészítitek egymást...
Mikor Chloe kijelenti hogy népszerű volt a sötétben, természetesen rosszra gondol, pláne amikor a szájára mutat.
~Ó, itt is nagyon népszerű lennél, ha hirtelen sötét lenn..ja hogy úgy...ó...~
-Na igen...másnap reggel én is fogdába kerültem. Az arany öcsémet idegesítette, hogy recseg az interkom, ezért egy ollóval, meg egy régi csavarhúzóval nekiesett, hogy megjavítsa. Az a tábor egy atomcsapást is átvészel, meleg vízzel, és szakadatlan Holonet kapcsolattal, de Garret-nek két percébe, meg egy "zsupsz" kimondásához szükséges időbe került sötétségbe borítani az egészet...Aztán megijedt és elfutott, én meg betörtem oda a sötétben, hogy eltüntessem a bizonyítékokat. Sikerült is, de akkoriban már olyan népszerű voltam, hogy bármi történt, engem elzártak...furcsa belegondolni, hogy akkor ott voltál a szomszéd szobában, amíg én labdáztam.
Aztán kicsit furcsán érzi magát, mikor a nő gyakorlatilag kifaggatja őt a jövőbeli terveiről, ő pedig még mindig úgy tesz, mintha...a fene tudja. Úgy válaszol, mintha egy űrhajó parancsnoki hídján lenne, és lerí róla, hogy zavarja a körülöttük lévő egyenruhások hiánya. Minden esetre Maverick oldalra dönti a fejét, és csak ennyit felel:
-Ajánlom is.
Nem is Chloe lenne, ha nem azt látná a tánc dologban amit, de speciel most ő is egyetért vele, és amúgy sincs oda ezért az elfoglaltságért annyira, szóval a céljaik közösek kivételesen, amikor kézen fogva vezeti a parkettre őt.
-Ne aggódj, nekem sem az erősségem, de fürge vagyok. El tudok lépni a lábad elől, a többieket meg taposd nyugodtan.
A "tánc" alatt örömmel követi a nő utasításait, és kivételesen ő is komolyan mustrálgatja a tömeget, biztos ami biztos.
-Csak, ha nem érdekel, kit lősz még le. De igazad van, ha meg kéne itt védenünk valamit, nem lenne könnyű dolgunk.
Elővesz a zsebéből egy nagyon apró, piros kis selyemdobozkát, és mélyen a nő szemeibe nézve leteszi azt az asztal közepére.
-Te sem láttál senkit? És most nem figyelnek ide, ugye? - Kérdi, majd ha a nő bólint, hirtelen elsötétül minden. Most, hogy valóra vált Maverick álma az áramszünetről, közelebb is hajol Chloe-hoz, majd amikor arca már egészen közel van hozzá megszólal:
-Gyere, van kb fél percünk eltűnni.
Továbbra is kézen fogva vezeti a nőt, hogy az étterem hátsó ajtaján át távozzanak, ahol egy kis méretű űrsikló csak rájuk vár, a fedélzetén egy pilótával, és egy váltás ruhával mindkettejüknek.
-Remek. A holografikus kivetítő tökéletes alibit biztosít majd még vagy két óráig, akkor magától kiég, és újabb áramszünetet generál. Ha meg is próbálna követni valaki, addigra már késő lesz.
A gép a levegőbe emelkedik, Maverick pedig mosolyogva fordul Chloe felé:
-Sajnálom, hogy eddig titkolóznom kellett, de ez is része volt az egyezségnek. Hallottál már az Athena-ról?

//Folytatás: Athena//

Ahogy a kezével közelített hozzám, először bizalmatlanul méricskéltem, és egy kicsit hátrébb is húzódtam tőle, de aztán rájöttem, hogy mi a szándéka, így inkább én is közelebb hajoltam hozzá.
-Mi van? - kérdeztem suttogva és lopva körülnéztem. - Látsz valami gyanúsat?
Mint kiderült, neki is voltak élményei azon az éjszakán, de még fontosabb, hogy sikerült végre azonosítanom őt.
-Szóval te voltál az, aki a szomszédban dörömbölt, és nem tudtam tőle aludni - vontam fel hűvös higgadtsággal a fél szemöldökömet, miután összefont karokkal hátradőltem a székemben, de csak egy idióta nem lehetett volna biztos benne, hogy halk, nyugodtnak tűnő szavaim mögött vulkánok törtek ki.
Azért hagytam neki lehetőséget a magyarázkodásra, de őszintén nem nagyon tudott olyat mondani, ami elegendő lett volna. Az a folyamatos, ütemes döngés, amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda, de bármit megtettem volna, hogy végre leálljon. Még ennyi év elteltével is olyan szívesen borítottam volna Maverick képébe a maradék tortát.
Miután felvette a katonai magatartást, könnyebb volt a táncra hangolódni, és terroristák után kutatni, még akkor is, ha nem találtunk semmi gyanúsat. Utána azonban felgyorsultak az események, nem volt már idő olyan apróságokkal foglalkozni, mint a hangulat. Éppen megráztam a fejemet, hogy nem, nem láttam semmit, amikor sötétség borult a teremre. Kezem azonnal eltűnt a táskámban, de mielőtt még kihúztam volna a pisztolyomat, meghallottam Maverick hangját.
Szó nélkül engedelmeskedtem, és utána siettem. Nem tudtam, hova megyünk, de hamar világossá vált minden, ami az éteremben történt. Csak az oka nem.
-Miért kellett ekkora titokban távoznunk?
Ahogy egyre távolodtunk a Földtől, egyre több kérdés tolult fel bennem, de inkább meghagytam magamnak. Bíztam annyira Maverick szervezőkészségében, hogy elhiggyem, tudja, mit csinál.
-Hogyne hallottam volna az Athenaról! Ezt komolyan kérdezted?

/Előzmény: Edzőterem/


Nem hatott meg a felcsattanó hangja, de legalább kibukott belőle valami szenvedélyes és ez megérdemelt tőlem egy vigyort. Persze nem ezért engedtem el, bár felmerült bennem, hogy most akár tovább is mehetnék, és egy csókot megérdemelne, de én nem szoktam ezt kierőszakolni. Az nem az én világom, én e nélkül is megkapom a csajokat.
- Miért nem bébi? Mi rossz van ebben? Nekem például nagyon tetszett, nem kéne szégyellned a tested, hiszen klassz nő vagy, meg van mindened, ami kell. – formáltam meg egy test körvonalait a kezemmel, de nem akartam tovább húzni az agyát, mert láttam, hogy talán egy kicsit zavarba jött, ami ennél az éles nyelvű lánynál elég meglepő volt.
- Én nem sietek sehová. – vontam meg a vállam, de a figyelmeztetésére csak vigyorogva felemeltem a kezem. – Eszem ágában sincs. Tudom a szabályokat és hidd el, ez most olyan…..hmmm……munkaebéd lesz, oké? – de már ott sem volt, így neki dőltem az ajtóval szemközti falnak és míg vártam, lebonyolítottam pár telefont.

Meglepődve pillantottam fel a készülékről, mikor kilépett az öltözőből, hiszen ilyen gyorsan még egy csajom sem végzett még egy mosdóban sem, de hát mint már megállapítottam párszor Mira-t senkihez nem lehetett hasonlítani.
- Ejha! – füttyentettem egy éleset. – Ez aztán az átalakulás bébi! Beajánlhatlak egy modell ügynökséghez, nem akarod? – vigyorogtam rá, miközben szemérmetlenül végigmértem párszor. – Azt a batyut meg add ide, - intettem a bőröndje felé, - mert még azt mondják rám, hogy nem vagyok úriember.
Aztán, ha a kezembe nyomta már mehettünk is valami étel után nézni.
- Nekem? – néztem rá felnevetve. – Hiszen szinte azon élek, de el vagyok eresztve anyagilag, így nem muszáj spórolnod nekem. – ingattam meg a fejem. – Ehetünk valami úriasabb kaját

- Csak annyi, hogy undorodom Tőletek. Attól, hogy hozzám érjen valamelyik őtök hánynom kell. S az eltemetett emlékeimre és érzéseimre sincs szükségem. Így hatékonyabb vagyok, és a munkámra tudok koncentrálni. * Szólt a kérdéseire a rövid, tömör és rideg válaszom. Arcom rezzenéstelen volt és a szemeim is csak undorról és dühről árulkodtak már a gondolatra is. Mi lett volna akkor, ha valaki tényleg megpróbál magának tudni? De több magyarázatott nem fűztem hozzá… *

- Néha elengedhetetlen és kimondottan jól jön, hogy nő vagyok. Rengeteg dologtól megkímél. De kösz nem, bőven van Londonban modell és olyan nő, akikre csorgathatjátok a nyálatokat. Nincs kedvem közéjük állni. * Mosolyogtam a férfire barátságosabban, mint amikor távoztam. De aztán a szavaira felvontam a szemöldököm és fel sem tűnt a méregetése.*
- Mióta érdekel Téged, hogy mit mondanak mások? De ha ez a kívánságod… * S felé nyújtottam a táskám, hogy akkor vigye, ha jobb lesz a lelkének és az imidzsének. A nevetése pedig már végképp őszinte mosolyt csalt az arcomra.*
- Akkor már meg is találtuk az első közös pontot. A konyha művészete nem az Én műfajom. Mellesleg pedig azt mondtam, hogy meghívhatsz. Ergo csatlakozhatsz. Azt nem, hogy ki is fizetheted helyettem. *Kacsintottam oldalra, de aztán a szemeimet forgattam.*
- Fogd már be Joshua. *Nevettem el magam és elé kerülve hátra felé mentem.*
- Bemutatkozom még egyszer… Miranda Owen. * S kissé színpadiasan meg is döntöttem magam még mindig vigyorogva, de aztán visszatértem mellé.*
- A nagyszájú, elviselhetetlen és agresszív tyúk, akit baromira nem érdekel a flanc és a pénztálcád vastagsága. Ha ötfogásos ebédet akarnék enni, akkor hidd el, az mellett döntök, én sem keresek rosszul. De nem akarok, és az Én étvágyammal egy madár sem lakna jól, csak felesleges lenne pár falatért egy éttermet keresni. Amúgy is sokkal finomabb és laktatóbb a pizza és még hangulatosabb is az önkiszolgáló. *Közben persze felértünk és már el is vettem oldalról a tálcát, rátéve a szalvétát. Az evőeszköz lemaradt… eszemben sem volt késsel meg villával enni. S közben a kechup tasakból is tettem rá kettőt, természetesen a csípősből. *
- Már-már azt az érzetet kelti, mintha Én csináltam volna. * Nevettem fel ismét az abszurditásán. Én meg a sütés… még egy milánói vagy tojásrántotta oké, de ennél többet képtelen vagyok. Még ezeket sem mindig.*
- Már csak a kanapé hiányzik, valami jó film és egy kis gumicukor. S voilá… kész is egy kellemes este. Mi más kellhetne egy magamfajta nőnek? *Vontam meg a vállaimat könnyedén, és ahogy beszéltem persze közben haladtunk a sorban is.*

Bár már kezdek hozzászokni a kirohanásaihoz és a nem szokványos nézeteihez, de ez még engem is meglep, még akkor is, ha tudom, hogy mi vezette ide, hogy ezt érezze a férfiakkal szemben. De, hát végül is, egy egészséges fiatal nő! De, hát ez miért az én bajom, ha nem akarom az ágyamba cipelni? Így csak egy hajszálnyit emelkedett meg a szemöldököm a szavaira, de nem szóltam egy szót sem.

Persze sejtettem, hogy nem fog kötélnek állni, a modelles dumámra, de hát valahogy a tudtára kellett adnom, hogy milyen jól néz ki.
- Teljesen letörtem a visszautasításodtól. – játszottam az elszomorodottat, de aztán ismét vigyor kúszott az arcomra, ahogy megkaptam a bőröndjét. – És én mindig adok az imidzsemre.
Az, hogy nem akar élni a meghívásommal, vagyis azzal, hogy én fizessek, csak egy fejcsóválást váltott ki belőlem.
- Nálam ez nem így működik! Ha én meghívok valakit, akkor állom a cehhet is, és nincs kivétel bébi, de megnyugtatlak, nem áll szándékomban semmi ellenszolgáltatást várni érte, ez csak egy szimpla, baráti meghívás. Ne akarj leégetni a személyzet előtt, hogy már egy pizzát sem tudok kifizetni. – néztem rá mosolyogva, de láthatta a komolyságot is a szememben.
Nem szerettem volna, ha elterjedne, hogy a társaságomban lévő lány, magának fizette a számláját.
- Engem meg Josh Palmernak – hajoltam meg ismét, ahogy nem régen is tettem, - és tudom, hogy ki tudnád fizetni, de ez nem erről szól, hanem egy férfi ember hozzáállásáról és udvariasságáról. Rólam ne mondja senki, hogy nem vagyok az. – mutattam végig magamon és örültem, hogy nevetni láttam Mirandát, kimondottan jól állt neki.
Az önkiszolgáló étteremben és is követtem a lány példáját és felszerelkeztem, ahogy kell: tálca, evőeszköz és kiegészítők.
- Nem mondom, hogy ez nem lehet kellemes, de én még egy-két dolgot mellé képzelnék, mondjuk, ha a te mentalitásodat nézem, akkor egy rablánca fűzött férfi szolgát a lábadhoz, akin kiélheted az elfojtott ösztöneidet. – választok egy szimpatikus pizzát, miközben halkan kuncogok, az előttem elképzelt képen. – Mond azt, hogy nem tudnál vele mit kezdeni? – nézek rá kaján mosollyal.

*A mosolygós arc és a komoly szemekre csak sóhajtottam. Sosem az érdekelt, hogy mit mutat a másik kifejezése, hanem azt, hogy mit mutat a szeme. *
- Jó-jó… kivételesen eszemben sincs megbántani. De nem ismerem a játékszabályaidat és általában mindig a sajátjaim szerint játszok. Szóval legközelebb az ilyeneket tudasd előre és akkor talán nem csak a szád fog mosolyogni, hanem a szemed is. Lehet hihetetlen, de ha akarok, akkor tudok alkalmazkodni… *Vontam meg a vállaimat. S ezzel bele is mentem abba, hogy Ő fizessen. Nem erőszak ám, csak na… vannak dolgok amikre fel kell hívni a figyelmem és ez is közéjük tartozott. Apropó… ha már itt tartunk, ha haza megyek, megint le kell csukatnom magam. Lógok egy meghívással a Nagyfiúnak.*
- Nálam meg nem ezen múlik, hogy milyen véleményt alakítok ki. De mint mondtam rendben, csak ne húzd fel az orrod. Vagy ha mégis, akkor ne egy számla miatt. * Mosolyogtam oldalra egy kicsit, aztán, már ahogy haladtunk egy ananászos, kukoricás csoda is a tálcámra került. A szavaira összevont szemöldökkel sandítok rá, hisz hirtelen nem tudtam hova tenni ezt a megnyilvánulását. Aztán leesett… még sem olyan okos a másik, mint gondoltam. De a képen elvigyorodtam.*
- Hát ha szeretsz rabláncra kötve lenni és ugrálni…* Mert bizony nem véletlen hagytam ki a társaságot de csak egy pillanatig figyeltem a reakcióját aztán meg is magyaráztam.*
- A társaságot csak azért hagytam ki, mert a jelenről esett szó. S jelenleg egész jó társaságom van. Igen, igen… ezt bóknak is vehet. Ami pedig a kérdésed illeti… * S mivel a kasszához értünk befogtam, míg a másik fizetet és csak akkor folytattam mikor elindultunk az asztalok felé.*
- De igen, tudnék vele mit kezdeni. Kikötném a hálóban a szekrényhez és ott hagynám, hogy a macskám hadd játszadozzon vele. Mancs még élvezné is, a férfi már kevésbé. Lehet, hogy vehemensebb vagyok az átlagnál, de ez ne tévesszen meg. Ha a pincsikre buktam volna anno, akkor veszek egy kutyát. Már akkor is csak annak volt esélye, aki tudott velem bánni, aki képes volt megzabolázni s akár térdre is „kényszeríteni”, ergo játszva elérni az akaratát. S azt hiszem ez nem változott, csak annyiban, hogy azóta nehezebb feladat, így csak még kevesebb ember volna képes erre. Pláne úgy, hogy már nem is érdekel… * Vontam meg könnyedén a vállaimat s ha közben Josh megtalálta a megfelelő asztalt akkor persze leültem vele szembe. Ha a döntés az enyém volt már megint, akkor egy ablak melletti asztalt választottam.*
- Na de, Te sokat tudsz Én meg semmit… Szóval Te jössz… azt tudom, hogy a lányok elepednek érted és egy jó szexért a hátsód is kinyalják. Te meg persze ezt kihasználod, és sosem utasítanál vissza egy menetet, ha az a lány még jól is néz ki. De ez csak szex… a hormonok kielégítése. Ez nem feltétlen fedi azt, amire Te vágysz… Engem pedig az érdekelne, ha már témánál vagyunk, hogy milyen csitrik jönnek be NEKED és nem pedig az, hogy milyenek cipelsz az ágyadba. * Vigyorogtam fel egy pillanatra a másik szemeit kutatva a saját az Én kíváncsi szürkés zöldemmel. De csak egy pillanat volt az egész aztán már folytattam is a tasakok bontását és a csípős szósz rányomkodását a pizzámra.*
- A hazugságokat nem szeretem, de a Te „szakmádban” elengedhetetlen, ahogy az enyémben is. Azonban mint baráti meghíváson vagyok, szóval, ha nem akarsz válaszolni akkor inkább ne tedd ahelyett, hogy hazudnál. * Kértem a másikat. Sosem hisztiztem be ha nem kaptam választ a kérdésemre.*