Utcák

- Hogy ő termetet-e minket? - próbáltam kitalálni a gondolatát - Nem tudom. Őszintén szólva abban sem vagyok biztos, hogy létezik... De ha mégis, ő segíthet nekünk. És azt hiszem, hozzá az út ugyanúgy Hectoron át vezet... Szóval éppenséggel akár meg is próbálhatjuk.
Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet. Talán belehalunk... De hát aki annyi ideig élt, mint én, az vállal némi kockázatot, hogy valami újat tapasztalhasson meg... Nem feltétlen a halált, de valami újat... Már csak neki kéne eldöntenie, hogy meri-e vállalni a kockázatot.

Nem nem ugyan arra gondoltunk, bár az ő gondolata kevésbé volt földhöz ragadt, és inkább pozitívan tekintett a jövőbe.
-Hát, nem éppen erre gondoltam.
Vakartam a fejemet.
-De valami hasonlóra...
Mikor Hector ismét szóba kerül tanácstalanság lett úrrá rajtam.
-Nézd, időnk mint... a tenger... nem sós, de van belőle jó sok. Viszont már nagyon felcsigáztál. Amondó vagyok, hogy vágjunk bele. Ezek után, nem tudnék nyugodtan aludni...
Ingattam a fejemet és a homlokomat dörgöltem 3 ujjammal.
-Amúgy, a többiek nagyon utálnak, vagyis utáltak?

Láttam rajta, hogy valóban indulna már, de én nem siettem annyira. Először is, nem feltétlen akartam Hectornak elárulni, hogy leviatán vagyok. Ha Inferno halálával elveszítette a nyomunkat, annál jobb: egy titkot akkor könnyű megőrizni, ha senki sem tud róla. De sajnos az utunk hozzá vezetett. Bár... Még mindig lehetséges, hogy egyedül menjen... Hector nyilván nem bátaná.
- Nem bízom úgy az öreg morában, ahogy te bíztál benne egykor. Elmondok mindent, amit az ügyről tudok, de hozzá egyedül kell elmenned. Nem akarok lelepleződni előtte. Ti barátok voltatok, de én nem ismerem őt.
Az utolsó kérdésére elmosolyodtam.
- Volt, aki utált, persze. Volt, aki nem. De te már nem Inferno vagy. Tényleg nem kell ott folytatnod, ahol ő abbahagyta.

-Megértelek...én se bízom benne túlzottan. Mégis csak egy mora...
Kicsit elhúztam a számat. Kezemet amivel a tarkómat vakartam most a nyakamon felejtettem, abba kapaszkodva tartottam a végtagot.
-Én is remélem, hogy barátok voltunk... nem pedig valami ősellenségek, vagy ilyesmi...
Ezen elmosolyodtam.
-Hehh, azt mondtuk... vagyis mondták, hogy a barátság generációkon is átível... Reméljük igaz, és nem csak abban az esetben, hogy ha az a két ember több ezer évig él... Szóval... akkor, hogy legyen?

Elmosolyodtam. Reméltem, hogy végül nem szerzi vissza az emlékeit. Ez a férfi sokkal szimpatikusabb volt, mint a régi Inferno.
- Ha az, akit Hectorhoz küldtem, el is jut hozzá, akkor az öreg birtokába kerül majd egy bizonyos információ. Ez az információ Dark Heart egyik búvóhelye lesz, ahol vagy rátalálunk, vagy nem. Igazából minden azon múlik, hogy az a fickó, akinek segítettem a kutatásában, sikerrel jár-e. Mert ha igen, az ő nyomvonalán mi is eljutunk oda, ahova ő tart. Ha viszont nem... Nos, akkor nincs jobb ötletem, marad az, amit Hector tud elmondani. Szóval nála kell majd elkezdened a dolgot.

Ráncoltam a homlokomat és próbáltam követni az eszme futtatást.
-Szóóóóval... van egy ipse aki esetleg eltudja mondani, hova kéne mennünk. Őt elküldted Hectorhoz, így Hectornl és az illetőnél is meg van az információ.
Próbáltam lefordítani köznyelvre a hallottakat. Kicsit vártam, hogy esetleg kijavít ha valamit rosszul szűrtem le, de a megerősítésnek jobban örülnék.
-Így vagy felkeressük Hectort... vagy behajtod az ismerősödnél az információt... Mi lenne, ha... mind ketten meglátogatnánk 1-1 régi ismerőst?
Tettem fel a nagy kérdést, és kivártam egy kicsit a hatásszünet kedvéért és folytattam.
-Ezzel egyfajta forrás ellenőrzést is tartanánk...
~El se hiszem, hogy én ebben hiszek... De más lehetőségem nagyon nincs...

A kordonon belül egy magas rangú katona, valamint egy civil ruhás, magas és nagyon sovány férfi várakozik, akinek őszes haja szénaboglyaként meredezik a fején. Ő siet elétek, és kezd hadaró magyarázatba.
- Még mindig nem tudjuk, mi ez, de az energiajelei gyengülnek. A kísérletképpen az eseményhorizonton félig átdugott tárgy sértetlenül hagyta el az örvény anyagát, ebből arra következtetünk, hogy sem a szerves, sem a szervetlen anyagokra nem káros. Én...
A tábornok előre lép, tiszteleg, és félretolja a tudóst.
- Szerettem volna több embert. Kettő profi, meg az ott - bök az ujjával Mathias felé - A mora királynő büntetésből küldte ide. Szeretnék még egy embert... - körbenéz, tekintete Daviden állapodik meg - Egy fegyelmezett és erős embert. De nincs túl sok önkéntes... Nos, a doktor már elmondta a részleteket. Gyanúnk szerint ez egy átjáró. Nem tudjuk, hová vezet. Egy biztos: körülbelül tizenkét óra múlva bezáródik. Tehát ennyi idejük van visszatérni.
- Feltéve, hogy kétirányú - kotyog közbe a tudós.
- Feltéve - bólint a tábornok - Akkor hát... - bizonytalanul a formátlan valami felé int - Ha csak ennyien vannak... Sok szerencsét.

A fejemet ráztam.
- Nem. A fickónál csak egy felirat van, amit egyedül Hector képes lefordítani. Tehát még egyiküknél sincs meg az információ, egyelőre várnunk kell. De te ettől még elmehetsz Hectorhoz, ő is el tud mondani neked ezt-azt.
Zsebre tettem a kezem, és elnéztem a város fölé tornyosuló Empire State Building felé. Talán fel kéne mennem körülnézni... Szép onnan a kilátás.
- Egyelőre ennyit mondhatok. Tessék - nyújtottam felé egy kis lapot, amin felváltva futott a nevem, a munkahelyi számom és a kommunikátorom elérhetősége - A névjegyem. Ezen elérsz, ha kell... Úgyhogy nem akarok "Edward" feliratú égett gabonaköröket látni, rendben? - kérdeztem bujkáló mosollyal.
Intettem, sarkon fordultam, és elindultam a magas épület felé. A kabátomba belekapott a szél. Inferno öröksége... Nos, ki tudja? Talán még jól is elsülhet a dolog.

//Köszönöm a játékot! //

Legszívesebben megráztam volna az elénk siető tudós uraságot, hogy csillapodjon le, és mondja el szépen higgadtan, mi a tényállás, de sikerült türtőztetnem magam, amiben szerepe volt egy tábornok jelenlétének. Feszes vigyázzállásban hallgattam hát végig az ideges hadarást, ami szerencsére azért információval is szolgált. Ha nem is sokkal. És még kevésbé biztatóval. Lopva körbenéztem, hogy lássam a többi kirendelt ember arcát. Profinak tűnt mindegyik, de azért kíváncsi voltam, hogy hogy reagálnak az efféle cseppet sem kellemes kilátásokra.
A tábornok intésére pihenj állásba helyezkedtem, de további utasításig se nem mozdultam, se nem szólaltam meg. Nem tetszett nekem sem az átjáró, sem az azt övező bizonytalanság, de mit volt mit tenni, ez volt a kötelességem.
-Uram, igen, uram!
Az engedély megadása után az átjáró felé indultam, de még nem léptem át rajta. Egyrészt meg kellett várnom a többieket, másrészt volt még egy bökkenő.
-Uram, ki vezeti az akciót? A csapatnak szüksége van egy vezetőre.
A megjelölt személyt ezek után természetesen elöljárómnak tekintettem, és minden parancsát követtem. De nem is furakodtam elé a belépés alkalmával, hacsak nem kaptam másféle utasítást.
-Ne aggódj, fedezlek - súgtam oda Mavericknek. - De próbálj azért te is vigyázni magadra. Nem akarok Melissanak magyarázkodni, hogy elvesztettem a bokszzsákját.
Szigorúan néztem a szemébe, majd biccentettem, és miután ismét elfordultam, hogy tekintetemmel az átjárót figyeljem, bátorítóan megveregettem a vállát.
-Sok sikert!

Chloe kedvéért befogja a pofáját, de ez az egész hapták dolog valahogy még mindig nincs ínyére, úgyhogy inkább csak csendben várja a felettébb biztató eligazítás végét, és csak akkor szól, amikor Chloe kérdez, igaz nem tőle.
-Khmm...szerintem te vagy az.
Ha tovább kételkedne benne a nő, ki vezeti az akciót, Rick csak végignéz az egybegyűlteken. A nagy darab fickó(mármint, Maverick mellet tis nagy darab!) kimondottan börtönviseltnek látszik, a Moráról elmondták, hogy büntetésből van itt, ő maga pedig...na igen, ráadásul Chloe 6. szintű a Hi-Sec-nél, ami kb őrnagynak felelne meg, ő pedig külsős, tehát a beosztása a recepcióra kihelyezett muskátliéval egyenértékű, ezért a vöröske eleve a felettese.
~Mellesleg, ránézésre Chloe itt az egyetlen, akit nem azért küldenek be oda, mert legalább addig sincs itt....báááááár.~
Még beállítja a Kommunikátorát, hogy visszaszámoljon 12 órán át,aztán elismerő hümmögéssel sandít társára. A tábornok szavai után ez most abszolút biztatóan hangzott, és még egy halvány mosolyt is ki tud préselni magából.
-Kérek engedélyt előre menni parancsnok! - Kiált fel, önbizalommal telítve, aztán fegyverrel a kézben megindul az átjáró felé.

Chloe, a tábornok először hitetlenkedve néz rád, majd bujkáló mosollyal beszélni kezd.
- Az akció vezetője természetesen a legtapasztaltabb, legjobb minősítésű átlépő személy lesz, bizonyos - itt teátrálisan a kommunikátorára néz, mintha onnan olvasná le az információt - Chloe Skater.
Aztán bólint Mavericknek, jelezve, hogy engedi előre menni, és hátrál néhány lépést, hogy ne legyen útban.

//Folytatás már a kaland fórumában//

(David, elnézést, hogy nem vártunk. Amennyiben igényt tartasz rá, más úton fogsz majd a kalandba kerülni)

A szèl az arcomba fújta a hajam... Feltürtem a kabátom gallèrját ès megfordultam.
Korán reggel èrkezett az üzenet a császártól, hogy itt találkozzunk.
Edwardot a lakásomban hagytam... mèg aludt. Valahol remèltem, hogy mire visszaèrek, nem lesz ott, hisz az... megkönnyítenè a dolgokat. De a szívem... azt akarta, hogy várjon rám egy böre forró kávèval... az ágyban... fèlmeztelenül...
Egy korai gèppel jöttem. Valahol figyelmes volt az uramtól, hogy hètvègèn hívott találkozóra... Így marad idõm visszaaludni ès gondolkodni.

Úgy véltem, okosabb, ha Helena a küldetése végéig nem utazik túl gyakran a Marsra. Így, mivel amúgy is kedvet éreztem egy kis utazáshoz, jómagam kerestem fel őt. Persze szerettem volna biztonságos helyen találkozni vele,és ez tűnt a legjobb választásnak.
Még csak nem is kellett sokat várnom. Helaray hamar felbukkant a megadott koordinátákon, én pedig egy magas törmelékhalom mögül elősétálva köszöntöttem őt.
- Üdvözöllek, Helena. Remélem nem veszed zokon, hogy ebben a nem steril környezetben ezt a neved használom. Kérlek,hogy sétálj velem egy kicsit.
Azzal, kegyet gyakorolva, felé nyújtottam a karom, hogy belém karolhasson.

Enyhèn meghajoltam, ahogy a császár elõlèpett ès meszólított, majd felè lèptem ès engedelmesen elfogadtam a felajánott kart.
- Ha te így látod megfelelõnek Uram... - tudtam mièrt hivatott, így, miközben sètáltunk kèslekedès nèlkül vágtam bele. Persze, igyekeztem a legfeltünèsmentesebben jelenteni.
- A napokban jártam a Marson, ahol megismerkedtem Jimmy O'Conorral. Kellemes, majdhogynem baráti kapcsolat alakult ki köztünk ès abban maradtunk, hogy mèg találkozunk. A nèzeteit már ismerem. Kötelèk füzi továbbá egy nõhöz.

Továbbra sem örültem a megbízatásnak, de hát, sajnos Morganának igaza volt. Mint a főnököm, parancsba adhatta ezt nekem, és nekem meg kellett tennem. Tudtam, hogy le kéne fektetnem, akkor talán nem ugráltatna... Legalábbis nem ilyesmiért. De hát, most már mindegy. Legalább aggódik... Az is valami.
A szingularitás, vagy eseményhorizont, vagy a fene se tudja, milyen néven emlegették még, elég riasztóan nézett ki. Bemutattam az igazolványomat az ott posztoló katonáknak. Most először nem örültem annak, hogy a diplomata-státuszommal bárhová bejuthatok.
- Na szóval, akkor én megyek... Máris... Nem állítana meg valaki?
De senki sem akart megállítani. Nagy levegőt vettem hát, és felkészültem arra, hogy átlépjek...

Helaray,profin, mint mindig, máris belekezdett, nem vesztegette az idejét. A jelentése elégedettséggel töltött el.
- Ez valóban nagyon szép eredmény. Tudok róla, hogy gyengéd, jobban mondva gyenge, emberi érzelmek fűzik egy nőhöz. Ez önmagában nem bűn, bár véleményem szerint gusztustalan. Nekünk kapcsolatot létesíteni más faj egyedeivel olyan, mintha egy ember egy majommal feküdne le. Ugyanakkor... Ez a hasznunkra lehet. Megtudtam, hogy a nő nem akárki, hanem az emberi faj legfőbb vezetője, Anastasia Camilon protector. Szét kell választanod őket, de ha O'Connor révén összebarátkozol és így befolyást szerzel a protector felett, az igen dicséretes volna.
A romok nekem nem tűntek szomorúnak. Hiszen őseim dicső harcait regélték nekem.
- Van még valami jelenteni valód?

Szó nèlkül hallgattam az Uramat. Ès a szavai megingattak. Visszataszító... igen. Az. Az èrzès, ami elönt, ha Edwardra gondolok... az èrintèsère, a lehelletère a bõrömön... Bakker!
A protector... ez magyarázza, a nagy titkolózàst, ami amúgy se tartott volna ki sokáig.
Bólintottam, jelezve, megèrtettem a feladatomat.
- Ha így kívánod, ezt teszem. - Ez bonyolítja kissè a helyzetet, fôleg a kapcsolatuk tönkretètele kapcsán.
- Sikeresen beilleszkedtem. A munkám rèvèn, ès mint az èletszíntèr szereplõje... Ám.. - Edward... Nem tehetem meg... De kötelessègem... - Ám a Jason Lighttal folytatott tárgyalások nem voltak sikeresek. Ragaszkodik a szemèlyes megjelenèsedhez, Uram. Ès állítja, hogy mèg mindig erõs befolyással rendelkezik.

Ez utóbbi nem volt a legkellemesebb hír. Nos, végső soron erre számítani lehetett.
- Jason Light okos, gazdag és haragtartó, ennélfogva veszélyes. Alázattal kell megközelíteni, és hízelgéssel, dicséretekkel a helyes irányba vezetni. Ameddig feljebb valónak hiszi magát, könnyen befolyásolható. Felteszem, éártékcsökkent mivoltával szembesítetted, máskülönben együttműködőbb lett volna. Azt hittem, ennél okosabb vagy, Helena... Nem baj, másodszorra nyilván nagyobb sikerrel jársz majd. Ne haragítsd magadra, ám ha így történne, ne védd meg magad. Hagyd, hogy megbüntessen, és viseld úgy, mintha én tenném. Csakis akkor védekezhetsz, ha az életedet fenyegeti veszély. Annál értékesebb vagy, mintsem hogy Light egy ostoba, gyerekes hiszti alatt elpusztítson.
Tovább haladtam, és úgy döntöttem, előállok a legmagasabb értékű kártyámmal is, vagy, ahogy az emberek mondják, az aduászommal.
- Valóban azt a hírt kaptam rólad, miszerint beilleszkedtél az emberi élettérbe. A jelentések szerint feltűnően gyakran találkozol egy férfivel.

Beletörõdöen, alázattal hajtottal le a fejem.
- Bocsánatodèrt esedezem Uram.. Igazad van, mint mindig. Hibáztam, ès rosszul kezeltem az ex elnököt. De, ha így parancsolod, vissza tèrek hozzá. De Felsèg... Mi az, amit mèg meg kívánsz tudni Jason Lightról? - elárulhattam volna, hogy az az átkozott telepata, már megsebzett, de azzal csak a gyengesègemet mutattam volba ki.
Ès apropó gyengesèg... A gyomrom görcsbe rándult, az utalásàra.
- Igen Uram... - ahogy sejtettem... ezt nem titkolhatom... - Szüksèges az álcához, hogy emberekkel èrintkezzek. Egy mèlyebb èrdeklõdèsü fèrfi pwdig kapóra jön, fôleg, hogy O'Connorral elhitessem, bízhat bennem, mert nem mint fèrfi èrdek.

- Igen, Helena, ez a parancsom. Meg kell tudnod, hogy mire készül, mik a tervei. Alighanem bosszút kíván majd állni Morgana Valeuron, és azt idejekorán tudni akarom. Ha az elnöknő meghal, nem akarom, hogy a gyilkosa egy üzlettársam legyen.
Nem érzékeltem hazugságot a nő szavaiban, de az sem kerülte el a figyelmem, hogy szándékosan vagy szándéktalanul, de nagyon óvatosan fogalmazott.
- Ez valóban logikus, Helena. És mit gondolsz, látsz rá esélyt, hogy a későbbiekben beleszeress ebbe a férfiba? Mint mondtam, ez nem ütközik törvénybe, még ha én magam gusztustalannak tartom is. De tudnom kell, hogy állsz ehhez. Sajnos, ha megkörnyékeznek téged az érzelmek, mást kell bizalmasommá emelnem, mert elveszítenéd a racionalitásodat.
Ilyen körülmények között más nyilván hazudna, de Helaray tudta, hogy ez most nem opció.

Nem örültem neki, hogy vissza kell tèrnem ahhoz az önhitt, piperkõc szociopatához. De a császár parancsát nem kèrdõjeleztem meg ès szándèkomban állt teljesíteni is.
Ám, az Edwardra való utalása megrèmített. Nem. Nem hazudhatok, de... nem veszíthetek el mindent miatta! A jövõmet... amièrt annyit küzdöttem, amire születtem!
- Nem Uram... arra semmi esèly, hogy a jövõben beleszeressek abba a humanoidba. - jelentettem ki. A hangom rezzenèstelen maradt. A szavaimban pedig nem volt hazugság... Tudtam... de magamnak se ismertem be az igazságot. Ha az a szerelem, amit èrzek, akkor már szeretem Edwardor, ha nem... ennèl többet nem hiszem, hogy tudnèk èrezni bárki iránt is.

Elégedetten bólintottam, hiszen nem hazudott. Nagyszerű. Amíg csak álcának használja, vagy arra, hogy az alantas emberi test vágyait kielégítse, nem tartom a dolgot elítélendőnek. Azonban fokozottan oda kell majd figyelnem erre a jövőben. Senki sem jósolhatja meg teljes bizonyossággal, hogy mit fog érezni...
- Nos, akkor rendben, Helena. Ne feledd... Ha a feladataidat jól teljesíted, semmilyen jutalom nem lesz nagy ár, amit kérsz.
Megálltam, magam felé fordítottam őt, és emberi mozdulattal, gyengéden végigsimítottam az arcán és a nyakán.
- Semmilyen jutalom - ismételtem halkan.
Aztán újra elindultam, mintha mi sem történt volna.
- Van még bármi mondanivalód?

Valami megváltozott. Korábban sose tèrtem ki a válaszadàs elöl, nem hallgattam el semmit ès nem vokt bennem vágy, hogy kitèrjek az èrintèse elöl. Mindig is hideg nyugalommal ès alázatosan fogadtam minden nemü közeledèsèt, utalását ès gesztusát. Ahogy most is. De belül visszakoztam...
A francba Edwarddal! Mit müvelek mègis!?
- Nem Felsèg... Nincs több mondanivalóm. - hajtottam le tisztelettudóan a fejem. Nem... nem tettem meg. Ès, csak magamat hitegetnèm azzal, hogy csak a saját èrdekembõl nem tettem...

- Rendben van, Helena. Akkor térj vissza a feladataidhoz. Az O'Connor ügyben nem várok gyors eredményt, azonban annak örülnék, ha Lighthoz a lehető leghamarabb mennél el.
Megkerültem egy letört szoborfejet, és mentem tovább a nő mellett. Most már nem nyújtottam felé a karom.
- Még valami. Nyilván tisztában vagy vele, hogy amikor majd hazatérsz, a humanoidot meg kell ölnöd. Persze megszakíthatnád vele a kapcsolatot, de amíg életben van, mindig fennáll a lehetősége annak, hogy keresni kezd téged, annak pedig akár súlyos következményei is lehetnek. Sokkal tisztább éls biztonságosabb, ha végzel vele.

Ismèt bólintottam. Ha már muszály megtennem, legalább legyek túl hamar a dolgon... megalázkodni egy humanoid elött... Az uralkodómèrt mindent!
Megtorpantam ès a szívem összeszorult... Ne! Azt... azt ne!
- Uram - szóltam higgadtan. - A parancsaidat maradèktalanul teljesœmìtem, de alázatosan kèrlek, legutóbbi parancsodat legalább hadd teljesítsem kèsõbb... - egy kis idõt... csak egy kicsit, hogy Edward elmenekülhessen... hogy elbúcsúzzak... - Ha a humanoid meghal, az veszèlybe sodorja a küldetèsem ès az alteregom. Sokszor láttak minket együtt. A halálával túl sok figyelem irányulna rám.